Az Út a szabadságba egy epikus túlélő dráma, amiben egy csapatnyi elítélt megszökik az egyik szibériai  szovjet Gulágból és négyezer mérföldet gyalogol dél felé, hogy szabadok legyenek. De addig is túl kell élni az éhséget, a szomjúságot, a kimerültséget, miközben egymásban sem tudnak teljesen megbízni. A film főként kelet-európai karaktereit válogatott színész csapat játssza, többek között láthatjuk Jim Sturgesst, Colin Farrellt, Ed Harrist, de egy kisebb szerepben feltűnik Mark Strong is. A film valós történeten alapul.

A lengyel hadsereg egyik fiatal tisztje, Janusz Wieszczek (Jim Sturgess) a második világháború idején kerül a szovjetek fogságába, és mivel belőle nem tudnak semmilyen önmagára nézve terhelő vallomást kihúzni, a feleségét kényszerítik arra kínzással, hogy valljon férje ellen. Januszt ezek alapján kémkedés miatt 20 évre ítélik és az egyik szibériai kényszermunkatáborba, a Gulágra küldik. A lágerben a politikai foglyok teljesen kiszolgáltatottak. Életüket nem csak az őrök, a mostoha és embertelen körülmények, a besúgók, de a olyan, bármire képes köztörvényes bűnözök is veszélyeztetik, mint Valka (Colin Farrell), aki egy pulóverért megöl bárkit. Janusz itt összebarátkozik néhány politikai elítélttel, akikkel egy idő után szökést terveznek. Az ex-színész Kabarov (Mark Strong) az, aki legelőször beszél Janusznak a szökésről, azonban Mr. Smith (Ed Harris), egy amerikai mérnök felvilágosítja a fiatal lengyel tisztet, hogy Kabarov csak beszélni szeret erről, mert ez élteti lelkileg és pszihésen ezen a helyen. A csapat tagja lesz még Tomasz (Alexandru Potocean), korábbi lengyel cukrász és művész aspiráns, Voss (Gustaf Skarsgard) egy litván pap, Kazik (Sebastian Urzendowsky) egy másik fiatal lengyel, aki a vitamin hiány miatt éjszakai vakságban szenved, és a jugoszláv könyvelő, Zoran (Dragoș Bucur), aki a humor segítségével próbál meg túlélni ebben a pokolban. Az egyik hóvihar alatt kis csapatuk Valkával kiegészítve sikeresen megszökik a táborból, és elindulnak dél felé, a Bajkál-tó irányába, hogy Mongóliába jussanak. Útközben találkoznak a szintén lengyel származású tinédzserkorú Irenaval (Saoirse Ronan), aki a csapat tagja lesz, annak ellenére, hogy Mr. Smith rájön arra, hogy a lány hazudik múltjáról. Irena végül bevallja, hogy ő egy  kommunista lengyel házaspár gyereke, akik ideológiai elkötelezettség miatt jöttek a Szovjetunióba, azonban őket is kivégezték az 1937-es tisztogatások során, őt pedig egy árvaházba tették. A kis csapat többsége eléri a szovjet-mongol határt, azonban szomorúan realizálják, hogy addigra már oda is átterjedt a kommunizmus, mint egy megállíthatatlan ragály. A csapat egy része úgy dönt, hogy meg kell próbálniuk eljutni Indiába, ehhez azonban át kell menniük a világ egyik legnagyobb sivatagán, a Góbi sivatagon, majd pedig a Himalája-hegységen. Szinte reménytelen vállalkozásnak tűnik, és nem is éri el mindenki a célt, megtizedeli őket a szomjúság, az éhezés, a napszúrás, leégés, hólyagok, a hideg és a kimerültség…Peter Weir rendező és forgatókönyvíró szimbólumokkal teli filmjét egy korábbi lengyel hadifogoly, Slawomir Rawicz könyve, memoárja, az 1956-os The Long Walk inspirálta, aki azt állította, hogy a második világháború alatt megszökött a szovjet Gulágról és 4000 mérföldet gyalogolva elért a szabad világba, konkrétan Nepálba. A könyvet több, mint félmillió példányban adták el, a későbbiekben azonban kiderült, hogy bár történt egy hasonló szökés és menekülés a szabadságba, azonban az nem Slawomir Rawiczcal történt. Rupert Mayne, a British Intelligence századosa 1942-ben Calcuttában kihallgatott három férfit, akik azt állították, hogy Szibériából szöktek. Mayne hitt a történetüknek, és arról is meg volt győződve, hogy róluk szól Rawicz könyve. A kényszermunkatáborban játszódó jelenetek egy nagy része pedig Varlam Shalamov The Kolyma Tales című írásából származik, többek között az a jelenet, amikor Valka megöl valakit a pulóveréért.  

