Time Goes By

Hollywood aranykorának pletykái és botrányai 16. rész

2016. június 09. 14:28 - Time Goes By

Semmi sem az, aminek látszik (?), avagy a Bogart-Bacall házasság titkai

Humphrey Bogart (Bogie) (1899-1957) és Lauren Bacall (Bettie) (1924-2014) házassága egyike a legnépszerűbb hollywoodi tündérmeséknek. A 44 éves Bogart és a 19 éves Bacall a To Have and Have Not c. 1944-es film forgatása alatt ismerkedtek meg, majd egy évvel később, miután Bogart elvált harmadik feleségétől, összeházasodtak és a színész 1957-ben nyelőcső rák miatt bekövetkező haláláig együtt maradtak, miközben két gyerekük született. Az emberek szeretnek hinni a tündérmesékben és az ásó, kapa, nagyharang-típusú hűséges szerelemben, azonban ilyen csak a filmekben létezik. Bogart majd’ 60 évvel ezelőtti halála után számos könyv jelent meg a színész életéről, személyiségéről, pályájáról és kapcsolatairól, amelyek alapján már erről a házasságáról is jóval komplexebb képet kapunk, amelyről kiderül, hogy nemcsak Bogienek volt egy állandó szeretője, de Lauren is kikacsintgatott a házasságból, és nem véletlen, hogy Bogart halála után pár héttel felmerült annak lehetősége, hogy összeházasodik Frank Sinatrával.  

A To Have and Have Not rendezője, Howard Hawks kezdetben nem örült a Casablanca után már sztárstátuszt elérő középkorú színész és a fiatal, szexis modell kibontakozó kapcsolatának. Bogart a forgatások után bejárt a fiatal, kezdő, de nagyon céltudatos színésznő öltözőjébe, amely vége a kezdeti viccelődés után egy 12 évig tartó házasság lett. Végül a rendező is felismerte, hogy a bimbózó kapcsolatnak nagyon pozitív hatása van a filmre is, hiszen minden jelenetükben izzott körülöttük a levegő. Olyannyira, hogy a rendező végül átíratta a forgatókönyvet, és Bacall részét jelentősen kibővítették, így ő lett a film női főszereplője. Később Howard úgy nyilatkozott, hogy Bogart Bacall filmbeli karakterébe lett szerelmes, ami miatt aztán a színésznőnek egész életében, legalábbis Bogie haláláig ezt a szerepet kellett játszania. A szexis, de nagyon érzékeny fiatal nőt, aki minden függetlensége ellenére egy férfi védelmére vágyik.

Mindazonáltal Lauren Bacall nem ilyen volt, vagy legalábbis csak részben. Fiatal volt és szexis, de sokkal céltudatosabb, két lábbal a földön járó, kemény nő, aki sokkal kevésbé volt romantikus, mint filmbeli karaktere. Azok, akik nem kedvelték, ennél tovább is mentek, és kifejezetten számító és hideg nőnek írták le, aki mindig tudta, hogy mi akar. Míg Bogart, a maga mogorvaságával és alkoholizmusával sokkal érzékenyebb volt, mint a róla kialakult vagány és cinikus férfi kép. Nem véletlenül játszotta annyira remekül a „cinizmusával a romantikusságát takaró és lelkileg sérült karaktereket.

Humphrey Bogart fiatalabb korában nagy szoknyavadász hírében állt, azonban a későbbiekben - bár szentté nyilván nem vált - jelentősen visszafogta magát ezen a téren, és számára érzelmileg fontos kapcsolataiból annak ellenére nehezen lépett ki, hogy már mindenki számára nyilvánvaló a kapcsolat vége. Harmadik feleségével való önpusztító kapcsolatából sem ugrott ki mindjárt a fiatal és szexis Bacall kedvéért, hiszen először visszament az alkoholizmus miatt leépült Mayohoz a To Have and Have Not forgatása után, mondván, hogy „minden esélyt meg kell adnom neki.” Amikor azonban a sokadik alkoholelvonó sem működött a nőnél, végül Bacallt választotta, akivel 1945-ben összeházasodtak.

