Time Goes By

The Pavement 2015 és The Dollmaker 2017, 2 in 1 rövidfilm

2019. szeptember 14. 11:04 - Time Goes By

Rövidfilmekről (short film) még nem esett szó ezen a blogon, pedig számos zseniális alkotás található ebben a kategóriában (is). Hivatalosan a 40 percnél rövidebb filmeket nevezzük rövidfilmeknek, amelyek legalább olyan változatosak műfajt, stílust, tartalmat vagy lényegében bármilyen fontosabb összetevőt tekintve, mint a nagyjátékfilmek. A filmtörténelem kezdetén minden film rövidfilm volt mai értelmezéseink szerint, hogy aztán a technikai és művészi fejlődés eredményeképpen átadják helyüket a ma megszokott hosszúságú mozifilmeknek. A rövidfilmek idővel kiszorultak a mozikból és inkább csak fesztiválokon vagy manapság az internetnek köszönhetően olyan új megjelenési helyeken találkozhatunk velük, mint például a Youtube. Mindeközben a rövidfilmek egyre inkább a kezdő vagy független filmesek műfajává vált, mivel ők általában csak nagyon kicsi budgettel gazdálkodhatnak, ha egyáltalán, így ez a műfaj egyfajta ugródeszkaként (is) szolgálhat számukra a nagyjátékfilmek felé.

Igazán jó rövidfilmet készíteni egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen sokkal rövidebb idő alatt, kevesebb pénzből, kevesebb képpel és szöveggel kell egy kerek és érthető történetű, hatásos és ütős filmet készíteni, lehetőleg olyat, ami látványos is és még valami újat is képes adni. Ezen filmek sikerének két kulcseleme a remek ötlet és a hatékonyság. Bár a rövidfilmek többsége látszólag a történet végi nem várt csavart építik fel, azonban az igazán zseniálisak még sem „csak” arról szólnak. A meglepő és váratlan fordulat még jobbá, ütősebbé tehet egy olyan filmet, ami addig is érdekes, izgalmas volt, és amiben a végkifejletig számos más összetevő, tartalom, mondanivaló, réteg és részlet köti le a néző figyelmét, szó szerint annyira, hogy le se tudjuk venni a szemünket a filmről. Erre láthatunk két kiváló példát a The Pavement c. 2015-ös 3 (!) perces noirban és a The Dollmaker c. 9 perces pszichohorrorban. (Mivel a filmek nagyon rövidek, ezért a róluk szóló írás előtt érdemes megnézni őket, amelyekhez tényleg csak minimális angoltudás kell, főleg az elsőhöz.)

The Pavement 2015

Taylor Engel író, rendező, vágó tökéletesen építi fel 3 perces noirját, oly módon, hogy ennyi idő alatt képes volt egy izgalmas, fordulatos és érthető történettel rendelkező látványos filmet alkotni. Szinte hihetetlenül hatékony rövidfilm, aminél ráadásul ez a hatékonyság nem ment a minőség, a tartalom vagy a látvány rovására, ugyanis ezek nem csak magas színvonalúak, de tökéletes összhangban és egyensúlyban is állnak egymással.  

A The Pavement tartalmazza kedvenc műfajunk, a noir minden lényeges elemét: 

Láthatóak a klasszikus karakterek a gyenge antihőstől, a csábító femme fataleon keresztül a megcsalt férjig, a sors keze, vagy másképp az isteni büntetés, ami nem hagyja megtorlatlanul a főszereplők erkölcsi gyengeségét, a megcsalást és árulást. És nem utolsó sorban a szavakból álló narráció, ami lényegében a film egyetlen verbális kommunikációs forrása, ami a műfaj legnagyobb klasszikusainak megfelelően itt is a főszereplő antihős szájából hangzik el, és tökéletes összhangban áll a közben látható képekkel és az egyre gyorsuló ritmussal. A kisfilm végtelenül egyszerű, de mégis látványos fekete-fehér noiros képi világa pedig Spencer Goodall operatőr nevét fényezi,