Az Út a szabadságba szűkebb értelemben véve egy antikommunista, tágabb értelemben pedig egy antihumanizmus-ellenes film. A történet szereplőinek életét ugyanis első lépésben meghatározza a kommunizmus embertelen és végtelenül paranoid rendszere, hiszen emiatt vesztették el a szabadságukat és kerültek a szibériai Gulagra, ahol a halálozási arány közel 30 százalékos volt, függően a tábortól és a munka jellegétől. (A mai napig nem tudják pontosan a halálos áldozatok számát, amit körülbelül 10 és 20 millió közé tesznek, függetlenül attól, hogy a hivatalos szovjet adatok szerint ez kb. 1 millió volt.)

A tábor lakóinak ráadásul nagyon hamar szembesülniük kell azzal, hogy nem csak a kommunista rendszer antihumánus, de a legtöbb emberben is ott rejtőzik a kegyetlenség és érzéketlenség, egyeseknél nem is túl mélyen. Mindez elsősorban a köztörvényes bűnözők karakterein keresztül látható, akik mintha kifejezetten otthon éreznék magukat ebben a környezetben, hiszen ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, mint maga a kommunista rendszer: primitívek, kegyetlenek és antihumánusak. De nem csak a bűnözők olyanok, mint a rendszer (és vica versa), hanem egy idő után már mindenki ilyenné válik a túlélés érdekében, és levetkőzi magáról korábbi emberiességét. Ez a tulajdonság ugyanis csak gátolja egy olyan rendszerben a túlélését, ami ezzel nem rendelkezik, és ahol még az emberevés is megfordul egyesek fejében. Mindez remekül szimbolizálja a kommunizmus antihumanista természetét, amiben nincs semmi, ami erőt adhat az egyénnek. Az egyén ugyanis teljesen kiszolgáltatott a rendszernek, a közösségnek és a többi egyénnek, akik mindannyian alkalmazkodni próbálnak a túlélés érdekében. Így aztán egy idő után az ember viselkedése, pszichéje és érzelmei, illetve még inkább érzéketlensége tökéletesen visszatükrözi a kommunista rendszer jellemzőit, és mindenki önzővé, gyanakvóvá, bizalmatlanná, érzéketlenné válik, még azok is, akikben ez eredendően nem, vagy csak nagyon mélyen volt meg.

Mr. Smith Janusznak: „Kedvesség. Ez itt a halálodat okozhatja.”

Az út során pedig az antihumanizmus elől menekülő, egyébként nagyon emberi főszereplő karaktereknek is kompromisszumokat kell kötniük a saját humanizmusukkal a túlélés érdekében, amikor például Valka által az egyik faluban szerzett húst eszik, annak ellenére, hogy tudják, hogy a gyilkos bűnöző ezért akár embert is ölhetett, vagy amikor először a sorsára hagyják Irenát, mert maguknak sincs elegendő élelmük.

