Time Goes By

Mezítlábas grófnő (The Barefoot Contessa) 1954

2017. augusztus 28. 11:36 - Time Goes By

Joseph L. Mankiewicz írta és rendezte a Mezítlábas grófnőt, ami azok közé a drámák közé sorolható, amelyek Hollywoodról, illetve tágabb értelemben véve a show business világáról szólnak. Az '50-es években nagyon népszerűek voltak az ilyen típusú filmek, elég csak az Alkony sugárútra vagy az All About Eve-re gondolni. Ez utóbbit egyébként szintén Mankiewicz rendezte, akit emellett a Mezítlábas grófnőért is Oscarra jelöltek, mindazonáltal a díjat nem nyerte el, ellentétben a film egyik mellékszereplőjével, Edmond O'Briennel, aki itt egy PR managert alakít. A főszerepekben Ava Gardner és Humphrey Bogart látható, a történet pedig egy színésznő felemelkedéséről és tragikus bukásáról szól.

A film Maria Vargas (Ava Gardner) temetésével kezdődik, ahol a jelenlévők között megtalálható Harry Dawes (Humphrey Bogart) is, egy kissé megfáradt és sikerei csúcspontján már régen túl lévő rendező. Az ő visszaemlékezésével kezdődik a történet. Harry a hollywoodi filmipar egyik moguljával, Kirk Edwards-szal (Warren Stevens) és annak PR managerével, Oscar Muldoonnal (Edmond O'Brien) éppen Európában tartózkodnak, annak érdekében, hogy új tehetségeket fedezzenek fel, és vigyenek Amerikába. Madridban felfigyelnek egy táncosnőre, Maria Vargasra, akit Harrynek sikerül is meggyőznie arról, hogy érdemes lenne kipróbálnia a filmes szakmát Hollywoodban. Harrynek igaza is van, mivel Maria első filmje óriási siker lesz. A színésznő az egyik parti során megismerkedik Alberto Bravanoval (Marius Goring), egy gazdag dél-amerikai üzletemberrel, aki beleköt Kirk Edwards-ba, mert azt hiszi, hogy Maria az ő szeretője. A színésznő azonban kettejük helyett Vincenzo Torlato-Favrinibe (Rossano Brazzi), egy olasz grófba szeret bele, akihez feleségül is megy. A gróf azonban eltitkol Maria elől egy nagyon fontos információt, ami aztán Maria halálához vezet...A show business világáról szóló filmek egyik legjobbikának, az All About Eve írójáról és rendezőjéről, a tízszeres Oscar jelölt és négyszeres győztes Joseph L. Mankiewiczről azt feltételezné az ember előzetesen, hogy ha valaki, akkor aztán ő az az ember, aki nem csak alaposan ismeri a témát, de arról képes egy kiváló filmet is készíteni. Nos, aki ezt feltételezi, az sajnos téved. (Azt már eleve nem értettem, hogy miért is akart ő még egy filmet készíteni a show businessről a Mindent Éva (1950) után, hiszen annál jobbat csak Billy Wilder tudott csinálni az Alkony sugárúttal (1950), és ebben a két filmben lényegében minden benne volt, amit a korban hitelesen és színvonalasan meg lehetett jeleníteni erről a témáról.) 

A Mezítlábas grófnő legnagyobb problémája a forgatókönyve, és annak majd' minden eleme, függetlenül az Oscar-jelölésétől. Ha valami, akkor ez a jelölés nagyon nagy tévedés volt Hollywood részéről. Még az egyébként helyenként kellemesen cinikus és szellemes szövegei sem ülnek mindenhol és minden karakternél.

A probléma már azzal elkezdődik, hogy Mankiewicz túl sok mindent bele akar gyömöszölni ebbe a filmjébe, így egyikre sem jut elég idő a hosszúnak - a vége felé már nagggyon hosszúnak - tűnő játékidő (125 perc) ellenére, miközben fontos karakterek jönnek-mennek anélkül, hogy igazából bármelyiket is megismernénk. Ami egyébként első ránézésre azért nem tűnik annyira nagy bajnak, mivel egyikőjük sem elég érdekes ahhoz, hogy úgy igazán felkeltse érdeklődésünket. (Kivéve talán Harry Dawes-t, de ez teljes egészében Humphrey Bogartnak köszönhető, és nem a forgatókönyvnek.)

Pedig nem kezdődik rosszul a film, sőt kifejezetten érdekesnek tűnik először.Aztán rájövünk, hogy ez a film az előzetes várakozással ellentétben nem csak a show business világáról szól, és nem csak Hollywoodban játszódik, hanem betekintést kaphatunk a kor európai arisztokráciájának is az életébe a francia és olasz Riviérán, amivel együtt a film teljesen vakvágányra fut, és manapság már egy roppant elavultnak tűnő szappanoperává alakul.

Mankiewicz három, a korban nagyon népszerű témát is beleszőtt a filmbe, azonban egyikben sem ad semmi újat a hasonló témákat megjelenítő filmekhez képest, ráadásul mindegyiket nagyon elnagyoltan és közhelyesen tálalja:

A Meztelen grófnőben Kirk Edwards gazdag filmmogul képviseli Hollywood csúnyábbik oldalát.

Edwards egy nagyon hideg és merev ember, aki a pénzét és a filmiparbeli hatalmát legszívesebben arra használja, hogy embereket a markában tartson, hogy aztán kedve szerint játszadozzon velük és megalázhassa őket. Bár csak sugallják a filmben, de ebbe az is beletartozik, hogy elvárja a vele szerződést kötő színésznőktől, hogy mindenben a szolgálatára álljanak. Ha pedig valaki nem hajlandó mindarra, amit elvár tőlük, akkor egyszerűen tönkreteszi a karrierjüket, vagy legalábbis megpróbálja. Minden más hollywoodi ember lényegében Edwards és a hozzá hasonló teljhatalommal rendelkező mogulok áldozatai, amibe nem csak a két szimpatikus szereplő Maria és Harry tartozik, de Oscar is, aki egy nyalizós, és pénzért bármire képes PR-os, akinek persze sokszor elege van Edwardsból, ugyanakkor nem lázad fel egészen addig, amíg nem jön egy Edwardshoz nagyon hasonló másik milliomos, akinek dolgozhat, hogy aztán ott ugyanolyan kis féregnek tűnjön, mint előtte Edwards alkalmazásában.A film során azt is megtudhatjuk Mankiewicztől Kirk Edwards film mogul, Alberto Bravano dél-amerikai milliomos és az olasz gróf - a film legellenszenvesebb - karakterein keresztül, hogy minél gazdagabb valaki, annál nagyobb seggfej. Ez a nem túl eredeti téma és gondolat még okés volt egy-két régi '30-as évekbeli drámában vagy screwball komédiában, amelyek a Nagy Gazdasági válság ideje alatt készültek, de 1954-ben már meglehetősen elavultnak számított. Ennek a témának a továbbfűzése általában az a hollywoodi filmekben (pl. Mildred Pierceben 1945-ben), hogy még rosszabb a gazdag, ha egyben arisztokrata is, meg eleve, az egy amúgy is kihalásra ítélt fajta. A Mezítlábas grófnőben ezt az olasz gróf nagy - és szintén nagyon "eredeti" - titka szimbolizálja, aki csak az esküvő után árulja el feleségének, hogy ő egy háborús sérülésből fakadóan impotens.

És hát a film harmadik fontos témája a független és önálló nő szükséges bukása a film végén, ami természetesen most is halállal végződik. A noirok többsége már a '40-es évek elejétől kezdve erről szólt, és amely témát jóval stílusosabban, izgalmasabban és a változatosabban mutatták be, mint Mankiewicz ebben a filmjében, amely téma eddigre már tulajdonképpen kifutotta magát a noirokkal együtt. Ennek a bemutatása ráadásul annyira gagyinak tűnik itt, hogy még akár egy dél-amerikai szappanopera sorozat is megirigyelhetné az impotens grófjával, és a kertésszel félrelépő Mariával...

A témákkal ellentétben a film 4 narrátoron és 8 flashbacken alapuló szerkezete először érdekesnek és izgalmasnak hangzik, aztán rájövünk, hogy Mankiewicz emiatt az - egyébként az Aranypolgár szerkezetéhez nagyon hasonló - történetelbeszéléssel tönkretette a karakterizálást is. Nem mintha szükségszerű lett volna ez, hiszen az Aranypolgárban kiválóan sikerült. Ennek a lényege, hogy a film főszereplő(nő)jét a néző már csak annak halála után ismeri meg - mások visszaemlékezésében. Az Aranypolgárban öt narrátor mondja el a történet, akiknek váltakozásával egyre mélyebben megismerhetjük a már meghalt címszereplő összetett és bonyolult személyiségét, mivel a narrátorok közötti váltás sorrendjét meghatározza az, hogy milyen közel álltak az elhunythoz. Na most itt ebből annyit érzékelünk, hogy ugrálunk egyik karakterről a másikra, anélkül, hogy sok mindent megtudnánk akár róluk, akár Mariáról, akire visszaemlékeznek.A két milliomosról tudjuk meg a legkevesebbet, a lényeg, hogy mindketten ki akarják sajátítani a nőt. Kirk Edwards karakterét Howard Hughes-ról mintázták, arról olaj, film és repülőgépgyártásban érdekelt producerről, akiről az Aviátor c. film is készült a későbbiekben Leonardo di Caprio főszereplésével. A dél-amerikai még ennyire sem érdekes, aki amúgy is egy teljes egészében felesleges karakter és állomás Maria életében. Illetve még csak állomásnak sem lehet nevezni. Semminek sem lehet nevezni. Warren Stevens és Marius Goring nem is igazán tudtak mit kezdeni a szerepükkel, azonkívül, hogy az első leginkább csak mereven üldögél egy fotelban, még csak felállni sem láthatjuk túl sokat, a második meg kiabál egyszer a filmben és folyamatosan Mariat bámulja, ami egyrészről túljátszott, illetve még  a kifejezés sem jó rá, mert nem is igazán volt mit túljátszania.

A grófot egy fokkal közelebbről megismerjük, ugyanakkor az ő karaktere nem kevésbé problémás, mint az előző kettő. Őróla a film végén kiderül, hogy egy neurotikus, hazug és nárcisztikus ember, ugyanakkor ezek a tulajdonságai váratlanul, mindenféle előkészítés nélkül jelennek meg. Addig ugyanis az összes férfi közül ő tűnik a leglovagiasabbnak, amely tulajdonsága egyébként az előzőkhöz hasonlóan teljesen előkészítetlen. Gondolok itt arra a jelenetre, amikor "megmenti" Mariat a partiról, amikor a hogyishívják dél-amerikai mondja el mindennek a nőt. Rossano Brazzi nem volt sokkal jobb a szerepében, mint az első két színész, de ne hibáztassuk őket, mert esélyük se volt másra.Jöjjön a film Oscar-díjat nyert színésze, Edmond O'Brien és karaktere Oscar, aki a történet legbutább szereplője. Ő annyira túljátssza az állandóan izzadó unszimpatikus seggnyaló karakterét, hogy mindenki  mást elnyom a jeleneteiben. Nem volt pedig ő rossz színész, annak ellenére, hogy sztárkvalitással nem rendelkezett, számos híres noirban (The Killers, DOA, Hitch-hiker stb) játszott jól.

És hát szegény főszereplőnő, Maria. Nos róla sem tudunk meg túl sokat, azonkívül, hogy egy szegény nőből gazdaggá válik, ami azonban nem teszi boldoggá. Ennek a legfőbb oka, hogy ő egy végtelenül romantikus lélek, aki egész életében a nagy szerelmet keresi, és amikor úgy gondolja, hogy megtalálta, akkor kiderül, hogy mégsem. Bár Maria karaktere áll a fókuszban és mindenki róla beszél, mégis rejtélyes marad a személye a film végén is, ami tulajdonképpen nem lenne rossz fogás, ha a rejtélyesség nem azt jelentené, mint amit jelent a filmben, hogy nem sok mindent tudunk meg személyiségről, mintsem inkább azt, hogy bár sok mindent megtudunk róla, mégis körbelengi egyfajta rejtélyes aura. A karaktert egyébként Rita Hayworthről formázták, na és persze Aga Khan herceggel való kapcsolatáról. Ava Gardner-re is igaz, ami a filmre általában igaz, az elején nagyon jól kezd, aztán ő is elveszti a fonalat az európai arisztokrata helyszíneken és környezetben a filmmel együtt. Érte is kár, mert kiváló femme fatale vagy tragikus hősnő lehetett volna belőle is és a karakteréből is, a színésznőnek mindegyikhez meg is volt a képessége, de a végén már ő se tudta, hogy mit is játszik tulajdonképpen.És akkor elértünk végre Harry Dawes-hez, Humphrey Bogart karakteréhez, aki egy kissé lestrapált, karrierje csúcsán már túl lévő rendező, aki a show biz kiöregedett és félreállított áldozata. Mariat körbevevő férfiak közül ő áll érzelmileg a legközelebb a nőhöz, ami esetükben egyfajta apa-lánya kapcsolat, ami mentes mindenfajta szexuális vágytól. Azért, hogy ennek még a látszatát is elkerüljék, Bogart karaktere boldog házasságban él a filmben, így könnyebben elhiszi a néző, hogy nem önző szándékkal közeledik a nőhöz. Ő soha nem is él vissza Maria barátságával, őszinteségével. Bogart személyiségéből fakadóan úgy tudott cinizmust vinni karakterébe, hogy nem különösebben munkálkodott ezen, vagy legalábbis teljesen természetesnek hat, de hát ebben állt Bogie egyik legnagyobb zsenialitása. Bár Bogart karaktere sem szól ennél sokkal többről, ő legalább érdekessé tudja tenni ezt az amúgy szintén nem túl összetett vagy izgalmas szerepet, ami egyébként nem nevezhető főszerepnek, annak ellenére, hogy ő kapta a legmagasabb gázsit. A Mezítlábas grófnő után már csak négy filmben szerepelt, és egy kicsit már itt is látszódnak rajta a betegségének jelei. Mindenesetre viharvert ábrázata nagyon jól illett karakteréhez, és egyértelműen kijelenthető, hogy ő a film két legjobb elemének az egyike.

A másik pedig a fényképezése, és a film gyönyörű, kissé matt színei, ami Jack Cardiff operatőr munkájának eredménye. A színek között az őszies jellegű barnás szín dominál, ami egyben erősíti a film kissé melankolikus hangulatát és előrejelzi az elmúlást, a halált is. A filmet Olaszországban forgatták, ami nagyon népszerű helyszín volt ekkor a hollywoodi filmstúdióknál.Az európai helyszínek és tájak nagyon izgalmasnak és egzotikusnak számítottak Amerikában ebben a korban és ezt az egzotikumot próbálták erősíteni a film zenéjével, vagy legalábbis annak egy részével. És ez a rész pedig nem más mint a francia Riviérán, az előkelő nyaralóhelyen megszólaló magyar cigány zene, ami nem a háttérzene, hanem a film része, és ami véleményem szerint nagyon nem illett ebbe a környezetbe. Szerintem azt gondolták, hogy ez is, az is egzotikus egy amerikai mozinéző szemének és fülének, hát akkor miért ne. A háttérzenét egyébként Mario Nascimbene, a leghíresebb olasz filmzeneszerző írta.

Joseph L. Mankiewicz rendező túl sokat akart markolni és túl nagy filmet szeretett volna csinálni, ami már a közepe előtt a darabjaira esik, és innentől kezdve már nem lehetett az összetevők többségének gyengeségét elrejteni. A történet erőteljesen szappanopera jellege miatt a filmet egyszerűen nem lehet komolyan venni, amit ráadásul még olyan végtelenül gyenge párhuzamokkal és szimbólumokkal tovább rontott, mint Hammupipőke cipőcskéje, vagy a temetés után kisütő nap. Pedig nem indult rosszul a film, de aztán valahol Franciaországban kisiklott, és a végeredmény egy rosszul elsülő, kissé unalmas, de nagyon látványos és szépen fényképezett film, amit egyedül Humphrey Bogart és a szép színei miatt érdemes megnézni.  

Értékelés:  4/10 (A filmet az IMDB-n 7,1 pontra értékelik, és fenn van a legjobb 1000 film listáján is, szóval lehet, hogy csak én voltam túl szigorú, pedig nem szokásom Bogart filmek esetén)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr8212742342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.