Indítsuk az Új Évet egy neo-noir pszichológiai thrillerrel, ami egyben meg is adja az alaphangot az elkövetkező időszakra, mintegy megnyugtatásul a blog törzsközönsége számára, akik három-négy karácsonyi családbarát(abb) film után kezdtek kétségbeesni, hogy lazítanék a blog profilján. Kizárt. Az éjszakai ragadozók sztorija két szálon fut, történet a történetben módon. Egy elvált galéria tulajdonos elolvassa ex-férje újonnan megjelent regényét egy olyan családról, amelynek férfitagja nem bizonyul elég erősnek, miközben párhuzamokat fedez fel a két kapcsolat között.

Susan Morrow (Amy Adams) egy csomagot kap régi főiskolai szerelmétől, későbbi első férjétől, az író Edward Sheffieldtől (Jake Gyllenhaal), akit még húsz évvel ezelőtt hagyott el. A csomagban Edward Nocturnal Animals  című regényének kézirata van egy vacsorára invitáló levél kíséretében, mivel a közeljövőben Los Angelesbe látogat. Susan jelenleg boldogtalan második házasságban él, sikeres üzletember férje (Armie Hammer) fűvel-fával megcsalja. Edward regényének főszereplője, Tony Hastings (Jake Gyllenhaal) feleségével, Laurával (Isla Fisher) és tinédzser lányával, Indiaval (Ellie Bamber) egy texasi vakációra indulnak. Útközben három helyi bunkó Ray Marcus (Aaron Taylor-Johnson) vezetésével megállítja autójukat és terrorizálja a családot. A helyi detektív, Bobby Andes (Michael Shannon) halálos rákban szenved, ezért felajánlja szolgálatait Tonynak az ügy egyszerűbb lezárása érdekében. Susan a regény olvasása közben visszagondol első férjével való kapcsolatára, amelynek tönkremenetelében saját szerepével is szembesülnie kell…Tom Ford nemcsak rendezte, de a forgatókönyvet is írta Austin Wright Tony and Susan című regényéből. Ford divattervezőként kezdte karrierjét és a divatipar jeles képviselőjének számított, amikor 2009-ben megrendezte első filmjét, A Single Man-t Colin Firth főszereplésével, amivel nem csak a figyelmet hívta fel magára, de általános elismerést is szerzett. 2016-ig, az Éjszakai ragadozókig kellett várni második filmjére, ami nem csak tipikus noir témákat és eszközöket tartalmaz, de némi Lynch-i szürrealizmust is egy kis neo-western beütéssel.  

A film felvonultatja a noir műfajának legfontosabb témáit modernizált formában. Központi témája a férfiasság elvesztése, ami lényegében összeköti a két történet férfi főszereplőjét, Edwardot és Tonyt. Egy noirból természetesen az árulás sem maradhat el, ami azonban egy kicsit más formában jelenik meg itt, mint általában a noirokban, de a régi klasszikusokhoz hasonlóan, itt is a női főszereplőhöz köthető. Susant emiatt akár femme fatalenak is nevezhetjük, bár ez karaktertípus jócskán átalakult már a 2000-es évek noirjaiban. A film azt is bemutatja, hogyan is sebezik meg egymást érzelmileg az emberek egy modern társadalomban. Szándékosan vagy nem szándékosan. Egy noirból természetesen nem hiányozhatnak a régi rossz döntések sem, amelyek miatt egyik-másik karakter úgy érezheti, hogy kisiklott az élete, azonban az a tény, hogy ezt megbánja, nem jelenti azt, hogy jóvá is teheti. Noirokban ugyanis az élet büntet és nem ad még egy esélyt.

Mindemellett olyan általános témák is felmerülnek a filmben, hogy mi is a megfelelő egyensúly a pénz, sikeresség és szerelem, az érzelmileg kielégítő kapcsolat között. Létezik-e egyensúly ezek között, vagy csak külön-külön kaphatóak? Nagyon szerencsés az, akinek mindkettő összejön, azonban egy noir soha nem a szerencséről szól. Susan és anyja karakterén keresztül pedig megjelenik az is, hogy hogyan is válunk olyanná, mint amilyenek a szüleink voltak, akár akarjuk, akár nem. A filmben három történet látható, amelyeket a „történet a történetben” típusú narratíva épít fel. Az alapsztori a jelenben játszódik és Susanról illetve az ő los angelesi felső osztálybeli életének pár napjáról szól, amiben beleláthatunk második férjével való érzelemmentes kapcsolatába, akivel anyagi biztonságban él ugyan, de mégiscsak roppant magányosan, miközben első férje, Edward regényét olvassa, aminek története megelevenedik a szemei illetve ezáltal a néző szemei előtt is. Ez lesz a második történet. A regénybeli Tony és családja texasi vakációja egy meglehetősen brutális történet déli pszichopata bunkókkal a kietlen és embertelen texasi sivatagban és országúton. A film harmadik története pedig Susan és az első férje kapcsolatát mutatja be. A nő olvasás közben visszagondol Edwarddal való múltbeli kapcsolatára és arra, hogy miért is ment tönkre a kezdetben nagyon ígéretesnek indult házasságuk. Susan flashbackjein keresztül megértjük a párhuzamot a két történet között a férfi főszereplők, Edward és Tony karakterein keresztül, ami nem csak abban jut kifejezésre, hogy mindkettejüket Jake Gyllenhaal játssza, hanem leginkább abban, hogy életük azért ment tönkre, mert mindketten elveszítik a férfiasságukat, akár saját maguk, akár a környezet hatására.

A karakterek, akárcsak a történet felépítése rétegezettek és összetettek, ugyanakkor mégiscsak sztereotipikusak – bár ez akár szándékos is lehet, annak érdekében, hogy a néző megérthesse, hogy milyen és mennyire erős sztereotípiák élhetnek az emberek fejében, ami alól a férfiasság fogalma sem kivétel. Susan egy gazdag családból származó galéria kurátor, akinek fiatalon az egyik legfontosabb motivációja az volt, hogy nehogy olyanná váljon mint anyja, aki megtestesíti a filmben a sztereotipikus republikánus, azaz a gazdag WASP (fehér, angolszász, protestáns) feleséget, aki számára a felsőosztálybeli életforma mindenekfelett való. A filmnek talán ez az a témája, amelyik a leggyengébben ábrázolt, nem utolsó sorban azért, mert itt a rendező ideológiai elkötelezettsége és előítéletei is megjelennek, akár szándékos a sztereotipizálás, akár nem, ez itt egy kicsit túl sok. Susan nem csak szerelemből, de egy kicsit az anyja életfilozófiája elleni lázadásként is házasodik össze Edwarddal, a szegény, de lelkes és érzékeny művészpalántával, aki sem társadalmilag, sem anyagilag nincs abban a helyzetben, hogy kielégíthessen egy republikánus anyós elvárásait a sikeresség terén, aki ráadásul még tutyimutyinak is tartja.Susan bármennyire is tiltakozik fiatalon az anyja gondolkodásmódja ellen, végül mégiscsak kételkedni kezd Edward „tökösségében”, jövőbeli sikerességében és inkább egy anyagilag biztonságos kapcsolatot választ második férje személyében, akihez a pénzen, azaz a felsőosztálybeli életstíluson túl nem fűzi semmi. Susannak első férje regényének olvasása közben rá kell döbbennie, hogy olyanná vált, mint az anyja. Elkövette a legnagyobb hibát, amit csak ember elkövethet: elárulta önmagát. Susan története, aki a pénzt választotta a boldogság helyett, majd emiatt boldogtalanná és magányossá válik a későbbiekben, nem lenne túl eredeti, és akár azt is mondhatnánk rá, hogy ezerszer lerágott csont ez már, főleg súlyosbítva a végtelenül sztereotipikus republikánus anyóssal, azonban Tony regénybeli története mégis érdekesen tartja Susan sztoriját is.

A film legerősebb része Edward regényének megjelenítése. A Nocturnal Animals egy erőszakos gyilkosság és annak bosszújának története, ami valahol Nyugat-Texasban játszódik. A film regénybeli jelenetei roppant feszültek, izgalmasak, akár rémisztőknek is nevezhetőek, és amelyek árasztják magukból a (jó értelemben vett) rossz előérzetű noiros atmoszférát. Már a történet legelején nyilvánvaló, hogy a családfő, Tony nem lesz képes betölteni klasszikus funkcióját, hogy megvédje családját, mert egészen egyszerűen nem elég férfias ehhez, főleg nem a roppant erőszakos déli bunkókhoz képest. Tony annyira gyengének tűnik, hogy még felesége és tinédzser lánya is tökösebbnek látszik nála. Itt még nem tudjuk, hogy mi történik majd velük, de az egész országúti jelenetnek van egy nagyon fenyegető, kellemetlen előérzete, ami ráadásul nagyon erős szexuális töltettel is rendelkezik, tovább fokozva a rossz előérzetet. Talán ez az országúti jelenet a film legerősebb része, mégpedig annyira, hogy régen éreztem ekkora feszültséget egy noir nézése közben. A jelenet egy része a poszt végi videóban látható.Edward, aki Susan visszapillantásaiban jelenik meg, Tonyhoz hasonlóan egy nagyvárosi művelt és érzékeny férfi, aki nem elég férfias a szó hagyományos (vagy még inkább sztereotipikus) értelmében. Mindketten tisztában vannak környezetük lesújtó véleményével férfiasságukat illetően, ami tovább gyengíti őket. A különbség csak annyi, hogy Edward, az író a társadalom pénzközpontú sikerhajhászó közegében tűnik gyengének, azon egyszerű oknál fogva, hogy ő nem ezek mentén működik, és nem vallja magáénak ezt a fajta sikerértelmezést, míg Tonynak egy ennél hagyományos értelemben vett keményebb és civilizálatlanabb környezetben kellene férfiasságát bizonyítania, ahogy annak idején a vadnyugaton. A két környezet közötti különbség arra szolgál, hogy felerősítse a nyilvánvalót: Edward/Tony nem elég férfias. A régi noiroktól eltérően – időközben az elmúlt 70 évben ugye megváltoztak a társadalmi gender értelmezések - azonban nem (csak) a férfiasságát elvesztő művelt és érzékeny férfit hibáztatja ezért, hanem a környezetét, akik olyan – rossz - értelmezést pakolnak a férfiasság fogalmába, ami nem csak, hogy elavult, de ráadásul mindenkit boldogtalanná tesz és egy sokkal durvább társadalmat eredményez. A film nagyon erősen érzékelteti Tony karakterén keresztül azt a fájdalmat és dühöt, amin Edward keresztülmegy, aki úgy érzi, hogy a nő, akit annyira szeretett elárulta szerelmüket abban való félelmében, hogy a férfi nem elég erős. Edward és Susan kapcsolatába nem csak a visszapillantásokban látható eseményeken keresztül láthatunk bele, hanem érzékelhetjük azt a regény olvasása közben Susan arcán megjelenő érzelmeken keresztül is. 

A film összetett karaktereit kiváló színészek jelenítették meg. Amy Adams alakította a jómodú, művelt, ugyanakkor végtelenül magányos, akár izoláltnak is nevezhető felső osztálybeli nőt, aki múltbeli rossz döntésével lényegében saját magát zárta a magányosság börtönébe. Susan manapság már inkább csak arra koncentrál, hogy a látszatot fenntartsa, ő, a nocturnal animal…Amy Adams kiváló arcjátékkal mutatta meg karaktere valódi érzelmeit, gondolatait, aki egyébként a film főszereplője, függetlenül attól, hogy Jake Gyllenhaal látható a legtöbb jelenetben, köszönhetően kettős szerepének. Gyllenhaal játéka egyébként annyira erős, hogy szó szerint akkor is ott érezzük a filmvásznon, amikor nincs ott, ami által a néző folyamatosan átérzi karaktereinek fájdalmát. A texasi szál erősségét tovább növeli mellékszereplőinek kiváló játéka. Michael Shannont nem véletlenül jelölték Oscar-díjra a halálos beteg detektív szerepében. A film ebben a szálban is képes meglepetéssel szolgálni. A néző először azt gondolhatná, hogy a déli nyomozó, sheriff – amely karaktertípus nagyon sok filmben ellenségesen viszonyul a kulturált idegenekhez -, főleg a Tonyhoz hasonló, a konzervatív déli vagy átvitt értelemben a vadnyugati ideális férfi képnek nem megfelelő, puhánynak, gyávának és töketlennek tűnő férfiakhoz. Andes nyomozó azonban nem csak férfias, aki amolyan vadnyugati módon elintézi, amit el kell, de kiábrándult és rákos is. Ez az elegy pedig arra motiválja, hogy segítsen a nagyvárosi elpuhult, vagyis civilizált férfinek. A nyomozó a film erős férfije. Kész arra, hogy megtegye, amit meg kell, ugyanakkor nem egy agresszív primitív pszichopata, mint a film egyik főgonosza Ray Marcus, akitől feláll a szőr az ember hátán, köszönhetően Aaron Taylor-Johnson kiváló játékának. 

A film vonósokon alapuló, néha kissé kísérteties és drámai zenéjét az az Abel Korzeniowski szerezte, aki Ford első filmje, A Single Man zenéjét is írta. Seamus McGarvey operatőr fényképezte ezt a nagyon stílusos és nagyszerű látványvilággal rendelkező neo-noirt.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Tom Ford Éjszakai ragadozója egy nagyon erős atmoszférával rendelkező, pusztító erejű noir, ami szinte folyamatosan letaglózza nézőjét, annak ellenére, hogy a különböző történet szálak érdekessége, feszültsége között azért jelentős különbség van. Ennek ellenére minden eleme kiváló az összetett felépítésétől kezdve, noiros és modernizált témáin át, a gyönyörű fényképezésén keresztül a remeklő színészekig. Egyetlen kifogásként a sztereotipikus karakterizálást lehet felhozni, azonban ha ez szándékos annak érdekében, hogy érzékeltesse a férfiassághoz kapcsolódó téves és szintén sztereotipikus értelmezések súlyát a társadalomban, akkor ez is remekül működik, ugyanis így egyértelművé válik, hogy a férfiasság nem egyenlő az erőszakossággal, civilizálatlansággal és bunkósággal. 

Értékelés: 9/10