Time Goes By

Oldboy 2003

2017. november 10. 09:41 - Time Goes By

A (dél-)koreai filmgyártás nagy hagyományokra tekinthet vissza, amin mindig is jól érzékelhető volt a japán filmművészet nagyon erőteljes befolyása is. A csúcskorszakát az 50-60-as években élte, majd egy nagyon erős minőségi zuhanás következett be a '70-es évektől kezdve. Szerencsére a 2000 évektől mintha kezdene feltámadni a koreai film régi dicsősége, aminek egyik legfontosabb bizonyítéka ez a 2003-as neo-noir mystery thriller, az Oldboy. Ez a film sem kerülhette el sorsát és 2013-ban elkészült amerikai remake-je, ami azonban az eredeti nyomába sem érhet. A film egy tévesen és rejtélyes okok miatt bebörtönzött emberről szól, aki szabadulása után bosszút akar állni, nem tudván, hogy az is a "játék" része. Spoilermentes.

A részeg és kissé ellenszenves Oh Dae-Su (Choi Min-sik) éppen hazafelé igyekezne egy esős éjjel, hogy megünnepelje a családjával kislánya 4. születésnapját, amikor elrabolják, és másnaposan, kissé kábultan egy hotel szobának kinéző ablaktalan helyiségben ébred. A szobája viszonylag kényelmesnek mondható, van benne egy ágy, tévé, asztal, fürdőszoba, azonban a vasból készült ajtaja zárva van. Oh Dae-Su kiabálására, követelőzésére senki sem reagál, ételt  és italt viszont beadnak neki az ajtó alján lévő lyukon keresztül. Bizonyos időközönként altalógázzal elaltatják, és amíg kábult, levágják a haját, kicserélik az ágyneműjét, tehát fizikailag minden szükségletét megpróbálják kielégíteni. Oh Dae-Su nem tudja, hogy ki és miért rabolta el, és azt sem tudja, hogy meddig szándékoznak fogságban tartani, ugyanis senki sem kommunikál vele. A híreket és a világ változását viszont nyomon követi a tévében, ahonnan arról is értesül, hogy feleségét meggyilkolták, kislányát pedig ezután Svédországban adoptálták. Felesége megölésével pedig őt vádolják, ami miatt körözést is kiadtak ellene. Próbálja ugyan ép eszét megőrizni, de ez egyre nehezebb számára, az idő nagy részét edzéssel és naplóírással tölti, miközben egy pillanatig sem tesz le a szökésről és a bosszúról. Ehhez azonban először ki kellene derítenie, hogy ki teszi vele mindezt és miért...Annak ellenére, hogy a noir egy nagyon amerikai műfaj, mégis meghódította az egész világot, és nincs olyan valamirevaló filmművészeti hagyományokkal rendelkező ország, ahol ne készült volna akár klasszikus film noir, vagy akár annak modern neo-noir verziójából egy-két darab. Az Oldboyt sokan "bosszú filmként" definiálják témája miatt, azonban ez az egyik legklasszikusabb neo-noir a filmben látható szex, erőszak, visszapillantásos szerkezet, narráció, számos csavar és az antihős(ök) bukása miatt, ami elég összetetté válik a film végére ahhoz, hogy elgondolkodjunk azon, hogy ki is bosszult meg kit és hogyan. Az Oldboyon erősen érezhető Tarantino hatása is, olyannyira hogy a film egyes jeleneteinek erőszakossága még rajta is túlnő, miközben Tarantinohoz hasonlóan megtartja ezen jelenetek abszurditását, adott esetben humorosságát. Az Oldboy azonban nemcsak ebben, de számos más összetevőjében is felülmúlja Tarantinót.

A film témái annyira noirosak, hogy ebből a szempontból közelebb áll a klasszikus noirokhoz, semmint azok modern neo-noir verzióéihoz. Az Oldboyban megjelenik a nagyon hitchcocki ártatlanul vádolt férfi karaktere, ami ebben a filmben kifejezetten kegyetlen formát ölt és amivel párhuzamosan a sors keze is lecsap a főszereplő antihősre, mivel nem abban bűnös, amivel tévedésből vádolják, így először nem amiatt és nem úgy bűnhődik, amiért esetleg megérdemelné (Fritz Lang: Scarlet Street), de közben mégis megérdemli a büntetést. És nem utolsósorban sokkal súlyosabb a büntetés, mint amit valójában elkövetett, aminek ráadásul (látszólag) köze sincs ahhoz, ami körül a film története forog, a történet utolsó csavarában, utolsó képkockáiban látható büntetés jellege viszont kissé beteg és perverz formában mégiscsak az eredeti bűnre utal. Olyan perverz és beteg formában, mint amilyen társadalomban él Oh Dae-Su.

A férfi a történet legelején egy tipikus távol-keleti mentalitású, mindent a munkának alárendelő férfi, aki ezért még a családját is hanyagolja, és még kislánya születésnapját is a fogdában tölti, mert felöntött a garatra. Az ő bűne valójában az, hogy nem a szerettei állnak prioritásának csúcsán, hanem olyan dolgok, amelyekről később kiderül, hogy mennyire lényegtelenek az elvesztett családjához képest. A 15 éves fogsága ennek az elpazarolt életnek szimbóluma, ami az ázsiai társadalmak embertelen és lélekölő elvárását jelképezi az egyén felé, aki akkor nevezheti magát a társadalom teljes jogú tagjának, ha az egész életét alárendeli munkájának. Ez a társadalom pedig jellegéből fakadóan és szükségszerűen "bezárja" és elidegeníti egymástól a benne élő egyéneket. Oh Dae-Su, aki elrablása előtt látszólag teljes jogú tagja ennek a társadalomnak, hiszen keményen dolgozó, családos középosztálybeli férfi, aki azonban inkább berúg, semmint amint lehetne hazamenne családjához kislánya szülinapját ünnepelni. Elrablása után pedig már csak a tévé lesz az egyetlen kapcsolata a világgal, ahonnan ki akar szabadulni ugyan, de igazából nem tud, mivel nem érti hogy kinek vagy minek a foglya. A végén döbben arra rá, hogy elrablása előtt is ugyanolyan fogoly volt, mint utána: a társadalom és saját maga foglya, A forgatókönyvet Hwang Jo-yoon, Im Joon-hyeong és Park Chan-wook írták Nobuaki Minegishi és Garon Tsuchiya azonos című japán mangájából. A film szerkezeti felépítését műfajnak megfelelően visszapillantások, csavarok és egy nagyon ütős vég alakítják, alkotják, amely végig nagyszerűen időzítve fedi fel a rejtélyeket oly módon, hogy a feszültség, az izgalom és a rejtély (lehetőleg) egy pillanatra se múljon vagy csökkenjen.

A filmet felépítése alapján három szakaszra lehet bontani.

Az első szakasz a fogságának szakasza, amiben 15 év telik el. Nem véletlen, hogy ez a legjobb és legizgalmasabb rész, mivel ez egyben a legrejtélyesebb is. Itt Dae-Su-nak még fogalma sincs arról, hogy ki és miért teszi ezt vele. A szakasz leglényegesebb kérdése mindemellett, hogy a főszereplő meg tudja-e őrizni ép eszét? Ezzel párhuzamosan az a kérdés is felmerül, hogy itt bezárva, mindenkitől elszakítva mindez mennyivel könnyebb vagy nehezebb, mint a kinti világban, ahol valójában nem sokban különbözött az élete. Életének egyhangúságát és a kinti világgal való hasonlóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mindennap ugyanazt kapja enni. Mint ahogy kint is ugyanúgy telt el minden napja a munkában, amit nem a családjával, hanem esetenként alkohollal tett kicsit változatosabbá. Oh Dae-Su személyisége látszólag megváltozik a fogság és bezártság hatására, aki az átlagemberből egy feszült, kiegyensúlyozatlan és kissé őrült (de nem beszámíthatatlan) emberré vált. Olyanná, mint amilyenné lényegében az elidegenedett társadalomban is volt, vagy vált volna idővel, és aminek a jelei már a rendőrőrsön is megmutatkoztak esetében, csak azt akkor még betudtuk az alkohol hatásának. Most mindezek az extrém körülmények miatt Oh Dae-Su esetén még extrémebben jelennek meg, ami már a külsejében is megnyilvánul, miközben kőkemény harcossá képezi ki magát a szobájában. A fogságban két dolog tartja életben: a bosszú gondolata és persze a vágy, hogy családjával lehessen. Azzal a családdal, amit olyannyira nem becsült, amíg lehetett volna, és amiről tudja, hogy már végérvényesen elvesztett. Feleségét fizikailag nem ő ölte meg ugyan, de ha mindezt szimbolikusan fogjuk fel, akkor már akár bűnösnek is találhatnánk Oh Dae Su-t a gyilkosság vádjában.A második szakasz akkor kezdődik, amikor Oh Dae-Sut fogvatartója váratlanul elengedi. Ekkor megint a kinti világban találja magát legfontosabb személyes tárgya, a noteszével a zsebében, amiben azokat a lehetséges neveket írta fel, akik esetleg rejtélyes bebörtönzése hátterében állhatnak. Már a szakasz legelején találkozik a Mi-doval, a fiatal szusi séffel, akivel egymásba szeretnek. A nő egyre fontosabbá válik Dae-Su számára, aki a nyomozásába is bekapcsolódik. Mi-do tudja, hogy csak akkor lehetnek boldogok együtt, ha a férfi le tudja zárni életének ezt a szakaszát, ami csak akkor lehetséges, ha megkapja a kínzó és gyötrő kérdéseire a választ. Ki és miért követte ezt el ellene? A nyomozást elősegíti az, hogy a fogsága alatt mindennap evett íz egyszerűen beleégett az agyába, ami alapján azonosítani tudja az éttermet, aminek ételét 15 éven keresztül ette. A ki kérdésre ezért aztán viszonylag hamar meg is kapja a választ Dae-Su - ami után a film veszít is egy kicsit izgalmas rejtélyességéből - azonban a miért kérdésre még nem tudja a választ: azt neki kell kitalálnia. A második szakaszban felerősödik a ponyva rész, és ennek megfelelően itt érezhető leginkább Tarantino hatása. Ennek nem csak a film egyik leglátványosabb akciójelenete, a "kalapácsos" lesz az eredménye, de olyan abszurd hangulatú, akár humorosnak is nevezhető, ugyanakkor mégis nagyon szadista jelenetek, mint a "fogkihúzós-kínzós" részek is.

A harmadik szakasz pszichésen üti meg kegyetlenül nem csak a főszereplőt, de a nézőt is, ami a film utolsó képkockáiban csúcsosodik ki. A bosszú beteljesedik, aminek végeredményeként senki nem nevezheti magát győztesnek. Egy igazi noirban ugyanis csak vesztesek vannak: az egyén saját fajtája által alkotott társadalmának vesztesei. A büntetés is nagyon noiros: kegyetlen és szimbolikus, a bűnnek megfelelő. Csak éppen nem annak, ami miatt látszólag büntetik. Minden amit előtte láttunk és hallottunk, a film végén lévő utolsó jelenethez vezet.Az is látható, hogy milyen őrültségre és kitartásra képes egy gyászoló ember, aki képes 15 évet türelmesen várni, hogy végre tönkretehesse egy másik ember életét, akit bűnösnek gondol valamiben. Oh Dae-Su és ez az illető mindenben egymás ellentéte, ami még külsejükben is megnyilvánul, de legfőképpen bűneikben.  Ugyanakkor mégis nagyon hasonlítanak egymásra, mégpedig abban, hogy mindketten végtelenül elidegenedett és magányos antihősök, és legfőképpen bűnösök, amiért meg is bűnhődnek a film végén. Van egy olyan érzésem, hogy ha Fritz Lang élne, akkor ez lenne a kedvenc modern noirja.

A film nemcsak nagyon stílusos, izgalmas és rejtélyes, de a három főszerepet játszó színész is kiváló volt. Choi Mon-sik alakítja a lefelé húzó spirálba került és abból kitörni képtelen antihőst, Oh Dae-Sut, akit ellenfele egyre mélyebbre és mélyebbre taszít. Ellentettjét, ugyanakkor mégis komplementer ellenfelét, a jéghideggé vált agyat a terv mögött pedig Yu Ji-tae játssza, míg a kettejük ádáz csatájának közepén ragadt Mi-dot Kang Hye-jeong

