Rengeteg hollywoodi sztár karrierje kezdődött az ún. „szereposztó díványon”, amely módszer mindig is általános használatban volt, illetve van a filmgyár immáron több, mint 110 éves története folyamán, aminek a lényege a „szex karrierért cserébe”. (Bár ez leginkább a nők szexuális kizsákmányolására irányult, esetenként férfiak is az áldozatául estek.) Ennek a Hollywoodban inkább a producerek, Európában pedig főleg a rendezők által kedvelt és használt módszernek a csillaga a mai napig sem áldozott le, még a metoo kampány időszakában sem, ami éppenhogy csak a felszínt kapargatta meg, és inkább csak a legismertebb és legelvetemültebb szexuális ragadozókat vette célba, miközben a módszer maga köszöni, de jól van. A mai közönség Harvey Weinstein tettei ismeretében könnyen azt gondolhatja, hogy ő volt Hollywood legelvetemültebb alakja, valójában a nyomába sem ér a filmgyár aranykorában, az ún. stúdiórendszer időszakában irdatlan nagy hatalommal rendelkező stúdióvezetők és egyéb prdocurerek, esetenként rendezők nyomába. Ilyen volt - többek között - Louis B. Mayer az MGM, Darryl Zanuck a 20th Century Fox vagy Jack Warner a Warner Bros. vezetője, a rendezők között Alfred Hitchcock, Otto Preminger és még sokan mások, de még őket is lepipálta a szexuális zaklatásokban Harry Cohn, a Columbia Pictures társalapítója és igazgatója 1919 és 1958 között. Cohn messze a leghírhedtebb volt közöttük ezen a téren, az ő nevéhez fűződik a szereposztó dívány intézményesítése és elfogadott módszerré tétele a filmgyárban, amivel együtt annak is „megágyazott”, hogy a mai napig is a filmezés „természetes” velejárójának tekintik a nők szexuális kihasználását és egyéb kegyetlen zaklatásokat. Annyira hírhedt alakja volt a filmgyárnak, hogy róla mintázták a Keresztapa nagyhatalmú producerét, akit egy levágott lófejjel bír a maffia arra, hogy megváltoztassa döntését.
Harry Cohn (1891-1958) a filmgyár történetének egyik legbrutálisabb és legelvetemültebb alakja volt, aki minden esetben elvárta a nagy karrierről álmodozó színésznők szexuális szolgáltatását. És amit a filmgyár egyik legbefolyásosabb alakjaként általában meg is kapott. Cohn egészen a haláláig, 1958-ig a Columbia élén állt – a legtovább tudta hatalmát megőrizni a nagy stúdióvezetők között -, és közel 40 éves pályafutása során rengeteg ember életét keserítette meg, hiszen a filmstúdió minden színésznének karrierje, sikere és bukása az ő kezében volt. Márpedig ő kíméletlenül és ellentmondást nem tűrően várta el elsősorban a leendő, de sokszor az aktuális sztár színésznőitől is a szexuális szolgáltatásokat. Cohnról tudvalevő volt, hogy akár fizikailag, akár verbálisan is szó szerint megerőszakolt minden olyan nőt, aki a Columbiánál dolgozott abban az időszakban, mivel úgy gondolta, hogy minden és mindenki az ő tulajdona a stúdióban. Mondjuk ez az attitűd elmondható volt az összes stúdió vezetőjéről és produceréről, de általánosan elterjedt nézet volt, hogy Harry Cohn „több embert tett a sírba, mint az összes többi producer együttvéve”.
Harry Cohn egy munkásosztálybeli zsidó családban született New Yorkban, ahol villamos kalauzként és kottakiadóként is dolgozott mielőtt munkát kapott az Universal Picturesnél, ahol bátyja, Jack már korábban elhelyezkedett. Ők ketten, kiegészülve Joe Brandttel 1919-ben megalapították a CBC Film Sales Corporationt. A cég nevében látható CBC hármuk nevének kezdőbetűjéből állt össze, de Hollywoodban csak „Corned Beef and Cabbage-nek”, azaz Sózott Marhahús és Káposztának nevezték az általuk forgalmazott olcsó és alacsony minőségű produkciók miatt. A két testvér közül Harry irányította a filmgyártást Hollywoodban, míg Jack a pénzügyeket New Yorkban. Kettejük kapcsolata nem mindig volt jónak nevezhető, Brandt pedig nagyon stresszesnek találta a Cohn testvérekkel való együttműködést, ezért a saját harmadát eladta Harrynek, aki így a cég elnökévé is vált, miközben a nevüket Columbia Pictures Corporationra változtatta.
A Columbia kezdetben a kis, ún. „Poverty Row-ba”, azaz „szegénysorba” tartozó stúdiók közé tartozott és legfőképpen olcsó B filmeket készített, Cohn azonban idővel jól ismert és jelentős filmsúdióvá fejlesztette. A stúdió elismertsége, és „komollyá” válása pedig konkrét évszámhoz is köthető – 1934 – amikor Frank Capra Ez történt egy éjszaka című vígjátéka Clark Gable és Claudette Colbert főszereplésével az öt fő kategóriában (legjobb film, rendező, férfi, női főszereplő és forgatókönyv) is besöpörte az Oscar-díjat. Ezután a stúdió mindig figyelt arra, hogy minden évben készítsen pár „A” vonalas, minőségi filmet is. A többi stúdióval ellentétben a Columbia nem épített ki saját alkalmazásában álló sztárokból hatalmas színész csapatot, inkább csak kezdő, de ígéretesnek mutatkozó színészeket foglalkoztatott, a már befutott színészeket pedig inkább csak egy-egy filmre szerződtetett "vendégjátékra" más stúdióktól, így engedhette meg magának azt, hogy esetenként a legnagyobb sztárok is feltűnjenek a filmjeikben. A Columbia "saját nevelésű" színészei közül jó néhányan hatalmas karriert csináltak a későbbiekben, mint pl. Cary Grant, William Holden, Glenn Ford, Jean Arthur (balra a képen) vagy éppen Rita Hayworth, aki a ’40-es évek egyik legnagyobb szexszimbóluma lett, többek között a Gilda c. 1946-os noirjával.
Moe Howard színész „egy igazi Jekyll és Hyde figurának” nevezte a Columbia vezetőjét, aki a színészekkel és rendezőkkel munka közben nagyon kegyetlenül bánt, folyamatosan káromkodott, átkozódott, ordítozott, azonban az esti társasági összejövetelen már sármosan barátságos viselkedett velük. Sokak szerint Cohn szándékosan alapozta meg és tartotta fenn zsarnoki hírnevét, mivel úgy gondolta, csakis totális kontrollal a kezében leginkább a félelemmel tudja motiválni a beosztottait. Egy dedikált Mussolini képet tartott az asztalán, akivel 1933-ban találkozott Olaszországban, amit egészen a második világháború kitöréséig megőrzött. Cohn a szervezett bűnözéssel is jó kapcsolatokat ápolt. Közeli barátai közé tartozott John Roselli, befolyásos chicagoi olasz maffiózó, valamint Abner Zwillman, a New Jersey-i zsidó alvilág vezetője.
Harry Cohn közismert volt az autokratikus és megfélemlítő vezetési módszeréről. Tisztelte a tehetséget, de még a legtehetségesebbektől is keményen elvárta, hogy mindig legyenek tisztában azzal, hogy ki a főnök. Szokása volt, hogy mindenhova a stúdióban, a színpad köré, az öltözőkbe lehallgatókat helyezett, és ha valami olyasmit hallott, ami nem tetszett neki, azt kihangosította, hogy mindenki hallja, így megfélemlítvén azt az embert, aki bármi miatt is panaszkodni mert. Az is közismert volt, hogy az irodájában a polcain rengeteg parfümöt és harisnyát tartott, amelyekkel egy-egy szexuális „szívességet” jutalmazott, még tovább megalázván azokat a nőket, akiket hatalmával visszaélve szexuálisan kihasznált, hiszen így még olcsóbbnak érezték magukat.
Harry Cohn zaklatásai általában úgy történtek, hogy először is szexre kényszerítette a munkára jelentkező nőket, elsősorban a színésznőket, majd a későbbiekben kémkedett utánuk. Cohn zaklatási metódusa annyira közismert volt Hollywoodban, hogy más stúdiók alkalmazásában már befutott színésznők, mint Katharine Hepburn vagy Joan Crawford egy-egy filmről való tárgyalást azzal kezdték, hogy kikötötték, hogy csak akkor vállalnak el egy-egy filmszerepet a Columbiánál, ha a szereposztó dívány kikerül a képből. Joan Crawford, aki egyébként közismert volt arról, hogy karrierje előmozdítása érdekében nagyon is hajlandó volt a szereposztó dívány használatára, azonban Cohnnak még ő is beintett, mondván „tartsd a nadrágodban” és azzal fenyegette meg, hogy másnap a producer feleségével és gyerekeivel ebédel.
Kevésbé befolyásos és befutott színésznők azonban mindezt nem engedhették meg maguknak. A Columbia első nagy saját sztárja Jean Arthur volt a ’30-as években, aki később, 1944-ben Cohn állandó zaklatásai miatt inkább befejezte filmes pályafutását, amikor lejárt a szerződése. Ekkor állítólag körbefutotta a stúdiót és közben azt kiabálta örömében, hogy „szabad vagyok, szabad vagyok!”. Annyira elege lett a filmiparból, hogy innentől kezdve minden ajánlatot visszautasított két Paramount filmet kivéve. Távozása után az első számú női sztár helyét Rita Hayworth (balra a képen) vette át a Columbiánál, akivel talán még kegyetlenebbül viselkedett. Amikor Hayworth állítólag megtagadta, hogy lefeküdjön vele, akkor kémkedni kezdett utána, lehallgatta mindenhol, és még a magánéletébe is beavatkozott. A színésznő az If This Was Happiness c. önéletrajzi könyvében leírta, hogyan mondott nemet Cohnnak, amivel rettenetesen felmérgesítette a producert. Cohn azonban az ő esetében kénytelen volt elviselni a visszautasítást, mivel Rita Hayworth volt nem csak a Columbia, de ebben az időszakban egész Hollywood legnépszerűbb női sztárja, ezért roppant értékes volt Cohn számára, akit nem tehetett ki a készülő filmekből, mivel ezek hatalmas hasznot hoztak a stúdiónak. Mindez azonban ha lehet, még jobban irritálta. Cohn ugyanis meg volt győződve arról, hogy Hayworth csakis neki köszönheti sikereit, ő választotta ki, ő menedzselte a sztárságig. Rita Hayworthnek azonban volt egy rossz szokása: szeretett férjhez menni, amely frigyek megkötése minden alkalommal jelentősen csökkentette népszerűségét a férfirajongók között. Végül 1949-ben hozzáment egy pakisztáni muszlim herceghez, amivel lényegében végleg feladta hollywoodi karrierjét és amivel a végletekig feldühítette a stúdió vezetőjét.
Kim Novak és Sammy Davis Jr. :
A producer hatalma azonban nem merült ki nők szexre kényszerítésében, amit jól példáz Kim Novak és Sammy Davis Jr. esete, amiről számtalan könyv íródott és dokumentumfilm is készült, többek között a BBC Sammy Davis Jr – The Kid in the Middle címmel. Kim Novak 1954-ben tűnt fel első főszerepében a Pushover című noirban a Columbia egyik filmjében, aki szintén nem kerülhette el Cohn szexuális zaklatásait. Ebben az időszakban Sammy Davis Jr. énekessel folytatott egy, mint utóbb kiderült, meglehetősen rövid kapcsolatot köszönhetően Cohnnak, aki szó szerint tűzet okádott, amikor először hallott kettejük viszonyáról. Mindehhez az is hozzájárult, hogy az ’50-es évek közepén nem volt megszokott, hogy egy fehér nő, főleg egy szexszimbólum egy fekete férfivel járjon, különösen ha az egyik annyira szép és szexis, mint amilyennek Kim Novak számított és annyira ronda, mint Sammy Davis Jr. Harry Cohnt végtelenül dühítette, hogy még ezt a „ronda feketét” is vonzóbbnak tartja a színésznő nála. Dühe nagy részét azonban az okozta, hogy úgy gondolta mindaz a pénz és energia, amit Kim Novak pályafutásába ölt, elveszett, hiszen ezzel a botránnyal a színésznő eldobta magától a karrierjét, mivel ki akarna olyan színésznőt nézni a moziban, aki egy feketéhez megy feleségül. Harry Cohn azonban nem az az ember volt, aki hagyta volna befektetését ilyen könnyen veszni hagyni.
Sammy Davis Jr. énekes, táncos, színész kapcsolata Kim Novakkal 1957 legvégén kezdődött, amikor Las Vegasban dolgozott és sikerei csúcsán volt. Nem véletlenül nevezték Mr. Showbusinessnek, azaz a világ legjobb szórakoztatójának. Éppen azon dolgozott, hogy a tévébe is betörjön az első olyan fekete sztárként, aki drámai szerepekben is látható. A színésznővel Chicago egyik leghíresebb éjszakai szórakozóhelyén, a Chez Pareeban találkozott, és amely az egyetlen olyan alkalom volt, amikor ők ketten nyilvánosság előtt együtt mutatkoztak. Novak egy olyan asztalnál ült, ami a színpad közelében állt, ott, ahol Davis énekelt, és akinek fellépés közben rögtön felkeltette a figyelmét. Az előadása után megkérte barátait, Tony Curtist és feleségét Janet Leight, hogy mutassák be a színésznőnek. Curtisék gondoskodtak róla, hogy mindketten ott legyenek a házukban tartott afterparty-n. Tony Curtis szólította meg a színésznőt és hívta az asztalukhoz, ami után elszeparálhatatlanná vált az este folyamán Davistől.
Kettejük között kialakuló intenzív vonzalom azonban másoknak is szemet szúrt, valaki fel is hívta az egyik platykarovat újságíróját, Dorothy Kilgallent, aki másnap meg is írta a sztorit, elindítván ezzel a korabeli Amerikai egyik legnagyobb botrányát. „Melyik sztárszínésznő (K.N.) randizik komolyan egy nagynevű előadóval (S.D)?” – hirdette a szalagcím a résztvevők monogramjaival. Harry Cohn ebből a cikkből tudta meg a kettejük között kialakulófélben lévő kapcsolatot, ami eszméletlenül feldühítette. Olyannyira, hogy a maffia kapcsolatait felhasználva felbérelt pár embert, hogy félemlítsék meg Davist annyira, hogy szakítson a színésznővel.
Míg Harvey Weintstein egy profi titkos-ügynökökből álló biztonsági céget bérelt fel arra, hogy megfélemlítsen embereket, addig Harry Cohn ennek egy oldschoolabb verzióját választotta 1957-ben. Felhívta John Roselli gengszter (balra a képen) haverját (más források szerint Mickey Cohent) akit megbízott azzal, hogy keresse fel Sammy Davis Jr.-t és félemlítse meg annyira, hogy dobja Kim Novakot. Roselli el is rabolta, és jó néhány órán keresztül fogságban tartotta az énekest, miközben azzal fenyegette, hogy eltöri a lábát és megvakítja, ha két napon belül nem vesz el feleségül egy fekete nőt. Davis, aki pár évvel korábban veszítette el egyik szeme világát egy autóbalesetben, komolyan vette a fenyegetést és felhívta Sam Giancana-t, a Chicagói maffia vezetőjét, aki azt mondta neki, hogy Chicagóban és Las Vegasban meg tudja védeni, de Kaliforniában nem. „Ne menj úgy haza, hogy nem rendezed a dolgaidat Harry Cohnnal”- figyelmeztette a maffiózó. Sammy Davis Jr. ezek után lefizetett egy fekete táncosnőt, Loray White-t, és elvette feleségül, hogy megvédje magát a gengszterektől. Davis korábban randizott a nővel, aki ekkor 23 éves volt, kétszer elvált és volt egy hatéves gyereke. Akkoriban hatalmas összegnek számító 25 ezer dollárt fizetett neki azzal a feltétellel, hogy még az év vége előtt felbontják a házasságot. A pár soha nem élt együtt, és még szeptemberben beadták a válókeresetet, amit következő év áprilisában vált véglegessé. Shirley Rhodes, Davis zenei vezetőjének és barátjának, George Rhodes felesége még a válás előtt meglátogatta otthonában az énekest, aki nagyon frusztrált volt amiatt, mert nem élhette a saját életét. „25 ezer 
dollárt keresek hetente, és itt ülök egy olyan tányér levessel a kezembe, amit sosem akartam.” Majd kapott egy telefonhívást „Dr. Goldbergtől”, amely álnév Sam Giancana-t jelentette a valóságban, aki mondta neki, hogy „a nyomás megszűnt, most már megnyugodhatsz.”
(A képen balra Sammy Davis Jr. és első felesége Loray White nagyközönség számára készült fotója.)
Kim Novak a későbbiekben úgy nyilatkozott, hogy „akkoriban egy fehér nő és egy fekete férfi kapcsolata nagyon veszélyes volt, függetlenül annak státuszától, egyszerűen nem vette be a nagyközönség gyomra. Az ügynököm mondta, hogy a karrieremnek lőttek, ha folytatom Sammyvel. Néhány barátom még a telefonhívásaimat sem viszonozta.”
Harry Cohn 1958-ban váratlanul meghalt egy szívinfarktusban, két hónappal azután, hogy tudomást szerzett Kim Novak és Sammy Davis Jr. kapcsolatáról. Extravagáns temetésén számos híresség megjelent a temetőben, de a filmgyári szexuális és egyéb zaklatások nem haltak meg vele együtt. Ironikus módon halálával Kim Novak karrierjének is leáldozott. Harry Cohn felfedezettje nem találta a helyét és a stúdió sem igazán tudta, hogy mit is kezdjen vele. A színésznő pályafutásának második felében készült filmjei már az abszolút feledhető, esetleg a kifejezetten rossz kategóriákba estek, meg se közelítvén a Pushover 1954, a Picnic 1955, The Man with the Golden Arm 1955 és Szédülés 1958 című filmjeinek színvonalát, amelyekben olyan sztárokkal dolgozott, mint Fred MacMurray, William Holden, Frank Sinatra.
Képek forrása: hollywoodreporter.com, wikipedia.com, imdb.com, history.com, eurweb.com.
Az aranykezű férfi c. 1955-ös filmje, amelyben partnere Frank Sinatra egy drogos dobost alakít, a Youtubeon megnézhető:
