Time Goes By

Az örökösnő (The Heiress) 1949

2017. szeptember 18. 10:54 - Time Goes By

Hollywood legtöbb Oscar-jelölést szerző rendezője, William Wyler ezzel a drámájával sem hazudtolta meg önmagát, amely négy díjat nyert meg nyolc jelöléséből, köztük a film főszereplője, Olivia de Havilland. A színésznő jelenleg 101 éves és ő Hollywood aranykorának utolsó túlélője a vele egykorú Kirk Douglesszel egyetemben. A film középpontjában egy gazdag, de naiv és félénk fiatal örökösnő áll, aki szerelmes lesz egy jóképű fiatalemberbe, akiről apja azt gyanítja, hogy nem egyéb, mint hozományvadász.

Catherine Sloper (Olivia de Havilland) apjával, a gazdag orvossal, Dr. Austin Sloperrel (Ralph Richardson) és nagynénjével, Lavinia Pennimannel (Miriam Hopkins) él a 19. századi New York egyik előkelő házában. Apja a mai napig nem tudta túltenni magát felesége halálán, aki a szemében megtestesítette a tökéletes nőt. Szürke és unalmas Catherine lányát állandóan meghalt anyjához hasonlítja, amely összehasonlításból a lány mindig vesztesként kerül ki. Apja állandó érzelmi bántalmazása miatt a szégyenlős Catherine nem rendelkezik önbizalommal, ezért is fordul akkorát vele a világ, amikor egyszer csak egy jóképű fiatalember, Morris Townsend (Montgomery Clift) érdeklődni kezd utána, akivel nem sokkal később már a házasságot tervezik. Dr. Sloper nem hiszi el, hogy a fiatalember tényleg szerelmes lányába, ezért utánanéz Morris múltjának és hátterének. Kiderül, hogy Morris a pénzzel meglehetősen felelőtlenül bánik és az örökségét az utolsó fillérig elköltötte. Dr. Sloper ezután a lánya értésére adja, hogy házasságuk esetén kitagadja az örökségből, mert a fiatalember nem egyéb, mint hozományvadász. Catherine ennek ellenére össze akar házasodni Morrisszal...Olivia de Havilland a Broadwayn látta először a darabot, ahol annyira megtetszett neki, hogy rábeszélte William Wyler rendezőt a film verzió elkészítésére. Annak ellenére, hogy a film nem tagadhatja le színházi gyökereit, hiszen szinte végig egy helyen, Dr. Sloper hatalmas házában vagy akörül játszódik, mégis egy kiváló adaptációról beszélhetünk. A filmen az is látszik, hogy abban az időszakban készült, amikor a noir műfaja népszerűségének csúcspontján volt, hiszen még ez a karaktertanulmánynak is felfogható dráma is rendelkezik némi noiros beütéssel, ami nem csak Leo Tover operatőr fényképezésén ütközik ki egyes jelenetekben, de azáltal is, hogy a történet rendelkezik egy olyan rejtéllyel, ami felépít némi feszültséget a nézőben, függetlenül attól, hogy nem ez a film lényege és amúgy is sejthető rá a válasz, hiszen máskülönben nem dráma, hanem egy romantikus film lenne. A rejtélyre vonatkozó kérdés pedig az, hogy mi Morris valódi motivációja? Hozományvadász, ahogy Dr. Sloper gondolja, vagy egy szerelmes fiatalember, ahogy Catherine reméli? Ezek a rejtélyre vonatkozó kérdések azonban inkább csak a film keretét adják, aminek a lényege a Catherine karakterének és változásának bemutatása. 

Szinte minden korabeli film romantika szálában felmerülnek olyan nehézségek, mint az osztálykülönbségek legyőzése, vagy az az évezredes kérdés, hogy a pénzt vagy a szerelmet válasszuk-e, azonban ezeknél sokkal fontosabb a film karaktertanulmány jellege, ezért Az örökösnő sokkal inkább a szereplőkre, azok személyiségének változására és a köztük lévő kapcsolatokra koncentrál. Mindemellett a film egyik érdekes üzenete, hogy mennyire meghatározó a személyiség kialakulásában a családi háttér, amiben felnövünk, mivel akár akarjuk, akár nem, valahol mégis olyanná válunk, mint amilyen példát láttunk magunk előtt gyerekkorunkban.

A forgatókönyvet Ruth és Augustus Goetz írták saját 1947-es színművükből, akiket csak arra az egyre kért a stúdió, hogy Morris karakterét szimpatikusabbra és kevésbé "rosszra" írják, mint amilyen a színdarabban volt, mivel meg akarták alapozni Montgomery Clift romantikus vezető színész státuszát a közönség előtt. A film szövege és dialógusai kiválóak, mivel nem csak szellemesek, esetenként kesernyések, de a karakterizáláshoz is jelentősen hozzájárultak."Apa, ne legyél ilyen kedves hozzám, ez nem te vagy." - halljuk Catherintől egyszer.

De a nagynéni is megfelelően bemutatja magát, amihez lényegében elegendő egy mondat is: "Tudom én, hogy nem mindig fontos, amit mondok, de kedvesem, ez nem fog visszatartani engem a beszédtől."

Az örökösnő lényege a karakterek mellett a köztük lévő kapcsolatok bemutatása, azon belül is a két különböző típusú szeretetet egymással való szembeállítása és összehasonlítása (apa-lánya és Catherine - Morris kapcsolata), amelyek közül az apa-lánya kapcsolat a film legfontosabb összetevője, mivel lényegében ez határozza meg mindannyiuk életét és másokkal való kapcsolatát.

Dr. Austin Sloper egy realista ember, aki annak ellenére egy zsarnokként viselkedik lányával szemben, hogy elviekben jót akar neki, ami azonban nem tartja vissza attól, hogy folyamatosan és mindenért kritizálja. Még amikor mutat némi kedvességet lánya ránt, akkor sem rejti véka alá azt a véleményét, hogy Catherine soha nem lesz olyan tökéletes nő, mint amilyen az anyja volt. Austin ugyanakkor nagyon bután azt hiszi, hogy mindenben, még az érzelmeiben is kontrollálhatja lányát, aki feltétel nélkül, élete végig szeretni fogja minden érzelmi bántalmazása ellenére, aminek az oka, hogy Austin azt gondolja, hogy lánya tudja azt, hogy mindezt úgymond az ő védelmében teszi. Nem veszi észre, hogy mekkora károkat okoz mindezzel Catherine lelkében - és személyiségében -, aki meg van győződve arról, hogy apja nem szereti, miközben Austin azt hiszi, hogy ő és lánya egy csapatot alkotnak. Valójában azonban az apa ezzel az érzelmileg elutasító és állandóan kritizáló viselkedésével saját maga taszítja a hozományvadász karjaiba a szeretetre és elismerésre vágyó lányát. Ralph Richardson kiváló volt a gazdag és arrogáns, patriarchális és bántalmazó apa szerepében, akinek a legnagyobb szerepe van lánya életének tönkretételében, függetlenül attól, hogy nem ez volt a szándéka.Morris Townsend kezdetben egy őszinte és kedves fiatalembernek tűnik, akiről azonban kiderül, hogy nem egészen az, aminek a lány előtt mutatja magát, és Austin megérzései helytállónak bizonyulnak vele kapcsolatban. Morris mindennel rendelkezik, amivel Catherine nem és amire nagyon vágyik: ő egy vonzó ember. Morris közeledése és érdeklődése erőt és önbizalmat ad Catherinnek, aki bátorítja is arra, hogy felvegye a harcot az apjával. Morris kezdetben nagyon jó hatással van a lányra, aminek legfőképpen az az oka, hogy ő az első olyan ember a lány életében, aki felnőtt emberként, és nem valami kis ostoba és irányítandó gyerekként kezeli. Catherine, aki egész eddigi életében szeretet nélkül élt, teljesen bedől a jóképű és kedves férfinek, és a szeretetben, szerelemben tapasztalatlan lány még amiatt sem válik egy kicsit sem gyanakvóvá, hogy a férfi túl gyorsan önti rá szerelmét. Montgomery Clift kissé merevnek tűnt ebben a szerepében (is), ugyanakkor nagyszerű munkát végzett abból a szempontból, hogy remekül összezavarta a nézőket, akik játékának köszönhetően sokáig nem tudták eldönteni, hogy valóban szereti a lányt, vagy csak megjátssza mindezt a hozomány reményében.

Catherine naivságának és ideges, szégyenlős személyiségének nagy része apja domináns és elnyomó nevelésének eredménye. Apja állandóan a szülésben meghalt "tökéletes" anyjához hasonlítja, ami miatt a lányban egyfajta alacsonyabb rendűségi és bűnösség érzést is kialakít. Catherine ezek miatt egy nagyon bizonytalan és befolyásolható személyiséggé válik, aki meg van arról győződve, hogy apja utálja őt. Az apja zsarnoki nevelési módszereivel pont az ellenkezőt éri el, mint amit el akart: a lány tökéletesen védtelenné válik bármilyen fajta látszólag pozitív, de valójában manipulatív közeledésre. Az apának szüksége lenne lánya együttműködésére abban, hogy tesztelhesse Morris valódi motivációját, azonban lánya soha nem egyezik bele ilyen tesztbe, már csak azért sem, mert teljesen meg van arról győződve, hogy az a fiatalember szándéka teljesen független az ő anyagi helyzetétől, és nem is akar mást gondolni, boldogságában nem akar tudomást venni a valóságról.A szerelem hatására Catherine erőre kap, mégpedig olyannyira, hogy még apjával is képes szembeszállni. Ugyanakkor Catherine sem csak Morris iránti szerelme miatt erőlteti a házasságot a fiatalemberrel, motivációi között legalább ennyire erős az, hogy ezzel elmenekülhet apja irányítása és nyomasztó, zsarnoki "szeretete" alól. De ez az új erő arra még nem elegendő, hogy a szemét is kinyissa és szembesüljön a valósággal. Minderre csak a szerelmi csalódás ad lehetőséget, aminek eredményeképpen kiderül, hogy Catherine ugyanolyan realista valójában, mint amilyen az apja volt, azonban annak túlságosan is "védelmező" nevelése miatt nem látta a valóságot és az emberek csúnyábbik oldalát. Miután szembenéz a valósággal, Catherinnek már nincs szüksége Morrisra ahhoz, hogy felnőttnek és erősnek érezze magát, és amikor levetkőzi magáról az életét és személyiségét befolyásoló két férfi dominanciáját, az is kiderül, hogy ő valójában egy gyors eszű, cinikusan vagy kesernyésen szellemes erős nő. Catherine realizálja magában azt, hogy valójában mindegyik férfi csak dominálni akarta, és valójában egyik sem szerette őt.

