Time Goes By

The Big Lebowski 1998

2016. május 31. 13:38 - Time Goes By

Coen-testvérek 1998-as neo-noir krimi paródiája nem volt hatalmas siker megjelenése időpontjában, azonban az évek során olyan erős kult státuszt ért el, hogy a főszereplője életfilozófiája nyomán - ami nem egyéb, mint a naplopás - Dudeism néven még egy egyház is alakult követőiből. A film kult státuszához nem csak furábbnál-furább karakterei, de az őket játszó kiváló színész gárda is nagy mértékben hozzájárult, Jeff Bridges, John Goodman, Julianne Moore, Phillip Seymour Hoffman, John Turturro és a Coen krimi paródiákban elmaradhatatlan Steve Buscemi és Peter Stormare.

Két Jeffrey Lebowski létezik ezen a világon: az egyik egy lusta munkakerülő kiöregedő füves hippi, „Dude” (Jeff Bridges), aki fürdőköpenyben megy tejet venni és akinek lényegében egyetlen tevékenységét a haverjaival való tekézés jelenti. A barátai Walter Sobchak (John Goodman) a fegyvermániás harcias vietnami veterán és a kissé naiv Donny (Steve Buscemi), aki szeretne a beszélgetésekbe bekapcsolódni, de soha nem tudja felvenni a fonalat. A másik Jeffrey Lebowski (David Huddleston) pedig egy saját erőből lett idősebb multimilliomos, akinek nemcsak egy fiatal és csinos ex-pornószínésznő felesége, (Tara Reid), szexmániás feminista lánya Maude (Julianne Moore), de egy teljes munkaidős seggnyaló személyi titkára (Philip Seymour Hoffman) is van. A két Lebowski útja akkor kereszteződik, amikor két alvilági alak téves személyazonosság problémájából kifolyólag Dude szőnyegét hugyozza le. Dude elhatározza, hogy behajtja szőnyege árát a gazdag Lebowskin, elvégre az ő szőnyegét kellett volna lehugyozni. Kettejük találkozás után aztán olyan előre nem látható és nem várt események következnek, amelyek során főhősünk egyre nagyobb slamasztikába kerül, és amelyben nagy jelentősége lesz egy levágott, zöldre lakozott körmű női kis lábujjnak...Joel és Ethan Coen már többször tanúbizonyságot adtak arra nézve, hogy ők az elmúlt 25-30 év legeredetibb filmkészítői, akik együtt egy nagyon egyedülálló, és azonnal felismerhető világot képesek teremteni a filmvásznon. A stílusukat meghatározó jegyek szinte egytől-egyig megtalálhatóak ebben a filmjükben is, a furcsa és erősen kiélezett karakterektől és az őket kiválóan alakító színészektől kezdve a vicces dialógusokon át a szürreális és sokszor erőszakos jelenetekig. De ide sorolható a film zenéjét meghatározó eklektikus pop zenéket és az erőszak összekapcsolását a humorral is.

A forgatókönyvet is a testvérpár írta, amely két legjellemzőbb és legjobb része a fura karakterek és a köztük zajló szellemes, álintellektuális, és kissé filozófiai beszélgetések, utcai bölcsesség jellegű szövegek, na és persze a mindent átszövő nihilizmus. A történet egy téves személyazonossággal indul, ami után aztán elkezdődnek a később nagyon komplikálttá váló események, aminek összetevői között megtalálható az emberrablás és a váltságdíj utáni hajsza is, azonban fogatókönyv ezen összetevői korántsem annyira fontosak, mint a furábbnál furább karakterek, na és persze a film sokszor szürreális atmoszférája és hangneme.

A Big Lebowski telis-tele van nevetséges figurákkal, akik valójában mindannyian archetipikus karakterek, és amelyek már-már karikatúraszerűen eltúlzott képregény figurák:

A magát pacifistának valló Dude egy félreértés miatt véletlenül válik a film nyomozó főszereplőjévé, aki persze mondanom sem kell, hogy a klasszikus noir nyomozók totális ellentéte ebben a neo-noir paródiában, úgy, hogy közben magában hordozza a noir antihős karakter számos tulajdonságát, jellemzőjét. Ő egy abszolút kívülálló, aki egyre bonyolultabb és veszélyesebb szituációkban találja magát mások tevékenysége miatt. A film eseményei körülötte forognak. Dude egy öregedő hippi, aki lelkiismereti okokból ellenez lényegében mindent, így aztán nem is csinál semmit, ebből kifolyólag az áhított nagy teljesítménye még mindig várat magára. Dude a naplopást már-már művészi formává fejleszti, akkor a legboldogabb, ha füvet szívhat, iszogathat és tekézhet a hozzá hasonlóan fura haverjaival, miközben megosztják egymással életbölcsességeiket. Nincs olyan mondata, amibe ne szőné bele a „man” (ember) szót, és mindenkitől megköveteli, hogy Dude-nak, azaz Havernak szólítsa, és nagyon őszintén egy lúzernek, azaz vesztesnek tartja magát, akit a többi ember még csak le sem szar. (Leszámítva természetesen amikor lehugyozzák a szőnyegét, de az, ahogy már említettem csak véletlen volt, mivel összekeverték valakivel.) Ő megtestesíti a 90-es évek elejének „modern” amerikai emberét, aki bár már középkorú, de semmi igazán jelentőségteljeset nem csinált még, és a helyét sem találta meg eddig a társadalomban, és nagy valószínűséggel sose fogja. Ugyanakkor ez nem különösebben zavarja, amíg van fű, pia és tekézhet. Ő szíve szerint minden szituációban a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldást választaná - konkrétan nem csinálni semmit - , azonban Walter haverja ezt nem hagyja, és emiatt keveredik aztán egyre nagyobb zűrökbe. Ő a film noirok gyenge antihőse ebben a noir paródiában, aki inkább csak sodródik az eseményekkel. Jeff Bridges eszméletlenül jó Dude, aki a lazaságát mindig minden körülmények között megtartja, még akkor is csak egy kis fintor jelenik meg az arcán, amikor megrongálják szőnyegét. Néha persze elveszti nyugalmát, és kissé felindulttá válik, azonban ez sokkal inkább Walter haverjának tevékenységéből fakad, semmint az egyre zavarosabb külső körülményekből. Azonban egy joint mindig segít orvosolni ezt, amely segítségével rögtön visszakerül az általa imádott nihilista állapotba. A külseje tökéletes harmóniában áll személyiségével és életmódjával. Kissé ápolatlanul bozontos, és kedvenc ruhadarabja a fürdőköpenye és olcsó napszemüvege, amiben leugrik a boltba, hogy tejet vegyen. A nézőnek olyan érzése van, mintha Jeff Bridges nem eljátszaná Dude szerepét, hanem ő maga a nagybetűs DUDE. Walter haverja Dude tökéletes ellentéte. (Tulajdonképpen felfoghatóak ők az amerikai job és balooldali jin és jangnak.) Walter egy nagyon viccesen pszichopata és agresszív militarista vietnámi háborús veterán, aki szíve szerint mindent fegyverrel rendezne le. Az egyik beszélgetés folyamán Dude azt a megjegyzést teszi az egyik bowlingosról, hogy „Tudod, hogy mindenféle emocionális problémája van?” Mire Walter visszakérdez, hogy „ már a pacifizmuson túl?” Ő nagyon büszke arra, hogy egy öntudatos ember, aki nem hagyja magát megalázni senki által, és amely tulajdonsága miatt Dude egyre nagyobb kalamajkába keveredik. Annak ellenére, hogy van a filmben egy szexuálisan túlfűtött titokzatos nő, Maude Lebowski, mégis mintha Walter lenne a film, ha nem is femme fatale, de mindenképpen fatale karaktere, aki izgágaságával, hatalmas önérzetével és okoskodásával egyre nagyobb bajba sodorja Dude-t. Walter mindemellett betartja a shabbatot, ugyanis nem csak elkötelezett militarista, de – felvett - zsidó vallása a másik meghatározó tulajdonsága. Walter valójában egy katolikus lengyel, akinek gyenge pontja a tőle már évekkel ezelőtt elvált zsidó felesége, akinek éppen a kiskutyájára vigyáz, míg exe az új pasijával nyaral. Walternek van egy roppant idegesítő szokása, ami matt kissé monomániásnak is tűnik karaktere, hiszen szinte nincs olyan beszélgetés a filmben, amibe Walter ne vinné bele a vietnámi háborút, amivel a végén már nagyon kiakasztja Dude-ot: "God damn you Walter! You fuckin' asshole! Everything's a fuckin' travesty with you, man! And what was all that shit about Vietnam? What the FUCK, has anything got to do with Vietnam? What the fuck are you talking about?" azaz "Az Isten verjen meg Walter! Te kibaszott seggfej! Minden egy kibaszott tragédia veled, ember! És mi volt ez a szar Vietnamról? Mi a fasz köze van ennek Vietnamhoz? Mi a fenéről beszélsz?" John Goodman alakítja a Dude laza és nyugodt kiöregedett hippi ellentétpárját, a legkisebb provokációra is fortyogó dühvel reagáló kiöregedett háborús veteránt, aki a maga fizikai valóságában legalább annyira vicces fegyverimádó militaristaként, mint Jeff Bridges Dudeként, akitől néha még mintha el is lopna egy-két jelenetet.

A színes társaságuk harmadik tagja a hiszékeny és kissé naiv Donny, aki mindig az előző kettő árnyékában marad. Ő az átlagemberek átlagembere, aki szeretne a másik kettő beszélgetéseibe bekapcsolódni, de valahogy mindig lemarad erről, legtöbbször Walter dorongolja le néhány kedves szóval, legtöbbször a "Shut the fuck up" kifejezést használván. Steve Buscemi is remek volt a maga fura és kissé szerencsétlen ábrázatával Donnyként, aki lényegesen visszafogottabb karakter, mint a másik két főszereplő.

A mellékszereplők között is volt jó néhány vicces karakter és kiváló színész.

