2 Oscar-díjra jelölték ezt a sötét és komor neo-noir sci-fit, amit egy 1962-es francia, fekete-fehér, szinte kizárólag állóképekből összeszerkesztett 28 perces La Jetée c. rövidfilm inspirált, ami egy nukleáris háborút követő időutazásról szól. A 12 Majom ennek egy járvány okozta apokalipszis utáni jövőben játszódó verziója, amiben azért küldenek vissza időutazókat a múltba, hogy minél többet megtudjanak az emberi populáció 99 százalékát elpusztító vírusról. A 12 Majom annyira sikeresnek bizonyult, hogy a későbbiekben egy TV sorozat is készült belőle, ami 2015 és 2018 között futott összesen 47 epizóddal. A sorozat azonban nem érte el az 1995-ös film minőségét vagy népszerűségét, aminek főszerepeiben a korszak legnagyobb sztárjai, Bruce Willis, Madeleine Stowe és Brad Pitt láthatók.

A történet 2035-ben indul, amikor James Cole (Bruce Willis) éppen börtönbüntetését tölti. Egy tudós csoport ekkor azt az ajánlatot teszi neki, hogy elnyerheti a szabadságát, ha elvállal egy időutazással járó veszélyes feladatot. Vissza kellene mennie 1996-ba, amikor egy halálos vírus okozta járvány majdnem teljesen kiirtotta az emberi fajt, a kevés túlélő pedig földalatti életvitelre kényszerült innentől kezdve. Cole elvállalja a feladatot, azonban valami hiba miatt 1990-be érkezik, és azonnal elmegyógyintézetbe zárják, mivel mindenki paranoid elmebetegnek hiszi, amikor meghallja a férfi időutazásos apokaliptikus sztoriját az emberiséget majdnem teljesen kiirtó vírusról. A kezelőorvosa, Dr. Kathryn Eailly (Madeleine Stowe) pszichiáter valami miatt nagyon ismerősnek találja Cole-t. A férfi itt megismerkedik egy Jeffrey Goines (Brad Pitt) nevű elmebeteg ökoterroristával és állatvédővel, aki a nagynevű kutatóorvos és virológus, Dr. Leland Goines (Christopher Plummer) fia. Cole a jövő tudósai segítségével visszamegy a jövőbe, majd némi első világháborús kitérő után végre sikerül 1996-ba kerülnie. Ekkor elrabolja a pszichiáternőt, mert szüksége lesz a segítségére, nyomozása során pedig egy 12 Majom nevű állatvédő csoportra bukkan, akikkel szemben felmerül a gyanú, hogy esetleg közük lehetett a halálos vírus emberiségre szabadításában…Terry Gilliam, az abszurd humoráról híres Monty Python csoport tagja rendezte ezt a vizuálisan és témáit illetően is érdekes filmet, ami műfajilag a disztópikus noirok, az időutazásos sci-fik és a halálos vírus okozta katasztrófafilmek érdekes és kiegyensúlyozott keveréke, aminek témái az alternatív valóság, a múlt hatása, az elkerülhetetlen sors és megváltoztathatatlan jövő, valamint a poszt-apokaliptikus és disztópikus világ. A 12 Majom le se tagadhatná rendezőjét, hiszen a film látványvilága és atmoszférája, különös tekintettel a jövőben játszódó jelenetekre, legalább annyira szürreális, mint a Monty Python világa, azzal a különbséggel, hogy ez a film sokkal, de sokkal sötétebb tónusú, és nagyon komor jövőt jósol az emberiségnek.  

A disztópikus jövő mindig egy, a mainál valamilyen szempontból rosszabb, élhetetlenebb világban, társadalomban játszódik. A 12 Majomban az emberiség maradéka a vírus miatt föld alatti életvitelre kényszerül, ahol a tudósok az első számú feladatuknak azt tekintik, hogy a tudomány segítségével az emberi életet megint föld a felszín fölé vihessék, ezért van szükség a vírus minél alaposabb megismerésére, és ezért kell az olyan „önkéntes” jelentkezőknek visszamenni a múltba, mint amilyen Cole is. Nagyon sok apokaliptikus és disztópikus jövőben játszódó film készült már a történelem során, de a 12 Majom különösen erős ennek sötétségének ábrázolásában és érzékeltetésében, amit egy nagyon érdekes elemmel, a Cassandra utalással ér el.

A görög mitológiában Cassandra a trójai királyi pár szépséges lánya, valamint Hektór és Parisz húga volt, akinek szépségébe még Apollón isten is beleszeretett. Cassandra szerelméért cserébe a jóslás képességét kérte, azonban ezt megkapván mégis elutasította Apollónt, aki ezen feldühödve megátkozta a lányt. Azzal büntette, hogy Cassandra látni fogja a jövőt, de soha senki nem hiszi majd el a jóslatait. James Cole a 12 Majom Cassandrája, aki többféle értelemben is látja a jövőt, amiért vagy elmebetegnek nézik, vagy nem hisznek neki, vagy nem értik. És ezek alól ő maga sem kivétel.A filmben számos tipikus noir téma jelenik meg, az egyik ilyen a „kísért a múlt” is, ami azt jelenti, hogy senki nem menekülhet bűnös múltja elől, az valahol, valamilyen formában utoléri, és megtorolja korábbi helytelen tetteit. Mivel a 12 Majom egy időutazásos sci-fi, ezért ez itt úgy változik, hogy nem csak a múlt, de a jövő bűnei is szerepet játszanak a történetben oly módon, hogy a világ a múlt bűnei miatt bűnhődik, az antihős pedig a jövőbeliért. És ez utóbbiért kell elvállalnia azt a melót, ami elindítja majd a végzete felé vezető úton, miközben az emberiség múltbeli bűnei által okozott nehéz helyzeten próbál javítani, ami alatt megjelenik az időutazásos sci-fik elmaradhatatlan eleme, az időparadoxon is.

Másik kvintesszenciális noir téma a sorsszerűség, a sors vagy ha úgy tetszik isten keze, ami közbeint és felülírja az ember terveit, reményeit. James Cole többször is ide-oda ugrál az időben, miközben neki és a nézőnek is egyre inkább olyan érzése támad, hogy a férfi jövője már meg van írva, akármit is tesz. A sorsán nem változtathat, még ha a világén esetleg igen. A film ebben a vonatkozásában pont az ellenkezője a nagyon hasonló témákkal dolgozó Terminátornak, ahol azonban az egyén sorsa volt megváltoztatható és a világé nem.

Manapság, az ún. „modern” világ egyik jellemzője, hogy mindent a tudomány segítségével akar megoldani, amivel párhuzamosan a vallás vagy általában véve a spiritualitás jelentősége egyre csökken, nem figyelembe véve azt, hogy a világot nem (csak) a racionalitás mozgatja. A 12 Majom azon ritka modern filmek közé tartozik, ami rámutat ennek szűklátókörű jellegére. Kathryn, Cole pszichiátere fakad ki egyik munkatársával való beszélgetés közepette:

Dr. Owen Fletcher: „Kathryn, maga egy racionális ember. Egy képzett pszichiáter. Tudja, hogy mi a különbség a valóság és a nem valóság között.”

Dr. Kathryn Railly: „És amit mi mondunk, azt mindenkinek el kell fogadnia, igaz Owen? Tehát a pszichiátria a legújabb vallás. Mi döntjük el, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi döntjük el, hogy ki őrült és ki nem. Bajban vagyok. Kezdem elveszíteni a hitem.”Jellemző, hogy amíg Cole meg van győződve arról, hogy normális, addig totál őrültnek tartják. Mondjuk nem csoda, mert amiről beszél, az egy jó izmos paranoid skizofréniának tűnhet az időutazásos történettel, a világot elpusztító vírussal és titkos öko terrorista szervezettel. Viszont amint elbizonytalanodik saját ép elméjében, és egy segítségre szoruló embernek látja magát, a pszichiátere azonnal hinni kezd neki – és a sztorijának is.

