Time Goes By

Time Goes By Top 10 filmje 2019

2019. augusztus 19. 10:00 - Time Goes By

Néha előfordultak, és valószínűleg a jövőben is előfordulnak majd rövidebb kihagyások a blogon, ami elkerülhetetlen akkor, amikor az ember hobbiból csinál valamit. Egy-egy blogposzt létrehozása rengeteg időt, energiát és nem utolsó sorban lelkesedést igényel, amely összetevők nem mindig állnak rendelkezésre, főleg ha ezért a kompenzálás igazából csak annyi, hogy az ember elmerülhet valamiben, amit imád. Ennek ellenére a blog megérte ma, 2019. aug. 19.-én az ötödik születésnapját, ezért az egy éves évforduló után újra összeállítottam a saját kedvenc filmjeim aktuális toplistáját. A 4 évvel ezelőtti kedvencek listájáról nem volt szívem levenni az Alkony sugárutat és a Volt egyszer egy Amerikát, főleg látván a Volt egyszer egy Hollywoodot, de mellettük igyekeztem más nagyszerű, különböző műfajú, stílusú, korú filmekkel megtölteni. Persze az ember nem tagadhatja meg önmagát, na meg a blog profilját, ezért többségben vannak a sötétebb thillerek, drámák, gengszterfilmek, de azért megpróbáltam a listát némi romantikával és humorral lágyítani. Következő "kedvencek listája" update öt év múlva, a tizedik születésnapon, remélhetőleg a blog és a törzsközönségének lelkesedése is kitart addig...   

1. Alkony sugárút (Sunset Boulevard) 1950:

Szóval Sunset Boulevard. Röviden nagyon nehéz elmondani, hogy miért is ez a kedvencem. A film egyszerűen hipnotikus hatással van rám, pedig a témái nem érintenek közelebbről, ráadásul még Humphrey Bogart sem játszik benne, és mégis. A Sunset Boulevard egy nagyon erőteljes, ütős és velejéig cinikus film a tehetséges, de sikertelen hollywoodi író és az elfeledett középkorú némafilm sztár végzetes kapcsolatáról, ami egyben egy nagyon erőteljes kritika Hollywood világáról is, ahol az önutálat, a kiszolgáltatottság és a mentális problémák az élet természetes velejáróinak számítanak.

Joe Gillis (William Holden) munkanélküli és adósságokban úszó hollywoodi forgatókönyvíró véletlenül egy elhagyatottnak látszó villa garázsába keveredik a Sunset Boulevardon. A ház azonban nem lakatlan, hanem hajdan volt némafilm sztár Norma Desmond (Gloria Swanson) él benne a külvilágtól elzárkózottan inasával, Max-szel (Erich von Stroheim). Norma mentálisan kissé zavart középkorú nő, aki saját álomvilágában él, és a nagy visszatérésről álmodozik. Amikor megtudja, hogy Joe író, megbízza a hosszú, magányos évek alatt írt kusza kéziratának a szerkesztésével, abban a reményben, hogy ezzel a forgatókönyvvel vissza tud térni a rivaldafénybe. A közös munka során Norma beleszeret Joe-ba, akit először anyagi eszközök segítségével tart magánál. Joe büszkesége kezdetben tiltakozik a kitartottság ellen, de aztán beletörődik az új helyzetébe kényelemből, kiszolgáltatottságból, és Norma dzsigolója lesz. A cinikus írónak nincsenek illúziói. Ez az állapot addig tart, amíg Joe és Betty Schaefer (Nancy Olson), akivel egy közös forgatókönyvön dolgozik titokban Norma tudta nélkül, egymásba nem szeretnek. Egyre többször jár el éjszakánként Bettyhez dolgozni, és Norma érzékeli a veszélyt. Ekkor már nemcsak anyagi eszközöket, de az érzelmi zsarolást is beveti annak érdekében, hogy megtartsa Joe-t...A film legendás zárójelenete itt látható.  

Hollywood rengeteg önmagáról szóló filmmel állt elő az idők folyamán, amelyek közül jó néhány egészen kiválóra sikeredett, azonban egyik sem veheti fel a versenyt a Sunset Boulevarddal. A film több szinten és téren is bemutatja Hollywood igazi, ragyogás mentes arcát, amely tárgyként kezel mindent és mindenkit: az öregedő és eldobott sztárokon, a tápláléklánc alján lévő kiszolgáltatott alkalmazottakon, sztárok realitásoktól elszakadó világán, a mentális problémákon át a manipulációkig. A filmben kiváló színészek játszák a legfontosabb szerepeket. Gloria Swanson maga is némafilm sztár volt, és karaktere alakításában is némafilmes eszközökhöz nyúl, ezért Norma és a direkt visszafogottan játszó William Holden karaktere között így még nagyobb a kontraszt.2. Volt egyszer egy Amerika (Once Upon a Time in America) 1984:

Sergio Leone 1984-es olasz epikus gengszter drámája közel négy órás, azonban amikor véget ér, azt kívánjuk, hogy bárcsak még folytatódna. A volt egyszer egy Amerika ugyanis jóval több, mint egy átlagos gengszter film,  aminek központi témái a barátság, szerelem, lojalitás, intrika, erőszak. A film szerkezete nagyon különleges, ugyanis a történet három különböző idősíkban játszódik, amelyek között a főszereplő visszapillantásain keresztül - nem lineárisan ugrálunk. A történet szereplői a new yorki zsidó gettó szegénységéből való kitörés és felemelkedés útját a szervezett bűnözésben vélik megtalálni a '20-30-as években. Az ő életüket követhetjük nyomon tinédzser koruktól öregségükig. Már amelyikük megéli azt.

