Time Goes By

Annie Hall 1977

2018. augusztus 17. 10:15 - Time Goes By

Az Annie Hall egyike Woody Allen legfontosabb és munkásságát hosszú időre meghatározó filmjeinek, ami  fordulópont volt a pályafutása során. A korábbi könnyedebb vígjátékai után, amelyek legfőképpen különálló gagek sorozatának is felfoghatóak, az Annie Hall egy minden téren komolyabbnak ható film, amely persze ettől függetlenül tobzódik a tipikus woody allenesnek nevezett, szarkasztikus, szellemes és kifinomult, vagy akár cinikusnak is nevezhető humorban, amiről a rendező híressé vált. A film fontosságát nem csak a legfontosabb kategóriákban elnyert Oscar-díjai (legjobb film, rendező, női főszereplő és forgatókönyv, a férfi főszereplőre "csak" jelölték) tükrözi kiválóan, de a különböző listákon elfoglalt helyei is. Az Annie Hall jelenleg a 35. legjobb amerikai film, és a 2. legjobb romantikus komédia. A film férfi főszereplője pedig Woody Allen Alvy Singer szerepében, aki megpróbálja megérteni, hogy kapcsolata Annievel miért is ment tönkre. A női főszerepet pedig kifejezetten Diane Keaton számára írta, aki el is nyerte játékával az Oscar-díjat.

Alvy Singer (Woody Allen) egy 40 év körüli, kétszer elvált, intelligens és neurotikus new york-i zsidó stand-up komikus, aki éppen azt próbálja megfejteni, hogy miért is ment tönkre legutolsó kapcsolata (is), amiről pedig azt hitte, hogy talán ez lesz az igazi, már csak azért is, mert abban reménykedett, hogy 15 év folyamatos pszichoterápia után talán már alkalmas lesz igazán hosszútávú párkapcsolatra és végre nem taszítja el magától a nőt, amikor kapcsolatuk már kezdene szorossá válni. Alvie exe, Annie Hall (Diane Keaton) pedig egy gazdag és előkelő családból származó, kissé könnyelmű és önmagában bizonytalan énekesnő. Alvy visszapillantásaiban megismerhetjük a két főszereplőt, személyiségüket, családi hátterüket, valamint kapcsolatuk fejlődését, változásait és végül a szakításukat.Az Annie Hall jól érzékelhetően az 1969-es Fogd a pénzt és fuss által vágott ösvényen halad és több szempontból nézve is annak "továbbfejlesztett" verziójaként hat, és ahhoz hasonlóan nem csak rendezte, de írta és a főszerepet is Woody Allen játssza. És lényegében ez is különálló gagek sorozata, amely azonban egységesebb érzetet nyújt elődjénél, de még mindig kicsit töredezettebb végeredményt ad, mint későbbi filmjei. És ez is az ott elkezdett és a '70-es évek második felében, valamint a '80-as években csúcsra járatott, olyan tipikus, Woody Allen filmekre jellemző témákkal foglalkozik, mint a párkapcsolati és szexuális problémák, pszichológia és pszichoanalízis, (ateista) zsidó indentitás és antiszemitizmus, New York rajongása, nosztalgia és egzisztencializmus. Kissé leegyszerűsítve a dolgot, az Annie Hall kezdte meg igazán azon Woody Allen filmek sorát, amelyek nem egyébről, mint önmagáról szólnak. Persze ennek elemei feltűntek már korábbi filmjeiben is, mint a már említett Fogd a pénzt és fussban, vagy akár a Játszd újra Samben is, azonban itt vált mindez nagyon erőteljessé, ahol már erősen kidomborodik rögeszmés önmegismerési vágya, kutatása, amely itt még elég frissnek hatott ahhoz, hogy mindenki, a szakma és a közönség is nagyra értékelje. Az Annie Hall nem csak korábbi Woody Allen filmek témáiból táplálkozik, de olyan régi romantikus vígjátékok is inspirálták, amelyekben erőteljesen megjelenik a nemek közötti harc, mint például az Ádám bordája Katherine Hepburn és Spencer Tracy főszereplésével, ami a nők helyzetét vizsgálta a párkapcsolatokban és a társadalomban.

Az Annie Hall Oscar-díjat nyert forgatókönyvét Woody Allen Marshall Brickman segítségével írta. Majd újraírta, mivel az első verzió alapján készült és a vágás után is két óra 20 perces film nem csak túl hosszú lett, de túlságosan Woody Allenre koncentrált, ami így sokkal inkább volt egy kissé szürreális utazás egy neurotikus new york-i zsidó entellektüel személyiségében, semmint egy párkapcsolati problémákat feszegető romantikus komédia. Ezért aztán kicsit közönség barátabbá írták át a forgatókönyvet, amiben már Alvy Singer és Annie Hall párkapcsolata áll a fókuszban, amely mellett persze azért nem sikkad el a film legfontosabb eredeti témája: Woody Allen sem.Woody Allen már a bevezető narrációban remekül megalapozza főszereplőjének karakterét, amelyből már rögtön képet kapunk filmbeli (és valóságos) személyiségéről is, és innentől kezdve lényegében tisztában vagyunk azzal, hogy mire is számítsunk a továbbiakban:

Alvy Singer egyenesen a kamerába: " Van egy régi vicc. Két idősebb nő beszélget egy szállodában. Azt mondja az egyikük, hogy "szörnyű az étel ezen a helyen", mire a másik felháborodottan rákontráz, hogy "igen, ráadásul az adagok is milyen kicsik!" Nos, lényegében én nagyon hasonlóan érzek az élet iránt. Tele magányossággal, nyomorúsággal, szenvedéssel és boldogtalansággal, ráadásul az egésznek túl gyorsan vége lesz. Számomra a másik fontos vicc, amit legtöbben Groucho Marxnak tudnak be, de szerintem eredetileg Freud A vicc és a tudattalan kapcsolata című írásából származik, és úgy szól, hogy "sose szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik elfogadna engem tagnak" Ez felnőtt életem legfontosabb vicce, főleg ami a nőkkel való kapcsolatomat illeti."

Ennek a kettősséggel és ellentmondással teli életérzésnek megfelelő Alvy Singer és Annie Hall párkapcsolata is.

Láthatjuk megismerkedésüket, miközben mindegyikük egy nagyon izgalmas és vonzó embert lát a másikban, azonban a problémák már rögtön azután elkezdődnek, miután megegyeznek abban, hogy összeköltöznek. Alvy, aki annyira nyomorultul és magányosan érzi magát, ha nincs kapcsolata, rögtön tiltakozni kezd az ellen, hogy a nő fel akarja mondani korábbi lakásának bérlését, miközben már a dobozait pakolják a férfi lakásában.

Későbbiekben fokozatosan eltávolodnak egymástól, amiben jelentős szerepe van a szexnek, és amit a férfi és a nő teljesen máshogy él meg. Mindezt a film nagyon érzékletesen mutatja be abban a párhuzamos jelenetben, amelyikben mindegyikük a pszichológusával beszélget éppen. Az agykurkász(ok) azon kérdésére, hogy hányszor szexelnek egy héten, Alvy azt feleli, hogy "Szinte soha. Talán ha háromszor egy héten." Annie pedig azt, hogy "Folyamatosan. Azt mondanám, hogy háromszor egy héten."Annie és Alvy személyisége közötti különbség abban is kifejeződik, ahogy a pszichoanalízisre reagálnak. Alvy ekkor már 15 éve jár rendszeresen pszichológushoz, azonban jól érezhetően jottányit sem jutott előre, maximum csak annyiban, hogy még rögeszmésebben keresi az élet, a szerelem vagy bárminek is az értelmét, miközben pedig az univerzum egyre csak tágul. Ellentétben vele, Annienek már az első beszélgetés alkalmával kitisztul a kép a legfontosabb kérdést illetően, és rögtön megkapja azt a választ, amit addig is tudott, csak esetleg nem mert bevallani magának: nincs értelme az Alvyval való kapcsolatnak, amiben úgy érzi magát, mint akit fojtogatnak. Alvy leginkább azonban azt irigyli Annietől, hogy még a sírásig is eljutott mindjárt az első alkalommal, amit ő még csak megközelíteni sem tudott 15 év pszichoanalízis után sem.

A szex mellett Alvy szexizmusa is megjelenik a problémák között, aki mindig azt gondolja, hogy a nőnek éppen meg van, ha nem úgy viselkedik, vagy reagál dolgokra, ahogy a férfi (el)várná. Alvy persze mindeközben folyamatosan arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi is a szerelem célja egy ember életében, miközben azt látjuk, hogy nála legfőképpen a neurotikusságának és depressziójának csökkentése, ami azonban rögtön másodlagossá válik, ha egy nő túl közel kerül hozzá. Mindez persze a kapcsolat végéhez vezet egy idő után, ami után pedig arra a kérdésre akar választ kapni, hogy ez kinek a hibájából történt. A számára legmegfelelőbb választ pedig az egyik idősebb utcai interjú alanya fogalmazza meg legjobban: "Ezt soha nem az okozza, amit csinálsz, hanem egyszerűen ilyenek az emberek. A szerelem egy idő után elhalványul." Alvy Singer a film végére el is fogadja ezt a választ, és megállapítja, hogy a "szerelem irracionális, őrült és abszurd, de szükséges az élethez".

Alvy Singer, mint a korszak legtöbb Woody Allen film főszereplője, zsidó, ami nagyon fontos részét képezi identitásának, és ami majdnem akkora problémát okoz neki, mint a szexualitása és párkapcsolati problémái. És ahhoz hasonlóan ez is nagyon ellentmondásos, ami szintén a rendező saját személyiségéből és problémáiból táplálkozik. Alvy - Woody Allenhez hasonlóan - egy sztereotipikus baloldali new yorki zsidó értelmiség, akinek családi háttere, történelmi tapasztalata egy, a zsidóságára és az antiszemitizmusra már-már paranoid módon fokozottan kényes, ugyanakkor mindezt az ateista zsidókra jellemzően kissé skizofrén módon megélő férfi.A filmben látható, hogy egyszerre gondol nosztalgikusan, ugyanakkor kissé távolságtartóan nagyon tipikus zsidó családjára, miközben egyszerre keresné is és távol is tartaná magát a WASP-ek (White, Anglo-Saxon, Protestant ), azaz fehér, angolszász és protestánsnak nevezett, nem zsidó, gazdag felső tízezer társaságától - akiket a zsidók általában történelmileg antiszemitának tartanak - , és amibe Annie Hall illetve családja is tartozik. Alvy az ilyen társaságban mindig az antiszemitizmus jeleit keresi, és általában meg is találja. Akár okkal, akár ok nélkül.

Alvy: "Nem látod, hogy az országban máshol úgy tekintenek New Yorkra, mint egy baloldali, kommunista, zsidó homoszexuális pornóra? Néha én is így gondolom, pedig én itt élek."

New York, pontosabban szólva annak egy jól behatárolható része Manhattanban a Lexington Avenue és a Park Avenue között, ahol a filmbeli Annie Hall apartmanja is található, pedig Woody Allen szűkebb hazája, amelyen kívül nem is érzi jól magát, amit ebben a filmben New York és Los Angeles szembeállításával fejezi ki. Mindez persze nem véletlen, hiszen pályafutásának kezdeti szakaszában többször is felmerült, hogy a Los Angeleshez tartozó Hollywoodba költözzön, de ő nagyon hamar letett erről, mivel az angyalok városát intellektuálisan és kulturálisan is nagyon alacsony szintű helynek találta.

Alvy: "Nem akarok egy olyan városba költözni, aminek legnagyobb kulturális előnye, hogy bekanyarodhatsz jobbra a piros lámpánál."

A két város összehasonlításánál azt sem nehéz észrevenni, hogy míg a new yorki mozikban klasszikusokat és külföldi filmeket vetítenek (legalábbis Allen kedvenc környékén), addig Los Angelesben olyan típusú közönségfilmek, gagyi horrorok futnak, mint a The House of Exorcism. A kulturális felsőbbrendűség mellett a komorabb, hidegebb, szomorkásabb és idegesebb, kissé sznob New York a személyiségéhez is közelebb áll, mint a napfényes, felszínes és sekélyes Los Angeles, ami nem véletlenül jön be annyira Annienek, ahol megtalálja önmagát, ellentétben New Yorkkal, ami végtelenül nyomasztóan hatott rá. Ez a különbség jelenti az utolsó csöppet bomladozó és éppen tönkremenő kapcsolatukban, ami után nem is marad más hátra, mint a szakítás. A film minden témája - amelyekből általában egyszerre több is jelen van -, számos felejthetetlen és ikonikus jelenetet, mondatot és poént produkál, amelyek többsége természetesen Woody Allen szájából hangzik el, aki nagyszerűen játssza önmagát. Olyannyira, hogy Oscar-díjra is jelölték alakításáért. Nála ha lehet, egy fokkal még jobb volt Diane Keaton, aki egyébként egy kicsit szintén önmagát játszotta, bár talán nem olyan mértékben, mint Allen, akivel ellentétben el is nyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat az önmagában bizonytalan, napfényre vágyó és kissé felszínes, felső tízezerből származó Annieként. Annie Hall nemcsak Woody Allen karrierjében bizonyult nagyon nagy hatású filmnek, de Diane Keaton életében is, aki mindig azt nyilatkozta a későbbiekben, hogy ez volt a kedvenc filmje és szerepe, ami számára "mindent" jelent. Sőt, egy ideig a '70-es évek vége felé még a divatot is diktálta a filmben viselt ruháival, ami egyszerre volt bohém, nagyvilági és stílusos a maga túlméretezett férfias mellényeivel, nyakkendőivel, hatalmas és bő nadrágjaival, hosszú szoknyáival és csizmáival, vagyis az un. Annie Hall kinézetével, ami Ruth Morley kosztümtervező nevéhez fűződik.

Mellettük számos később nagy karriert befutó színész látható a filmben még pályájuk legelején egy-egy rövidke cameo szerepben, mint például Christopher Walken Annie testvéreként, Jeff Goldblum parti vendégként, aki rágózva telefonál vagy éppen Sigourney Weaver, mint Alvy új barátnője Annie után a film végén.

A film operatőre az a Gordon Willis volt, aki a Keresztapa 1-2-vel már letette a garast az asztalra és akivel Woody Allen is számos filmet készített ezután, többek között a rendkívül magas technikai színvonalú 1984-es Zeliget is. Ő azt nyilatkozta, hogy az Annie Hall nem jelentett nagy kihívást egy operatőrnek, hiszen az nem egy nagy látványosságra utazó film, hanem egy beszélgetős romantikus komédia, amiben a fényképezést illetően az egyetlen speciális dolog a hidegebb, szürkésebb New York és a meleg, napfényesebb, aranyszínűbb Los Angeles közötti különbség kifejezése volt, valamint Woody Allen az ő javaslatára használta az osztott képernyős megoldást abban a jelenetben, amikor a két főszereplő a heti háromszori szexről beszélnek a pszichológusaiknak. A fényképezés további jellemzője, hogy a beszélgetésekből álló jelenetei hosszabb vágásokból állnak össze, mint a korszak filmjei, amiben a szereplők sokszor úgymond kilépnek a jelenetből, hogy közvetlenül a kamerába beszélhessenek a nézőkhöz.A filmnek külön nem írtak háttérzenét, az itt hallható zene a történet része és általában jól ismert dalokból, darabokból áll. Ilyen például a Diane Keaton által kétszer is elénekelt It had to be You c. jazz szám, Mozart Jupiter Szimfóniájának egy részlete vagy éppen egy Savoy Brown dal, az A Hard Way to Go.

Minden szakmai és közönségsikertől függetlenül Woody Allen nem volt elégedett az Annie Hallal, mert az végül nem az lett, amit eredetileg tervezett, és ami arról szólt volna, hogy mi is jár egy fickó fejében, ugyanakkor szerinte mindenki csak a két főszereplő közötti kapcsolatra koncentrált. Vagyis a szívéhez közelebb állt volna a forgatókönyv első verziója, ami még ennél is több Woody Allent tartalmazott. Mi nézők nem tudhatjuk, hogy milyen lett volna az film formájában, de szerintem nem is érdekes már, mivel ez a változat is elég jó lett ahhoz, hogy meghatározza nem csak az ő további pályafutását - aki ezzel a filmjével emelkedett a rendezők legmagasabb, az un. "auteur" kategóriájába -, de tette Diane Keatont a '70-es évek végének ikonikus sztárjává, és hatással volt minden ezután készülő női szempontokat bemutató filmre is, amelyek utat nyitottak a modern női karaktereknek. Na és persze popkulturális ikonná is tette Woody Allent, akinek nemcsak személyiségét, de életfilozófiáját is ismertté tette az egész világon:

"Úgy érzem, hogy az élet két részre osztható: a szörnyűre és a nyomorúságosra. Erre a két kategóriára. A szörnyű az olyan, mint a nem is tudom, mint a halálos, végzetes dolgok, vagy mint a vakság, a rokkantság. Nem is tudom, hogy ők hogyan bírják elviselni az életet. Ez egyszerűen lenyűgöz engem. A nyomorúságos meg minden és mindenki más. Szóval hálásnak kell lenned azért, mert ebbe a kategóriába tartozol, ugyanis nyomorúságosnak lenni nagyon szerencsés dolog."

Értékelés: 10/10

részlet a filmből:

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr7014173619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zubreczki Dávid · http://urbanista.blog.hu 2018.08.17. 11:20:53

köszi, köszi, köszi :) az értékeléssel is tökéletesen egyetértek! na és persze ne feledkezzünk meg Paul Simonról sem ;)

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2018.08.17. 11:50:49

Személyes élményen kívül nem tudok soka hozzáfűzni az íráshoz. Tetszett, friss volt és pörgős, szellemes és kreatív. Először talán kamaszkoromban láttam, nem is tudtam melyik ez a film, csak annyi maradt meg belőle, hogy az egyik hollywoodi fejes épp fiatalkorú ikrekkel szexelt, de a barátjáért félbehagyta. Hát tőlem ilyet ne várjon senki :D

Amikor másodjára láttam 3 éve, épp egy Annie-hez hasonló lánnyal bonyolódtam kisebb flörtölésbe, így természetesen elvarázsolt a film.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.08.17. 21:04:12

Hatalmas film. Először kb 13 éves koromban láttam, amikor a magyar tévében bemutatták. Már akkor oda voltam érte, természetesen korosztályomnak megfelelően a sok káromkodás és szexre való utalás miatt, de a humora is baromira elvarázsolt. Utána időnként meg-megnéztem a filmet, és életkoromnak megfelelően mindig egy újabb réteg vált láthatóvá belőle. Most - egész véletlenül - én is újranéztem egy hónapja, és talán még jobban megérintett, mint bármikor előtte. A vicces dolgokban - nagyon jók a posztba berakott idézeteid - olyan életbölcsességek lapulnak, amik megértéséhez kell egy kis élettapasztalat... Pedig itt nem is volt túl idős...fiatalabb, mint én most :)

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2018.08.17. 21:19:30

Ööö, mit csinált G. Willis a garassal?!

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2018.08.17. 21:29:05

@moodPedro: "A vicces dolgokban olyan életbölcsességek lapulnak, amik megértéséhez kell egy kis élettapasztalat"
ez abszolút így van. A neurotikus hülyeségei, különcségei mögött a nagybetűs élettapasztalat áll. Ami a fura, hogy ő már egészen fiatalon ráérzett erre, amire nem elegendő magyarázat az intelligencia. Itt 42 éves volt, nálam is fiatalabb sajnos:) de a Fogd a pénzt és fussnál pl. 35 volt.

"nagyon jók a posztba berakott idézeteid"
Ezek sokkal inkább Woody Allené :) nekem csak ki kell választanom a legjobbakat és legplasztikusabbakat, amiken keresztül a legjobban meg lehet érteni karakterét. De ez azért nem annyira nehéz feladat. :)

Dread Naughty 2018.08.18. 02:26:32

Nagy kedvencem ez a film, bár kicsit közelebbinek érzem magamhoz az Agyament Harryt.
Abban tisztán előjött az itt még csak pislákoló, végstádiumú cinizmusa W.A-nek.
Viszont rengeteg idézhető szöveget adott nekünk az Annie Hall, hatalmas klasszikus.

felucca02 2018.08.18. 10:41:58

Nagyon szeretem, régebben milliószor megnéztem, idéztem belőle, ráismertem a való élet hasonló jeleneteire. Most már vagy húsz éve biztosan nem láttam, de köszi, ma este újra előszedem, hátha mond valami újat, jóllehet 8 évvel idősebb vagyok, mint W.A akkor:)

Loralai 2018.08.18. 11:30:19

Imádnivaló! ezerszer láttam, minden pillanata zsenialis. Nincs Woodyhoz hasonló látásmód, humor és báj. Azt hiszem ha valakit - hozzám hasonlóan - már kamaszkorában elvarázsol, másképp látja a világot :) Szuper kritika. Gratulálok!

exterminador 2018.08.18. 11:30:24

@Dread Naughty: és az mennyire durván életrajzi! Egyértelműek benne az utalások Mia Farrowra és a kapcsolatuk végének okára.