Pályafutását - mint a legtöbb ember, aki Hollywood aranykorában vált sztárrá, akár színészként, akár rendezőként -, ő is a színház világában kezdte. Kezdetben különböző vándorszínházaknál vállalt munkát, mint ügyelő, majd néhány társával megalapította a Z. Production Companyt, ahol már rendezésre is lehetősége volt. A Broadway még ebben az évben megtörtént rendezői debütálása egy Lengyel Menyhért színművel, az Antóniával.
A ’20-as évek második felében elkezdődött a hangosfilmek korszaka, amikor a hollywoodi stúdiók erőteljesen keresni kezdték az új korszak leendő sztárjait és rendezőt, így a figyelmüket New York, pontosabban szólva a Broadway felé fordították. Így került George Cukor is a stúdiók látókörébe, majd 1929-ben alá is írta első szerződését a Paramounthoz. Az első évben még társrendezőként dolgozott, majd 1931-ben megkapta a lehetőséget az önálló rendezői munkára a Tarnished Lady című filmmel.
Karrierjében újabb lépést tett, amikor 1932-ben átment az RKO-hoz, akik az akkori legnagyobb stúdiónak, az MGM-hez is kölcsönadták, így egyre drágább, egyre jelentősebb és egyre jobb filmeket készíthetett, mint pl. a Little Women 1933, amiért már megszerezte első Oscar-jelölését is és ami után már Hollywood elismert rendezőinek sorába került és a legnagyobb költségvetésű filmekben a kor legnépszerűbb sztárjaival dolgozhatott.
Hollywoodban nyílt titoknak számított George Cukor homoszexualitása, hiszen ő volt akkoriban a filmgyár berkein belül lévő meleg közösség központi vezéralakja. Az ő fényűző házában heti rendszerességgel tartottak meleg bulikat. Egyszer még le is tartóztatták erkölcstelenség vádjával, azonban a nagyhatalmú MGM stúdiónak sikerült titokban tartania az ügyet. Mindenesetre Cukor előszeretettel hintette el az ekkoriban érvényben levő cenzúra által tiltott homoszexualitás témáját filmjeiben. Életének erről az oldaláról ebben a posztban bővebben is lehet olvasni.
Nem csak az első világháború, de a második idején is, 1942-ben, 43 éves korában bevonult és annyi más hollywoodi emberhez hasonlóan, ő is kiképzésekről szóló filmeket készítő propaganda egységhez került. Sok más rendezővel és színésszel ellentétben a katonai szolgálat neki nem hozott dicsőséget. Később úgy beszélt erről, hogy homoszexualitása miatt nem léptették elő soha, és nem kapott semmilyen kitüntetést, így aztán szolgálata mindösszesen hat hónapja alatt végig közkatona, azaz a legalacsonyabb rangban maradt, miközben rendezőtársai tiszti rangban dolgoztak ezeknél a propaganda egységeknél.
"Nem válhatsz sikeressé, ha nem tudod elfogadni a bukást."
Bár Kertész Mihályhoz hasonlóan George Cukor sem tartozott igazán a legmagasabb filmes kasztba, az ún. "auteur" rendezők közé, azonban a feminizmus előretörésével a "nők rendezőjének" munkássága egyre elismertebbé válik és filmjei, amelyek szinte mindig női szempontból közelítették a különböző emberi és társadalmi témákat, a reneszánszukat élik.
Talán nincs még egy olyan történet a világon, aminek mindegyik filmes verziója annyira sikeres lett volna, mint a Csillag születiké. Az idők folyamán öt nagyon sikeres feldolgozása is volt, de a mai napig is George Cukor 1954-es musical változata a legjobb, amit jelenleg a 7. legjobb musicalként tartanak számon, főszereplőnője, Judy Garland által énekelt The Man That Got Away c. dalát pedig a 11. legjobb filmdalként.
