Time Goes By

Top 10 Edward G. Robinson film

2016. július 09. 22:01 - Time Goes By

Edward G. Robinson (született Emanuel Goldenberg 1893-1973) romániai zsidó születésű amerikai színész volt, aki 35 éves hollywoodi karrierje során több, mint száz filmben szerepelt a filmgyár aranykorában. Az Amerikai Filmintézet jelenleg a 24. legnagyobb hollywoodi férfisztárnak tartja, aki nem csak a modern gengszter karakterét teremtette meg, de a későbbiekben számtalan klasszikussá vált noirban is játszott, annyira emlékezetesen, hogy egyik karakteréről mintázták Columbo nyomozót is.

10 éves volt, amikor családja Amerikába emigrált, és New Yorkban telepedtek le. 18 évesen a Broadway-n játszott, majd első világháborús katonai szolgálata után 1923-ban már némafilmekben szerepelt. Azon kevesek közé tartozott, akik sikerrel váltottak a hangosfilmekre, sőt igazi sikere csak ekkor kezdődött. 1930 és 1932 között 14 filmet készített, amely szakasz végén leforgatta a Kis cézár című klasszikus gengszterfilmet, ami meghozta számára az igazi áttörést. Karrierje első felében 1930-tól a ’40-es évek elejéig főként gengszter szerepeket játszott, nem csak azért, mert stúdiója a Warner Bros ezekra szakosodott, hanem mert egészen kiváló és egyben furcsa is volt ezekben a szerepekben a jóképűnek és délcegnek nem mondható Edward G. Robinson. A noir korszak nyitányával pedig szinte értelemszerűen nyergelt át ezen filmekre, amelyek között aztán a műfaj legjobbjaiban is szerepelt. Mivel a stúdiórendszer felbomlásáig a Warner Bros. filmstúdió alkalmazásában állt, ezért számos filmben látható a stúdió többi nagy sztárjával, mint Bette Davis-szel, James Cagney-vel, és persze Humphrey Bogarttal, akivel öt közös filmet is forgattak.

Edward G. Robinson politikailag aktív, ugyanakkor végtelenül naiv is volt. A ’30-40-es években elkötelezetten kritizálta a fasizmust, ami akkor éppen növekvőben volt Európában. Az aktivizmusa nem csak beszédekből állt, hanem jótékonykodásból is, amink eredményeképpen több, mint 800 szervezetnek nyújtott anyagi segítséget, amelyek között voltak politikai, kulturális és vallási csoportok is. Azonban több hibát is elkövetett, az egyik az volt, hogy a mindezzel egy időben a kommunizmus veszélyeiről, kegyetlenségéről és nácizmushoz való hasonlóságáról nem beszélt, Sztálinban sem a diktátort látta, hanem csak egy szövetségest a nácizmus elleni harcban. És bár nem volt kifejezetten kommunista, azt a hibát is elkövette, hogy olyan szervezeteknek is adott pénzt, amelyek nem voltak egyebek, mint az FBI kirakat kommunista szervezetei. Emiatt aztán az ötvenes években, a McCarthy-időszakban ő is feketelistára került, mint kommunista szimpatizáns.

Ekkor, 1952-ban írta azt, hogy „(a kommunisták) becsaptak és kihasználtak” a "How the Reds made a Sucker Out of Me" című vezeklő írásában. Annak ellenére, hogy a nevét sikerült tisztáznia, a karrierje megszenvedte ezt az időszakot, azonban 1954-ben sikerült visszatérnie a Tízparancsolat c. konzervatív, vallásos filmmel, amibe régi ismerőse, az antikommunista Cecil B. DeMille rendező hívta. Mivel ekkor már benne járt a korban, ennek megfelelően a későbbiekben egyre több tévészerepet is vállalt.

Számtalan remek szerepe és játéka ellenére sem kapott Oscar-díjat – de még jelölést sem - karrierje folyamán, csak a halála után 1973-ban ítélték neki az életmű Oscar-díjat.

