Time Goes By

Predestination 2014

2017. december 09. 10:14 - Time Goes By

A Spierig ikrek, Peter és Michael Spierig írták és rendezték ezt az ausztrál időutazásos neo-noir mystery sci-fit, ami azok közé a filmek közé tartozik, amelynél az a legjobb, ha szinte semmit sem tudunk előzetesen a történetről. Ez a poszt, hasonlóan a filmhez, meglehetősen rejtélyesnek tűnhet majd, de mindez a spoilermentesség érdekében történik.

A film elején egy időutazó titkosügynök, Temporal Agent (Ethan Hawke) - akinek az a küldetése, hogy még azelőtt elkapjon egy Fizzle Bomber nevű terroristát, mielőtt az elköveti a bűncselekményt - jelenleg egy bárban dolgozik csaposként, ahol beszélgetésbe elegyedik egy Íróval (Sarah Snook), aki visszapillantások formájában elmondja neki addigi élettörténetét. A beszélgetés további eseményeket indít el, aminek folyamán egy nagyobb dolog terve kezd kirajzolódni a szemünk előtt, amelynek megismerése során számos titokra fény derül...

Bár a Predestinationt sci-fiként aposztrofálják, valójában ez egy ízig-vérig neo-noir mystery film, aminek csak a keretét adja az ebben a filmben a sci-fit jelentő időutazásos történet. Szinte minden klasszikus noir elemet tartalmaz: gyönyörű fényképezés és látványvilág, antihős és femme fatale jellegű karakteri, narráció, nem lineáris történetvezetés - amelynél alapvető fontosságúak és egyben új értelmet is nyernek a visszapillantásos jelenetek -, valamint természetesen a velejéig noiros egzisztencialista, gender, valamint bűnnel és bűnhődéssel kapcsolatos témái, amely klasszikus noir témákat nem csak modernizálja, megújítja, de egyben egy új réteget, értelmezést is ad nekik. Egy teljesen új szintre emeli mindezeket.Talán mondanom sem kell, hogy a magyar címnek már megint "sikerült" kivennie az eredetiből a lényeget, és ami által ez az egzisztencialista noir egy sima sci-finek tűnhet első ránézésre. (Arról nem is beszélve, hogy meglehetősen spoileres, ezért én most közzé sem teszem az angol cím mellett.) A Predestination, magyarul eleve elrendelés fogalmát nem csak különböző filozófiai, vallási irányzatok által ismerhetjük, de a klasszikus noirokból is, ahol a főszereplő, a különböző okok miatt "elátkozott" antihős végzetszerűen és megállíthatatlanul halad a végső bukása felé. A noirok a műfaj sötét jellege, negatív világképének megfelelően ezt az eleve elrendelést nagyon pesszimistán jelenítik meg, ami lényegében egyenlő a főszereplő antihős végzet és szükségszerű bukásával, és amit általában már a film első jelenetében megalapoznak. Így van ez a Predestination esetén is, ami után kezdődik a visszapillantás az ezt megelőző (?) eseményekre (a film időutazásos jellege miatt tettem ide a kérdőjelet), amiből kiderül, hogy mi vezetett idáig. A klasszikus noir szerkezet, a keretezett flashback helyett most a film a történetének megfelelve kicsit többet ugrál az időben 1945 és 1991 között. 

A Predestination nyitójelenete a neo-noiros fényképezésével, a gyönyörű színeivel, azok kontrasztjaival, ahogy az aranyszínnel feldobják a szürkés hátteret, a lépcsőivel, az árnyékaival, a narrációjával és a kalapos pasasával már az első pillanatokban megdobogtatja a noir rajongók szívét, akik a jelenet végén már szinte orgazmus közeli állapotba jutva érzik azt a zsigereikben, hogy ez rossz film már nem lehet. Ösztöneink most sem csalnak meg minket.A Predestination egy rendkívül intelligens film, amit nagy valószínűséggel leginkább azok vesznek észre, akik ismerik (és szeretik) a noir műfajának sémáit, témáit és karaktereit, ugyanis ezek közül jó pár úgy nyer teljesen új értelmet, hogy közben betartja a műfaji sémákat és szabályokat. 

