Time Goes By

Waterloo Híd (Waterloo Bridge) 1940

2018. augusztus 28. 12:21 - Time Goes By

Az 1940-es Waterloo Bridge egyike minden idők legromantikusabb filmjeinek, ami Robert Sherwood azonos című 1930-as Broadway darab második filmes feldolgozása volt 1931 után. Aztán 1956-ban is készült belőle egy hollywoodi film, és nem kerülhette el azt sem, hogy két brazil szappanopera keretében is feldolgozzák. Mindezek között messze ez az 1940-es a legjobb és leghíresebb verzió, ami két híres főszereplőjének, Vivien Leighnek és Robert Taylornak is köszönhető. A Waterloo Bridge egy balett táncosnő és egy éppen a frontra induló katonatiszt közötti szerelem tragikus és szívszorító története a háború árnyékában.

A 2. világháború kezdetén egy középkorú és kissé megfáradt arcú katonatiszt, Roy Cronin tábornok (Robert Taylor) a Waterloo Hídon gondol vissza élete szerelmére, Myra Lesterre (Vivien Leigh), akivel az 1. világháború kezdetén ismerkedett meg, két nappal azelőtt, hogy a franciaországi frontra indult volna. A kedves és törékeny Myra balett táncos volt, amikor egy első világháborús légiriadó során a hídon megismerkedik a jóképű és nagyon előkelő arisztokrata családból származó tiszttel. Szinte azonnal egymásba szeretnek és elhatározzák, hogy még a férfi indulása előtt összeházasodnak. Pechükre azonban adminisztratív okok miatt ezt el kell halasztaniuk a férfi visszatérése utánra. Myrat közben a balettiskola nagyon szigorú vezetője kiteszi a társulatból, mert megszegte azt a szabályt, hogy a tánc mellett nem lehet magánélete. Szolidaritásból vele együtt távozik a szigor ellen fellázadó Kitty (Virginia Field) is, Myra legjobb barátnője. Mivel nincs munkájuk, nincs miből megélniük, ezért helyzetük  egyre tarthatatlanabbá válik, Myra azonban büszkeségből nem akar Roy családjától pénzt kérni, bármennyire is erre biztatja Kitty. Myra teljesen összetör, amikor az újságból értesül Roy haláláról, felépülése után pedig megtudja, hogy Kitty úgy tudta eddig eltartani, hogy utcalánynak állt. Myra ugyanezt teszi miután már nincs kire várnia és amúgy sem várhatja el Kittytől, hogy ő tartsa el. Munkája közben éppen az állomáson vadászik kuncsaftokra, amikor egyszer csak szembetalálkozik a hadifogságból hazatérő Royjal...A második világháború időszakában készült és a háború témáját megjelenítő hollywoodi filmek elsődleges célja a társadalom háború iránti elkötelezettségének és moráljának megerősítése volt, magyarán a háborús témájú filmeket elsődlegesen propaganda filmeknek szánták, és ekként is működtek. Ebben a kategóriában is volt jó pár, ami kiemelkedett a többi közül és a mai napig is a legnagyobb klasszikusok között emlegetik, mint például a Casablanca, azonban volt ebben az időszakban néhány olyan fehér hollónak is nevezhető film is, amelyik háborús témája ellenére nem tartozott a propaganda filmek közé. Ezek közé tartozik a Waterloo Bridge, ami mintha egy anti-háborús propaganda lenne azon tulajdonságánál fogva, hogy a háború hátországbeli női áldozataira fókuszál szemben a háborús filmek többségével, amelyeknek a fronton harcoló férfi hősök a főszereplői. A háború ilyen fajta megközelítése nagyon ritka volt ebben az időszakban, ez évtizedekkel később vált elterjedtebbé, így ebből a szempontból nézve a Waterloo Bridge messze megelőzte korát.

Mervyn LeRoy (pl. I am a Fugitive from a Chain Gang 1932, Quo Vadis 1951) rendezőnek ráadásul nem csak az ebben az időszakban készült háborús filmekkel szembeni elvárásokkal kellett megküzdenie, de a cenzúrával is a történetben kulcselemként működő prostitúció témája miatt. A cenzúra ugyanis kimondta, hogy "Tiltott szex (értsd prostitúció), még ha esetenként a történet szükséges és fontos eleme is, nem ábrázolható erőteljesen és igazolhatónak, valamint nem jelenhet meg mint vonzó választási lehetőség."

Márpedig ebben a történetben a prostitúció erőteljesen lényeges pont, ami meghatározza a főszereplők sorsát, valamint igazolható is - különös tekintettel a háborús viszonyok között.

A szokásos háborús filmekkel ellentétben itt nem bátor férfiak küzdenek az ellenséggel, hogy azokat legyőzvén dicsőséget hozzanak hazájuknak, hanem az odahaza maradt egyedülálló és családi háttérrel nem rendelkező nők küszködnek a túlélésért egy sokkal dicstelenebb küzdelemben, akiknek háborús körülmények között lényegében egyetlen választási lehetőségük van.A történet alapján látszólag igazolható ebben a filmben a prostitúció, amit úgy védtek ki, hogy mindehhez erőteljesen hozzájárult Myra lelkileg megtört állapota, amibe akkor kerül, amikor (tévesen) értesül Roy haláláról. Tehát prostituálttá válása lelki gyengeségének köszönhető, ami morálisan is gyengévé és védtelenné tette. Myra ráadásul nem fordul családi segítségért, tehát bukásába makacs önállósága is közrejátszik, ami ugye nem tartozott akkoriban a jó női tulajdonságok közé. Így mehetett át a cenzúrán. Valójában viszont karakterének empatikusságát is bele lehet látni prostituálttá válásába, hiszen itt arról is szó volt, hogy nem várhatta el Kittytől - akit a vele való szolidaritás miatt rúgtak ki a tánccsoportból -, hogy csak ő vállalja be mindezt, arról nem is beszélve, hogy nagyjából ez volt a realitás.

Azzal viszont nem volt gond, hogy vonzó választási lehetőségnek tüntetné fel a prostitúciót. Mint ahogy ez általában véve nem jellemző az életben, és amit annyira jól fogalmaz meg ez a film (is). Kitty szájából hangzik el az a mondat, hogy:

"Nem tudom ki találta ki azt a kifejezést, hogy ez a "legkönnyebb módja a pénzkeresetnek", de az biztos, hogy nem nő volt."

A filmben az egyik morális központ a nagyon szigorú és lényegében minden emberi vonástól mentes balett csoport igazgató, Olga néni, aki kiteszi Myrat és Kittyt, és akinek nagyon határozott és megváltoztathatatlan elképzelései vannak arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Sarkos és minden emberi realitástól mentes elképzelései által karaktere roppant mód hasonlít a szintén nagyon határozott erkölcsi elképzelésekkel rendelkező cenzúrára, illetve az azt létrehozó és működtető társadalmi igényre, emberekre. A film készítői itt nagyon vékony jégen táncoltak, mivel Olga néni nagyon ellenszenves karakterével szemben a néző természetesen a lázadó, majd prostituálttá váló lányok pártjára áll. Mindenesetre a cenzúrabizottság tagjai szokásuk szerint nem ismertek magukra, így aztán megjelenhetett a film. Persze azért a cenzúra miatt kellett némi kompromisszumot kötni, ebből kifolyólag S.N. Behrman, Hans Rameau és George Froeschel forgatókönyvében a prostitúció szó soha nem hangzik el, Myrat soha nem látjuk ügyféllel semmilyen szituációban, ugyanakkor mindenki előtt tökéletesen világos, hogy mit is csinál. Nem kell a sorok között olvasni mindehhez, hiszen Myra ruházata, mozgása, arckifejezése, új ismerősein keresztül mindez kristálytiszta, nem is beszélve arról a Kittyvel való beszélgetésről, amiben számára kiderül a barátnő munkájának jellege.

A történet egy kiszámítható háborús szerelmes filmként indul, hogy aztán átmenjen egy sokkal összetettebb, érdekesebb, sőt akár kissé cinikusnak is nevezhető karakter és társadalomtanulmányba, ami azonban nagyon erőteljesen romantikus jellegét mindezen tulajdonságai ellenére is végig megőrzi. A Waterloo Bridge nem csak összetettebb, de a történet finom részletei miatt mélyebb is, mint a kor többi háborús vagy szerelmes filmje.

Már a címe is több jelentésű és értelmű. Waterloo az angol (vagy brit) történelem egyik legnagyobb győzelme, ami utal a főszereplőket körülvevő mostani háborús környezetre is. Másrészről pedig a híd számos, a főszereplők életében, szerelmében fontos történés helyszíne lesz. Ez az a hely, ami arra készteti a film elején a már középkorú Royt, hogy visszagondoljon és elmesélje nekünk a történetet, itt találkoztak először és estek szerelembe, és a történet végén is nagy jelentőségűvé és szimbolikussá válik.Meglepő módon számos noir vagy legalábbis erősen noiros elem látható ebben az 1940 (!)-es tehát még a noir műfajának hivatalos kezdete (1941) előtti romantikus filmben. Mindjárt nagyon szembeszökő a keretezett flashbackes szerkezete, ami a hídon kezdődik és végződik a 2. vh-ban már idősebb Royjal, akinek visszaemlékezésében a keretben megjelenik az 1. világháborúban játszódó történet. Már önmagában ez a szerkezet is hordoz egy jó nagy adag anti-propaganda jelleget, hiszen a kicsivel több, mint 20 évvel ezelőtti nagy háború sok-sok milliónyi áldozata még nagyon élénken élt az emberek emlékezetében, és ami előrevetíti a 2. világháború poklát, ami még ráadásul jóval túl is lép majd az elsőén. Sőt, mindezt a kellemetlen előérzetet növeli a kereten belül látható másik keret, ami pedig a két főszereplő közötti szerelem rossz végének sötét előérzetének megteremtése a célja. A második keret határait pedig Myra és Roy egy-egy táncjelenet jelöli ki, amelyek alatt ugyanaz a zene hallható.

A régi romantikus filmek egyik gyenge pontja az, hogy a két főszereplő nagyon gyorsan, szinte már az első találkozás alatt halálosan egymásba szeret, és rögtön össze akar házasodni, ami manapság már kissé meseszerűnek és hiteltelennek tűnhet. És bár a szereplők itt is két nap alatt szeretnek egymásba és akarnak összeházasodni, azonban ez itt két dolog miatt is valamelyest hihetőbbnek tűnik. Háborús körülmények között a valóságban is siettették a párok a házasságot, oly módon, hogy az megtörténjen lehetőleg még a frontra indulás előtt - mivel hátha nem lesz erre később lehetőség. Másrészről pedig az a tény is erősíti hitelességét ennek az amúgy nagyon hollywoodi történetnek, hogy nincs benne happy end. A pár szerelme és sorsa szinte már az első pillanatoktól kezdve megpecsételődött, azon belül is leginkább a női főszereplőé, aki először majdnem elveszti szerencsét hozó amulettjét, majd odaadja a férfinek, így aztán Myra attól a pillanattól kezdve, hogy rátalál élete szerelmére, egy lefelé húzó spirálba kerül, aminek csak tragédia lehet a vége.A filmben megjelennek a társadalmi osztálykérdések is, ami a háború mellett a másik olyan ok, ami nem teszi lehetővé szerelmük beteljesedését, azonban ebben a témában is próbálja kerülni annak szokásos és általában véve sztereotíp megközelítését. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy Roy arisztokrata családja lesz az, aki ellenzi majd a házasságot egy alacsonyabb származású nővel, aki ráadásul táncosnő. (Kis túlzással élve a balett táncos ekkor még ugyanaz az erkölcstelennek számító táncos kategória, mint akármilyen másik táncos.) Roy anyja és nagybátyja azonban roppant kedves és befogadó emberek, akiknek mindez nem akadály. A nagybácsi ki is fejti, hogy ő nagyon korlátolt gondolkodásúnak tartja, ha valaki lenézi a táncosokat. Lady Margaret, Roy anyja pedig szintén sokkal elfogadóbb, mint amilyenek a hasonló karakterek voltak a korszak hollywoodi filmjeiben, és még amikor megtudja Myrától az igazat, akkor is csak annyit mond sajnálkozóan a mindenáron távozni akaró Myrának, hogy "várjuk meg a reggelt, gondolkodjunk addig a dolgon", amivel mintha már egy kicsit át is estek volna a ló túlsó oldalára karakter toleranciájának mértékével kapcsolatban. Roy pedig annyira szerelmes, hogy ezt is megbocsátaná, ami szintén unikumnak számított a korabeli filmek között.

A lényeg azonban az, hogy a szerelmesek sorsát negatív módon alakító szigorú társadalmi szabályok és  osztálykülönbségek nem a felsőbb osztálybeliek által szólnak bele a történetbe, hanem Myra lelkiismeret-furdalásán keresztül, és ami által a prostituáltként dolgozó lány bizonyos értelemben erkölcsileg mindenki fölé emelkedik.A film mindkét főszereplője, Vivien Leigh és Robert Taylor is a korszak legnagyobb sztárjai közé tartoztak. Sőt, Leighnél az egy évvel korábbi Elfújta a szél mindent elsöprő sikere után talán nem is volt népszerűbb színésznő ekkor. Mindketten azt nyilatkozták a későbbiekben, hogy ez a személyes kedvencük a saját filmjeik között, pedig Leigh először nem volt túl boldog, hogy nem férje, Laurence Olivier kapta meg a férfi főszerepet, akivel ebben az évben házasodott össze, és úgy gondolta, hogy Taylor sokkal inkább jóképűségének, semmit színészi képességeinek köszönhette karrierjét. Mindenesetre a végeredmény ennek ellenére kiváló lett, hiszen mindketten közvetíteni tudták karaktereik érzéseit, amelyek mindig erőteljesen, de mégsem túljátszottan jennek meg az arcukon.

Mivel a film fókusza Myra karakterén van, ezért Vivien Leigh játéka volt a fontosabb, akinek karaktere számos és nagy mértékű változáson megy keresztül a történet folyamán. Mind karakterének kedvességét, törékenységét remekül átadta, majd prostituálttá válását még mozgásának változásával is fantasztikusan érzékeltetni tudta, miközben egy kissé vulgáris arckifejezés is megjelenik arcán, ami azonban jól érzékelhetően csak egy vékony álarc rajta.

Robert Taylor pedig meg akarta mutatni, hogy több egy jóképű hollywoodi sztárnál, és rendelkezik színészi képességekkel, ami sikerült is neki, mivel sokkal összetettebb érzelmeket is meg tudott itt jeleníteni, mint amire filmjei többségében lehetősége volt, függetlenül attól, hogy azért a bőréből nem kellett kilépnie, mivel a jóképű és szerelmes katonatiszt azért elég testhezálló szerep volt számára.A film erőteljesen sötét és lenyűgözően romantikus atmoszférájához nagyban hozzájárult zenéje és fényképezése is, nem véletlenül jelölték mindkettőt Oscar-díjra. Herbert Stothart a filmhez illően romantikus és helyenként drámai komolyzenéje valamint Joseph Ruttenberg noirosnak nevezhető, gyönyörű sötét és árnyékos fekete-fehér fényképezése, amiben a ködnek és esőnek is órási jelentősége van.  

Annak ellenére, hogy Mervyn LeRoy hardcore romantikus filmje reménytelenül naiv, azonban meg van az a nagyon erőteljes képessége, hogy még a legcinikusabb nézőjét is magába szippantja már az első képkockáival és nem engedi el a végéig. A Waterloo Bridge egyszerre sötét és mégis nagyon gyengéd film, amely tulajdonságai nem is annyira a szerelmi történet tragédiájában jelennek meg elsősorban, hanem sokkal inkább a film egyéb területein és amely érzet átszövi az egész filmet. Nem is beszélve remek főszereplőjéről, az egészen kiváló Vivien Leighről és a gyönyörű fekete-fehér fényképezéséről, amelyet akár még a legtöbb noir is megirigyelhetne. A Waterloo Bridge - ez a talán legromantikusabb és legkönnyfacsaróbb hollywoodi film - egyike titkos kedvenceimnek, amire azonban ha bárki rákérdez, letagadom.

Értékelés: 10/10

Vivien éppen kuncsaftokra vadászik az állomáson, amikor egyszer csak szembetalálkozik a hazatérő Royjal, és csak azt tudja hajtogatni, hogy "életben vagy":

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr314176685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

satie · http://321.hu/sas 2018.08.29. 10:21:53

fasza kis cikk volt, köszönjük!

encir 2018.08.29. 10:21:55

Aki ezt megérti-megérzi manapság, annak szép és érzékeny lelke van :)

Kyria 2018.08.29. 14:21:19

Emlékszem a filmre, pedig régen láttam. A keretbe ágyazott történet nekem nagyon újszerűnek hatott, azóta is szeretem az ilyeneket. 10-est azért nem adtam volna rá, de nekem is vannak olyan személyes kedvenceim, amikre meg nyilván más nem adna. A cikk viszont szép munka, jól össze van foglalva és a kitekintések miatt külön elismerésem.