Kétszer volt nős, első feleségétől, Gladys Lloydtól volt egy fia, Edward G. Robinson Jr., aki szintén színész volt, és mindössze egy évvel élte túl az apját. Idősebb Edward mMajdnem 30 év házasság után 1956-ban vált el Gladys-től, ami miatt el kellett adnia híres művészeti gyűjteményét, hogy ki tudja fizetni feleségét. Másodjára 1958-ban nősült, és feleségül vette Jane Bodenheimer ruhatervezőt, akivel együtt élt a húgyhólyagrák miatt 1973-ban bekövetkezett haláláig.Edward G. Robinsont sokan naivnak és meggondolatlannak írták le, aki talán túlságosan is foglalkozott azzal, hogy mások mit gondolnak vagy mondanak róla. Ennek életrajzírói szerint az volt az oka, hogy nem igazán illeszkedett a jóképű és izmos hollywoodi vezető színészek közé - ami miatt mindig kicsit kívülállónak érezte magát -, ezért nagyon erősen munkálkodott benne az, hogy elfogadott és szeretett ember legyen Hollywoodban. Karakterei többségével ellentétben egy halk beszédű, 7 nyelven tudó, végtelenül érzékeny ember volt. Mindezek ellenére róla a legtöbb embernek Rico, az ikonikus kemény gengszter jut eszébe, pedig Robinson számtalan komédiában is megmutatta tehetségét. Edward G. Robinson soha egyetlen filmjében, még a legrosszabban sem játszott rosszul, és tipikusan az a színész volt, aki miatt még egy gyengébb filmet is érdemes megnézni.

Fritz Lang – akivel a noirok legjobbjai közé tartozó Vörös utcát és a Nő az ablak mögöttet forgatta - mondta róla, hogy „minden szerepét az emberi gyengeségek mély és meleg megértésével játszotta, amely mindig arra késztette a nézőt, hogy sajnálja és megszánja ezeket a karaktereket ahelyett, hogy elítélje. Ő minden filmjét képes volt megszínesíteni.” 1.Gyilkos vagyok (Double Indemnity) 1944:

A hét Oscar-díjra jelölt Double Indemnity a film noir klasszikusok klasszikusa, amely - többek között - karakterteremtő hatásával írta be magát a filmtörténelembe. Nem véletlenül nevezik paradigmatikus noirnak, mert szinte nincs is olyan az ezt követő film a noirok között, ami ne használta volna fel a Double Indemnity valamelyik elemét, elemeit, de leginkább az itt felállított femme fatale-antihős formulát: a férfi főszereplő alapvetően egy átlag ember, se nem hős, se nem bűnöző, akinek magától meg sem fordult volna a fejében az, hogy bűncselekményt kövessen el. Az, hogy ez mégis megtörténik, egy nő, a femme fatale rossz hatásának eredménye. Ami miatt ezt meg tudta tenni az a a férfi személyiségében meglévő érzelmi vagy pszichológiai gyengeségnek köszönhető, ami által a noir férfi főszereplője nem hőssé, hanem antihőssé válik. Amivel ezt a femme fatale eléri, az a nők ősi fegyvere: szexuális manipuláció, elcsábítja és ezzel a bűnbe viszi a férfit. És aminek szükséges következménye mindkettejük bukása. A filmben Robinson egy olyan kitartóan szimatoló nyomozó karaktert játszik, amiről később Columbo karakterét formálták

Walter Neff (Fred MacMurray) biztosítási ügynök az irodájában diktafonra mondja vallomását egy gyilkosságról, amit egy nőért és pénzért követett el, azonban mégsem kapta meg sem a nőt, sem a pénzt. Majd ezután kezdődik a visszapillantás, ahol megtudhatjuk, hogy miért és hogyan történt ez a gyilkosság. Neff munkája során összetalálkozik a csinos és szexis Mrs. Phyllis Dietrichson-nal (Barbara Stanwyck), aki elcsábítja és rábeszéli, hogy kössenek biztosítást a gazdag férjére annak tudta nélkül, hogy utána megöljék a pénzéért. Nem is lenne valamire való femme fatale, ha nem sikerült volna rábeszélnie a férfit erre. Neff megtervezi, és közösen elkövetik a tökéletesnek gondolt gyilkosságot. Neff főnöke Barton Keyes (Edward G. Robinson), a tapasztalt kárbecslő rájön, hogy valami nincs rendben a Dietrichson üggyel, és egy idő után azt is kitalálja, hogy nem baleset, hanem gyilkosság volt, amiben valaki segített Mrs. Dietrichsonnak. Közben Neff összebarátkozik Lolaval (Jeanne Heather), Phillys mostoha lányával, aki szintén gyanakodik a mostoha anyjára, sőt szerinte az igazi anyját is Phyllis ölte meg. Neff egyre inkább érzi, hogy Phyllis valamit rejteget...A film eleje, ami a film noirok egyik legjobb nyitó jelenete.

A film központjában a megtévesztés, hazudozás, kapzsiság és szexuális manipuláció áll, története pedig a legklasszikusabb(á vált) noir szerkezetben: keretezett flashbackben bontakozik ki, ami azt jelenti, hogy a nyitó és a záró jelenet a jelenben játszódik, a kettő közötti pedig a múltban. Szóval mindjárt a film elején megtudjuk, hogy szegény biztosítási ügynökünk gyilkosságot követett el, ugyanakkor ezért nem kapta meg a jutalmát (a nőt és a pénzt). Tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, hogy sorsa meg van pecsételve - ő a kudarcra ítélt antihős - , ami felkelti a néző érdeklődését, és ösztönösen meg akarja tudni, hogy mi történt ezzel a kalapos pasassal. A visszatekintés első fele a nő csábításával majd a gyilkosság kitervelésével és végül megvalósításából áll. A flashback második fele pedig Neff bűntudatáról, főleg miután összebarátkozik Lolával Phyllis mostohalányával, valamint félelméről szól, hogy Phyllis csak felhasználta. Mindeközben Keyes is egyre jobban közeledik az elméleteivel az igazsághoz, ami által szorulni kezd a hurok Neff nyaka körül. A film minden főszereplője kiváló alakítást nyújtott, és karaktereiket legendás, más filmeket inspiráló ikonikus karakterekké tették.2.Vörös utca (Scarlet Street) 1945:

Ennek a noirnak a filmtörténeti jelentőségét az adja, hogy megalapozta és elindította azon filmek hosszú sorát Hollywoodban, amelyekben a bűnösök nem, vagy nem úgy és nem azért kapják meg jól megérdemelt büntetésüket, ahogy és amiért a törvény szerint járna. A váratlan fordulatokkal és csavarokkal teli film azt vizsgálja és mutatja be, hogy az emberek milyen hitványak tudnak egymáshoz lenni, és mennyire szánalmasak az átvert emberek. A Vörös utca az egyik legsötétebb, legsivárabb és érzelmileg legfelkavaróbb hollywoodi film noir. Hatásosságának titka érzelmi kegyetlenségében és Fritz Lang pesszimizmusában rejtőzik. Edward G Robinson talán élete legjobb játékát produkálta itt.

Christopher "Chris" Cross (Edward G. Robinson) egy szelíd, középkorú pénztáros, unalmas rutin munkával és egy zsémbes feleséggel, aki állandóan első, hősiesen meghalt férjével példálózik előtte. Az egyetlen szórakozása az amatőr festészet, amiben tehetséges ugyan, csak éppen ezt senki se látja. Amikor meglátja főnökét egy fiatal csinos nővel, elképzeli, hogy "milyen lehet, amikor valakit egy ilyen nő szeret". Hazafelé menet arra lesz figyelmes, hogy egy csinos nőt, Kitty-t (Joan Bennett) megtámadott valaki, mire ő az esernyőjével elkergeti a támadót. Ezután meghívja a nőt egy italra, aki azt köszönetképpen elfogadja. Chris nem tudja, hogy a támadója Johnny Prince (Dan Duryea), a nő brutális barátja (stricije). Amikor azt mondja a nőnek, hogy festő, Kitty azt hiszi, hogy ez azt jeleneti, hogy Chris egy gazdag, befutott művész. Miután Chris bevallja, hogy nős, Johnny rábeszéli Kittyt, hogy kezdjen kapcsolatot a férfivel, annak érdekében, hogy minél több pénzt tudjanak kihúzni belőle. Chris szerelmes lesz a nőbe, és hogy kielégítse annak anyagi igényeit, először a feleségétől lop, majd később sikkaszt a munkahelyén. A férfi a nő rossz hatásának és tevékenységének eredményeképpen egyre mélyebbre jut, és még a legnagyobb bűnt is elköveti, amit egy ember elkövethet. A kérdés, hogy mi lesz ennek a következménye és büntetése...A film a poszt végén angolul végignézhető.

