Time Goes By

Eredet (Inception) 2010

2019. augusztus 24. 11:53 - Time Goes By

Nincs olyan ember a világon, aki ne fantáziált volna arról, hogy milyen jó lenne belesni mások fejébe, hogy megismerhessük valódi gondolataikat, érzelmeiket, esetleg anyagi vagy bármilyen más hasznot húzzunk ezekből az információkból. Christopher Nolan volt az a rendező, aki arra vállalkozott, hogy megfilmesítse ezt a témát a 8 Oscar-díjra jelölt neo-noir science fiction heist filmjében, aminek eljátszására válogatott színészcsapatot tudott összehozni Ken Watanabeval, Joseph-Gordon-Levittel, Marion Cottillarddal, Tom Hardyval, Michael Cainnel, na és persze legfőképpen Leonardo DiCaprioval. A történet egy olyan profi tolvajról és csapatáról szól, akik mások tudatalattijából lopnak információkat vagy éppen ültetnek be gondolatot. 

Dominic Cobb (Leonardo DiCaprio) egy olyan ipari kém, aki emberek álmaiba tör be azért, hogy értékes információkat lopjon. Cobb a legjobb extraktor, azaz „álomtolvaj”, azonban egy korábbi esemény miatt körözés van érvényben ellene, ami miatt nem mehet haza családjához, kicsi gyerekeihez, akik nagyon hiányoznak neki. Saito (Ken Watanabe) egy gazdag japán iparmágnás azzal az eddig lehetetlennek tűnő dologgal bízza meg őt és csapatát, hogy ne kiszedjenek, hanem beültessenek egy bizonyos információt, gondolatot haldokló üzleti ellenfelének fia és örököse, Robert Fischer (Cillian Murphy) tudatalattijába, mivel a beültetett gondolat egy idő után meghatározza az embert, mert úgy gondolja, hogy a sajátja, ezért sokkal valószínűbb, hogy eszerint cselekszik majd. Bár a beültetés egy roppant veszélyes művelet, ami eddig senkinek sem sikerült, Cobb elvállalja a feladatot, mert Saito azt ígéri neki, hogy el tudja intézni a körözés törlését és hazamehet végre a gyerekeihez. Terve végrehajtásához a legtehetségesebb és legjobb profikból álló csapatot szervezi maga köré, aminek tagja lesz barátja és régi munkatársa, Arthur (Joseph Gordon-Levitt), egy hamisító, Eames (Tom Hardy) egy fiatal "építész" és „álomtervezö” Ariadne (Ellen Page), valamint Yusuf (Dileep Rao), a vegyész, akinek specialitása a megfelelő altatók és nyugtatók összeállítása, amelyek által mély álomba merülhetnek az alanyok. A küldetésük megkezdésekor azonban nincsenek tisztában az akció veszélyességének mértékével, mivel Cobb elhallgat előlük egy fontos információt elhunyt feleségével, Mal Cobbal (Marion Cotillard) kapcsolatban…Christopher Nolan, a film írója és rendezője több műfaj, a science fiction,a heist noirok és akciófilmek elemeit vegyítette össze ebben a filmjében. A sci-fi szál, azaz a gondolatbeültetés az álomban adja a film érdekes és izgalmas keretét, a karakterizálás és az események pedig a noirok sémája mentén zajlanak, miközben látványos akciójeleneteknek is szemtanúi lehetünk. A heist noirok története mindig egy rablás vagy egyéb bűncselekmény kitervelése és kivitelezése körül forog, amely során történik valami nem várt esemény. És természetesen, mint minden heist noirban, úgy (itt is) ez az akció lenne a különböző problémákkal küszködő, társadalomból kizárt, kívülálló antihős utolsó törvényellenes cselekedete, mielőtt visszavonulna, amihez (itt is) az az első lépés, hogy maga köré gyűjti az akciót kivitelező profibbnál profibb csapattagokat. A film lényege viszont még sem a sci-fi vagy a noir elemek, hanem sokkal inkább a pszichológiai összetevő, mivel az Eredet nem más, mint egy nagyon látványos utazás a tudatalatti mélyére és legsötétebb helyeire.