Norman Maine (James Mason) jelenleg Hollywood egyik legnagyobb filmsztárja, karrierje azonban halványodni látszik, amibe közrejátszik alkoholizmusa is. Egyik részeg éjszakáján találkozik Esther Blodgett (Judy Garland) énekesnővel, akinek felismervén tehetségét, pályafutásának egyengetésébe kezd. Arra bátorítja a nőt, hogy lépjen ki együtteséből, és próbáljon Hollywoodban karriert építeni. A stúdió vezetője, Oliver Niles (Charles Bickford) alkalmazza a lányt, azonban először csak kisebb szerepeket kap egészen addig, amíg Norman megszervezi, hogy Niles énekelni hallja Esthert, ami után a nő karrierje szárnyalni kezd. Norman és Esther közben egymásba szeretnek és titokban összeházasodnak, azonban ahogy a nő egyre nagyobb sztárrá válik, a férfi karrierje zuhanórepülésbe kezd, aki ekkor megint a pohár után nyúl. Alkoholizmusa már nem csak az ő, de Esther pályafutását is veszélyezteti, mivel a nő képes lenne munkáját és sikereit feladni azért, hogy férjét és szerelmüket megmentse…
A film egyszerre működik jól musicalként is köszönhetően Judy Garland énekesnői és előadónői tehetségének, képességeinek, valamint (jó értelemben véve) szívfacsaró romantikus melodrámaként is, aminek középpontjában a férfi alkoholizmusa miatt kudarcra ítélt szerelmi történet és házasság áll. A két fő összetevő mellett pedig számos más olyan adalék is megfűszerezi ezt a klasszikust, mint a humor, vagy éppen a filmgyár visszásságainak bemutatása. A film a történet első felében könnyedebb, majdhogynem vígjáték jellegű atmoszférája a második felében egyre drámaibbá és komolyabbá válik a férfi lezüllésével párhuzamosan. A musical sikerét nagyban meghatározta a fontosabb karaktereket játszó színészek kiváló teljesítménye is, nem véletlenül jelölték Judy Garlandet és James Masont is Oscar-díjra.
A My Fair Lady George Bernard Shaw Pygmalionjának, illetve az abból készült 1938-as Pygmalion című film musical változata. Ez a nagysikerű, pályája csúcsát jelentő zenés film hozta meg végül George Cukor számára a rendezői Oscar-díjat, amely 12 Oscar-jelöléséből nyolcat meg is tudott nyerni, és nem mellesleg a 8. helyen áll minden idők legjobb musicaleinek listáján, éppen a Csillag születik után.
A nőgyűlölő és sznob nyelvész professzor Henry Higgins (Rex Harrison) fogadást köt Pickering ezredessel (Wilfrid Hyde-White), hogy a tanulatlan, koszos és nagyon erős akcentussal rendelkező utcai virágáruslányból, Eliza Doolittleből (Audrey Hepburn) társasági hölgyet farag. Az elérendő cél az, hogy a lány a viselkedésével és beszédével az előkelő társaság legfinnyásabb és legkifinomultabb tagjait is meg tudja majd téveszteni, olyannyira, hogy azt gondolják róla, hogy közülük való. Miközben a lányt tanítja, egy fiatal arisztokrata, Freddy beleszeret Elizába. A tanítás eredményes lesz, amit Higgins professzor kizárólag a saját érdemeinek tud be, és elfelejtkezik a lány erőfeszítéseiről. Eliza mérgesen otthagyja a professzort és elmegy Freddyvel, Higgins pedig csak ekkor ismeri fel, hogy az addig tárgyként kezelt (és lekezelt) nő mennyire fontos is számára...
A musical a legfontosabb témáján keresztül azt mutatja be, hogy az egyén társadalmi státusza nem annyira attól függ, hogy ki is az az adott személy, vagy hova született, hanem sokkal inkább attól, hogy a társadalom többi tagja kinek látja az embert, vagyis ki minek tűnik a többi ember szemében és ez határozza meg azt, hogy hogyan kezelik. Persze a musicalek világa sokkal könnyedebb, mint a társadalom szatíráké, ezért ez a verzió legfőképpen Higgins és Eliza kapcsolatára összpontosít, miközben remekül szórakozunk ezt a két extrém karaktert játszó kiváló színészek alakításán.