A forgatókönyvet David és Janes Peoples írták Chris Marker La Jetée c. rövidfilmje alapján, bár attól jelentősen eltérve. A szkript egyik erőssége a fordulatok. Függetlenül attól, hogy a történet végi nagy csavart véleményem szerint lehet sejteni, ugyanakkor ez nem ront igazából a filmen, mivel az így is nagyon hatásos. Nem rontja el a sztori kiszámíthatatlan jellegét sem, aminek egyik oka a szürreális atmoszféra, ami nagyszerűen illeszkedik az egyik központi témához, az elmebetegséghez, miközben folyamatosan a film végi jelenetet építi fel.

Sajnos azonban a történet kezdeti izgalmának és érdekességének magas szintjét nem tudja végig megtartani, a második felében egy kicsit leül az első szakaszhoz képest. Az első részben történnek az időutazások, az elmegyógyintézetben játszódó jelenetek, amelyek egyben a film legjobbjai is. A második szakaszban már Cole és a pszichiáternő közötti kapcsolat lesz a fókuszban, akik ekkor már együtt próbálják kideríteni, hogy a 12 majomnak mi köze van a járvány kitöréséhez, ami egy rutin buddy cop film jelleget is ad a történetnek, egy kis romantikával kiegészítve, amely utóbbi ráadásul nem is illik ebbe a disztópikus noir sci-fibe, nyilvánvalóan csak a hollywoodi sémáknak akartak megfelelni ezzel.A 12 majom dialógusban viszont nagyon erős, az egyik legjobb 1990-ben, az elmegyógyintézetben hangzik el Bruce Willis és Brad Pitt őrült karaktere között (a poszt végi videóban látható is):

Jeffrey Goines: „Tudod, hogy mi az őrültség? A többség szabályai. Vegyük például a baktériumokat.”

James Cole: „A baktériumokat?”

Jeffrey Giones: „Aha. A 18.században nem létezett ilyen dolog. Elképzelni se tudta senki. Legalábbis normális ember nem, na mindegy. Aztán jött egy orvos, öö ööö, Semmelweis. Semmelweis. Semmelweis jön, és megpróbálja meggyőzni az embereket, főleg az orvosokat, hogy vannak ezek a nagyon irinyó-pirinyó, láthatatlan rossz dolgok, amit úgy hívnak, hogy baktérium, amelyek a szervezetükbe kerülve, megbetegíti őket. He? Megpróbálja rávenni az orvosokat, hogy mossanak kezet. Mi ez a fickó? Őrült? Irinyó-pirinyó, láthatatlan? Hogyis hívja őket? Ööö, baktérium? Huh? Mi? Na, most ugorjunk a 20. századba. Pontosan a múlt héten történt, még mielőtt ebbe a koszfészekbe hoztak volna. Bemegyek egy gyorsétterembe, hogy egyek egy hamburgert, amikor a fickó leejti a földre. Felveszi, letörli, aztán átnyújtja nekem, mintha így már teljesen rendben lenne. „És mi van a baktériumokkal? mondom neki. Mire azt válaszolja, hogy „Én nem hiszek a baktériumokban. A baktériumokat csak azért találták ki, hogy fertőtlenítőket és szappant adhassanak el nekünk.” Ez teljesen őrült, igaz? Látod?”

Cole ekkor gyorsan megeszik egy pókot, Jeffrey pedig folytatja, mintha mi sem történt volna:

Jeffrey Giones: „Nincs olyan, hogy jó, nincs olyan, hogy rossz, csak népszerű vélemények vannak. Te...te ugye hiszel a baktériumokban?”