A Vörös utca nem véres és igazán erőszakos jelenetek sincsenek benne (kivéve némi nőverést), és a gyilkosságot sem látjuk az akkori cenzúra miatt, a film mégis felkavaróan kegyetlen. Nagyon érzékeny lelkületűeknek nem is ajánlom. És mivel Fritz Lang rendezte, aki roppant kritikus és pesszimista volt az emberekkel és a társadalommal szemben, ezért túl sok reménységet a végén sem fogunk kapni az emberek természetét illetően. A film az emberi motivációk és természet bemutatása melletti másik fő szála a bűn és büntetés kapcsolatának vizsgálata. A Vörös utcában előfordul, hogy a bűnös nem a kegyetlenségéért, hanem a butaságáért bűnhődik, de olyan szereplő is van, aki olyanért bűnhődik, amit el sem követett, de mégiscsak megérdemli a büntetést. Ugyanakkor lehet, hogy a büntetés súlyosabb, mint amit a bűnéért kapnia kellett volna. Egy biztos: gyilkosságot senki sem úszhat meg szárazon.3.Nő az ablak mögött (The Woman in the Window) 1944:

A Máltai Sólyommal, a Gyilkos vagyokkal és a Laurával együtt ez a Fritz Lang rendezte suspense noir is nagyban hozzájárult a noir stílusjegyeinek a kialakításához, amit egyébként egy Oscar-díjra jelöltek. A film végén két nagy csavar is látható, az egyik ráadásul ebben a műfajban elég szokatlan. A Nő az ablak mögöttről első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy a rendező egyik legszelídebb filmje, azonban ez roppant megtévesztő. Az igaz, hogy alapvetően nem problémásak és nem velejéig gonoszak a főszereplők, azonban ennek ellenére (vagy pont emiatt), az egyik legfeszültebb film noir, amit valaha készítettek.

A főszereplő Richard Wanley (Edward G. Robinson) egy tisztességes és tiszteletreméltó kriminalisztika professzor, akinek a szakmai karrierje mellett a családi élete is rendezett. Mivel családja éppen nyaral, úgy dönt, hogy beugrik a klubba egy italra barátaival, ahol éppen egy, a bejárat mellett látható festményről beszélgetnek, ami egy gyönyörű nőt ábrázol. Amikor hazaindul, összetalálkozik a festmény modelljével Alice Reed-el (Joan Bennett). Rövid beszélgetés után meghívja egy italra, amit aztán nő lakásán folytatnak. Későbbiekben kiderül, hogy ez volt a professzor életének legnagyobb hibája. Az események ugyanis erőszakba, gyilkosságba, és zsarolásba torkollanak: a nő lakásába váratlanul beállít gazdag szeretője Claude Mazard (Arthur Loft), aki a professzornak támad, aki önvédelemből megöli a férfit egy ollóval. A professzor a nővel közösen elhatározzák, hogy elrejtik a holttestet, mert nagyon kényelmetlen lenne a férfi számára, ha az eset nyilvánosságra jutna, ezért egy elhagyatottabb, erdős részre viszi a hullát, ugyanakkor nagyon sok nyomot, és tanút hagy maga után. Wanley klubbeli baráti körébe tartozik Frank Lalor (Raymond Massey) ügyész, akinek tudomása van a nyomozás részleteiről, és elhívja Wanleyt a helyszínre (nem mint gyanúsítottat, hanem mint barátját és kollégáját). Ott Wanley folyamatosan szembesül azzal, hogy mennyi nyomot hagyott maga után. Később felbukkan Heidt (Dan Duryea), Mazard testőre, aki megzsarolja a nőt. A professzor és a nő elhatározza, hogy megölik a férfit, hogy elejét vegyék a további zsarolásnak...Ezután még számos váratlan és meglepő fordulatot hoz még a film, ami itt angolul végignézhető.

A film legfőképpen a bűn, bűntudat és büntetés témái körül forog. Wanley professzor a bűncselekményt önvédelemből követi el, amit nagy valószínűséggel meg is úszna mindenféle büntetés nélkül, azonban a hatóságoknak és legfőképpen a feleségének számos, kényelmetlen kérdésre kellene felelnie. Legfőképpen: mit keresett egy fiatal és gyönyörű nő lakásán éjszaka, miközben a családja elutazott? A történet legfontosabb kérdése, hogy főhőseink vajon megússzák-e a bűntényt vagy sem. A kor hírhedt cenzúrájának egyik alapköve volt, hogy bűncselekmény elkövetése nem maradhat büntetlenül. Kérdés, hogy sikerül-e ezt kijátszania a film készítőinek vagy sem, ha igen, akkor hogyan, ha pedig nem, akkor mi lesz a büntetés? 4.Kis Cézár (Little Caesar) 1931:

Ez az egy Oscarra jelölt darab a  filmtörténelem fontos alkotása, ugyanis egyike azon filmeknek, ami miatt pár évvel később megalkották az évtizedekig fennálló hollywoodi cenzúrát. Jól hangzik nem? A kis cézár Robinson karrierjének egy nagyon meghatározó filmje, ami egyrészről elindította a sztárság útján, ugyanakkor mint ahogy annyiszor előfordult már Hollywood történelmében, annyira jó volt karakterében, hogy be is skatulyázódott jó időre a gengszter szerepekbe.

A történet egy ambiciózus kisvárosi bűnözőről Ricoról (Edward G.Robinson) és barátjáról Joe Massararól (Douglas Fairbanks, Jr.) szól, akik a nagyvárosba költöznek és csatlakoznak Sam Vetton (Stanley Fields) bandájához. Közben Joe azonban inkább táncos akar lenni, és szerelmes lesz táncpartnerébe Olgába (Glenda Farrell). Hamarosan Rico válik a banda főnökévé, akit innentől már Kis Cézárként emlegetnek és egyre közelebb jut a nagy maffia vezérhez Pete Montanához (Ralph Ince). Miközben Joe próbál elszakadni a bandától és annak tevékenységétől, szemtanúja lesz, ahogy egy rablás során Rico, Joe legnagyobb döbbenetére, megöl egy rendőrtisztet. Rico, aki aggódik, hogy barátja túl sokat tud, utasítja Joe-t, hogy hagyja ott a barátnőjét Olgát és csatlakozzon a ganghez. Joe ezt megtagadja, és Olgával úgy döntenek - miután más választásuk nem nagyon van -, hogy együttműködnek a rendőrséggel...A film nyitó jelenete.

Ricot, aki rablásokkal és gyilkosságokkal jut fel a gengszter szamárlétrán, több dolog is gyengévé tesz, ami később a végzetét okozza. Egyrészől jobban vágyik a tiszteletre és elismerésre, mint a pénzre, másrészről pedig szexuális frusztrációja, konkrétan vonzalma Joe irányába. Ezt több módon is sejteti a film: egyrészről Rico negatív és megvető kijelentései a nőkről és a nőkkel való romantikus kapcsolatról, másrészről Joe iránt valahogy mindig elnézőbb, mint bárki más iránt, ami majd aztán a végzetét is jelenti... 5.Az idegenek háza (House of Strangers) 1949:

Joseph L. Mankiewicz film noir drámája a műfaj egyik méltatlanul kevéssé ismert darabja, pedig olyan későbbi filmeket alapozott meg, mint pl. a Keresztapa a tipikus első és második generációs olasz bevándorló család bemutatásával. A főszerepben Edward G. Robinson látható, aki mindent az irányítása alatt tartó zsarnok családfőt játszik, amely tulajdonságával végül romba dönti családját.

A film elején Max Monetti ügyvédet (Richard Conte) kiengedik a börtönből, miután letöltötte hét éves büntetését. Úgy tervezi, hogy első útja haza vezet, hogy bosszút álljon testvérein Joe-n (Luther Adler), Pietro-n (Paul Valentine) és Tonyn (Efrem Zimbalist Jr.), mivel ezt megígérte apjuknak Gino Monettinek (Edward G. Robinson). Aztán meglátogatja szerelmét Irene-t (Susan Hayward), és arra kéri a nőt, hogy kezdjenek új életet. Ezután a film története Max visszaemlékezésében bontakozik ki, és szemtanúi lehetünk családja ’30-as évekbeli életének. Apja, a zsarnoki természetű Gino New York East Side-ján, a főként bevándorlók által lakott szegényebb környéken üzemeltet egy bankot. Gino egy igazi self-made ember, aki saját erejéből emelkedett fel, ugyanakkor ez az erő túl soknak bizonyul a családban, mert négy fia közül hármat folyamatosan elnyom és megaláz. Egyedül a tanult Maxet szereti és isteníti, amivel a fiú kivívja testvérei utálatát. Max menyasszonya Maria (Debra Paget) szintén olasz családból származik, azonban Max beleszeret a modern és a konzervatív Monetti családba nem igazán illeszkedő Irenebe. A család belső feszültségei, problémái akkor robbannak fel, amikor egy új bank törvény miatt vizsgálódás indul Gino bankja ellen. Max mindenképpen meg szeretné védeni apját, ezért még törvénytelenségre is hajlandó, azonban testvérei elárulják...Jelenet a filmből, az olasz vasárnapi családi ebéd.

Az idegenek háza egy keserű pszichológiai dráma, aminek középpontjában egy olyan család áll, amit nem a szeretet, hanem a gyűlölet működtet. Az idők folyamán számos hollywoodi film fókuszált olyan olasz gengszter családokra, amelyeknek tagjai minden cselekedetükben a család érdekeire hivatkoztak, amiről aztán mindig kiderül, hogy valójában csak önigazolás, és tetteiket leginkább a családjuk sínyli meg. Az ilyen típusú filmek – többek között a Keresztapa trilógia – megalapozója volt a House of Strangers, aminek legfontosabb eleme Robinson színészi játéka. 6.Key Largo 1948:

Ebben, az egy Oscar-díjat nyert noir drámában Edward G. Robinson és Humphrey Bogart újra összeállnak, és ezúttal Bogart felesége is csatlakozik hozzájuk. A filmben Edward G. Robinson játssza Bogart karakterének ellenfelét, akiknek ez az utolsó az öt közös filmjük sorában. És az egyetlen, amiben Bogart a jó fiú és Robinson játssza a gengsztert, tehát végre Humphrey Bogart ölheti meg Edward G. Robinsont, aki keze által már annyiszor meghalt a '30-as években. Filmbeli alakításával Claire Trevor pedig elnyerte a legjobb női mellékszereplő Oscarját.

Frank McCloud (Humphrey Bogart) háborúban meghalt bajtársa apja James Temple (Lionel Barrymore) és özvegye Nora Temple (Lauren Bacall) által működtetett hotelbe érkezik Key Largo szigetén. Hamarosan azonban a hotel többi szállóvendégének Johnny Rocco (Edward G. Robinson) hírhedt gengszter és bandája túszai lesznek. A sziget felé ráadásul hurrikán közelít, ezért a hotel elszigetelődik a külvilágtól. Franknak, akit viselkedése miatt Temple-ék már kezdenek gyávának gondolni, el kell döntenie, hogy kiáll-e Rocco ellen vagy sem...jelenet a filmből.

A film nagy része nagyon különböző személyiségű, összezárt emberek egymás közti interakcióiból áll, és leginkább a színészek teszik naggyá. A főszereplők mellett meg kell említeni Claire Trevort, aki Rocco alkoholista és valaha szép és tehetséges volt ex-barátnőjét játssza. A film egyik legjobb jelenetében egy pohár piáért végtelenül megalázza magát azzal, hogy Rocco kívánságára énekelni kezd. A jelenetet Humphrey Bogart harmadik felesége Mayo Methot "inspirálta".7.Tízparancsolat (The Ten Commandments) 1956:

A 7 Oscar-díjra jelölt Tízparancsolat egyike az ötvenes években nagyon népszerű vallásos, ókori környezetben játszódó grandiózus epikus filmeknek, ami a bibliai Mózes történetét dolgozza fel. A Tízparancsolat hatalmas sikert aratott megjelenésekor, és jelenleg a legjobb epikus filmek listájának 10. helyén áll.

I.Ramszesz fáraó, hogy elkerüljön egy számára kellemetlen próféciát, elrendeli minden újszülött zsidó fiúgyerek megölését az ókori Egyiptomban. Mózest ezért édesanyja egy kis kosárkában a Nílus kegyelmére bízza, akit aztán a fáraó lánya Bithiah (Nina Foch) meg is ment, és a sajátjaként neveli fel. Évekkel később, Mózes (Charlton Heston) már felnőtt herceg és a hadsereg győztes tábornoka, akit a trónon ülő Seti fáraó is előnyben részesít saját fiával, II. Ramszesszel (Yul Brynner) szemben, ami nyilvánvalóan kivívja mostohatestvére irigységét. A feszültséget tovább növeli közöttük, hogy Nefertiri hercegnő (Anne Baxter) is Mózesbe szerelmes, miközben megveti Ramszeszt. Mózest azonban száműzik Egyiptomból, amikor kiderül valódi származása. Sivatagban kóborolván megnősül, fiai születnek, majd isten megparancsolja neki, hogy menjen vissza Egyiptomba, és szabadítsa ki a rabszolga zsidókat az egyiptomi fogságból...

Edward G. Robinson Dathan karakterét alakítja, aki fellázad Mózes ellen. Ő a film egyik leggonoszabb karaktere, aki zsidó létére az egyiptomiakat látja el információval, és felügyeli a zsidó rabszolgákat, később az egyiptomi kiszabadulás után pedig elárulja Mózest. Ugyanakkor ő a film egyik legérdekesebb karaktere is, hiszen zsidó származása és a fáraóhoz való hűsége között nyilvánvaló ellentét feszül. Az egyiptomi hét csapás után azonban a többi zsidóval együtt neki is mennie kell, tehát a fáraóhoz való hűség hosszútávon nem volt jövedelmező számára, azonban a későbbiekben még mindig inkább azon ügyködik, hogy minél inkább megnehezítse Mózes dolgát.8.Dr. Clitterhouse (The Amazing Dr. Clitterhouse) 1938:

A Dr. Clitterhouse egyike Edward G. Robinson és Humphrey Bogart 5 közös filmjének, ami egy nagyon furcsa film. Műfaját tekintve nevezhetjük gengszter komédiának, vagy dráma-komédiának, de igazából egyik sem fedi teljesen. Valahol a száraz és/vagy fekete angol humor és a '30-as évek gengszter filmjei között áll, ami azonban mégis inkább fekete semmint komédia, ugyanakkor drámának nem lehet elég komolyan venni, annak ellenére, hogy komoly témákkal is foglalkozik. Többek között olyan kérdéseket vet fel, hogy mi a tudomány szerepe a modern társadalomban, és milyen messzire menjenek, mehetnek a tudósok, hogy feltevéseiket bizonyítsák. A filmben látható, hogy Dr. Clitterhouse a végsőkig, akár a gyilkosságig is elmegy kutatása során, miközben áldozata agóniájának minden rezdülését figyeli - persze kizárólag tudományos alapon -, racionálisan és teljesen érzelemmentesen.

Dr. Clitterhouse (Edward G. Robinson) egy köztiszteletben álló professzor, aki a bűnözők viselkedésének kutatása közben a téma megszállottjává lesz. Úgy gondolja, hogy igazi szakértővé csak akkor válhat, ha saját maga is kipróbálja a bűnözést, ezért társadalmi pozícióját kihasználva gazdag embereket rabol ki, miközben a tulajdonosok éppen partit adnak. Kapcsolatainak köszönhetően megtudja azt is, hogy egy Jo (Claire Trevor) nevű illető az alvilág leghíresebb orgazdája, ezért felkeresi, hogy az ellopott ékszerektől megszabaduljon. Jo-n keresztül megismerkedik Rocks Valentine (Humphrey Bogart) gengszterrel és bűntársaival, majd lassanként a banda eszévé válik. A bűnözést nagyon érdekesnek és izgalmasnak találja a professzor, aki persze alvilági tevékenysége közben sem feledkezik meg tudományos kutatásáról, ezért rablások közben méri a gengszterek vérnyomását, és ellenőrzi a pupillatágulásukat. Egyre nagyobb megbecsülést és tiszteletet vív ki a banda tagjai között, és úgy tűnik, hogy még Jo is beleszeret. Mindezekkel kiváltja Rocks féltékenységét, aki attól fél, hogy a professzor átveszi tőle a banda irányítását. A doktor is érzékeli az ebből fakadó veszélyt, ezért úgy dönt, hogy befejezi bűnözői pályafutását, és tudományos kutatásainak megírására koncentrál. Rocks azonban ellopja könyvét és megzsarolja, hogy tovább dolgozzon neki, természetesen elismerve Rocks főnökségét. A professzor kutatása és könyve érdekében megöli Rocksot, majd feladja magát. A bíróságon elmebetegségre hivatkozik védőügyvédje, azonban a professzor ezt nem engedheti, hiszen akkor tudományos kutatását és könyvét senki nem venné komolyan...jelenet a filmből, amiben a professzor a bűnözök fizikai állapotát vizsgálja rablás közben.

A történet nevetségesen irreális volta nem gyengíti, hanem erősíti a film szatíra jellegét, amely számtalan éles és évődő párbeszédet, beszólást tartalmaz. A film annyira jól egyensúlyoz a műfajok között, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy mennyire vegyük komolyan. Ennek persze a professzor karaktere a legfőbb oka, aki meghatározza az egész filmet, hiszen minden és mindenki köréje épül. A jó szatírákban a szereplők nagyon komolyan veszik magukat, így van ezzel Dr. Clitterhouse amúgy nevetséges karaktere is, aki pont komolyságánál fogva válik viccessé. 9.Larceny, Inc. 1942:

A Larceny, Inc. a Warner Bros egyik, a korban népszerűnek számító gengszterkomédiája, ami műfaját tekintve hasonlít a dr. Clitterhoushoz, azzal a különbséggel, hogy ebben a humor nem annyira, pontosabban szólva egyáltalán nem fekete. A film egyetlen központi poén körül forog, ami kiszámítható ugyan, de mégis szórakoztató: a bűnözők által üzemeltetett ál-bőrönd bolt, amit az egyik bűncselekmény miatt hoztak létre, azonban mindenki nagy meglepetésére önmagában is roppant jövedelmezőnek bizonyul. Ha esetleg ismerős a sztori, akkor az nem véletlen, hiszen Woody Allen  Small Time Crooks c. filmjéhez innen vette az alapötletet.

Miután kiengedik a Sing Singből, „Pressure” Maxwell (Edward G. Robinson) szeretne egyenesbe jönni, azonban ez nem egyszerű, mivel régi cimborái inkább egy bankot akarnak kirabolni. Pressure belemegy a dologba, és megveszi a bank melletti kis bőrönd boltot, annak érdekében, hogy társaival könnyebben kirabolhassák a bankot. Időközben Pressure legnagyobb problémája nem a bankrabláshoz teljesen idióta cimboráinak inkompetessége lesz, hanem az, hogy hogyan tartsa távol az egyre népszerűbbé váló bőröndbolttól a vásárlókat...

Bár ez látszólag csak egy újabb gengszter szerep volt Robinsonnak, azonban ebben a komédiában mégiscsak megmutathatta a könnyedebb, komikusabb oldalát is. A Larceny, Inc. egy könnyed vígjáték, ami számtalan remek és bájos jelenetet produkált nem csak a korszak, de még a mai nézők számára is. A film bűnöző karakterei inkább tűnnek ostobán viccesnek, semmint félelmetesnek, és bár közülük Robinson a legintelligensebb és legkeményebb karakter, mégiscsak (újra) megmutathatta, hogy mennyire ért a komédiázáshoz. 10.Az óra körbejár (The Stranger) 1946:

Ezt a speciális film noirt egy Oscar-díjra jelölték, aminek különlegességét az adja, hogy témája kifejezetten politikai jellegű. Bár a noirokra jellemző, hogy a maga korának átalakuló társadalmával és annak kihívásaival foglalkoznak, azonban Az óra körbejár nem tartozik ezek közé, hanem egy, a háború utáni nagyon speciális politikai problémát helyez a fókuszába, ami nem egyéb, mint a náci háborús bűnösök elfogása, illetve megbüntetése. A film másik érdekessége, hogy a rendezője (és egyik szereplője) Orson Welles, akinek ez volt a harmadik befejezett rendezése. A harmadik érdekessége, hogy ez volt az első hollywoodi film, ami holokausztról szóló dokumentumfilm felvételeket is felhasznált.

Wilson (Edward G. Robinson) egy Franz Kindler nevű háborús bűnös után nyomoz, aki a holokauszt legfőbb kitervelője volt, azonban úgy tűnik, hogy sikeresen eltüntette igazi személyazonosságát és sikerült köddé válnia. Wilson elengedi Kindler egy korábban letartóztatott volt bűntársát Meiniket, annak érdekében, hogy a férfi nyomra vezesse. Ezen út folyamán érkezik meg egy kisvárosba, azonban mielőtt azonosítani tudná Kindlert, Meinikét megölik. Wilson egyetlen nyomravezető jele az, hogy tudja, hogy Kindler vonzódik az antik órákhoz...A film angolul itt végignézhető.

Edward G. Robinson elképesztően jó ebben a noirban. Nem sok olyan filmje volt karrierje folyamán, ahol ő alakította volna a jó fickót és itt sem elégedett meg teljesen ezzel a karakterrel, hanem adott neki egyfajta ravaszságot, amivel sokkal életszerűbb lett karaktere, mint amilyenre megírták. Ugyanakkor elkerülte azt a csapdát is, hogy megszállottnak látszódjon.

Az egyik legjobb film noir, a Vörös utca angolul megnézhető: 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr78864544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Könyveslány 2016.07.10. 10:00:20

Erre megérte várni, nagyon jó írás!

Péter 2 2016.07.10. 16:52:24

"A filmben Robinson egy olyan kitartóan szimatoló nyomozó karaktert játszik, amiről később Columbo karakterét formálták."

Sületlenség.