Az egzisztencialista témák, amelyek az ember létezésével foglalkoznak, mindig is meghatározó részei voltak a noir műfajának, amit ez a film a sci-fi kerettörténetébe helyezve alapvetően csavart ki, amivel egyfajta egzisztencialista paradoxonhoz jutunk. Nem hiszem hogy mindezt tovább lehetne fokozni, ami igaz egy másik alapvetően fontos noir témára, a társadalmi nemi szerepek kérdésére is ebben a filmben.

A klasszikus noirokban általában nagyon pesszimistán ábrázolt változó, egyre modernebb társadalmi férfi-női szerepek is új értelmezést nyernek itt. A régi noirokban a társadalomra nézve veszélyesnek ítélték meg az önálló, öntudatos és erős nőt - ezek voltak a femme fataleok - akik átveszik az irányítást a gyenge férfitől, az antihősöktől, amivel mindkettejük bukását okozza majd. Itt mintha mindez fordítva történne, a gyenge férfi veszi át az irányítást az erős nőtől, ami majd mindkettejük bukását okozza, valójában azonban ennél kicsit komplikáltabb a sztori. 

De a klasszikus noirok "kísért a múlt"-jellegű végzetszerűsége -, amiben az antihős nem menekülhet korábbi bűnei elől, mert azok előbb-vagy vagy utóbb, de úgyis utolérik - is új értelmet nyer ebben az időutazós filmben. Többféle paradoxont (olyan logika, vagy állítások halmaza, amelyek ellentmondáshoz vezetnek) ismerhetünk, amelyeknek legtöbb esetben az önhivatkozás, a végtelennel való manipulálás, vagy a körkörös logika, a 22-es csapdája az oka. A modernnek nevezett tudomány materialista világszemlélete - ami szerint semmiből nem lehet valami - próbálja kikerülni a paradoxonokat, azonban mindezt el kell felejteni ebben a filmben.

A Predestinationnek számos erőssége van, az egyik legnagyobb a forgatókönyve, ami nem csak, hogy megújította noirok klasszikus karakterizálását, de annyira elsődleges fontosságú mindez, hogy ez válik a történet hajtóerejévé. A főbb karakterek, amiből egyébként nincs túl sok, műfajnak megfelelően nagyon elidegenedettek, magányosak és nagyon érdekesek. Olyannyira, hogy a film egyetlen másodpercere sem veszít izgalmából és feszültségéből - annak ellenére, hogy a történet felétől kezdve a csavarok egy része már kitalálható. Mindazonáltal a történet összességében mégis annyira meglepő, hogy az egy idő után az előrelátható csavarok ellenére is földhöz vágja az embert. Főleg a noir rajongókat, akik nem sci-fi, hanem "noir-tudatos" szemmel nézik ezt a filmet.

A történet elbeszélése, felépítése is egészen kiváló ebben az egyébként számtalan allegóriát, párhuzamot és szimbólumot tartalmazó filmben, amit alapvetően két szakaszra lehet osztani:

Az első ötven perc lényegében nem egyéb, mint egy elnyújtott bevezető, amiben az Író a bárban visszaemlékezik a múltjára (jelentsen ez bármit is a filmben), addigi életére. Ebben az 50 percben mindeközben a jelenben csak annyi történik, hogy a két főszereplő beszélget, és közben a flashbackekben látható múltbeli események nem egyebek, mint karakterépítés, aminek minden egyes pillanata érdekes és izgalmas.A film második szakaszában, a beszélgetés után kezdődnek a jelenben (jelentsen ez megint csak bármit ebben a filmben) játszódó események, amiben aztán kifejezetten felgyorsulnak a dolgok, és ekkor derül fény majd a különböző titkokra, remek időzítéssel adagolva őket. 

A Predestination alatt nem azok a kérdések forognak a néző agyában, mint általában valamilyen izgalmas és rejtélyes noir, krimi vagy bármilyen más hasonló típusú film alatt, minthogy "ki tette és miért" , hanem az, hogy "mi az isten folyik itt?" És ez a kérdés még akkor is ott marad, amikor esetleg rájön közben egy-két csavarra.

Azt is megállapíthatjuk, hogy a modern filmektől szinte szokatlanul jónak tűnik a szöveg és a dialógusok (nem ismerem a magyar szöveget, az eredetiről beszélek), amelyek nem csak karakterformálóak, érdekesek, de még a műfaj sötét, pesszimista és cinikus jellegét, hangulatát visszaadva atmoszféra teremtőek is. A film minden mondata ott van, ahol kell, és annyira ütős, amennyire csak lehet.. A titkokat ismervén pedig rájövünk, hogy egyes mondatoknak mekkora és milyen egyéb jelentősége is van. Próbálok olyanokat választani példaként, amelyekkel nincs túl nagy spoilerveszély:

"Néha úgy gondolom, hogy a világ megérdemli azt a szarvihart, amit kap."

"Valljuk be, hogy senki sem ártatlan. Mindenki felhasznál valakit, hogy céljait elérhesse." 

A film egyébként egy red herringet is használ, vagy legalábbis felfogható red herringnek a történet Fizzle Bombás terrorista szála, ami bár lényeges pontja lesz a történetnek, de valójában nem ekörül forog ez a noir és nem ezen  van a film fókusza.A főszereplők is egészen fantasztikusak, mind Sarah Snook, mind Ethan Hawke, akik játékukkal dominálják ezt az egyébként minden porcikájában nagyon profi filmet. Sarah Snook remekül bemutatja karakterének változásait, amit az is elősegít, hogy játéka visszafogott és középutas, amolyan androgün-jellegű. Ethan Hawke is kiváló, különös tekintettel a film utolsó jelenetére.

Mivel a Predestination sokkal inkább neo-noir, semmint sci-fi, ami a látványvilágán, a díszleteken és a speciális effekteken is látszik (a legutolsóból nem sok van), ezért aztán ez nem azoknak a filmje lesz, akik a sci-fi alatt  űrhajókat vagy csápokat értenek. Mindent elsöprő látvány viszont van, csak ezt noir értelemben kell érteni. Ben Nott operatőr munkájáról minden szónál többet mondd a nyitójelenet fényképezése, aminek színvonala nem lesz rosszabb a film hátralevő részében sem. A Predestinationben vannak olyan jelenetek, amelyet a történet folyamán többször is láthatunk - különböző karakterek szempontjából megjelenítve - más-más kameraállásokból fényképezve. Az egyik ilyen kulcsfontosságú jelenet a gépházban játszódó (nyitójelenet), amiben a Fizzle Bomber robbantási szándékát akarja az ügynök megakadályozni, és amely jelenethez több idősíkban is visszatér.

Meg kell említeni még a díszletet és kosztümöket is, ami a maga minimalista módján végtelenül stílusos és kiválóan visszaadja a különböző korok, különösen az '50-60-70-es évek hangulatát, stílusát. Mindezek Vanessa Cerne díszlettervező és Wendy Cork jelmeztervező munkáját dicsérik. A modern és nagyon hangulatos, atmoszférateremtő zenét pedig a rendező és író ikerpáros egyik tagja, Peter Spierig szerezte, ami pont annyira és pont ott feszült, rejtélyes, drámai, emocionális, ahol és amennyire kellett.A Spierig-testvérek filmje az utóbbi évtized legjobb neo-noirja, amiben nemcsak új szintre emelik és megújítják a műfaj számos, alapvető fontossággal bíró elemét, és azt egy végtelenül látványos, futurisztikus noir stílusban fényképezett sci-fibe helyezik, hanem mindezt pont a kellő mennyiségű érzelemmel, rejtéllyel és izgalommal vegyítve tálalják a minőségi neo-noir sci-fikre kiéhezett rajongóknak. A Predestination egy nagyon fura, akár azt is mondhatnám, hogy queer, ugyanakkor végtelenül izgalmas és érdekes film, amit a gyönyörű fényképezése, egészen kiváló forgatókönyve mellett, a színészei tettek roppant szórakoztatóvá. Engem teljesen lenyűgözött ez a stílusos és intelligens film, ami miatt úgy érzem, hogy a közeljövőben frissítenem kell majd a legjobb neo-noir filmek toplistáját.

Értékelés: 10/10 

"Egy dolgot megtanultam a munkám során: a valóság néha furcsább, mint a fikció "

A film Youtubeon végignézhető, és amit minden noir rajongónak hatványozottan ajánlok:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr8813438843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnnieC 2017.12.09. 19:47:21

Nem tudom pontosan hogy kötöttem itt ki, de a bejegyzés első pár sora után elkezdtem megnézni a filmet. Most értem a végére és most az agyamnak szüksége van egy kis pihenőre, annak ellenére, hogy számítottam rá, hogy ilyesmi lesz a végkifejlet.