Time Goes By

Kétségtelenül indokolt (Beyond a Reasonable Doubt) 2 in 1, 1956 és 2009

2016. szeptember 20. 13:17 - Time Goes By

Mivel már régen volt 2 in 1 poszt a blogon, aminek leginkább az az oka, hogy jó pár 2 in 1 - nek induló írás végül csak a régi filmre redukálódott amiatt, mert a remake-je egyszerűen annyira közepes, vagy üres és semmitmondó volt, hogy nem láttam értelmét annak, hogy írjak róla. Gondoltam, hogy akkor már inkább legyen a remake annyira rossz, hogy már csak ezen oknál fogva is érdekesebb. Mivel Fritz Lang eme 1956-os noirját az a Peter Hyams dolgozta 2009-ben azonos címmel, akinek egyszer már sikerült egy noir gyöngyszemet, a The Narrow Margint totálisan elrontania 1990-ben, úgy gondoltam, hogy ez a film lesz a helyes választás egy új 2 in 1 poszthoz. Lássuk, hogy előítéletem helyesnek bizonyult-e.

Egy fontos lap tulajdonosa, Austin Spencer (Sidney Blackmer) ellenzi a halálbüntetést, főleg akkor, ha az csak közvetett bizonyítékokon alapul. Amikor megölnek a városban egy táncosnőt, és a rendőrségnek nincs gyanúsítottja, akkor rábeszéli leendő vejét, Tom Garrett írót (Dana Andrews), hogy vegyen részt a tervében. Ez a terv pedig nem más, mint hogy szándékosan, hamisított közvetett bizonyítékokkal Garrettre terelik a gyanút, annak érdekében, hogy bebizonyíthassák, hogy mennyire könnyen hozhat téves halálos ítéletet a bíróság közvetett bizonyítékokra alapozva. Természetesen minden egyes lépésüket dokumentálják, fényképeket készítenek arról, hogyan helyezik el a hamis bizonyítékokat, hogy az utolsó pillanatban mindezt a bíróság, na és persze a közvélemény elé tárják. Azt a közös döntést is meghozzák, hogy mindezt eltitkolják Spencer lánya, Garrett menyasszonya, Susan (Joan Fontaine) előtt, nehogy a nyomás alatt elárulhassa a tervet idő előtt. Minden megfelelően halad, és az utolsó tárgyalási napon Spencer elindul autójával és a dokumentumokkal a bíróságra, amikor halálos balesetet szenved, és a Garrett ártatlanságát bizonyító papírok, fényképek is elégnek az autóban, aki így a halálbüntetéssel néz szembe...Fritz Lang, a noir műfajának egyik legmeghatározóbb rendezőjének utolsó hollywoodi filmje ez az alacsony költségvetésű, bírósági dráma elemeket is tartalmazó noir, mielőtt visszatért volna Európába. 1956-ban a műfaj már erősen leáldozóban és fáradóban volt, ami meglátszik Fritz Lang ezen filmjén is. A műfaj leáldozásával egyidőben és a tévé jelentőségének növekedésekor ez a darab már inkább tűnik egyfajta noir tévé filmnek, semmit egy minden porcikájában mozifilmnek. Minden késői noirsága ellenére a Kétségtelenül indokolt nem az ekkori realisztikus, főleg az alvilággal, rendőrséggel és korrupcióval foglalkozó heist krimik vonalát képviseli, hanem sokkal inkább tekinthető Lang saját filmjeinek, témáinak folytatásának illetve lezárásának. A rendező legfontosabb témája a bűn és büntetés volt pályafutása során, amely téma körüljárása folyamán már számos előző filmjében (M. 1931, Scarlet Street stb.) is felbukkan a halálbüntetés kérdése, amit aztán itt helyezett teljesen a fókuszba.

A film legfontosabb témái vitathatatlanul nagyon Fritz Langesek: a sorsszerűség, a (halál)büntetés és a média etika. A rendező katolikus hite ellenére mindig nagyon kritikusan és pesszimistán szemlélte az emberiséget, és úgy tartotta, hogy nem csak, hogy nem lehetséges a megváltásuk, de nem is tartotta érdemesnek az embereket erre. Eddigre már szinte mindenből kiábrándult, nem csak az egész emberiségből, de Hollywoodból is, és belefáradt az érvényben lévő cenzúrával való állandó küzdelembe. Az emberi természet sötét oldala mellett szinte mindig megjelenik és érződik filmjeiben a cinizmusa, de itt egy kicsit a nem törődömség érzetével is keveredik. Mintha ennek a filmnek mintha már nem szentelt volna akkora figyelmet, mint korábbi darabjainak, amelyekben pedig minden egyes összetevőt nagyon részletesen megtervezett és kidolgozott.Fritz Lang alapvetően a halálbüntetés ellen volt, ez már az M. című filmjében is kiderült, és ez a késői noirja is ennek mentén kezdődik, azonban a film közepén illetve végén lévő csavarokkal már egy kicsit komplikáltabb válik itt a téma megítélése. Úgy tűnik, mintha az idősebb és megfáradt, az emberiséget megváltásra alkalmatlannak találó rendező itt már halálbüntetés-párti lenne. (Feltéve persze, ha az nem közvetett bizonyítékokon alapul.)  Itt ugyanis mintha a sors keze többször is átvenné az irányítást a jogtól, tehát az emberiségtől, és a sors, azaz egy felsőbb hatalom kezébe helyezi azt. Ez a "sors keze" mintha Lang cinizmusának és katolikus vallásának lenne egyfajta furcsa egyvelege ebben a filmben.

A forgatókönyvet Douglas Morrow írta, ami sajnos a film leggyengébb része, és ami sajnos érezhetően ront ezen az amúgy érdekes alapötleten alapuló történeten. A forgatókönyvet számos ok miatt kritizálják, amelyek között vannak jogos, kevésbé jogos, vagy alaptalan kritikák is.

Az egyik vád a történet irreális jellegére vonatkozik, amely szerint az, hogy ketten bizonyítékokat hamisítanak annak érdekében, hogy átverjék a törvényt, majd aztán felfedjék az igazságot, nem teljesen reális, ami ráadásul ahogy megy előre a film, válik egyre irreálisabbá. Ide tartozik például az, hogy a filmben mintha a rendőrség nem végezne nyomozó munkát, és anélkül adnák át az ügyeket a bíróságnak. Garrett direkt felhívja magára a rendőrség figyelmét, miután folyamatban lévő nyomozás helyszíneit, tanúit manipulálja, annak érdekében, hogy letartóztassák. A rendőrség ezt szíves-örömest meg is teszi, de mintha ők saját maguk semmit nem nyomoznának ki, egyszerűen csak annyit tesznek, hogy Garrett által lefektetett szálon végigfutnak.Az ilyen jellegű kritikákat én nem szoktam elfogadni, egészen addig,  amíg a film élményét nem rontják, üzeneteit, témáját nem teszik hiteltelenné, addig nem szokott zavarni. A film vége felé azonban előtérbe kerül majd egy régebbi gyilkossági ügy, amelynél újra felmerülhet a nézőben a kérdés, hogy azon az ügyön egyáltalán nem dolgozott, nyomozott a rendőrség semmit? Ezen a ponton viszont már engem is zavartak az ilyen jellegű  a lyukak a forgatókönyvön. Persze ha jóindulatúak vagyunk, akkor lehetne ezt azzal magyarázni, hogy ez szándékos volt a film készítői részéről, mert azt akarták  bemutatni, hogy a rendőrség laza és nemtörődöm munkája miatt sem jó, ha van halálbüntetés, mert nem az a céljuk, hogy a bűnöst elkapják, hanem csak annyi, hogy valakit elkapjanak, hogy le tudják zárni az ügyet. De minden jó indulatom ellenére valószínűsítem, hogy ez itt nem volt szándékos, inkább csak így alakult.

A másik kritika a film nem teljesen egységes voltára vonatkozik, amelyben szintén van némi igazság, mivel az első fele érezhetően sokkal erősebb, izgalmasabb, összetettebb, egyszóval minőségibb, mint a második fele, mintha a színvonal folyamatosan csökkenne. A tempója gyors, olyan értelemben legalábbis, hogy nagyon sok minden történik, amely cselekményeken keresztül a kezdeti társadalmi drámából hamar átvált egy bírósági drámába, majd a végén mintha egy sima mystery krimivé válna. Egyik műfajjal sincs probléma, de a film szempontjából szerencsésebb lett volna, ha ezen három összetevő végig együttesen van jelen, és alkottak volna egy összetett noirt.