A történet közel 50 évet ölel fel, ami David "Noodles" Aaronson (Robert De Niro) flashbackjein keresztül bontakozik ki. A film főszereplői egy csapat utcagyerek NoodlesPatsy (James Hayden), Cockeye (William Forsythe) és Dominic (Noah Moazezi), akik Noodles vezetésével már tinédzser korukban kisebb bűncselekményeket hajtanak végre. Hozzájuk csatlakozik Max (James Woods) és a banda külső tagja, Fat Moe (Larry Rapp). Noddles Fat Moe ambiciózus testvérébe, Deborah-ba (Elizabeth McGovern) szerelmes már kamaszkora óta. (A főszereplőket gyerekkorukban természetesen nem ezek a színészek játsszák). A srácok, mire felnőnek (25-30 év körüliek) New York egyik kemény környékének, az alsó-keleti oldal zsidónegyedének vezető és könyörtelen gengszterei lesznek az alkoholtilalom idején. Ez lesz a második idősík. A harmadikban pedig a 60 év körüli Noodlest láthatjuk, aki visszaemlékezik az életére, az előző idősíkokban történt eseményekre. Noodles, akinek egy rosszul sikerült akció után nemcsak a hatóságok, de a maffia elöl is el kell menekülnie, évtizedekig magányosan és rejtőzködve él, amikor váratlanul egy levelet kap, ami hirtelen visszahúzza a lezáratlan múltjába, nemcsak az emlékeiben, de a valóságban is. Nem tudja, hogy ki és mi okból lépett vele kapcsolatba...Jelenet a filmből,

Amiben a Volt egyszer egy Amerikai hasonlít a többi gengszter filmre, például a Keresztapára vagy a Nagymenőkre, az annak a mítosznak az ábrázolása, ami a gengsztervilágot körbeveszi a mai napig. Amiben viszont különbözik, az az egészen kiváló három idősíkos flashbackes szerkezete és Sergio Leonenak az a vágya, hogy az egészet egy bűntudattól szenvedő ember szempontjából mutatja be, aki azt hiszi, hogy elárulta a társait. A filmnek mindemellett van egy olyan szomorú üzenete is, hogy bármit teszel, bármilyen utat is választasz magadnak az éleben, mindenképpen vesztes leszel.3. Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboard Outside Ebbing, Missouri) 2017

Martin McDonagh drámája, bosszú thrillere olyan hatásosnak bizonyult, hogy a bemutatója óta a világ több pontján is óriásplakátokkal tiltakoztak a hatóságokkal valami miatt elégedetlen emberek, hasonlóan a film főszereplőjéhez, aki így próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy megerőszakolt és megölt lánya gyilkosát nem kapták el. A Három óriásplakát legerősebb eleme a színészcsapata, akik közül Frances McDormand és Sam Rockwell is Oscar-díjat nyert, valamint Woody Harrelsont is jelölték a díjra.

Egy Missouri-i kisvárosban, Ebbingben él az elvált, és fiát, Robbiet (Lucas Hedges) egyedül nevelő Mildred Hayes (Frances McDormand), aki képtelen feldolgozni tinédzser lánya, Angela hét hónappal ezelőtti kegyetlen megerőszakolását és megölését. Kibéreli és kiplakátoltatja  a városka határában álló három elhanyagolt óriás hirdető táblát, amelyeken számon kéri a mindenki által tisztelt és kedvelt helyi rendőrfőnökön, Bill Willoughby-n (Woody Harrelson) a gyilkossági ügy megoldatlanságát. „Megerőszakolták miközben haldoklott”, „Még mindig nincs letartóztatás?” és „Hogy lehet ez Willoughby parancsnok?”. A nagy fekete betűkkel a vörös színű plakátok egy pillanat alatt felbolygatják és megosztják a kisváros lakóit, akik között nyílt titok, hogy Willoughby rákos és nincs túl sok ideje hátra. A legtöbben ezért a serif pártját fogják, és ki is fejezik elmarasztaló véleményüket akár zaklatásig menően is Mildrednek. Közülük is a legdühösebb az alkoholista, erőszakos és rasszista Jason Dixon (Sam Rockwell) rendőr, Willoughby egyik beosztottja. Mildredet azonban nagyon kemény fából faragták, nem hátrál meg a támadások miatt. A harc azonban egyre erőszakosabbá válik, és a nagy kérdés az, hogy hol és milyen módon ér ez véget, milyen messzire hajlandóak és képesek elmenni a szemben álló felek?...