Közülük az egyik legjobb John Turturro volt a pederaszta Jesus szerepében, aki Dude-ék bowlingos vetélytársát alakította, és aki a filmben egy szatirikusan eltúlzott vallásos, széles gesztusokkal rendelkező latin karakter. "Nobody fucks with the Jesus".És ha már egy Coen-filmről van szó, akkor a szereplők között nagy valószínűséggel megtalálhatjuk Peter Stormare-t is Steve Buscemi mellett, akik együtt a Fargoban nyújtottak feledhetetlent. Stormare itt egy német nihilista csoport vezetője, akik szintén az emberrablási ügy váltságdíjára hajtanak. Ez a vonal a bohózatjellegű humort képviseli, ami szerintem nem humoros, és nem is igazán illeszkedik a film stílusához. Ez a történet leggyengébb szála.

Julianne Moore azonban remek volt Maude Lebowskiként, amely karakterben egy olyan szexmániás feministát alakít, akinek egyik kedvenc szava a vagina. Ez egy nagyon furcsa karakter Moore pályafutásában, amilyenhez még csak hasonlót sem igen láttunk tőle, és amely karakter szexuálisan túlfűtött femme fatale jellege remekül illeszkedik a film stílusához és atmoszférájához.

Ugyanez elmondható a nemrégen elhunyt nagyszerű Phillip Seymour Hoffmanról is, aki a milliomos „Big” Lebowski seggnyaló személyi titkárát játszotta, aki mindenben utánozza főnökét.

A karakterek mellett a forgatókönyv másik erős pontja a dialógusok, amelyek főként Dude és Walter között zajlanak. Ezekre jellemző, hogy nagyzolós és elbizakodott utcai bölcsességek tömkelege, amelyek célja nem csak az, hogy a történetet továbbszője és a néző szórakozhasson, hanem az is, hogy ők ketten megmutassák, hogy milyen okosak. Ugyanakkor a szövegek nem valamiféle fergeteges nevetésre ösztönzik a nézőt, mintsem inkább folyamatos mosolyra, amelyet a dialógusok, az excentrikus karaktererek és a fura atmoszféra egyszerre okoz.

És ha már egy noirról (pontosabban szólva noir paródiáról) van szó, említsük meg a szintén nagyon vicces és a film műfajába és hangulatába illeszkedő cowboy narrátort is, akinek narrálása mintegy keretbe foglalja a filmet. Stranger (Sam Elliott) a történetet úgy mutatja be, mint valami legendát, amiben epikus karakterek láthatóak, ami - hol máshol  mint - Los Angelesben játszódik.

A film folyamán a klasszikus noirokhoz hasonlóan számtalan fordulat és nem várt csavar történik, amelyek a szereplők karakterei mellett a történetet mozgatják.A film eredeti zenéjét Carter Burwell írta, ami mellett a 60-70-es évek zenéiből is hallhatóak részletek, mint például Bob Dylan, Rolling Stones, Elvis Costello stb. A zene másik érdekessége, hogy hasonlóan néhány híres filmhez, egyes dallamok itt is meghatároznak egy-egy karaktert: a cowboy Strangert Bob Nelson Tumbling Tumbleweeds dala, Jackie Treehorn - aki a filmben egy gazdag pornófilmes - megjelenését pedig Henry Mancini zenéje jelez.

A Big Lebowsi operatőre Roger Deakins, aki egyébként a legtöbb Coen-filmet fényképezte, többek között a Fargot, itt is hozza azt, amiről a testvérek filmjeinek vizuális világa messziről megkülönböztethető. Remekül kapja el a 90-es évek Los Angelesének világosabb színeit, egyes esetekben az excentrikus karakterek ízléstelen színeit, mint  például Jesus kellemetlenül lila nadrágját, de nagyon jól néznek ki az álom-jellegű füves jelenetek, és az olyan viccesebb beállítások is, amikor a tekegolyó szemszögéből látjuk a filmet.

A Coen testvéreknek sikerült egy vicces, nagyszerűen prezentált, merész és fura filmet készíteni, amely azon filmek (filmjeik) közé tartozik, amelyiket nemcsak, hogy érdemes többször is megnézni, de talán többre  is értékeljük többszöri megtekintés után. Először inkább csak furának tűnik, főleg azoknak, akik nem láttak túl sok Coen filmet, de ha valaki hozzászokott már a stílusukhoz, már jobban értékeli a humorukat és zsenialitásukat.

"Aw, fuck it Dude, let's go bowling"

Értékelés: 9/10

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr738749160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csilla Erdelyi 2016.06.01. 12:05:32

Micsoda telepátia!! Mi is éppen ma írtunk a filmben szereplő koktélról, a White Russian-ról... :D Természetesen ez a legkedvencebb filmem... barkultura.blog.hu/2016/06/01/mi_legyen_a_kedvenc_koktelod
Üdv Csilla

gyíksegg (törölt) 2016.06.01. 14:10:19

ne hagyjuk ki Flea-t sem..: :D

Csubakka Mrozsek · http://orulunkvincent.blog.hu 2016.06.01. 17:19:28

ja és amúgy nagy kedvencem neve u-val van (gondolom csak elgépelés) :

www.imdb.com/name/nm0001806/