A civilizációban nevelkedett és élt ember életének harmadik antihumánus elemeként pedig megjelenik a földrajzi környezet és az éghajlat, azaz a természet okozta olyan extrém kihívások, mint a rettenetes hideg vagy éppen égető hőség, amivel a főszereplőknek meg kell birkózniuk és túl kell élniük. De a természet kihívásait még mindig szívesebben elviselik, mint a kommunista rendszer kínzásait és embertelenségét, ugyanakkor ezek is legalább annyira veszélyesek az életükre nézve.   A hosszú menetelésük a szabadságba azonban mégiscsak a humanizmus erőteljes kinyilatkoztatásává válik. Kis csapatuk útközben egyre jobban összekovácsolódik, ami egyben azt is jelenti, hogy levetkőzik magukról azokat az embertelen szabályokat, amiket a lágerben kellett magukra erőltetni a túlélés érdekében és válnak szolidárissá egymás iránt. Leküzdik a kommunizmusban rájuk ragadt paranoiát is, ahol senkiben nem bízhatott az ember, mert nem tudhatta, hogy ki a besúgó. Enélkül viszont egy idő után képesek lesznek személyes hátterükről is őszintén beszélni és az empátia is kialakul közöttük, amikor szembesülnek azzal, hogy nagyon különböző nemzetiségeik és háttereik ellenére ők mindannyian ugyanannak az áldozatai. A kommunizmusé, tágabb értelemben véve pedig az antihumanizmusé. Az út során már nem egymással szemben válnak keményekké, hanem a külső fenyegető környezettel szemben. Nem egymástól lopják el a kaját, hanem a természetből próbálják kizsigerelni az utolsó olyan ételmorzsákat, mint a giliszta és felnyalják az utolsó koszos vízcseppeket. A kis csapat sokat köszönhet az egyetlen nőnek, Irenának, akit majdnem nem fogadtak be maguk közé, mert gyengének tartották és mert még egy éhes szájat kellett volna etetni. Ugyanakkor a sok férfi között a nő volt az, aki jelentősen oldotta a köztük lévő bizalmatlanságot és lerombolta a macsó férfiak saját védelmük érdekében önmaguk köré épített falakat, amivel a film azt is jelzi, hogy a nők több, vagy legalábbis belőlük könnyebben előbújó humanizmussal rendelkeznek nagyobb empátiájuk miatt.  

Bár a film már a történet elején, a Gulágban bemutatja a legfontosabb szereplőket, azonban igazából csak az út során ismerjük meg őket. A fontosabb három-négy karakterre - amelyeket Jim Strugess, Ed Harris, Colin Farrell és esetleg Saoirse Ronan játszottak - jellemző, hogy mindannyian szimbolizálnak valamit, és sorsuk is ennek megfelelő lesz. Ugyanakkor mindegyik színész megkapja majd a történet folyamán a maga pillanatait, még azok is, akiknek karaktere nem teljesen kibontott vagy nevezhető fontosnak és összetettnek. A film főszereplőjének, a barátságos, gyakorlatias, intelligens, és fiatal kora ellenére kiváló vezetői képességekkel rendelkező Janusz karaktere a humanizmust szimbolizálja. Ő lengyel tisztként (és a hazája, Lengyelország) a háborúban két tűz közé került a történelem két legembertelenebb rendszere, a nácizmus és a kommunizmus támadásában. Nem véletlenül ő lesz a csoport vezetője és mutatja majd az irányt a csapatnak a szabadság felé, mivel ő, Janusz tudta a leginkább megőrizni a benne lévő humanizmust a két szorító és fenyegető pokoli rendszer ellenére, amit a kommunista kínvallatás, felesége gyengesége és a Gulag kegyetlensége sem tudott kiölni belőle. De az is lehet, hogy ez csak azért van, mert csak keveset élt a kommunizmus fogságában, mivel sikerül viszonylag hamar megszöknie. Ráadásul Janusz a gyerekkora jelentős részét a szabadban, a természetben töltötte, amely tapasztalata és tudása remekül jön majd a csapat számára a természetben való túléléshez is. Janusz humanizmusából fakadó tisztaságát és ártatlanságát még az őt játszó Jim Sturgess visszafogott sminkjével is érzékeltetik, ami miatt az ő arca kevésbé meggyötört, mint a csapat többi, nála sokkal cinikusabb és keményebb tagjáé. Jim Strurgess kicsit halványabb volt szerepében, mint mondjuk Colin Farrell vagy Ed Harris, akik kiválóak voltak, de ez talán annak is köszönhető, hogy az ő karaktere túl jó, túl ártatlan, amit nehéz igazán érdekesen játszani.

