Time Goes By

Kairó bíbor rózsája (The Purple Rose of Cairo) 1985

2016. június 12. 11:29 - Time Goes By

Ez az egy Oscar-díjra jelölt (legjobb forgatókönyv) romantikus fantasy dráma nem tartozik Woody Allen tipikus filmjei közé, ugyanakkor mégis a legjobbjai között emlegetik. A film nemcsak egy többrétegű drámai történet, de egyben egy bájos tiszteletadás Hollywood aranykorának. A film bemutatja a mozi varázsát és erejét, miközben nem feledkezik el annak eredeti funkciójáról, a szórakoztatásról sem, ami által az emberek elmenekülhetnek a hétköznapi gondjaik elől. A történet New Jerseyben játszódik 1935-ben a nagy gazdasági válság időszakában, amelyben a főszereplőnő számára a mozi nyújtja az egyetlen menekülési lehetőséget minden területen kilátástalan életéből.

Cecilia (Mia Farrow) pincérnőként dolgozik New Jerseyben a  ’30-as években és élete meglehetősen sivár bunkó és önző férje, Monk (Danny Aiello) mellett,  miközben a munkahelyén sem számít megbecsült dolgozónak, ahonnan egy idő után ki is rúgják. Cecíliának egyetlen öröme van: a mozi. Szabadidejének nagy részét itt tölti, ahol elmenekülhet a szomorú és kilátástalan valóság elől. Kedvenc filmje a Kairó bíbor rózsája, amit már ötödször néz éppen a moziban, amikor egy nem várt dolog történik: a film egyik karaktere Tom Baxter (Jeff Daniels) jóképű és szimpatikus kalandor egyszer csak kilép a filmvászonról, és Cecília segítségével elkezdi felfedezni a valódi életet. Természetesen romantikus kapcsolat fűződik köztük, azonban hamarosan megjelenik Gil Shepherd (Jeff Daniels) hollywoodi színész, aki Tom Baxtert alakítja a filmben, mivel attól fél, hogy karaktere "szökése" derékba törheti hollywoodi karrierjét. Azonban ő is szerelmes lesz Cecíliába, és hármójuk között egy furcsa szerelmi háromszög alakul ki. A filmstúdió fejesei közben elkezdenek pánikolni, mivel Tom Baxter karakterének hiánya miatt a Kairó bíbor rózsája nem tud folytatódni a moziban és már a többi karakter is lázadozni kezd...Woody Allen írta és rendezte ezt a nem tradicionális Woody Allen filmet, ami már abból is látható, hogy nem játszik benne és egyik karakter sem az ő személyéről szól. Ráadásul a film főszereplője egy nő, ami megint csak nagyon ritka és furcsa egy Woody Allen film esetén. Már ennyiből is sejthető talán, hogy egy kis gyöngyszemmel van dolgunk, és a film be is tudja tölteni előzetes várakozásunkat.

Woody Allen mindig nagy csodálója volt Hollywood aranykorában készült klasszikus filmeknek, műfajoknak és egyes színészeknek, amelyek számos filmjében éreztetik is hatásukat. Néhányban nagyon közvetlen módon is megjelenik mindez, mint a Radio Days-ben vagy a Play it Again, Sam-ben, amelynek egyik fontos karaktere nem más, mint Humphrey Bogart, aki Woody Allen kedvenc színésze volt. A Kairó bíbor rózsája annyiban hasonlít a Rádió aranykorára, hogy mindegyikben megjelenik Woody Allen gyerekkorának nosztalgikus hangulata, annyi különbséggel, hogy az egyikben a régmúlt rádiósztároknak, míg ebben a mozinak állít emléket. Az sem véletlen, hogy a filmben látható mozi jeleneteket a brooklyni Kent Filmszínházban forgatta, ami gyerekkora kedvenc helye volt.

Woody Allen összes filmje közül talán a Kairó bíbor rózsája a legnosztalgikusabb, amiben annak a korszaknak próbál egy bájos emléket állítani, amikor a mozi és a filmek betöltötték legfontosabb funkciójukat: a szórakoztatást és kikapcsolódást. Nem véletlen, hogy a nagy gazdasági válság korában, a ’30-as évek első felének és közepének Hollywood két legnépszerűbb műfaja a vidám és gondtalan screwball komédiák és a klasszikus romantikus kalandfilmek voltak, amelyek nem csak felvidították, de ki is szakították az embereket a szomorú és lehangoló hétköznapi valóságból, miközben gondtalanul nevethettek, vagy beleélhették magukat a kor a csillogó és elegáns filmjeinek romantikus hangulatába.Woody Allen mindig is nagyszerűen hajlítgatta és ötvözte a különböző műfajokat filmjeiben, és kiváló stílusérzékkel, jó ízléssel használt fel régi felvételeket bennük (elég csak a Zeligre gondolni), és nem kivétel ez alól a Kairó bíbor rózsája sem, amelyben ezek segítségével egy varázslatos világba csöppenünk. Megjelenik a „film a filmben” motívum, amelyben a régi film, amiből Tom kilép az életbe természetesen fekete-fehér, míg a „valóság” színes, ami nagyon hasonló a Zeligben látható filmhíradó és az időben újabb visszaemlékezés-jellegű jelenetek felosztásához.

A film forgatókönyvét nem véletlenül jelölték Oscar-díjra, ugyanis nem csak a története érdekes és lebilincselő, de telis-tele van szellemes dialógusokkal, és nagyszerű, a kor filmvilágáról szóló megjegyzéssel. A  történet alapötletében (is) egy régi klasszikushoz nyúl vissza, mégpedig Buster Keaton Sherlock Jr.-hoz, azzal a különbséggel, hogy amíg a régi filmben a mozigépész „valódi” karaktere kerül be az általa vetített filmbe és válik annak karakterévé, addig itt ennek a fordítottja látható, egy filmkarakter lép ki a vászonról és válik a valódi világ részévé. Ez az alapötlet már önmagában teremt egy bájos és naiv hangulatot, és szinte kizártnak tartom, hogy létezik olyan filmrajongó, ezen a világon, akinek ne tetszene és ne mosolyodna el ezen az ötleten. Aztán tisztelegvén Buster Keaton filmje előtt, Cecíliával is megtörténik ugyanaz a csoda, mint a mozigépésszel a Sherlock Jr.-ban: Tom elviszi a saját világába, azaz a filmjébe, ahol aztán ő is végigjárhatja azokat a helyszíneket, ahova mindig is vágyott a moziban ülve.A film másik érzelmileg meghatározó része Cecília sivár, boldogtalan és szomorú élete, amely a nosztalgikus bájjal keveredve egy nagyon különleges és rendkívül erős atmoszférát teremt. A filmet az elejétől a végig ez a bájos-szomorkás hangulat lengi be és hatja át.  Természetesen nincs olyan Woody Allen film, amiben ne lenne humor, és ami itt is megjelenik nem csak a párbeszédek által, de egyes jelenetek abszurditásában is, ugyanakkor mégsem nevezhető vígjátéknak.

A nagy gazdasági válság időszaka ott van a film minden egyes kockáján a kosztümök, a díszletek, de még az időjárás által. A filmet szándékosan télen forgatták, így a hátterekben látható csupasz fák is erősítik a sivár és szomorkás hangulatot. Csillogás csak a moziban látható. Mint a legtöbb filmrajongónak, úgy Cecíliának is egyfajta szökési lehetőséget kínál a mozi a hétköznapok boldogtalansága és sivársága elöl. 

Cecília egy bántalmazó, önző és semmirekellő emberrel él egy szeretet nélküli kapcsolatban, miközben eltartja mindkettejüket egy olyan állásban, ami szintén semmilyen örömöt nem okoz neki, sőt mintha még megaláztatásai színhelyének kiterjesztéseként funkcionálna a filmben. Cecília ugyanis nem jó pincérnő, ezt ő is érzi, ezért még munkahelyén is állandóan elmerül fantáziájában, ami nyilvánvalóan tovább rontja munkája minőségét. Csak a mozi visz némi boldogságot az életbe, ami már szinte drogként funkcionál nála. Minél boldogtalanabb, annál többször megy moziba, és mosoly is csak itt jelenik meg Cecília arcán. A Kairó bíbor rózsája ugyanakkor bemutatja azt is, hogy az a pár órás önfeledt kikapcsolódás, amit egy-egy film nyújthat a nézőnek mennyire korlátozott lehetőség az életünk elöli szökésre, és azt is, hogy a filmek mintegy visszatükrözik azt, ami hiányzik a néző életéből és amiről úgy gondoljuk, hogy boldoggá tehetne minket.A három férfi karakter ellenére a filmet Cecília fogja össze, és ő az egyértelmű főszereplő. Cecília egy álmodozó, aki a mozi segítségével szökik meg az élet kihívásai elől. Cecília egy nagyon szerethető karakter a maga esetlenségében és gyengeségében, a romantika utáni vágyával, ugyanakkor egyáltalán nem hibátlan karakter, hiszen akár a kezébe is vehetné élete irányítását, ahelyett, hogy állandóan menekül előle. Mintha valóban csak Tom és Gil adna bármilyen értelmet is az életének. Mia Farrow kiváló alakítást nyújt a reménytelenül romantikus Cecília szerepében, akivel együtt mi nézők is elhisszük, hogy a fantázia életre kelhet, és része/részünk lehet egy olyan csillogó és romantikus életnek, mint ami a moziban látható. Mia Farrownak remekül áll a törékeny és sebezhető Cecília szerepe, olyannyira, hogy a nézőben néha fel is vetődik a kérdés, hogy Cecília karaktere vajon a fantázia szüleménye, vagy maga Mia Farrow? A színésznő nem csak a karakterének szomorkás és megalázott oldalát mutatja be kiválóan, de a humor részét is végtelen könnyedséggel hozza. A valóság és a fantázia keveredését szolgálja az a tény is, hogy Cecília testvérét, akivel pincérnőként dolgoznak egy étteremben, Mia Farrow igazi testvére, Stephanie alakítja.

A filmben egy idő után összekeveredik a valóság és a mozik fantáziavilága, ami megmutatja, hogy Cecíliának milyen választási lehetőségei vannak, nem csak a szerelemben, de általában véve az életben.

Az első választási lehetősége a férje, aki mintha maga lenne a két lábon járó és megtestesült rossz és bántalmazó férj. Míg Cecília dolgozik és eltartja kettejüket, ő a hasonszőrű haverjaival kockázik, prostikkal szórakozik, lekezeli és hülyének nézi a nőt, és még csak moziba se megy vele. Danny Aiello kiválóan játszik ebben az egyébként nem túl eredeti, és klisékből álló karakterben. Aztán ott van Tom Baxter filmkarakter figurája, aki egy ’30-as évekbeli hollywoodi karakternek megfelelően bájosan ártatlan és naiv, aki lényegében semmit nem tud a világról, csak annyit, amennyit a moziban látható Kairó bíbor rózsájában megtapasztalt. Furcsa neki, hogy a valódi életben igazi pénzzel kell fizetni az étteremben, és azt sem tudja, hogy mit jelent "dolgozó nő" kifejezés, és mi is történik egy bordélyházban. Azon is elcsodálkozik, hogy csókolózáskor nem halványodik el egy idő után a kép, tehát nyilvánvaló, hogy filmje, a Kairó bíbor rózsája már a cenzúra bevezetése után készült, ezért Tom karakterének naiv ártatlanságát még a cenzúramentes világgal szembeni kontraszt is növeli.Természetesen attól a pillanattól kezdve, hogy Tom kilép a filmvászonról, tisztában vagyunk a helyzet abszurditásával, és azzal, hogy ez a kapcsolat csakis problematikus lehet, mégis szorítunk nekik – még mi, mai nézők is, hasonlóan a ’30-as évek sokkal naivabb filmrajongóihoz -, hogy valahogy mégis működjön ez kapcsolat.

Gil Shepherd egy korabeli, kissé nárcisztikus Hollywoodi színész, aki Tom Baxtert játssza a régi filmben. Ő már korántsem annyira naiv és ártatlan, mint karaktere. Nem Tom Baxter a (régi) Kairó bíbor rózsájának főszereplője, viszont egy olyan kiugrási lehetőséget biztosíthat Tomot alakító színész számára, ami után már remek főszerepeket kaphat(na), ha Tom nem lépett volna le film közben. Gil "valódiságánál" fogva sokkal komplexebb karakter, mint Tom, így aztán a hús-vér emberekhez hasonlóan nem áll távol tőle az önzőség és a megalkuvás, hiszen a legfontosabb számára a karrierje, amit semmi, még egy szerelem sem gátolhat meg. Gil karaktere kevesebbet szerepel, mint Tom, azonban a történetben és annak végkicsengésében legalább akkora jelentősége van.

