Time Goes By

Gyilkosság (The Killing) 1956

2016. július 21. 13:13 - Time Goes By

Stanley Kubrick noirja a műfaj késői heist filmjei közé tartozik, azok között is talán a legjobb, és nem véletlenül olyan későbbi filmeket is inspirált, mint Quentin Tarantino Kutyaszorítóban-ja. A Gyilkosság egy nagyon sikeres heist thriller, ami ennek megfelelően egy alaposan és profin megtervezett rablásról szól, amibe mint mindig, itt is beleszól a sors keze, na és persze az emberi természet sötétebbik oldala.

Johnny Clay (Sterling Hayden) szabadulása után elhatározza, hogy elkövet egy olyan bűncselekményt, ami megéri azt a kockázatot, hogy esetleg visszakerül a börtönbe. Megtervezi a helyi lóversenypálya kirablását, ami közel 2 millió dollár haszonnal kecsegtet, ha minden jól megy. A terv apró, de fontos részleteinek végrehajtására különböző piti bűnözőket fogad fel, akik közül senki sincs teljesen tisztában a terv egészével. Ilyen például Mike, a pálya csaposa (Joe Sawyer), egyik pénztárosa George (Elisha Cook Jr.), egy korrupt rendőr (Ted de Corsia), egy helyi alvilági alak, Maurice (Kola Kwariani) és egy mesterlövész, Nikki (Timothy Carey). A minden apró részletre kiterjedő terv egyetlen hibája, hogy nem számolt a gyenge láncszemmel, aki nem egyéb, mint a papucsférj George, akinek hűtlen felesége Sherry (Marie Windsor) nagy pénzt szimatol. A lóvé megszerzése érdekében felbújtja szeretőjét, Valt (Vince Edwards), hogy szerezze meg a pénzt a maguk számára...Mielőtt Stanley Kubrick elkészítette volna legendás klasszikusait, mint pl. a Dr. Strangelove vagy a 2001: A Space Odyssey-t, rendezett két film noirt is, amelyek közül a The Killing a műfaj legjobbjai közé tartozik, sőt a késői, főleg heist filmekből álló noirok legjobbjának számít John Huston The Asphalt Jungle-ja mellett. Az 50-es évekbeli késői noiroknál a hangsúly az alvilági bűnözőkre és a rendőr karakterekre, illetve ezek moralitására helyeződik a ’40-es évek norjainak végzet asszonyaival szemben, a kerettörténet pedig általában egy rablás vagy egyéb bűncselekmény megtervezése és elkövetése, ami közben valami mindig félrecsúszik, és ami végül megakadályozza a terv végrehajtásának sikerét.

Kubrick már ebben a korai filmjében is felvillantja egyediségét, ami a The Killing esetén leginkább a nagyszerű történet elbeszélésben mutatkozik meg, miközben a történet érzelmi oldalára nem igazán helyezett hangsúlyt. A sztori minden apró részlete teljes mélységében bontakozik ki a néző előtt, miközben a műfaji filmek egyik legstílusosabb darabját nézhetjük.

Kubrick első igazi nagy sikere ez a késői heist noir, ami tömve van olyan részletekkel, amit manapság a műfaj alap elemeinek nevezünk. Ami megkülönbözteti a többi filmtől, az a nagyon érdekes és ötletes idő átrendezéses történet elbeszélése, a film kiváló vizualitása, valamint az olyan csavarok, amikről sejtjük, hogy megtörténnek, azonban mégsem abban a formában, ahogy végül a filmben láthatóak.Az idő átrendezéses elbeszélés miatt az események nem teljesen lineáris sorrendben láthatóak a filmben. Persze láthattunk már a filmtörténelemben ezelőtt is nem lineáris időrendű filmeket, azonban ezeknél általában egy vagy több szereplő visszaemlékezésében bontakozik ki a történet, A The Killing esetében azonban nem flashbackekről van szó, hanem az idővonal enyhe megkeveréséről. Ennek értelmében a film egy-egy adott pontján láthatjuk, ahogy a terv egy része kibontakozik, majd a következő jelenet azt mutatja, hogy mi volt 20 perccel vagy egy órával korábban. Így a néző jobban láthatja nem csak a terv apró részleteit, amelyek aztán kiadják az egészet, de ezzel egy időben ennek ellenkezője is látható és érzékelhető, mégpedig az, hogy ez a remekül és aprólékosan megtervezett terv hogyan hullik apró darabokra, ami nyilván előrevetíti azt, hogy az akció korántsem úgy fog elsülni, ahogy azt Johnny Clay elgondolta. Mindemellett, illetve ezzel együtt a rablást az abban résztvevő különböző szereplők szemszögéből látjuk, hiszen a terv számos részletét más és más karakter valósítja meg. Kubricknak ezzel nem az volt a célja, hogy komplikáltabbá tegye a történet elbeszélést, ami egyébként a noir műfajára jellemző általában, hanem a feszültség folyamatos növelése.

A feszültség építés egészen kiváló a filmben, ami lassan indul és a rablás jelenetben érkezik el a tetőpontra. Ez nyilván elvárás is az ilyen jellegű filmeknél, azonban ez itt fokozottan igaz, és mint ahogy a többi heist filmben, a tervet egészen a megvalósításig mi nézők sem ismerjük részleteiben, hasonlóan Johnny által felfogadott piti bűnözőkhöz. Ezt teljes egészében csak Johnny Clay, a főszereplő tudja, ebből kifolyólag a néző a rablás idejére már tűkön ül, hogy végre megismerhesse a mesteri tervet és annak végrehajtását.A forgatókönyvet a rendező Stanley Kubrick írta Lionel White Clean Break című regényéből. Ahogy már talán az eddigiekből is látszik, a forgatókönyv a film egyik legnagyobb erőssége, ami nagyon hatékony elbeszélést eredményezett.

A film üteme és a dialógusok a műfajnak megfelelően feszes és keményen stílusos, a párbeszédek többsége pedig karakterizáló hatású is, mindamellett, hogy megismerjük belőlük a szereplők motivációit is. Noir műfaji elem a narráció használata is, azonban ezt a legtöbb noirtól eltérően itt nem a főszereplő tolmácsolásában halljuk, hanem egy láthatatlan és a történetben nem szereplő külső narrátor által. Nagyon sok dolgot tudunk meg tőle a film első két szakaszában a karakterekről és az események időpontjáról, míg a rablás alatt már jóval kisebb a szerepe. Állítólag Kubrick nem akart narrátort a filmbe, azonban a stúdió ragaszkodott hozzá, mert attól féltek – ami szinte minden olyan film esetében bekövetkezett, ahol nem lineáris a történet elbeszélés - , hogy a nézők nem fogják megérteni. És bár a narrátor kissé hivatalosnak és önelégültnek hangzik, a filmet szerintem nem rontotta el, mert az a tény, hogy ez egy külső, a filmben nem látható narrátor, ad egyfajta dokumentumfilmszerű hatást, ami még jobban megnöveli a késői noirokra amúgy is jellemző realizmust.

A forgatókönyv struktúrája is remek, ami alapján a történet három szakaszra bontható:

Az első szakaszban megismerjük a film különböző karaktereit, a négy legfontosabbat kicsit alaposabban is. Johnny Clay az agy, a terv értelmi szerzője és a legfontosabb végrehajtója, akinek motivációja a legtipikusabb, ami csak előfordulhat egy heist filmben: még utoljára el akar követni egy bűncselekményt, mielőtt visszavonul, hogy normális civil életet élhessen. És persze midnezt egy nő miatt, aki itt kivételesen nem egy femme fatale, hanem egy hagyományos női karakter.George a lóversenypálya egyik pénztárosa, akiről kiderül, hogy a terv gyenge láncszeme lesz, akit hűtlen és pénzéhes felesége a kedve szerint manipulálhat. Sherry, George femme fatale jellegű felesége, aki nem csak, hogy megcsalja, kihasználja, de le is nézi a kissé szerencsétlennek és butának tűnő George-t. Ugyancsak megismerhetjük Val-t, Sherry fiatal és jóképű szeretőjét, akit szintén felhasznál a nő a pénz megszerzése érdekében. Úgy tűnhet mintha Valhoz tényleg vonzódna a nő, és bár ez nem része a filmnek, de a nézőnek lehet olyan érzése, hogy az ő sorsa is hasonló lenne idővel, mint George-é.

A filmben látható bűnöző karakterekről általában elmondható, hogy nem az alvilág ászai, hanem sokkal inkább kisstílű, akár szerencsétlen, néhány esetben szinte unatkozó férfiak. Bár a késői noirokra nem annyira jellemző a femme fatale karakter, azonban itt Sherry pontosan ezt a célt szolgálja, de egy kicsit máshogy, mint a klasszikus femme fatale-os noirokban. Itt nem közvetlenül teszi tönkre a főszereplő antihős életét, mert őt nem tudja elcsábítani, azonban más férfiak manipulálásán keresztül mégiscsak ez lesz a végeredmény. A film további érdekessége, hogy azon nagyon ritka noirok közé tartozik, ahol antihős megmarad jó kislány barátnője mellett, aki miatt tulajdonképpen vissza akar vonulni a bűnözéstől, a kissé közönséges femme fatale-nak esélye sincs, hogy elcsábítsa.