Bogart tisztában volt azzal, hogy a 19 éves nő még túl fiatal ahhoz, hogy érzelmileg lecövekeljen mellette, hiszen egy ember életében nem csak egy szerelem létezik, és Lauren nyilván még többször is szerelmes lesz életében. Ezért aztán nem is lepődött meg azon, hogy a nő házasságuk alatt többször is beleesett valakibe, amit viszonylag nyugodt bölcsességgel fogadott, azonban azt kérte a nőtől, hogy ezen fellángolásai folyamán lehetőleg ne kössön ki szerelmei ágyában. A pletykák szerint házasságuk alatt Lauren Bacall (többek között) beleszeretett Adlai Stevenson politikusba, Leonard Bernstein zeneszerzőbe, Richard Burton színészbe, de legelsősorban Frank Sinatra világhírű énekesbe és Oscar-díjas színészbe, aki Humphrey Bogart legszűkebb baráti köréhez tartozott.Humphrey Bogartot 1956. februárjában diagnosztizálták nyelőcső rákkal, azonban annak tünetei már jóval előtte mutatkoztak rajta. A diagnózis túl későn született ahhoz, hogy a színésznek igazi esélye lett volna a betegséggel szemben, annak ellenére, hogy műtétnek és kemoterápiának is alávetette magát. A kezelések csak egy évvel tudták az életét meghosszabbítani, amit az orvosok közöltek is vele. Barátai, a „ratpack” tagjai, köztük Frank Sinatra is folyamatosan látogatták, és próbálták megkönnyíteni élete utolsó időszakát. Azonban ahogy mondani szokás, ember tervez, isten végez. Frank Sinatra és Lauren Bacall akkor estek egymásba, amikor - szinte szó szerint - ott üldögéltek Bogie halálos ágyánál.

Bogart érzékelte Lauren és az énekes között kialakuló kapcsolatot, amit Bacall meg is írt önéletrajzi könyveiben. Az első 1978-ban jelent meg Lauren Bacall By Myself, majd a második 1994-ben Now címmel. Az elsőt 2006-ben újra kiadták néhány extra fejezettel (By Myself and Then Some). „ (Bogie) féltékeny volt Frankre. Részben mert tudta, hogy szeretek vele lenni, részben mert azt gondolta, hogy Frank szerelmes belém, és részben azért, mert betegségéből kifolyólag a szexuális életünk - ami előtte egyébként kiváló volt -  már nem virágzott.” Ketti Frings színdarab író azt írta, hogy „Ez nem volt titok senki előtt. Mindenki tudott Bettyről és Frankről. Csak reméltük, hogy Bogie nem tud erről.  Ez végzetesebb lett volna számára, mint a rák.”

A képen Bogart, Bacall és Sinatra egy partin:1957. január 14.-én, Frank Sinatra éppen az egyik new york-i éjszakai klubban lépett fel, amikor értesült Humphrey Bogart haláláról. Lemondta további fellépéseit, ugyanakkor nem utazott el barátja - akit mások állítása szerint végtelenül tisztelt és nagyra tartott – temetésére. Betegségre, torokgyulladásra hivatkozott, azonban közeli barátai szerint inkább bűntudata miatt maradt távol.

Bogart halála után nagyon gyorsan nyilvánosságra került Bacall és Sinatra kapcsolata, hiszen mindenhol, köztük premiereken, partikon is együtt jelentek meg. Bacall így ír erről az időszakról: „Mindenkinek úgy tűnt – mind az ő, mind az én barátaimnak - , hogy egyszerűen megőrültünk egymásért, és egy nagyszerű párt alkottunk, ugyanakkor az volt a véleményük, hogy ez nem fog sokáig tartani. Frank soha nem tudna hosszú ideig elkötelezett és monogám lenni egy kapcsolatban. (Én úgy gondoltam), hogy mégis, velem talán képes lenne.

Frank Sinatra (1915-1998) nemcsak dalairól és szerepeiről, de kiszámíthatatlan viselkedéséről (amit jó néhányan mentális problémaként emlegettek), és extrém mennyiségű szexuális kapcsolatáról is híres volt, ami még hollywoodi mércével mérve is kirívó volt. Ezen tulajdonságát a legtalálóbban Ronan Farrow, Mia Farrow és Woody Allen 1987-ben született gyereke – akiről azt gyanítják, hogy valójában Frank Sinatra a biológiai apja - , fogalmazta meg  egy interjúban, amikor a riporter azt kérdezte, hogy lehetséges-e, hogy Frank Sinatra fia: „Hallgasson ide, lehetséges, hogy mi mindannyian Frank Sinatra fiai vagyunk.”

Sinatra és Bacall egy premieren:Ezek után talán nem lesz meglepő a Sinatra-Bacall kapcsolat folytatása. Bogie halála utáni hónapokban Frank - hangulatától függően -, hol  nagyon közeli, hol nagyon távolságtartó volt Bacallal. Ő - aki soha nem akarta elkötelezni magát, és mindig büszke volt arra, hogy neki egy nő nem mondhatja meg, hogy mit tegyen -, már az első gondolatra sem illett az erős és nagyon direkt Lauren Bacallhoz, aki mindig tudta, hogy mit akar, és véleményét mindig nagyon határozottan, nyíltan adta mások tudtára. És Lauren Bacall férjhez akart menni hozzá. 1958. március 11.-én, 14 hónappal Bogart halála után, Frank el is jegyezte, és az eljegyzési partit a Sunset Boulevard egyik éttermében tartották. Amikor egy autogram kérő lány megjelent az asztaluknál, Sinatra arra biztatta Bacallt, hogy Betty Sinatra néven adjon aláírást a rajongónak. A következő nap az énekes Miamiba utazott egy fellépésre, miközben Bacall, egy újságírói kérdésre válaszolván Hollywoodban, beszámolt az eljegyzésükről, amiről másnap nagybetűs szalagcím tudósított az újság első oldalán. „Sinatra feleségül veszi Bacallt.”

Ez azonnal véget vetett a kapcsolatuknak.

Sinatra napokig nem vette fel a telefont Miamiban, és el sem hagyta hotelszobáját, csak napokkal később válaszolt Bacall hívásaira, miközben az újságíróknak azt nyilatkozta, hogy „Házasság? Minek? Csak hogy minden este korábban kelljen hazamennem? Bolondok.” Ava Gardner – Sinatra első felesége – szerint azt mondta neki, hogy „Jézus. Soha nem akartam feleségül venni azt a tolakodó nőszemélyt.”Bacall és Sinatra hosszú-hosszú évekig nem beszéltek egymással, és később sem lettek barátok. Ez szintén közrejátszott abban az általános közvéleményben, hogy Bacallnak mégiscsak Bogarttal való 12 éves kapcsolata volt az igazi - amiről könyveiben ő is így ír egyébként -, és amire még az is ráerősített, hogy Jason Robards Oscar-díjas színésszel kötött második házasságát (1961-1969) nyugodtan lehet a katasztrofális szóval jellemezni.

És bár az idő mindent megszépít, azért arról se feledkezzünk meg, hogy mindeközben Humphrey Bogartnak is volt egy viszonylag állandónak mondható szeretője, aki a fodrásza, titkárnője, csaposa és bizalmasa is volt hosszú éveken keresztül, függetlenül attól, hogy szerette feleségét (feleségeit).

Verita Bouvaire Thompson (1918-2011), mexikói származású színésznő volt, aki azonban nagyon hamar feladta színésznői álmait, és fodrászként tevékenykedett Hollywoodban. Számos sztár (George Raft, Ray Milland, Gary Cooper) fodrásza volt, majd egy idő után Bogart mindenesévé vált. Ebbe az is beletartozott, hogy 17 éven éven keresztül volt a szeretője, amiről be is számolt 1982-ben megjelent életrajzi könyvében, ami Bogie and Me: The Love Story of Humphrey Bogart and Verita Thompson címet viseli.