A film egyszerre drámai, erőszakos, ugyanakkor furcsa módon vicces is a maga nagyon sötét módján. Ez a kettősség határozza meg ezt a nagyon komor témákkal működő feszült és izgalmas thriller drámát, miközben jól érezhetően nagyon mély humanizmus szövi át. A történet ráadásul azzal az előnyös tulajdonsággal is rendelkezik, hogy teljesen kiszámíthatatlan, hogy a története merre megy, miközben az erőszak egyre csak fokozódik, hiszen erőszakra általában erőszak a válasz. Ez a folyamat mindenkit egyre mélyebb morális szintre taszít, miközben egyre kevésbé látszik a békés megoldás, illetve annak a lehetősége, hogy ebből a lefelé húzó és egyre fokozódó erőszak spirálból bárki is győztesen tudna kiszállni a végén.4. Annie Hall 1977:

Az Annie Hall egyike Woody Allen legfontosabb és munkásságát hosszú időre meghatározó filmjeinek, ami  fordulópontot jelentett a pályafutása során. A film fontosságát nem csak a legfontosabb kategóriákban elnyert Oscar-díjai (legjobb film, rendező, női főszereplő és forgatókönyv, a férfi főszereplőre "csak" jelölték) tükrözik kiválóan, de a különböző listákon elfoglalt helyei is. Az Annie Hall jelenleg a 35. legjobb amerikai film, és a 2. legjobb romantikus komédia. A film férfi főszereplője pedig Woody Allen Alvy Singer szerepében, aki megpróbálja megérteni, hogy kapcsolata Annievel miért is ment tönkre. 

Alvy Singer (Woody Allen) egy 40 év körüli, kétszer elvált, intelligens és neurotikus new york-i zsidó stand-up komikus, aki éppen azt próbálja megfejteni, hogy miért is ment tönkre legutolsó kapcsolata (is). Pedig Alvy erről már-már elhitte, hogy talán ez lesz az igazi. Mindebben azért is reménykedett, mert úgy érezte, hogy 15 év folyamatos pszichoterápia után talán már alkalmas lesz igazán hosszútávú párkapcsolatra és végre nem taszítja el magától a nőt, amikor kapcsolatuk már kezdene szorossá válni. Alvie exe, Annie Hall (Diane Keaton) pedig egy gazdag és előkelő családból származó, kissé könnyelmű és önmagában bizonytalan énekesnő. Alvy visszapillantásaiban megismerhetjük a két főszereplőt, személyiségüket, családi hátterüket, valamint kapcsolatuk fejlődését, változásait és végül a szakításukat.Részlet a filmből

Az Annie Hall olyan tipikus, Woody Allen filmekre jellemző témákkal foglalkozik, mint a párkapcsolati és szexuális problémák, pszichológia és pszichoanalízis, (ateista) zsidó indentitás és antiszemitizmus, New York rajongása, nosztalgia és egzisztencializmus. Kissé leegyszerűsítve a dolgot, az Annie Hall kezdte meg igazán azon Woody Allen filmek sorát, amelyek nem egyébről, mint önmagáról szólnak, miközben tobzódik a tipikus woody allenesnek nevezett, szarkasztikus, szellemes és kifinomult, vagy akár cinikusnak is nevezhető humorban, amiről a rendező híressé vált, ráadásul az univerzum is egyre csak tágul...5. Nagymenők (Godfellas) 1990:

Martin Scorsese egyik legjobb alkotása ez a gengszter film, ami nem kis szó ismervén filmográfiáját, és attól függetlenül, hogy 6 Oscar-jelöléséből csak egy díjat tudott megnyerni Joe Pescinek köszönhetően a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. A film egy tipikusnak nevezhető gengszter sztori, ami, Henry Hill felemelkedéséről és bukásáról szól, miközben betekintést láthatunk a new yorki olasz-amerikai alvilág életébe, működésébe az 1955 és 1980 közötti időszakban. A Nagymenőket jelenleg a 92. legjobb amerikai és 2. legjobb gengszterfilmnek tartják A keresztapa mögött, a főszerepeket pedig Ray Liotta, Robert De Niro és Joe Pesci játszák.

A biografikus elemekkel rendelkező film a félig olasz, félig ír származású, már fiatal korában gengszterré váló Henry Hill (Ray Liotta) életét követi nyomon a szervezethez csatlakozásától az elkerülhetetlen bukásáig. A kamasz Henry New York egyik olyan munkásosztálybeli környékén nő fel, ahol az olasz maffia az úr. Már gyerekkorában lenyűgözi a gengszterek hatalma, pénze, élete, és nagyon hamar csatlakozik is hozzájuk, először, mint parkoló fiú. Henry végigjárja a maffia által kínált ösvényt és egyre komolyabb bűnözővé válik, majd középkorúan drogfüggő kokain dílerré avanzsál. Már „karrierje” elején összebarátkozik a legnagyobb volumenű rablások végrehajtójával, a nagypályás, de paranoiára hajlamos Jimmy Conwayjel (Robert de Niro), valamint a brutális és félelmetes Tommy DeVitoval (Joe Pesci), akikkel számos közös balhét hajt végre. Természetesen nem úszhatja meg a börtönt sem, miközben problémás és veszekedésekkel tarkított magánéletébe, és feleségével, Karennel (Lorraine Bracco) való kapcsolatába is beleláthatunk. Henry a bortönben a maffiafőnök, Paulie Cicero (Paul Sorvino) háta mögött, majd később határozott tiltása ellenére drogdílerkedni kezd, amibe szinte minden családtagját bevonja, úgy hogy közben az FBI minden lépését nyomon követi. Az események egyenes úton haladnak a mindegyikük számára mást jelentő, de elkerülhetetlen vég felé, addig a pontig, ahol már nem számít a barátság, mivel mindenki csak túlélni akar…Joe Pesci egyik jelenete.

A Godfellas célja kimondottan a szervezett bűnözés működésének bemutatása volt valóságos alvilági alakok életén keresztül. A film ennek a marginalizált társadalmi csoportnak az életét meséli el, megjelenítve hátterüket, motivációikat, hatalom és pénzéhségüket. A film története számtalan szálon fut, lényegében ahány szereplő, annyi szálról beszélhetünk, úgy, hogy közben ezek összessége az egymásra gyakorolt hatásuk révén egy kerek egészet alkotnak, amiben mindenki élete, cselekedetei valamilyen módon kihatással vannak a többiek életére és szükségszerűen bekövetkező végzetükre.6. Predestination 2014:

A Spierig ikrek, Peter és Michael írták és rendezték ezt az ausztrál időutazásos filmet, amit bár sci-fiként aposztrofálnak, valójában egy ízig-vérig noir mystery film, mivel a sci-fit jelentő időutazásos történet csak a keretét adja ennek az egzisztencialista noirnak. A Predestination szinte minden klasszikus noir elemet tartalmaz: gyönyörű fényképezés és látványvilág, antihős és femme fatale jellegű karakterei, a narráció, a nem lineáris történetvezetés - amelynél alapvető fontosságúak és egyben új értelmet is nyernek a visszapillantásos jelenetek -, a velejéig noiros egzisztencialista, bűn és bűnhődés, valamint gender jellegű témák, amelyeket nem csak modernizál és megújít, de egyben egy új szintre is emel.

A film elején egy időutazó titkosügynök, Temporal Agent (Ethan Hawke) - akinek az a küldetése, hogy még azelőtt elkapjon egy Fizzle Bomber nevű terroristát, mielőtt az elköveti a bűncselekményt - jelenleg egy bárban dolgozik csaposként, ahol beszélgetésbe elegyedik egy Íróval (Sarah Snook), aki visszapillantások formájában elmondja neki addigi élettörténetét. A beszélgetés további eseményeket indít el, aminek folyamán egy nagyobb dolog terve kezd kirajzolódni a szemünk előtt, amelynek megismerése során számos titokra fény derül...A film a poszt végi videóban megtekinthető.

Az egzisztencialista témák, amelyek az ember létezésével foglalkoznak, mindig is meghatározó részei voltak a noir műfajának, amit ez a film a sci-fi kerettörténetébe helyezve alapvetően csavart ki, amivel egyfajta egzisztencialista paradoxonhoz jutunk. Nem hiszem hogy mindezt tovább lehetne fokozni bármilyen módon, ami igaz egy másik alapvetően fontos noir témára, a társadalmi nemi szerepek kérdésére is ebben a filmben. 

7. A cápa (Jaws) 1975:

1975 óta nincs nyár cápás film nélkül. Azóta, hogy Steven Spielberg elkészítette a modern hollywoodi blockbusterek alapkövének számító Cápa című thrillerjét, ami a pár évvel későbbi Star Wars-szal együtt egy újfajta biznisz modellt is létrehozott Hollywoodban. A film akkora sikert aratott, hogy új thriller-horror alműfajt teremtett. Nem csak három (az eredetinél jóval gyengébb) folytatást kapott, de több, mint 100 cápás film elkészültét inspirálta az idők folyamán. A Cápát tartják jelenleg a 2. legjobb thrillernek (a Psycho után), az 56. legjobb amerikai filmnek, aminek zenéje a 6. helyen áll a legjobb filmzenék között, és még gonosz főszereplője, Bruce, a cápa is felkerült az AFI egyik listájára, mint a 6. legjobb villain karakter, miközben a 9 millió dolláros budgetből készült film 470 milliót termelt.

Amity szigetén a helyi lakosok megélhetését a strandjaira özönlő turisták biztosítják. Persze csak akkor, ha nem eszi meg a tengerparti pihenésre és szórakozásra vágyó embereket egy hatalmas cápa. Martin Brody (Roy Scheider) frissen kinevezett ex-new yorki seriff azonban lezáratná a partot, miután egy cápatámadás áldozatának maradványaira bukkannak a városka homokos tengerparti fövenyén. Larry Vaughn (Murray Hamilton) polgármester üzleti megfontolásból megakadályozza ezt, aminek következménye még több áldozat lesz.  A város ezután kisebb jutalmat ír ki a cápa elfogására, ami rengeteg amatőr horgászt és idiótát vonzz a helyszínre, valamint Brody hívására a városba érkezik Matt Hooper (Richard Dreyfuss) óceán és cápakutató biológus is, aki szintén a part lezárása mellett kardoskodik. A strandon történt újabb incidens után a polgármester végül belátja, hogy nem garasoskodhat, és megbízzák a legprofibb és legelszántabb cápavadászt, Quintet (Robert Shaw). Brody, Hooper és Quint együtt indulnak el a cápavadász hajóján, hogy elkapják a hatalmas ragadozót...