George Cukor kiváló és a mai napig is végtelenül szórakoztató vígjátéka a nemi szerepekhez köthető sztereotípiák vicces tanulmánya, aminek főszerepeit Katharine Hepburn és Spencer Tracy játssza. A filmet jelenleg a 7. legjobb romantikus komédiaként és a 22. legjobb vígjátékként tartják számon. Egyetlen Oscar-jelölését a legjobb forgatókönyv kategóriájában szerezte.
Amikor a háziasszony Doris Attinger (Judy Holliday) megpróbálja megölni bántalmazó és hűtlen férjét (Tom Ewell) annak szeretőjével együtt, a közvélemény áltat széles figyelemmel követett ügyet Adam Bonnerre ügyészre (Spencer Tracy) bízzák. Mivel az ügy egyértelműnek látszik, főnöke gyors tárgyalást és elmarasztaló ítéletet vár. Bonner felesége, Amanda (Katharine Hepburn) szintén jogászként dolgozik és nagy szószólója a női egyenjogúságnak, azért elvállalja a gyilkossági kísérlettel vádolt feleség védelmét, és mindent megtesz a tárgyalóteremben, hogy a nőt felmentsék. A jogász házaspár kezdeti tökéletes házassága egyre inkább megromlik a tárgyalótermi harc miatt....
Az Ádám bordája számos olyan kérdést jár körbe, amelyek a mai napig sem igazán vesztettek az aktualitásukból, és amelyekről manapság is hasonló mederben folyik a közbeszéd, hiába telt el közben 71 év. A nők nehéz helyzetét mutatja, hogy még Adam, az intelligens és tanult jogász is osztja azokat az általános előítéleteket, ami lényegében másodrendű állampolgárrá teszi a nőket, bármennyire is modern gondolkodásúnak gondolja magát. Felesége szembesíti mindezzel, ami sértettséget vált ki a férfiból, Vajon megmenthető-e a házasságuk? 
A legfontosabb kategóriákban jelölték 6 Oscar-díjra, amiből kettőt meg is nyert ez a screwball jellegű romantikus komédia. A Philadelphiai történet 2007-ben a 44. helyen állt a legjobb amerikai filmek listáján és 15. volt a legjobb vígjátékok között. A filmnek sikerült megőriznie a megjelenésekor aratott sikerét, amiben nagyon nagy érdeme van a kor legnagyobb sztárjaiból álló kiváló színészcsapatának, Katharine Hepburnnek, Cary Grantnek és James Stewartnak.
A gazdag és előkelő családból származó Tracy Lord (Katharine Hepburn) éppen második házasságára készül az újgazdag George Kittredge-dzsel (John Howard), miután elvált első férjétől, a sármos, de kissé léhűtő Dexter Haventől (Cary Grant) a férfi alkoholizmusa miatt. A Spy magazin kiadója, Sidney Kidd megkéri Dextert, hogy vigye magával a gazdagokat gyűlölő riporterét, Mike Connort (James Stewart) és a fényképészét, Liz Imbriet (Ruth Hussey), hogy tudósíthassanak az bulvárlap számára annyira fontos esküvőről. Miután Tracy megtudja, hogy Kidd célozgatott Dexternek Tracy apjának, Seth Lord (John Halliday) titkolt kapcsolatára egy táncosnővel, vonakodva ugyan, de beleegyezik a riporterek jelenlétébe a család jó hírnevének megőrzése érdekében. Tracy legnagyobb bosszúságára anyja és húga nagyon megörülnek a megjelenő Dexternek, miközben neki megtetszik a fanyar dumával rendelkező újságíró, Mike. Ahogy közeledik az esküvő, Tracy hirtelen három férfi között találja magát, és nem igazán tud dönteni az ex-férj, a vőlegény és a riporter között…
A történet olyan komolyabb témát is tartalmaz a könnyed romantikus kavarás mellett, mint az osztálykülönbségek, ami a háború előtti, gazdasági válsággal sújtott társadalmi környezetben készült és bemutatott filmek egyik gyakori és népszerű témája volt. A szereplők egyik legfontosabb feladata a személyes fejlődés. Mikenak le kell küzdenie az osztályellentétekből fakadó előítéletességét és gazdag iránti gyűlöletét, Dexternek be kell bizonyítania, hogy fel tud nőni önmagához, és az elkényeztetett alkoholista playboy figurából férfivá érett, a sznob Tracynek pedig meg kell tanulnia kicsit kisebb elvárásokat támasztani a többi ember felé. A film egyik legnagyobb erőssége a nagyon szofisztikált, egymásnak udvariasan, de kegyetlenül szarkasztikusan beszólogatós dialógusai, amelyekkel a főszereplők megvívják a harcukat. Mindenki mindenki ellen, ahogy a grundon szokták. 
