Bár látszólag könnyen körülírható az epikus filmek műfaja, valójában a behatárolása talán még nehezebb, mint neo-noiroké. Klasszikus értelemben epikus filmeknek nevezzük azokat a nagy költségvetésű és nagy léptékű, mindent elsöprő látványosságra építő, hatalmas díszletekkel dolgozó, erőteljes érzelmeket kiváltó, drámai nagyzenekari, sok esetben pátoszos zenét alkalmazó, a megszokottnál hosszabb játékidejű, gyakran híres és válogatott színészcsapattal, stábbal dolgozó történelmi filmeket. Aztán ez a meghatározás tovább specifikálható olyan elemekkel, hogy történetükben gyakran hosszabb időszakot, akár több generáció életét ölelik fel, a régebbi filmek előszeretettel jelenítenek meg vallásos témákat, általában történelmi eseményeket dolgoznak fel, amelyeknek főhősei sokszor heroikus és/vagy történelmi figurák, királyok, hadvezérek, próféták, akik egy-egy korszak meghatározó és befolyásos alakjai voltak. Az epikus filmek további gyakori jellemzője, hogy történetük valamelyik háborúban vagy közvetlenül azelőtt/után játszódnak, de mindenképpen olyan korszakban, ami valamilyen szempontból meghatározta, esetleg megváltoztatta az emberiség vagy egy adott közösség további sorsát. A hollywoodi epikus művek többségére jellemző szentimentalizmus, pátoszosság és grandiózusság szinte kötelezően több-kevesebb giccsességet eredményezett - elsősorban megint csak a régebbi filmek esetében - , azonban ez a közönséget soha nem zavarta, amit mutat ezen filmek órási népszerűsége is, és ami miatt a kritikusok is általában megbocsátóbbak a hibáikkal szemben.
Bár már a némafilmek korszakában is készültek epikus jellegű filmek, mint az 1915-ös Birth of a Nation vagy az 1916-os Intolerance, de a műfaj igazi aranykorát az '50-es években élte, amikor Hollywoodban úgy gondolták, hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tévével szemben a nagyon látványos filmek készítésével vehetik csak fel a versenyt. A '60-as években kezdődött az a tendencia - főleg ebben a korszakban nagyon népszerű western filmek esetén -, hogy olyan filmeket is epikusnak neveztek, amelyek bár nagyon drágák, nagyon látványosak voltak és fülbemászóan pátoszos zenét alkalmaztak, ugyanakkor nem tartalmazzák a klasszikus epikus filmek fent vázolt tipikus anyagát. Ide tartozik pl. A Jó, a rossz és a csúf 1966 vagy éppen a Volt egyszer egy vadnyugat 1968, majd ez a (véleményem szerint) téves meghatározás folytatódott az egyre látványosabb és egyre népszerűbb darabokat produkáló sci-fi műfajával is, és ez alapján neveznek epikusnak olyan filmeket, mint például a Star Wars vagy akár a 2001: Űrodesszeia. (Bár ez utóbbi esetleg beleférhetne egy bővebb szempontok alapján behatárolt listára.) Vagy a '90-es évek olyan nagy költségvetésű, háborús környezetben játszódó filmjeit, mint pl. a Saving Private Ryan vagy a Schindler listája, amelyek mindegyike nagyszerű, ugyanakkor semmi közük az epikus filmekhez. Ezeket én most nem vettem figyelembe a lista összeállításánál, mivel próbáltam azokra koncentrálni, amelyek a klasszikus és részletesebb műfaji meghatározásnak is (többé-kevésbé, de inkább többé) megfelelnek. 1. Volt egyszer egy Amerika (Once upon a Time in America) 1984
Sergio Leone 1984-es olasz epikus gengszter drámája a kevésbé ismert gengszter filmek közé tartozik, ugyanakkor felveszi a versenyt műfajának legjobbjaival. Anyagilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, aminek legfőbb oka az amerikai forgalmazása körüli hercehurca volt. A film közel négy órás, azonban az USA-ban két órásra rövidített verzióját kezdték el forgalmazni az abból fakadó félelem miatt, hogy az amerikai közönség nem tud végigülni egy ennyire hosszú filmet, ráadásul a film nagyon fontos és kiváló struktúráját is tönkretették, lineáris történetvezetést alakítottak ki azáltal, hogy a visszapillantásos jeleneteket időrendi sorrendben mutatták be, flashbackek nélkül. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy a szó szerint megcsonkított és tönkretett film elbukott az USA-ban. 2003-ban DVD-n adták ki Amerikában először a 229 perces verziót, azonban ez már túl későn történt, mert Sergio Leone ezt már nem élhette meg. A film főszereplői a new yorki zsidó gettó szegénységéből való kitörés és felemelkedés útját a szervezett bűnözésben vélik megtalálni a '20-30-as években. Az ő életüket követhetjük nyomon tinédzser koruktól öregségükig. Már amelyikük megéli azt.