"Igen, én is tudok kegyetlen lenni. Kiváló mesterek tanítottak rá."Olivia de Havilland tökéletesen játszotta a kezdetben minden szexepil híján lévő félénk örökösnőt, aki olyannyira kiéhezett a kedvességre, hogy nem veszi észre a mindenki számára nyilvánvaló dolgot. Csalódásokkal teli élettapasztalata hatására azonban legalább annyira kemény, hideg és erős emberré válik, mint amilyen az apja volt, amivel a film utolsó és egyben zseniális jelenetében szembesül a néző. 

William Wyler nagyszerű rendezésének többek között az is az eredménye, hogy nem "mondja meg" a nézőnek, hogy hogyan is kellene éreznie a karaktereket illetve a köztük lévő kapcsolatokat megismervén, ennél fogva nagyon különböző érzések keringenek bennünk. Ezt az érzelmileg és pszichológiailag összetett hatást pedig  a mai napig is képes ez a film kiváltani nézőjéből, aminek az alapvető oka, hogy az emberi természet vajmi keveset változott. Annak ellenére, hogy megjelenésekor nem volt sikeresnek nevezhető - ami nagyon ritka dolog volt egy William Wyler film esetén -, manapság már mesterműnek nevezik Az örökösnőt, amivel akár egyet is érthetünk.

Értékelés: 9/10  

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr5212826444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.08.18. 22:29:34

Hatalmas talány számomra, hogy mit lehet szeretni ebben a filmben... Ahogy olvasom a közönség sem volt túlságosan oda érte, lehet, hogy a sok Oscarral akarták kárpótolni őket??? Azért tőled kérdezem, mert látom, neked bejött :)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.08.18. 22:39:26

@moodPedro: érdekes karaktertanulmány sztm, ami persze leginkább csak Havilland karakterére vonatkozik. A téma sem rossz, már mint hogy a családi példa mennyire meghatározza az embert, még ha ezt ezt nem is akarja vagy észre se veszi. Persze nem az a típusú film, aminek a részleteire túl sokáig emlékszik az ember, de a kamaradarabok között egész jó. Mondjuk az sem véletlen persze, hogy a műfaj idővel kikopott Hollywoodból párhuzamosan a műszaki fejlődéssel és az egyre látványosabb és mozgalmasabb filmek igényének növekedésével. Úgy vettem észre neked általában nem jönnek be a színházi alapú filmek, mondjuk olyan szempontból megértem, hogy sok szempontból elég szűkösek a korlátai.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.08.18. 23:03:48

@Time Goes By: Lehet, hogy jó a megállapításod, ilyen szempontból még nem vizsgáltam magamat. De tudok olyan kamara-dráma szerű - igaz modern - darabot, amiért szinte rajongok, és jó eséllyel nem is hallottál róla:

Pld. Two Girls and a Guy.(1997) www.imdb.com/title/tt0124179/
Egyterű lakásbelső - 3 szereplő és végig élveztem...

De szóba hozhatom az igencsak színházi alapú Al Pacino féle Salomé-t (2013) - erről már nem merem állítani, hogy nem hallottál róla, de előfordulhat....
www.imdb.com/title/tt3112900/

Szinte rajongok ezért a filmért, holott ez is kamaradarab. Jessica Chastain ebben fergetegeset alakít, nem értem, hogy miért kellett ennyi év, hogy végre komolyabban felfigyeljenek rá...

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.08.18. 23:09:59

@moodPedro: valóban nem láttam ezeket, na de új filmek esetében erre nagyságrendekkel nagyobb az esély, mint régieknél. :) Engem amúgy nem szokott zavarni a kamaradarabok szűkössége, én elveszek a karaketrekben és a szövegben, ez a két dolog a legfontosabb számomra, a fényképezés és mozgalmasság bőven le van maradva az első kettő után.

Bár ez nem a karakterizálásáról nevezetes, de érdekes sci-fi (!) ami majdhogynem egy helyiségben játszódik végig, és 6-7 ember beszélget, sztm ez bejönne neked.
timegoesby.blog.hu/2017/02/08/az_oslako_the_man_from_earth_672