Time Goes By

Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's) 1961

2018. április 25. 09:52 - Time Goes By

Ebben az 5 Oscarra jelölt édesbús romantikus komédiában Audrey Hepburn egy szomorú háttérrel rendelkező excentrikus lányt játszik, aki anyagi biztonsága érdekében mindenáron egy gazdag férjet szeretne magának, miközben beleszeret egy szegény íróba. Talán ez az a film és szerep, amivel Hepburnt leginkább azonosítják, ami egy kicsit annak is köszönhető, hogy kicsit szomorkásabb hangulatú, mint a legtöbb romantikus vígjátéka, így valódi személyiségét is meg tudta mutatni benne. Na meg persze az olyan ikonikus jeleneteknek, mint amikor egy péksüteményt majszolva bámulja a reggel még kihalt utcán a Tiffany ékszerbolt egyik kirakatát.

Író válságban szenvedő Paul Varjak (George Peppard) beköltözik új lakásába, és hamar összebarátkozik  szomszédjával, a végtelenül csinos és kissé fura Holly Golightlyval (Audrey Hepburn). A lány előkelő partik kedvelt alakja, amiket leginkább azért látogat, hogy egy gazdag férjet szerezhessen magának, miközben escort lányként tartja el magát. Társaságban Holly szexisséget, magabiztosságot és kifinomultságot áraszt magából, azonban amikor kettesben marad Paullal, rögtön kidomborodik sérülékenysége és neurózisa. A lányhoz hasonlóan Paul is a külsejéből él, és egy idősebb gazdag nő kitartottja, azonban minden vágya, hogy saját lábra állhasson. Egy idő után mindkettejüknek el kell dönteni, hogy a szerelem vagy az anyagi biztonság-e a fontosabb a számukra...Blake Edwards rendező (pl. Rózsaszín párduc) filmje látszólag egy hasonlóan könnyed romantikus vígjáték, mint amiket megszokhattunk (pl. Sabrina, vagy a Római vakáció stb)  Audrey Hepburntől, azonban itt van egy nagy adag mélyben meghúzódó, de mégis jól érzékelhető szomorúság is. Az álom luxuskivitelben azonban még sem emiatt vált olyannyira népszerűvé és fontossá rengeteg rajongója - főleg nők - számára megjelenésekor, hanem főszereplője Audrey Hepburn és az általa játszott Holly karaktere miatt. Holly ugyanis a maga korában (1961) megtestesítette mindazt, amire a nők többsége ekkoriban vágyott: luxus, szépség, függetlenség, de úgy, hogy közben azért van esély a romantikára és a későbbi érzelmi elköteleződésre is. A film egyfajta '60-as évekbeli new yorki, nagyvárosi szingliéletet mutat be, ami aztán (remélem nem árulok el túl nagy titkot) boldog szerelmi beteljesülésben ér véget. Talán mondanom sem kell, hogy  a film legjobb, legfontosabb és legnépszerűbb eleme Audrey Hepburn volt, kihasználván a színésznő addigra már jól felépített image-t és népszerűségét.

A forgatókönyvet George Axelrod írta Truman Capote azonos című regényéből. Bár Capote nem volt teljesen megelégedve Axelrod munkájával, azért a film mégiscsak visszatükrözi a regény extravagáns és vibráló karaktereit, jellegzetes humorát, eleganciáját, fiatalos szépségét és a korszak new yorki hangulatát azzal együtt, hogy hollywoodibbá tette, magyarán kicsit giccsesítette. De az alapanyag - ami mind a regényt, mind a filmet - sikeressé tette, nagyjából ugyanaz, annak ellenére, hogy az ekkor még érvényben lévő hollywoodi cenzúra miatt pár elemet ki kellett hagyni vagy a kasszasiker érdekében meg kellett változtatni. Ide tartozik például az, hogy Holly a könyvben nem kimondva ugyan, de jól érzékelhetően és sejtetetten biszexuális, valamint a filmmel ellentétben a regény nem happy enddel ér véget.Truman Capote azt szerette volna, ha a baráti társaságába tartozó Marilyn Monroe alakítja Hollyt, azonban a film szerintem sokkal jobban járt a számomra mindig kicsit közönségesnek tűnő Monroenál sokkal vibrálóbb, kifinomultabb és bájosabb Audrey Hepburnnel. És bár Holly valójában egy escortlány, vagyis más néven luxus prostituált, amely karakterben Marilyn Monroe egész biztosan hitelesebb lett volna nála, azonban annak akkor lett volna értelme, ha nem "hollywoodosítják" a könyvet és egy realisztikusabb drámát készítenek romantikus vígjáték helyett. Arról nem is beszélve, hogy a film át akarta adni a regényből áradó eleganciát is, ami viszont már sokkal egyszerűbb volt Hepburnnel, semmint Monroeval. 

