Time Goes By

Az aranykezű férfi (The Man with the Golden Arm) 1955

2018. május 07. 10:41 - Time Goes By

Három Oscar-díjra jelölték Otto Preminger tabudöntögető témával rendelkező drámáját, amely a hollywoodi cenzúra idején először mutatta be egy drogos életének egy kritikus szakaszát és küzdelmeit. A korabeli szigorú cenzúra egyik nagyon fontos pontja volt, hogy droghasználatot semmilyen formában nem mutathatnak meg filmekben, ami miatt Preminger drámája csak nagyon hosszú és kimerítő küzdelem után jelenhetett meg 1955-ben Frank Sinatra, Eleanor Parker és Kim Novak főszereplésével.

Az ex-drogos Frankie Machine (Frank Sinatra) éppen szabadul börtönbüntetése után és hazatér Chicago egyik lepukkant negyedében lévő lakásába, ahol kerekes székhez kötött felesége, Zosh (Eleanor Parker) várja. Frankie azért volt börtönben, mert kártyadílerként elvitte a balhét Zero (Robert Strauss) illegális szerencsejáték barlangot üzemeltető alvilági főnöke helyett, aki megígérte neki, hogy ennek fejében gondoskodik feleségéről. A történet során megtudjuk, hogy Zosh egy olyan autó balesetben sérült meg, amit Frankie okozott bedrogozott állapotban, és akit leginkább csak a lelkiismeret-furdalása miatt vett feleségül, valójában azonban egy sztriptíz klub "hostessbe" Mollyba (Kim Novak) szerelmes, aki ugyanabban az épületben lakik, mint a házaspár. Frankie a börtönben megtanult dobolni, és abban reménykedik, hogy végre új életet kezdhet zenészként és "tisztán". A környezete és régi életének tartozékai, mint Zero és Louie (Darren McGavin), Frankie korábbi drogdílere, boldogtalan házassága - na meg persze saját gyengesége - visszahúzzák egy olyan életbe, amit szeretne már maga mögött hagyni...Hollywood aranykorában (1930-1960) készült filmek és legfőképpen azok rendezőinek egy része jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a kezdetben nagyon szigorú cenzúra (1934-1968) határai idővel folyamatosan tágultak egészen a hatvanas évek végéig, amikor már képtelenség volt a filmekben látható ártatlanság látszatát fenntartani. A cenzúra koporsójába az egyik szöget - mégpedig elég nagyot - Billy Wilder verte be 1945-ös filmjével, a The Lost Weekenddel, ami Hollywood történelme folyamán először ábrázolta hitelesen egy alkoholista ember harcát és lecsúszását. Bár a drogfüggőség és annak mechanizmusa nagyon hasonlít az alkoholizmushoz -csak talán még gyorsabb -, azonban ezt a témát sokkal mélyebb tabu vette körbe nem csak a cenzúra bizottság, de a társadalom szemében is, ezért tíz évnek kellett eltelnie, mire egy ilyen témájú film megjelenhetett Hollywoodban, köszönhetően Otto Preminger nagyon elszánt küzdelmének. A rendezőnek leginkább arról kellett meggyőznie a cenzúra bizottságot, hogy a dráma nem, hogy nem fog senkit droghasználatra biztatni, hanem pont ellenkezőleg, egy heroinista kétségbeesett harca függősége ellen, szenvedése és lecsúszása nagy valószínűséggel inkább elrémisztő hatással lesz a közönségre. A United Artist filmstúdió elnöke, Arthur Krim is próbált segíteni ebben a rendezőnek (na és persze mert egy csomó pénzt invesztáltak ebbe a filmbe) megerősítvén azt, hogy ez a dráma tulajdonképpen közszolgálatot végez. A filmet annak ellenére mutatták be néhány amerikai nagyvárosban 1955 decemberében (New York, Los Angeles, Chicago), hogy mégis elbukták az engedélyezést. Végül csak 1961-ben kapta meg Az aranykezű férfi a bemutatásra alkalmas produkciós kódot 17011-es számmal, ami után már szélesebb körben is le lehetett vetíteni.A forgatókönyvet Walter Newman, Lewis Meltzer és Ben Hecht írták Nelson Algren 1949-es azonos című regényéből, és amit jelentős mértékben megváltoztattak annak érdekében, hogy a film átmenjen a cenzúrán, mégpedig úgy, hogy a központi témája és fókusza a főszereplő drogfüggősége legyen - ellentétben a regénnyel, ahol ez inkább csak mellékszál. A könyvben Frankie egy második világháborúban szolgált ex-katona, aki sebesülése miatt szokott rá a morfiumra, míg a filmben nincs igazán szó a háborúról, itt Frankie egyszerűen csak ki akarta próbálni a heroint (amit nem neveznek meg ugyan, de kitalálható). Tehát a könyv kissé felmentő alapszituációjával ellentétben a film "drogosabbá" és bűnösebbé tette Frankiet annak érdekében, hogy a közönség ne bocsássa meg gyengeségét olyan könnyen, mint mondjuk egy háborúban megsebesült katona esetében, aki az állandó fájdalom ellen használ drogot.

Annak ellenére, hogy a filmbeli Frankie is valahol áldozatjellegű karakter, Preminger mégis arra törekedett, hogy bemutassa azt is, hogy minden felnőtt ember alapvetően maga felelős a sorsáért, és nem lehet kizárólag a körülményekre hivatkozni annak érdekében, hogy az egyén minden saját felelősségét másokra, vagy a nagyon arctalan és megfoghatatlan társadalomra hárítson.

Frankie: Adnál egy kis pénzt Molly? Annyira betegnek érzem magam, fáj mindenhol...

Molly: Egyszerűbb, ha leugrasz a tetőről, ha mindenáron meg akarod ölni magad, de engem ne kérj arra, hogy segítsek ebben...

A film többjelentésű címe egyébként Frankie egyik filmbeli sorából jön, amikor elmeséli, hogy a börtönben "aranykezű tehetségnek" nevezte őt az a férfi, akitől dobolni tanult. Ez a kifejezés három jelentést is magában hordoz a filmben, mivel Frankie nem csak dobolásra, hanem illegális kártya dílerkedésre és drogozásra és használja ezeket az arany kezeket, amely két utóbbi tevékenység nyilvánvalóan nem a felemelkedését szolgálják.Bár Az aranykezű ember egy film dráma, azonban rendelkezik jó néhány nagyon erősen noiros elemmel is, ami talán nem meglepő egy olyan rendező esetében, aki számos remek noirt készített pályafutása során (Laura 1944, Fallen Angel 1945, Where the Sidewalk Ends 1950, Angel Face 1953 stb...). Az aranykezű férfi esetében nem csak a fényképezése tartozik ide helyenként, és a film végi meglepő - sokkal inkább noirokra, semmint drámákra jellemző - csavara miatt, hanem legfőképpen karakterizálása által, azon belül is leginkább gyenge antihőse az, akinek jellemzői és története tökéletesen hozza a noir főszereplők alap kliséit: a börtönből éppen szabaduló férfi, aki próbálna új életet kezdeni, azonban lepukkant környezete és az abban mozgó ugyancsak lepukkant és a társadalom peremén álló emberek okozta kísértésnek és nyomásnak nem tud ellenállni, amely folyamatban erős szerepe van saját gyengeségének is.

Ez a lepukkant környezet egyébként szintén noirokhoz hasonlóan nagyon kiábrándító képet fest az emberi természetről, ugyanis ebben  a filmben (is) szinte minden embert a saját önzősége mozgat és vezérel, ami ad egy nagy adag realista és pesszimista hangulatot a filmnek, annak ellenére, hogy más összetevői miatt még sem nevezhető igazán realistának a film, vagy legalábbis nem mai standard szerint. Ez persze egy részről megint csak a cenzúra eredménye, ami miatt senki se káromkodik, szexszel, hányja vagy csinálja össze magát ebben a drogosokkal, prostituáltakkal és lepukkant környezetben játszódó filmben, amiben mintha minden szereplő civilizáltabbnak tűnne, mint a valóságban. Valószínűleg úgy gondolták, hogy a drog téma épp elég lesz önmagában is ahhoz, hogy próbára tegyék a cenzúrát és mással már nem akartak próbálkozni, amit esetleg provokációnak nevezhettek volna, így aztán meglehetősen "sterilnek" tűnik a film. Másrészről - és ez viszont már a film készítőinek hibája - Frankie, a heroinista drogos ruhája mindig frissen mosott és vasalt, cipője szép rendesen csillog, amivel nagy valószínűséggel a külsőségekre mindig sokat adó Frank Sinatra követelését elégítették ki, ami miatt nem is tűnik igazán autentikusnak a későbbi drogos filmek szereplőihez (na és persze a valósághoz) képest szokatlanul ápolt külsővel rendelkező karaktere manapság. Pedig Frankie szerepéből ki lehetett volna hozni egy nagyon összetett és jó alakítást még ebben a cenzúra sújtotta filmben is, hiszen számos olyan körülmény fennáll esetében, ami tovább növeli a szerep érdekességét, drámaiságát. Frankie a börtönből kikerülvén új szakmájával optimistán tekint jövője elé, ami szakma nem csak becsületes megélhetését biztosíthatja, de egyben az önbecsülésében is megerősíti a drogról a börtönben leszokó ex-junkiet, aki végre tehetségesnek bizonyul valamiben. Ez az optimizmus azonban hamarosan eltűnik régi megszokott környezetében, ahol nem csak olyan alvilági emberek, mint Zero, az illegális kártyabarlang tulajdonos és Louie, a drogdíler akarják kihasználni, de kerekes székes felesége felől is hatalmas nyomás nehezedik rá, aki folyamatos érzelmi zsarolással próbálja magához láncolni a férfit.