Ifjabb Alexandre Dumas francia író 1848-as Kaméliás hölgy c. regényének nem kevesebb, mint 47 filmverziója létezik, azonban a mai napig is George Cukor rendezte 1936-os változat a leghíresebb és legismertebb köztük, aminek legfontosabb magyarázata: Greta Garbo. Mind Dumas regénye, mind a filmváltozata(i) alapvetően egy nagyon egyszerű romantikus melodráma egy kurtizán és egy szegény arisztokrata fiú tragikus szerelméről.
A történet 1847-ben játszódik Párizsban, aminek címszereplője Marguerite (Greta Garbo), egy igen népszerű luxus kurtizán, akinek kegyeiért felsőosztálybeli gazdag férfiak versenyeznek. Azért ők, mert csak ők tudják megfizetni a nő kegyeit. Marguerite éppen de Varville báró (Henry Daniell) kitartottja, amikor megismerkedik az elszegényedett arisztokrata családból származó, fiatal és jóképű Armand Duvallal (Robert Taylor). Bár a fiatalember első látásra beleszeret, Marguerite sokkal óvatosabb nála. Tisztában van azzal, hogy egy kurtizán nem engedhet meg magának érzelmeket, végülis nagyon kényelmes életet él a báró mellett. Persze az érzelmeket nem lehet racionalitással elnyomni és egy idő után Marguerite viszonozza a fiatalember érzéseit. Amikor Armand apja, Monsieur Duval (Lionel Barrymore) tudomást szerez kapcsolatukról, a fia tudta nélkül meglátogatja a nőt és azt kéri tőle, hogy Armand jövője érdekében hagyja el. A nő megérti kapcsolatuk lehetetlenségét és szakít szerelmével. Marguerite mindezt abban a tudatban is teszi, hogy súlyos betegségben szenved, amiről Armandnak nincs tudomása…
A film minden elemén látszik, hogy nem sajnálták rá készítésekor a pénzt, és ami ennek megfelelően nagyon erős összetevőkkel rendelkezik. És nem utolsó sorban megbízhatóan hozza könnyfacsaró hatását még 80 év után is, de az igazi különlegessége azonban mégiscsak a rejtélyes Greta Garbo. 
A Gázláng egy 7 Oscar-díjra jelölt mystery noir, aminek a középpontjában a pszichológiai bántalmazás áll, és amiért Ingrid Bergman elnyerte első Oscar-díját. A film címe az angol "gaslighting" kifejezésből jön, ami a pszichológia bántalmazás egy olyan formája, amikor az áldozatot téves, hamis információkkal látják el, aminek következtében elkezd kételkedni a saját beszámíthatóságában. A film további érdekessége, hogy ez volt az akkor 18 éves Angela Lansbury film debütálása (akit ma talán leginkább a Gyilkos sorok című sorozatból ismerhetünk), és aki rögtön Oscar-jelölést kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában a szolgálólány karakteréért.