Audrey Hepburn bájos, szinte gyermeki kisugárzásából fakadóan a romantikus filmjeiben mindig nagyon ártatlannak látszó karaktereket alakított, függetlenül attól, hogy karaktereinek adott esetben sok minden volt a füle mögött. Ehhez az ártatlan érzethez persze az is hozzájárult, hogy karakterei látszólag soha nem jönnek össze fizikailag is partnereivel a történetekben. (Maximum már a happy endek után, de az már nem része a filmeknek.) Audrey Hepburn játékosan bájos kisugárzása ugyanis olyannyira erős, na és persze annyira elegánsan csinos a Givenchy ruhákban, hogy elegendő mellette egy férfi főszereplő, és máris romantikus érzés támadt a nézőben. Holly hisz a saját maga által teremtett álomvilág létezésében, és azon női karakterek közé tartozik, aki nagyon sokra becsüli a függetlenséget, és aki a boldogságot nem egy házasságon keresztül próbája megtalálni. Látszólag persze minden energiáját arra fordítja, hogy egy gazdag férjet találjon magának, ezzel azonban nem a szerelmet és boldogságot akarja elérni, hanem a biztonságot. Ez azért számított különlegesnek 1961-ben, mert az addigi filmekben ez a két dolog - a boldogság és a biztonság - általában nem választódott külön. A filmek többségében, főleg a mainstream romantikus komédiákban a női főszereplő mindkettőt egy férfival való kapcsolatban (akkoriban persze elsősorban a házasságban) találja meg, amelyek összekapcsolódása soha nem volt kérdéses. Ezzel szemben Holly jól érzi magát a független bohém életében, amit nem is szívesen ad fel egyik kedvéért sem, főleg nem úgy, hogy sokáig úgy tűnik neki, hogy a kettőt egyszerre meg sem találhatja egy férfivel. A film központi eleme ezért Holly őrlődése a szerelem és anyagi biztonság, a függetlenség és érzelmi elköteleződés között. Holly az egész film során megpróbálja elkerülni az érzelmi elköteleződést, aminek azonban nem csak a független élet iránti rajongása az oka, hanem az is, hogy ő egy roppant érzékeny nő, akit hosszabb-rövidebb időre teljesen össze tud törni egy-egy személyes veszteség, amit láthatunk is akkor, amikor az imádott testvére meghal. Ekkor jövünk rá, hogy az a kissé cinikus burok, amit maga köré épít, valamint a szinte mániákus függetlenségpártisága valójában a sérülékenységét és belső ártatlanságát védi.