A három legnagyobb visszahúzó erő közül Zosh a legfontosabb. A nő játssza a kulcsszerepet Frankie visszacsúszásában, mivel a másik kettő csak azért tudja befolyásolni és kihasználni, mert Frankie nem tudja elhagyni feleségét. Bár Sinatra remek énekes előadó volt, aki sokkal inkább népszerűsége miatt kapott számos drámában is főszerepet vagy fontosabb mellékszerepet (From Here to Eternity, amivel el is nyerte a legjobb férfi mellékszereplő díját), és nem feltétlenül színészi tehetsége miatt. Ez véleményem szerint itt is kiütközik, függetlenül attól, hogy Oscar-díjra jelölték, de Ernest Borgnine-nal, James Deannel, Spencer Tracyvel vagy James Cagneyvel szemben esélye sem volt a díj megnyerésére.A film egyetlen "jó" karaktere Molly, egy sztriptíz klub hostesse, magyarán prostituált, aki már annyira irreálisan jó, hogy úgy tűnik ő nem aranykézzel, hanem aranyszívvel rendelkezik. Kim Novak szintén nem tartozott az igazán tehetséges színészek közé, ő inkább csak külseje miatt volt népszerű és a szerepeit is főleg emiatt kapta, ami után talán nem lesz túl meglepő, hogy ő sem tűnt igazán jónak vagy hitelesnek ebben a karakterben és ebben a filmben. Molly ugyanis egy alacsony osztálybeli és megbecsültnek éppen nem nevezhető foglalkozású űző nőt játszik, aki ennél azonban többre vágyik, de valahogy se esze, se tehetsége ahhoz, hogy tényleg felemelkedjen. Az egyetlen dolog amivel rendelkezik, az az arany szíve, aki mindig csak segíteni akar azoknak a nem megfelelő férfiaknak, akik igazából csak kihasználják vagy akár erőszakoskodnak vele. Molly az egyetlen, aki tényleg szereti a Frankiet, az egyetlen, aki melegséget ad neki ebben a nagyon hideg világban, aki valóban segíteni akar neki abban, hogy leszokhasson róla és végre tényleg új életet kezdhessen, amihez azonban szükség lenne a férfi elszántságára és erejére is. Molly karaktere a film egyik fontos drámai eszköze. A csinos és kedves nő szeretete ugyanis exponenciális módon felerősíti Frankie szenvedését csapdába szorult helyzetében rokkant és önző felesége mellett és kínlódását még drámaibbá teszi azáltal, hogy ott lebeg a boldogság lehetősége a férfi orra előtt, amit azonban úgy tűnik, hogy nem érhet el. Kim Novak ebben a szerepében is kissé kimértnek és merevnek tűnik, mint általában mindig.

Zosht, Frankie önző és undok feleségét Eleanor Parker alakította, amely szerepet ő meg egy kicsit túljátszott, pedig ez a karakter több dolog miatt is érdekes és szokatlan volt a maga idejében. Zosh érzelmi zsarolással próbálja meg férjét magához láncolni, azáltal ahogy sajnáltatja magát rokkantsága miatt. A nő ezzel a hatalmas birtoklási vágyával, na meg manipulációs készségével hasonlít azokra a femme fataleokra, akik bármilyen eszközt megengednek maguknak azért, hogy megtartsanak egy férfit,és aminek általában az lesz az eredménye, hogy tönkreteszik. Az ilyen típusú tíz körömmel a férfiba kapaszkodó nőket a noirokban általában nem a szerelem vagy szeretet vezérli mintsem inkább az önzőség, a félelem az egyedül léttől vagy akár pszichés problémák, amelyek egy része Zosh esetében is fennáll.A film egyik legerősebb eleme a zenéje, amit Elmer Bernstein szerzett, és amit nem véletlenül nevezett manapság egy híres filmkritikus "az '50-es évek legjobb filmes jazz zenéjének, ami a mai napig is a legjobbak közé tartozik, és ami megmutatja, hogy mennyire jó lehet egy filmzene." A filmet Sam Leavitt operatőr fényképezte, aki Otto Preminger egyik leggyakoribb munkatársa volt, és akivel együtt dolgozott többek között az Egy gyilkosság anatómiájában és az Exodusban is. Leavitt számtalan közeli képpel és szöggel próbálja növelni a film drámaiságát, főleg azokban a jelenetekben, amikor Frankie szenved vagy éppen lövi magát.

Otto Preminger rendező Az aranykezű férfi minden hibája - nem igazán jó és hiteles színész csapat valamint a film steril jellege - ellenére is - filmtörténeti szempontból - egy nagyon fontos darabot készített. A film hibáinak egy része a cenzúrával való küzdelem eredménye, mivel a rendező a megjelenés érdekében megpróbált egyensúlyozni a cenzúra és a realizmus között, miközben bemutatja egy heroinista küszködését és az őt körülvevő közeget egy olyan korban, amikor a mainstream amerikai filmek általában egy idilli társadalom képet közvetítettek. Billy Wilder The Lost Weekendje után Preminger folytatta a sort a cenzúra lazításában, és többek között nekik is köszönhető az, hogy manapság olyan filmek készülhetnek, mint például a Rekviem egy álomért. Az aranykezű férfi egyszerre hat egy kicsit öregnek, ugyanakkor mégis időtlennek és aktuálisnak.

Értékelés: 7,5/10

Mivel a film public domainen van, ezért a youtubeon végig megnézhető:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr2213893446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.