A váratlan és ütős csavar(ok) mindig is nagy jelentőségűek voltak a noirokban, és vannak olyanok, amelyeket leginkább ezek mozgatnak. Ez a film is ezek közé tartozik, ezért elsődleges fontosságú, hogy ezek tényleg meglepőek és ütősek legyenek. Azokban a noirokban, ahol van egy előzetesen eltervezett – tökéletesnek hitt –, terv, biztos, hogy valami félrecsúszik a végrehajtása során.Az ok vagy emberi, azon belül is általában valamilyen negatív tulajdonság, mint kapzsiság, önzőség, vagy pedig a véletlen, a sors keze szól közbe – mint ebben a filmben is -, amely azonban mindig szükségszerű a klasszikus noirokban. A szükségszerűséget pedig a műfaj egyik alaptétele diktálja (na meg egy kicsit az akkor érvényben levő cenzúra): bűn nem maradhat büntetlenül. Ilyen módon a film elég kiszámíthatónak mondható, tehát ha már láttunk pár noirt, akkor ismerhetjük ezt a sémát, azonban a csavarok ennek ellenére meglepetést okoznak, már csak azért is mert egynél több van a filmben. Szóval a csavarok rendben vannak, kivéve talán a legutolsót, amit viszont egy kicsit mintha elkapkodtak volna, nincs igazán jól felépítve.

A forgatókönyv legnagyobb hibája és gyengesége a karakterkidolgozás, és ez az oka annak, hogy jó ötlete, és csavarai ellenére mégsem képes olyan erővel megfogni a nézőt, mint Fritz Lang igazi klasszikusai. Olyan szinten gyenge a karakterkidolgozás, hogy egyszerűen nem érzékeljük a szereplők személyiségét a filmben, ezért aztán kicsi mind az érzelmi, mind a pszichés hatása. Magyarán nem igazán élünk, érzünk egyet a szereplőkkel.

Ehhez társul a szürkének és fáradtnak mondható színészi játék is, ami valószínűleg abból is fakad, hogy a karakterek kidolgozatlansága miatt nem sok minden volt, amit a színészek eljátszhattak volna. Nem arról van szó, hogy rosszul játszottak volna, mert nem voltak ripacsok, hanem inkább a másik végletbe hajlott a játékuk: szinte minden színész kissé unalmas és jellegtelen volt.A férfi főszereplő, Tom Garrett szerepében Dana Andrews lényegében semmilyen érdekességet nem vitt a karakterbe, olyannyira nem, hogy jellemezni sem lehet emiatt a karaktert, azon kívül, hogy minden jellegzetesség nélkül elmondta a szövegét, és jött-ment a filmben. Nagyjából ugyanez igaz Sidney Blackmer-re is, aki leendő apósát játszotta, bár ő talán egy fokkal energikusabb volt. Azonban egyiküknek sincs igazán egyénisége.

Joan Fontaine alakította Susant, amely karakter szintén nem rendelkezik túl sok személyiséggel, ráadásul ez a karakter még a cselekmény szempontjából is alulírt. Susan elegáns közép-felsőosztálybeli nő, azonban az nem igazán derül ki, hogy Susan miért is vonzódik Tomhoz.

A film legjobb karakterei tulajdonképpen a mellékszereplők közül kerültek ki, mint Robin Raymond és Barbara Nichols, mint sztriptíz táncosok.

A film fényképezése sem mutat semmi különlegességet, sőt még a noir műfajának átlagát sem éri el, ami szintén meglepő egy Fritz Lang filmnél. Kapunk pár jó (értsd noiros) képet az éjszakai klubból és a börtön cellából William Snyder operatőrtől, de lényegében ez minden. Nekem nagyon hiányoztak az igazi Fritz Lang-es lépcsős, tükrös, utcai lámpás képek, az igazán erős kontrasztok.

A film alapötlete azonban annyira jó, hogy a karakterkidolgozás hibáit valamennyire feledtetni tudja, főleg úgy, hogy a csavarok többségével nincs gond, azonban érezhetően nem tartozik ez a film Fritz Lang legjobbjai közé. Általában véve érződik a filmben a rendező fáradtsága, és mintha ez mindenkire átragadt volna. Mindazonáltal egy nézhető film, és még egy gyengébb Lang film is szórakoztató, még ha nem is tudja hozni a legjobbjai minőségét.A film 2009-es remake-jében Mark Hunter (Michael Douglas) ügyész félelmetesen jó a bűnözők rács mögé juttatásában, olyannyira, hogy CJ Nicholas (Jesse Metcalfe) újságíró arra a következtetésre jut, hogy Humter azért annyira sikeres a bíróságon, mert manipulálja a bizonyítékokat. CJ csapdát akar állítani az ügyésznek, ezért belekeveri magát egy gyilkossági ügybe, úgy, hogy bizonyítékokat hamisít maga ellen, amelybe bevonja barátját, munkatársát Corey Finley (Joel Moore) operatőrt is, annak érdekében, hogy megvádolják, és a bíróság elé kerüljön. CJ mindeközben romantikus kapcsolatot kezd Ella Crystal-lal (Amber Tamblyn), Hunter egyik beosztottjával, aki hamarosan két tűz között találja magát. A tárgyalás alatt Corey Finley-t autóbaleset éri, miközben menekül valaki elől, és meghal, CJ ártatlanságát bizonyító dokumentumok pedig elégnek...

Először arra gondoltam, hogy ennek a filmnek az elemzését elintézem egy szóval, de annyira felháborítóan szar, hogy nem tudom. Ha csak simán szar lenne, akkor el tudnám intézni egy szóval. Szar.

Szóval megérzésem kiválóan működött, és előítéletem sem csalt meg, amikor láttam, hogy a filmet írta, rendezte és fényképezte Peter Hyams

A történet írását azzal kezdte, hogy kivette legjobb és legérdekesebb részét, a halálbüntetés témáját, ami helyett behozta a végtelenül „izgalmas” korrupt ügyész problémakörét. Ezzel lényegében egycsapásra sikerült a film minden noiros témáját eltüntetnie. Mindezeken túl a dialógusok végtelenül laposak, ami néhol megpróbál ugyan humoros lenni, de bár csak ne tette volna, mert így már a esetenként átcsúszik a vicc kategóriájába. A csavarok nem csak azért nem működnek, mert ismerjük a régi filmet, hanem mert teljesen kiszámíthatóan és unalmasan halad mindezek irányába, meg különben sem érdekel a kutyát sem tíz perc után, hogy mi fog történni.Pedig a Narrow Marginhoz hasonlóan itt is felhasznált egy sztárt, valószínűleg azzal a gondolattal, hogy majd esetleg Michael Douglas miatt megnézik a filmet. Ez legalább akkora tévedés volt, mint az, hogy egyáltalán nekiállt az egésznek.

Michael Douglast egyébként nem sokat láthatjuk a filmben, pár rövidebb jelenete van mindössze, aki hozta az  átlagos önmagát, se jó, se rossz nem volt. A filmet jobbá tenni nem tudta, de nem is miatta volt szar. Csak azt az egyet nem értem, hogy miért vállalta el ezt a szerepet ebben a filmben ezzel a rendezővel? Komolyan felmerült bennem, hogy Hyams zsarolta valamivel...

A főszerepben Jesse Metcalfe szappanopera (pl. Desperate Housewife) színész látható, ő már jobban illik Hyams filmjébe, vele körülbelül egy kategória, mivel kb. annyira jó színész, mint amilyen rendező Peter Hyams. Nem tudom érdemes-e bármit is írni róla, azonkívül, hogy remekül illik ebbe a vicc kategóriájú filmbe. Nagyjából semmilyen érzést, érzetet, feszültséget nem volt képes átadni. Egyszerűen híján van minden színészi képességnek.A film második felében egyre nagyobb jelentőség jut Ella karakterének, akit Amber Tamblyn (Dr. House, Two and a Half Men stb) játszik és mintha iszonyatosan unná. Mondjuk ezen nem csodálkozom. Én is azt tettem.

A film fényképezése, különös tekintettel a megvilágításra, meg olyan színvonalú, mintha egy utcáról betévedt amatőr csinálta volna.

Az egész film – ami ugye 2009-es (!) – úgy néz ki, mint egy 80-as évekbeli gagyi tévéfilm, elég csak az autós üldözéses jelenetre gondolni, aminél bevillant az agyamba, hogy ez talán egy noir paródia. De nem. Peter Hyams ezt teljesen komolyan gondolta. 2009-ben. A film minden eleme, része olyannyira gyenge, hogy már-már botrányosan szar. Talán mondanom sem kell, hogy óriási bukás volt minden szempontból, olyannyira, hogy nagyjából véget is vetett Peter Hyams pályafutásának. Kár volt ezért, mert alapjában véve az eredeti Kétségtelenül indokolt kiváló alapot jelenthetett volna egy remake-nek, hiszen jó alapötlettel, ugyanakkor olyan elemekkel is rendelkezik, amelyeken lehetett volna javítani, viszont ezután a remake után kizárt, hogy bárki is hozzákezdene ehhez. 

Nagyon sok gyenge noir remake-t készítettek az idők folyamán, de Peter Hyams ezen filmjében azt hiszem találkozhattunk a legrosszabbal, ami lényegében értékelhetetlen.

Értékelés: 1956: 7/10 2009: 1/10

Az alábbi videóban az autóbaleset illetve a következménye látható a régi verzióban:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr6811728557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.