Persze láthattunk már jó néhány független nő típust és karaktert Hollywoodban ezt megelőzően is, de a korábbiak, mint például a noirok femme fatalejai  általában megbűnhődtek az ilyen jellegű vágyaik, motivációik miatt. Pedig a luxusprosti Holly és a kitartott Paul egyáltalán nem jobbak erkölcsileg a noirok gyenge antihőseinél és a függetlenségre vágyó (sokszor) pénzéhes femme fatalejainál, azonban Holly és Paul esetében ezt a film nem vágja annyira élesen a néző arcába. Bár Holly azért kap ötven dollárt, hogy elmenjen a "púderszobába" egy férfival, és üzeneteket szállít pénzért egy börtönben lévő bűnöző és az ügyvédje között, Az írói válságban szenvedő Paul pedig ugyanúgy egy gazdag nő kitartottja, mint Joe Gillis az Alkony sugárútban, de mindezt majdhogynem normálisnak és átlagosnak mutatja be ez az 1961-es film. Hiába, változnak az idők, a noiroknak már vagy 5-10 éve leáldoztak ekkoriban...Persze itt sem lehet kérdéses a néző előtt, hogy a két jóképű és vonzó szereplő összejön a történet végén ebben a hollywoodi filmben, aminek attól a pillanattól kezdve drukkol, hogy Paul bekopogtat Holly ajtaján. Kapcsolatuk azonban sokkal életszerűbb vagy még inkább modernebb, mint a korábbi hollywoodi filmek "szerelem első látásra" típusú kapcsolatai. Itt ugyanis először barátság alakul ki közöttük, aminek köszönhető az, hogy valóban megismerik a másikat, és nem vetik meg egymást az erkölcsösnek nem nevezhető életformájuk miatt. A kezdeti baráti kapcsolat miatt őszinték lehetnek egymással, ami megteremti annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben az életük tényleg összefonódjon egy másik szinten. A problémák persze akkor jönnek, amikor szerelmesek lesznek egymásba, mivel ekkor már elkezdi őket zavarni a másik foglalkozása. Ekkor azonban megint jól jön az őszinteség, amit Hollynak most már önmagával szemben is gyakorolnia kell, valamint az, hogy rájönnek arra, hogy a függetlenségüknél és anyagi biztonságuknál fontosabb és erősebb a szerelmük. (Persze Holly esetében - aki még szórakozni is a Tiffany ékszerboltba jár - a cinikusabb nézőben felmerülhet a kérdés, hogy ez az állapot mennyire lesz tartós, na de ez már nem része a filmnek.)

Audrey Hepburn tökéletes volt a fiatal vidéki lány szerepében, aki megpróbál "életben maradni" a nagyvárosban. Holly bohókás, kifinomult és érzékeny, ugyanakkor kissé felületesen butus és traumás múltja ellenére tapasztalatlan lány karakterébe a szokásosnál nagyobb mélységet visz, mivel játékában megmutatja a tőle megszokott gyermeki lelkesedése és arcai mellett karakterének törékeny, szomorú, ijedt és magányos pillanatait is. Audrey Hepburn a valóságban sokkal inkább volt introvertált, semmint extrovertált személyiség, ami segített neki eljátszani ezt az első ránézésre felszínesnek tűnő, valójában nagyon összetett karaktert, és amiben megmutathatta a kevésbé vidám arcait is. És persze ne feledkezzünk el arról sem, hogy mennyire felülmúlhatatlanul csinos és vonzó volt ebben a filmben (is), aki akár egy mosollyal, akár egy szomorkásabb tekintettel is meg tudja bárki szívét hódítani. Audrey Hepburn élete egyik legjobb alakítását láthatjuk itt, aki miatt végtelenszer újranézhető a film.Sajnos ugyanez nem mondható el partneréről, George Peppardról. Nála jobb színésznek kellett volna a férfi főszerepet játszania, hogy méltó párja lehessen Audrey Hepburnek. Egyrészről meg sem közelítette Hepburn kisugárzását, másrészről pedig személyisége sem igazán volt alkalmas a szerepre. Peppardot mindig is körüllengte egyfajta gazdag felső tízezerbeli aura, ami pont az ellenkezője annak, amivel a szegény, átlagos író karaktere ebben a filmben küszködik. Paul ugyanis korántsem olyan extravagáns, mint Holly - eleinte pont ezért tetszik meg neki a lány - akit egy kicsit bohém életmódjáért is irigyel. Paul már csak karakterénél fogva is másodhegedűs Holly mellett ebben a filmben, amit még a színészi játékok közötti különbségek is felerősítettek. Persze Peppard is jóképű és szerethető, sőt van egy-két egészen jó arca a filmben, de messze nem ér fel Audrey Hepburnhöz.

Mellettük viszont volt egy olyan karakter és színész a filmben, ami/aki akkor is és most is erős kritika tárgyát jelentette. Mickey Rooney alakított egy japán karaktert, Yunioshit a filmben, aki ugyanabban a házban él, mint Holly és Paul. A filmet nem csak azért kritizálták, mert egy elmaszkírozott fehér játszott egy nem európai szerepet, ami még oké volt 1930-ban, de 1960-ban már nem annyira, hanem annak végtelenül eltúlzott, sztereotipikus bemutatása miatt is. Ezzel a campszerűen ripacs játékkal Rooney és a rendező is a film vígjáték vonalát próbálta erősíteni, azonban inkább csak kínossá váltak ezek a jelenetek, olyannyira, hogy már 1961-ben is annak számítottak, amit erősített az a tény is, hogy ez a karakter lényegében teljesen felesleges ebben a filmben. Még akkor is az lenne, ha nem camp-szerűen játszotta volna el egy japán származású színész.

Vele szemben azért voltak kiváló mellékszereplők is, mint például Martin Balsam, mint O.J. Berman, Holly kissé neurotikus menedzsere, vagy Patricia Neal, Paul manipulatív középkorú kitartójának szerepében.Henry Mancini, a '60-as évek egyik legkiválóbb (film)zeneszerzője nevéhez köthető az Álom luxuskivitelben zenéje, aminek leghíresebb eleme a Moon River c. dal Audrey Hepburn előadásában (a film végi videóban látható), amelyekért Manici két Oscar-díjat is nyert a legjobb hátérzene és legjobb dal kategóriákban. A Moon River egyébként jelenleg a legjobb filmdalok 4. helyén áll, és amit kifejezetten Hepburn nem túl széles skálájú hangjára írt. Állítólag a Paramount stúdió vezetői utálták a dalt, hogy ki akarták vetetni a filmből, amire Hepburn annyit mondott nekik, hogy "csak a holttestemen át", amivel szerencsére elérte, hogy a filmben maradt a mára már ikonikussá vált jelenet. A dal egyébként  arról szól, hogy a boldogság ígérete mindig ott lebeg az ember orra előtt, de valahogy soha nem érjük utol. A Moon River kissé szomorú és melankolikusan romantikus hangulata tökéletesen illeszkedik a film atmoszférájához.

Nemcsak a zene, de a gyönyörű fényképezés is erősíti a film szomorkásan romantikus atmoszférájához, ami Franz F. Planer (pl. Római vakáció) operatőr nevéhez fűződik. A külső jeleneteket a történetnek megfelelően New Yorkban, a belsőket pedig - kivéve a Tiffanynál játszódóakat - a Paramount stúdiójában vették fel. Mint ahogy az egész film, úgy annak fényképezése is Audrey Hepburn köré épül, kiemelvén nemcsak a színésznő szépségét, de karakterének extravagánsságát is a hatalmas kontyával, a hosszú cigaretta szipkájával, Tiffanys ékszereivel és Givenchy ruhájával. A film ezen képeit a 20. század Hollywodjának leginkonikusabb és leghíresebb képei között emlegetik ma már. 

Audrey Hepburnnek köszönhetően Az álom luxuskivitelben egyike a világ leghíresebb filmjeinek, aminek egyes képeit még azok is ismerik, akik esetleg nem látták még a filmet. A színésznő és kiegészítői olyannyira fontosak, hogy nélkülük nem biztos, hogy ma már sokan emlékeznének erre a romantikus komédiára, függetlenül attól, hogy a korszak, a '60-as évek egyik ikonikus filmjének számít. Mindazonáltal az Álom luxuskivitelben egy bájos és erős atmoszférával rendelkező korszakos darab, amit Audrey Hepburn tett halhatatlanná a maga természetesen bájos, elbűvölő stílusával és játékával. Már csak miatta is látni kell ezt a filmet.

Értékelés:  8,5/10

Moon River Audrey Hepburn előadásában:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr6213836392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.