A Frenzy Alfred Hitchcock pályafutásának utolsó előtti filmje, amit már Angliába való visszatérése után rendezett. Húsz éves angliai munka után 1940-ben költözött Hollywoodba, ahol első filmje az 1940-es Rebecca, az utolsó pedig az 1969-es Topaz volt, és amerikai karrierje alatt csak két kevésbé sikeres filmet rendezett mindeközben Nagy-Britanniában (Under Capricorn 1949 és Stage Fright 1950) a Frenzyig. Pályafutásának késői szakaszának egyértelműen és kimagaslóan legjobb filmje ez a modern thriller, aminek története egy sorozatgyilkosság körül forog Londonban.

Londonban egy sorozatgyilkos, a "Nyakkendős Gyilkos" szedi áldozatait, aki megerőszakolja, majd nyakkendőjével megfojtja női áldozatait. Amikor a nyughatatlan és kissé heves vérmérsékletű Richard Blaney (Jon Finch) csapost főnöke kirúgja, a férfi meglátogatja volt feleségét, Brendát (Barbara Leight-Hunt), aki egy jól menő házasságközvetítő cég tulajdonosa. Brenda  titkárnője a zárt ajtók ellenére is fültanúja lesz az ex-házaspár veszekedésének, a férfi felcsattanásának, kitörésének, akit volt felesége nyugtatni próbál. Brenda titokban pénzt tesz a férfi kabátjába úgy, hogy az ne tudjon róla, mert nem akarja megsérteni. Mindeközben Richard barátja, Bob Rusk (Barry Foster) is meglátogatja Brendát a nő irodájában, ahol megerőszakolja és megfojtja. A körülmények szerencsétlen összjátéka miatt a rendőrség azt a téves következtetést vonja le, hogy Blaney a Nyakkendős Gyilkos. Richard ezután már csak barátnőjéhez, Barbarához (Anna Massey) fordulhat segítségért, aki azonban szintén a Nyakkendős Gyilkos áldozatává válik. Mindeközben az ügyön dolgozó nyomozónak, Oxford főfelügyelőnek (Alec McCowen) nem csak az üggyel kell megbirkóznia, de az egyébként jó nyomozói megérzésekkel rendelkező felesége (Vivien Merchant) főztjével is, aki ehetetlen és gusztustalan francia gourmet ételeket főz a munka után éhesen hazatérő férjének...Alfred Hitchcock utolsó sikere ezt megelőzően az 1963-as Marnie volt, amit aztán két bukott kémthriller követett (Torn Curtain 1966, Topaz 1969), amelyek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezőt leírják Hollywoodban és visszaköltözzön Angliába. Hitchcock a Frenzyvel akart visszatérni a nagypályára, aminek elkészítéséhez azonban jóval kevesebb pénz állt rendelkezésre, mint amit ő megszokott, így aztán ismeretlen angol színészekkel kellett dolgoznia, igazi húzónév nélkül. Mindemellett megpróbált biztosra menni, és visszatért ahhoz a műfajhoz és témákhoz a politikai kémthrillerek után, amelyben a legnagyobb király volt: az anyukájával közeli kapcsolatban álló, ugyanakkor nőgyűlölő pszichopata gyilkosos thrillerekhez, amelyben olyan korábban már számtalanszor használt elemeket alkalmaz, mint az ártatlanul vádolt férfi témája illetve az igazi hitchcockos fekete humor, amiben szinte tobzódik ez a film. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a jól bevált recept felhasználásával nem tévedhet nagyot, és végre megint egy népszerű és kiváló filmet készíthet. Nem tévedett.

A Frenzy nem tartalmaz túl sok újdonságot Hitchcock pályafutásában, viszont legfontosabb témáit mesterien, magas színvonalon mutatja be, ami miatt ez akár egy jó zárófilm is lehetett volna elképesztő karrierjében, ha nem készített volna még egy (gyenge) filmet ezután. A Frenzyben összefoglalja és bemutatja mindazt, amiben a legjobb volt.  Az ártatlanul vádolt férfi motívumát láthattuk már többek között a Strangers on a Train-ben, a Wrong Man-ben, a North by Northwest-ben, a kissé elmebeteg gyilkost, akinek fura kapcsolata van anyukájával (Psyicho, Strangers on a Train), a sorozatgyilkosság is volt már központi téma (Lodger, Shadow of a Doubt vagy bizonyos értelemben a Psycho), a szexuális deviancia (Shadow of a Doubt, Rope), a fekete humor, ami szinte minden filmjében jelen van, legerősebben talán a The Trouble with Harry-re jellemző. De megtalálható ebben a filmjében a rá jellemző pop-pszichológia is, amihez nagyon vonzódott, ugyanakkor soha nem mélyült el benne jobban, mint amennyire egy bulvárlapban szokás (Spellbound, Vertigo, Marnie), vagy éppen a külvilág felé normálisnak, sőt barátságosnak és vonzó embernek tűnő, valójában pszichotikus gyilkos (Shadow of a Doubt, Strangers on a Train, Psycho).Hozzájuk hasonlóan Bob Rusk is kellemes embernek tűnik, egészen addig, amíg meg nem ismeri a néző a karakter sötétebbik oldalát, ami olyannyira sötét, hogy szinte sokkolja a nézőt. Az ő tökéletes ellentéte a főszereplő Richard Blaney, aki látszólag egy kellemetlen és sok hibával rendelkező ember, aki a későbbiekben mégis kivívja a néző szimpátiáját. A két főszereplő egymás kiegészítői, amihez szintén láttunk már hasonlót a Strangers on a Trainben. Mint a legtöbb Hitchcock filmben, úgy a Frenzyben is tudjuk, hogy ki a gyilkos, mivel Brenda megölése a kamerák előtt történik a film első szakaszában. Hitchcock szinte soha sem azzal akart izgalmakat elérni, hogy nem tudná a néző, hogy ki a gyilkos, hanem pont ellenkezőleg: azzal repítette a feszültséget az egekbe, hogy tudjuk ki az, megfelelvén saját filozófiájának, miszerint  "Ha egy asztal alá tett bomba felrobban, akkor az meglepetés. Ha viszont tudjuk, hogy van egy bomba az asztal alatt, de nem tudjuk, hogy az mikor fog felrobbanni, az a feszültség".

Hitchcock zsenialitására jellemző az is, ahogy a filmben látható két gyilkosságot kezeli. Az elsőt, Brenda megölését (kb. 30. perc) és az előtte lévő szexuális erőszakot alaposan és hosszú jelenetben részletesen bemutatja oly módon, hogy gyengébb idegzetűeket szerintem még manapság is zavarhatja ez a jelenet, azzal együtt, hogy a néző ingerküszöbe nyilvánvalóan jóval magasabb manapság, mint 1972-ben volt. Ezzel ellentétben Barbara megölése (kb. 65. perc) kamerán kívül történik, hasonlóan a régebbi filmjeihez, amely meg pont ezért zseniális. A gyilkos és Barbara belépnek a férfi lakásába, a kamera azonban megáll a lépcsőfordulóban és nem követi be őket a lakásba, majd a becsukódó ajtó után hátrafelé menet a kamera elkezd hátrálni, le lépcsőn, ki a házból az utcáig. Hitchcock  mindig jól érzékelhetően különbséget tett thriller és horror között az előbbi javára, a Frenzyben azonban mindkettőt bemutatja a két gyilkossággal.Mivel a Téboly már 1972-es és Angliában készült a szexuális forradalom után/közben és nem a szemérmes amerikai 40-es években, ezért itt már nem kellett semmilyen cenzúrának megfelelnie, ami nagyon jól érzékelhető, főleg, ha összehasonlítjuk a korábbi Hitchcock filmekkel. A Frenzy ennek megfelelően sokkal erőszakosabb, Brenda megölése kifejezetten sokkoló lehetett kora közönségének, főleg akik hozzászoktak a rendező hollywoodi filmjeinek (ehhez képest) diszkrétebb gyilkosságaihoz, amelyekben inkább csak a gyilkosság illúzióját adta a nézőknek. Két, talán legerőszakosabb és legfélelmetesebb  hollywoodi gyilkossági jelenete a Psychoban és a Kötélben volt látható, amelyek még úgy is is sokkoló volt a közönségnek, hogy a néző nem látta, ahogy a kés belevágott a testbe, vagy a Kötél esetén látjuk az áldozat haláltusájának utolsó másodpercét nyakán a kötéllel (az is csoda, hogy ez átment a hollywoodi cenzúrán, ami egyébként kimondta, hogy a gyilkosságoknak kamerán kívül kell történnie). Itt  viszont a szemünk előtt hal meg a nő egy jó pár perces küzdelem és szenvedés árán, nem is beszélve az azt megelőző szexuális erőszakról. Mindemellett a filmben meztelenség is látható, többek között egy lecsupaszított női mell premier plánban, ami elképzelhetetlen volt a Hays-code által sújtott Hollywoodban 1968-ig. Nem véletlenül ez az egyetlen Hitchcock film, amiben meztelenség látható, függetlenül attól, hogy a szinte minden filmje tartalmazott valamilyen szexuális témát. Persze a cenzúra hiánya ellenére is voltak bizonyos megszokott határok, amit a legtöbb filmes betartott, Hitchcock azonban mindig szerette ezeket a határokat kitolni, ami a Frenzyre is igaz.

Nem csak elkészítésének ideje, de a cenzúra nélküliség miatt is érzékelhető az, hogy a Frenzy egy teljesen modern filmnek tűnik még manapság is, 45 évvel az elkészülte után. Mindehhez az is hozzájárult, ahogy Hitchcock a helyszínt, London városát kezelte. Hitchcock alapvetően utált helyszínen forgatni, és előnyben részesítette a stúdiót, mivel ott könnyebben játszadozhatott a beállításokkal, mint valódi helyszíneken, ugyanakkor ennek olyan következménye is volt, hogy filmjeire finoman fogalmazva sem volt jellemző a realisztikusság. Azzal viszont, ahogy itt Londont használja, a város mintha önálló karakterré válna, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy a Frenzy sokkal realisztikusabbnak tűnik, mint korábbi filmjei.A film tobzódik a rendező híres fekete humorában, ami itt talán még angolosabb, még szárazabb és még feketébb, mint az eddigi filmjeiben volt. Olyannyira sok ez, hogy a néző párszor hangosan felnevet ezen a maga korában nagyon erőszakos és egyes jeleneteiben kifejezetten sokkolónak számító filmen, és amit én helyenként már-már túl soknak is éreztem, mert kicsit csökkentette a feszültséget, elterelte a figyelmet és az atmoszférát is megváltoztatta. Persze ha ez volt a cél, akkor jól működött. A humor mind a képekben, mind a szövegben megjelenik, aminek két fő forrása van, az egyik a gyilkosságokkal (a nyakkendővel vagy más bűnjellel) kapcsolatosak, a másik pedig a Scotland Yard főfelügyelőjének szenvedése, miközben felesége feltálalja neki a legújabb kreálmányait, egy vérbeli angol számára ehetetlennek tűnő francia ínyencségeit. Oxford és felesége között egyébként is mindig élvezetes és vicces párbeszédek zajlanak le, mint pl. "A diszkréció tradicionálisan nem tartozik a pszichopaták erősségei közé, drágám. És hidd el, ezzel van most dolgunk. Látnod kellene a volt felesége válókeresetét." De a szövegből és képekből fakadó humor egymást is támogatja, mint mindjárt a film első jelenetében, amikor egy politikus a beszédében azt mondja a köré gyűlő embereknek, hogy Temzét már megtisztították a szennyeződéstől, miközben éppen feltűnik a képen egy vízben lebegő, nyakkendővel megfojtott, meztelen női hulla.

A forgatókönyv egyébként Anthony Shaffer munkája volt, ami Arthur La Bern Goodbye Piccadilly, Farewell Leicester Square c. regényén alapul.

A film gyenge pontja egyedül a színészi játék, amit határozottan gyengébbnek éreztem, mint általában a hollywoodi filmjeiben, és aminek az volt a következménye, hogy a nézőt talán egy fokkal kevésbé érdekli a szereplők sorsa, mint amennyire kellene. Ez leginkább a főszereplőre, Jon Finchre igaz, Barry Foster már sokkal szórakoztatóbb volt a pszichopata gyilkos szerepében. A két női főszereplőre, Barbara Leigh-re és Anna Massey-re egyaránt igaz, hogy megtették és hozták azt, amit kellett, azonban Hitchcock most mintha kevésbé foglalkozott volna a női karakterekkel, mint szokott. (Azon kívül, hogy Brenda karakterét természetesen egy szőke színésznő játssza.) A főfelügyelőt alakító Alec McCowen és filmbeli felesége Vivien Merchant szerepükhöz hasonlóan nagyon szórakoztatóak voltak, külön említést érdemel a köztük lévő - és nagyon angolosnak mondott - kissé távolságtartó és hűvös, ugyanakkor mégis udvarias, figyelmes és gyengéd kapcsolat, amiben sokan Hitchcock és Alma Reville házasságát látták visszaköszönni. Alma Reville-t a film forgatása alatt szélütés érte, ami miatt nem is Hitchcock fogatott le pár jelenetet, mivel a feleségével volt a kórházban.

Hitchcock cameoja kb. a 4. percnél:Gilbert Taylor operatőr, akinek nevéhez számtalan híres film fényképezése fűződik, pl. Star Wars 1977, Dr. Strangelove 1964, Omen 1976 stb., itt is remek munkát végzett, elég ha csak  második gyilkosság jelenetére gondolunk. Mindemellett az ő fényképezése által kel életre London, azon belül is elsősorban a Covent Garden környéke, ahol nem mellesleg Hitchcock a gyerekkora nagy részét töltötte.

A film zenéjének megírásával a rendező először Hanry Mancinit bízta meg, azonban kirúgta, mert szerinte nagyon "Bernard Herrmannosra" sikerült. "Ha Hermmannt akartam volna, akkor Herrmannt kérem fel"-mondta Hitchcock, majd Ron Goodwint szerződtette le a feladat elvégzésére.

A Frenzyvel nem adott igazán sok újdonságot Hitchcock, ugyanakkor egy stílusos, jól összerakott, legtöbb elemében kiváló és szórakoztató filmet készített, mintegy összefoglalva saját pályafutását. A Téboly a legmodernebb Hitchcock film, amiben a jól megszokott témáit végre cenzúra nélkül mutathatta be, ami miatt nem csak a sokk faktort sikerült megnövelnie, de ezáltal a filmet körüllengi a modern realizmus érzete is, ami eddig nem volt jellemző a filmjeire. A Frenzyvel Alfred Hitchcock még 72 évesen is megmutatta, hogy mennyire értett a közönség - jó értelemben vett - manipulálásához.

Értékelés: 9/10

A film angolul a Youtube-on végignézhető: