Time Goes By

Gyilkos mezők (The Killing Fields) 1984

2017. október 31. 13:06 - Time Goes By

Hét Oscar-díjra jelölték ezt a brit biografikus háborús drámát, ami két újságíró, az amerikai Sydney Schanberg és a kambodzsai Dith Pran a vörös khmerek rémuralma alatt megélt tapasztalatait filmesítette meg.  A nagyon autentikus epikus film a barátságukról, az általuk átélt szörnyűségekről és nem utolsósorban a túlélésükről szól, amivel párhuzamosan megjelennek Pol Pot vezette kambodzsai kommunista vörös khmerek által elkövetett rémtettek és emberiség ellen elkövetett bűnök is. A film igaz történeten alapul, ami nagyon sok tanulsággal szolgál a mai napig is. Talán még többel is, mint amennyinek bemutatása a film készítőinek szándékában állt.

1973-ban Sydney Schanberg (Sam Waterston) a New York Times tudósítója Kambodzsába érkezik, hogy tudósítson az ottani helyzetről, mivel félő, hogy oda is átterjed a vietnámi háború. Egy helyi újságíró és tolmács, Dith Pran (Haing S. Ngor) segíti Kambodzsában, akit kezdetben nagyon kihasznál és felhasznál a saját céljaira, azonban idővel barátság szövődik kettejük között. Nem csak ideológiai meggyőződése, de szakmai ambíciói miatt Schanberg először - mint a kommunizmus elleni vietnami háborút ellenző baloldali tudósító - az amerikai katonai beatvakozásokról és bombázásokról tudósít roppant ellenségesen és hatalmas öntudattal. Ezt a harcias és arrogáns öntudatosságot persze megkönnyíti az a tény is, hogy mint nyugati, amerikai állampolgár és mint újságíró is sokkal védettebb és kevésbé kiszolgáltatott, mint a helyi lakosság. Motivációit annyira a saját önző szakmai ambíciói irányítják, hogy hamis és álszent, de erkölcsileg felsőbbrendűnek tűnő indokkal Prant is ráveszi arra, hogy az egyre veszélyesebb országban maradjon, holott a kambodzsai társának a családjával együtt lehetősége lenne ekkor még arra, hogy elhagyja az országot. 1975-ben összeomlik az Amerika-barát kambodzsai kormány és az addig gerillaként harcoló Pol Pot vezette kommunista vörös khmerek bevonulnak a fővárosába, amikortól kezdve az országban megszűnik a több évezredes civilizáció. Ekkortól már a nyugati újságírókat sem védi semmilyen írott vagy íratlan szabály, törvény, akiket a nyugati országok azonnal evakuálnak. Pran viszont az országban ragad, és rögtön el is hurcolják egy kommunista átnevelő táborba. Schanberg közben visszatér New Yorkba, ahol több száz levelet ír és kampányol Pran kiszabadításáért. Megkapja a Pulitzer-díjat is, miközben Pran gyíkokat eszik, hogy túlélje a vörös khmereket. Schanberg küszködik lelkiismeret-furdalásával, azonban erősen kétséges, hogy lesz-e lehetősége bocsánatot kérni Prantól... A kommunizmus jellegéből fakadóan a világon mindenhol valamilyen végtelenül embertelen és diktatórikus formában valósult meg, amely mindenhol hullahegyeket és tönkretett életeket hagyott maga után. Mindezen megvalósult formák közül a vörös khmerek elmebeteg rémuralma volt talán a kommunizmus sok rettenetes arca közül a legrosszabb, ami lényegében megnegyedelte Kambodzsa lakosságát a nem egészen 4 éves hatalmuk alatt (1975-1979). Az akkor 8-9 milliós országban kb. 2-2,5 millió áldozattal járó vörös rémuralom már nem csak a civilizáltságot, az emberiességet hagyta maga mögött, de lényegében a beszámítható elme működését is, amelynek eredményeképpen uralmuk nem volt egyéb, mint  egy vérgőzős és pszichotikus sorozatgyilkosság, kínzás és terror. Ideológiailag a vörös khmerek a maoizmus tövéről fakadtak, azonban még annak extremitásán is túlnőttek. Pol Poték egy olyan önellátó agrár kommunista országot képzeltek el, amiben lényegében csak szegény khmer parasztok élhetnek, mivel mindenki mást inkompatibilisnek tartottak az elképzelt társadalmukhoz: a városi lakosságot teljes egészében, beleértve az ipari munkásságot is, nem is beszélve az értelmiségről, a kereskedőkről, a bármilyen saját tulajdonnal rendelkezőkről és a nem khmer etnikai csoportokról. Ennek érdekében ki is irtottak mindenkit, akik ezekbe a csoportokba tartoztak, a holttesteket pedig otthagyták rohadni, ahol éppen megölték őket - ezeket a helyeket nevezi Pran "killing fields-nek", azaz gyilkos mezőknek a filmben. Vagy elhurcolták őket valamilyen munkatáborba, ahol a legtöbbjével a kínzás vagy az éhség végzett. De azok is erre a sorsa jutottak, akik beszéltek idegen nyelven, szemüvegesek voltak (biztos sokat olvasott alapon), bárki akinek bármilyen tanulmányi végzettsége volt (a vörös khmerek vezetőinek egy része egyébként a legjobb francia egyetemeken tanult a '60-as évek a nagy baloldali diáklázadások korában), bármilyen vallású papot (buddhista, keresztény, muszlim), és etnikai kisebbséget, köztük legfőképpen a vietnámiakat és a kínaiakat. Ez még az őket évekig támogató Kínának is sok lett, és végül engedélyt adtak a vietnámi kommunista hadseregnek a bevonulásra, ami a kommunizmust persze nem, csak annak Pol-Pot-i vörös khmer típusát szüntette meg.Mindig félő, amikor nyugatiak készítenek filmet a kommunizmusról, nem csak azért, mert nincs első kézből szerzett tapasztalatuk ezen a téren, hanem azért is, mert sokszor az ő (közre)működésük is szerepet játszott abban, hogy valamilyen szempontból rosszabbodott a helyzet az ilyen országokban, vagy egyáltalán kialakulhatott ilyen helyzet egy-egy adott országban. Ennek tipikus példája Kambodzsa, ami ráadásul nem csak a hidegháború során vált a nagyhatalmak játékszerévé, de még a nyugati, elsősorban az amerikai jobb és baloldali ideológiai szembenállás áldozatává is. Kíváncsi voltam mindez mennyire és milyen formában látható ebben a filmben, aminek megjelenése időpontjában a vietnámi háború okozta komoly sokk már fakult, de még nem ült el teljesen az USÁ-ban. 

A film megértéséhez nem árt ismerni a hidegháborús kor szovjet-amerikai rivalizálását is, amely során számos országban gerilla vagy valódi háborúk törtek ki, aminek legfőbb oka a szovjet és/vagy amerikai befolyási övezet kiterjesztéséért folyó titkos vagy nem is annyira titkos mahinációk, aminek egyik legborzasztóbb esete volt Kambodzsa. A Szovjetunió egyfajta kommunista dzsihádot indított a világ számos helyén annak érdekében, hogy minél több országba exportálja a kommunista rendszert, aminek érdekében helyi balos és kommunista csoportokat, gerillákat támogattak, majd amikor "kitört" az általuk szított forradalom, akkor a háborúba nem hivatalosan ugyan, de általában katonailag is beavatkoztak valamilyen formában. Ezt az erőszakos kommunista terjeszkedést próbálta az USA megállítani pl. Vietnamban is (ahol a maoista kínai jelenlét legalább annyira hangsúlyos volt, mint a szovjet befolyás), az Eisenhower doktrína alapján. Az USA baloldala viszont az Eisenhower doktrína ellen, tehát a terjedő kommunista befolyás megakadályozása ellen hergelték az országot, ami végső soron elősegítette a kommunista terjeszkedést. Az igazsághoz tartozik, hogy az USA, mint legtöbbször a 2. vh óta, általában rosszul, átgondolatlanul, rövid távú szemlélettel és a helyieket lekezelve avatkozott be mindenhol, ami a legtöbb esetben szintén hozzájárult a helyzet elfajulásához.Sajnos a film politikailag nem őszinte. Bár megjelenik a vörös khmerek által elkövetett horror-sorozat, hozzátéve azt, hogy a valóság ennél sokkal rosszabb volt, azonban nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy hogyan is juthattak hatalomra. A filmben a vörös khmerek egyszer csak megjelennek a nagy semmiből, sőt a film azt sugallja, hogy a korábbi USA-barát kambodzsai kormány és hadsereg, valamint a vörös khmereket bombázó amerikai hadsereg tevékenységének lett volna ez az eredménye. Valójában ezek már csak kétségbeesett válaszlépések voltak az alattomos szovjet ill. kínai terjeszkedésre, amihez a nyugati kommunista szimpatizáns baloldal nem csak, hogy asszisztált, de propaganda tevékenységével tevőlegesen segített is, aminek sok-sok millió halott lett a végeredménye.

Ilyen baloldali újságíró volt Sydney Schanberg is, aki 1973-ban nem azért érkezett Kambodzsába, hogy a kommunista veszélyről tudósítson, hanem pont ellenkezőleg, az amerikai hadsereg tevékenységét kritizálta, akik az őket támadó vörös khmereket bombázták esetenként kambodzsai területeken is. A filmben mindez úgy látható az első harmadban, hogy az amerikai bombázás után kisgyerekek holttestei maradnak az utcákon, ami valóban borzalmas, azonban ennek itt van egy olyan nyilvánvalóan manipulációs jellege, hogy a néző erkölcsileg felsőbbrendűnek érezheti magát, ha ugyanazt a következtetést vonja le, mint a film készítői: a kommunistákat bombázó amerikai hadsereg tevékenységének köszönhető a vörös khmerek hatalomra jutása. Sydney Schanberg az amerikai kommunista szimpatizáns baloldali liberális értelmiség tagjaként üdvözölte Saigon elestét és Vietnam kommunista meghódítását (1975), amiről véleményét ki is fejtette egy vezércikkben "Indochina without Americans: For Most, a Better Life" azaz Indokína (Dél-Kelet-Ázsia) amerikaiak nélkül: egy több és jobb életért címmel, ami lényegében nem volt egyéb, mint kommunista és pro-vörös khmer propaganda, amiben arról próbálja meggyőzni az amerikai közvéleményt, hogy Kambodzsa vörös khmerek általi meghódítása és hatalomátvétele egy nagyon jó dolog a kambodzsai emberek számára. Na most ez kimaradt Roland Joffé rendező filmjéből.Persze valamilyen szinten próbálkoztak a film készítői azzal, hogy visszaadják Sydney Schanberg minimum ellentmondásos személyiségét és karakterét, azonban azzal, hogy kivették a teljes képből Schanberg korábbi politikai-ideológiai tevékenységét, szépítettek a képen egy "kicsit", annak ellenére, hogy a történetben látható az, hogy Schanberget nem csak a jól hangzó "embereket a nagy igazságról tájékoztatni akaró szolgálat", de leginkább a szakmai elismerés motiválja, aminek eléréséhez szüksége volt Pranre, és aminek érdekében életveszélynek teszi ki a kambodzsait azzal, hogy rábeszéli a maradásra. Mint ahogy a Schanbergre általában jellemző visszatetsző harcias arrogancia és düh is megjelenik karakterénél, ami esetében már sokkal inkább agresszivitásnak nevezhető. Ide tartozik az a nála megszokott nagyon mérges reakció is, ahogy általában véve az őt ért kritikákra reagál, megpróbálván elkerülni azt, hogy bármilyen dolog kapcsán is be kelljen ismernie hibáit. A karakter ezen oldalát nagyon jól elkapta a rendező Joffe és a forgatókönyvíró Bruce Robinson, kár, hogy nem teljes a kép. Persze ez azért sem meglepő, mert a szkript Sydney Schanberg The Death and Life of Dith Pran c. visszaemlékezésén alapul. 

Megjelenik ugyan Schanberg lelkiismeret-furdalása a filmben, de mindez csak Pran személyének szól, aki miatta ragadt Kambodzsában, és nem a kommunizmus sok millió más áldozatának, akiknek legyilkolását az ő propaganda tevékenysége is elősegítette. (A bocsánatkérést persze lehet szimbolikusan is értelmezni, és ekkor már az összes áldozatnak szól, azonban érzésem szerint nem ez volt a film készítőinek szándéka, mivel a filmre alapvetően a realizmus és nem a szimbolizmus jellemző.) Szerencsére a film nem hagyja ki Schanberg Pulitzer-díját sem, amit remekül "beáraz" a történet és Schanberg ambivalens karaktere. Sydney Schanberg ugyanis kambodzsai újságírói tevékenysége jutalmául elnyeri a Pulitzer-díjat, amit át is vesz New York egyik elegáns helyén, miközben láthatjuk Prant egy kambodzsai kommunista átnevelő táborban sínylődni. Schanberg közben minden követ megmozgat Pran kiszabadítása érdekében, levelek százait irkálja, azonban mindez semmit sem segít a kambodzsain. Az amerikai újságíró ezúttal ugyanis tehetetlen szokásos fegyverével, az írással egy olyan rendszer ellen, aminek hatalomra kerülését korábban támogatta. Az írás és újságírói tevékenység ugyanis csak a demokráciában jelent bármilyen eszközt, hatalmat vagy befolyást, amire Sydney Schanbergnek is rá kell jönnie. Sam Waterston alakította Sydney Schanberg újságírót, és bár játéka szerintem túl intenzív volt, mindazonáltal a karakter jellegét, változását, egyre csendesebbé válását azért jól átadta, valamint azt is, hogy az agresszív reakcióinak kezdetben kritikát nem tűrő ideológiája, majd már inkább a saját felelősségének elhárítása, a végén pedig lelkiismeret-furdalásának csökkentése volt az oka.Pran egyike volt azon kambodzsai millióknak, akit egy munka és átnevelőtáborba hurcoltak a kommunisták, ahol aztán négy évig sínylődött. Ő kezdetben a nyugati újságíró beosztottja, aki helyismeretével és tudásával hozzájárul ahhoz, hogy Schanberg felkutathassa azokat az eseményeket, amiket az amerikai hadsereg el akar rejteni a közvélemény elől. Schanberg eleinte lekezeli Prant, akire amolyan sherpa jellegű szolgaként tekint már csak helyzetéből (és származásából?) kifolyólag is, Pran pedig próbál megfelelni főnöke elvárásainak, a magabiztos, nagy fehér nyugatinak, és annak lekezelését szó nélkül eltűri. Aztán ahogy súlyosbodik a helyzet Kambodzsában, úgy válik Pran egyre egyenlőbbé Schanberggel, már csak azért is, mert esetenként ő siet veszélyes szituációkban a korábban nagyhangú, de az egyre félelmetesebb események során elhalkuló amerikai újságíró segítségére. Ahogy megy előre a történet, úgy válik Pran karaktere egyre fontosabbá és lesz a film főszereplője, miközben Schanberg jelentősége egyre csökken.

A film harmadik és leghosszabb része a vörös khmerek hatalomátvétele után játszódik. Schanberg már New Yorkban van, miközben Pran minden egyes nap a túléléséért küzd. A kép váltogat Schanberg és Pran története között, látjuk, ahogy Schanberg otthon immár a tévéből nézi az eseményeket a fotelből és azon gondolkodik, hogy saját tevékenysége mennyire járult mindahhoz a szörnyűséghez, amit éppen a hírekben lát, miközben Pran gyíkok és bogarak evésével próbálja túlélni a kommunista munkatábort. Prannak túlélése érdekében persze el kell titkolnia korábbi múltját, újságírói tevékenységét, tanulmányait, mindent. Hogy ép eszét megőrizze, fantázia leveleket ír a barátjának tekintett Schanbergnek, amiben beszámol arról, hogy a kommunisták hogyan mossák át a gyerekek agyát. Bár mindkettejük élete megjelenik ebben a szakaszban is, az már nagyrészt Pranről szól, és a filmet is az ő szemszögéből láthatjuk már. Haing S. Ngor Oscar-díjat nyert ezért a szerepéért.Kettejük története nem egy hőstörténet, hanem inkább az emberi kitartás és erőfeszítés története. Roland Joffé rendezőt sokkal inkább érdekelte az események emberi, semmint politikai oldala, ugyanakkor azért megjelenik a háborús és kommunista hatalom átvétel valósága is, amely részleteket autentikusan és realisztikusan mutat meg.

(Bár a film készítőinek nem állt, nem állhatott szándékában 1984-ben, de Schanberg és Pran nyugati-keleti párosa tökéletesen leképezi a jelenlegi nyugat-európai és kelet-európai kapcsolatot: nyugatiak jönnek a világmegváltó hatalmas, de nagyon naiv ideológiáikkal, amit aztán a keleti ember szenved meg, de kegyetlenül a gyakorlatban, amely szenvedést a nyugati észre sem veszi addig, amíg mindazt a saját bőrén nem tapasztalja, miközben még folyamatosan le is kezeli a keletit. Továbbra sincs új a nap alatt.)

A film zenéjét Mike Oldfield szerezte, amit aztán David Bedford írt át nagyzenekarra. Őszintén szólva nem voltam elájulva a zenétől, függetlenül attól, hogy főként emocionálisan próbálja követni a film történéseit, drámaiságát, azonban a történet legvégén felhangzó Imagine-t John Lennontól kifejezetten rossz választásnak tartom, mivel ez a fajta naiv álmodozás is hozzájárult a kambodzsai holokauszthoz. Az operatőr Chris Menges megérdemelten nyert Oscar-díjat ezzel a munkájával, ami igazodott a film realisztikus stílusához, sőt, majdhogynem dokumentumfilm-jelleget is ölt, miközben láthatjuk a gyilkos mezőkön a kommunisták által hátrahagyott rothadó hullahegyeket és csontvázakat.

Bár Roland Joffé filmje nem tudott teljesen elszakadni a nyugati kommunista ábrázolástól és az amerikai baloldal szerepét is elhallgatja ebben a történetben, azért mégiscsak értékelendő, hogy Schanberg minimum ellentmondásos karakterén keresztül megpróbálkozik ezzel, ami mindenképpen kellemes meglepetés. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán annak is örülni kell, ha nagy ritkán elkészült az idők folyamán egy-egy film a kommunista rendszerek brutalitásáról, embertelenségéről, amelyek között minden hibája ellenére - egy szigorúbb szerkesztés és vágás például nagyon ráfért volna - , a legjobbak közé tartozik, amihez autentikussága és fényképezése is nagyban hozzájárult.

Értékelés: 8,5/10

Schanberget egyik újságíró kollégája (John Malkocich) figyelmezteti felelősségére Prannel kapcsolatban, mire Schanberg a szokásos agresszivitásával reagál a jogos kritikára: 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr2013090980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jerico 2017.11.01. 12:40:23

A vörös khmerek uralma - Pol Pot vezetésével - 1975 és 1979 közt 3 millió kambodzsai halálát hozta. Olyan kommunista diktatúra volt ez, mely egyben etnikai harcot is jelentett, a khmerek hatalmát minden más népcsoport felett. A film megragadja a legszörnyűbb elnyomás és kegyetlenség korának lényegét. Brutális és sokkoló az egész.

mojoking77 2017.11.01. 19:32:52

@Jerico: Kicsit hosszu, de mindenkep egy fontos alkotas. Megeri megnezni mindenkep

Morpheus. 2017.11.02. 15:04:32

Annak idején a 80-as években tabu téma volt a vörös khmerekről beszélni. Kommunista etnikai terror volt ugyanis elképesztő kegyetlenkedésekkel és népirtással. Kíváncsivá tett ez a poszt a film iránt.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.02. 15:07:22

@Morpheus.: A vörös khmer is alapvetően társadalmi osztály terror volt, mint minden kommunista rendszer, csak itt pluszban még etnikai terror is párosult hozzá.
A film kicsit hosszabb, mint amennyi egészséges lenne, van benne pár felesleges jelenet, mindazonáltal mégis jó.

miketbeszéltek 2018.04.01. 21:18:13

A film hiánypótló, és így kötelező néznivaló. A film ismertetője/kritikája pedig kellemes meglepetés: ritkán olvasni a történelmi/politikai háttér ennyire kiegyensúlyozott, széles látókörű szemléletét.