A film zsenialitását nem csak a folyamatosan jelenlévő zsigeri feszültség és izgalom adja, hanem a magas színvonalú karakterizálása is, ami messze jobb, mint amit a műfajban megszokhattunk, és ami nemcsak érdekes színfoltja a filmnek, de számos téma bemutatására is lehetőséget teremt. Az első rész, kb. 70 perc a szárazföldön játszódik, miközben a cápa sorozatosan szedi áldozatait, az úszók, strandolók, csónakázók, horgászok között. A Cápa ezen szakasza is egészen kiváló, izgalmas és feszült jelenetek sorával, de a film igazi zsenialitása a második felében kerekedik ki, amikor a három főszereplő, Brody, a rendőrfőnök, Hooper, a óceánográfus, és Quint, a megszállott profi cápavadász együtt elindulnak a cápavadászatra. Innentől kezdve nem csak a cápa üldözésének, de a főszereplő hármas interakcióinak, összeütközéseinek is szemtanúi lehetünk, amely szerepeket nagyszerű színészek játszották el.8. Vakok földjén (Land of the Blind) 2006:

Robert Edwards írta és rendezte ezt a nagyon sötét és ütős brit-amerikai politikai thrillert és szatírát, amely nagyszerűen ötvözi a két műfaj elemeit az esetenként kemény és brutális jeleneteivel, abszurd és kiélezett karaktereivel, valamint ironikus felhangjaival. A film nem egy konkrét elnyomó rendszer működését mutatja be és figurázza ki, hanem az összes diktatórikus rendszert ideológiától függetlenül, egymással összemosva és mixelve. Így a célpont ez esetben nem a kommunizmus vagy fasizmus, mint általában az ilyen típusú filmeké, hanem  maga a nagybetűs Totalitarizmus, amibe beleértendő minden más típusú diktatúra is: a közép és dél-amerikai, esetleg afrikai katonai junták és banánköztársaság-jellegű rendszerek, vagy éppen a vallási alapon működő teokráciák is. 

A film főszereplője, az átlagember Joe (Ralph Fiennes) írja meg és meséli el a híres kommunista forradalmár és országvezető, Thorne (Donald Sutherland) és a saját történetét. Hazafias alapon Joe a pályafutását katonaként kezdi, majd börtönőrként folytatja Maximilian Junior (Tom Hollander) nevű gyerekes, ostoba és kegyetlen diktátor uralma alatt, aki a szélsőjobbos jellegű banánköztársaságának vezetését apjától, a nagy vezértől örökölte (aki véletlenül nagyon hasonlít Mussolinire). Junior azonban nem rendelkezik apja karizmájával vagy bármilyen jellegű politikai tehetséggel, így országát a hozzá nem értésével és zsarnokságával nagyon hamar a forradalom szélére sodorja a nép körében erőteljesen növekvő elégedetlenség közepette. Junior nem kevesebbnek, mint "President for Life"-nak, azaz Örökös Elnöknek hívja magát. Joe munkája során a rendszer egyik politikai börtönében ismerkedik meg és barátkozik össze az itt bebörtönzött ellenzéki vezetővel, a színműíró John Thorne-nal, aki az "Állampolgárok az Igazságért és Demokráciáért" nevű kommunista csoport vezetője. A bel és külföldi politikai helyzet miatt Junior kénytelen kiengedni Thornet  börtönből, aki ráadásul még a Parlamentbe is bekerül. Joe kiábrándul Junior rendszeréből, és amikor már ő is fenyegetve érzi magát segít Thornenak végrehajtani a kommunista puccsot, aki lelövi Juniort és feleségét, Josephinet, aki mintha Marie Antoinette és Madame Pompadour keveréke lenne. Thorne azonban semmit se tanul a múltból és ezután még Juniorénál is elnyomóbb és brutálisabb kommunista rendszert hoz létre, amiben az iráni iszlám államra emlékeztető elemek is megtalálhatóak. Joe kegyvesztetté válik azután, hogy figyelmezteti Thornet a rendszer nem demokratikus jellegére és megtagadja a hűségnyilatkozat aláírását, ami miatt egy gulágra kerül. De mint tudjuk a forradalom felzabálja gyermekeit, így aztán Thorne sem kerülheti el a sorsát, a kérdés, hogy az átlagemberek közül addig is ki marad életben és hogyan...

Bár az amplitúdó néha nagyon kileng, de a szenvedés, az igazságtalanság és elnyomás mértéke, módja diktatúrákban lényegében nagyon hasonló, csak éppen más társadalmi csoportokat érint hátrányosan ideológiától függően, de alapjaiban minden totalitárius rendszer ugyanúgy működik - függetlenül az ideológiától. Az ember soha nem tanul a múltból, és újra és újra megalkot valamiféle elnyomó rendszert a három alap diktatúra formából, a kommunizmusból, ahol osztályalapon, a fasizmusból, ahol rassz alapon, és a teokráciákból, ahol vallási alapon nyomják el vagy akár irtják az embereket, illetve ezek mindenféle keverékéből, ami kiegészülhet valamilyen típusú banánköztársaságra emlékeztető vonással is. A film sokszor abszurd, sokszor brutális jeleneteit kiváló színészek játsszák el.9. Waterloo Híd (Waterloo Bridge) 1940:

A két Oscar-díjra jelölt 1940-es Waterloo Bridge egyike minden idők legromantikusabb filmjeinek. A második világháború időszakában készült és a háború témáját megjelenítő hollywoodi filmek elsődleges célja a társadalom háború iránti elkötelezettségének és moráljának megerősítése volt, magyarán a háborús témájú filmeket elsődlegesen propaganda filmeknek szánták, azonban volt ebben az időszakban néhány olyan fehér hollónak is nevezhető film is, amelyik háborús témája ellenére nem tartozott ezen filmek sorába. Ilyen a Waterloo Bridge, ami mintha egy anti-háborús propaganda lenne azon tulajdonságánál fogva, hogy a háború hátországbeli női áldozataira fókuszál. A Waterloo Bridge egy balett táncosnő és egy éppen a frontra induló katonatiszt közötti szerelem tragikus és szívszorító története a háború árnyékában.

A 2. világháború kezdetén egy középkorú és kissé megfáradt arcú katonatiszt, Roy Cronin tábornok (Robert Taylor) a Waterloo Hídon gondol vissza élete szerelmére, Myra Lesterre (Vivien Leigh), akibe az 1. világháború kezdetén szeretett bele, két nappal azelőtt, hogy a franciaországi frontra indult volna. A kedves és törékeny Myra balett táncos volt, amikor egy első világháborús légiriadó során a hídon megismerkedik a jóképű és nagyon előkelő arisztokrata családból származó tiszttel. Szinte azonnal egymásba szeretnek és elhatározzák, hogy még a férfi indulása előtt összeházasodnak. Pechükre azonban adminisztratív okok miatt ezt el kell halasztaniuk a férfi visszatérése utánra. Myrat közben a balettiskola nagyon szigorú vezetője kiteszi a társulatból, mert megszegte azt a szabályt, hogy a tánc mellett nem lehet magánélete. Szolidaritásból vele együtt távozik a szigor ellen fellázadó Kitty (Virginia Field) is, Myra legjobb barátnője. Mivel nincs munkájuk, nincs miből megélniük, ezért helyzetük  egyre tarthatatlanabbá válik, Myra azonban büszkeségből nem akar Roy családjától pénzt kérni, bármennyire is erre biztatja Kitty. Myra teljesen összetör, amikor az újságból értesül Roy haláláról, felépülése után pedig megtudja, hogy Kitty úgy tudta eddig eltartani, hogy utcalánynak állt. Myra ugyanezt teszi miután már nincs kire várnia és amúgy sem várhatja el Kittytől, hogy ő tartsa el. Munkája közben éppen az állomáson vadászik kuncsaftokra, amikor egyszer csak szembetalálkozik a hadifogságból hazatérő Royjal...jelenet a filmből, Myra éppen az állomáson "dolgozik"..

A rendezőnek nem csak az ebben az időszakban készült háborús filmekkel szembeni elvárásokkal kellett megküzdenie, de a korabeli hollywoodi cenzúrával is a történetben kulcselemként működő prostitúció témája miatt. A cenzúra ugyanis kimondta, hogy "Tiltott szex (prostitúció), még ha esetenként a történet szükséges és fontos eleme is, nem ábrázolható erőteljesen és igazolhatónak, valamint nem jelenhet meg mint vonzó választási lehetőség." Márpedig ebben a történetben a prostitúció erőteljesen lényeges pont, ami meghatározza a főszereplők sorsát, valamint igazolható is - különös tekintettel a háborús viszonyok között, aminek tragédiáját annyira kiválóan mutatta be Vivian Leigh Myra sterepében ebben az egyébként nagyon romantikus és szívfacsaró drámában.10. The Ballad of Buster Scruggs 2018:

Három Oscar-díjra jelölték a Coen testvérek, Joel és Ethan legújabb filmjét, a mozikban csak korlátozottan bemutatott, alapjában véve Netflixnek készült, noir beütésekkel is rendelkező antológiai westernjét. Coenék mindig is vonzódtak a western műfajához, akik ebben a filmjükben arra a nem kis feladatra vállalkoztak, hogy a maguk jellegzetes stílusában, módján megújítsák és modernizálják ezt a mára már elavultnak tartott műfajt. A film hat rövid, egymással tartalmi kapcsolatban nem álló, de azonos tematika mentén mozgó, kissé abszurd, ironikus és a sötétség különböző fokán álló, váratlan csavarokkal rendelkező vadnyugati történetet mutat be, olyan színészekkel, mint Liam Neeson, Tom Waits vagy éppen James Franco.

The Ballad os Buster Scruggs egy már nem annyira fiatal, vidám és zenét kedvelő, éneklő vadnyugati fegyverhőst, Buster Scruggst (Tim Blake Nelson) követi nyomon, aki mindenkit lelő, ha úgy érzi, hogy belekötnek vagy valamiféle hátrányos megkülönböztetés éri. Hírneve miatt azonban az ő skalpjára is vadászik már a feltörekvő ifjúság, amit a Kölyök (Willie Watson) személyesít meg. Kettejük párbaja elkerülhetetlen...Near Algodones c. részben egy fiatal cowboy (James Franco) ki akar rabolni egy semmi  közepén álló bankot, azonban a törvény kezére jut. Már éppen felakasztanák, amikor megjelenik egy csapatnyi indián, akik megölik a törvény embereit, a fiatal cowboyhoz azonban nem nyúlnak, aki így továbbra is a lován ül hátrakötözött kézzel, nyakában a kötéllel, miközben lova kezdi lelegeleni a füvet a fa körényékén...A harmadik történet a Meal Ticket. Egy idősödő impresszárió (Liam Neeson) és a végtagokkal nem rendelkező művésze, előadója Harrison (Harry Melling) egy szekérrel járják a vidéket, hogy művészeti előadásból tartsák fenn magukat. Az út során azonban egyre kisebb közönséget képes Harrison bevonzani Shakespeare, Shelley és bibliai idézetek előadásával, míg a konkurencia szemmel láthatóan jól keres a maga show műsorával, aminek főszereplője egy számoló tyúk. Az impresszárió úgy dönt, hogy megveszi a tyúkot…All Gold Canyon részben egy idős, ősz hajú aranyásó (Tom Waits) egy elhagyatott, minden civilizációtól távol lévő vadregényes helyen nehéz munkával aranyat keres. Nem veszi észre, hogy egy fiatalember (Sam Dillon) követi és figyeli munkáját…The Gal Who Got Rattled rész címadója Alice Longabaugh (Zoe Kazan), aki tehetségtelen bátyjával, Gilberttel nyugatra tart egy szekér karavánnal, hogy ott hozzámenjen testvére egyik üzletfeléhez. Gilbert azonban meghal az út során, akinek anyagi  kötelezettségeiért a pénztelen és kiszolgáltatott lány a felelős immár. A karaván vezetői, Mr. Arthur (Grainger Haines) és Billy Knapp (Bill Heck) segítőkészen állnak a nő problémáihoz, olyannyira, hogy Billy és Alice között barátság szövődik, aminek eredményeképpen elhatározzák, hogy összeházasodnak. Egyik nap a lány a préri szépségének befolyása alá kerülve elszakad a karavántól…The Mortal Remains c. történetben öt ember utazik egy lovaskocsiban Coloradoban Fort Morgan felé: az angol (Jonjo O’Neill), az ír (Brendan Gleeson), a francia (Saul Rubinek), a hölgy (Tyne Daly) és az öreg prémvadász (Chelcie Ross). Az ír és angol együtt dolgoznak, de nem nevesítik szakmájukat a többiek előtt, csak annyit mondanak, hogy egy értékes árut szállítanak...

A rendezőpáros nagyszerűen aktualizálta a western műfajának régi klasszikus és megszokott témáit ebben a gyönyörűen fényképezett és eljátszott antológiai filmben. Mindebben hatalmas szerepe volt a filmjeikre mindig is jellemző szürreális atmoszféra megteremtésének, amiben az erőszak és egyéb sötét témák humorral keverednek, a komikum tragédiával párosul, valamint a történeteik ütős csavarainak, amelyek által nagyon kiszámíthatatlanokká váltak ezek a rövid törénetek. Bármennyire is azt gondolja előzetesen a néző, hogy tudja hova lyukad majd ki a történet, valójában nem tudja, és mindig megdöbben. 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr214995000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raul75 2019.08.22. 11:46:03

Kívánok további kitartást és lelkesedést hozzá!

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2019.08.25. 10:18:12

Boldog szülinapot :)

A legtöbb filmet nem ismerem, úgyhogy nem nagyon tudok hozzászólni, de összehasonlítva az előző listáddal, látható, hogy sokkal kevesebb a régebbi film. Érdemes kortársakat nézni? :)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.08.25. 10:22:06

@Liberális Artúr: Némelyiket érdemes. Nem túl sokat. :) Mert nem sok olyan van, amelyik tényleg tud újat adni.

Könyveslány 2019.09.09. 18:13:51

@Liberális Artúr: @Time Goes By: Úgy nyilatkozom, mint aki szereti ezt a blogot és az igényes megfogalmazás, máshol nem olvasható háttérinformációk, témaválasztás miatt bármit elolvasnék. Mégis úgy érzem, hogy az elszakadás az igazi, klasszikus fekete fehér, cinikus és néha mocskos, de drámában és karakteralkotásban azóta sem (csak ritkán) felülmúlt valódi filmművészetet megtestesítő film noir-tól szétszabdalja a blog koherenciáját. Tökéletes volt a filmek egy vékony tortaszeletével, de kizárólagosan foglalkozó tematikus blog, ahova az ember tudta, hogy miért megy.
Persze, lehet ráfogni, hogy ez meg ez film noir, mert hogy cinikus. nem, az iraki háború nem az, amit az ember film noir-ként elképzel. Ez olyan, mint minden tinglirockot játszó együttes (mondjuk pl. anno Guns'n'Roses) kijelenti, hogy rockandrollt játszik. Nem, a rock'n'roll az Jerry Lee Levis vagy Louis Coloma vagy a Sárga Taxi. És filmblog tucatnyi van, mert a legolcsóbb és legegyszerűbb ingyen anyagból írni valami fikázást. Ez a blog eddig egyrészt pozitv és érdekes, másrészt egyedi volt.
Már kérdeztem, küldjek egy kétszázas listát a csak nCore-on található filmekről + meghívót? :):):)::)

Ez csak egy vélemény, örülni fogok minden posztnak és örülök a visszatérésnek.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.09.09. 18:35:36

@Könyveslány: Az a legnagyobb gond, hogy kezdünk kifogyni az igazán minőségi klasszikus régi noirból. Persze van még több száz az eddigi 120 mellett, amiről írtam, de a legjobbakból már bizony kifogytunk. A maradék kisebbik része olyan, amiben vannak eddig még nem tárgyalt elemek, bár sztm nem sok, a többi ugyanazt ismétli, mint amire már tucatnyi példa volt, csak alacsonyabb színvonalon.
A másik, bár ez a kevésé fontos, de azért mégiscsak figyelembeveendő szempont, hogy bármennyire is ez a blog profilja, sajnos az a helyzet, hogy a régi noirokon egyre kevesebb az olvasottság, ami tulajdonképpen az előző pont egyik folyamopdványa is (lehet).
Harmadik szempont, hogy tulajdonképpen a blog indulása óta a most alkalmazott tematika alapján működök, és a régi noir, egyéb régi film, neo-noir, egyéb újabb filmek, toplista és bulvár kategóriában születnek posztok, + Humphrey Bogart és Hitchcock összes filmjének kielemzését is tervezem és az is folyamatos, de minderre pont azért van szükség, hogy egyik se váljon unalmassá. Lehet, hogy indulás óta kicsit több az újabb és kevesebb a régi film, de annyira nem jelentősen. Háborús filmekről ezelőtt is írtam, és eztután is fogok, de sztm ez sem olyan nagy mennyiség.
Az index címlapról idetévedt olvasók igényei nem érdekelnek, de a törzsolvasóké igen, és hát igen, néha lazítani kell más jellegű filmekkel is, de hozzáteszem még a nem noirok között is igyekszem legtöbbször rokonműfajok közül válogatni, mint pl. gengszterfilmek, thrillerek. Egyéb nagyon ritkán van, mint vígjáték vagy romantika, ugyanakkor a törzsolvasók összetétele is nagyon összetett. Rá szoktam néha pillantani a blog facebook oldalára, és szembetűnő az, hogy a törzsolvasók között is mennyire megoszlik az, hogy éppen mit lájkolnak, és ez alapján tökéletesen lehet látni, hogy - bármennyire is sztereotíp, de mennyire különböző dolgokat lájkolnak a férfiak és a nők, sőt korosztályok. (Kivéve unokaöcsém, aki mindent lájkol, anélkül, hogy elolvasná.)

Egy szónak is száz a vége, pont azért kell kicsit lazítani néha a tematikán, hogy ezen tematika mentén még hosszú távon tudjon működni a blog. :)

Könyveslány 2019.09.09. 19:03:10

@Time Goes By: Igaz, igaz. Tulajdonképpen a nagy mintavételi sokaság statisztikai eredménye, hogy a későbbi filmekben megjelennek a tömegben és öncélúan alkalmazott sablonok. De e stílusnak bármelyik sablonját élvezettel nézem - mondjuk a Halott férfi nem hord zakót paródiában - mert ahogy a félisten Orson Welles rászól Marlene Dietrich-re (Touch of Evil).
- Jósold meg az én jövőmet!
- Neked nincs jövőd, menj haza!
Azzal a környezettel, színészekkel, szinkronnal (!), nincs film ami ennyi drámát összesűrített volna két órában. Talán néhány Tarantino alkotás. Van néhány, ami már az első jelenetekben magában hordja a szükségszerű végzetet és szinte megnézni az ember (Vörös utca, Állat az emberben, stb.) De az is elég, ha szerepel benne a végzet asszonya, a lecsúszott magándetektív, aki már megint talált egy halott prostit a csatornában, alkesz maffiaorvos, félig nyitott reluxa által festett árnycsíkoktól szabdalt borostás dohányzó férfialak, haha!

Egyébként ha véletlenül nem láttad volna és van kedved párhuzamokat keresni, szerintem a Westworld első évada mutat film noir jegyeket, legalább annyira, mint egy ütős western.
Facebookon már nem vagyok rég, de most bejelöltem a blog követését.