A képen Verita Thompson:Ez a könyv sokkal inkább különböző történetek és anekdoták gyűjteménye, semmint egy igazán mélyenszántó önéletrajzi könyv, ugyanakkor a könyv állításait Dean Shapiro new orleans-i író is megerősíti, aki  Thompson szeretője volt a későbbiekben: „Nehéz az embereknek elfogadniuk, hogy Bogie és Bacall legendás kapcsolata nem volt teljesen az, mint ami a köztudatban él. Nekik kellett volna Hollywood legnagyszerűbb párjának lenni, miközben (titokban) Bogart oldalán ott volt Verita is....Egy csomó őrült dolgot csináltak ketten.”

Verita és Bogie a Casablanca forgatása után 1942-ben egy partin jötte össze, miközben a színész még harmadik feleségével, Mayoval élt egy nagyon viharos házasságban, Verita pedig első férjével, Robert Petersonnal élt együtt. „Bogie nem szeretett táncolni, de kedvesem, velem áttáncolta az éjszakát, és attól a naptól kezdve szeretők voltunk.” –írja Verita a könyvében.

Veritának volt két olyan tulajdonsága, ami nagyon megfogta Bogartot: szerett inni és vitorlázni. Nem véletlenül hívja magát könyvében „Bacall legrosszabb rémálmának”. Az a tény, hogy Bacall egyetlen könyvében sem említi meg Verita és Bogie kapcsolatát, nem jelenti azt, hogy a nő csak kitalálta volna a híres színésszel való afférját. Bacall, mint sok más hollywoodi színésznő hiú volt és sokat adott a "szexis nő, akit minden férfi meg akar kapni" imidzsére, és amibe nem fért bele az, hogy férje, a nagy sztár egy teljesen hétköznapi fodrásszal csalja, aki még csak igazán szépnek vagy szexisnek sem nevezhető. Jeffrey Meyer’s Bogartról szóló biográfiájában is megerősíti Verita állításait, többek között azt, hogy Bogie, aki szinte minden hétvégéjét vitorlázással töltötte, nem feleségét, a tengeribetegségre hajlamos Bettyt vitte magával, hanem Veritát, annak ellenére, hogy a bulvárlapok számára készült fotókon persze Bacallal látható imádott vitorlásán.

Thompson később New Orleansba költözött, és amikor 2005-ben a Katrina hurrikán elérte a várost, megtagadta, hogy evakuálják. „Lauren Bacall nem tudott kiüldözni Hollywoodból. Katrina sem fog New Orleansból.”

Nincsenek egyszerű emberi kapcsolatok, még ha a legtöbb ember szeret is hinni ennek az ellenkezőjében. Frank Sinatra és Verita Thompson ellenére Humphrey Bogart és Lauren Bacall jelentették egymás életében azt a kapcsolatot, ami volt annyira toleráns és szeretetteljes, hogy minden titok, és a benne szereplők emberi gyengeségei ellenére is életük meghatározó és legharmonikusabb része, sőt Hollywood egyik legendás házassága legyen.

Bogart-Bacall páros első filmjének, az 1944-es To Have and Have Not zárójelenete:

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr408776388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ea 2016.06.17. 11:06:49

Azert ez a Sinatra nem valami szimpatikus.
Bacall a fotokon tenyleg hidegnek es szamitonak tunik.
Örülök, hogy megint vannak posztok.

ZorPrime 2017.12.11. 21:44:08

Lauren Bacall valami lélegzetelállítóan gyönyörű nő volt. Gene Tierney az igazi klasszikus szépség volt, csodálatosan finom vonásokkal, ám Lauren tekintetében volt valami elképesztő dögösség (igen, értelemmel párosulva), ami ma is ritka.
süti beállítások módosítása