Time Goes By

Plasztik szerelem (Lars and the Real Girl) 2007

2018. augusztus 11. 13:21 - Time Goes By

Craig Gillespie dramedyje napjaink egyik súlyos problémájával, az elidegenedésnek azon formájával foglalkozik, ami alapjaiban akadályozza meg a valódi és értékes párkapcsolatok, vagy akár bármilyen kapcsolatok kialakulását, miközben bemutatja nekünk azt a közösséget, ami hatékonyan segíthet a probléma megoldásában. Ryan Gosling alakítja a film főszereplőjét, egy ártalmatlan és kedves, ugyanakkor minimum fura fiatalember, aki képtelen szoros emberi kapcsolatok kialakítására. Egy nap azzal lepi meg testvérét és sógornőjét, valamint az egész várost, hogy összejött egy nővel, akiről - vagy még inkább amiről - kiderül, hogy nem más mint egy felfújható szexbaba.

Lars Lindstrom (Ryan Gosling) egy szörnyen szégyenlős és zárkózott fiatalember, aki bátyja Gus (Paul Schneider) és várandós sógornője, Karin (Emily Mortimer) házának garázsában él Amerika egy északi kisvárosában. Mivel Lars már abban a korban van, hogy lassan családot kellene alapítania, ezért a környezetében lévő emberek próbálnák kicsit szociálisabbá tenni - főleg nőkkel szemben -, amely szituációkból inkább elmenekül. Különös tekintettel egyik munkatársára, Margora (Kelli Garner), akin látszik, hogy szívesen közeledne hozzá. Gus és Karin legnagyobb meglepetésére Lars egyszer csak azzal állít be, hogy az interneten megismerkedett egy Bianca nevű brazil származású ex-misszionárius, kerekesszékes nővel, akit szeretne bemutatni nekik. A vacsoránál rokonai döbbenten látják, hogy Bianca nem egyéb, mint egy anatómiailag korrekt felfújható guminő, amit Lars az internetről rendelt. Lars teljesen elmerül a fantáziájában és komolyan azt gondolja, hogy Bianca egy élő hús-vér nő, akit egyáltalán nem szexuális vágyai kielégítése miatt rendelt, hanem akivel igazi érzelmi alapokon nyugvó kapcsolatot szeretne kialakítani. A városka orvos-pszichiáterének, Dr. Dagmar Berman (Patricia Clarkson) tanácsára mindenki belemegy a játékba, és Biancát igazi nőként kezelik. Innetől kezdve Biancát viszontláthatjuk a fodrásznál, a templomban, buliban és általában véve mindenhol, ahol egy átlag nő megfordulhat egy kisvárosban. Gus és Karin mindeközben nagyon aggódik Lars miatt, akit azzal a trükkel sikerül rávenni arra, hogy rendszeresen látogassa a pszichiátert, hogy Bianca egy különleges betegségben szenved...Bár a Plasztik szerelem egy nagyon bizarr alapszituációval dolgozik, azonban mégsem válik abszurddá, aminek oka, hogy igazából nem ezen van a film fókusza, függetlenül attól, hogy természetesen próbálja kiaknázni az ebben rejlő humort. Ugyanakkor nem vulgáris humorral működik, és szerencsére elkerüli a tini vígjátékokra jellemző olcsó szexuális jellegű viccelődést, és inkább a karakterek kedvességéből fakadó gyengédséggel közelíti meg a témát. Nem könnyű gyengéd és érzékeny atmoszférát teremteni vígjátékokra jellemző humorral - főleg ha az egyik főszereplő egy guminő - úgy, hogy ne váljon hamissá a dolog, márpedig a film készítői erre tettek kísérletet. Sikerrel. Ennek pedig legfőképpen két oka van, a kiváló színészi játék, amibe lényegében minden színészre vonatkozik, valamint Nancy Oliver remekbe szabott forgatókönyve, ami remekül egyensúlyozik a film két legfontosabb összetevője, a humor és a dráma között, ami aztán egy végtelenül gyengéd dramedyt eredményezett.

Első gondolatra valószínűleg a legtöbb néző arra gondol a film trailere, rövid ismertetője alapján, hogy a központi témája az elidegenedéssel kapcsolatos pszichológiai problémák, illetve azok kezelése lesz, ez azonban nem igaz, vagy legalábbis nem teljesen. A Plasztik szerelem fókusza ugyanis nem a főszereplő pszichés problémáin nyugszik - tulajdonképpen bármilyen meglepő, de nem is biztos, hogy Lars pszichésen problémás, vagy legalábbis nem extrém módon -, hanem sokkal inkább az őt körbevevő közösség toleranciáján. A film lényegében arról szól, hogy hogyan is kellene az embereknek egy jól működő közösségben kezelni egymást, ahol nem csak mindenki jól érezheti magát, de adott esetben még segítenek is egymásnak egy-egy nehezebb időszakban, hogy önmagára találhasson. Ebben a városkában senki nem hívja Larst pszichopatának, vagy elmebetegnek, nem tesznek rá egyéb megjegyzéseket az utcán vagy bárhol máshol, nem utálják ki sehonnan. Sőt, jobban a közösség tagja lesz, mint bármikor előtte - mint ahogy Bianca is, akivel együtt mennek templomba, buliba, óvodába, ráadásul még munkát is kap.Bár Lars nagyon szégyenlős, visszahúzódó és nagyon nehezen vagy egyáltalán nem teremt emberi kapcsolatokat, ettől azonban önmagában még nem feltétlenül lesz klinikai eset. Ha egy plasztik nőt valódinak gondol, akkor már jogosan felmerülhet ennek gyanúja, azonban ha közelebbről megvizsgáljuk az ő esetét, akkor megint csak azt a választ kapjuk, hogy nem biztos. Még akkor sem, ha Lars négy rétegben öltözködik, hogy ne érezze, ha valaki véletlenül megérinti. Mindazonáltal konkrétan soha nem tudjuk meg a filmből, hogy van-e bármilyen pszichés problémája. Larsról csak annyi derül ki, hogy egész életében - már gyerekkorában is - nagyon magányos volt, ami többek között annak a traumának is köszönhető, hogy anyja meghalt a születésekor, amit súlyosbított apja depressziója, akivel kettesben élt, miután bátyja elég hamar lelépett, majdhogynem elmenekült ebből a sivár és negatív érzelmi környezetből. Ez a gyerekkor nyilvánvalóan meghatározta akkori és mostani társas kapcsolatait is, ami lényegében zéró. Lars ugyanakkor szintén ennek következtében rendelkezik egyfajta soha fel nem nőtt, naiv, gyerekes bájjal, ami miatt minden furasága ellenére népszerű ember maradt a városkában. Azt, hogy egy anatómiailag korrekt guminőt valódinak gondol, lehet azzal is magyarázni, hogy  sokkal inkább gyerekes, semmint pszichopata, ugyanis ezt a guminőt ő pont úgy kezeli, ahogy általában a gyerekek kezelik a játékaikat, és amely játékokba, fantáziákba annyira bele tudják élni magukat, hogy valódinak gondolják őket a mesékhez hasonlóan. Nos, Lars is ilyen.

De bármi is okozta ezt a felnőttkori érzelmi elidegenedést, a képletben az is benne van, hogy Lars - mint annyi felnőtt férfi manapság - attól fél, hogy nem felel meg egy hús-vér nőnek. Nem is számít igazán extrémnek  manapság már az, hogy felnőtt férfiak inkább egy guminővel élnek együtt igazi helyett, hiszen Bianca és társai nem beszélnek vissza, nincsenek túl nagy igényeik és magas elvárásaik partnerükkel szemben, nem lépnek le más férfivel, ha elegük van. Ők nem meglepő módon pont annyit várnak el, amennyit a férfi teljesíteni tud és pont úgy viselkednek, amire azok vágynak. Tulajdonképpen Bianca és a guminők felfoghatóak egyfajta modern femme fatalenak, vagy Cool Girlnek, azaz Jó Csajnak: a férfiak fantáziáinak és vágyainak tárgya, amely úgy szereti őket, ahogy vannak.Lars azt mondja Biancának, miután művirágot ad neki: "Szépek, igaz? Nem igaziak, úgyhogy örökké tartanak."

És mivel a városka lakói szeretik őt, hiszen soha nem ártott senkinek, és a maga szégyenlős módján kedves és udvarias, ezért úgy döntenek, hogy részt vesznek Lars gyerekes lelkivilágán alapuló játékában. És ez a legfőbb oka, hogy a történet egy kisvárosban játszódik, ami nyilvánvalóan csak egy ilyen helyen tud hihetően és megfelelően működni, erre lényegében esély sem lenne, ha mindez egy személytelen nagyvárosban játszódna, amelyben az élet szinte természetes velejárója az elidegenedés. Azok a jelenetek, amelyekben a városka lakói valódi nőként kezelik Biancát nem csak az öncélú humorforrást szolgálják, hanem azt is bemutatják, hogy bizony nem csak Lars az egyedüli, akinek szüksége van egy fantázia barátra, akivel meg tudja osztani a gondolatait és érzelmeit. Ennél fogva Biancával való kapcsolat nem csak Lars gyógyulását eredményezi majd, hanem több más városlakóéhoz is hozzájárul.

Ryan Gosling, mint általában, most is kiváló volt. Valami fura, gyengéden szórakozott mosollyal az arcán alakítja Larsot, hozva karakterének furaságát, amit tikkelésével, mozdulataival és testbeszédével is remekül érzékeltet, anélkül, hogy konkrétan tudni kellene, hogy szenved-e bármilyen pszichés problémában. A lényeg ugyanis nem ez, hanem az, hogy megfelelő környezetben minden furasága ellenére teljes életű felnőtt lehet.Lars bátyja, Gus talán a legrémültebb a városban, őt viseli meg legjobban az öccsével történtek, aminek nem csak az az oka, hogy tart a többi ember véleményétől, ami esetleg az ő életét is megnehezítheti, hanem mert lelkiismeret furdalása van korábbi önzősége miatt. Soha nem gondolt kisöccsére, amikor depressziós apjával kettesben hagyta, sőt még azt is elnézte, mivel kényelmesnek tartotta, hogy hazajövetele után Lars a garázsba költözött. Paul Schneider is nagyszerű volt, különösen szerepének humoros felében. Minden olyan jelenetben érdemes az ő arcát nézni, amikor Lars és Bianca dolgaival kell szembesülnie, főleg a film első felében.

Hozzá hasonlóan Emily Mortimer is kiváló volt Lars sógornőjének, Gus feleségének szerepében, aki éppen a megfelelő mértékben aggódik Larsért. Érdekes módon ő Bianca érkezése előtt aggódik jobban sógoráért, és próbálná bevonni valamiféle közösségi életbe, ellentétben Gus-szal, aki Bianca érkezése után kap csak a fejéhez.

Ha lehet őket überelni, akkor az talán csak Patricia Clarksonnak sikerült, aki Dagmar doki szerepében nyújtott  nagyot. A dokinak Bianca betegségére hivatkozva sikerül elérnie, hogy rendszeresen beszélgessen Lars-szal, amivel talán feltárhatja és megoldhatja a probléma gyökerét, ami után már nem csak gumibabát, de valódi nőt is képes lesz szeretni és kapcsolatba lépni. Ennek érdekében például rendszeresen megméri Bianca vérnyomását.Aztán van egy olyan karakter, ami kicsit lerontja az összképet ebben a filmben. Nem mintha Margo karakterét ne játszaná nagyszerűen Kelli Garner, hanem maga a karakter típus egy kicsit túl hollywoodi. Mert hát mi sem természetesebb a filmgyárban, mint egy olyan női karakter, aki epekedve vár arra, hogy fura szerelme - aki addig figyelemre se méltatja - végre kihabarodjon egy guminőből, hogy aztán összejöhessen vele. Azt kell, hogy mondjam, Margo tökéletesebb guminő, mint Bianca. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egész film egyfajta felnőtt fantasy világban játszódik, ahol minden ember kedves és segítőkész, úgyhogy innen nézve Margo karaktere sem lóg ki igazán a filmből, akit Garner kellően törékenyen és szégyenlősen játszik.

Craig Gillespie filmje egy tökéletes közösségbe viszi a nézőt, amely megtestesíti a toleráns és segítő környezetet, amiben valójában minden embernek élnie kellene. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ami Larsnak Bianca, az ez a közösség Craig Gillespienak: csak a fantáziájában létezik, ugyanakkor legalább annyira jó megmártózni benne, mint gyerekkorunk fantáziavilágában, ahol minden tökéletes volt. A hercegnek fehér lova volt, a hercegnővel meg még a fele királyság is kijárt. A Plasztik szerelem egy kedves és humanista film, amelyik rendelkezik az ehhez szükséges bájjal, gyengéd atmoszférával, idealista-jellegű naiv optimizmussal, megfelelő mennyiségű humorral és kiváló színészgárdával. Nem biztos, hogy a mélysége mindenkit kielégít, de mindenképpen érdemes ezt a kissé szokatlan filmet megnézni.

"Call 911 / Hívd a mentőket"

Értékelés: 8/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr3014167547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.