Mr. Smith karaktere olyan amerikaiakon alapul, akik a Nagy Gazdasági Válság okozta gazdasági depresszió közepette, a ’30-as évek elején mentek – önként – a Szovjetunióba, abban a hiszemben, hogy a világon akkor még egyedüli kommunista országában megvalósult mindaz, amit az amerikai kommunista és baloldali propagandákban hallottak: a munkáshatalom, az egyenlőség, a teljes foglalkoztatottság, hatalmas fizetések, ingyenes egészségügy, tanítás és általában véve a földi mennyország. A számuk elérte a 120 ezret, akikből aztán a ’30-as végére alig páran maradtak életben a munkások paradicsomában, a kommunista Szovjetunióban. Ezek az amerikaiak egyszerre voltak megtévesztettek és nagyon naivak, ugyanakkor kilátástalan helyzetben lévő kétségbeesett emberek. Amerikában ebben az időszakban még nyoma sem volt annak a kommunista ellenességnek, mint ami a második vh. után, a hidegháborús időszakra jellemző lett. A ’30-as években a kommunizmus népszerű ideológiának számított, és még olyan ismert baloldali entellektüelek, mint George Bernard Shaw is propagálták. Ő például arról beszélt különböző rádióadásokban, hogy „Szovjetunió a jövő, és hamarosan más országok is követik majd a modelljét”. És persze a gazdasági válság is megtette hatását, hiszen olyan nyomort szült Amerikában, hogy milliók élete vált teljesen kilátástalanná, váltak földönfutókká, akiken a kutya nem segített, így egyetlen reményüket az a távoli ország jelentette, amelynek totalitárius rendszeréről és az általa megölt, megkínzott, kisemmizett több tíz millió emberről semmit se tudtak. Mr. Smith mérnök is ezek közé az eredendően naiv amerikaiak közé tartozik, aki még tinédzser korú fiát is magával hozta, amivel aztán a fiú halálát is okozta. Ed Harris Mr. Smitht egy megkeseredett, megkeményedett, cinikus középkorú férfinek alakította, aki azonban az út során visszaszerez valamennyit abból az emberiességből, amit az élet és a kommunizmus kiölt belőle. Ő úgy gondolja, hogy ha már mindenképpen meg kell halni, akkor inkább szabad emberként, semmint egy kommunista kényszermunka tábor elítéltjeként tegye ezt. Az ő amerikai karaktere kicsit furának hathat kezdetben ebben a kelet-európai sztoriban, ugyanakkor még sem lóg ki a többi közül, hiszen ugyanazon tapasztalatokon megy át, mint a többiek, aminek hatására nagyon hasonlóvá válik hozzájuk, és így egy végtelenül kelet-európai amerikai lesz.  

Valka karaktere a kommunista rendszert szimbolizálja. Valkát, az erőszakban hívő, kemény és kegyetlen, hirtelen haragú, de a vezetők előtt, ha kell meghunyászkodó (legyen az a táborban a bűnözők vezéralakja, vagy akár a későbbiekben Janusz), ugyanakkor a túlélésért gyilkosságra bármikor kész bűnözőt, akinek az emberélet egy cseppet sem számít, Colin Farrell játszotta. A film remek szimbolizmusa ebben a karakterben is megnyilvánul. Valka mellkasán egy hatalmas Lenin és Sztálin tetoválás látható, és rendkívül bemérged, amikor a többi, éppen a Gulágról szökött ember kiröhögi ezért, mivel ő nagyra tartja ezeket a kommunista vezetőket. Gyilkos bűnözők képe a gyilkos bűnöző mellkasán. Valka nem is hagyja el a Szovjetunió területét, hiszen ő ott érzi otthon magát. Nem tudja, hogy mit is kezdhetne a szabadsággal... Colin Farrell lopja el a showt a filmben, akinek távozása érezhetően nagy űrt hagy maga után.Janusz: „Mi nem vagyunk bűnözők. Bűnözők elől menekülünk.”

Saoirse Ronan játszotta a csapat egyetlen nőtagját, a kommunista szülők árván maradt gyerekét, Irenát. Ő is szimbólum. Az idealizmus szimbóluma, amit a kommunizmus eltaszít magától. Az álmodozó, ezért ön és közveszélyes idealisták azt gondolták, hogy ez az emberi természettel nem kompatibilis utópia megvalósítható nem elnyomó formában, hogy aztán szembesüljenek a kommunizmus valódi arcával, a totális diktatúrával, ami ennek tökéletesen az ellenkezője volt. Jellemző, hogy ő kezdetben „elvtársaknak” szólítja a kommunista lágerből szökött férfiakat, de amikor rászólnak ezért, soha többé nem teszi. Irena, a karaktere idealizmusa miatt nyitottabb, mint a többi szereplő, és egyben ahhoz is hozzájárul, hogy a többiek megnyíljanak, azonban sorsa az lesz, mint ami az idealista emberek sorsa általában, jelezvén az idealizmus, mint ideológia nem működőképes voltát a gyakorlatban.

A többi karakter már nem annyira részletesen bemutatott, általános tulajdonságuk, hogy alapvetően jóra való emberek, azonban természetszerűleg rendelkeznek némi türelmetlenséggel, dühvel és önzőséggel, és esetenként össze is kapnak kicsit, de ezek mértéke még belefér az „emberi” kategóriába, már csak azért is, mert a menekülés során idővel mindenki a jobbik felét kezdi el megmutatni.A filmet több helyen forgatták, többek között Bulgáriában, Marokkóban, Ausztráliában és Indiában, a látványvilág tükrében pedig nyilvánvaló, hogy Russell Boyd operatőr elsődleges szándéka az volt, hogy a természetről minél látványosabban képeket készítsen. Nem véletlenül hasonlítják a fényképezését David Lean filmjeihez (Az arábiai Lawrence, Dr. Zsivágó), hiszen itt is gyönyörű panoráma felvételeket láthatunk a forró, száraz sivatagról és a hófödte hegyekről, fagyos-jeges-havas tájakról.

Peter Weir, korábbi nagy sikerű filmek (pl. A kis szemtanú, A Master And Commander, a Truman Show stb) rendezője most is egy remek alkotást tett le az asztalra a gyönyörűen fényképezett inspiráló történetével, ami a humanizmust helyezi a középpontjába, mint egyetlen olyan filozófiai vagy ideológiai irányzatot, ami reményt adhat és élhető közeget teremthet az emberiség számára. Függetlenül attól, hogy az emberben lévő antihumanizmus időnként sokkal erősebbnek tűnik nála. Sajnos a film nem tökéletes, mert a Gulágról szökés után a feszültség és izgalom meglehetősen visszaesik és a történet inkább csak megy a maga útján, miközben szemtanúi leszünk a főszereplők szenvedéseinek, ugyanakkor kiváló, a karakterizáláson alapuló szimbolizmusával, mondanivalójával mégiscsak folyamatosan megszolgálja a néző figyelmét és egyedivé válik. Peter Weir megpróbált epikus jelleget adni ennek a több, mint két órás filmnek, de a végére kicsit leülő energia és az összetettebb történet hiánya sem kedvez ennek, ugyanakkor mindig nagyon értékelni kell, amikor végre antikommunista megközelítésű film készül.

Értékelés: 8/10