A film közel 50 évet ölel fel, amely három idősíkban játszódik, amelyek között nem lineárisan ugrál a film, és amit a főszereplő David "Noodles" Aaronson (Robert De Niro) szemszögéből láthatunk, az ő flashbackjein keresztül. A film főszereplői egy csapat utcagyerek Noodles, Patsy(James Hayden), Cockeye (William Forsythe) és Dominic (Noah Moazezi), akik Noodles vezetésével már tinédzser korukban kisebb bűncselekményeket hajtanak végre. Hozzájuk csatlakozik Max (James Woods) és a banda külső tagja Fat Moe (Larry Rapp). Fat Moe ambiciózus testvérébe Deborahába (Elizabeth McGovern) szerelmes Noodles. (A főszereplőket gyerekkorukban természetesen nem ezek a színészek játsszák). A srácok, mire felnőnek (25-30 év körüliek) New York egyik kemény környékének, az alsó-keleti oldal zsidónegyedének vezető és könyörtelen gengszterei lesznek az alkoholtilalom idején. Ez lesz a második idősík. A harmadikban pedig a 60 év körüli Noodlest láthatjuk, aki visszaemlékezik az életére, az előző idősíkokban történt eseményekre. Noodles, akinek egy rosszul sikerült akció után nemcsak a hatóságok, de a maffia elöl is el kell menekülnie, évtizedekig magányosan és rejtőzködve él, amikor váratlanul egy levelet kap, ami hirtelen visszahúzza a lezáratlan múltjába, nemcsak az emlékeiben, de a valóságban is. Nem tudja, hogy ki és mi okból lépett vele kapcsolatba...A film cselekménye rendkívül összetett, számtalan nagyszerű jelenettel (nem véletlenül 4 órás a film), ami azonban jóval több egy "felemelkedés majd szükségszerű bukás" típusú történetnél. Részlet a filmből.
A film személyes és társadalmi történet is egyben, aminek összetett karakterei szükségszerűen buknak el hibáik, rossz döntéseik és a hibásan működő társadalom közös eredményeként. Ez tulajdonképpen a film összes karakterére igaz így-vagy úgy, aminek van egy olyan szomorú üzenete is, hogy bármit teszel, bármilyen utat is választasz magadnak az éleben, mindenképpen vesztes leszel. Ebben a filmben ugyanis nem győz senki, még azok sem, akik látszólag elérték, amit akartak. A film fő témái szerelem, barátság, az erőszak és intrika, szegénység, korrupció, amelyek mindegyike nagyon finoman és gondosan részletezett, valamint mélységükben ábrázolt, és amelyeket eszméletlen jó színészek játszanak el. 2. Farkasokkal táncoló (Dances with Wolves) 1990
Ez a 12 Oscar-jelöléséből hetet megnyerő epikus western film az 1990-es év egyik legnagyobb sikere volt, ami a harmadik legnagyobb bevételi eredményt produkálta megjelenése évében. A Farkasokkal táncolót nem véletlenül köti mindenki Kevin Costner nevéhez, hiszen ő rendezte, a főszerepet játszotta és a produceri teendőket is ellátta, ami után egy rövid időre Hollywood egyik legnagyobb sztárjává vált. A film megújította, és egy időre újra népszerűvé tette az eddigre már kihalófélben lévő western műfaját.
John Dunbar hadnagyot (Kevin Costner) az amerikai polgárháborúban hősiességének köszönhetően kitüntetik és azt a lehetőséget kapja, hogy kívánságára oda helyezik, ahova akarja. Dunbar a nyugati határvidéket választja azért, hogy láthassa az érintetlen vadnyugatot, mielőtt az végleg eltűnik. Amikor megérkezik az indiánok által lakott vidék határvonalára, a legnyugatibb helyőrségbe, Fort Sedgwickbe, azt teljesen kihaltan találja. Az elhagyott és lepusztult helyőrséget felújítja, megjavítja, miközben állandóan a környéket figyeli és várja az erősítést. Nem tudhatja, hogy hiába vár rájuk, hiszen felettese, aki a helyőrségbe helyezte öngyilkos lett, és a fehér telepest, aki a helyőrségbe vitte, a hazafelé útján Pauni indiánok megölik. Teljesen izoláltan él, mindössze két barátja van: okos és hűséges lova Cisco, és egy kíváncsi farkas Two Socks, akivel szép lassan összebarátkozik. Nem sokat kell várnia arra, hogy ő is indiánokkal találkozzon: Kicking Bird (Graham Greene), a Sziúk varázslója az elhagyottnak hitt helyőrségben összefut Dunbarral, és nehéz megmondani, hogy melyikük rémül meg jobban a másiktól. Kíváncsiságuk azonban egy idő után erősebbnek bizonyul a félelmeiknél, és egy idő után összebarátkoznak, amit azonban nem minden sziú figyel barátságosan, különös tekintettel a harcias Wind In His Hair-re (Phehírj Othate). A kezdeti kommunikációs nehézségeket Kicking Bird fogadott fehér lánya, Stands With a Fist (Mary McDonnell) segítségével végül megoldják. Dunbar egyre több időt tölt az indiánok között, ahol aztán bölényvadászat és egy Paunik elleni csata részesévé is válik. Végül teljesen beilleszkedik a törzsbe, főleg miután indián szokások szerint feleségül veszi Stands With a Fistet, de még utoljára ellátogat az erődbe, hogy magához vegye naplóját. Fort Sedgwickbe időközben megérkezett a „várva várt” erősítés, azonban a hadsereg árulóként tekint Dunbarra...részlet a filmből.
