Time Goes By

Vakok földjén (Land of the Blind) 2006

2018. június 21. 11:52 - Time Goes By

A Vakok földjén egy nagyon sötét és ütős brit-amerikai politikai thriller és szatíra Ralph Fiennes-szal és Donald Sutherlanddel a főszerepekben. A film nem egy konkrét elnyomó rendszer működését mutatja be és figurázza ki, hanem az összes diktatórikus rendszert ideológiától függetlenül, egymással összemosva és mixelve. Így a célpont ez esetben nem a kommunizmus vagy fasizmus, mint általában az ilyen típusú filmeké, hanem  maga a nagybetűs Totalitarizmus, amibe beleértendő minden más típusú diktatúra is: a közép és dél-amerikai, esetleg afrikai katonai junták és banánköztársaság-jellegű rendszerek, vagy éppen a vallási alapon működő teokráciák is. A történelem folyamán számtalanszor megtörtént, hogy egy elnyomó rendszert egy forradalom elsöpört, hogy aztán egy még elnyomóbb rendszert állítson fel, amit aztán megint elsöpörnek, és ami után visszajöhet az eredeti valamilyen módosított formában. És természetesen mindehhez mindenki jól hangzó jelszavakat használ. 

 

A film főszereplője, az átlagember Joe (Ralph Fiennes) írja meg és meséli el a híres forradalmár és országvezető, Thorne (Donald Sutherland) és a saját történetét. Hazafias alapon Joe a pályafutását katonaként kezdi, majd börtönőrként folytatja Maximilian Junior (Tom Hollander) nevű gyerekes, ostoba és kegyetlen diktátor uralma alatt, aki a szélsőjobbos jellegű banánköztársaságának vezetését apjától, a nagy vezértől örökölte (aki véletlenül nagyon hasonlít Mussolinire). Junior azonban nem rendelkezik apja karizmájával vagy bármilyen jellegű politikai tehetséggel, így országát a hozzá nem értésével és zsarnokságával nagyon hamar a forradalom szélére sodorja a nép körében erőteljesen növekvő elégedetlenség közepette. Junior nem kevesebbnek, mint "President for Life"-nak, azaz Örökös Elnöknek hívja magát. Joe munkája során a rendszer egyik politikai börtönében ismerkedik meg és barátkozik össze  az itt bebörtönzött ellenzéki vezetővel, a színműíró John Thorne-nal, aki a jól hangzó "Állampolgárok az Igazságért és Demokráciáért" nevű kommunista csoport vezetője. A bel és külföldi politikai helyzet miatt Junior kénytelen kiengedni Thornet  börtönből, aki ráadásul még a Parlamentbe is bekerül. Joe kiábrándul Junior rendszeréből, amikor már ő is fenyegetve érzi magát, ezért segít Thornenak végrehajtani a kommunista puccsot, aki lelövi Juniort és feleségét, Josephinet, aki mintha Marie Antoinette és Madame Pompadour keveréke lenne. Thorne azonban semmit se tanul a múltból és ezután még a korábbinál is elnyomóbb, kommunista rendszert hoz létre, amiben leginkább a sztálinista és maoista irány fedezhető fel, ráadásul még az iráni iszlám államra emlékeztető elemek is megtalálhatóak benne. Joe kegyvesztetté válik azután, hogy figyelmezteti Thornet a rendszer nem demokratikus jellegére és megtagadja a hűségnyilatkozat aláírását, ami miatt egy gulágra kerül. De mint tudjuk a forradalom felzabálja gyermekeit, így aztán Thorne sem kerülheti el a sorsát...Robert Edwards írta és rendezte ezt a bátor, ütős és borotvaéles politikai szatírát. A filmnek számtalan rétege van, így egyszerre képes politikai thrillerként, szatíraként, fekete komédiaként is működni az esetenként kemény és brutális jeleneteivel, abszurd és kiélezett karaktereivel, valamint ironikus felhangjaival. A Vakok földjén nem volt túl népszerű a kritikusok körében, aminek alapvetően az volt az oka, hogy nem értették meg a lényegét és a különböző össze nem tartozó ideológiák keverését hozták fel legtöbbször vádként. De ez a film lényege, ugyanis ez nem egy konkrét diktatúra formáról szól, hanem az összesről egyszerre, amelyek rendelkezhetnek ugyan nagyon eltérő ideológiával, a működési alapjuk és mechanizmusuk mégis ugyanaz. Na de ez a film másik lényege: az ember soha nem tanul a történelemből. Újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, mert ha más jelszavakat, hívószavakat hall, akkor azt hiszi, hogy az nem ugyanolyan, mint az előző. Például mennyivel jobban hangzik a multikulti, mint az internacionalizmus, nem igaz? Olyan modern.

