Time Goes By

A gépész (The Machinist) 2004

2018. szeptember 27. 11:09 - Time Goes By

Brad Anderson neo-noir thrillere leginkább főszereplőjének, Christian Bale csúcsot döntő, több, mint 30 kilós fogyásával írta be magát a filmtörténelembe, aki egy insomniás és pszichésen problémás gépkezelőt alakít. Mivel A gépész is azon noirok sorába tartozik, amelyikben nagyon fontos a filmet átszövő rejtély és a történet végi csavar, ezért spoilermentességre törekszem az elemzés során.

Trevor Reznik (Christian Bale) gépész már egy éve nem tud aludni, aminek eredményeképpen pszichésen és fizikailag is rendkívül kimerült állapotba jutott. A szinte csont és bőr férfi egy gyárban dolgozik gépkezelőként, ahol állapota miatt mindenki furán néz rá, és nem tartozik a legnépszerűbb emberek közé, mert azt hiszik, hogy valamilyen drogot szed. Népszerűtlensége tovább nő, amikor figyelmetlensége miatt egy másik gépkezelő, Miller (Michael Ironside) elveszti az egyik karját. Trevornak egyetlen közelebbi emberi kapcsolata egy prostituált, Stevie (Jennifer Jason Leigh). A másik ember, akivel szóba áll, egy pincérnő, Marie (Aitana Sanchez-Gijón), aki a napi kávéját szolgálja fel. Fizikai és mentális leépülése fokozódik, amikor megjelenik életében Ivan (John Sharian), a gyár új melósa, amivel egyidejűleg Trevor mindennapi dolgok elvégzésére saját maga számára szóló emlékeztető üzenetei rejtélyekké és akasztófa játékká változnak. Trevor egyre paranoidabbá válik...A gépész egyike azon noiroknak, amelyek menet közben fokozatosan fedik fel titkukat mindenféle nyomokon, de legfőképpen egy általános érzeten át, hogy a végén kiderüljön egy meglepő csavaron keresztül a nagy igazság. Amikor pedig a film felfedi magát, megtudjuk, hogy konkrétan mi is áll a dolgok hátterében, ami beleillik ugyan abba, amit addig is éreztünk, mivel az erre utaló jelek nem hazudtak és a film által sugallt és sugárzott érzet is valóságos, ugyanakkor a konkrét titok mégiscsak valamilyen szinten meglepő lesz. Amikor minden puzzle darab a helyére kerül, kiderül, hogy A gépész egy bűntudattal és mentális problémákkal foglalkozó szomorú, ugyanakkor megragadó, nagyon erős, majdhogynem horror jellegű atmoszférával rendelkező, gyönyörűen fényképezett film.

A forgatókönyvet Scott Kosar írta, akinek nem feltétlenül az volt a célja, hogy teljes sötétségben tartsa a nézőt egészen a történet végéig és egyetlen csavarra építse fel a filmet, mint pl. Usual Supects vagy mondjuk a Hatodik érzék, hanem sokkal inkább az, hogy körülbelül sejtesse és éreztesse a nézővel, hogy miben is gyökerezik a főszereplő problémája, mert az ugye egyértelmű egy 40 kilósra fogyott és egy éve insomniában szenvedő embernél, hogy valami problémája van, a meglepetés, vagy még inkább megoldás inkább abban áll, hogy ő maga "kinyomozza", hogy miért került ebbe az állapotba, miért is történik vele mindez, körülbelül mint amikor a pszichoanalízis során a páciens végül szembesül a problémáinak gyökerével. És mivel ez egy noir, és mint tudjuk a noirok legklasszikusabb témája a bűn és bűnhődés, annak ellenére, hogy ez neo-noirok esetén közel sem annyira fontos vagy elterjedt téma, mint 70 éves klasszikus elődjeiknél, azt is sejthetjük, hogy minden problémája mögött a bűntudat áll. A kérdés, hogy miért is van bűntudata? Erre kapjuk meg a film végén a választ, de addig is a néző tökéletesen átérezni, hogy min megy keresztül emiatt Trevor, a film antihős főszereplője. És ez A gépész lényege, nem feltétlenül a fordulatok, amelyek némelyikéhez tulajdonképpen egyenes út vezet, mások kevésbé előláthatóak, ugyanakkor mégsem teljesen meglepőek. A végső fordulat viszont teljesen kielégítő és megmagyaráz mindent, ugyanis nagyon logikus, még csak "hollywoodi" jellegűnek sem mondanám , majdhogynem mindennapinak is nevezhető.  Mint a legtöbb noirban, a néző ezen történet során is a főszereplő nyomozását követi, akinek végül szembesülnie kell a múlttal ahhoz, hogy feltárja a jelen titkait. Ez alapján A gépész is a klasszikus "kísért a múlt" jellegű noirok közé tartozik, ugyanakkor nem feltétlenül a történetében, hanem sokkal inkább az atmoszférájában rejlik a lényege, mivel ez tökéletes közvetíti azt, amit a főszereplő érez a film során. Olyan érzésünk lehet, mintha Trevor lassított felvételű rossz álmában járnánk, amiben a érződik pszichés küzdelme a valóság és a képzelet között, miközben az is tiszta a néző számára, hogy tudata valamit blokkolni és törölni akar a memóriájából.

Trevor: "Hogyan tudsz felébredni egy rémálomból, ha nem tudsz aludni?"

Trevor annyira fáradt insomniája miatt, hogy már abban sem biztos, hogy ami éppen történik vele az tényleg megtörténik vagy csak ébren álmodja. Az antihős itt sem velejéig rossz ember, egész egyszerűen csak egy átlag ember, aki valamikor elkövetett egy hibát, amivel akkor nem mert szembenézni. De a múlt és a bűntudat elől nem lehet elfutni egy noirban. Azzal előbb vagy utóbb szembesülni kell, legkésőbb a film végén, de az antihős addig is megjárja paranoia minden poklát, ami lényegében a bűnéért való bűnhődés.

A karakterekről most csak rövidebben, mivel hosszabb elemzés esetén nem lehetne elkerülni a spoiler mentességet.Christian Bale alakította Trevort, amely szerepért teste átalakítását a maximumig nyomta. 30 kilót fogyott ennek kedvéért, úgy hogy előtte se rendelkezett túlsúllyal, így aztán a fogyókúra végére lényegében egy két lábon járó csontvázzá vált. Ennek a végtelenül drasztikus testi átalakulásnak is köszönhető a hibátlan játéka mellett, hogy a néző úgy érezheti, hogy nem eljátszotta Travor Reznik szerepét, hanem ő maga Trevor Reznik. Mint általában az antihősök, úgy Trevor is egy kívülálló, aki minimális emberi kapcsolattal rendelkezik. Napja nagy része átlagos és nem túl érdekes melóval telik, egy olyan munkahelyen, ahol kirí munkatársai közül, akikkel nem sikerült összebarátkoznia. A maradék idejét pedig család helyett egy prostival és egy repülőtéri pincérnővel tölti ártatlan flörtöléssel, miközben elfogyasztja  napi kávéját és sütijét.

Jennifer Jason Leigh játssza Steviet, a prostit, aki foglalkozása miatt ugyanolyan kirekesztett kívülálló, mint a férfi. Úgy tűnik, hogy ő az egyetlen, akit valóban érdekli Trevor sorsa, aki iránt  együttérzést és törődést mutat. A kedves pincérnőt, Mariet, akivel Trevor örömmel flörtöl minden nap, pedig Aitana Sanchez-Gijón alakította. Mellettük még két fontosabb mellékszereplő látható a filmben, Michael Ironside Miller, a karját elvesztő melós, és John Sharian Ivan, a rejtélyes új kolléga szerepében.

A filmben több szimbólum is látható.

Az egyik legfontosabb "jel", az 1:30-as idő. Trevor ahányszor az órára néz, mindig ez az idő látható rajta. A gépész nagy csavarának felfedésére pontosan 1 óra 30 perc játékidőnél kerül sor a filmben.A másik az útválasztás, amire háromszor kényszerül Trevor a történet során. Az út jobbra vagy balra ágazik, Trevornak pedig el kell döntenie, hogy merre megy. Először 666-os úton, másodszor amikor a rendőrség elől menekül a szennyvízcsatornába, harmadszor pedig a történet végén az autópályán kell eldöntenie, hogy merre is kanyarodik. Az első kettőnél Trevor a baloldali utat választja, ami a régi babonaság szerint a szerencsétlen és ördögi út. Harmadjára a jobboldali elágazást választja, ami a megváltás útja. Ezek a szituációk, helyek és választási lehetőségek nagyon beszédesek és sok mindent elmondanak, szóval nem beszélhetünk túl elvont szimbólumokról.

A gépész zenéje és fényképezése a film kiemelkedő elemei közé tartoznak, amelyek nagy mértékben hozzájárultak az erős atmoszféra kialakításához. A gyönyörű fényképezés Xavi Gimenez nevéhez fűzhető, aki kicsit kiszívott, tompított színeket használva fejezte ki a főszereplő insomniás kábult állapotát. A színek között meghatározóak a szürkés-kékes árnyalatok, amelyek pedig Trevor kétségbeesését szándékoznak jelezni. A kísérteties zenét Roque Banos szerezte, aminek elsődleges célja az volt, hogy a film rémálomszerű jellegét erősítse Trevor pszichés állapotának bemutatása mellett. Banos nem a klasszikus utat követi, és nem népszerű könnyűzenét vagy éppen klasszikus zenét választott az atmoszféra erősítésére, hanem egy magányosnak hangzó fúvos zenével alapozza meg a film fura érzetét és hangulatát.Brad Anderson filmjének képi világa, atmoszférája végtelenül erős, olyannyira, hogy ez talán egy kicsit a történet rovására is ment esetében. A film izgalmáról és feszültségéről is hasonló kettősség mondható el, ami elég magasnak nevezhető, ugyanakkor mindezt sokkal inkább technikai eszközökkel, a fényképezéssel és zenével éri el, és nem annyira a forgatókönyvvel. A gépész annak ellenére, hogy igazából nem sok minden történik benne, stílusos atmoszférájával és képi világával, paranoid érzetével, kiváló színészi játékával végig fenn tudja tartani az érdeklődést, még úgyis, hogy minden rejtélyessége ellenére sem tartozik a legizgalmasabb noirok közé. A gépész egy gyönyörű neo-noir, amit egyszer egész biztos, hogy érdemes megnézni. Többször már nem annyira, mert akkor már feltűnnek hiányosságai és az is, hogy igazából nem sok anyag van benne.

Értékelés: 7,5/10

A film a Youtubeon angolul végignézhető:

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr5014262251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.