Time Goes By

A bűn városa (Sin City) 2005

2018. május 24. 10:33 - Time Goes By

Robert Rodriguez és Frank Miller írta és rendezte ezt a neo-noir antológia krimit Miller azonos című képregény sorozatából, amiben Quentin Tarantino is közreműködött, mint speciális vendég rendező. A Sin City nem csak egyszerűen egy képregény adaptáció, hanem szó szerint életre kelti a képregényt a filmvásznon kedvenc műfajunk stílusában, miközben nagyon modern eszközökkel és különálló történetek keretében, kissé karikatúraszerűen jelenít meg a '40-es évek noir világát. A filmben válogatott színész csapat látható, közte Bruce Willis, Mickey Rourke, Clive Owen, Jessica Alba, Benicio del Toro, Elijah Wood, Rutger Hauer és még sokan mások.

A filmben három, egymással csak nagyon laza kapcsolatban álló történet látható, amit egy negyedik szál keretez. A film elején a The Costumer is Always Right keretében egy bérgyilkos, The Man (Josh Hartnett) és egy gyönyörű nő, a Vevő (Marley Shelton) folytat egy rövid beszélgetést egy felhőkarcoló tetején lévő lakás teraszán, amiről rálátni az éjszakai Bűnös Városra. A jelenet végén a Férfi lelövi a Nőt csókolózás közben, majd a Férfi - bérgyilkos - narrációjából kiderül, hogy a Nő saját maga fizetett a megöléséért. Az első fő történet a That Yellow Bastard, aminek főszereplője egy kiöregedő és szívbeteg detektív, John Hartigan (Bruce Willis) megmenti a 11 éves Nancyt egy befolyásos szenátor szadista pedofil fiától, de a korrupt rendőrök Hartigan nyakába varrják a szenátor fiának összes bűnét. Szabadulása után megkeresi az immár felnőtt lányt (Jessica Alba), akibe beleszeret, és akit megint meg kell mentenie. A második történet, a The Hard Goodbye főszereplője egy kegyetlen skizofrén pszichopata gyilkos, Marv (Mickey Rourke), aki élete legjobb éjszakáját egy Goldie nevű lánnyal tölti, majd arra ébred, hogy a mellette fekvő lányt valaki megölte. Innentől kezdve csak az a gondolat foglalkoztatja, hogy megtalálja és a maga módján megbüntesse a lány gyilkosát, aminek során egy még nála is kegyetlenebb és pszichopatább alakkal (Elijah Wood) fut össze. A harmadik történetben, a The Big Fat Killben a város prostituáltjai megölnek egy fegyverrel fenyegetőző alakot (Benicio del Toro), akiről kiderül, hogy  ő volt Jack Rafferty nyomozó. Csak egy hírhedt gyilkos, Dwight (Clive Owen) áll a lányok mellé, hogy megmentse őket a város rendőreinek és alvilágának bosszújától.A Sin City - hasonlóan Tarantino egyes filmjeihez - nem a történetről, hanem a stílusról szól. A film a '40-50-es évek klasszikus noirjainak képregény jellegű stílusgyakorlata, amiben megtalálható a műfaj minden lényeges eleme, a sötét atmoszféra, az esőben ázó bűnös nagyváros, mint a fertő melegágya, amiben minden létező erkölcstelenség előfordul: az erőszak, a szadizmus, a korrupció, a prostitúció és a bűnözés, amelyeknek elkövetői természetesen tipikus noir karakterek, a kiégett és viharvert antihősök, a szexualitásukkal csábító femme fataleok, és korrupt hivatalnokok, rendőrök, politikusok. A film legerősebb eleme - a műfajban majdhogynem megszokottan - a látványvilága a ragyogó fekete-fehér árnyékos és sötét képeivel, amit egy-egy - nagyon képregényszerűen - éles szín dob fel egyes jelenetekben, mint egy kék szemszín vagy egy vörös ruha. A Sin City technikai megvalósítása és fényképezése által hihetetlenül hűen és mégis nagyon modern módon képes visszaadni és ötvözni a képregények és a klasszikus noirok stílusát. Mintha egy régi noir detektív képregény és a Kill Bill keverékét látnánk a mozivásznon a Sin Cityben, ami nyilvánvalóan egy kissé karikatúraszerű, ugyanakkor mégis tiszteletteljes rajongó hódolat a klasszikus noir műfajának.  