A film egyik legjobb eleme Tom és Gil szópárbajai, az egyik legjobb jelenete, pedig amikor Tom és Gil végül konfrontálódnak egymással, miután Gil meglátja, hogy karaktere Cecíliával csókolózik a filmben. Kettejük vitájába ekkor már a régi film többi fekete-fehér szereplője is beleszól, mintegy tanácsot adván Cecíliának, hogy melyiket is válassza a két egyformán jóképű férfi közül. "Go with the real guy, honey, we are limited" azaz "Kedvesem, válaszd az igazi fickót, a mi (karakterek) életünk korlátozott." - tanácsolja neki a film egyik idősebb női karaktere.

"Go with Tom, He's got no flaws" "Válaszd inkább Tomot, neki nincsenek hibái." - hallja a film fiatal női főszereplőjének tanácsát.

Jeff Daniels játssza Tomot és Gilt, mégpedig remekül, ugyanakkor mégiscsak mintha hiányozna a játékából az a kis extra, ami által az ember azt mondhatná, hogy tökéletes volt. Nem is annyira Tomnál, mint inkább Gil, a kissé nárcisztikus és önelégült hollywoodi sztárnál hiányoltam belőle leginkább egy olyanfajta karizmát, ami alapvetően jellemző a korszak valódi sztárjaira, mint pl. Clark Gable vagy Errol Flynn. Mindazonáltal így is remek volt.

Gordon Willis operatőr, aki számos Woody Allen filmet fényképezett, többek között a Zeliget is, itt is tökéletesen adja vissza egy régi kor hangulatát. Egyes belső jelenetnél pedig érzékelhető egyfajta álomszerű jelleg. A „régi” filmet fekete-fehérben, a kor romantikus kalandfilmjeire jellemző módon, nagyon autentikusan fényképezte, míg a ’30-as évek valóságában játszódóban jellemző és meghatározó a barnás-szürkés szín.A film látványvilágához az operatőr mellett nagyban hozzájárult a díszlettervező Carol Joffe, a művészeti igazgató Edward Pisoni, tervező Stuart Wurtzel és a kosztümtervező Jeffrey Kurland, akik New Jersey lepukkant épületeivel, a régi autókkal, a gazdasági válság idején a többség által viselt elhordott kifakult ruhái és a kalandfilmben látható csillogó és drága ruháival mind-mind hozzájárultak a film erős atmoszférájának és korhangulatának megteremtéséhez.

Dick Hyman néha kissé melankolikus filmzenéje a ’30-as évek ragtime zenéjével és a kor (1935) egyik legnépszerűbb filmjének, Fred Astair és Ginger Rogers Top Hat-jének Cheek to Cheek c. betétdalával keveredve szintén nagyban hozzájárul a film atmoszférájának megteremtéséhez. (Ugyanez a Cheek to Cheek c. dal és filmrészlet jelenik meg Tom Hanks Green Mile c. filmjében, ami szintén ebben az időszakban játszódik.)

Woody Allen régi film rajongása megjelenik a Kairó bíbor rózsájának minden egyes kockájában, és szerencsére nem vitte saját neurózisát ebbe a bájosan szomorkás filmbe. Sőt, még csak nem is állt szándékban. Ellenállt a filmstúdió irányából jövő nyomásnak is, hogy happy enddel érjen véget, aminek eredményeképpen felerősödött a film melankolikus hangulata. Nem véletlenül nyilatkozta azt a későbbiekben erről a filmjéről, hogy „ez volt az (a film), ami a legközelebb áll az eredeti koncepciómhoz.”Bár a filmet áthatja a szomorkás hangulat és a befejezése erősíti melankolikus jellegét, azonban ez teljesen más természetű, mint a tipikus Allen filmek new york-i zsidó entellektüeljének szexuális és párkapcsolati problémák miatt fennálló nagyvárosi értelmiségi neurózisa. Ennek eredményeképpen egy végtelenül szórakoztató filmet kapunk, aminek rendkívül erős bájos-szomorkás hangulata teljesen magába szívja nézőjét, aki Cecíliához hasonlóan tökéletesen megfeledkezik közben minden másról, miközben (újra) érzi a mozi varázsát, amely segítségével egy olyan világba csöppen, amit enélkül sosem láthatna, olyan emberekkel találkozik, akiket sosem ismerne, és olyan érzéseket él át, amiket nagyon valószínűséggel sosem fog.

I just met a wonderful new man. He's fictional but you can't have everything.”

Találkoztam egy csodálatos férfivel. Bár csak a fantázia szüleménye, na de semmi sem tökéletes.

Értékelés: 10/10

A jelenet, amiben Tom kilép a filmből:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr768765008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.