A film "igazi" története lényegében csak pár másodperc, amiben egy nő és egy férfi tragédiával végződő szenvedélyes éjszakája látható felvillanó képekben és a hozzájuk tartozó szavakban. A történet azonban újra és újra megismétlődik egyre gyorsuló tempóban oly módon, hogy minden ismétlésnél újabb és újabb információt kapunk a történetről egy-egy új, addig nem látott kép felvillanásával és szó elhangzásával. A narratíva az ismétlődésekkel, a gyorsuló tempóval, az új információkkal és esetenként a perspektíva váltásokkal kiválóan szolgálja a feszültségépítését, miközben a történet és vele együtt a néző várakozásai is folyamatosan változnak, ráadásul olyan gyorsan, hogy a néző a végére jó értelembe véve már azt se tudja, hogy mit gondoljon, mire számítson még. The pavement, the night, those eyes, the glass, the red, the smoke, those lips, her touch, the breeze, the pavement. Wait. Go Back.”

Ez a rövidfilm szinte új szintre emeli az ütős fordulatok fogalmát annak minőségével és mennyiségével, ugyanis felépítésénél fogva minden egyes ismétlődésnél az új képpel és szóval újabb és újabb, egyre ütősebb fordulatokat ad a nézőnek, amelyek végén jön az igazi „klasszikus” noir csavar, ami aztán tökéletesen rácáfol a néző előzetes várakozására.  

Mi kell még egy noirba? Szex, megcsalás, lövés, vér, bűn és büntetés, halál. Ezen folyamat közben pedig eljut az antihős tudatáig és a halála előtt megérti, hogy miért kell megbűnhődnie. Nem a féltékeny férj és nem a szexre csábító femme fatale, hanem a saját erkölcsi gyengesége, árulása, csalása miatt, ugyanis ha nem követi el mindezt, akkor nem került volna abba a szituációba, amibe került.

Taylor Engel rendező nem csak figyelembe vette, de ki is használta a rövidfilm készítés alapszabályait, amit innovatív filmkészítési módszerekkel egészített ki. Ezt a filmet nem is lehetett volna nagyjátékfilmben elkészíteni. Legalábbis nem ilyen ütősen és hatékonyan. Szó szerint minden képkockája szükséges és nem utolsósorban értékes.  

Értékelés: 10/10

The Dollmaker 2017

Alan Lougher rendező pszichohorrorja számos fesztivál legjobb rövidfilm díját elhozta. A forgatókönyvet Matias Caruso írta, amit szemmel láthatólag Stephen King Állattemetője inspirált. A Dollmaker azonban az Állattemetővel szemben nem a sztori egzisztencialista jellegű horror történetet helyezi a középpontba, hanem sokkal inkább az emberi psziché működését, miközben olyan fájdalmas tapasztalatokon kell valakinek átmennie, mint a gyász okozta szenvedés. Mindemellett az emberiségnek a boldogság utáni vágyakozása is erőteljesen megjelenik, amit adott esetben még akkor is el akar érni, ha jól tudja, hogy az egész nem más, mint illúzió.

Jenna (Perri Lauren) és Rick (Sean Meehan) nemrégen veszítették el kisfiúkat. Találkoznak egy játékbaba készítővel (Daniel Martin Berkey), aki azt ígéri nekik, hogy bizonyos körülmények között, a lakásuk falain belül a baba életre kel és helyettesíteni tudja majd a kisfiúkat, ugyanakkor figyelmezteti őket arra is, hogy ha nem tartják be az időkorlátos szabályt, ami szerint naponta csak annyi időt tölthetnek vele, amíg lepereg a homokóra, akkor elfeledkeznek majd a valóságról, és arról, hogy a baba nem igazi…A The Dollmaker egyik legnagyobb erénye, hogy egy olyan történetet mutat be 9 percben, amire már sokkal hosszabb verziókban láthattunk már több filmes vagy irodalmi példát is, azonban ennek ellenére tud újat mutatni, illetve más szempontok szerint bemutatni ezt a témát. Ráadásul mindezt sokkal ügyesebben, izgalmasabban építi fel, mint (időben) nagyobb elődei. A néző már csak előző tapasztalatai alapján is azt gondolhatja, hogy sejti, hogy merre megy a film, sőt zsigerei mélyén még esetleg jól is érzi ezt, és mégis. Mégis meglepődik, vagy még inkább felkiált a csavarnál, mert mindenkit megüt, amikor szembesülnie kell egy illúzióval. Ugyanis illúzióból felébredni mindig fájdalmas, és a nézőnek meg kell ezt az érzést tapasztalni, át kell éreznie Alan Lougher filmje alatt.

Ez a rövidfilm a klasszikus horror/thriller narratívát követi, amiben a karaktereket olyan szituációba helyezi, amelynél már az elején sejthető, hogy a bukásukhoz vezet majd, hiszen senki nem dajkálgathat egy játékbabát igazi gyerekként büntetlenül, azaz anélkül, hogy a pszichéjén ez ne hagyjon nyomot hosszútávon. Magyarán, hogy be ne csavarodjon valamilyen szinten. Aztán a történet folyamán jön a további választási lehetőség, ami abból áll, hogy betartják-e a boldogságot okozó vagy még inkább az azt helyettesítő cucc használati szabályait, vagy sem, ami egyébként nagyon hasonló a drogok vagy egyéb függőséget okozó dolgok használatához.

Ne töltsenek vele egy nap több időt, mint ameddig lepereg a homokóra. Soha.”

Vajon egy drogosban van akkora lelki erő, hogy korlátozni tudja saját függőségét okozó szer használatát? A kérdésre kapásból tudható a válasz: nincs. Ugyanis ez a lényege a függőséget okozó dolgoknak, amelyek egy illuzórikus álomvilágba juttatják a használóikat. És persze a film szereplői sem tudnak ellenállni a kísértésnek, így aztán a néző nyomon követheti a bukásukig vezető utat.A házaspár két tagja közül kezdetben mintha a nő akarná jobban a játékbabát, nem hiába ugye az anyai szív már csak ilyen. Perri Lauren alakítja a megtört szívű, gyerekét mindennél jobban szerető fiatal anyát, míg az ötlettől vonakodó, azt helytelenítő, racionálisabbnak tűnő férjet pedig Sean Meehan, aki csakis azért megy bele mindebbe, mert nagyon szereti feleségét, és akinek a boldogsága az első számára, de néha kifejezi a játékbabával kapcsolatos frusztráltságát. A rejtélyes motivációval rendelkező, kissé cinikusnak érződő, vibráló kisugárzású babakészítőt, akit akár drogdílerként is felfoghatunk, Daniel Martin Berkey játszotta, aki végtelenül baljóslatúnak tűnik, amikor a figyelmeztetést átadja, ami után ő mossa kezeit, mivel tudja, hogy lelkileg megtört gyászoló üzletfelei úgyse tudják betartani a szabályt. Jellemző az emberiségre, hogy:

 "Soha senki nem kérte még vissza a pénzt"

Alan Lougher zseniális fausti története az ember boldogság iránti vágyáról szól, amit olyannyira kétségbeesetten üldöz, hogy még az ördöggel is cimborál, miközben mindenki más számára nyilvánvaló, hogy ezzel maxuimum csak a boldogság illúziójáhot juthat. Főleg amikor pszichésen és érzelmileg olyannyira gyenge és kiszolgáltatott a gyász és a magány miatt, mint a kisfilm főszereplői. Nagyon hasonló témát vizsgált a 2010-es Eredet című noir is. A legfontosabb kérdés, hogy az illúió fogságában élő emberek egész életüket a limboban töltik, vagy esetleg idővel ki tudnak mászni a gödörből és nem csak felébrdenek az illúzióból, de a hosszútávon is képesek lesznek-e a valóságban élni. 

Értékelés: 10/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr9915071560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.