A film Londonban játszódik a 19. században, és azzal kezdődik, hogy valaki megöli Alice Alquist, a híres primadonnát a saját házában. A gyilkost ugyan megzavarja Alice fiatal unokahúga, Paula (Ingrid Bergman), de a primadonna ékszerei eltűnnek. A lány ezután tíz évig Olaszországban él, ahol zenét tanul, és megismerkedik Gregory Antonnal (Charles Boyer), egy idősebb zongoristával, akivel össze is házasodnak. A férfi rábeszéli a Paulát, hogy költözzenek Londonba a nagynéni házába, amit az unokahúg örökölt. Beköltözésük után furcsa dolgok kezdenek el Paulával történni, amelyek miatt egyre inkább elkezd kételkedni a saját épelméjűségében: elveszít egy brossot, amit férjétől kapott, eltűnik egy kép a falról, lépéseket hall a padlásról, a gázvilágítás hol felerősödik, hol elhalványul. Mindezeket valójában a férje okozza, aki azt szeretné elérni, hogy Paulát elmegyógyintézetbe zárják. Paula helyzetét nem könnyíti meg, hogy Nancy, a szolgálólány (Angela Lansbury) arcáról csak gyűlöletet, és megvetést olvas le minden alkalommal, amikor a lány megjelenik a szobájában. Gregory megpróbálja teljesen elzárni Paulát a külvilágtól, aki kezdetben még szeretne ugyan kimozdulni, de az egyik ilyen alkalommal történt megalázó eset miatt a későbbiekben már nem tiltakozik az izolálás ellen. Paula idegösszeomlást kap, de szerencséjére a Scotland Yard egyik nyomozója, Brian Cameron (Joseph Cotten) felfigyel rá...
A Gázláng egy gyönyörűen fényképezett komor hangulatú, atmoszférikus film noir, amely tartalmaz minden olyan látvány elemet, amit egy klasszikus '40-es évekbeli noirnak tartalmaznia kell: kihalt, ködös utcában álló magányosan és titokzatos ház, tele különös hangokkal és árnyékokkal. Ebben a zárt és kísérteties környezetben játszódik a film legtöbb jelenete, amelyben Paula paranoiás, klausztrofóbiás érzései hatékonyan átjönnek a néző felé. A film valójában két fő témát érint, egyrészről az őrülettől és bezártságtól való félelmet, valamint a viktoriánus korabeli nők kiszolgáltatott helyzetét, amint kiváló színészek segítségével mutat be. 
A kisasszonyok még egy pre-Code, azaz a hollywoodi cenzúra bevezetése előtt készült dráma, ami Louisa May Alcott 1868-as híres regényének harmadik filmes feldolgozása, amit majd még három remake követ Hollywoodban. A történet az amerikai polgárháború időszakában játszódik, de nem a férfiak által vívott háborúra koncentrál, hanem a March család négy otthon maradott lánygyerekének nővé érését követi nyomon, miközben a film nosztalgikusan és őszintén nagyra becsülve mutatja be az otthon melegségét és a családi értékeket.
Mind a négy March lány végtelenül élettel teli: az intelligens és fiús Jo (Katharine Hepburn), a komoly Meg (Frances Dee), a csinos, de önző Amy (Joan Bennett) és az érzékeny Beth (Jean Parker). A lányok a nehéz történelmi időszaktól és a nagyon eltérő személyiségüktől függetlenül, nagyon boldogan élnek egymással és anyjukkal egy olyan időszakban, amiben hamarosan mindenki életében valamilyen fontos változás történik. Laurienak, a szomszéd fiúnak az erős akaratú fiús Jo tetszik, akinek az álma viszont az, hogy híres színműíróvá váljon. Megnek John Brooke, Laurie oktatója kezd udvarolni, akihez hozzá is megy majd feleségül, Jo azonban visszautasítja Laurie közeledését és New Yorkba költözik, hogy kiteljesítse önmagát. Itt találkozik Bhaer professzorral (Paul Lukas) akitől sokat tanul és aki folyamatosan bátorítja az írásra. A tehetséges zongorista Beth nagyon megbetegszik, anyuk pedig éppen Washingtonban van, hogy a háborúban megsebesült apjukat ápolhassa. Jo hazaköltözik, amikor Beth állapota rosszabbodik és megtudja, hogy Amy hozzámegy korábbi udvarlójához, Lauriehoz…
A Kisasszonyok karakter vezérelt történet, és mint minden ilyen filmben, úgy itt is nagyon fontos a forgatókönyv minősége, különös tekintettel a karakterizálásra, valamint a színészi játék. A film nem okoz csalódást, hiszen a legerősebb eleme a rendezés mellett Katharine Hepburn és Joan Bennett kiemelkedő színészi játéka volt. Katharine Hepburn egy olyan karakterben játszott, amire lényegében született, és ami nem állt túl távol a saját egyéniségétől. Jo egy intelligens, gyors gondolkodású, erős akaratú, kissé fiús és temperamentumos nő, amely szerepet Katharine Hepburn nagyon lelkesen alakított. Joan Bennett pedig élettel telin játszotta a kezdetben meglehetősen önzőnek tűnő, de a történet végén "felnövő" Amyt.
George Cukor screwball jellegű romantikus vígjátéka egy olyan férfiról szól, aki beleszeret egy gazdag örökösnőbe, hogy aztán az utolsó pillanatban rájöjjön, hogy valójában annak testvérébe szerelmes. Mint minden korabeli romantikus komédiának, úgy ennek is a legfőbb központi kérdése, hogy a pénzt vagy a szerelmet válassza-e az ember? Mivel ez egy nagyon könnyed vígjáték, ezért nem lehet kétségünk afelől, hogy Johnny a megfelelő döntést hozza majd a film végén.
A new yorki Johnny Case (Cary Grant) nagyon szereti független és alapjában véve boldog életét annak ellenére, hogy nem lepi el a pénz. Johnny megismerkedik Julia Setonnal (Doris Nolan), akivel nagyon gyorsan egymásba szeretnek és elhatározzák, hogy minél hamarabb összeházasodnak. Johnny nagyon meglepődik, amikor megtudja, hogy menyasszonya egy rendkívül gazdag bankár család örökösnője. Julia apja, Edward Seton (Henry Kolker) nem is igazán örül lánya választásának. A leendő apóssal ellentétben, Johnnynak nem nehéz elnyerni Julia szabadgondolkodású húgának, Linda Seton (Katharine Hepburn) szimpátiáját, aki egy úgy érzi, hogy a férfi végre friss levegőt hoz a családba. Lindának nagyon tetszenek Johnny jövőbeli tervei, aki nem akar a Setonok pénzén élni, és ki akar lépni a túl nagy jövővel nem kecsegtető jelenlegi állásából is, és elutazni egy olyan vakációra, ahol végig gondolhatja azt, hogy mit is akar az élettől. Julia azonban nem repes az örömtől, amikor meghallja Johnny terveit és inkább arra ösztökéli, hogy a Seton családon belül találja meg a helyét…
A film központi témája a szabad akarattal járó, de küzdelmesebb önálló élet és a gazdagság jelentette kényelmes, de függésben élés közötti választásról szól. Johnnynak nagyon hamar realizálnia kell, hogy ebből az ellentétből kifolyólag egyszerűen nem illik a Seton családba. Szerencsére van azonban ebben a családban egy olyan fekete bárány, aki hasonló életszemlélettel rendelkezik. A film egyszerű történetét a színészi játék és a szellemes dialógusok töltik meg energiával és sármmal.
A Kettős élet egy impresszionista színházi melodráma és egy noir krimi keveréke, aminek főszereplője egy olyan Broadway színész, aki annyira beleéli magát különböző szerepeibe, hogy színpadon kívül is eggyé válik a karaktereivel. Mindezzel egészen addig nincs is probléma, amíg komédiákat játszik, a következő darab azonban az Othello lesz. George Cukor filmje olyan klasszikus noir témákat, mint az identitást, a sötét oldal győzelmét és a mentális problémát helyezi a fókuszba főszereplőjének, egy tehetséges, de skizoid színházi színész karakterén keresztül, aki számára elmosódik a határvonal a valóság és az illúzió között. A film főszerepéért Ronald Coleman elnyerte a legjobb színész Oscar-díját.
Anthony John (Ronald Coleman) híres és elismert Broadway színész életét mindig nagyon erősen befolyásolta az, hogy éppen milyen szerepet játszik a színházban, ugyanis nagyon hajlamos arra, hogy olyannyira azonosuljon az általa játszott karakterekkel, hogy elmosódjon a határ a valódi személyisége és a szerep között. Amikor komédiákban játszik, akkor egy sármos és barátságos, az életet könnyedén vevő ember, akinek mások szívesen tartózkodnak a társaságában, azonban amikor valamilyen drámai karaktert alakít, akkor szinte elviselhetetlenné válik az életben is. A szintén színész ex-feleségével, Britával (Signe Hasso) is emiatt váltak el, azonban ettől függetlenül baráti kapcsolatot ápolnak és továbbra is együtt játszanak a színházban különböző darabokban. Felesége szintén baráti viszonyt ápol Billel (Edmond O’Brien) a színház egyik managerével is, aki szerelmes a nőbe, míg Anthony összeismerkedik egy fiatal, de magányos pincérnővel, Pattel (Shelley Winters). A színész felesége figyelmeztetése ellenére elvállalja Shakespeare Othellojának címszerepét, amelybe teljesen beleéli magát, és egyre féltékenyebbé válik feleségére és Billre…
A néző már onnantól kezdve tudja, hogy Anthony John megöl valakit, hogy a szerepeibe magát teljesen beleélő színész elvállalja az egyik leghíresebb shakespeare-i figura eljátszását. Igazából csak azt nem tudjuk, hogy mikor következik be az elkerülhetetlen gyilkosság és kit öl meg. A színház rajongó George Cukor jelentős időt szán filmjében Shakespeare Othellojának is, amivel a féltékeny gyilkos mór és a színész karakterei között lévő hasonlóságot próbálja bemutatni.
Ez egy forradalmian modern filmnek számított a maga idejében, aminek az volt a legfőbb oka, hogy kizárólag női karakterekkel dolgozik. Olyannyira vigyáztak a férfi nem kiszűrésére, hogy még a filmben látható állatok is nőstények. A nőkben több, mint 130 szöveggel is rendelkező női karakter látható, hallható, lényegében az MGM stúdió összes színésznője megjelenik, a főszerepekben természetesen a kor legnépszerűbbjeivel. A nők műfaját tekintve camp dramedy és szatíra, ami már csak az alapfelállása miatt is a hollywoodi filmtörténelem részévé vált.
A new yorki felső tízezer feleségei között jelenleg az az első számú pletyka, hogy Stephen Haines megcsalja feleségét, a családjának élő Mary Hainest (Norma Shearer) egy eladó lánnyal, a szexi és kissé közönséges Crystallal (Joan Crawford), aki egyébként csak a férfi pénzére hajt. A pletyka első számú terjesztője Sylvia Fowler (Rosalind Russell), az a típusú nő, aki képtelen bármilyen titkot is magában tartani. Ahogy lenni szokott, most is a feleség tud meg mindent utoljára, akinek mindenki azt ajánlja, hogy nézze el férje hűtlenségét, mivel ez szinte természetes dolognak számít az ő köreikben. Mary azonban úgy gondolja, hogy konfrontálódik Crystallal, és ezzel esetleg elijesztheti versenytársát. Az alacsonyabb sorból származó Crystalt azonban nem érdekli a felső tízezer álszent moralitása, ezért Mary próbálkozása csúfos kudarcba torkollik, aki ennek hatására elhatározza, hogy elválik férjétől. Ezután eltelik két év, amely során Mary éli független életét, amely során egy csomó új emberrel (legfőképpen persze társaságbeli nőkkel) találkozik, akik közül nagyon sokan hasonló helyzetben vannak, mint ő. Ilyen például a fiatal és naiv Peggy (Joan Fontaine), a négyszeresen elvált idősebb grófnő (Mary Boland), a szexis Miriam (Paulette Goddard), akik hatására Mary is átértékeli addigi életét...
George Cukor rendező hatalmas energiákat mozgatott meg ebben a filmben, ami azonban nem egészen úgy sült el, mint ahogy szerintem eredetileg tervezte, mivel a film proto feminista jellege egy kicsit elveszti addigi saját irányát a végére, és majdhogynem az ellenkezőjére fordul, aminek egyik oka, hogy az addigi, egyébként átütő szatíra jellege nem érvényesül a főszereplőnő karakterénél. A másik oka pedig a történet befejezése, amivel valószínűleg az érvényben lévő cenzúrát kellett kielégíteni. Mindezektől a hibáktól függetlenül A nők egy nagyon egyedi film, ami bizonyos szempontból messze megelőzte korát, bizonyos szempontokból pedig nagyon elöregedett már, ugyanakkor egy remek szatirikus társadalmi pillanatkép a nők helyzetéről 1939-ből.
Vicces jelenet az Ádám bordája című filmjéből:
