Time Goes By

A múlt angyala (Fallen Angel) 1945

2018. június 30. 10:54 - Time Goes By

A film noir műfajának egyik meghatározó alakja, Otto Preminger rendezte ezt a mystery noirt, aminek főszereplője ugyanaz a Dana Andrews, mint Preminger pár évvel korábban készült, a mai napig is legismertebb és legnépszerűbb noirjának, a Lauranak. Egy rossz passzban lévő piti alak mindenáron pénz akar szerezni egy isten háta mögötti kisvárosba érkezvén, ahol hamarosan gyilkossági ügybe keveredik.

Eric Stanton (Dana Andrews) San Franciscoba szeretne eljutni, ám elfogy a pénze, ezért leszállítják a buszról egy Walton nevű kisvárosban. Itt betéved a helyi étterembe, kocsmába, ahol a könnyűvérű és erkölcsű Stella (Linda Darnell) a pincérnő. Stantonnak rögtön megtetszik a nő, Stella azonban közli vele, hogy nincs annyi pénze, amennyivel őt boldoggá teheti. A férfi elhatározza, hogy elcsavarja a gazdag és magányos June Mills (Alice Faye) fejét, hogy megszerezhesse a nő vagyonát, elváljon és összejöhessen Stellaval. A terv végrehajtása azonban nem annyira könnyű, aminek oka Junet irányító és domináló nővére, Clara (Anne Revere), aki nagyon gyanakvó Stantonnal szemben. A pár azonban mégis összeházasodik, de a férfi már a nászéjszakáját is inkább Stellaval töltené, a pincérnő azonban éppen valaki mással randizik aznap éjjel. A következő reggel Stellat holtan találják, és a brutális nyomozó, Mark Judd (Charles Bickford) kapja meg az ügyet. Az első számú gyanúsítottja pedig Eric Stanton lesz...Otto Preminger karrierje folyamán számos műfajban kipróbálta magát, és előszeretettel készített olyan filmeket Hollywood aranykorában, amelyek valamilyen tabutémát tartalmaztak, és amivel jelentősen hozzájárult a szigorú cenzúra fokozatos lebontásához. Ilyen filmje volt például a drog használatot bemutató The Man with the Golden Arm 1955, egy nemi erőszakról szóló courtroom dráma, az Anamtomy of a Murder 1959 vagy a homoszexualitás témáját feszegető Advise & Consent 1962. A német expresszionizmuson nevelkedett Preminger azonban mindezek ellenére leginkább arról híres manapság, hogy egyike volt a noir műfajának legfontosabb rendezőinek, annak ellenére, hogy a stúdiórendszer felbomlásáig egy olyan stúdiónál - a 20th Century Foxnál - dolgozott, amelyiknek kedvenc műfajunk nem igazán tartozott a profiljába, és lényegében ő volt ennél a stúdiónál az egyetlen olyan rendező, aki készített noirokat ebben az időszakban.

Bár A múlt angyala nem tartozik a három legsikeresebb és legjobb noirjai közé (Laura, Ahol a járda végetér, Angyalarc), azonban ott van a nyomukban. És ezen filmje esetében fel sem merülhet olyan vita, mint a Laura esetében, amelyiknek műfaji besorolását sokan megkérdőjelezik, mivel a Fallen Angel minden ízében noir, a történet, a karakterizálás, a témái, mint a hamisság, megtévesztések, a fényképezése és a sötét atmoszférája. A film legérdekesebb eleme a nem megszokott kisvárosi környezete és az átlagtól eltérő antihős karaktere. Eric Stanton bár antihős kollégáihoz hasonlóan beleesik egy femme fataleba, akinek megszerzéséért bármire képes, azonban a többiektől eltérően saját sorsának alakításáért önmaga felelős, nem a femme fatale. A műfaj két legfontosabb karakterének szerepe, funkciója mintha egy kicsit felcserélődne ebben a fimben, mivel a noirokat meghatározó fatalizmus tárgya itt sokkal inkább a femme fatale, semmint az antihős.A forgatókönyvet Harry Kleiner írta Marty Holland sztorijából. A legtöbb noir története valamilyen nagyvárosban játszódik, mert ez a modernnek nevezett környezet nyújt természetes közeget a bűnnek és nagyszerű lehetőséget teremt a sivár,  elidegenedett és sötét hangulat megteremtéséhez. Ezzel szemben a Fallen Angel egy kisvárosba visz minket, amelynek szintén vannak olyan tulajdonságai, amit egy jó noir rendező  nagyszerűen kihasználhat. A kisvárosi környezet sokkal limitáltabb, zártabb, ami adhat egyfajta klausztrofóbiás érzetet, mindemellett, hogy az elidegenedés és magányos kívülállóság lehetőségét kiveszi a képből, azonban  a "mindenki ismer mindenkit" eredetileg pozitívnak titulált alapfelállása a visszájára fordulhat és frusztrálóvá válhat abban az esetben, ha valaki nem érzi jól magát ebben a környezetben, aminek a legtöbb esetben az az oka, hogy valami hiányzik az életéből. A film nem véletlenül az egyéni elégedetlenség témáját járja körül, és szinte minden szereplőnek az a legfőbb vágya, hogy kiszabaduljon addigi életéből és legfőképpen ebből a környezetből. A legjobb példa erre persze a főszereplő antihős, aki már eleve egy kényszerhelyzet - a pénzhiány - miatt került ebbe a kisvárosba.

Ennek megfelelően a film szinte minden karakterének a szökés a legfőbb motivációja. Szökés az életüket korlátozó kisvárosból és annak társadalmi szabályai alól, szökés a nem kielégítő párkapcsolatokból, szökés az anyagi nehézségek elől. Minden fontosabb karakternek van egy olyan álma, amit szeretne megvalósítani, azonban ezek mindegyike valamilyen rémálomba torkollik. Ennek egyik legfontosabb oka a filmet átszövő hamisság. Szinte mindenki megtéveszt valakit vagy akár mindenkit valamilyen okból.

A Fallen Angel fogatókönyvének erőssége a karakterizálás és a karakterek motivációjának bemutatása, érzékeltetése, azonban a történetről és annak felépítéséről már korántsem lehet olyan jókat mondani. A felépítésnél nem igazán találták el az arányokat, mivel túl hosszúra sikeredett a gyilkosság felvezetése, még a régi filmek átlagához képest is.Eltelik ugyanis majdnem egy óra, mire megtörténik az izgalmakat kiváltó gyilkosság, ami után már csak kb 30 perc marad az ügy kibogozására, és emiatt történik az is, hogy a csavarokat nem tudták jól előkészíteni és felépíteni ahhoz, hogy igazán nagyot üssenek. A végső csavar pedig  majdhogynem a kifejezetten gyenge kategóriába tartozik. Nem beszélve arról, hogy a történet egyes elemei, gondolok itt főleg a jövendőmondós jelenetre, nagyon megnövelik a Fallen Angel B film jellegét, érzetét, ami ez esetben nem pozitív jelző. Számos B noir tartalmazott ilyet (pl. Nightmare Alley 1947, Night has Thousand Eyes 1948) aminek a célja a noirokban fontos "sors keze" megidézése, amit persze ember nem irányíthat, így aztán az mindig az ellen fordul, aki azt hiszi, hogy játszhat vele.

A film karakterizálása viszont egyáltalán nem rossz. Eric Stanton, mint minden noir antihős egy morálisan problémás alak. Ő egy olyan lúzer, akiről már a történet elején látszódik, hogy elpártolt tőle a szerencse. Az élete valahol irányt tévesztett, amivel együtt mintha erkölcsiségét is elvesztette volna, és ami így teljesen kiszolgáltatottá teszi a bűnnel és a kísértésekkel szemben. A filmben a legfőbb gondja, hogy gyorsan, akármilyen  módon is, de pénzt szerezzen. Sokat lehetőleg, hogy megszerezhesse a szexuális vágyaira ható femme fatalet. Mindeközben tisztában van ő a saját gyengeségeivel és korlátaival, amelyet megpróbál álcázni keménységgel, okoskodással. Ő látszólag egy laza, nemtörődöm és kemény alak, akit valójában a félelmei irányítanak, amelyek elől futott egész életében, de mint tudjuk önmaga elől senki sem menekülhet el. Stanton a kisvárosban aztán két nőnek is megpróbálja elcsavarni a fejét önző és egyik esetben aljas okok miatt, aki ezzel a tulajdonságával sokkal inkább femme fatalevá válik, semmint antihőssé. Dana Andrews mint legtöbbször, most is jó volt a noir antihős karakterében, amit mint szintén legtöbbször, most is a maga jellegzetes minimalista színészi játékával alakított, ami által érzékelhető volt karakterének elfojtott, visszafogott intenzitása.A két női karakter egymás kontrasztja, megfelelvén a noirok femme fatale és hagyományos nő karaktereinek. Az egyik szexis és csábító, aki az antihős gyengeségeit erősíti és a rossz oldalára hat a szexualitásával, míg a másik a jó oldalára próbál hatni azáltal, hogy megpróbálja betölteni mellette a feleség hagyományos szerepét, amivel a férfit a "jó" útra terelheti.

A film femme fatale karaktere Stella a könnyűvérű pincérnő, aki lop a kasszából és a munkája során megismert férfiakkal randizik (pénzért) meló után. Stella ennek megfelelően rendelkezik a femme fataleok általános jellemzőivel: a maga kissé vulgáris módján szexis és csábító, ami miatt a férfiak bármire képesek lehetnek adott esetben. Nem véletlen, hogy a film minden fontosabb férfi karaktere rárepül, mint szúnyog a lámpára, hogy aztán a legrosszabbat hozza ki belőlük. Mindezektől függetlenül ebben a filmben a femme fatale karaktere mégsem annyira fontos, mivel a hangsúly sokkal inkább az antihős karakter alacsony erkölcsiségén nyugszik. És legfőképpen kevésbé halálos ez a végzet asszonya, mint a legtöbb noirban, hiszen itt ő lesz az áldozat. Linda Darnell karrierjét ekkoriban építgette a Fox egyik alapítója és vezetője, Darryl Zanuck, aminek érdekében Alice Faye, a film másik színésznőjének számos jelenetét kivágatta, hogy protezsáltját, Linda Darnellt helyezhesse az előtérbe, aki nem volt rossz Stellaként, és sugározza magából azt a típusú veszélyes szexepilt, amit egy femme fatalenak sugároznia kell, ugyanakkor még sem rendelkezik azzal a karizmával, amire azt mondja az ember, hogy igen, ő aztán megbabonázza az embert. Linda Darmnell egyébként fiatalon, 41 éves korában tragikus körülmények között meghalt, amikor bennégett a házában.

Aztán ott van a másik fontos nő karakter, a gazdag és naiv June, aki Stantonnal ellentétben komolyan gondolja  a házasságot, és mindent elkövet, hogy boldoggá tegye a férfit. June karaktere talán még kevésbé fontos, mint Stelláé, legalábbis a gyilkosságig, amikortól a film utolsó harmadában megnő a szerepe és a jelentősége. Alice Faye egészen a bemutatóig azt gondolta, hogy ő a Fallen Angel női főszereplője, aztán szembesült azzal, hogy számos jelenetét kivágták azért, hogy Darnellt futtassák, amit olyannyira a szívére vett, hogy vissza is vonult a színészkedéstől és Hollywoodtól. (Egyébként véleményem szerint is Darnell volt a jobb ebben a filmben.)A mellékszereplők közül Charles Bickford volt a legjobb a brutális rendőr szerepében, akinél természetes nyomozói eszköz a gyanúsított összeverése. Bickford pont megfelelő mértékben volt fenyegető agresszív karakterében.

Joseph LaShelle operatőr noiros fényképezése a film egyik legjobb része, amiben kiváló árnyékos, kontrasztos képeket láthatunk tőle, amivel jelentősen hozzájárult a sötét és veszélyes atmoszféra felépítéséhez. A film zeneszerzője, David Raksin az operatőrhöz hasonlóan dolgozott már együtt Otto Premingerrel, többek között a Laurában, aki ebben a filmben hozta a korszakra jellemző háttérzenét.

A Fallen Angel a legtöbb noirhoz képest romantikusabb és optimistább annak ellenére, hogy az atmoszférája mégis nagyon sötétnek érződik. Otto Preminger noirja legtöbb elemében tartalmazza azt, amit egy jó noirnak tartalmaznia kell, sőt, egyes dolgokban kifejezetten erős, mint a motivációk, a karakterizálás a kifordított antihős és femme fatale felállással, a nagyon látványos és árnyékos noir fényképezésével, a remek férfi főszereplőjével, ugyanakkor B noirokra jellemzően a forgatókönyve, azon belül is a története már korántsem olyan kielégítő, ráadásul a felépítése sem igazán jó ütemű. Többek között ezen gyengeségeknek köszönhető az is, hogy a feszültség finoman fogalmazva sem veri az eget ebben a filmben, ami pedig az egyik legfontosabb szempontnak kellene lennie egy noir készítésénél, így ez számomra jelentősen rontott az összhatáson.

Értékelés: 7/10

A film a Youtuben végignézhető:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr8914052012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.