Chung Chung-hoon volt ennek a neo-noir képi világgal rendelkező, nagyon látványos és gyönyörű színekkel rendelkező film operatőre, aki olyan bevett műfaji technikákat is alkalmazott, mint a furcsa és változatos szögekből fényképezés. A film képi világára jól érzékelhetően a japán manga műfajának és a videojátékok látványvilága is erőteljesen hatott, ami nagyban hozzájárult a film noiros, de mégis kissé furcsa atmoszférájának megteremtésében.A rendező Park Chan-wook neo-noirja egy nagyon erőszakos, nyugtalanító és minden értelemben véve felkavaró film, ami mindemellett nagyon intelligens és több rétegű, a klasszikus noir elemeket kiválóan használó és megújító alkotás, függetlenül attól, hogy a három szakasz stílusban kicsit elüt egymástól. A rendező azt is eléri, hogy a néző sokáig nem tudja, hogy tulajdonképpen mit is néz, és akiknek intellektusával, érzelmeivel és pszichéjével ugyanúgy eljátszadozik, mint főszereplőjével, Oh Dae-Suval. De ez a lényege ennek a noirnak, mi nézők lényegében mindannyian Oh Dae-Suk vagyunk a mindennapi élet mókuskerekében, akik mindeközben elidegenedve és rossz prioritásokkal élnek a világban. A film minden eleme elképesztően jó, intelligens forgatókönyvével, izgalmas, állandóan fejlődő és csavarodó történetével, karakterizálásával, nem szájbarágós és sokszor szimbolikus mondanivalójával, remek színészeivel, gyönyörű fényképezésével, kiválóan megkomponált jeleneteivel, pesszimista ember és világképével, sötét, rejtélyes és abszurd atmoszférájával, tónusával egy, ha nem is tökéletes, de mindenképpen az utóbbi évtizedek egyik legjobb filmjévé teszik.

(Egyes jelenetek erőszakossága és felkavaró jellege miatt nem mindenkinek ajánlható ez a film, amiben öngyilkosság, öncsonkítás, élő állat (polip) megevése, és néhány levágott testrész is látható.)

"A bosszú jó tesz az egészségednek, de a fájdalom újra megtalál"

Értékelés: 10/10

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr2013185832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2017.11.10. 10:40:40

Kiváló írás, mint mindig :)

Nagyon sok mindent lehet mondani erről a filmről, én most csak két dolgot fűznék hozzá:

1) A kevés modern filmek egyikének tartom képileg és tartalmilag is, szerintem csak a Harcosok klubja mérhető hozzá. A többi nekem valahogy kortalan vagy túl hagyományos.

2) Utáltam a nagy titkot, nem volt elég katartikus számomra.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.10. 10:54:31

@Liberális Artúr: A kortalanság sztm általában egy film előnyös tulajdonságai közé tartozik, legalábbis nekem, aki imádja az ilyen tulajdonsággal rendelkező, átlagban 70 éves filmeket. :) Persze nyilván abban az esetben, ha közben reagál is valamilyen formában a maga korának világára, ugyanakkor mégiscsak elvonatkoztatható attól. Ez általában akkor következik be, ha képi világa látványosan és kreatívan jeleníti meg a maga korát, ugyanakkor mondanivalója és témái az emberi természet körül forog, ami ugye azóta nem változott, amióta homo sapiensek élnek ezen a földön. Nem véletelenül a noir a kedvenc műfajom, ugyanis ez az, ami tökéletesen lefedi mindezt.
A Harcosok klubja jó film, ugyanakkor őszintén szólva nekem nem igazán jött be. Hasonló témákkal foglalkozik, mint ez, de ez sokkal egyedibb, intelligensebb, szórakoztatóbb, noirosabb annak szinte minden klasszikus elemét felhasználja és a látványa is jobb.
A történet látszólagos titka, amiért Oh Dae-Sut büntetik, valóban lehetett volna ütősebb is, de a lényeg nem ez volt, hanem a főszereplő valódi bűne és az amiatti bűnhődése, ami viszont egészen megdöbbentő volt a végén. És abban azért volt katarzis, nem is kicsi.

dívamacska 2017.11.11. 16:27:46

Tarantino azt mondta róla, hogy ez a film tarantinósabb az ő bármelyik filmjénél. És ez így is van.

Burgermeister 2017.11.11. 20:33:18

zseniális
kb. 2 hónapja néztem ujra
borzalmas, erőszakos, zseniális

hasonlóan jo a Serb.