A film kissé szürreális és bizarr jellege miatt a színészeknek is egyensúlyozniuk kellett a dráma, a komédia és a tragédia között, ami nem könnyű feladat, azonban mindannyian remekül megoldották a kihívást, olyannyira, hogy Brad Pittet ezért a szerepéért jelölték karrierje során először Oscar-díjra.Bruce Willis alakította James Cole-t, akinek az a nem egyszerű feladat jutott osztályrészül, hogy megpróbálja megváltoztatni a világ sorsát azért, hogy az emberiség egy szebb és reményteljesebb jövőben élhessen. Szegény Cole azonban már a küldetése elejétől kezdve állandóan csak ellenállásba ütközik, és semmi nem úgy alakul, ahogy eltervezte, ami miatt egy idő után mintha már maga sem hinne abban, hogy ez sikerülhet neki. Ekkor kezdi el azt gondolni magáról, hogy tényleg őrült, akinek egy pszichiáter segítségére van szüksége. Nos, arra van szüksége, de nem azért, mert őrült lenne. Cole múltjáról, hátteréről nem sokat tudunk meg, ezért karaktere végig elég rejtélyes tud maradni, Willis arcán pedig jól látható Cole átalakulása idővel. Kezdetben Willisre jellemző kissé önelégült és szemtelen mosoly látható a szája szegletében, később azonban már zavartságot és törékenységet sugároz magából.

Madeleine Stowe játszotta Dr. Kathryn Raillyt, aki szakmája és minden racionalitása ellenére szép lassan elfogadja Cole őrültnek hangzó sztoriját. A film egyik legszórakoztatóbb eleme azonban sokkal inkább Brad Pitt volt az elmebeteg Jeffrey Goines szerepében, aki végtelenül intenzíven, hatalmas gesztusokkal játszotta mániákus és pszichotikus karakterét.   

A film technikai és egyéb elemei is magas színvonalat képviselnek.

Paul John Buckmaster szerezte a 12 majom viszonylag visszafogott, ugyanakkor mégis hatásos nagyzenekari zenéjét, ami megpróbálja felerősíteni mind a drámai, mind az őrültebb részek hangulatát. Buckmaster háttérzenéje mellett a filmben számos ismertebb dal is felhangzik olyan előadóktól, mint Louis Armstrong, Fats Domino, Tom Waits, és nem mellékesen Alfred Hitchcock Vertigojának klasszikus zenéje, amit anno Bernard Herrmann szerzett. A rendező ugyanis a filmben Hitchcock előtt is lerótta tiszteletét, amiben lesz egy rész, amikor a moziban egész napos Hitchcock filmvetítési maratont tartanak, a Szédülésből pedig két részt is bevágnak. Az egyik, amikor Kim Novak és James Stewart egy vastag fa évgyűrűit nézegetik, valamint amikor Kim Novak a film második felében Judyból újra Madeleinevé változik, aminek a film(ek) zárójelenetében lesz óriási szerepe.A film vizuálisan érdekes, esetenként kissé bizarr vagy szürreális világának kialakításához Terry Gilliam állandó operatőre, Roger Pratt nagy mértékben hozzájárult a maga vibráló és mégis roppant stílusos fényképezésével. A látványvilág megalkotásában legalább ekkora szerepe volt Crispian Sallis díszlettervezőnek és William Ladd Skinner művészeti vezetőnek is.

Terry Gilliam rendező filmje nagyon erős pszichés hatással van a nézőre. A 12 majom nem hagy egy pillanatnyi nyugalmat és lélegzetvételnyi időt sem a néző számára, aki így egy másodpercre sem tud kikapcsolni ebből a pesszimista és paranoid fantáziával teli apokaliptikus és disztópikus világból, ahol elmebeteg állatvédő ökoterroristák és világmegváltó időutazó emberek dominálnak. Bár a történet a film második felében egy kicsit leül, ugyanakkor az erős atmoszférájú, látványos és komor noir sci-fi 25 év után is modernnek hat, ami egy csipetnyit sem veszített hatásosságából és szórakoztatóképességéből. Terry Gilliam megmutatta, hogy még egy sci-finek sem kell feltétlenül a CGI-ról és a speciális effektekről szólnia, anélkül is lehet jó filmet készíteni. Bár most hazudtam, mert ez a film is rendelkezik remek speciális effektekkel, amiket úgy hívnak, hogy forgatókönyv, színészek és rendező.

Értékelés: 8,5/10