A sci-fi kereten és a noir sémákon túl a filmre jól érzékelhető hatást tettek olyan korábbi klasszikusok, mint A Space Odyssey, a Mátrix, de a sielős és egyéb akciójelenetekben egyes James Bond-filmek hatása is érzékelhető. Az Eredet ezekhez hasonlóan nagyon látványos képi világgal jeleníti meg a történéseket, különös tekintettel az álmokra, ahol a gyorsan pörgő és kissé furcsán, álomszerűen változó akciójelenetek döntő többsége zajlik. A történetben nagy szerepe lesz a tudatalatti pszichológiai megközelítésének, miközben a veszélyes küldetést kivitelező, állandóan valamilyen gyors akcióban lévő antihősnek arra is figyelnie kell, hogy saját elméjének épségét is megőrizze ebben a furcsa, kicsit torz, nem teljesen realisztikus világban.A film narratívája a rétegezett, egymásra épülő álmokon alapul, amely által "álom az álomban" típusú jelenetekben találjuk magunkat. Mindez egyes régi noirok "visszapillantás a visszapillantásban" jellegű narratívájának analógiájára történik, ahogy azt láthattuk pl. az 1946-as The Locketben. De nagyon hasonló az 1951-es The Enforcer c. noir felépítése a hierarchikus szervezettel rendelkező maffia főnökének elkapásáról szóló történetében, és ne feledkezzünk meg az 1941-es Aranypolgárról se, ahol a visszapillantásokat egyfajta érzelmi vagy pszichológia sorrendiség, narratíva köt össze, azáltal, hogy a visszatekintők személye egyre közelebb állt a főszereplőhöz. Az egymásra épülő szintekből álló összetett szerkezeti felépítés nagyszerűen szolgálja az információk és fordulópontok megfelelő ütemezését, adagolását az izgalom és a rejtély fenntartása érdekében. Ezekhez hasonló az Eredet is, és ennél fogva kicsit eltér az olyan klasszikus heist noiroktól, mint az 1956-os Stanley Kubrick-film, a The Killing vagy John Huston 1950-es Aszfaltdzsungele, ahol már a bűncselekmény tervezésének folyamatában egyszerre elég sok információt megkap a néző azáltal, hogy a csoport vezetője elmagyarázza a terveket a bandatagoknak (és a nézőknek), persze úgy, hogy a kivitelezés során azért legyenek még meglepetések. Ezzel szemben az Eredetben az információ adagolása folyamatos és fokozatos, nincsenek benne nagyobb ugrások, úgy közelítünk a megoldáshoz, ahogy egyre mélyebbre merülünk a valakinek vagy valakiknek a tudatalattijában, az álmok különböző szintjein keresztül.

Az Eredet koncepcjáról és alapszabályairól csak röviden. A filmnek öt szintje van, amiből három álom szint, és amelyek a tudatalatti mélyében való fokozatos elmerülést jelentik. Ezek a szintek a „valóságban” különböző hosszúságúak, ami az álomnak abból a tulajdonságából fakad, hogy ebben az állapotban gyorsabban működik az agy, az időérzet ezáltal lelassul, az álmot ezért sokkal hosszabbnak érezzük, mint amennyi idő alatt álmodjuk, 1 óra történés az álomban valójában 5 perc álom műve, és minél mélyebb álom szintre megyünk, annál inkább gyorsul az agyműködés és lassul az időérzet. Az “álmodó” az a személy, aki álmodja az álmot, aki mindig az álomtolvaj csapat valamelyik tagja, míg az „építész” tervezi meg ezt az álmot a díszletekkel együtt. Az “alany” a célpont, akitől információt lopni vagy éppen beültetni akarnak, ő az, aki megtölti az álmot a tudatalattijával. Az álmok különböző szintjein minden álmodó generál egy ún. „kick-et” azaz "rúgást", ami azt a célt szolgálja, hogy felébressze a mélyebb álomszinteken lévőket, hogy ne ragadjanak lenn, ami megtörténhet leszedálás esetén. Ahhoz, hogy az ébresztés sikeres legyen, ezeknek a rúgásoknak egyszerre kell a különböző szinteken bekövetkezniük. 