A történet legnagyobb része Miller eredeti képregény sorozatának első, harmadik és negyedik részén alapul, aminek megfilmesítési jogait sokáig nem akarta eladni, félvén attól, hogy a filmadaptációja nem lesz elég hű a forráshoz. Rodriguez egész életében nagy képregény rajongó volt, és szinte égett a vágytól, hogy megfilmesíthesse a Sin Cityt. Annak érdekében, hogy rávegye Millert az adaptáció elkészítésére,  leforgatta a pár perces nyitó jelenetet, aminek végtelen stílusosságával, valamint azzal, hogy szinte kockáról kockára követi a képregényt, végül meggyőzte annak szerzőjét. A film három fő történet szála és a keret epizódikusan (1,2,3,4,2,1) jelenik meg, amelyek valójában különálló történetek és igazából csak annyi köti össze őket, hogy egy városban játszódnak és annak egyik kocsmájában mindhárom történet főszereplője megfordul a film folyamán, jelezvén azt, hogy ismeretlenül is, de az emberek átsétálnak egymás életén egy nagyvárosban. Mindazonáltal a három főszereplő antihős karakter, Hartigan, Marv és Dwight soha nem kerülnek interakcióba egymással.Nem csak a film egészére jellemző az, hogy szinte minden fontosabb noir elem megtalálható benne, hanem a forgatókönyvére is, ami nem lineáris történetvezetéssel és narráció segítségével bontja ki a történet(ek)et, amiben tipikus noir témák és hardboiled dumát nyomó karakterek szerepelnek. Még szlengben is megpróbálják megidézni a 40-es évek noirjait és gengszterfilmjeit, mint például a "yellow", mint "gyáva" használatával, ahogy az már egyik történet címében is látható, és amit ezerszer hallhattunk mondjuk egy-egy James Cagney gengszterfilmben. A Sin City kissé morbid humorú cinikus és ironikus szövege (narráció, dialógusok) mintha egyenesen egy 40-50-es évekbeli detektív noirból csöppent volna ide, és ami annyira jó, hogy ellensúlyozza a B filmeknek és képregényeknek megfelelően sekélyes karakterizálást, ami lényegében még a műfaj sablonjait is csak karcolja. A viharvert antihősök megmentik az üldözött és veszélyben lévő ribancaikat, amivel egyben fel is áldozzák magukat. A noirokat sokszor jellemzik úgy, mint "filmre vitt férfifantáziák és félelmek", nos a Sin City inkább egy tinédzser fiú fantáziái és félelmei, ugyanis itt ezek a leharcolt és elbukó antihősök mintha kapnának egyfajta superhero jelleget is, amivel a film nyilvánvalóan a képregények karakterizálásának akar megfelelni. Szóval Hartigan, Marv és Dwight superhero noir antihősök.

A szokásos noir témák között is meghatározó az erőszak, amelynek mértékéről már akkor is lehet némi fogalmunk, ha nem láttuk a filmet, de tudjuk, hogy Tarantino közreműködött benne, és ismerjük Marv egyik monológját, amit a meghalt Goldiera gondolván mond:

"Amikor megtalálom azt, aki ezt tette veled, annak halála nem lesz olyan gyors és csendes, mint a tiéd. Nem. Az hangos lesz és nagyon csúnya, amolyan magamfajta gyilkosság. Egyenesen rámeredek és az arcába nevetek miközben isten segítségért sikoltozik. Még hangosabban röhögök majd, amikor kisgyerekként nyöszörög."Ez alapján már sejthető, hogy Marv - akinek baltával faragott arcát ragtapaszok borítják - nem csak egyszerűen gyilkos, de még meg is kínozza alanyait, aminek a legkegyetlenebb részei szerencsére kamerán kívül történnek és csak beszélnek róla. Ettől függetlenül azért láthatunk olyan gyilkosságot, amikor valakit egy vécécsészébe fojtanak, hasba és tökön lőnek, ugyanakkor az erőszakos jelenetekre jellemző, hogy Tarantinosan és képregényszerűen kissé abszurdak és nem realisztikusak, ami miatt nem is igazán lehet komolyan venni - amihez a látványvilág stilizált jellege is hozzájárul - tehát a Sin Citynek koránt sincs olyan szadista jellege, mint mondjuk a Fűrész filmeknek.

A három történet közül a legtöbben a pszichopata Marv bosszúját tartják a legjobbnak, amiben a még nála is pszichopatább kannibálon kegyetlenül megtorolja Goldie halálát, szerintem azonban Hartigan nyomozó története a legjobb, a legnoirosabb viszonylag kevés képregény jelleggel. Tudom, hogy felesleges hihetőséget és hitelességet számon kérni egy noir képregény stílus tanulmányon, ugyanakkor nem tudtam elhessegetni magamtól azt  gondolatot, hogy a Hartigan detektív története az, ami akár egy klasszikus noirban is megjelenhetett volna. Persze a képregényszerű elemek ugyanolyan fontos részei ennek a filmnek, mint a noir elemek, na de minden film megítélése tartalmaz szubjektivitást, és mivel soha nem voltam nagy képregény rajongó, ezért nyilván inkább a noirosabb részek tetszettek jobban. A harmadik történet a leggyengébb a három közül, nem csak sztoirját, de a színészeit illetően is. A filmnek egyébként ez a szála a "legtarantinosabb", nem csak azért, mert itt működött közre, mint meghívott vendégrendező, ami nem csak a megvalósításon látszott, de a témákat illetően is fel-felbukkan hatása a náci férfiakat gyilkoló feminista fegyveres, szamurájkardos (á la Kill Bill) prostikon keresztül. (Van egy jelenet, amiben nyíllal átlövik az egyik bűnöző fejét, pont ott, ahol egy horogkereszt van tetoválva, ami nagyon emlékeztet a pár évvel későbbi Inglourious Basterds egyik elemére, aminek ötlete valószínűleg innen jött.)Mindegyik sztori főszereplője egy-egy kívülálló, keményfejű és lestrapált antihős, akik közül Bruce Willis Hartigan nyomozója mintha Bogart detektív karaktereit idézné kissé, Mickey Rourke pszichopata Marv-ja pedig egyrészről James Cagney elmebeteg, de aranyszívű gengszter karaktereit, valamint az L.A. Confidential c. neo-noir Bud nevű szereplőjét idézi, aki utálja ha nőket bántanak, függetlenül attól, hogy érzésem szerint egyikőjük esetében sem volt cél, hogy egy-egy konkrét noir szereplőt utánozzanak, mintsem inkább jellemző karakter típusokat jelenítsenek meg. Clive Owen pedig az a gyilkos antihős, aki nem egy konkrét nő miatt keveredik slamasztikába, hanem egy egész csoport miatt azáltal, hogy a (látszólag) gyengébbek oldalára áll. A film női főszereplői is többféle-fajta szexis végzet asszonya karaktert mutatnak be a megmentendő és valóban kiszolgáltatott lánytól/nőtől a skála másik végén álló géppisztolyokkal és késekkel felszerelt amazonokig. (Az egyik jelenetben Wendy, Goldie ikertestvére ugyanúgy gyújt egyszerre két cigarettára, hogy az egyiket a férfinek adja, mint Lauren Bacall a The Big Sleepben.)

A film legfontosabb és legjobb eleme a látványvilága és fényképezése, ami szintén Robert Rodriguez nevéhez fűződik, és ami megérdemelt volna legalább egy Oscar-jelölést. A látványvilág megalkotása az un. digital blacklot segítségével történt, amikor a forgatás egy díszlet nélküli pódiumon történik, amihez a későbbiekben adnak (általában) CGI segítségével valamilyen mesterséges hátteret. A látványvilág nagyon fontos részét képezi a noirosan árnyékos és kontrasztos fekete-fehér színei, amit egyes részletekben egy-egy nagyon éles színnel dobnak fel és tesznek képregény jellegűvé. Ezt valójában úgy érték el, hogy eredetileg az egész filmet színesben fényképezték, és azt konvertálták át fekete-fehérbe, majd digitálisan kiszíneztek bizonyos dolgokat, mint például egy vörös ruhát, egy pár kék, zöld vagy arany szemet, piros vagy sárga vércseppeket, szőke hajat vagy éppen vörös rúzsos ajkakat. A három történet zenéjét három zeneszerző szerezte, John Debney (The Big Fat Kill), Graeme Revell (The Hard Goodbye) és az író, rendező, valamint operatőr Robert Rodriguez (The Yellow Batards)

Robert Rodriguez  és Frank Miller neo-noir képregény stílustanulmánya Tarantino - aki ekkor már túl volt a Kill Bill 1,2-n - egyes filmjeit idézi a maga lenyűgöző látványvilágával, képregényszerű akciójeleneteivel, végtelen stílusosságával és műfajainak megfelelő karaktereivel, amelyeket kiváló színészek játszottak el, akik közülük is kiemelkedett Bruce Willis és Mickey Rourke. A Sin City maga az életre kelt noir képregény, egy nagyon speciális exploitation film, amiben szemmel látható az a már-már művészi igényűnek nevezhető törekvés, hogy visszaadják a film két forrásának, a noirok sötét világát és a képregények egyszerű és felszínes, de szórakoztató stílusát. Ha valaki szereti a noirokat (vagy a képregényeket), akkor kötelező látnia ezt a végtelenül egyedi, ultra-erőszakos, ugyanakkor stilizált filmes noir képregényt. 

Értékelés: 9/10 (amiben atmoszféra és látványvilág 11/10, a harmadik történet 7/10)

A film nyitójelenete:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr7013977402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2019.01.07. 02:17:28

Csodálkoztam, hogy ez a film nem volt meg nálad, annyira (neo-) noiros az egész... aztán most felfedeztem, hogy időközben csak kikerült...

Szerintem egy varázslat az egész... a második részt még nem mertem megnézni, mert félek a csalódástól...

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.01.07. 02:23:16

Elképesztő, ahogy kinéz. A második rész is gyönyörű, de valahogy az már nem varázsolt el annyira. Ebben valószínűleg az is benne van, hogy már elmúlt az újdonság hatása.