Time Goes By

Titok az ajtón túl (Secret Beyond the Door) 1947

2017. november 05. 11:55 - Time Goes By

Fritz Lang gótikus pszichológiai thriller noirja a Kékszakáll történetének egy modern (1947-ben) freudi feldolgozásának is tekinthető, amiben ugyanaz a Joan Bennett játssza a főszereplőnőt, mint két leghíresebb noirjában, a Scarlet Streetben és a The Woman in the Windowban. A történet középpontjában pedig egy olyan frissen házasodott nő áll, akinek gyanakvása folyamatosan nő férje iránt, mert attól fél, hogy az meg akarja ölni. A Titok az ajtón túl a noir műfaján belül a "ne bízz a férjedben típusú filmek közé tartozik. 

A már nem annyira, de azért még mindig fiatal és immár gazdag new yorki Celia (Joan Bennett) Mexikóba megy nyaralni, mielőtt hozzámenne régi barátjához, aki kissé unalmas, ugyanakkor nagyon biztonságos választásnak tűnik férjjelöltként. Vakációja során azonban megismerkedik álmai férfijával, a titokzatos brit építésszel, Mark Lamphere-rel (Michael Redgrave), akivel szinte azonnal egymásba szeretnek és összeházasodnak. A mézesheteik után a férfi kastélyába költöznek, ami legalább annyira rejtélyes, mint tulajdonosa. A kastélynak része az a szárny is, amelynek szobáit a férfi híres gyilkosságok helyszínei alapján rendezett be, mégpedig általában olyanok alapján, ahol nőket gyilkoltak meg. Hét ilyen szoba található ebben a szárnyban, azonban a hetediket Mark állandóan zárva tartja, és ahova még Celia sem léphet be. A nő fokozatosan feltárja a rejtélyes férfi addigi életét, amiben kiderül, hogy nem csak egy nővére, Carrie (Anne Revere), de egy kamaszkorú fia is van, sőt előző felesége, akinek létezéséről szintén nem tudott Celia, titokzatos és máig nem igazán tisztázott körülmények között halt meg. Celia életét Mark hűséges titkárnője, a fura és félelmetes Miss Robey (Barbara O'Neil) is nehezíti. Celia felfedezései során egyre gyanakvóbbá válik, mert azt gondolja, hogy férje meg akarja ölni. A nő elhatározza, hogy bejut a lezárt szobába, hátha ott választ kap félelmeire és kételyeire...A Titok az ajtón túl több műfaj (film noir, freudi pszichológiai thriller, női melodráma) érdekes keveréke, amiben több - a maga korában - nagyon népszerű elem, téma és összetevő is megtalálható és ami azt sem tagadhatja le, hogy számos korábbi, hasonló jellegű filmből is táplálkozik. És nem tagadhatja le Alfred Hitchcock hatását sem, akinek három filmje is komoly inspirációt jelentett ennek a noirnak, amely összetevőket aztán  Fritz Lang ebben az álomszerű és nagyon sajátos atmoszférájú filmben gyúrta össze.

A Titok az ajtón túl egyenes folytatása az évtized elején és közepén oly népszerű "ne bízz a férjedben" típusú filmeknek, mint Alfred Hitchcock Rebeccája 1940 és Suspicionje 1941, George Cukor Gaslight című 1944-es pszhicho thrillere, vagy Katharine Hepburn egyetlen noirja, az Undercurrent 1946 stb., amely filmekben okkal vagy ok nélkül a női főszereplők arra gyanakodnak, hogy férjeik anyagi vagy egyéb okok miatt, főként mentális problémák miatt meg akarják ölni őket. A Rebeccára a titokzatos kastély vonalában is hasonlít, hiszen mindkét filmben a titkok nyitja a főszereplőnő számára idegen és félelmetes házban rejtőzik, amely rejtélyessége, sötétsége és félelmetessége a tulajdonosaik, illetve a benne lakók pszichéjét is szimbolizálja. Bár Celia alapvetően elég magabiztosnak tűnik a film elején, vagy legalábbis korántsem olyan félénk, mint a Rebecca második Mrs. de Wintere, azonban a film folyamán a gyanakvásának növekedésével párhuzamosan magabiztossága és önbizalma mintha folyamatosan csökkenne.

A "ne bízz a férjedben típusú" filmek egyik alfaja, a Kékszakáll témáját feldolgozó filmek, amilyet szintén láttunk már egyet ezen a blogon az 1947-es Humphrey Bogart - Barbara Stanwyck páros által játszott A két Mrs. Carroll (1947) c. noir esetében. A Kékszakáll eredetileg egy francia népmese volt, ami egy förtelmesen csúnya emberről szól, aki sokszor volt házas, és akinek minden egyes felesége rejtélyesen eltűnt. Az egyik fiatal és szépséges felesége felfedezi, hogy a férfi megölte az előző házastársait. Amikor Kékszakáll rájön, hogy új felesége ismeri a titkát, elhatározza, hogy megöli.A '40-es években még nagyon újnak és már csak ezen tulajdonsága miatt is nagyon népszerű témának bizonyult Hollywoodban a freudi pszichológia, amit számos, ebben a korban készült film is felhasznált, amolyan bulvár pszichológia formában. Ezek közé tartozik Hitchcock nagyon látványos képi világgal operáló Spellboundja, vagy akár Joan Crawford egyik híres filmje, a Megszállott. Ezen filmek pszichológia része manapság már inkább csak megmosolyogtató, sőt még a maga korukban is csak amolyan pop-freudi pszichológiának számítottak, azonban mindemellett végtelenül népszerűek is voltak a közönség körében. Fritz Langtől, a német expresszionizmus leghíresebb filmes alakjához is közel állt a téma, ami több filmjében is megjelent valamilyen formában, elég ha csak az M. 1931. sorozatgyilkosának mentálisan problémás karakterére gondolunk. A pszichológiai téma sokkal felületesebb és sekélyesebb ebben a filmjében, aminek a végén kiderül a férfi főszereplő mentális problémáinak és nőgyűlöletének oka. És mivel tudjuk, hogy a film egy fruedi pszichológiai történet, ezért az sem lesz meglepő, ha a kiderül, hogy minden probléma oka az, hogy Markot egész életében erős nők vették körül, ami miatt úgy érezte, hogy soha nem tudta a saját életét élni. 

A film másik, a korban nagyon divatos filmes témája az elkapkodott házasságok voltak, amelyek a háború után meglehetősen nagy társadalmi problémákat okoztak. A második világháború során a frontra induló katonák és az őket  búcsúztató lányok szinte ismeretlenül összeházasodtak akár pár órás ismeretség után attól való félelmükben, hogy erre később már nem lesz lehetőségük. A háború után azonban ezeknek az egymás számára ismeretlen embereknek együtt kellett élnie, amely során nyilván számtalan probléma előjött, és ami erőteljesen meg is növelte a válások számát Amerikában. "Suddenly I'm afraid. I'm marrying a stranger, a man I don't know at all." / Hirtelen megijedtem. Egy idegenhez megyek hozzá, egy férfihez, akit nem ismerek" - mondja Celia a filmben az esküvőjekor, és félelméről kiderül, hogy nem alaptalan. Olyan noirt is láttunk már itt, ami szintén ezzel a témával foglalkozik, ilyen volt pl. a When Strangers Marry c. 1944-es Robert Mitchum film.

Aztán megjelenik a szadomazo téma is, amire szintén láthattunk már egy nagyon népszerű filmet az 1946-os Gilda esetében, Rita Hayworth-szel a főszerepben. Mint ahogy a Gildában, úgy itt is felmerül a kérdés, hogy mi is vár egy házasságban egy nőre? Szerelem vagy szenvedés? Vagy a kettő valamilyen fura keveréke? Celianak a szenvedésre is nagy esélye van, hiszen Gildához hasonlóan ő is kitart amellett a férfi mellett, akiről egy idő után kiderül, hogy rendkívül veszélyes rá nézve.A film legnagyobb gyengesége a forgatókönyve, amit Silvia Richard írta Rufus King történetéből. William Wyler, Hollywood legtöbb Oscar-díjat szerző rendezője is megmondta, hogy a film sikerét 80%-ban a jó forgatókönyv, 20%-ban pedig a jó színészek határozzák meg. Lehet akármilyen jó minden egyéb összetevő, a rendezés, a fényképezés, az atmoszféra, ha a történet és a forgatókönyv butus, akkor a film nagy valószínűséggel nem lesz jó, vagy legalábbis nem lesz annyira jó, mint lehetett volna. Nos, ez erre a filmre sajnos nagyon igaz,  amin az sem segít, hogy sem a karakterizálás, sem a nyelvezete nem rossz, vagy legalábbis nem rosszabb, mint az átlagosan jó noiroké. Sőt, még a feszültségépítést is remekül megalapozza a film narrátorának szövege, amit Celia szájából hallhatunk, és amit Joan Bennett remekül ad elő. Sok esetben nem is mondja, hanem szinte csak suttogja, mormogja szövegét:

"Emlékszem, olvastam régen egy könyvet, ami az álmok jelentéséről szólt. Azt mondta, hogy ha egy lány egy hajóról vagy vitorlásról álmodik, az azt jelenti, hogy elér majd egy biztonságos kikötőbe, de ha nárciszról, akkor hatalmas veszély fenyegeti." Majd ezután lassan meglátunk néhány kicsavarodott nárciszt a víz alatt a történet elején.

A film egyik érdekes és expresszionista jelenete egy szürreális bírósági tárgyalás, ami Mark megbomlott agyának szüleménye. A jelenetben az látható, ahogy Mark tanúként és ügyészként is megjelenik a bíróság előtt, hogy igazolja a gyilkos hajlamait és szándékát. (A jelenet a poszt végi videóban). Mivel a műfajai között megtalálható a női melodráma, ezért az sem meglepő, hogy ezúttal nem az antihős, hanem  Celia lesz a főszereplő. Ő egy olyan nő, aki vonzódik a rejtélyes rossz fiúkhoz (hasonlóan Gildához) és amely tulajdonságáról már a film elején meggyőződhetünk abban a jelenetben, amikor Mexikóban szemtanúja lesz egy vérre menő küzdelemnek két férfi között egy nő kegyeiért. Celiát szemmel láthatólag felizgatja és lenyűgözi az erőszakos jelenet, miközben irigyen arra gondol, hogy milyen büszke lehet magára az a nő, akiért ilyen ádáz küzdelem folyik. Ezután talán már kevésbé meglepő az, hogy még akkor is férjével marad, amikor már nyilvánvaló a férfi erőszakra való hajlama és veszélyessége. Joan Bennett kiválóan játssza el a kezdetben önálló, de unatkozó, majd a rejtélyes férfibe beleszerető és titokban az erőszakossághoz is vonzódó nő szerepét, a film egyik legerősebb részéről, a narrációról nem is beszélve, amit nagyon érzékletesen ad elő és ami határozottan megnöveli a film kísértetiességét.

Mark Lamphere nem csak titokzatos, aki lényegében minden fontos dolgot elhallgat felesége előtt, de már nászútja alatt is furcsa megjegyzéseket tesz a női nemmel kapcsolatban, amelyek alapján joggal lehet Celiával együtt a nézőknek is olyan érzése, hogy a férfi nőgyűlölő. Aztán amikor megtudjuk, hogy házában egyes szobákat híres szexuális gyilkosságok helyszíneinek megfelelően rendezett be, már nincs kétségünk efelől. Ő azzal "védekezik" hogy a gyilkosság/gyűlölet erősebb, mint a szeretet (megint csak Gilda), ami még inkább megnöveli Celia kettős érzését férjével szemben. Michael Redgrave is jól játszotta a mentálisan zavart férfit, és úgy tudja átadni karakterének belső félelmeit, zavarait, hogy közben látható a kissé bizonytalan viselkedése is, miközben összességében egy vonzó férfit játszik.Mellettük Mark domináns és kissé titkolózó testvérét Carriet Anne Revere alakította, Mark végletekig hűséges titkárnőjét, Miss Robeyt - aki legalább annyira ijesztő, mint Ms. Danvers a Rebeccában - pedig Barbara O'Neil játszotta, aki szövegét rendezői utasításra szándékosan nagyon monotonul mondta, hogy karakterének kísérteties jellegét ezáltal is növelje. Ő állandóan egy olyan sálat visel, ami eltakarja fél arcát, ami akkor égett meg, amikor Mark gyerekét kimentette a titokzatos tűzből.

A film álomszerű atmoszférájának megteremtése, noiros fényképezése Stanley Cortez nevéhez fűződik, aki az Ambersonok tündöklését és a kultikus Vadász éjszakáját is fényképezte, és aki szerintem itt is remek atmoszférát produkált. Minden téren hozta azt, amit elvárunk ettől a műfajtól, különös tekintettel a rejtélyes szobák körül játszódó jelenetekre és amikor a film végén Celia is menekül a ködös kertben. (Mindenesetre Fritz Lang nem volt vele elégedett.) A zenét Rózsa Miklós szerezte, ami szintén nem tartogat túl sok meglepetést, hiszen ez is egy nagyon drámai nagyzenekari komolyzene, ami esetenként itt is túl sokká és túl drámaivá válik a filmben, mégpedig olyannyira, hogy néha kifejezetten zavart már.

Fritz Lang híres volt diktatórikus hajlamairól, ami ezen filmjének készítése során jött talán ki a legjobban rajta és vált színészei rémálmává. Valószínűleg ennek az volt leginkább az oka, hogy ő is érezte már a forgatás alatt, hogy ez a noirja nem fog a legeslegjobb alkotásai közé kerülni. Később azt nyilatkozta, hogy "Ha egy projecten valami elromlik, akkor az mindent elront maga után, és ez már az elejétől fogva rosszul ment. Nem tudom kinek a hibája volt mindez, valószínű, hogy a legnagyobbrészt az enyém. De az operatőr is rossz volt, Joan Bennett is éppen akkor volt válófélben, szóval egy csomó dolog nem stimmelt. A végeredmény pedig egy hülyeség lett. Nagyszerű lenne, ha egy mentálisan zavart páciensnek csak két órát kellene beszélnie egy pszichiáterrel, aztán utána meg is gyógyulna."Őszintén szólva én Stanley Cortez operatőrt és Joan Bennett színésznőt is jónak láttam, persze mindegyiküknek van ennél jobb filmje is, de alapvetően szerintem nem miattuk lett, ha nem is rossz, de közel sem olyan jó, mint amit előzetesen elvárhattunk volna egy ilyen alapanyaggal dolgozó filmtől. Az oka pedig egyértelműen a butus történet és forgatókönyv, amivel a rendező a forgatás alatt sokkal elnézőbb volt, mint a Cortezzel vagy Bennett-tel, és aminek nagy valószínűséggel az volt az oka, hogy a forgatókönyv írójával volt a forgatás alatt szexuális kapcsolata. 

Ugyanakkor Fritz Lang vérprofi volt, és még a helyenként butus történet valamint bulvárpszichológia ellenére is érdekes, helyenként izgalmas, esetenként akár hátborzongató (1946-ban) noirt készített. A Titok az ajtón túl kétségtelenül sokat markolt fel más filmekből, talán ez is az egyik oka a történet helyenkénti butaságának, azonban a feszültségépítés Fritz Lang ezen filmjében is jónak mondható, függetlenül attól, hogy legjobb noirjai sokkal élesebbek, ütősebbek és több rétegűek. A rendező saját kritikája ellenére a színészgárda és az operatőr voltak a film legnagyobb erősségei, azon belül is elsősorban Joan Bennett, akinek egészen kiváló narrálása is nagyban hozzájárult a film furcsa és nagyon erős atmoszférájának megteremtéséhez. 

Értékelés: 7/10

Mark látomása a tárgyalásról:

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr8613085832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secretus Rector 2017.11.05. 18:56:45

Milyen sajátos és jellegzetes képi világa és kamera-beállitásai voltak a 40-es évek amerikai filmjeinek.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.05. 18:58:40

@Jericho.: leginkább csak a noirjainak, amely műfaj többek között erről híres.

Morpheus. 2017.11.05. 21:58:23

Rákerestem egy kicsit a "noir" műfajra, mert feltűnt hogy gyakran használják bizonyos filmes blogok (főleg itt a timegoesby, melynek egyre több posztja nyerte el a tetszésemet) és tudtam, hogy maga a kifejezés franciául azt jelenti: fekete.

Azt olvastam, hogy főleg a 40-es és 50-es évek amerikai krimijeire, drámáira alkalmazzák (Nino Frank után szabadon), melyekben központi téma az erkölcs és szexuális motiváció, miközben fekete-fehér, baljós, sőt komor képi világot láthatunk. (Feltételezhetően ez komor világ adta a műfaj nevét is.) Az első ilyen mű a Máltai sólyom (1941) volt, az utolsó pedig A gonosz érintése (1958).

Mindezek alapján ez nem az én műfajom, de érdekel a téma és érdekel ez a sajátos filmes világ is. Köszi a posztot!

Egy személyes megjegyzés: azt gondolom, nem nagy "piaca" lehet az ilyen filmeknek, nem hiszem, hogy tömeges érdeklődés övezi ezeket az alkotásokat. Ti mégis szorgalmasan írjátok posztjaitokat. Nem lehet könnyű ilyen kevés feed back és lelkesedés (sőt passzivtitás) mellett megtartani az alkotói elszántságot. Le a kalappal, hogy mégis csináljátok.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.05. 22:11:26

@Morpheus.: Ez a műfaj csak Magyarországon ennyire ismeretlen, köszönhetően ez is a kommunizmus 40 évének, ami alatt egyszerűen nem hozták be ezeket a filmeket, ezt a műfajt. Máshol, legfőképpen az USÁban roppant népszerű, hatalmas szubkultúrája van, és manapság szerencsére már minden elérhető pár kattintással. Az engem soha semmiben nem befolyásolt, hogy valami mennyire népszerű vagy nem népszerű, vagy általában véve az emberek miről mit gondolnak, mivel mindenki arról ír, amit ő személy szeritn imád, és nem arról, amit a szomszédja szeret, különben nem írna róla hobbiból, ingyen és bérmentve, és nem utolsó sorban rengeteg időt töltve vele.
(Amúgy egyedül írom a posztokat, de van egy nagyon kedves barátnőm, aki a technikai ITs dolgokban segít, ha szükség van rá.)

Morpheus. 2017.11.05. 22:27:38

​"Satis mihi pauci lectores, satis est unus, satis est nullus" - "Elég nekem kevés olvasó, elég egy, elég egy se"@Time Goes By:

Morpheus. 2017.11.05. 22:27:40

Mindenesetre imponáló ez a kitartás és céltudatos következetesség, a műfaj iránti alázattal. Ritka ez manapság. Gratulálok a blogodhoz. Lehet, hogy még egy noir megnézését is "bevállalom" :-)