Time Goes By

Más világ (The Others) 2001

2017. március 10. 15:37 - Time Goes By

Alejandro Amenábar rendezte ezt a spanyol-amerikai koprodukcióban készült természetfeletti elemeket is tartalmazó pszichológiai thrillert és gótikus horrort. A Más világ egyike a '90-es évek második felében oly népszerű, teljesen a történet végi csavarra épülő filmeknek, amiről megpróbálok nagyon visszafogottan és teljesen spoiler mentesen írni, mivel a csavar felfedése, vagy bármilyen apró utalás jelentősen ronthatja a filmélményt azok számára, akik még esetleg nem látták.

A történet Angliában játszódik közvetlenül a második világháború befejezése után 1945-ben. Itt él Grace Stewart (Nicole Kidman) két gyerekével Anne-vel (Alakina Mann) és Nicholas-szal (James Bentley). Gracenek nagyon hiányzik férje Charles (Charles Eccleston), aki a háborúból még nem tért haza, és úgy érzi, hogy túl sok neki  egyedül a ház fenntartása, irányítása és a gyerekek nevelése, amit egyébként nagyon szigorúan és vallásosan tesz. Grace felvesz három alkalmazottat, a házvezetőnőt Mrs. Bertha Mills-t (Fionnula Flanagan), a néma szolgálólányt Lydiát (Elaine Cassidy) és egy idősebb kertészt Edmund Tuttle-t (Eric Sykes), hogy segítsenek a ház körül és a gyerekekkel. Gracenek főleg Anne lányával gyűlik meg a problémája, aki lázadozik Grace szigora ellen, és mintha jobban szót értene az anyjánál sokkal melegebb szívűnek tűnő Berthával. Közben egyre több furcsa dolog történik, amelyek miatt Grace arra gondol, hogy rejtélyes idegenek hatoltak be a hatalmas és kissé kísérteties házába...Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik természetfeletti elemekkel is rendelkező filmet akarnak készíteni manapság, hiszen napjainkban a közönség már sokkal szkeptikusabb a témával kapcsolatban, mint volt mondjuk ötven éve, ezért elég nehéz mindezt hihetően és átérezhetően megjeleníteni, a nevetségesség leghalványabb jele nélkül, mivel ha ez nem sikerül, akkor lőttek az izgalomnak, a feszültségnek, az atmoszférának, tehát lényegében mindennek, ami egy ilyen jellegű filmben az élvezetek legnagyobb részét adhatja. Ezt a szinte lehetetlennek tűnő kihívást vette a nyakába Alejandro Amenábar rendező és forgatókönyvíró, aki nem mellesleg a film zenéjét is szerezte. A rendező hibátlanul oldotta meg feladatát, és ennek eredményeképpen a Más világ lett a film végi csavarokra épülő darabok legatmoszférikusabb, legstílusosabb és legfélelmetesebb darabja, ami nem mellesleg még gyönyörű is, köszönhetően expresszionista fényképezésének. A filmben ráadásul kiváló színészi játék is látható lényegében mindenkitől, aki csak megjelenik benne, de különös tekintettel Nicole Kidman-re, aki itt élete alakítását nyújtja.

Általában kétszer érdemes megnézni azokat a filmeket, amelyek teljesen a történet végén lévő csavarra épülnek. Előszörre az izgalmas és rejtélyes történetre, szereplőkre koncentrálunk, miközben az atmoszféra magába szívja nézőjét, aminek végén a néző teljes egészében át tudja élni a váratlan, és általában nagyon megdöbbentő ütős csavart. Egyszóval elsőre együtt élünk a történettel. Majd ezek után ha csak tehetjük, szinte azonnal megnézzük még egyszer a filmet, most már azért, hogy a történet ismeretében objektívebb szemmel keressük a csavarra utaló apró jeleket és nyomokat a film során, legfőképpen a párbeszédekben. Ez az általános recept. De nem itt. Ugyanis a Más világ annyira stílusos, gyönyörűen fényképezett és erős a mindent átszövő komor, sötét és nagyon furcsán speciális atmoszférája, hogy már csak ezek miatt is érdemes rengetegszer megnézni.A Más világ nem egy CGI-re építő látványpornó ostoba történettel és röhejesebbnél röhejesebb szörnyekkel, zombikkal és egyéb kreatúrákkal, mint sajnos a legtöbb supernatural elemmel rendelkező thriller vagy horror, hanem egy régi fajta történet igazi izgalmakkal és félelemmel, és olyan komor hangulattal, amit csak emberek képesek egymásból kiváltani.

A jó filmek egyik jellegzetessége, hogy azt is érzékeli benne az ember, amit nem lát. A Más világ egyik legfontosabb eleme a sokszor nagyon hirtelen változó hangulat, ami nagyon félelmetessé is válhat esetenként ebben a filmben. És ezalatt nem az ajtók becsapódására, padlórecsegésre, vagy egyéb félelmetes hangokra gondolok, bár nyilván ezek is részei a hangulatnak, hanem egy mindent átszövő, szőrt a karon felállító, és libabőrőssé tevő általános érzetre. A különböző hangulatok érzékletes bemutatásának egyik nagyon kifejező eszköze pedig az expresszionista történetelbeszélés és fényképezés, ami a húszas évek Németországában alakult ki, és ami az áttelepülő német filmrendezők által a noir műfaján keresztül az amerikai film részévé is vált, és amelyhez ez a film is visszanyúl.

A kísérteties és komor atmoszféra megteremtésének másik eszköze az objektív és a szubjektív látásmód közötti váltások, amelyekkel nagyszerűen érzékelteti a főszereplő (és a néző) kétségeit saját épelméjűségében. Ez a váltás néha lassabban, néha gyorsabban bekövetkezik, aminek kiszámíthatatlansága tovább növeli a rémületfaktort. A néző először láthatja, megfigyelheti Gracet egy külső, objektív szemlélőként, ahogy a gyerekeket neveli, miközben azt is látjuk, hogy kapcsolatuk nem felhőtlen, Anne-t szemmel láthatólag idegesíti az anyja, míg a kisebbik gyerek idővel még anyásabb lesz a házban lévő fura helyzet okozta félelme növekedésével. Majd alkalmanként szubjektív módba vált, és egyszer csak azt látjuk, halljuk, amit ők, a hangok, mintha a mi fejünkben szólnának, és nem a szereplők fején keresztül érzékeljük. Ez a váltakozás jelentősen megnöveli a film félelem faktorát és bizonytalanságát is egyben, mivel kicsit elmossa a valódi és az illúzió közti határt. A film rejtélyes és misztikus hangulatát pedig a benne látható okkultizmus, katolicizmus, bibliaolvasás tovább fokozza, talán ennek súlyát még növelni is lehetett volna filmben egy kicsit.

A filmben látható karakterek nem túl különlegesek, ugyanakkor mégis nagyon érdekesnek és izgalmasnak tűnnek, ami a kiváló színészeknek és a mindent átszövő erős atmoszférának köszönhető. A három főszereplő, Grace és a két gyerek nagyszerű csapatot alkottak, akik egy pillanatra sem veszítik el a néző kíváncsiságát, miközben szemtanúi lehetünk a köztük lévő kapcsolatoknak, és azok változásainak.

Grace Stewart egy olyan korban élő feleség és anya, amikor a nőtől nem azt várták el, hogy erős és független legyen, hanem azt, hogy egy férfi nyújtotta biztonságban vezesse a házat és nevelje gyerekeit, amiben a felelősség a férjre hárul.Gracenek azonban már évek óta távol van a férje, ezért most mégiscsak erősnek és függetlennek kell lennie a felelősség nyomasztó terhével a vállán. Grace-nek szemmel láthatóan túl sok ez a felelősség, és érezhetően nem sok tartja vissza a teljes összeroppanástól. Mindezt a gyerekei és a személyzet előtt vasszigorral próbál álcázni, amihez mintha némi hidegség is párosulna. Amikor hangokat kezd hallani, a néző nem teljesen lehet benne biztos, hogy azok a hangok tényleg léteznek vagy csak a mentálisan törékenynek tűnő nő fejében hallhatóak. A hidegsége és szigora mögött azonban tisztán látható és érezhető törékenysége is, és Nicole Kidmant kiválóan visszaadta karaktere összetettségét, annak minden rezdülését. Nem véletlenül jelölték Golden Globera és Bafta Awardra, ugyanis élete (egyik) legjobb alakítását nyújtotta. Akár az Oscar-jelölést is kaphatott volna, ha a film nem spanyol-amerikai, de mivel ugyanebben az évben készítette a Moulin Rouge-t így még sem maradt Oscar-jelölés híján.

Általában véve nem szoktam szeretni a gyerekszereplőket, mert ritka az, amikor tényleg tökéletesen és jól játszanak, főleg egy horror jellegű filmben, azonban a Más világ gyerekszereplői esetén ez a helyzet. Olyan szinten tudják közvetíteni karaktereik érzéseit, pszichés állapotát, ami még felnőtt színészeknél sem túl gyakori. Mindkettejükön messzemenően érezni lehet a szorongást, a félelemet, és még a köztük lévő testvéri rivalizálás is teljesen természetesnek tűnik. Alakina Mann és James Bentley fiatalkoruk ellenére is Nicole Kidman méltó partnerei voltak.

A mellékszereplők legfontosabbika Bertha  a házvezetőnő, akit Fionnula Flanagan alakít, talán már mondanom sem kell, hogy remekül. Ő a három alkalmazott között a vezér, és aki(k) szemmel láthatólag többet tud(nak), mint amennyit elárulnak. Az anyja ellen lázadó Anne egyre inkább megkedveli a megértőbbnek tűnő Berthat, akivel mintha jobban egy hullámhosszon lenne, mint rideg anyjával, ami persze tovább növeli majd köztük a feszültséget.A más világ legnagyobb része sötét szobákban, folyosókon játszódik, amelyeket pislákoló gyertyafény világít meg, és ami egyben felfogható egyfajta metaforaként is: a nézők a szereplőkkel együtt a sötétben tapogatóznak és botorkálnak a film nagy részében - addig, amíg a végén ki nem derül, hogy tulajdonképpen mi is folyik ebben a házban, és ekkor a film is nappali világosságra vált. Az operatőr Javier Aguirresarobe expresszionista technikákat is alkalmazott a noirokból már ismert low key megvilágítással, az árnyékokkal, az esetenkénti fura szögű fényképezéssel, a lépcsők és a köd gyakori és remek használatával. többször is előfordul, hogy egy-egy szereplőre felülről lassan közelít rá, ami nagyon illeszkedik a film feszült légköréhez és ritmusához. A történet helyszíne Stewarték hatalmas angol vidéki háza és birtoka, aminek a világítás és a köd kiváló alkalmazása révén van egyfajta viktoriánus korabeli kísértet kastély hangulata. (A ködnek ráadásul szimbolikus jelentősége is van a filmben.)

A rendező szerezte a film nagy zenekari zenéjét is, ami mellett vonós és zongoradarabokat is hallhatunk, és amely tovább tudja fokozni a film feszültségét. A zene mellett nagyon fontosak és kiválóak a különböző hangok is, amely a recsegő padlók, dübörgő mennyezet, becsapódó ajtók hangjainak, és a nagyon kellemetlen érzetet keltő teljes csend keveréke, amiért pedig Isabel Diaz Cassou volt a felelős.

A The Others egy jól felépített, stílusos, lebilincselő, szinte hipnotikus hatású, izgalmas, esetenként félelmetes thriller, amiben néha még egy kis humor is megcsillan. A film minden eleme kiváló, a történettől a színészeken át a zenéig és a fényképezésig. Erős atmoszférája szinte magába szippantja nézőjét, ami ráadásul még a műfaját is képes kifordítani önmagából. Mindenkinek csak ajánlani tudom a The Others-t, ami az egyik legjobb a történet végi csavarra épülő filmek között.

Értékelés: 10/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr6712286373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.