A film címében lévő "vakok" pedig nem a gyűlölt, utált, lenézett diktátorokra (politikusokra) utal, hanem a jó népre, az egyénekre, ránk átlagemberekre. Vakok között pedig a félszemű a király. A mindenkori forradalmárok, legyenek szélsőbalosok vagy szélsőjobbosok, pedig azok a végtelenül öntelt emberek, akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy eldöntsék ki élhet, vagy kinek kell meghalnia, illetve ki az aki jobb vagy rosszabb életet érdemel - persze mindig a saját ideológiájuk vélt igazságossága nevében. 

Mit tettél ma a forradalomért? - kérdezi az utcai plakát:Bár az amplitúdó néha nagyon kileng, de a szenvedés mennyisége a diktatúrákban lényegében konstans, csak éppen más társadalmi csoportokat érint hátrányosan ideológiától függően, de alapjaiban minden totalitárius rendszer ugyanúgy működik - függetlenül az ideológiától. A három alap elnyomó rendszer a kommunizmus, ahol osztályalapon, a fasizmus, ahol rassz alapon, és a teokráciák, ahol vallási alapon nyomják el vagy akár irtják az embereket, Illetve ezek mindenféle keveréke, ami kiegészülhet valamilyen típusú banánköztársaságra emlékeztető vonással is. A kommunista rendszerek például rasszista etnikai jelleget is mutattak számos országban (Közép-Kelet Európában éppenséggel magyarellenességet, a Szovjetunióban meg minden nem orosz nemzetiségűt elnyomtak még a kommunista elnyomáson túl is stb..), mint ahogy félfasiszta jellegű konzervatív katonai diktatúrákban nem volt ritka a vallási elnyomás sem (pl. Pinochet Chiléjében). A teokráciák pedig - szintén függetlenül a vallástól - szinte mindig mutattak fasisztoid vonásokat, és amelyek meg általában a nőket érintik a leghátrányosabban. 

Joe: "A forradalom előtt az ember elnyomta az embert. Most épp a fordítottja történik"

A Vakok földjében látható rendszerek is egyfajta mixek, amelyeket szándékosan úgy kevertek, hogy látszólag egymással ellentétes, vagy legalábbis nem összetartozó ideológiájú összetevők jelenjenek meg egy adott rendszeren belül, jelezvén azt, hogy igazából nem az ideológia számít, hanem annak megvalósuló elnyomó formája. Így lehet az, hogy Thorne sztálinista/maoista típusú kommunizmusában vallási elnyomás is van - már nem a kommunista jellegű, a "minden vallást üldözünk és betiltunk" típusú, hanem sokkal inkább a teokráciákra jellemző elnyomás - és a nők burkában járnak. Mint ahogy Junior szélsőjobbos banánköztársaságában megjelenik a dekadencia és a francia forradalom különböző alakjai, összetevői, okai.

A filmben számos konkrét történelmi, politikai utalás, hivatkozás látható, a teljesség igénye nélkül: Jean-Paul Marat, Kim Jong Il, Sztálin, Mao, Khomeini, Fidel Castro, Benito Mussolini, Rudolf Hess, Augusto Pinochet, Anastasio Somoza, Julius Caesar, Robert Mugabe, a francia forradalom, az iráni vallási forradalom, maoizmus, sztálinizmus, a vörös khmer rémuralma, különböző katonai junták és még sokan mások.  
Sokan meglepődnek azon, hogy milyen sok ember gondolja azt, hogy milyen jó is volt a sztálinizmus, vagy a kádárizmus, a fasizmus valamelyik irányzata, de sok ember még az Iszlám Államban is képes meglátni a szépséget. Pedig ez csak azért van, mert az átlagember nem látja (vagy nem akarja látni) a teljes képet, csak azt érzékeli - csak azt akarja érzékelni - egy-egy politikai rendszerből, ahogy az az ő, esetleg a közvetlen családja életére hat. A film kulcsjelenete az, amiben Doc, Joe kihallgatója és kínzója, elmeséli neki tanulságképpen az elefántos történetet:

Doc: "Joe, hallottad már a történetet az öt vak emberről és az elefántról? Az egyik megérinti a lábát és azt mondja "áh, az elefántok olyanok, mint a fák". A második vak ember megérinti az ormányát és azt mondja: "az elefánt olyan, mint egy kígyó". A harmadik az agyarát tapogatja meg: "az elefánt olyan, mint egy lándzsa". Érted ugye, hogy mire akarok kilyukadni?"

Bár a Vakok földjén látszólag csak a diktatúrák természetének bemutatásáról szól, azonban kis áthallással bőven fel lehet fedezni a demokráciák középjobb-középbal jellegű kormányváltásait, amelyek a fasiszta vs. kommunista ideológiák "enyhébb", vagyis "demokratikus" fajtái. A film ez alapján nem is azt üzeni, hogy a diktatúra bárhol felütheti a fejét, hanem azt, hogy bárhol fel is üti. A lényeg, hogy minden politikai rendszer a hatalommal való visszaélésről szól. Még az un. demokráciák is - amelyek szintén lehetnek többfélék -, az irányadó ideológiai összetevőiknél fogva szintén kedvezőbbek egyik vagy másik csoportnak, míg másokat pedig valamilyen szempontoknál fogva a háttérbe szorítanak, ugyanúgy, mint a diktatúrák, csak maximum nem ölik meg és nem tépik ki a körmüket, de az életüket nehezebbé tehetik és teszik is.

Thorne: "Ha a választások bármit is számítanának, akkor már rég betiltották volna"

A diktatúra és demokrácia között nem az a különbség, hogy az utóbbiban ne lenne hatalommal való visszaélés, hanem az, hogy ezt megpróbálják jobban elrejteni, mint diktatúrákban, amelyek között az ostobábbak szinte kérkednek ezzel. Ez leginkább talán a közép-amerikai, vagy még inkább afrikai típusú banánköztársaságokra igaz, de egyes kommunista vezetőknek sem kellett ezért a szomszédba mennie, lásd Ceausescu. És mint a filmbeli Junior. A nép akaratát pedig mindegyik annyira veszi figyelembe, amennyi minimálisan elegendő ahhoz, hogy a hatalmukat ne veszítsék el. Nem az emberek jóléte és annak megteremtése az elsődleges politikai szándéka egyetlen kormánynak vagy rendszernek sem, hanem a hatalom hosszútávú (lehetőség szerint "örökös" megtartása.) A politika jellegéből fakadóan ez minden választott vagy önjelölt politikai vezető célfüggvénye. 
Diktátorok között gyakran előfordult, hogy "örökös" vezetővé nevezték ki magukat, amiben nem a Vezér, vagy az Elnök, esetleg az Irányító szavakban van a lényeg, hanem az Örökösben. Mint a filmbeli Junior, aki President for Life, azaz Örökös Elnök. Na de a film írói sem a kisujjukból szopták ki ezt a titulust, hiszen arra már ezernyi példa akadt korábban a történelemben. Nem is kell olyan messze menni, mint mondjuk Haiti, ahol Papa Doc, azaz a fekete felsőbbrendűséget hirdető diktátor, Francios Duvalier adományozta magának ezt a címet, hanem csak ide a szomszédba, ahol a megboldogult harmadik utas, szocialista típusú Jugoszláviában lett Josip Broz Tito Örökös Elnök.

Első gondolatra könnyebbnek tűnhet egy diktatúrában a hatalom hosszútávú megőrzése, ahol ugye erre erőszakos eszközöket is fel lehet használni, valójában azonban ez nem feltétlenül igaz, aminek az az oka, hogy a diktátorok egy idő után elveszítik a kapcsolatot a valósággal - ami nem más, mint az átlagemberek mindennapi problémái -, és ekkor szállnak el annyira, ami olyan elégedetlenséget okoz, hogy annak hullámait meglovagolva egy másik diktátorjelölt átveszi a hatalmat. A filmben ez történik Juniorral és Thorne-nal is. Junior például filmrendezőnek képzeli magát, hasonlóan Ceausescu feleségéhez, aki a 8 általánosával egyetemi kémia professzorként tetszelgett Romániában. Ezzel szemben egy demokráciában azért folyamatosan észnél kell lenni, fenn kell tartani a látszatot és legfőképpen a kapcsolatot a valósággal, vagyis a szavazópolgárokkal.

A demokráciák és diktatúrák közös vonása, hogy mindkettő előszeretettel hivatkozik a "demokráciára", a "szabadságra", vagy éppen a "népakaratra". Sőt, a történelemből azt is megtanulhattuk, hogy mindig a legnagyobb diktátorok hivatkoznak legtöbbször ezekre a fogalmakra, ebben például mindig is a (szélső)balosok voltak az élenjáróak. De így talán még viccesebb és ironikusabb az, hogy az átlagemberek többsége számára mindez teljesen másodlagos a jólétükkel szemben. Ahogy Joe is mondja a filmben: "nincs jobb egy jó szaftos steaknél." Ami valami oknál fogva Thorne kommunista rendszerében egyszerűen eltűnik. Aztán a filmben persze Joe, az átlagember is kénytelen lesz a saját bőrén megtanulni azt, hogy van valami, ami fontosabb a jó szaftos steaknél, ugyanakkor az ő és Thorne karaktere között fennálló kapcsolat és párhuzam miatt a kérdés tulajdonképpen nyitva marad, hogy Joe ebből milyen következtetést is von le. A film ugyanis mindamellett, hogy azt üzeni, hogy a szabadságnál nem lehet fontosabb dolog ezen a világon, mégis arra utal, hogy ugyanez az elnyomott Joe adott esetben sokkal nagyobb valószínűséggel válik elnyomóvá, semmint demokrácia hívővé.
A kommunista átnevelőtáborban természetesen megpróbálják leszoktatni az embereket a "nagy szaftos stakenek" még a gondolatáról is, ezért a foglyoknak állandóan ismételgetni kellett az alábbi agymosónak szánt mondatokat:

"Egy kis darab kenyér jobb, mint a semmi."

"A semmi jobb, mint egy nagy szaftos stake."

"Ezért aztán egy kis darab kenyér jobb, mint egy nagy szaftos stake."

Az egymást váltó fasiszta és kommunista rendszerek között igazából csak annyi a különbség, hogy a kommunizmusban nem csak elnyomás van, de még stake sincs. 

De a film legzseniálisabb része az, ahogy bemutatja, hogy egy-egy diktatúra bukása után a rendszert kiszolgáló elnyomók - akár politikusok, akár átlagemberek - hirtelen az addig elnyomottak barátjaként kezdenek viselkedni a legtermészetesebb közvetlenséggel és csinálnak úgy, mintha nekik semmi közük nem lett volna a diktatúrához. Mindez mindig csak a Vezér sara lesz, aki(k) ezáltal mintha halálukkal megváltanák azok bűneit, akik simán kiszolgálták rendszereiket. Az élet pedig megy tovább ugyanebben a mederben, mintha semmi szokatlan nem történt volna. És nem is történt semmi szokatlan

A film szövege egészen kiváló. Számos remek egysorost, vagy hosszabb-rövidebb monológot, beszélgetést tartalmaz, amelyek mindent elmondanak a maguk nagyon sötéten fanyar és szellemes módjukon, amit tudnunk kell a diktatúrák vagy általában véve a politika működéséről.

A karakterek egyszerűen zseniálisak. Az ideológiai keverés miatt egyszerre végtelenül abszurdak és mégis eszméletlenül realisztikusak. Mint minden politikai szatírában, úgy a karakterek itt is eltúlzott (?) karikatúrák, akikben mégis életre kelnek a különböző típusú diktátorok, politikusok, amelyek az ideológiai keveredés ellenére is kristálytisztán felismerhetőek. És hát mellettük felfedezhetjük azokat a különböző ember típusokat, akik minden diktatúrában megtalálhatóak. Van a szélkakas, aki valamilyen oknál fogva minden rendszerben jól érvényesül, aztán ott az ellentett párja, aki minden rendszerben megszívja, és persze ott a besúgó is, a diktatúrák elmaradhatatlan kelléke.A film szíve és lelke a két főszereplő színész játékában rejtőzik. Ralph Fiennes és Donald Sutherland egyaránt kiválóak voltak, akik a politikai szatíra műfajának szabályai szerint hót komolyan játszották szerepüket, látszólag minden humor és irónia nélkül, akik pont ezáltal lettek viccesek, különös tekintettel Sutherlandre, akinek az arcán végig érezhető, látható valami tenyérbemászó önelégültség, ami miatt eszméletlen jó kommunista diktátor lett belőle, bár talán egy kicsit kifinomult és túl művelt azokhoz képest. Külsőleg a szakállával mintha Marxra emlékeztetne, akinek éppen most állítottak szobrot Németországban. Mindenesetre Donald Sutherland nagyon szórakoztató volt. Ralph Fiennes szerepe kicsit drámaibb és kevésbé karikatúra jellegű, ő azt az átlagembert játssza, aki azért szívja meg, mert rendelkezik valamiféle moralitással, aki mindezek ellenére nem teljesen ártatlan. Joe és Thorne kapcsolata, szerepük a különböző rendszerekben, helyzetük változása, felcserélődése és hasonlósága nagyon látványosan mutatja be az elnyomottak és elnyomók örök körforgását, sejtetvén azt, hogy mennyire nehéz kilépni ebből, főleg olyan országokban, ahol egymást váltották a diktatúrák, aminek eredményeképpen szinte nincs olyan ember, aki valamilyen módon ne lenne traumatizált.

Mellettük meg kell még említeni a banánköztársaság szadista, ravasz és kissé elmebeteg Örökös Elnökét kiválóan alakító Tom Hollandert, aki egyszerre tud nagyon gyerekes és vérfagyasztóan félelmetes lenni. Karaktere ideológiai jellegétől függetlenül erősen emlékeztet Kim Jong Unra, aki Juniorhoz hasonlóan egy elkényeztetett és jól lakott óvódás, valamint egy végtelenül kegyetlen perverz szadista keveréke, aki az apjától örökölte a hatalmát.

A Vakok földjén egy roppant igazságtalanul alábecsült film, ami nem csak a szélsőbal és a szélsőjobb közé tesz egyenlőség jelet, de minden nemű és jellegű diktatúra közé, és amiben mindenki megkapja a magáét valamilyen formában. Robert Edwards író és rendező rendkívül intelligensen, ironikusan és kissé cinikusan mondja el véleményét szatírájában a diktatúrák és kis áthallással az egész politika működéséről, ami nem csak elgondolkodtatja a nézőt, de meg is nevetteti. A Vakok földjén is egyike azon politikai témájú, üzenetű filmeknek, amit jóval nagyobb valószínűséggel értenek meg Kelet-Európában, mint Nyugaton. A Vakok földje maga a nagybetűs anti-utópia, ami idealistáknak nem ajánlható.  És kíméljenek. 

Értékelés: 10/10

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr314052414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bright side of life 2018.06.22. 09:53:21

Nagyon jó írás, köszönöm. Egyik kedvenc filmem, de szinte véletlenül akadtam rá, annyira visszhangtalan maradt. Ez egy kényelmetlen film, nincs egy karaktere sem, akivel azonosulni lehet, de még a néző szerepe is kellemetlen, mert a valósággal szembesít, azt pőrére lecsupaszítva és karikírozva.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.06.22. 10:35:25

@Bright side of life: "visszhangtalan maradt"
Sajnos nagyon. Pont az az oka amit te is írsz, mindenki kellemetlenül és kényelmetlenül érezte magát, amit nem szeretnek az emberek, különösen nem azok, akik politizálnak és akár érzelmileg, akár más okok miatt elkötelezettek valamilyen oldal mellett.
Az index sem képpel tette ki ezt a posztot az oldalára - ellentétben ennél sokkal jelentéktelenebb filmekről esetleg rosszabbul megírt posztjaimmal- , ami jóval nagyobb olvasottságot jelentene (kb háromszoros, de minimum kétszeres), sőt még a címét és a készítésének dátumát sem írta ki az ajánlójába (új filmekre szintén két-háromszoros kattintásmennyiség számolható, mint régire). Ebből milyen következtetést vonsz le? ;-) Zseniális film, már bánom, hogy nem tíz pontot adtam rá. :D

Bright side of life 2018.06.22. 11:01:12

@Time Goes By: következtetés...? Több is adódik, de én beérem annyival, hogy szerintem ők sem hallottak erről a filmről...:)

Bright side of life 2018.06.22. 11:01:16

10/10, még semmi nincs veszve...:)
Mindenesetre ott a helye olyan művek mellett, mint pl. a Sötétség délben, az 1984 vagy a Brazil (Terry Gilliam).

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.06.22. 11:02:17

@Bright side of life: Igen, a Brazilhoz szokták hasonlítani, amiből mindig vesztesen kerül ki, pedig sztm jobb, vagy legalábbis nekem jobban bejött.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.06.22. 11:07:42

@Bright side of life:Nagyon nagy valószínűséggel az előző posztomban szereplő filmről, az 1950-es Where danger Lives c., Mo-n be sem mutatott régi noirról sem hallottak. És nem is túl jelentős film, még a maga műfajában, szubkultúrájában sem - képpel került ki. :) Na de nem ezért panaszkodok, hanem azért, mert a Vakok földjét úgy éreztem, hogy próbálják tovább süllyeszteni. De lehet, hogy csak a paranoia kerülget.

Bright side of life 2018.06.22. 19:00:23

@Time Goes By: szándékosan a Brazil mellé tettem, úgy értem, azzal egy szintre. Olyasmi a viszony a két film között, mint pl. a Mesterségem a halál és a Csontbrigád között. (Remélem az összes érintett megbocsátja nekem ezt a hasonlatot...)
Viszont a kommentek és kommentelők száma szépen mutatja a film ismertségét....:(

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.06.22. 19:06:04

@Bright side of life: "a film ismertségét"
Tudom, hogy totál ismeretlen film, függetlenül az ismert főszereplői ellenére, negatív kritikáknak nyilvánvalóan politikai okai voltak. Nyugaton (USA, Európa) értetlenkedésre, zéró felfogóképességre, süket fülekre talált, na de ők nem is mentek át az ilyen jellegű dolgokon, mint mi itt Kelet-Európában.
Hozzáteszem én is csak véletlenül találtam rá, Donald Sutherland filmográfiájának nézegetése közben.