Time Goes By

A tévedés áldozata (The Wrong Man) 1956

2016. június 20. 11:40 - Time Goes By

Két EB focimeccs között jöjjön egy Hitchcock film -  bár még az ő filmjei alatti feszültség sem érhet fel az Izland elleni meccs alatt keringető szívinfarktushoz - , de azért unatkozni A tévedés áldozata alatt sem fogunk. Alfred Hitchcock ebben a kevésbé ismert, de izgalmas és noirszerű dokudrámájában megtörtént eseményeket dolgoz fel, amelyben egy ártatlanul megvádolt ember és családja küzd az igazságáért. A valódi eseményekről először a Maxwell Anderson írt The True Story of Christopher Emmanuel Balestrero c. könyvében, valamint a Life magazinban Herbert Brean számolt be az eseményekről 1953-ban.

A film főszereplője Christopher Emmanuel Balestrero - barátai számára csak „Manny” (Henry Fonda) - nagybőgős, hithű katolikus és elkötelezett családapa éppen anyagi gondokkal küzd, mert nem keres annyit, hogy családját rendesen el tudja tartani. Elhatározza, hogy megpróbál kölcsönt felvenni felesége biztosítására. Amikor azonban elmegy a biztosító céghez, néhány alkalmazott felismerni véli benne azt az embert, aki pár hónappal korábban kirabolta az irodát. Mannyt letartóztatják, akinek először fogalma sincs arról, hogy mivel vádolják. Együttműködik a rendőrséggel, mivel úgy gondolja, hogy nincs rejtegetni és félnivalója, ezért minden kérdésre őszintén felel. Azonban minél inkább együttműködik a hatósággal, annál inkább bűnösnek látszik a rendőrség szemében. Ügyvédje Frank O’Connor (Anthony Quayle) megpróbálja bebizonyítani ártatlanságát, azonban nem sok esélyük van a magabiztos és szavahihetőnek tűnő szemtanúk ellenében. Ráadásul az eljárás és a bírósági tárgyalás alatti meghurcolást felesége Rose (Vera Miles) idegileg nem bírja, és pszichiátriára kerül...Alfred Hitchcock mindig is szerette az ártatlanul megvádolt átlag ember témáját, ami valamilyen formában számos filmjében feltűnik, azonban az összes közül, minden kétséget kizáróan ez a legrealisztikusabb, miközben egy cseppet sem kevésbé izgalmas, mint a többi hasonló témával rendelkező filmje, sőt. Realisztikusságát nem csak a megtörtént eseményeken alapuló történet, de a film dokumentarista stílusa is erősít. A tévedés áldozata realisztikussága miatt sokkal komorabb hangvételű, mint a legtöbb filmje, amiben Hitchcock jóval kevesebbet trükközik és kísérletezik a kamerával, mint a többi filmjében.  A téma feldolgozásának módja és a film dokudráma műfaja egy nem tipikus Hitchcock mozit eredményezett, amely azonban így sincs  híján a rendező stílusjegyeinek. A realisztikusságot erősítette azzal is, hogy szokásos cameo megjelenésére nem a filmben, hanem még a történet megkezdése előtt kerül sor, amiben elmagyarázza, hogy a film valódi eseményeken alapul.

A rendező nem csak a téma izgalma miatt vonzódott az ártatlanul vádolt és üldözött ember motívumához, hanem mert aggodalommal nézte a rendőrség vagy egyéb, az átlag ember felett hatalommal rendelkező hivatalos szerv hatalmát és félelemmel töltötte el annak lehetősége, hogy ezek a szervek visszaél(het)nek hivatali hatalmukkal.  

A filmtörténelem számos darabja kezdődik azzal, hogy „igaz történeten alapul”, azonban nem sok filmnek ad ez akkora súlyt, mint Hitchcock ezen mozijának, amely realisztikussága azt sugallja, hogy Manny esete bárkivel megeshet, és bárki élete tönkremehet egy szempillantás alatt. A kor számos filmjében alapvetően az az alapfelállás és a tendencia, hogy a magányos főhős mindaddig boldogtalan kívülállónak számít, amíg része nem lesz egy közösségnek, amely keretén belül majd megtalálja önmagát és a helyét a társadalomban.Hitchcocknál ez pont fordítva van, ő nem sokra tartotta, pontosabban szólva kifejezetten hátrányosnak tartotta az egyén szabadsága szempontjából, ha az része egy közösségnek. Ezt látjuk itt is azon keresztül, ahogy Manny egyre rosszabb helyzetbe hozza magát, ahogy együttműködik a hatósággal abban a hiszemben, hogy nincs félnivalója, aminek eredményeképpen elnyeli eme közösség igazságszolgáltatási rendszere.

Hitchcock egy nagyon zord világot mutat be ebben a filmjében, amiben csak a főhős, az ártatlanul vádolt ember legközvetlenebb hozzátartozóit érdekli a sorsa, a társadalom több tagját – mindamellett, hogy meg vannak győződve bűnösségéről – hidegen hagyja. Hitchcock filmjében nem hogy nincs olyan, hogy a „közösség védelmező ereje”, hanem annak a totális ellentettjét láthatjuk. Még a bírósági tárgyalóteremben is ezt láthatjuk. Az emberek többsége cseveg, senki nem figyel rá, ugyanakkor mégiscsak ezek az emberek azok, akik Mannyt ide kényszerítették. Ezek az emberek még hisznek ebben a felületes igazságszolgáltatási rendszerben, őket – még – nem vádolták meg alaptalanul.

A film félelmetességét növeli, illetve egy újabb „félelem-rétegeket” ad, hogy nem csak Manny, de szerettei és családtagjai is végtelenül megsínylik mindezt, olyannyira, hogy kérdéses a film végén, hogy élhetnek-e még normális családi életet.

Manny kezdetben amiatt aggódik, hogy börtönbe kell mennie egy olyan bűncselekmény miatt, amit nem ő követett el, ugyanakkor nem tudja bizonyítani mindezt. Bár a törvény szerint ezt nem neki kell bizonyítania, ugyanakkor a valóságban mintha mégis ezt várná az igazságszolgáltatási rendszer az emberektől. Mannynek a következő lépésben már a családjáért is aggódnia kell, annak ellenére, hogy ő még abban a „szerencsés” helyzetben van, hogy családja és barátai kitartanak mellette, függetlenül attól, hogy a rendőrség és a társadalom bűnösnek tartja. Ezen a második szinten, a családja miatti aggodalmához, félelméhez társul egy jó adag lelkiismeret-furdalás is, mert önmagát vádolja azzal, hogy családja élete tönkrement és felesége súlyos beteg lett. A félelem harmadik szintjén pedig elgondolkodik azon, hogy még ha fel is mentik a bíróságon a vádak alól – amire nem sok esélye van -, vajon visszatérhet-e életük a korábbi anyagi gondoktól ugyan terhes, ugyanakkor mégis boldog medrébe. Ezen a ponton a család eredeti anyagi gondjai már egészen más megvilágítást kapnak. Egyrészről ez indítja el az események  szerencsétlen láncolatát, mintegy jelezvén, hogy szegény ember sokkal könnyebben kerülhet bajba, mint az, akinek nem kell kölcsönkérnie, ugyanakkor mégiscsak jelentéktelen problémának tűnik már a mostani események tükrében.  A film másik erénye, hogy nagyon akkurátusan bemutatja egy alacsony osztálybeli család mindennapjait és életét, olyannyira, hogy már csaknem neorealistának tűnik ebben a témában. Pontosan megismerjük Manny keresetét, költségeit, váratlan kiadásainak összegét is, amely információk segítségével átérezzük helyzetét.

Hitchcock olyannyira a realitásra törekedett ebben a filmjében, hogy képes volt elhagyni a sajátos, sok esetben kissé hatásvadász stílusát és eszközeit. Még valódi börtönökbe is elment, ahol olyan részletekig menően megfigyelte alanyait, hogy hogyan tűrik össze ott a ruháikat. A forgatás pedig számos esetben a film valódi helyszínén történt, így aztán láthatunk jeleneteket Queensből is, ahol a valódi rablás történt. A film forgatókönyvét a megtörtént események alapján Maxwell Anderson és Angus MacPhail írták, amelyben - Hitchcock többi darabjától eltérően - semmi humor nincs. A film a főszereplő és családja életének egy szakaszát mutatja meg, aztán a filmbeli események lezárultával kilép belőle. A család élete megy tovább, ami nyilvánvalóan már soha nem lesz olyan, mint amilyen a film kezdetekor volt. Az ilyen típusú realisztikus, földhözragadt történet mesélés esetén a végén általában nincs katarzis vagy igazi lezárás, mint ahogy itt sem.

A filmet atmoszférája és témája miatt akár film noirnak is nevezhetjük, hiszen van egy nagyon nyers és sötét hangulata, amiben nem csak a véletlennek és szerencsétlenségnek van nagy szerepe, de Hitchcock nagyon hihetően és átérezhetően fejezi ki pesszimizmusát az igazságszolgáltatásról és általában véve a társadalomról. Persze a film minden anti-hitchcocki jellege ellenére sem tagadhatja le híres rendezőjét, hiszen feszültségépítés szempontjából ez a filmje is kiválónak mondható. A The Wrong Man vészjósló alaphangját és a főszereplők szerencsétlenségét egy nagyon egyszerű párbeszéddel megoldja az elején, amikor Rose megkérdezi férjét, hogy „Hát nem vagyunk mi szerencsés emberek?”, mire Manny szívből jövően válaszolja, hogy „Igen, azok vagyunk.”.

Az operatőr, Hitchcock egyik gyakori munkatársa, Robert Burks noirosan erős fekete-fehér fényképezése a film meghatározó elemei közé tartozik, ami egyes jelenetekben mély árnyékaival képes volt Manny kétségbeesettségét a végsőkig kidomborítani. Hasonló mondható el a film zenéjéről, illetve szerzőjéről Bernard Herrmannról, aki számos Hitchcock filmben működött közre, és akinek zenéje fokozza a meghatározó pillanatok drámaiságát, ugyanakkor van ennél számos sokkal jobb munkája is, elég itt megemlíteni a Psychot.

A színészek is kiválót nyújtottak, különös tekintettel Henry Fonda-ra, aki Manny szerepében kellően kétségbeesett. A legjobb talán a film első részében volt, amikor azt a zavarodott ember alakítja, akinek fogalma sincs arról, hogy mi folyik körülötte. Henry Fonda nagyszerűen mutatja be ugyanakkor karakterének azt a küzdelmét is, amely során minden igazságtalanság ellenére próbálja belső erejét és szimpatikus személyiségét megőrizni.

Vera Miles-tól is remek alakítást láthatunk Manny szerető felesége karakterében. A film folyamán érzékelhetjük Rose mentális hanyatlását, láthatjuk, ahogy belesüllyed a depresszióba, miközben ő is próbálná megőrizni önmagát, pszichés egészségét, ez azonban kevésbé sikerül neki, mint férjének. Az ő alakítása is hozzájárul ahhoz, hogy a néző úgy érzi, ez bizony vele is megtörténhet.

Hitchcock cameoja a film elején:Annak ellenére, hogy a film veszít feszültségéből és kissé nehézkessé válik a hosszúnak mondható bírósági tárgyalás folyamán a végén, egy jól felépített és feszültséggel teli Hitchcock darabhoz van szerencsénk. Sőt annak ellenére, hogy a közönség körében sokkal kevésbé volt sikeres, mint legnépszerűbb mozijai, akár a legjobb filmjei közé is lehetne sorolni, hiszen erős atmoszférája, noiros fényképezése, témájának többrétegű bemutatásával és remek színészi alakításaival ott a helye. Amikor összeállítottam Hitchcock top 10-es listáját, roppant igazságtalanul megfeledkeztem erről a filmjéről, ami akár fel is kerülhetne rá, annak ellenére, hogy a legtöbb Hitchcock filmmel szemben itt nem hallunk szellemes párbeszédeket, nincs benne igazi villain (leszámítva a társadalmat) és általában véve nem olyan szenzációvadász, mint híres és népszerű filmjei. Minden Hitchcock, film noir vagy thriller rajongónak ajánlani tudom ezt a meglehetősen alulbecsült filmet.

Értékelés: 9/10

Részlet a filmből, Manny letartóztatása:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr768757034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.