A Dances With Wolves az amerikai préri és az ott élő indiánok életének romantikáját és tragédiáját eleveníti fel, amit minden szentimentalizmusa ellenére sokkal realisztikusabban ábrázol, mint akármelyik addig készült western film, különös tekintettel azokra, amelyekben indiánok is szerepeltek. Kevin Costner hatalmas kihívásokkal szembesült a film készítésekor az amerikai őslakos indiánok ábrázolásának kérdésében, amelyet azonban remekül megoldott. Úgy sikerült emberivé tennie az indiánokat és életformájukat, hogy nem esett a fordított sztereotípiák csapdájába, miszerint minden fehér rossz és minden indián jó. A Farkasokkal táncoló humanizmusa a kritikusokat és a nézőket is megérintette és kielégítette, ami ráadásul egy olyan korszakban született, amikorra a western filmek divatja már réges-régen kiment a divatból. A film alapvető mondanivalója az eltérő kultúrák szükségszerű összeütközése, amelyek során az egyik általában visszavonhatatlanul eltűnik a történelem ködében.3. Elfújta a szél (Gone with the Wind) 1939
Az Elfújta a szél Amerika kedvenc filmje. 13 Oscar-jelöléséből nyolcat megnyert, és a mai napig vezeti az inflációt figyelembe vevő amerikai jegyeladási és bevételi listát. Mit neki Star Wars vagy Avatar, Titanic vagy Jurassic Park, az elsősége úgy tűnik, hogy megingathatatlan. Pedig a film forgatása diplomatikusan szólva sem volt problémamentes, amelyet az is mutat, hogy rendezőváltás, operatőr váltások tarkították, miközben a főszereplők (Clark Gable és Vivian Leigh) sem igazán jöttek jól ki egymással. De ez már történelem, míg a film népszerűsége örök. A bemutatóját hatalmas várakozás előzte meg, amire egy millió (!) ember ment Atlantába, ahol a történet játszódik az amerikai polgárháború időszakában (1861-1865). A film a gyönyörű, de veszélyes manipulátor, Scarlett O'Hara köré épül, az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, ahogy az idilli békés Déli élet szertefoszlik a polgárháború és az Északi jenkik győzelme miatt.
A majdnem négy órás film első része a polgárháború kitörése előtt kezdődik és főszereplője az önző, akaratos és élettel teli déli szépség Scarlett O'Hara (Vivian Leigh), egy gazdag déli ültetvényes lánya. Napjai legfőképpen flörtöléssel telnek, miközben titokban szerelmes a nagyon udvarias, de kissé gyenge és álmodozó Ashley Wilkesbe (Leslie Howard), aki viszont unokatestvérét a nagyon, néha túlzottan is jóhiszemű Melanie Hamiltont (Olivia de Havilland) veszi feleségül, annak ellenére, hogy Scarlett szerelmet vall neki. A vallomás fültanúja a cinikus, rossz hírű és öntörvényű Rhett Butler (Clark Gable), akinek rögtön megtetszik a tűzről pattant nőszemély. A háború kitörése után Scarlettnek nagyon gyorsan fel kell nőnie, mert hirtelen ezernyi felelősség szakad rá. Atlantában ápolnia kell a terhes Melaniet, mert megígérte Ashleynek, amikor a férfi elment a háborúba, hogy vigyázni fog rá. Atlanta ostromakor minden ismerőse elmenekül, így neki kell segítenie Melanienak a szüléskor, majd utána Rhett segítségével a magatehetetlen nővel és a csecsemővel elmenekülni a városból. Útközben azonban Rhett, aki eddig inkább csak az üzleti lehetőséget látott a háborúban, úgy dönt, hogy ő is beáll a Déli seregbe, de előtte még szerelmet vall Scarlettnek. A nő ezek után úgy dönt, hogy visszamegy Tarara, a családi birtokra. Otthon azonban szembesülnie kell azzal, hogy anyja meghalt egy fertőzésben, az apja eszét vesztette, a rabszolgák többsége megszökött, nincs mit enniük, és minden pénzüket elvesztették. A film második része a háború után játszódik az újjáépítés időszakában és leginkább Scarlett Rhett iránt érzett ide-oda ugráló szeretlek-nem szeretlek érzéseiről szól..részlet a filmből, Rhett megkéri Scarlett kezét
Az Elfújta a szél a mai napig is nagyon hatásos, és még 80 év (!) után is elvarázsolja nézőit, aminek legfőképpen két oka van: Clark Gable és Vivian Leigh, valamint ikonikus karaktereik, Rhett Butler és Scarlett O'Hara. A köztük lévő szeretlek és gyűlöllek kapcsolat hasonlít az ebben a korban népszerű romantikus vígjátékok szerelmi szálainak kapcsolatához, amelyekben a kezdeti utálat helyét átveszi a szerelem. Itt azonban nincs happy end köszönhetően az amúgy éles eszű Scarlett vakságának. Kettejük karaktere jól kidolgozott, több fázison és változáson is átmennek, amelyek mindig érdekesek, nem beszélve az őket játszó színészekről, akik tökéletesek voltak együtt a filmvásznon. 4. Híd a Kwai folyón (The Bridge on the River Kwai) 1957
Nemcsak hét Oscar-díjat, köztük a legfontosabbakat (legjobb film, rendező, férfi főszereplő, forgatókönyv, fényképezés, zene, vágás) sikerült megnyernie ennek az 1957-es amerikai-angol epikus háborús filmnek, de az első olyan film volt, amelyik emellett megnyerte a BAFTA-t és a Golden Globe-t is, és nem mellesleg az év legtöbb bevételét termelő filmjeként hatalmas közönségsikert is aratott. A híd a Kwai folyón jelenleg a 36. helyen áll a legjobb amerikai filmek listáján, amely egy második világháborús japán hadifogoly táborban élő angol és amerikai katonák küzdelméről szól.
