Time Goes By

Fargo TV sorozat 2014-

2018. január 04. 18:54 - Time Goes By

A Fargo egy három szezon (2014, 2015, 2017) és 3*10 epizódot megélt, többszörös Emmy és Golden Globe-díjas amerikai antológiai TV sorozat, amelyik minden évben egy másik, az előzőtől független történetet mutat be. A folytatás lehetősége nincs kizárva, jelenleg azonban ötletek hiányában hibernált állapotban van a sorozat. A három évad történetei közötti laza összekötő kapocs pedig a Coen testvérek 1996-os 7 Oscar-díjat nyert azonos című neo-noir thrillere és fekete komédiája, amely a sorozat elkészültét inspirálta. A sorozatot eredetileg Noah Hawley írta és az ötletet adta, amelyben aztán Coenék producerként dolgoztak 13 rendező, 6 író és 3 operatőr mellett.

Hollywoodnak nem először kell történelme során a TV okozta kihívásokkal szembenéznie, azonban soha nem forgott egyeduralma igazán olyan veszélyben, mint az elmúlt 5-10 évben, amikortól egymás után jelentek meg a mozifilmekkel versenyképes, sőt azokat minőségben már leköröző sorozatok. Ezekben a sorozatokban a legnagyobb hollywoodi színészek játsszák a főszerepet, akik mögött, mellett ugyancsak a filmgyár egyéb vérprofi stábtagjai dolgoznak. A sorozatokon belül is egyre jelentősebb szeletet hasítanak ki maguknak az un. antológiai sorozatok, amelyeknek a nagy előnye, hogy akármelyik évadban be lehet kapcsolódni, hiszen minden szezonban más és más a történet, amelyekben különböző karakterek és színészek szerepelnek. Az antológiai sorozatok legfontosabb csatornája pedig az amerikai FX tévécsatorna, akik a Fargo előtt, mellett már olyan többszörös díjnyertes szériákat is készítettek, mint az American Horror Story vagy a Feud, aminek első szezonja Joan Crawford és Bette Davis viszályát dolgozta fel.A project alapkoncepciója az volt, hogy készítsenek egy "Fargos" sorozatot, olyat, amelyik megidézi a Coen testvérek filmjét, annak abszurd atmoszféráját és stílusát, amiben az erkölcstelenség reménykedéssel párosul, az erőszak pedig fekete humorral. A sorozat mindegyik évadja a '96-os mozifilm környezetét, az északi havas tájat, rossz döntéseik és a gyengeségeik miatt egyre nagyobb slamasztikába kerülő antihős jellegű karaktereit jeleníti meg, valamint a mozifilm erőszak és humor párosából fakadó abszurditása is visszatükröződik. A noir műfajának megfelelően a sorozatban is számtalan nem várt esemény, csavar látható, amelyek hatását exponenciálisan fokozni tudja a sorozat fekete humora. Mindegyik évadáról elmondható, hogy összetett, kiszámíthatatlan, fura, kissé abszurd krimi történetek, noirosabbnál noirosabb gyenge antihős karakterekkel, akik szinte mindig rosszul döntenek, aminek eredendő oka a félelmetesen alacsony moralitásuk. Ennek eredménye az, hogy olyan érzése lehet a nézőnek mintha valamilyen láthatatlan zsinórral húznák őket (magukat) a vesztükbe. A karakterekről általánosságban az is elmondható, hogy mindegyikük érdekes, jól megírt, és legfőképpen kissé fura, amely tulajdonságuk jelentősen hozzájárult a sorozat abszurd atmoszférájának megteremtéséhez. A legtöbbjük olyan átlagember, aki valamilyen oknál fogva egyre súlyosabb bűncselekményekbe keveredik, amelyek aztán vérfagyasztóbbnál is vérfagyasztóbb és egyben abszurdan vicces szituációkban végződnek.