Ezen koncepció mellett a film felhasznál olyan egyszerű és közismert tapasztalatokat is, mint az, hogy az emberi álom mindig az érzelmeink, és nem a racionális gondolataink kivetülése, miközben egy álomban soha nem tudjuk, hogy hogyan is kerültünk oda, valamint azt, hogy ha meghalunk álmunkban, akkor azonnal felébredünk...A film első szintje a valóság, ami a repülőgépén játszódik, ahol a csapat bedrogozza a célszemélyt, Fischert, hogy a tudatalattijával megtölthessék az általuk több szintűen megtervezett és megálmodott álmot, aminek folyamán beültethetik az idegen gondolatot a fejébe.  

A második szint és egyben az első álomszint Yusuf, a vegyész autósüldözéses álma az esős Los Angelesben. Az álomban Fishert elrabolják, és arra kényszerítik, hogy átadja a kombinációt a széfjéhez, azaz a tudatalattijához, ahol elkezdhetik beültetni azt a bizonyos gondolatot a fejébe. Ez az álomszint 1 hétig tart.

A film harmadik és egyben az álom második szintje Arthur álma, ami egy szállodai szobában játszódik, ahol tovább folytatják a beültetést azzal, hogy megpróbálják elhitetni Fischerrel, hogy nagybátyja áruló. Fischert olyannyira meggyőzik, hogy csatlakozik a csapathoz a következő küldetésben. Ez a szint 6 hónapig tart.

Az Eredet negyedik és az álom harmadik szintje Eames álma, ami egy hegyvidéki havas tájon álló erődben játszódik. Be kell jutniuk Fischerrel az erődbe, azaz a nagyon erősen védett tudatalattijába, annak érdekében, hogy a beültetést sikeresen befejezzék. Ez az álomszint már tíz évig tart.

Végül a film ötödik szintje az úgynevezett limbo, ahova az álom közben meghaltak jutnak. Az alapszabállyal ellentétben ugyanis akik leszedálva, azaz bedrogozva álmodnak mélyebb szinteken, azoknál előfordulhat, hogy nem ébrednek fel, amikor az álomban megölik őket és elfelejtik, hogy álomban vannak. Ez a szakasz akár az idők végezetéig is tarthat, Cobbnak azonban le kell jönnie ide, hogy kimentsen néhány embert innen…

Talán már ennyiből is érzékelhető, hogy az Eredetben minden szimbolikus és áthallásos, sőt, utóbbi tulajdonságának köszönhetően nem csak személyes, de akár társadalmi szinten is értelmezhetőA film összetett felépítésen keresztül lehetőség van számos téma megjelenítésére is, amelyek mindegyikét több szinten, szó szerint és átvitt értelemben is értelmezi lehet. A legfontosabb kérdés, hogy mi a valóság és mi nem? Ezt az egzisztencialista jellegű kérdést eltérő formában, de számos alkalommal feltették már hasonló műfajú filmekben, mint a már említett Mátrixban, de nagyon hasonló témát vizsgálnak az 1998-as Sötét város és az 1982-es Szárnyas fejvadász c. neo-noir sci-fik is. Az Inception úgy teszi fel ezt a kérdést, hogy hogyan illünk mi, egyének az életbe, a földi valóságba, azaz a realitásba. Emmellett számos más kérdést is feltesz, mint például van-e a földi életen, a realitáson túl valami más világ, ahol élni lehetne vagy akár kellene élni, vagy ez egész egyszerűen nem más, mint menekülés a sok esetben nehéz valóság, a realitás elől, amely nagyon esendő emberi vágyat mások kihasználhatnak? És ebből fakad mindjárt a következő kérdés, hogy ki akar kit kihasználni, és ki manipulál kit és miért?