1943-ban Nicholson brit ezredes (Alec Guinness) egysége megadja magát a japánoknak valahol Indokínában, miután bekerítették őket. A japánok egy hadifogoly és munkatáborba viszik őket, amely Saito ezredes (Sessue Hayakawa) irányítása alatt áll, és akit felettesei azzal bíznak meg, hogy építtessen egy, a japán hadsereg számára stratégiai fontosságú hidat a Kwai folyón, aminek határidőre el kell készülnie. Saito minden hadifoglyot kétkezi munkára utasít, beleértve a brit tiszteket is, amit Nicholson ezredes vezetésével a tisztek megtagadnak a genfi konvencióra hivatkozva. Nicholson és Saito közötti büszkeségi háborút végül a birt tiszt nyeri meg, amellyel kivívja az emberi tiszteletét és lojalitását. Saito azért enged végül Nicholsonnak, mert erősen közeledik a híd befejezésének határideje, amit az angolok mérnöki tudása nélkül nem tud megépíteni. Nicholson annak érdekében, hogy emberei megint büszkék lehessenek és hasznosnak érezhessék magukat, valamint saját egojának engedelmeskedve belemegy abba, hogy segít a hidat felépíteni. Azt a hidat, ami ha elkészül, a brit csapatok vereségét is okozhatja Indokínában. Nicholson a híd felépítésének megszállottja lesz, aki emiatt összetűzésbe kerül az amerikai Shears őrnaggyal (William Holden), akinek végül sikerül megszöknie a táborból és elérnie az szövetségesek egyik bázisát. Shearset egy kis csapattal visszaküldik azzal a paranccsal, hogy rombolják le a szövetségesek számára oly veszélyes épülő hidat bármi áron...részlet a filmből.
A Híd a Kwai folyón egy nagyon összetett és többrétegű klasszikus, ami a mai napig is össze tudja zavarni nézőjét, hiszen megkérdőjelezi a legfontosabb erkölcsi, etikai szabályokat, és ezt a bizonytalanságot képes a nézőnek is átadni, aki ezáltal nem tudja eldönteni, hogy kinek vagy minek drukkoljon: megépüljön a híd vagy sem? Mi a fontosabb: a hadifoglyok relatív jóléte vagy Nicholson nárcisztikus önzősége és kollaborációja? Jobb legyen vagy sem a híd, mint amilyet a japánok tudnának építeni? Sajnáljuk-e vagy sem, ha Saitonak esetleg szeppukut kellene elkövetnie? Drukkoljunk-e Shears csapatának, hogy felrobbantsák a hidat vagy sem? Mindezek a kérdések persze sokkal többet jelentenek önmaguknál, mivel rengeteg pszichológiai, etikai és gyakorlati kérdést hordoznak magukban a történetben. A film nézése közben a néző folyamatosan szembesül azzal, hogy nincs általános igazság a világon, és olyan szabályok, amelyek minden körülmények között követhető annak érdekében, hogy az ember ember tudjon maradni, ha csak az nem, hogy a háborúból senki sem kerülhet ki győztesen. A Híd a Kwai folyón ennélfogva az egyik legjobb háborúellenes háborús film lett, amelyik ráadásul nem a torkunkon keresztül akarja lenyomni az üzenetét. 5. Ben-Hur 1959
A Ben-Hur az egyike azoknak a hollywoodi filmeknek, amiről nagy valószínűséggel a világon mindenki (legalább) hallott már. Ez a grandiózus epikus történelmi film a 12 Oscar-jelöléséből 11-t meg is nyert, és a megjelenésekor az Elfújta a szél után a második legnagyobb bevételt termelő filmmé vált. A Ben-Hur forgatásának évéig a filmtörténelem legnagyobb budgetjéből készült el, amihez az addigi legnagyobb díszletet építették. A film nagyon látványos, sokan a legpompázatosabb hollywoodi filmnek nevezik, ráadásul még a CGI kora előtt készítették. Ez még veszélyessé is tette a forgatást, különös tekintettel a kocsihajtó verseny jelenetére, ami a hollywoodi filmtörténelem egyik leghíresebb jelenetévé vált.
Az ókori Jeruzsálemben él az előkelő és gazdag zsidó Hur család: Judah Ben-Hur (Charlton Heston) anyjával, Miriammel (Martha Scott) és húgával, Tirzahval (Cathy O’Donnell). A történet elején Judah gyerekkori barátja, a római Messala (Stephen Boyd), mint a helyőrség parancsnoka tér vissza a városba. Judahnak azonban nagyon hamar rá kell jönnie, hogy barátja megváltozott, és ugyanolyan arrogáns hódítóvá vált, mint a többi római. Amikor Judah megtagadja, hogy római besúgóvá váljon, Messala úgy dönt, hogy példát statuál, és gályarabszolgaságra kárhoztatja, ráadásul még családját is börtönbe záratja. Judah azonban túléli a rabságot és megmenti Quintus Arrius (Jack Hawkins) római konzul életét, aki hálából örökbe fogadja, és ezáltal Judah római polgárrá válik. A bosszúra éhes férfi visszatér Jeruzsálembe, hogy megkeresse a családját és konfrontálódjon Messalával. Útközben megismerkedik Sheik Ilderimmel (Hugh Griffith), aki megpróbálja rábeszélni a fogathajtóversenyen való indulásra, és amikor Judah megtudja, hogy Messala is elindul a versenyen, igen mond az ajánlatra. Jeruzsálemben találkozik egykori rabszolgájával Estherrel (Haya Harareet), akivel egymásba szeretnek. A nő eltitkolja a férfi elől, hogy anyja és húga leprások. Esther időközben kereszténnyé vált Jézus hatására, és megpróbálja Judaht lebeszélni a bosszúról...részlet a híres fogathajtó versenyből..
A keresztény vallást és Jézus témáját érintő filmeknek manapság mindig fel kell készülniük különböző, két-három oldali támadásokra, ami egyrészről a bigottan vallásellenes baloldal irányából, másrészről pedig a bigottan vallásos jobboldalról jön, esetleg harmadikként hozzájuk csatlakoznak érzékenyebb és/vagy bigott zsidó szervezetek. A vallás témáját megjelenítő filmeknél az elsődleges szempont, hogy azt mennyire és hogyan sikerül beépíteni a filmbe, mennyire segíti vagy rontja, esetleg módosítja a film üzenetét és ezt milyen eszközökkel, mennyire ízlésesen vagy esetleg giccsesen teszi. Ebből a szempontból a Ben-Hur nem vall szégyent. Mindezek ellenére bármennyire is vallásos filmnek tartják a Ben-Hurt, nem igazán ez a lényeg benne, hiszen ez a szál végig háttérben marad, és inkább csak a mondanivaló átadásának egyik – igaz, hogy fontos – eszköze. Ez pedig az, hogy a gyűlölet és bosszúvágy leginkább annak az életét és lelki békéjét teszi tönkre, aki képtelen a megbocsátásra, és ezt kell Judah Ben-Hurnak is megtanulnia, aki a film végén – Jézus kereszthalálával egy időben – eléri az üdvözülést azáltal, hogy megbékél. 6. Az angol beteg (The English Patient) 1996:
Tizenkét Oscar-jelöléséből kilencet megnyert Anthony Minghella brit-amerikai koprodukcióban készült epikus jellegű romantikus háborús drámája, amely a második világháborút és azt megelőzően játszódik, és a magyar felfedező, repülő, Afrika-kutató Almásy László gróf fikciós történetét meséli el visszapillantásokban, miközben egy kanadai ápolónő életébe is betekintést kapunk. A film kiváló színészcsapattal dolgozott, akik között megtalálható többek között Ralph Fiennes Juliette Binoche, Willem Dafoe, Kristin Scott Thomas, vagy éppen Colin Firth.
A második világháború utolsó szakaszában járunk, 1944 vége felé, Olaszországban. A francia-kanadai ápolónő Hana (Juliette Binoche) egy brit mobil orvosi egységben teljesít szolgálatot, aki számos közeli barátját veszíti el a háború folyamán. Mivel a front gyorsan mozog, ezért Hana önként jelentkezik arra a feladatra, hogy hátul maradjon egy súlyos égési sérüléseket szenvedett, szállításra nem alkalmas, arcán eldeformálódott, haldokló és angolnak feltételezett beteggel, akinek majd a halála után csatlakozik újra a többiekhez. Egy lakatlan, elhagyott olasz kolostorban ápolja az amnéziás beteget, akihez lelkileg nagyon közel kerül. Egy brit/kanadai ex-tolvaj és kém, David Caravaggio (Willem Dafoe) érkezése megzavarja kettejük nyugalmát, mivel azt állítja, hogy az angol beteg nem angol, hanem egy német kém, gróf Almásy László (Ralph Fiennes) magyar származású geográfus, térképész, felfedező, Szahara-kutató. Caravaggio háborús bűnökkel vádolja Almásyt, konkrétan azzal, hogy őmiatta kínozták meg őt a németek, és Almásy ölte meg az angol Clifton házaspárt, Geoffreyt (Colin Firth) és Katherine Cliftont (Kristin Scott Thomas). Almásy visszapillantásos jelentekben, részletekben elmeséli történetét, amiben Afrika-kutatói munkáját is megismerjük a ’30-as évekből, valamint láthatjuk a férjezett Katherine Cliftonnal való szenvedélyes szerelmi történetét, majd a háború kitörését, ami mindannyiuk életét tönkreteszi. Almásy történetével párhuzamosan Hana kibontakozó romantikus kapcsolatának a szikh származású Kip Singhgel (Naveen Andrews) is szemtanúi leszünk...
A történet mint egy puzzle kerül kibontásra a két fő és több mellékszálon, valamint a keretben futó történeten keresztül. A legfontosabb történetszálban láthatjuk az angol beteg háttértörténet és Katherinevel való kapcsolatát a saját visszaemlékezéseiben, a másodikban láthatjuk Hana történetét és Singhel való kapcsolatát, illetve a harmadik, ami lényegében a két romantikus sztorit összekapcsoló keretet adja, amiben meg Hana és Almásy megértő és csendes baráti kapcsolata látható, amit olyan mellékszálak egészítenek ki, mint Cliftonék kapcsolata, vagy Caravaggio története. A film legfontosabb témái egyrészt olyan, általában a szerelemhez kapcsolódó fogalmak, mint a szenvedély, az irányíthatatlan vágy, a féltékenység és szenvedés, valamint a háborús környezetből fakadó, de a szerelemmel is összefüggésbe hozható árulás, lojalitás vagy éppen barátság, valamint pszichológiailag nagyon komplex karakterei és a közöttük lévő szintén nagyon összetett kapcsolatok, amiket nagyszerű színészek játszottak el. 7. A szarvasvadász (The Deer Hunter) 1978
Michael Cimino írta és rendezte ezt az epikus háborús drámát, amely a 9 Oscar-jelöléséből ötöt meg is tudott nyerni. A Szarvasvadász jelenleg az 53. helyen áll az AFI lejgjobb filmek listáján, amelyben nagyon neves színészgárda játszik, többek között Robert de Niro, Christopher Walken, Meryl Streep, John Cazale vagy éppen John Savage. A Szarvasvadász azt mutatja be, hogy a háború milyen hatással van az emberre. Láthatjuk, hogy a sebesülés, sérülés nagyon különböző módon történhet az emberi lélekben, pszichében és testben, amelyeket a három főszereplő, Michael, Nick és John szimbolizál. A film az háború előtti úgymond ártatlan életükbe, a vietnami háborús tapasztalataikba, majd annak az életükre gyakorolt hatásába ad betekintést.
Michael (Robert de Niro), Nick (Christopher Walken) és Steven (John Savage) három barát, akik acélmunkásként dolgoznak egy pennsylvaniai gyárban. Együtt melóznak, együtt lógnak a helyi kocsmában, és együtt mennek hétvégenként vadászni a környékbeli hegyekbe. Michael és Nick ugyanabba a nőbe szerelmesek, Lindába (Meryl Streep), aki érzelmileg küszködik a két férfi között. Nyugodt életük azonban egy csapásra megváltozik, amikor behívják őket katonának, és Vietnámba viszik őket. Előtte Steve még gyorsan megnősül, és a lakodalma egyben a három férfi búcsúpartija is a város orosz közösségében. Vietnamban aztán a vietkongok fogságába esnek, akik nagyon kegyetlenül bánnak velük, többek között orosz rulett "játszására" kényszerítik őket. Sikerül ugyan megszökniük, azonban háborús tapasztalataik örökre megváltoztatja mindannyiuk életét. Michael visszamegy Amerikába Lindához, Nick a pszichés traumája miatt Vietnamban marad, Steven pedig elveszíti egyik lábát és lerokkan. Michael úgy dönt, hogy visszamegy Vietnamba, hogy megkeresse Nicket...
A Szarvasvadász az 1978-as megjelenésekor az elsőnek számított a jelentősebb filmek között, amelyek a vietnámi háborúval foglalkoztak, ami ekkor még nyílt sebnek számított az amerikai társadalomban. Ennek megfelelően kétféleképpen fogadták a filmet. A háborúellenes baloldali körök butának és egyoldalúnak bélyegezték a filmet, azon oknál fogva, mert a kommunista észak-vietnamiakat kizárólag kegyetlen szadistáknak ábrázolták a filmben, akik legfőbb szórakozása, hogy az amerikai katonákat kínoznak. A közönség másik, sokkal nagyobb, de csendesebb többségének viszont nagyon tetszett, mivel az első film volt, amely bemutatta, hogy a pszichés és fizikai sokknak, traumáknak kitett katonák milyen problémákkal küszködtek a háború után. A szarvasvadász ebből a szempontból az 1946-os Életünk legszebb napjai c. film által vágott ösvényen halad, azonban a kor szellemének megfelelően sokkal sokkolóbb és drámaibb képekkel, jelenetekkel mutatja be mindezt - kiváló színészekkel. 8. Aki király akart lenni (The Man who Would Be King) 1975
Ez a 4 Oscarra jelölt epikus old school kalandfilmet Huston már az '50-es évek óta tervezte, azonban végül csak 1975-ben készült el, ami annak ellenére sikeres tudott lenni, hogy az ilyen típusú kalandfilmeknek már rég leáldozott a csillaga eddigre. The Man Who Would Be King egyike a legjobban megírt kalandtörténeteknek, és amellyel John Huston rendező, aki maga is nagy kalandor volt, nagyszerű munkát végzett. Kiválóan elkapta Kipling történetének legfontosabb elemeit, az izgalmat, az egzotikumot, a karaktereket és az erkölcsi üzenetet. Nem csak a film tradicionális kalandfilm, de a rendezése is, mentes minden technikai vagy egyéb kísérletezéstől, engedi, hogy a forgatókönyv, a nagyszerű színészpáros és az operatőr eladja sztorit.
1885-ben Rudyard Kipling (Christopher Plummer) újságírót egy rongyos, sebhelyes arcú koldus látogatja meg, aki azt állítja, hogy az író egyik régi ismerőse, Peachy Carnahan (Michael Caine). Kipling (és a néző) Carnahan visszaemlékezéséből ismerheti meg a történetét, ami Carnahan Daniel Dravottal (Sean Connery) közös kalandos vállalkozásáról szól. A két, angol gyarmatokon szolgált leszerelt katona elhatározza, hogy gazdagon tér vissza Angliába, ezért úgy döntenek, hogy szerencsét próbálnak Afganisztán ismeretlen területén, Kafirisztánban. Mindenféle kalandon mennek át, mire elérnek Sikandergul szent városába, ahol még él Nagy Sándor legendája. A város lakói Nagy Sándort az istenüknek tartják, és akinek visszatérését várják. Danielről mindenféle félreértés miatt azt gondolják, hogy Nagy Sándor fia, ezért megteszik királyuknak, aki így már a város mesés kincsei felett is rendelkezik. Peachy szeretne már visszatérni Angliába a kincsekkel, azonban Daniel kezdi elveszíteni józan eszét, és egyre inkább hinni kezd saját halhatatlanságban és beleéli magát a királyi szerepbe...
A filmben remekül ötvöződik a látványosság, a csaták, a kalandok, a humor és az érdekes karakterek. A látványvilág a grandiózus epikus filmekre, a történet elbeszélése tragédiákra, a párbeszédek pedig a komédiákra emlékeztetnek, amely mellett a vallás illetve spiritualitás, valamint a nyugati és közel-keleti/keleti kultúrák összeütközése is helyet kap. Ugyanakkor a film valójában két barátról és szövetségesről szól leginkább, akik elhatározzák, hogy minden kaland közepette lojálisak lesznek egymáshoz. Ennek megfelelően a film legfontosabb eleme Peachy és Danny barátsága, kapcsolata, amelynek jellege karaktereikkel együtt változik a történet előrehaladtával. Kezdetben Peachy volt a vezető kettejük között, aki mindig előregondolkodott, és kitalálta, megtervezte a következő akciót, Danny pedig a lojális barát és szövetséges, Peachy erős jobb keze. Danny mindenben követi társát – akinél sokkal ártatlanabbnak tűnik - ugyanakkor egy kicsit mindig is az árnyékában marad. Aztán a kalandok során a véletleneknek köszönhetően Danny válik királlyá a helyiek között, amely státuszt szemmel láthatóan nagyon élvez, életüket azonban már nem ők irányítják, mert ezt átveszi tőluk a sors keze.9. Arábiai Lawrence (Lawrence of Arabia) 1962
A 10 Oscar jelöléséből hetet megnyerő történelmi drámát, az Arábiai Lawrence-t tartják minden idők 7. legjobb amerikai filmjének, ami ráadásul vezeti a legjobb epikus filmjeinek listáját, de a legjobb filmzenék között is a 3. legjobbnak számít jelenleg. A film az első világháború idején a Közel-Keleten játszódik, és valós történelmi eseményeket dolgoz fel. Az Arábiai Lawrence hatalmas közönség és szakmai siker volt megjelenése időpontjában, és megítélése azóta sem változott, amit a különböző listán elfoglalt helyezései is mutatnak.
A brit katonai felderítésnél dolgozó intelligens, de kissé excentrikus T.E. Lawrence hadnagyot (Peter O'Toole) azzal bízzák meg 1916-ban felettesei Kairóban, hogy lehetőség szerint szervezze meg az arab törzsek felkelését a Török Birodalom ellen, ami reményeik szerint hozzájárulna a törökök háborús vereségéhez. Lawrence az arab sivatagban megpróbálja az egymás ellen is állandó harcban és ellenségeskedésben élő arab törzseket kibékíteni és egyesíteni, majd gerilla hadsereget szervezni belőlük, hogy török érdekeltségeket, utánpótlásvonalakat támadjon meg velük. Megbízatásában annyira sikeres, hogy nemcsak Aqabat, de még Damaszkuszt is elfoglalja arab csapatával, azonban a politika már nem az ő terepe...
A történet számos témát érint az arab nacionalizmustól kezdve a keleti és nyugati kultúrák összeütközésén keresztül a címszereplő identitás válságáig és karakterének szado-mazo jellegéig. A film kapcsán leginkább a nagyon látványos képi világát, a forgatókönyvét és Peter O'Toole játékát istenítik különböző kritikákban, amelyek többé-kevésbé meg is felelnek ezeknek a kritikáknak.10. Tízparancsolat (The Ten Commandments) 1956:
A 7 Oscar-díjra jelölt Tízparancsolat egyike az ötvenes években nagyon népszerű vallásos, ókori környezetben játszódó grandiózus epikus filmeknek, ami a bibliai Mózes történetét dolgozza fel, aki kivezette a zsidókat az egyiptomi rabságból. Talán mondani sem kell, hogy ez a film is irdatlan összegbe került, amihez hatalmas díszleteket építettek, és több ezer statiszta, valamint válogatott színészcsapat működött közre, ami végül az 1956-os év legtöbb bevételét termelte.
I.Ramszesz fáraó, hogy elkerüljön egy számára kellemetlen próféciát, elrendeli minden újszülött zsidó fiúgyerek megölését az ókori Egyiptomban. Mózest ezért édesanyja egy kis kosárkában a Nílus kegyelmére bízza, akit aztán a fáraó lánya, Bithiah (Nina Foch) meg is ment, és a sajátjaként neveli fel. Évekkel később, Mózes (Charlton Heston) már felnőtt herceg és a hadsereg győztes tábornoka, akit a trónon ülő Seti fáraó is előnyben részesít saját fiával, II. Ramszesszel (Yul Brynner) szemben, ami nyilvánvalóan kivívja mostohatestvére irigységét. A feszültséget tovább növeli közöttük, hogy Nefertiri hercegnő (Anne Baxter) is Mózesbe szerelmes, miközben megveti Ramszeszt, Mózest azonban száműzik Egyiptomból, amikor kiderül valódi származása. Sivatagban kóborolván megnősül, fiai születnek, majd isten megparancsolja neki, hogy menjen vissza Egyiptomba, és szabadítsa ki a rabszolga zsidókat az egyiptomi fogságból...
Bár ez a film sem mentes azoktól a hibáktól, ami általában jellemző a klasszikus epikus filmekre, mint a például a giccsesség és mesterkéltség, sőt, talán erre jellemző mindez a legjobban, azonban a Tízparancsolat megkerülhetetlen egy Top 10 epikus film listán. A filmet legjobban a pompázatos szóval lehet leírni, ami végtelenül hangos, színes, hatalmas, terjedelmes, látványos - egyszóval epikus. +1. Türelmetlenség (Intolerance) 1916:
Az epikus filmek műfajának legfontosabb úttörője ez a fekete-fehér némafilm, amit D.W. Griffith, a némafilmes időszak egyik legmeghatározóbb rendezője készített. A Türelmetlenség volt az addigi legambiciózusabb és grandiózusabb film, amit hatalmas díszletekkel, 3000 statisztával és pénz nem kímélve készítettek el. A rendező egy évvel korábbi, Birth of a Nation c. hatalmas sikert aratott filmjét rasszizmussal vádolták, amit Griffith nagyon a szívére vett, mert úgy gondolta, hogy félreértették. A Türelmetlenség elkészítésének az volt a legfőbb oka, hogy mindenáron meg akarta mutatni, hogy nem rasszista és intoleráns. Ennek eredménye egy hatalmas bukás lett, mégpedig akkora, hogy még a saját pénze is ráment, ugyanakkor a film a későbbiekben mégiscsak az amerikai epikus filmek egyik mérföldkövének bizonyult.
A Türelmetlenségben négy egymástól - látszólag - különálló történet látható, más-más történelmi korban. A történetek közös jellemzője, hogy mindegyik a társadalom, a közösség, az elit által az egyén felé mutatott türelmetlenségéről, embertelenségéről szól, amely részeket az "örök anya" köti össze, ahogy gyermekét ringatja. Mind a négy történelmi korszakban az látható, hogy a hatalommal rendelkezők türelmetlenül és általában erőszakkal próbálják meg elnyomni a valamilyen szempontból felemelkedésre, vagy csak békében élésre vágyókat. Az első részben az ókori Babilonba csöppenünk, ami éppen összeomlik, mert a királyt elárulják vallási szekták betiltása miatt. A második részben Jézus korában járunk, ahol ez a türelmetlenség vezet Jézus keresztre feszítéséhez. A harmadik részben Franciaországban járunk 1572-ben Szent Bertalan-éjszakáján, amikor a katolikus király lemészároltatja a protestáns hugenottákat. A negyedikben pedig az amerikai jelen (kb. 1914) látható, amiben egy fiút, akit ártatlanul gyanúsítanak társa meggyilkolásával, az utolsó pillanatban mentik meg szerettei a kivégzéstől. A film a Youtubeon megnézhető.
A film mondanivalójának lényege, hogy mindenki számára sokkal egyszerűbb és jobb lenne harmóniában élni. Mivel a film már több, mint 100 (!) éves, ezért nyilvánvalóan nagyon furcsa lehet egy mai mozinézőnek a maga merevségével, furcsa történetvezetésével és színpadiasságával, ugyanakkor mégis csak ez az a némafilm, aminek grandiózussága és látványvilága kijelölte az utat a későbbi, modern epikus filmek számára.
Mózes a Tízparancsolatban kettéválasztja a Vörös-tengert 1956-ban, ami már csak azért is vicces, mert ebben az évben volt a Szuezi válság: