Time Goes By

Felkel a Hold (Moonrise) 1948

2019. augusztus 12. 10:07 - Time Goes By

Frank Borzage film noir krimije rendelkezik a műfaj minden komor tragikusságával, ugyanakkor a korabeli melodrámák minden romantikájával és érzékenységével is. A történet főszereplőjének életét már gyerekkorától kezdve megkeseríti az a tény, hogy apját gyilkosság miatt felakasztották, ami miatt többször megalázzák és verekedésbe keveredik, mígnem egyszer önvédelemből ugyan, de ő is megöl valakit.

Egy virginiai kisvárosban él Danny Hawkins (Dane Clark), egy felakasztott gyilkos fia. Egész életében meg kellett küzdeni apja rávetülő árnyékával, ami miatt már gyerekkorától kezdve kiközösítik társai, közülük is legfőképpen egy Jerry Sykes (Lloyd Bridges) nevű fiú kötekedik vele legtöbbször. Felnővén sem javul sokat a helyzete, az egyetlen barátja Gilly Johnson (Gail Russell), aki annak ellenére kezd beleszeretni, hogy Jerry Sykes a vőlegénye. Egy táncmulatságon Danny és Sykes az erdőben megint összeverekednek, aminek során Danny félig önvédelemből, félig az elszenvedett csúfolódások okozta gyűlöletében nem szándékosan ugyan, de megöli vitapartnerét. Attól félvén, hogy apja sorsára jut, nem értesíti a rendőrséget. Amikor megtalálják Jerry holttestét, a seriff (Allyn Joslyn) nagyon gyorsan Dannyre kezd gyanakodni. Dannyn egyre inkább úrrá lesz lelkiismeret-furdalása és félelme, viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá és erőszakosabbá válik. Közben a szellemileg visszamaradott, néma és teljesen ártalmatlan Billy (Harry Morgan) megtalálja kését a helyszín közelében…A Moonrise látszólag egyike a korabeli tipikus B noiroknak, amelyek alacsony budgetből és ismeretlen színészekkel készült nagyon rövid idő alatt, ráadásul még csak nem is egy nagy stúdiónál, hanem egy független produkciós cégnél. A film ennek ellenére felülemelkedik kategóriája átlagán és egy társadalmi érzékenységgel is rendelkező noir, a műfaj egyik figyelemreméltó darabjává vált, még ha nem is versenyezhet a legjobbakkal. Frank Borzage rendező filmje nagyszerűen mutatja be, hogy a társadalmom az előítéletekkel, különféle stigmákkal mennyire megnehezíti az ember életét, amit végeredményben a közösség legalább annyira megszenved majd, mint az egyén. 

A forgatókönyvet Charles F. Haas írta Theodore Strauss azonos című regénye alapján, ami az egyén és a közösség kapcsolatát járja körbe, miközben érinti a halálbüntetés témáját és a társadalmi igazságtalanság és az osztályok, rétegek megosztottságából fakadó problémákat is, miközben főszereplőjének pszichéjébe is beleláthatunk, aki a családi stigmával küzd egész életében. A téma egyik központi eleme az erőszak, ami lehet egyéni, lehet közösségi, lehet hidegvérű vagy hevességből fakadó, rosszindulatú és szándékos, vagy önvédelemből fakadó, de a következménye mindig ugyanaz: az erőszak fokozódása, aminek a végeredménye mindig tragédia.

A film remekül bemutatja az erőszaknak azt a jól ismert tulajdonságát, hogy „az erőszak erőszakot szül”. A történetben számos különböző típusú erőszakos jelenet, összetevő található, ami nem csak a noir műfaji jellemzőiből fakad, de a film társadalmi, szociológiai mondanivalójából is. Ezek az erőszakos szálak nem elkülönülő esetek, hanem egymással szoros összefüggésben állnak. A gyerekek, majd később felnőttek csúfolódása, kirekesztése, emiatt Dannyben kialakuló saját agresszója, Jerry megölése, egy szellemileg visszamaradott, azaz végtelenül kiszolgáltatott szereplő fojtogatása mind, mind ugyanannak az erőszakos eseménynek, Danny apjának felakasztásának a következménye.   
A Moonrise a különböző társadalmi osztályok közötti ellenétet leginkább az alsó osztálybeli szegény Danny és az őt állandóan szekáló gazdag családból származó Jerry karakterén keresztül mutatja be, ami a film leggyengébb, legsztereotipikusabb és mára már nagyon idejét múlt része. A "a szegény ártatlanul bántott", valamint a "gonosz és gazdag" gyerek, majd felnőtt párharcában az osztályalapú gyilkolást igazolhatónak bemutató, egyébként kommunista szimpatizáns rendező ugyan rávilágít, hogy ezért az antihős milyen pszichés poklon megy keresztül, de azért a végén főszereplője a legtöbb noir antihőssel szemben megkapja a megváltás lehetőségét. Ráadásul apja gyilkossága is társadalmi igazságtalanságra, a szegények hátrányos megkülönböztetéséből fakadó problémákra vezethető vissza, ami még inkább felmenti az alacsony osztálybeli szegény főszereplőt az erőszak bűne alól.

Bár a film egyes társadalmi, politikai mondanivalója felett már nagyon eljárt az idő, mégis remekül ötvözi mindezt a noir műfajának elemeivel, amely eredményeképpen egy érdekes és speciális antihős főszereplőt kapunk. Már a film elején felsejlik a sötét és pesszimista jövőkép Danny sorsát illetően a felakasztott apával. Ebben a noirban a „kísért a múlt” típusú noir összetevőt nem a főszereplő által korábban elkövetett valamiylen bűncselekmény jelenti, ami elől nem menekülhet, bármennyire is becsületesen szeretne élni már manapság, hanem az apja által elkövetett múltat, amiről aztán a film végén kiderül, hogy valójában a közösség, a társadalom bűne volt első lépésben. A történet helyszíne is ezt hivatott bemutatni, ami kivételesen nem egy bűnös nagyváros, hanem egy elszigetelt Déli kisváros, ami Amerikában a társadalmi elmaradottság szinonímája még a mai napig is, okkal vagy ok nélkül. Mindenesetre ebben a filmben a bűn nem a nagyvárosi kísértéseknek ellenállni nem tudó emberi gyengeségből, hanem, hanem a (politikai) állottságából, a (társadalmi) friss levegő hiányából, azaz az előítéletekből, stigmákból fakad. Mindezt az elzártságból fakadó „rossz levegőt” nagyon jól szimbolizálja a kisvárost körbevevő mocsaras terület.A Moonrise főszereplője, Danny karaktere megmutatja azt, hogy fiatal felnőttkorban mennyire veszélyessé válhat valaki akár önmagára, akár a közösség tagjaira nézve egy olyan ember, akit már gyerekkorától kezdve rajta kívül álló okok miatt kiközösítenek, akár „benne van a vérében” a bűnözés, akár nincs. Danny egész életében azért küzd, hogy nehogy olyan legyen, mint az apja, azaz egy erőszakos bűnöző, hogy aztán az állandó megaláztatások miatt beteljesítse a közösség előítéletét és erőszakos bűnözővé váljon, még ha nagyrészt önvédelemből is teszi. Aztán a film végén erről a kifejezésről, hogy "benne van a vérében" kiderül, hogy nem az egyénre vonatkozik, hanem az igazságtalanul működő társadalmakra. A történetből pedig kiderül, hogyDanny nagy valószínűséggel soha nem vált volna gyilkossá, ha apja árnyéka miatt nem így kezelik gyerekkora óta, aki emiatt egész életében küzd a társadalom és a saját démonjaival is. 

A film egyik fontos és több szempontból is szimbolikus pontja, amikor Danny majdnem megöli a szellemi fogyatékos süketnéma és ezen tulajdonságai miatt szintén kiközösített Billyt. A főszereplő ekkor még jobban megrémül, hiszen ez az a pillanat, amikor a leginkább úgy érzi, hogy a közösségnek igaza volt, és magában hordozza a gyilkos és erőszakos bűnöző vért. Már csak azért is, mert Billyvel szembeni erőszak nem igazolható önvédelemmel, mint a Jerry elleni, ráadásul egy olyan embernek támadt neki, aki soha, de soha nem csúfolta, már csak ezért sem, mert ugyanolyan számkivetett volt egész életében, mint ő.Dannyt, a saját démonjaival, bűntudatával és a társadalom előítéletével egyaránt küzdő, az idegösszeomlás határára jutó, kívülálló antihőst Dane Clark játszotta. Néha nehéz eldönteni, hogy a benne lévő saját erőszakossága az állandó csúfolódás és megaláztatás miatt alakult ki benne, vagy genetikailag is benne van és saját személyiség jegye, vagy a kettő keveréke. A legtöbb antihőssel szemben azért van esélye a megváltásra, mert minden kiközösítettsége ellenére van olyan ember, aki szereti. Ez pedig nem más, mint a noirok „jó kislány” karaktere, Gilly, aki mindig az antihős jó oldalára hat függetlenül attól, hogy Danny néha vele is elég erőszakos tud lenni. Gail Russell alakította Gillyt, aki az emberek előítéletmentesebb részét jelképezi, aki bár nem osztja a közösség előítéletét, ugyanakkor a félelmek alól nem teljesen mentes ő sem. Dane Clark és Gail Russell is másod, vagy még inkább harmad vonalbeli színészek voltak, azonban ez a játékukon nem látszott, mivel megfelelően érzékenyen álltak szerepeikhez és átadták karaktereik aggodalmát, szeretetét, vágyait.

A filmben több fontos mellékszereplő is látható, akik talán még a főszereplőknél is érdekesebbek és nem utolsó sorban jók voltak karaktereikben. Clem Otis serifet Allyn Joslyn játszotta, aki nem a szokásos kegyetlen és vérszomjas Déli serif, hanem egy akár filozófikus hajlamúnak is nevezhető, gyengéd beszédű bölcs ember. Otis alapos ismerője nem csak az emberi természetnek, de a társadalom gyengeségeinek is, és mintha a városka lelkiismerete lenne. Harry Morgant láhatjuk Billy, a szellemi fogyatékos süketnéma szerepében, aki szerencsére elkerülte a túljátszás csapdáját, ami ami pedig nagyon általános volt ebben az időben az ilyen típusú karakterek esetében. Rex Ingram afroamerikai színész pedig a fekete Jacksont játszotta, aki megpróbálja Dannyt a helyes útra terelni. Jackson tudja, hogy Danny a gyilkos, mégpedig onnantól kezdve, amikor Danny megrúrgja a kutyáját. "Előtte sose láttalak kutyát rugdosni". A mellékszereplők között, sőt az egész stábban a legnagyobb név Danny nagymamáját alakító négyszeres Oscar-jelölt Ethel Barrymore volt, akit sajnos csak egy rövid, igaz fontos jelenetben láthattunk.A film egyéb elemeinek minősége nagyon vegyes. Legyünk túl a rosszon, ami nem más, mint William Lava túl hangos, túl drámai, és ezen tulajdonságainál fogva nagyon zavaró zenéje, ami annyira sok, hogy szerintem már a maga idejében sem számíthatott jónak. Ezzel szemben a fényképezés a műfaj legjobb darabjaiban is megállná a helyét, hiszen látvány szempontjából a Moonrise esetében egy kis noir gyöngyszemről beszélhetünk a maga végtelenül sötét expresszionista fényképezésével, ami John L. Russell nevéhez fűződik, aki a későbbiekben majd a Psycho operatőre is lesz. Russell a fények és árnyékok remek használata mellett egy másik noiros eszközt, a tükröket is előszeretettel alkalmazza, hogy jelezze a főszereplő pszichéjében jelentkező törést.  

Frank Borzage rendező filmje (társadalmi) metaforákkal, remek dialógusokkal, nagyon látványos fényképezéssel és nem utolsósorban finom gyengédséggel mutatja be társadalom kritikáját egy noir kerettörténeten keresztül, aminek bár egyes elemei elavultak, más összetevői viszont ugyanolyan aktuálisak, mint 70 évvel ezelőtt. A Moonrise noiroknak megfelelően nagyon sötét atmoszférával rendelkezik, ugyanakkor pesszimizmusát lágyítja a film végi megváltás lehetősége, ami által a rendező azt jelzi, hogy nem zárja ki a társadalmi fejlődés lehetőségét, annak ellenére, hogy filmje szinte végig végtelenül reménytelen és szomorú hangulatot áraszt magából.  

Értékelés: 7,5/10

A Youtubeon megnézhető a teljes film: 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr7515004910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.