A második szakasz a tervezés és előkészítés fázisa, és láthatjuk, hogy Johnny mennyire óvatosan ügyel minden apró részletre, nehogy valami is rosszul működjön.A harmadik szakaszban látható maga a rablás, aminek elején minden résztvevő elfoglalja a helyét, majd egymás után vagy egymással párhuzamosan végrehajtják a saját feladatukat. A szakasz vége már a terv félresiklásáról és bukásáról szól, aminek mint mindig, itt is emberi okai vannak.

Mint minden heist movie-nál, úgy itt is a rablást szánták a film csúcspontjának, aminek a lényege a tökéletes időzítés, és amiben nem is csalódunk, függetlenül attól, hogy nem hibátlan ez a jelenet. Johnny öltözőben való készülődése mintha egy kicsit hosszadalmas lenne, ez lelassítja a filmet ebben a kritikus szakaszban. Emiatt aztán a The Killing legjobb eleme nem is feltétlenül a heist jelenet, hanem George és Sherry kapcsolata, bár nyilvánvalóan nem ez volt a film készítőinek szándéka. Elisha Cook Jr. George szerepében olyasmit játszik, amit előtte már jó párszor: a szerencsétlen balek, aki valamilyen módon mindig film legnagyobb lúzere lesz. Itt egy naiv papucsférjet játszik, akit pénzéhes és hideg felesége az orránál fogva vezet és manipulál, miközben még meg is csalja. Marie Windsor játssza a közönséges Sherryt, aki talán a film legjobb alakítását nyújtja. Mindenképpen jobb szerintem, mint Cook, aki néha kicsit teátrálisnak tűnhet manapság, ugyanakkor kettejük közös jelenetei mégis a film legjobb részei. Egy ilyen látható a poszt végi videóban is.

A filmben számtalan karakter látható és mindannyian hozzáteszik a magukét a történet és a film egészéhez. Minden színész remek alakítást nyújt, akik itt szinte mindannyian rövidebb szerepeket játszanak. Sterling Hayden, a film főszereplője nemcsak a bűnözök, de színészek között is a legprofibbnak tűnik, a már említett Elisha Cook Jr. és Marie Windsor, a papucsférj és femme fatale szerepében, Joe Sawyer a csapos, Vince Edwards a femme fatale jóképű szeretője, Kola Kwariani a korábbi birkózó Maurice, a Timothy Carey a mesterlövész, Ted de Corsia, korrupt rendőr, Coleen Gray, mint Johnny jó kislány menyasszonya, de lényegében mindenkit fel lehetne sorolni.A hang is kiváló ebben a filmben, köszönhetően Earl Snyder hangmérnöknek, aki nagyszerűen kapja el a lóversenypálya hangjait, aki így nagyban hozzájárult a realisztikus atmoszférájához. A film nagyzenekari zenéjét Gerald Fried szerezte, amelynek célja általában a feszültség növelése.

Az operatőr Lucien Ballard erős kontrasztokat használt annak érdekében, hogy a film képi világa is hozza azt a színvonalat, mint a többi összetevője. Mindemellett a lóversenypályát is sikerült úgy fényképezni, hogy néző úgy érezhette magát mintha személyesen is jelen lett volna a versenyen, amit többek között azzal ért el, hogy szemmagasságból fényképezte ezeket a jeleneteket.  

A The Killing annyira meg tudja fogni nézőjét, hogy szinte hipnotikus hatással van rá, ami már csak azért is nagy teljesítmény, mert a realisztikusabb noirok közé tartozik, amelyben az érzelmek nem dominálnak és a története sem nevezhető egyedinek. Ennek ellenére minden elemében remek film, az egészen speciális történetelbeszélésétől a valósághű háttér hangon és fényképezésen át a kiváló színészgárdáig. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a filmtörténelem legérdekesebb heist filmje, ami nagy hatást gyakorolt a későbbi hasonló műfajú filmekre és azok készítőire, elsősorban Quentin Tarantirora.

Értékelés: 9,5/10

George és Sherry egyik közös jelenete:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr678865796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raul75 2016.07.21. 14:42:26

10/10
Ideje lenne újranézni.