A film egyik utópikus alapötlete az, hogy az emberek képesek álmaikat megosztani egymással, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Mint mindennel, úgy ezzel is lehet élni és visszaélni. Mivel (egy noirban) az ember a föld legintelligensebb és egyben erkölcsileg legalacsonyabb szintjén álló élőlénye, ezért manipulálni próbálja mindezt, hogy visszaélhessen vele és kihasználhassa azt a saját érdekeinek megfelelően. A látszattal ellentétben az ember ilyen irányú törekvését ebben a filmben nem az anyagi haszonszerzés motiválja, hanem annak az utópikus állapotnak az elérése, amit úgy hívunk, hogy boldogságA Eredetben az látható, hogy emberek egy csoportja erősen bealtatózva, leszedálva, vagy más szóval élve bedrogozva - ami átvitt értelemben jelenthet bármit, amitől érzelmileg és pszichésen függenek - mindenesetre a nap egy jelentős részében alszanak és álmodnak, hasonlóan a régi kínai ópiumbarlangok drogosaihoz. Homályosan megvilágított helyiségekben szinte élettelenül fekszenek azért, hogy élvezzék egy virtuális világ nyújtotta lehetőségeket. Ebben a világban minden lehetséges. Itt az ember teremtőnek érezheti magát, olyannyira, hogy ez az állapot megfelelő felügyelet és irányítás mellett akár segítséget nyújthat pszichés és érzelmi problémáinak megértésében és feldolgozásában a tudatalatti kivetülésein keresztül. Másrészről ennek a "bedrogozott" állapotnak meg van az a veszélye is, hogy adott esetben az embert ne érdekelje az, hogy melyik világban, a valóságban vagy az álomban van-e, ha egyszer boldognak érzi magát. 

Cobb: „Azt mondják, hogy az agyi kapacitásunknak csak egy kis részét használjuk. Na most ez igaz abban az esetben, ha ébren vagyunk. De ha álmodunk, akkor szinte bármire képesek lehetünk.”

Nem nehéz megérteni, hogy az emberiség miért is szeret álomvilágban élni, ráaádul ami még rosszabb, hogy  összekapcsolt kollektív álmokban, ami egy idő után a valósággá válik számukra. Na de mi is az a "valódi" "valóság"? Az, amit mi annak érzünk, gondolunk, álmodunk vagy az, amit mások éreznek, gondolnak és álmodnak?

A film minden álomtolvaj szereplőjének van egy totem tárgya, ami egyfajta kapaszkodót jelent a számukra, és ami a közhiedelemmel ellentétben nem (csak) azt mutatja meg az adott szereplőnek, hogy álomban vagy valóságban van-e éppen, hanem azt hogy kinek az álmában van. De vajon teljesen megbízhatóak-e ezek a totem tárgyak, hiszen ha valamit el lehet ültetni valakinek a tudatalattijában, akor innentől fogva bármi lehetséges, még az is, hogy a totemtárgyat is manipulálhatni lehet, és az utolsó kapaszkodóját is elveszti az ember tudata.Cobb: „Az álmok valóságosnak tűnnek, amíg benne vagyunk. Csak amikor felébredünk, akkor realizáljuk, hogy valami fura volt.”

A filmbeli karakterek többsége, leszámítva a főszereplő antihőst, nem nevezhető mély vagy összetett karakternek, mivel ők csak kellékek abban a világban, ahol főhősünk harcol a saját érzelmeivel és pszichéjével.

Dom Cobb morálisan gyenge antihős karaktere több érzelmi és pszichés réteggel, motivációval rendelkezik. Első szintje roppant egyszerű, szabad emberként haza szeretne menni a családjához, akik nagyon hiányoznak neki. Ezt azonban erősen gátolja elhunyt felesége, aki vagy ami nem más, mint Dom tudatalattijának kivetülése, amit lelkiismeret-furdalása okoz, mivel bűnösnek érzi magát a nő halálában. A férfi képtelen kontrollálni ezeket a tudatalatti kivetüléseket, és amelyek egy idő után negatívan befolyásolják extraktori képességeit is, majd az egész életét, mivel elveszítheti a kapcsolatot a valósággal. Ennek végső következménye pedig az is lehet, hogy nem, hogy nem kapja vissza régi életét, de egy még rosszabb (érzelmi és pszichés) szintre zuhan, ahol az idők végezetéig kell maradnia, mert innen már nincs menekvés, azaz gyógyulás. Nem térhet vissza a valóságba, hogy normális életet élhessen a családjával ahelyett, hogy bedrogozva utazik egy álomvilágban a nap nagy részében. Dom a film folyamán jelentős átalakuláson megy át, miközben a magabiztos vezetőből a saját múltjával és tudatalattijával állandó pszichés és érzelmi harcban álló megviselt emberré válik.A mindig kiváló Leonardo DiCapriora Dom Cobb érzelmeinek és pszichéjének bemutatása mellett olyan extra teher is hárult, hogy karakterének kellett a film folyamán átadni mindazokat az információkat, szabályokat, amelyek megértették a nézővel a film koncepcióját.Dom Cobb csapatának tagjait és a többi mellékszerepet is remek színészek játszották, függetlenül attól, hogy karaktereiknek igazából csak az a feladatuk, hogy egyre mélyebben beleláthassunk a főszereplő tudatalattijába. Közülük is a legfontosabb a két női szereplő, Mal és Ariedne.

Malt, Cobb halott feleségét Marion Cotillard alakította. A nő a férfi tudatalattijának kivetülése, tehát nem egy kidolgozott „valódi” karakter vagy személyiség, ugyanakkor mégiscsak felfogható a noirok femme fatale karakterének, az antihős vágyainak tárgyának, aki ezt a vágyat kihasználva, egyfajta „halálos” szerelmet sugározva magából valami rosszra szeretné rávenni az érzelmileg gyenge, saját pszichéjének kiszolgáltatott férfit. Mal azzal a tipikusan végzet asszonyos tulajdonsággal is rendelkezik, hogy elárulja a férfit. Ők ketten korábban, mint férj és feleség megosztották egymással álmaikat, a nő azonban egy idő után kiszállt ebből és nem Dommal akart együtt álmodni... Ellen Paget láthatjuk Ariadne, az építész szerepében, akinek görög mitológiai megfelelője egy aranyfonal-gombolyagot ad szerelmének, hogy kitalálhasson a labirintusből. Ariadne felfogható a noirok „hagyományos női” karakterének, azaz a jó kislánynak, aki azt szeretné, ha az antihős, akibe szerelmes, kitalálna végre a pszichéje és érzelmei által kreált labirintusból és visszatérne az életbe, ahol boldogok lehetnének együtt. 

Cillian Murphy karakterén, Robert Fischeren keresztül az apa-fiú kapcsolatokra jellemző leggyakoribb problémába láthatunk bele, aminek a legfőbb kérdése, hogy egy fiú megpróbáljon megfeleni az apja elvárásainak, vagy inkább élje a saját életét? Illetve össze lehet-e ezt a kettőt egyeztetni? Nagyon nagy jelentőséggel rendelkezik Michael Cain karaktere, aki Cobb gyerekeinek nagyapja. Azt nem tudjuk, hogy Cobb vagy a felesége apja-e, csak annyit tudunk, hogy építész. Ez a karakter csak pár jelenetben szerepelt, amelyek azonban alapvető fontosságúak és a film egészét tekintve meghatározó jelentőségűek. Hozzájuk hasonlóan nagyon jó volt.Joseph Gordon-Levitt is, aki egyfajta kisfiús bájt visz az egyébként pléhpofa jellegű Arthur szerepébe, aki már régóta Cobb legközelebbi barátja és munkatársa.A film technikai összetevői (is) nagyon magas szinten álltak, állnak még a mai napig is, köszönhetően elsősorban az Oscar-díjat nyert fényképezésnek, effekteknek és hangnak, valamint az Oscar-jelölt díszletnek és produkciós designnak. Walter "Wally" C. Pfister operatőr fényképezte oly módon, hogy az álomban látott képek torzított jellegét vissza tudja adni, ami által egy valóságszerű, de egy kissé mégiscsak szürreális képi világban találjuk magunkat. Minden helyszínnek és álomszintnek jellegzetes, a többitől megkülönböztethető kinézetet adott, aminek eredményeképpen a hotelben játszódóak mindig meleg hatásúak, a hegyvidéki erődbeli jelenetek hűvös, távolságtartó érzetet keltenek, míg az autóban lévőké valóságszerűbbek, kevésbé torzak. 

A speciális effektekért felelős Paul Franklin a rendező utasítására ahol csak lehetett "practical effectet", azaz a valóságban is megépített eszközöket használt computer grafika helyett. Így lett hegyi erőd egy megépített miniatűr, míg a zéró garvitációs akciójelenetben computer grafikát használtak, ugyanakkor mindegyik fajta effektről elmondható, hogy nagyon látványos volt. Az Eredet szintén Oscar-jelölt, pulzáló és minimalista, sci-fik esetében gyakori elektronikus zenéjét Hans Zimmer szerezte, miközben többször felhangzik Édith Piaf Non, je ne regrette rien, azaz Nem bántam meg semmit c. dala is.

Christopher Nolan filmje nem érzelmileg, hanem sokkal inkább pszichésen és intellektuálisan ragadja meg a nézőjét, akiknek egy eszméletlenül impresszív utazásban lesz része az ember tudatalattijában és álomvilágában, szó szerint és átvitt értelemben is. Az Eredet sztorija nem egyszerű, ráadásul ellentmondásos a lezárása is, amire rengeteg magyarázat született azóta. A lényeg, hogy minden szimbolikus ebben a filmben, ami a valamilyen trauma hatására sérült emberi pszichébe és tudatalattiba vezet el minket, miközben nem lehetünk biztosak abban, hogy a főszereplőnek sikerül-e valaha is feldolgoznia lelki sérüléseit, úgy hogy utána teljes (érzelmi és pszichés) életet élhessen. Mindenesetre az biztos, hogy a lifteknek és lépcsőknek, rácsokkal lezárt és nehezen megközelíthető részeknek óriási jelentősége van ebben a noirban, ugyanis ezek jelzik a tudatalatti mélyére és nehezen megnyíló részeire való behatolást, ami a film lényegét adja. Megtekintésekor nagyon oda kell figyelni nem csak a történetre, de a részletekre is. Az események összetettek, a narratíva rétegezett, a történetet pedig viszonylag sok szereplővel meséli el és egy kis kihagyásnak is az lehet az eredménye, hogy lemaradunk valamelyik fontos információról vagy fordulópontról. Mindezt komplikálja a rengeteg nüansznyi összetevő, amelyek együttesen azt eredményezik, hogy érdemes többször is megnézni a filmet, hogy tényleg mindent észrevegyünk, elkapjunk, megértsünk. 

Értékelés: 10/10

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr615017176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nietzsche_ 2019.08.25. 10:18:09

Christopher Nolan a 2008-as és 2012-es Batman filmek mellett ezzel az alkotásával nyerte el leginkább az elismerésem. A Dunkirk és a Csillagok között az általános hozsannázás és hype dacára az én szememben inkább bukás. Az Inception viszont egy nagyon "eltalált" dolog lett: óriási a rendezés, remek a sztori és a színészcsapatra sem lehet panaszunk. A Rotten 87%-ra, az IMDb 8,8 pontra taksálta, ami egyértelműen "csúcskategória" (már ami az értékeléseket illeti). Az álom az álomban koncepció megmozgatja az ember fantáziáját és a sztori vége is nagyot szól: honnan tudjuk, hogy álmodunk vagy nem? Százszor is megnézhető, minőségi film, mely egyelőre Nolan szakmai pályafutásának legcsillogóbb "ékköve".

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2019.08.25. 10:28:38

@Nietzsche_: Szerintem is ez legjobb Nolan film, bár nekem az Interstellar és a Memento is nagyon bejött. A Batmanes filmek alapból nem érdekelnek, lehet bármilyen jó a rendezés, a Dunkirkkel kapcsolatban egyetértünk, a nagy hype ellenére nagyon hamar feledésbe merült. Nem véletlenül.

Pósa 2019.08.25. 19:41:26

Zseniálisan nagy film, szuggesztív és végtelenül nyomasztó (a vége).
Komoly felkészülést kíván a nézőtől, mind szellemileg, mind érzelmileg.
Szakmailag brilliáns!

A nép fia 2019.08.26. 11:11:13

Úgy ültünk be a moziba, hogy semmit nem tudtunk róla, csak hogy valami "dikapriós film". Ennyi elég volt a kiasszonynak, akkor nézzük ezt.
Elképesztő hatással volt ránk.
A mai napig szívesen megnézem.