Mindegyik szezonban egy olyan krimi történetet láthatunk, amelyet kisvárosi karaktereinek ostoba vagy a moralitás teljes hiányával meghozott döntéseik, na meg néha a véletlenek, vagy még inkább a sors keze mozgatnak. A bűnügyeken pedig olyan megvesztegethetetlen rendőrök dolgoznak, akik ezeket az ügyeket megelőzően elképzelni sem tudták, hogy ilyen megtörténhet az ő ártatlannak tűnő kisvárosi környezetükben. Az első évadban még a történet és a szereplők is nagyon hasonlóak, mint Coenék mozifilmjében, sőt még az akcentusuk is, mivel ugyanaz az északi, skandináv kiejtés hallható. Mindennek nagy valószínűséggel az volt az oka, hogy a film rajongóit "megfogják" a sorozat számára, amely taktika kiválóan működött az esetemben, ugyanakkor a 2. és 3. szezon már veszített varázsából, mivel azok már inkább csak a kissé fura és morbid atmoszférában valamint vicces kegyetlenségben emlékeztettek a mozifilmre a noirok általános jellemzői mellett.A sorozat legjobb tulajdonsága a kiszámíthatatlansága volt - még egy rutinos noir rajongó számára is - valamint végtelenül esendő, vagy akár ostoba karakterei, amelyek felépítésére jóval több idő áll rendelkezésre, mint egy két órás mozifilmben. Ugyanakkor számomra mindegyik évad kicsit gyengébbnek tűnt az előzőnél. Míg az első évadról a szememet nem tudtam levenni - és kis túlzással élve együltő helyemben egy nap alatt végignéztem, addig a másodikra már egy hétvégét kellett szánni, a harmadik mellett pedig be kell, hogy valljam már egy csomó minden mást is csináltam párhuzamosan, és ezt inkább már csak a becsület kedvéért fejeztem be. Nem azért mert rossz lett volna, csak a korábbi szezonokhoz képest veszített a feszültségből, az izgalomból, az érdekességből, a humorból. Egyszóval minden téren folyamatosan gyengült a sorozat az évadok előrehaladtával.

Az első évad (2014) volt messze a legjobb a három közül, aminek nem csak az az oka, hogy a legjobban emlékeztetett az eredeti filmre, de ez volt a legokosabb, legizgalmasabb, legvicessebb, és nem utolsó sorban a legnoirosabb, amiben a legjobb színészek játszottak. Antológiai sorozatokban előfordul, hogy  a színészek visszatérnek a következő évadokban is valamilyen más karakterben, ez sajnos nem igaz a Fargora. Mivel nekem nagyon bejött az első évad színészstábja, ezért én nagyon hiányoltam őket a későbbiekben.

A történet 2006-ban játszódik az északi Minnesota állam egyik havas-jeges városkájában. A jámbor és ezen tulajdonsága miatt mindenki, még a felesége és öccse által is lekezelt Lester Nygaard biztosítási ügynök (Martin Freeman) a kórházban - ahova azért került, mert egy volt iskolatársa még manapság is megalázza és megveri - beszélgetésbe elegyedik a rejtélyesnek, nagyon férfiasnak és határozottnak tűnő Lorne Malvoval (Billy Bob Thornton), akinek hatására erőszakos attitűdöket vesz fel annak érdekében, hogy többet senki se alázhassa meg. Találkozásuk után gyilkosságok sorozata kezdődik az addig csendes kisvárosban, amit Molly Solverson (Allison Tolman) seriffhelyettes és Gus Grimly (Colin Hanks) Duluth-rendőr próbálnak kideríteni.Ebben a történetben Lester középkorú és mindig nagyon bizonytalan, állandóan ideges lúzer karakterét egyértelműen a filmben William H. Macy által játszott Jerry Lundegaardról mintázták, hiszen mindketten olyan mások által lenézett született lúzerek, akik többre vágynak, mint amennyit kezelni tudnak. Ennek eredményeképpen pedig az általuk elindított és közben lépésről-lépésre egyre bonyolultabbá váló szituáció irányítása végül teljesen kicsúszik a kezükből. Pontosabban szólva az események irányítása soha nem is volt a kezükben, inkább mindig csak futnak az általuk elindított események után. A sorozatban ennek nem csak Lester veleszületett lúzersége az oka, hanem Lorne Malvo is, aki lényegében megtestesíti azt a végtelenül magabiztos, nyugodt, félelmetes és rejtélyes férfit, aki Lester valójában lenni szeretne. Malvo nem véletlenül tudja olyannyira befolyásolni és manipulálni szerencsétlen biztosítási ügynökünket, akit legalább olyan könnyen és annyira az ujjai köré tud csavarni meggyőző fellépésével, mint a klasszikus noirokban a legkegyetlenebb és leghidegebb femme fataleok a gyenge antihősöket. Billy Bob Thornton az ördög maga, akinek mindig is nagyon jól álltak a hasonló szerepek, és most sem hibázik benne, de Martin Freeman volt szerintem az évad legszórakoztatóbb színésze.

Solverson nyomozó karakterét pedig a film Marg Gundersonjáról mintázták, aki pedig Frances McDormand Oscar-díjat érdemlő alakítása volt. Mindketten tapasztalatlan, de nagyon lelkes nyomozók, akikről az is kiderül hamarosan, hogy nem csak lelkesek, de okosak is. Solverson nyomozót kezdetben idősebb férfi kollégája legalább annyira lekezeli, mint Lestert a környezete, Solverson nyomozó azonban munkájával, kitartásával és megvesztegethetetlenségével kivívja azt a tiszteletet, amit Lester gyilkosságokkal szeretne.

Lester megöli feleségét:

 

A második évad (2015) 1979-ben játszódik, szintén Minnesota államban. Főszereplői egy fiatal, középosztálybeli házaspár, amelyben úgy tűnik, hogy a feleség, Peggy (Kirsten Dunst) hordja a nadrágot, aki sokkal ambiciózusabbnak (és erkölcstelenebbnek) tűnik a hentesként dolgozó férjénél, Ednél (Jesse Plemons). Ők akkor lépnek a bűn útjára, amikor megpróbálnak egy cserbenhagyásos halálos balesetet elleplezni. A balesetkor még nem tudnak arról, hogy az áldozat a környékbeli befolyásos és kegyetlen maffiózók, a Gerhardt-család tagja. Az évad nyomozói Lou Solverson (Patrick Wilson) és apósa, Hank Larsson seriff (Ted Danson) pedig egy olyan gyilkossági ügyben nyomoznak, amelyről sejtik, hogy a Gerhardt-család keze van a dologban. A vezetőjük az idős Otto, akinek előbb-vagy utóbb (de inkább előbb) át kell adnia a hatalmat feleségének, Floydnak, lányának Simonenak, vagy még inkább három fia Dodd, Bear és a fiatal házaspár által véletlenül elütött Rye közül valakinek. Mondjuk ez utóbbinak nem fogja... Szálak előbb-utóbb összeérnek, ami nem kecsegtet túl sok jóval a fiatal házaspár számára, mivel a Gerhardt család is a túléléséért küzd, és a maffiózók nem arról híresek, hogy ilyen körülmények között bárkivel is nagyvonalúak legyenek.

A 2. évad csak annyiban kapcsolódik az elsőhöz, hogy ez is Minnesotában játszódik, és az egyik nyomozó, Lou Solverson az első évad nyomozójának apja, és a narrátor az előző év egyik főszereplője Martin Freeman, de a történetek szálai nem érnek össze. Bár a két évad Fargos- abszurdan fura -viccesen, de mégis kegyetlenül erőszakos atmoszférája nagyon hasonlónak mondható, azért egy kicsit mégis más, aminek egyik oka az, hogy ez egy periódus darabnak is felfogható, hiszen a '70-évek vége, '80-as évek elejének hangulata is megjelenik a sorozatban látható, hallható tárgyak, zenék, divat, vagy éppen egy Ronald Reagan képen keresztül.Az első évaddal ellentétben itt több fontosabb szereplő van, nem fókuszál annyira a négy főszereplőre, mint az első évad, amely koncepció nekem nem jött be, mert így nem igazán lehetett annyira összekapcsolódni egyes karakterekkel, mint előző évben. Ez a történet kicsit távolságtartóbbnak tűnt a nézővel szemben, ami miatt én személy szerint nem éltem át azt az abszurd, de mégis érzelmekkel telített kínlódást, mint Lester esetén, akit egyszerre lehetett sajnálni, szeretni, lenézni és drukkolni neki. Itt igazából nem éreztem semmit a feszültségen kívül, függetlenül attól, hogy a sorozat szemmel láthatólag még profibbá vált az első után, de ezt inkább csak technikai értelemben értve. Sajnos a történet nagyon sok időt tölt a Gerhardt családdal, ahelyett, hogy a sokkal érdekesebb házaspárra koncentrálna, akiknél egy idő után már nem csak az a kérdés, hogy megússzák-e a bűncselekményt, hanem az is, hogy házasságuk és kapcsolatuk mennyire sínyli meg mindazt a stresszt, amin keresztül mennek. Extrém körülmények között általában gyorsabban és jobban megismerhető egy másik ember, amely tapasztalaton Ed is keresztül megy. Ed egyre jobban kikészül a bűnözővé válásuk során, miközben azt tapasztalja, hogy az addig a szépségiparban dolgozó középosztálybeli felesége hidegvérű, esetenként már-már pszichopata bűnözővé tud átvedleni egy szempillantás alatt. Ed mindezek során azt is egyre határozottabban érzi, hogy nem illenek össze Peggyvel, aki mintha semmiféle moralitással nem rendelkezne, és aki számára egy halállal végződő bűncselekmény elleplezése körülbelül olyan természetes kategória, mint egy bevásárlás. Peggy mindenre rá tudja venni Edet, a kérdés, hogy vajon fellázad-e a férfi felesége dominanciája és legfőképpen a számára egyre taszítóbbá váló erkölcstelenségével szemben. Peggy minden femme fatale tulajdonsága ellenére sem kegyetlen, vagy akar bárkit szándékosan tönkretenni, inkább csak próbálja "simán" megúszni a dolgot egy kis suskussal. Csak aztán emiatt a kis suskus miatt vérfagyasztó szituációkba kerül a házaspár.  A legfontosabb szereplők, mint Patrik Wilson, Ted Danson, Jesse Plemons, de legeslegfőképpen Kirsten Dunst kiválóak voltak, a probléma az volt, hogy egyikük karakteréhez sem tudtam érzelmileg kapcsolódni, ezért a  sorsuk is kevésbé érdekelt, mint Lester, Lorne vagy Molly sorsa az első évadból.

A középosztálybeli feleség, Peggy és az egyik legádázabb Gerhradt jelenete:

A harmadik évad (2017) 2010-ben játszódik, hol máshol, mint Minnesotában. Ray Stussy (Ewan McGregor) felügyelőtiszt és pártfogolt szeretője, Nikki Swango (Mary Elizabeth Winstead) közös életet terveznek, azonban ahhoz kellene egy kis pénz is. Úgy gondolják, hogy Ray gazdag testvérétől, Emmitt-től (szintén Ewan McGregor) ellopnak egy nagyon értékes bélyeget. Ahogy noirokban lenni szokott, tervükbe végzetes hiba csúszik, ami miatt véletlenül a rendőrfőnök mostohaapját öletik meg. Közben Emmitt nagy összeggel adós egy rejtélyes cégnek, akik felé ki akarná egyenlíteni a tartozását, azonban a cég két munkatársának, Vargának (David Thewlis) és Yuri Gurkának (Goran Bogdan) is meg vannak a saját kis terveik...

Ebben az évadban tovább folytatódott az a folyamat, ami már a második szezonban megkezdődött, aminek eredményeképpen itt talán még olyan erősségű központi drámai karakter sincs, mint a 2. szezonban Peggy és Ed. A karakterek megközelítően sem olyan vibrálóak és élesek, mint korábban, ráadásul még a csavarok sem annyira jól felépítettek, meglepőek, abszurdak, mint előzőleg. Persze próbálkoztak mindezzel itt is, csak valahogy már nem működött. Két dologra gondoltam közben, az egyik az, hogy Coenék stílusa talán mégis ütősebb egy 1,5-2 órás filmben, semmint egy sorozatban, vagy ha ütős is lehet, mint pl. az első évben volt, akkor meg az írói fantázia merült ki egy kicsit. Ez utóbbit erősíti az is, hogy kreatív ötlet hiánya miatt van függőben a lehetséges folytatás. A sorozat az évad közepe felé kicsit életre kapott, amikor Nikki kemény, szexis és vagány karaktere vált központivá Ray és Emmitt helyett, köszönhetően Mary Elizabeth Winstead alakításának.Ewan McGregor mentségére legyen mondva, hogy elég nehéz dolga volt két karakterével, akikről éreztetnie kellett, hogy két különböző ember, amiben nem is volt rossz, csak talán egyikük sem volt igazán érdekes. Emmit a testvérpár "győztes" tagja, aki egy ismert és általában kedvelt üzletember, míg Ray egy kopaszodó, nem túl jó anyagi körülmények között élő felügyelőtiszt, aki szimplán féltékeny a testvérére. És bár McGregor éreztette a kettő személyisége közötti különbséget, ugyanakkor a két karakter inkább csak együtt működött jól, külön-külön egyik sem vált túl méllyé. A sorozat egyik legjobb színésze  és karaktere David Thewlis Vargája, akinek soha nem lehetünk biztosan a motivációiban, az mondjuk biztos, hogy nagyon szereti a pénzt, és hatással lesz Emmit életére. Varga egy nagyon fura és hátborzongató ember, akit Thewlis szemmel láthatóan élvezettel játszott.

A Fargo antológiai tévésorozat alapkoncepciója minden éveben ugyanaz volt: készíteni egy Coen-testvérek stílusát megidéző "Fargós" sorozatot, ami alapvetően sikerült is, ugyanakkor korántsem lett olyannyira egyenletesen kimagasló minőségű kerek egész, mint amilyen a film volt. Az első évadnak - majdnem - sikerült elérnie a film színvonalát, a későbbiekben azonban folyamatosan esett, olyannyira, hogy a harmadik szezonban bizony már unalmasabb időszakokat is átélhettünk. Több oka is lehet ennek, talán túl nagy falat volt Coenék remek filmjének és stílusának tévés feldolgozása, talán a forgatókönyvírók vesztettek a kreativitásból, talán a Coen-stílusnak nem való a sorozat, mert tíz órában már inkább válik frusztrálóvá, semmint szórakoztatóvá, mondom ezt úgy, hogy általában szeretem a mozifilmjeiket, a Fargot pedig különösen. Mindenesetre én úgy éreztem, hogy egyszerűen elfáradt ez a sorozat már 3 szezon után.

 Értékelés:

  1. évad: 9/10
  2. évad: 8/10
  3. évad: 6/10

A 3. szezon egyik nagyon kegyetlen jelenete:

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr313550247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.01.07. 18:42:30

B.B.T zseniális
Ajánlom tőle a GOLIATH c. filmet!
REMEKMŰ!

Denise Hogyisdugják 2018.01.07. 22:34:50

kövezzenek meg, de nekem eddig a harmadik évad jött be a legjobban. varga szenzációs volt, talán csak a két stussy (ray és emmitt) teszetoszasága volt túlzó, ami főleg egy "parkolókirály" esetében meglehetősen furcsa.

Ea 2018.01.09. 21:27:06

En egyetertek az ertekelessel. Az elsot szerettem a legjobban, de a masodik is tetszett. A harmadik viszont nagyon nem. Szerintem Evan Mcgregor nem volt eleg hiteles. Vegig azt ereztem, hogy szinjatekot, szinjatszast latok. A csaj se jott be, marmint a jateka, a karakter motivacioi, celjai, erzelmeinek hitelessege. Varga valoban baromi jo volt es megfeleloen undorito(fizikailag). Ra is kerestem a neten, hogy a szinesz fogai valoban ennyire szarul neznek ki?! (Nem). :)