Time Goes By

Top 10 James Cagney film

2017. november 13. 11:03 - Time Goes By

James Francis "Jimmy" Cagney Jr. (1899 –1986) ír származású amerikai színész híres volt mindig nagyon energikus játékáról, sajátos énekhangjáról és táncstílusáról különféle musicalekben, végtelenül vicces pléhpofás és remekül időzített reakcióiról komédiákban, de legelsősorban gengszter filmek és noirok pszichológiailag összetett kemény fickós gengszter karaktereiről, amelyekért mind a kritika, mind a közönség imádta. Nem véletlenül mondta róla Orson Welles, hogy "talán ő volt a legnagyobb színész, aki valaha feltűnt a kamerák előtt", amivel Stanley Kubrick is egyetértett. Háromszor jelölték Oscar-díjra (Mocskos arcú angyalok 1938, Yankee Doodley Dandy 1942 és a Love me or Leave me 1956), amelyek közül a Yankee Doodley Dandyért el is nyerte. Az Amerikai Filmintézet jelenleg Hollywood 8.legnagyobb férfisztárjaként rangsorolja Clark Gable mögött és Spencer Tracy előtt.

James Cagney egy kemény fejű és kemény öklű ír srác volt, aki New Yorkban született egy szegény, hét gyerekes, ír római katolikus családban, akiben emellett némi norvég vér is csörgedezett anyai ágon. A kis Jimmy a második legidősebb volt testvérei között, akinek az is a feladatai közé tartozott, hogy megvédje gyengébb testvéreit New York rossz környéken az utcai verekedésekben. Jimmy olyannyira jó volt ebben, hogy idővel amatőr bokszolóvá vált, és New York állam könnyűsúlyú bajnoki címéért is ringbe szállhatott. Az edzője arra biztatta,hogy váljon profi ökölvívóvá, azonban édesanyja ezt nem engedte. Középiskola után a Columbia Egyetemen folytatta tanulmányait, amit azonban egy félév után otthagyott apja halála miatt, mert ekkor már neki kellett eltartania a családját. Ebben az időszakban számos foglalkozást kipróbált, többek között volt könyvtáros, londiner és kidobóember is egy éjszakai szórakozó helyen.

Már gyerekkorában megtanult szteppelni, és különféle revüszínházakban dolgozott a színfalak mögött, azonban nem állt szándékában fel is lépni ezeken a helyeken, egészen addig, amíg be nem kellett ugrania a megbetegedő testvére helyett az egyik darabban, amit próba és hiba nélkül eljátszott. Ezután már számtalan kis színházban, operettben fellépett, amelyek végül a Broadway-ig vezették. Az első nem zenés fellépése 1926-ban volt a Broadwayn egy George Abbott darabban. A hangos filmek megjelenésével ő is Hollywoodba került, azon belül is a Warner Bros stúdióhoz. Kezdetben erőszakos, de mégis szimpatikus gengszterfigurákat alakított, és elég sokáig benne is ragadt az ilyen típusú szerepekben, amihez nagyban hozzájárult első igazi nagy sikere, az 1931-es The Public Enemy című filmje, ami a korszak népszerű gengszterfilmjeinek egyik meghatározó darabja volt.  Hollywood stúdiórendszerében a színészek és velük együtt minden filmes a stúdiók alkalmazottai voltak, ami roppant kiszolgáltatottá tette őket. James Cagney volt az első a híres színészek között, aki fellázadt ez ellen a rendszer ellen, és beperelte a Warnert. Ezután megalapította a saját produkciós cégét, azonban négy évvel később visszatért a Warner Broshoz, amely vezetője,  Jack Warner nem véletlenül hívta a " the Professional Againster-nek, azaz a Profi Ellenkezőnek" Cagneyt.

1935-ben került először Hollywood top 10 legtöbb bevételt szerző férfiszínésze közé, amely után már egyre gyakrabban szerepelt nem gengszterfilmekben is, mint pl. a nagysikerű Footlight Parade c. musical. Pályafutását a későbbiekben is alapvetően ez a két műfaj határozta meg nagyon, mégpedig a '30-as évek gengszterfilmjei, amelyekből egyenes út vezetett a '40-es évek film noirjaihozhoz, valamint a musicalek, amelyek esetében nagyszerű hasznát vette gyerekkori step tánctudásának.  A '30-as évek végén több olyan filmben is szerepelt, amelyeket manapság már Hollywood legnagyobb klasszikusai között emlegetnek, mint a Mocskos arcú angyalok 1938, amiért meg is kapta első Oscar jelölését, vagy az 1939-es The Roaring Twenties. Az Oscar-díját végül 1942-ben nyerte el Michael Curtiz rendezte Yankee Doodley Dandyért, amit manapság Hollywood történetének egyik legnagyszerűbb alakításának neveznek a filmkritikusok. A háború után is főleg gengszterfilmekben (pl. White Heat) és musicalekben (pl. Love me or Leave me) szerepelt, azonban idővel műfaji palettája szélesebb lett, és már számos drámában és vígjátékban is látható volt ekkoriban. Pályafutásának második felében olyan nagysikerű filmekben szerepelt, mint a John Ford rendezte Mister Roberts c. háborús dráma és vígjáték, vagy Billy Wilder One, Two, Three c. politikai szatírája, vígjátéka. Ez utóbbi film forgatása annyira megviselte, hogy utána a visszavonulás mellett döntött és imádott farmjáról még olyan filmek kedvéért sem tért vissza, mint a My Fair Lady vagy a Keresztapa 2, pedig neki ajánlották először Alfred Doolittle és Don Corleone szerepét is.

1977-ben szélütés érte, aminek következtében már nem tudott korábbi hobbijainak hódolni, mint a lovaglás vagy a festészet, ami miatt depresszióssá vált. Végül felesége biztatására elvállalta utolsó filmszerepét Milos Forman Ragtime c. filmjében 1981-ben, húsz évvel a One, Two, Three után.  

A magánélete nagyon egyszerűnek számított (főleg Hollywoodban), ugyanis James Cagney egyszer nősült 1922-ben és vette feleségül Frances Vernont, akivel egészen a haláláig együtt maradt. Mivel saját gyerekük nem született, ezért a későbbiekben örökbe fogadtak egy fiút, James Francis Cagney III-t és egy lányt Cathleen Cagneyt. James Cagney konzervatív magánéletet élt, amit mindig is óvott a nyilvánosságtól, ezért aztán nem is kapcsolódik magánéleti botrány a nevéhez azon kívül, hogy élete utolsó pár évében elidegenedett gyerekeitől.

"James Cagney szerelmes jelenete az, amikor élni hagyja a másik fickót"Politikai nézeti hatalmas ívet írtak le élete folyamán, ami akár az inspirációja is lehetett volna annak a Churchillnek tulajdonított mondásnak, hogy "aki nem baloldali fiatalkorában, annak nincs szíve, aki pedig nem konzervatív idős korában, annak meg nincs esze." James Cagney ugyanis fiatalon, valószínűleg gyerekkori szegénységnek köszönhetően radikális baloldali, akár kommunista szimpatizánsak is nevezhető nézeteket vallott a '30-as években, amikor a kommunizmus amúgy is a legnépszerűbb periódusát élte az USÁ-ban, köszönhetően a nagy gazdasági válságnak. Későbbiekben, a '40-es években a háború alatt Roosevelt hatására egyre inkább liberálissá vált, azonban ebből is nagyon hamar kiábrándult, és 1948-ban már republikánus szavazó volt. Konzervatív nézetei egyre erősödtek, olyannyira, hogy a '80-as években már nem csak szavazója, de anyagi támogatója is lett a Republikánus Pártnak, és azon belül is elsősorban régi barátjának, Ronald Reagannek, akinek az 1980-as kampányában is részt vett. Önéletrajzi könyvében már "kőkonzervatívnak" nevezi magát, amiben azt írja a liberalizmustól és baloldaltól való eltávolodásáról, hogy "ez egy teljesen természetes reakció volt részemről, amint látni kezdtem azokat a fegyelmezetlen elemeket, amelyek a rendszerünk összeomlását segítik és gyorsítják...azokat a funkció nélküli lényeket, a hippiket..."

1986-ban halt meg húsvét vasárnap szeretett farmján Stanfordville-ben egy szívinfarktus következtében. Gyászbeszédét közeli barátja, a 20. század legnagyobb amerikai elnöke, Ronald Reagan mondta.

James Cagney mindig hatalmas energiával és ellenállhatatlan sármmal volt jelen a filmvásznon, azon belül is elsősorban gengszterfilmekben és musicalekben, és akiről a New York Times azt írta halálakor, hogy "az egyik legintelligensebb és legkönnyedebb színész volt, akit egy hollywoodi sztár álruhájába öltöztettek." Annak ellenére, hogy musicalekben legalább annyira sikeres volt, mint gengszterként, mégiscsak ez utóbbi karakterében maradt meg leginkább a mozirajongók emlékezetében, aki "még egy füstölgő géppisztollyal a kezében és tömbökben álló hullákkal a lábánál is képes meggyőzni a nézőket arról,hogy ez nem az ő hibája volt."

 

 

.1. Az alvilág alkonya (The Roaring Twenties) 1939:

Az alvilág alkonya egy epikus gengszter film James Cagneyvel és Humphrey Bogarttal a főszerepekben.  A film 1919 és 1933 közötti időszakban játszódik, amikor hatalmas társadalmi, gazdasági, kulturális változások, átalakulások zajlottak a világban.  A film eredeti címe, a The Roaring Twenties az Amerikában és Európában az 1920-as években zajlott intenzív társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális átalakulásaira,  modernizálódásra utal. Többek között ekkoriban virágzott fel a jazz zene és a női nem társadalomban betöltött szerepének átértékelése is ekkor kezdődött meg. Elterjedt az autó, a telefon, a mozifilmek, a villany, ami nem csak hatalmas gazdasági növekedéssel jár, de az életmódban is jelentős változásokat hozott.

1919-ben az első világháború után három amerikai katona Eddie Bartlett (James Cagney), George Hally (Humphrey Bogart) és Lloyd Hart (Jeffrey Lynn) összebarátkozik a fronton, majd együtt térnek haza Amerikába, ahol azonban azzal kell szembesülniük, hogy időközben az USA jelentős átalakulásokon ment/megy át. Eddie, aki korábban autószerelőként dolgozott, nem kapja vissza munkáját, és a nőről, Jean Shermanról (Priscilla Lane), akibe beleszeretett a háború alatti levelezésük közben, kiderül, hogy csak egy középiskolás lány. 1920-ban, az amerikai társadalmat felforgató alkoholtilalom kezdetén a társadalom szinte minden rétegéből beszállnak az alkoholcsempészetbe, és megkezdődik a különböző gengszter csoportok felemelkedése. Eddie-t, aki taxisofőrként próbál megélni, egy félreértés miatt letartóztatják, ami miatt pár hónap börtönbüntetés fenyegeti, mert nem tudja kifizetni a büntetést. Eközben összeismerkedik egy kocsma tulajdonosával, Panama Smith-szel (Gladys George), aki bevonja az alkoholcsempészetbe. Eddie pillanatok alatt gazdag lesz, ráadásul újra találkozik az időközben tényleg nővé érett Jean-nel, és ezúttal beleszeret. Eddie volt bajtársaival is kapcsolatba kerül, George-dzsal mindkettejük számára jól jövedelmező illegális üzletet bonyolítanak, míg Lloyd az ügyvédje lesz. A húszas évek közepére az alkoholcsempészet már egy szinte mindent behálózó szervezett bűnözéssé alakul, ami egybeforr az erőszakkal, korrupcióval, gyilkosságokkal. Közben Eddie segít Janenek elindulni az életben, miközben a lány beleszeret Lloydba. A nagy gazdasági válság hatására és az alkohol tilalom megszűnésekor Eddie 1933-ra elveszti vagyonát. 13 év erőszak és bűnözés után nincs más választása, mint hogy visszatérjen a taxizáshoz. Egy éjjel nem más, mint Jean ül be a taxijába…Jelenet a filmből, Cagney megöli szegény Bogiet.

Az alvilág alkonya több szempontból is különbözik a műfaj legismertebb darabjaitól, és egyfajta átmenetet képvisel a klasszikus ’30-as évekbeli gengszterfilmek, és a ’40-es években kezdődő társadalmi és morális témákról szóló noirok között, megfűszerezve némi ál-dokumentum film stílussal. Eddie sokkal inkább hasonlít a noirok antihőseihez, semmint a klasszikus gengszter filmek szimpla villain karaktereihez. Jóval összetettebb karakter jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt, aki egyáltalán nem egy született bűnöző, de emberi gyengesége miatt a könnyen és gyorsan szerzett pénz csábításának nem tud ellenállni. Mindemellett azonban nem csak a saját gyengesége az oka erkölcsi lesüllyedésének, majd későbbi szükségszerű bukásának, hanem a szerencsétlen véletlenek összjátékának, na és persze a társadalmi átalakulások negatív hatásainak is az eredménye.2. Fehér izzás (White Heat) 1948:

Az egy Oscarra jelölt Fehér izzás több szempontból is különleges film noir krimi dráma, amit szerintem tévesen a gengszter filmek kategóriájába szoktak sorolni. A Fehér izzás több alkotóeleme miatt is híressé és klasszikussá vált: forgatókönyve Oscar-jelölést kapott, a film antihőse Cody Jarrett az AFI legjobb villain karakter listáján a 26. helyen áll, ráadásul a White Heat minden idők 4. legjobb gengszter filmje, valamint az utolsó jelenetében elhangzó "Made it, Ma! Top of the World" mondata pedig a 18. legjobb filmidézet. Mindezek ellenére a film sikerének legfontosabb összetevője a főszereplő, James Cagney, akiről úgy tűnt a '40-es években, hogy sikerült kitörnie a '30-as évek gengszterszerepekbe való beskatulyázásából, de csak azért, hogy visszatérhessen ebbe a filmbe, ahol élete alakítását nyújtotta.

Az Ödipusz-komplexusos pszichopata bűnöző Arthur "Cody" Jarrett (James Cagney) és bandája kirabol egy vonatot, aminek során több embert is megölnek. Codyt szokatlanul erős szálak fűzik anyjához, Ma-hoz (Margaret Wycherly), ő az egyetlen személy, aki igazán fontos számára és akiben meg is bízik. Felesége Verna (Virginia Mayo) is érzékeli ezt, és hogy megszabaduljon Codytól, annak egyik helyettesével, Eddel (Steve Cochran) flörtölget. Cody azért, hogy elkerülje a rablásért és gyilkosságokért járó halálos ítéletet, feladja magát egy kisebb bűncselekményért, amit nem ő követett el, de mivel ez az esemény egy időben történt a vonatrablással, ezért alibihez jut pár börtönév árán. Amíg Cody börtönben van, anyja figyelmezteti, hogy Ed és Verna meg akarnak szabadulni tőle. Az ellene irányuló gyilkossági kísérlet nem sikerül, mert egy beépített rendőr, Hank Fallon alias Vic Pardo (Edmond O'Brien) megmenti, aki ezáltal elnyeri bizalmát és barátságát. A rendőr megpróbálja kideríteni, hogy hol van a vonatrablásból szerzett pénz. Amikor Cody meghallja, hogy anyját megölték, megszökik a börtönből pár másik bűnözővel és Hankkel, hogy leszámoljon Eddel és végrehajtsanak egy újabb nagy rablást...Jelent(ek) a filmből.

A White Heat egyesíti a két műfajt, a gengszterfilmeket és a noirokat: az árnyékos fényképezése, a mentális problémákkal küzdő bűnöző főszereplő és a femme fatale karakterei miatt sokkal inkább film noir, ugyanakkor a gyors üteme és akciójelenetei pedig inkább a gengszter filmekkel teszik hasonlóvá. Noiros jellegét erősíti azonban a főszereplő pszichés problémái, ami gyakorlatilag meghatározza a filmet.  A film 1949-ben nagyon provokatívnak számított, nemcsak a főszereplő erőszakos pszichopatasága, de elsősorban erős és jól érzékelhető Ödipusz-komplexusa miatt

3. Yankee Doodley Dandy 1942:

8 Oscar-díj jelölése és 3 győzelme mellett számos más dologról is ismert ez a biografikus musical, ami George M. Cohan életét dolgozza fel. Cohant nem véletlenül tartják az "amerikai musical komédiák atyának", akit az első világháború táján úgy is hívtak, hogy "az ember, akié a Broadway volt", hiszen ő az, aki dalaival, előadásaival megteremtette ezt a műfajt. A Yankee Doodle Dandy az AFI legjobb filmjeinek listáján a 98., a legjobb musicalekén pedig a 18. helyén áll jelenleg, és ami megjelenésekor a Warner Brothers filmstúdió addigi legnagyobb bevételét produkálta. De leginkább arról ismert, hogy James Cagney elnyerte élete egyetlen Oscar-díját a filmben látható alakításáért, amit számos filmkritikus a "filmtörténelem egyik legszenzációsabb alakításának" nevez, teljesen jogosan.

A film elején a középkorú George M. Cohan (James Cagney) a Fehér Házba igyekszik, hogy átvegye kitüntetését, majd Roosevelt elnökkel való csevej során visszaemlékezik életére és karrierjére, ami aztán az ő visszapillantásában bontakozik ki a néző előtt. A kis George júl. 4.-én született egy zenész, táncos családba, akik egy revü társulat tagjai voltak. Már gyerekkorában fellépett ő is a családi revüben apjával, Jerryvel (Walter Huston), anyjával, Nellievel (Rosemary DeCamp) és húgával, Josievel (Jeanne Cagney) és bár értek el sikereket, George sokkal többre és nagyobbra vágyott ennél, ő a musicalek királya akart lenni. Karrierje felemelkedése közben megismerkedik feleségével, Maryvel (Joan Leslie), aki nem csak partnere, de társa is lesz munkájában. George M. Cohan nem csak álmait valósítja meg, de azt túl is szárnyalja. És bár neve feledésbe merül a nagyközönség előtt idővel, a dalait mégis énekelik a mai napig is...Vicces jelenet a filmből.

Az ugyanebben az évben megjelent Casablancához hasonlóan ez is egy háborús propagandafilmnek készült eredetileg, aztán ebből is műfajának egyik klasszikusa vált az idők folyamán. Egy háborús propagandafilmhez illően a musical két legfontosabb témája a hazafiság és a siker, az igazi amerikai álom megvalósítása. A film hatalmas sikerének kulcsa azonban James Cagney játéka volt, akit Michael Curtiz remek érzékkel irányított, sőt, tőle szokatlan módon még az improvizálást is engedte a színésznek, aminek eredménye Cagney végtelenül energikus, vicces, de elkötelezett és sármos alakítása lett, néhány nagyon szórakoztató táncjelenettel együtt.4. Mocskos arcú angyalok (Angels with Dirty Faces) 1938:

Az Angels with Dirty Faces egyike a '30-as évek legjobb moralizálós gengszter filmjeinek, amit 3 Oscar-díjra  jelöltek, a legjobb rendező, férfi főszereplő (James Cagney) és forgatókönyv kategóriában. A legfontosabb és legkiválóbb eleme pedig James Cagney és a tőle megszokott nagyon energikus játéka. A további érdekessége, hogy egyike az ebben az időszakban népszerű "Dead End Kids" filmeknek. Ez egy csoport tinédzser színész fiút jelentett, akik 1937 és 1939 között hét filmben játszottak, amelyek közül a legjobbakban általában szegény utcagyerekek voltak, akiket az a veszély fenyeget, hogy gengszterré válhatnak, de valahogy mindig sikerül a jó úton maradniuk. 

Rocky Sullivan (James Cagney) és Jerry Connolly (Pat O'Brien) gyerekkorukban ki akartak rabolni egy vasúti kocsit, ami rosszul sült el, mert menekülés közben Jerry lába beszorult a sínek közé. Rocky megmenti az életét azzal, hogy segít neki kiszabadulni, ami miatt viszont őt az őrök elkapják, miközben Jerrynek sikerül elfutnia. Rocky javítóintézetben tölti további gyerekkorát, ahol aztán elszánt gengszterré cseperedik, miközben Jerry pap lesz. Amikor Rocky felnőttként visszatér gyerekkora környékére, Jerry éppen egy csapat utcagyereket próbál a jó úton tartani, azonban nincs könnyű dolga, mert a srácok istenítik a gengszter Rockyt, aki eközben üzleti kapcsolatait akarja lerendezni egy korrupt ügyvéddel, Jim Frazier-rel (Humphrey Bogart) valamint a zavarosban halászgató és hivatalnokokat korrumpáló Mac Keefer-rel (George Bancroft), akik rengeteg pénzzel tartoznak neki. Ők ketten azonban fizetés helyett inkább meg akarnak tőle szabadulni. Rocky közben megtalálja a noteszüket, amiben a korrupt hivatalnokok és politikusok listája szerepel, amit átad a papnak. Jerry nyilvánosságra hozza az információkat, miután Rocky erre nem volt hajlandó, ezért Keeferék úgy döntenek, hogy megölik a papot...Jelenet a filmből

A film erős erkölcsi üzeneteket akar küldeni, amelyek azonban sokkal összetettebbek, semmint azt első hallásra egy pap-gengszter felállásból gondolnánk. A Mocskos arcú angyalok legérdekesebb és központi része Rocky és Jerry, a gengszter és a pap kapcsolata és egymásra gyakorolt hatása. A filmnek több olyan üzenete is van, ami kissé ellentmondott korának egyházképének. Egyrészről a gengszter az, aki többször is megmenti a pap életét önzetlenül, saját érdekeivel nem törődve, ami esetében a bukásához vezet, ugyanakkor fordítva ez az önzetlen áldozatkészség nem áll fenn. Mindemellett persze a lényeg, hogy mindenki számára nyitva áll az út legalább az üdvözülés előtt - ha a földi életében már nem is fog megjavulni.5. A közellenség (The Public Enemy) 1931:

William A. Wellman rendezte Pre-Code (cenzúra előtti), 1 Oscar díjra jelölt gengszter film, az  A közellenség indította el James Cagneyt a világhír felé. A kor két másik meghatározó gengszterfilmjéhez (Kis Cézár és a Sebhelyesarcú) hasonlóan ez a film is jelentősen hozzájárult a pár évvel később bevezetett cenzúra megszületéséhez. Talán már ennyiből is sejthető, hogy rossz film nem lehet.

A film két főszereplője Tom Powers (James Cagney) és barátja Matt Doyle (Edward Woods), akik már fiatalon a bűn útjára lépnek, amikor is kisebb lopásokat követnek el. Felnőtt korukban sem javulnak meg, de ekkor már nagyobb pénzben játszanak. A szesztilalomnak köszönhetően megszedik magukat, amikor beállnak Paddy Ryan (Robert Emmett O'Connor) tiltott alkohol kereskedelmet folytató csapatába, aki Samuel "Nails" Nathan (Leslie Fenton) gengszterfőnökkel áll kapcsolatban. Tom otthon kitalál egy fedősztorit, hogy honnan szerzi a pénzt, de bátyja Mike (Donlad Cook) rájön a pénz eredetére. A testvérek között az eredetileg sem túl jó kapcsolat emiatt még jobban megromlik. Közben Tom és Matt megismerkedik két fiatal lánnyal, Kittyvel és Mammieval, akikkel kapcsolatot kezdenek. Tom azonban hamar ráun Kittyre (ekkor láthatjuk a híres/hírhedt jelenetet, amikor Tom egy grapefruitot nyom Kitty arcába), és inkább a ribancosabb Gwen (Jean Harlow) köti le figyelmét. Amikor azonban Tomék bandájának főnöke, Nathan véletlenül meghal egy lovas balesetben, a rivális gang úgy gondolja, hogy eljött az idő, hogy átvegyék a területet, és kitör a maffiaháború...A hírhedt grapefruitos jelenet.

A közellenség nem egy szokásos maffiás "felemelkedés majd bukás" történet, ugyanis Tom és Matt nem vágynak hatalomra, mint a legtöbb gengszter film főszereplője, akiknek általában ez a legfontosabb motivációja. Tomék nem törekednek felfelé, inkább csak kisstílű alakok, akik élvezik a hirtelen jött pénz nyújtotta kényelmes életet. A film még ott is próbálja kerülni a gengszter filmes kliséket, hogy Tom és Matt nem voltak igazán szegények gyerekkorukban sem, átlag családból jönnek, tehát az nem lehet "mentő körülmény" a cselekedeteikre, hogy nem volt más választásuk. Tom Powers szexuális és egyéb frusztrációja a nőverésben nyilvánul meg, személyiségének ez a része mutatkozik meg a film híres/hírhedt jelenetében, amikor Tom Powers egy grapefruitot nyom Kitty arcába.6. Ragtime 1981:

8 Oscar-díjra jelölték Milos Forman cseh származású  filmrendező drámáját, ami arról is nevezetes, hogy az 1937-es Mocskos arcú angyalok két főszereplője, James Cagney és Pat O'Brien utolsó alakítása látható ebben a drámában, a még nagyon fiatal Jeff Daniels filmdebütálása mellett. A film története 1910-es években játszódik New Yorkban és négy szálon fut, amelynek középpontjában két család, egy fehér és egy fekete áll, akiknek élete az események hatására kihatással lesz a másikéra egy olyan korban, amikor mintha minden addigi társadalmi norma változásnak indult volna.

A történet négy különböző szálon fut, amelyek aztán a történet folyamán többé-kevésbé összefonódnak. Az első szálban a gazdag és féltékeny Harry Thaw (Robert Joy) lelövi Stanford White építészt, mert azt hiszi, hogy felesége, a korábbi kórus lány Evelyn Nesbit (Elizabeth McGovern) megcsalja vele. A második szál Tateh (Mandy Patinkin), a zsidó bevándorló és utcai művész körül forog, aki éppen kidobja  ahűtlenségen kapott feleségét, és lányával együtt ew Yorkba megy, ahol sikeresen emberré válik az általa feltalált mozgó animációs könyvecskéknek köszönhetően. A harmadik szál a fekete ragtime zenész Coalhouse Walker Jr. (Howard Rollins Jr.) tragikus történetéről szól, aki megpróbálja igazát bebizonyítani a fehér emberek világában, ami a múlt század elején csak tragédiával érhetett véget. A negyedik szál középpontjában egy meg nem nevezett fehér felső osztálybeli család áll, Apa (James Olson), Anya (Mary Steenburgen) és a nő idealista Öccse (Brad Dourif), akik befogadják Walker elhagyott jegyesét Saraht (Debbie Allen) és újszülött csecsemőjüket. Coalhouse Walker egy tehetséges fekete zenész, aki sikereinek köszönhetően jelentős vagyonra tesz szert,  és még egy drága autóra is futja neki. Egyik nap útját állja néhány fehér, akinek nem tetszik, hogy egy feketének jobban megy a sora és gazdagabb, mint ők, ezért összerondítják és kárt okoznak autójában. A megalázott Walker nem hagyja annyiban, elhatározza, hogy igazságot szerez a törvény által, azonban mindenki, még fekete ügyvédje is azt tanácsolja, hogy higgadjon le, és felejtse el az esetet. Walker azonban nem hallgat rájuk, aminek következményeként az események olyannyira eszkalálódnak, aminek már csak tragédia lehet a vége..

A történet nem véletlenül játszódik a 20. század elején, hiszen ez egy meghatározó kor volt az amerikai történelemben, mivel számos jelentős és hosszú távú társadalmi változás vette ekkor kezdetét, amibe nem csak az ipar robbanásszerű fejlődése, de a polgári jogok és a nemi egyenlőség is beletartozott. A film legfontosabb karakterei ezeket a társadalmi változásokat reprezentálják. A gyárral rendelkező felsőoszálybeli család Apája az ipari fejlődést, felesége az Anya a nemi egyenlőséget és a nők egyenjogúsági harcát, míg Coalhoue Walker a fekete polgárjogi harcot. A Ragtime egy nagyon erős atmoszférával rendelkező, autentikus és részletekre sokat adó film, ami nem csak kiváló színészeinek, de látványos fényképezésének is sokat köszönhet.7. Egy, kettő, három (One, Two, Three) 1961:

Billy Wilder írta és rendezte ezt a hidegháború korszakában készült és játszódó egy Oscar-díjra jelölt (fényképezés) komédiát, amelyben egyrészről az 1939-es Ninotchka c. antikommunista politikai szatíra nyomdokaiban jár, másrészről ez már a kapitalista rendszert is kifigurázza. Az Egy, kettő, három politikai témája ellenére egy habkönnyű komédia, ami helyenként a sitcom műfajával is mutat némi hasonlóságot. A film arról is híres, hogy ez volt James Cagney utolsó főszerepe, ami után vissza is vonult, és csak jó húsz évvel később láthattuk viszont egy kisebb szerepben a Ragtime c. filmben.

A történet Nyugat-Berlinben játszódik a második világháború után, a berlini fal építésének időszakában, amikor a szovjet pártfőtitkárt úgy hívták, hogy Hruscsov. Az amerikai C.R. „Mac” MacNamara (James Cagney) a Coca-Cola nyugat-németországi fiókjának nagyon ambiciózus vezetője, akinek minden vágya, hogy elnyerje a cég londoni európai igazgatói székét. Mindezért nagyon keményen dolgozik, olyannyira, hogy még a családját is elhanyagolja, felesége Phyllis (Arlene Francis) igényeit és kívánságait soha nem veszi figyelembe. Amikor az atlantai székhelyű cég vezérigazgatója azzal keresi meg, hogy vigyázzon pár hétig 17 éves lányára Berlinben, akkor természetesen igent mond. Scarlett (Pamela Tiffin) azonban nem egy otthon ülő lány, aminek az lesz az eredménye, hogy beleszeret Otto Piffl-be (Horst Buchholz), aki egy kelet-német keményvonalas kommunista fiú, és akivel titokban összeházasodik. Mivel a nagyfőnök hamarosan Berlinbe érkezik, ezért Macnek mindössze egy napja van, hogy helyrehozza ezt a hibát, és ezzel kezdetét veszi egy olyan őrült sebességű kalamajka, ami ritkán látható filmekben...vicces jelenet a filmből.

Az Egy, kettő, három olyan erővel viharzik a szobánkba a tévén keresztül, mint egy forgószél, aminek nem tudjuk hatása alól kivonni magunkat, azonban másfél óra múlva ugyanilyen gyorsasággal távozik is. Az Egy, kettő, három könnyed és fergeteges szórakozást ígér mindenki számára, aki szereti Billy Wildert, James Cagneyt, vagy a könnyedebb szatírákat.8. Rivaldafény parádé (Footlight Parade) 1933:

A Rivaédafény parádé egy cenzúra előtti musical, ami meg is látszik a film humorán, mivel az sokkal merészebb, mint a cenzúra után készült hollywoodi filmeké. Számos utalás hallható benne a prostitúcióra egyéb profán kifejezésekkel együtt. A film mindazonáltal leginkább Busby Berkeley világhírű koreográfus nagyon látványos koreográfiájáról vált híressé, aminek köszönhetően a Rivaldafény parádé Hollywood egyik legnépszerűbb musicalje volt.

Chester Kent (James Cagney) Broadway rendező lassan munkanélkülivé válik köszönhetően a hangosfilmeknek, ezért elhatározza, hogy belevág egy új dologba, hogy karrierjét megmentse. Zenés, táncos, musical jellegű bevezetőket tervez moziknak, amelyeket a "nagy film" előtt mutatnak be. Munkája során számos problémával kell megbirkóznia, de leginkább azzal, hogy minden ötlete kiszívárog a konkurenciához,miközben észre se veszi titkárnője, Nan Prescott (Joan Blondell) szerelmét. Kent úgy dönt, hogy bezárja az egész stábot, amíg megtervezik és elpróbálják a koreográfiát, nehogy bármi is kiszivárogjon...

James Cagneyt energikussága miatt szívesen játszatták olyan filmekben, amelyekben minden hatalmas sebességgel zajlik, és ezek filmek egyike volt a Rivaldafény parádé. Cagney nagyszerű párost alkot Joan Blondellel, ami annak is köszönhető, hogy a film legjobb szövegei az ő párbeszédeikben hangoznak el, amelyek alapjában véve ütős egysorosokon alapulnak. Mindazonáltal a film leghíresebb része mégiscsak az utolsó harmadában látható Berkeley-féle zenés táncos jelenet koreográfiája, ami igazán látványossá teszi ezt a musicalt.9. Szeress, vagy hagyj el (Love Me or Leave Me) 1955:

6 Oscar-díjra jelölték ezt a biografikus romantikus musical drámát, amely Ruth Etting jazzénekes és táncosnő életéről szól, akit egy Martin Snyder nevű gengszter indított el és támogatott karrierje folyamán, és aki nem csak a managere, de első férje is volt. A filmet a magyar származású Charles Vidor rendezte, ami nem csak a két főszereplő remek játékáról, de nagyon látványos Cinemascope technikájáról és Technicolor színeiről is híres.  

A '20-as évek Chicagojában Ruth Etting (Doris Day) énekesnő szeretne lenni, azonban ez egészen addig nem sikerül, amíg fel nem kelti az egyik gengszter, Marty Snyder (James Cagney) figyelmét, aki rögtön beleszeret a csinos nőbe. A gengszter úgy gondolja, hogy akkor remélheti érzelmei viszonzását a nőtől, ha egyengeti pályafutását, és hozzásegíti ahhoz, hogy híres és befutott énekesnő váljon belőle. Ruth óvatosan kezeli a férfi közeledését, és megmondja neki, hogy ne várjon romantikus viszonzást tőle. Marty ettől függetlenül segít a nőnek, aki nagyon gyorsan híres énekesnővé válik. Ruth közben beleszeret Johnny Alredman (Cameron Mitchell) zongoristába, azonban mégis inkább a gengszterhez megy feleségül hálából. Ruth és Johnny között kapcsolat szövődik, aki megpróbálja elszakítani Martytól a boldogtalan nőt, azonban Marty rajtakapja őket...

A film jeleneteinek nagy része a két főszereplő Ruth és Marty színfalak mögött zajló vitáiból állnak, miközben a nő karrierje folyamatosan emelkedik, aki végigjárja a korabeli énekes és táncosnők szakmai ranglétráját az éjszakai kluboktól a rádión át Hollywoodig. Valójában a film egyik karaktere sem igazán szimpatikus, aminek oka az önzőségük. Marty azt gondolja, hogy karriercsinálással a szerelmet is megveheti, addig Ruth elfogadja ezt a segítséget, miközben tudja, hogy soha nem fogja viszonozni a férfi érzelmeit. Mind a ketten kihasználják a másikat, amely során a néző eljut oda, hogy sokkal inkább a bűnöző gengsztert kezdi el sajnálni a nagyon hidegnek tűnő nővel szemben.10. Mister Roberts 1955:

Három Oscar-díjra jelölték John Ford dráma komédiáját, amely jelölések közül Jack Lemmon meg is nyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat. A film all-star színészcsapattal dolgozik, és amelyben James Cagney egy viszonylag rövid, de nagyon fontos mellékszerepet játszik hajókapitányként. A történet középpontjában pedig az Amerikai Haditengerészet egyik hajójának legénysége áll a második világháborúban, a hadieseményektől távol, és ami miatt sokan a Caine Mutiny drámai elemeket is tartalmazó vígjáték verziójának is tartják.

Lt. Doug Roberts (Henry Fonda) a teherszállítóhajó tisztje, aki elvesztegetett időnek tartja szolgálatát a hadieseményektől távol, és mindent elkövet, hogy végre egy olyan hajóra helyezzék, amely a háború aktív résztvevője. Roberts hadnagy egyre türelmetlenebb, mivel a háború már érezhetően a vége felé jár, a németek már meg is adták magukat Európában, a harci események már csak a Csendes-óceáni hadszíntéren zajlanak. Folyamatos áthelyezési kérelmét azonban a hajó kapitánya, a sokszor nagyon elviselhetetlen Morton kapitány (James Cagney) önző okokból nem támogatja, mivel nem akarja elveszíteni legjobb tisztjét. Roberts nagyon népszerű a legénység tagjai között, mivel ő az egyedüli a fedélzeten, aki meg meri mondani véleményét a kapitánynak, aki duplán utálja mindezért. A hajón tartózkodik Frank Pulver zászlós (Jack Lemmon) is, aki annyira retteg a goromba kapitánytól, hogy legfontosabb feladatának azt tartja, hogy elkerülje a fedélzeten Mortont. Pulver zászlós nagyon sikeres ebben, hiszen 14 hónapos szolgálata alatt egyszer sem találkozott össze a rettegett kapitánnyal. Roberts hadnagy nem adja fel a reményt, hogy elérje áthelyezését...

Manapság már a film drámai része az erősebb a vígjátékkal szemben, aminek nem csak az az oka, hogy a humor meglehetősen idejétmúltnak tűnik 2017-ben, hanem az is, hogy Henry Fonda és James Cagney játéka a film erősségei közé tartozik, nem véletlen, hogy az ő közös jelenteik a legjobbak. Morton zsarnoki viselkedését Roberts hadnagy humánus személyisége tompítja a legénység felé, akinek köszönhetően az emberek élete közel sem annyira szörnyű, mint lenne Roberts nélkül. A hadnagyon persze láthatjuk helyzetéből fakadó frusztráltságát, lojalitását a legénység felé, és persze az élvezetet, hogy felidegesítheti Morton kapitányt.

Oscar-díjas szerepében, a Yankee Doodle Dandy címadó dalával:

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr2313230337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2017.11.13. 16:22:42

Készül egy díjátadós poszt, közben ebbe is belefutottam:

www.youtube.com/watch?v=XXxZCrM04uI

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.13. 16:25:31

@Liberális Artúr: Ugyanezen a díjátadón Ronald Reagan mond egy nagyon vicces beszédet:
www.youtube.com/watch?v=KtP78g0_sMU

Mizantróp. 2017.11.13. 18:00:29

Soha még csak nem is hallottam róla. De most rákerestem: utolsó filmjét 1961-ben forgatta.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.13. 18:02:23

@Mizantróp.: Mert nem hozták be a filmjeit a kommunizmus alatt, amúgy Hollywood aranykorának egyik legismertebb és legnépszerűbb színésze volt, akit manapság is nagy kultusz vesz körbe az usában.
(Amúgy 1981-ben forgatta az utolsó filmjét, elég ha ránézel erre a listára. )

Mizantróp. 2017.11.14. 00:39:34

@Time Goes By: igaz. 1981-ben, bár akkor már 82 éves volt. Furcsa, hogy ennyire nem is hallottam róla soha (sem a feleségem, sem a barátaim) pedig nem vagyok már mai fazon és 30 éve falom a filmeket. Ennyire más az amerikai filmvilág mint az európai es magyar.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.14. 00:47:48

@Mizantróp.: van jó pár olyan régi hollywoodi sztár, aki nagyjából ismeretlen Mo-n, főleg azok, akik leginkább műfaji filmekben szerepeltek, na persze azért mert 40 évig nem jöttek be amerikai filmek csak már a 80-as években pár jó néhány évtizedes késéssel, de akkor már csak a legnagyobb klasszikusoknak számító filmeket hozták be, ő meg azért jellemzően nem ilyenekben szerepelt. A nők között hasonló Barbara Stanwyck, aki akkora sztár volt az USÁban - vagy még nagyobb - , mint Katharine Hepburn vagy bette Davis, nálunk meg nem hiszem, hogy sokan hallottak róla. Egészen eddig a blogig. :)

Morpheus. 2017.11.14. 10:08:11

@Time Goes By: ... ugyanakkor a kommunizmusban is "átjött" pár igaz8 sztár, mint Cary Grant, James Stewart, Fred Astaire, Clarke Gable, Spencer Tracy, Gary Cooper, Bogart, Brandot .... stb. Őket valamiért ismeri a magyar közönség. Érdekes hogy kik és milyen szempontok szerint dönthettek arról a kommunizmus alatt, hogy mi jöhet és mi nem. Hogy például ez a szegény Cogney ne jelenjen meg Magyarországon?

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.14. 10:32:31

@Morpheus.: Legnagyobb sikereit olyan filmekben érte el, ami a "szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlen", ismerős? Az ödipusz komplexusos Cody a White Heatből, vagy az amcsi háborús propaganda Yankee Doodle, vagy az Egy, kettő, három antikommunista szatíra esélytelen volt a kocsi cenzúrával szemben. A gengszterfilmjei pedig még '30-as évekbeliek, amikor nem tudom, hogy mennyi amcsi film jött be.
Amelyik nagy sztárról hallottál és ismertek, azok mindannyian csináltak olyan klasszikust, ami vagy baloldali üzenetű film, amit beengedtek, de mondjuk ezek többségét is csak kb 30 év múlva és láthattad őket tévében, vagy filmmúzeumban (pl. Casablanca-Bogart, Akiért a harang szól-Cooper vagy Tracy számos filmje, mint az Ítélet Nürnbergben, stb) vagy ideológiailag ártalmatlannak ítélték, mint Cary Grant vígjátékai vagy Fred Astaire táncosfilmjei, esetleg a világ leghíresebb filmje, mint az Elfújta a szél (de az is indexen volt 1988-ig), míg Cagney nem ilyen típusú filmekben és műfajokban játszott, hanem nagyon "amerikaiakban". Kivéve a 81-es Ragtime-t, amit be is hoztak 85-ben, nem véletlenül, az egy ultrabalos filmnek számított az usaban. Más nem jött be tőle. Ideológiailag nem csak nem feküdtek a komcsiknak a filmjei, de a legnagyobb sikereit kifejezetten károsnak tartották. Nem tehetség vagy minőség szerint szelektáltak a komcsik, hanem ideológiailag.

Macskahegyi Daniela 2017.11.14. 14:42:03

Megemlíteni az Egy, kettő, három című filmet, és nem említeni meg, hogy Molnár Ferenc egyfelvonásosából készült...?????

Morpheus. 2017.11.14. 14:42:10

Nem jelenhet meg a kommentem?

mojoking77 2017.11.14. 14:42:12

Nagyon jo, es pontos, osszegzes egy szenzacios szineszrol, koszonet erte,
Csak hogy egy kicsit kotozkodjek, "a 20. század legnagyobb amerikai elnöke, Ronald Reagan mondta."
He?????
Nananananana... Talan a 80'as evek legnagyobb amerikai elnoke.
:)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.14. 14:47:35

@Macskahegyi Daniela: Ha elolvasod a film részletes elemezését, ott le van írva, ezért linkelem be mindig a filmek posztjait, mivel az összefoglalóba minden részlet nyilván nem kerülhet bele.

@Morpheus.: sztm minden kommented megjelent. melyikre gondolsz?

@mojoking77: Nem elírás, Reagan a legnagyobb 20. századi amerikai elnök, akinek köszönhetjük azt, meg még sok millió ember, hogy megszabadult a kommunizmustól, és mindezt katonai erő kizárásával, atomháború meg egyéb finomságok nélkül, kizárólag gazdasági versennyel érte el. Ráadásul irtó szellemes ember volt.
De Reaganről nem nyitok vitát, egy hasonló kommentet töröltem (mondjuk az csak Reagannel foglalkozott és nem James Cagneyvel). Meg most nincs időm politikai vitára, sajna tanulnom kell egy sz...s vizsgára.

mojoking77 2017.11.14. 20:40:06

@Time Goes By: "SzvSZ". Nagy kalappal a vizsgakhoz, utana majd atbeszelhetjuk a drug war, es az osszes tobbi hatranyait, mondjuk osszevetve Roosevelt-tel, majd pingess meg, ha tul vagy rajta

Morpheus. 2017.11.15. 10:31:19

@Time Goes By: köszi a választ. Tényleg megdöbbentő volt a komcsi cenzúra. Ha másért nem, már ezért is érdekes újranézni Cagney filmjeit, hogy meftudjuk miért rostálták ki Kádárék. Meg is nézek egyet.