Time Goes By

Vörös utca (Scarlet Street) 1945

2014. október 17. 01:24 - Time Goes By

Fritz Lang rendezte klasszikus film noir, a Vörös utca filmtörténeti jelentőségét az adja, hogy megalapozta és elindította azon filmek hosszú sorát Hollywoodban, amelyekben a bűnösök nem, vagy nem úgy és nem azért kapják meg jól megérdemelt büntetésüket, ahogy és amiért a törvény szerint járna.  A Vörös utca az egyik legsötétebb, legsivárabb és érzelmileg legfelkavaróbb hollywoodi film noir, hatásosságának titka érzelmi kegyetlenségében és Fritz Lang pesszimizmusában rejtőzik. A váratlan fordulatokkal és csavarokkal teli film azt vizsgálja és mutatja be, hogy az emberek milyen hitványak tudnak egymáshoz lenni, és mennyire szánalmasak az átvert emberek. A Vörös utca egy nagyon sötét történet egy szelíd és pipogya férjről, aki önként megaláztatja magát és naivan bolondot csinál magából, amikor beleszeret egy gyönyörű, de szívtelen utcalányba.

Christopher "Chris" Cross (Edward G. Robinson) egy szelíd, középkorú pénztáros, unalmas rutin munkával és egy zsémbes feleséggel, aki állandóan első, hősiesen meghalt férjével példálózik előtte. Az egyetlen szórakozása az amatőr festészet, amiben tehetséges, csak éppen ezt senki se tudja/látja. Amikor meglátja főnökét egy fiatal csinos nővel, elképzeli, hogy "milyen lehet, amikor valakit egy ilyen nő szeret". Hazafelé arra lesz figyelmes, hogy egy fiatal nőt, Kitty-t (Joan Bennett) megtámadott valaki, mire ő az esernyőjével elkergeti a támadót, nem tudván, hogy a támadó Johnny Prince (Dan Duryea) a nő brutális barátja, vagy még inkább a stricije. Ezután meghívja az ismeretlen nőt egy italra, aki azt köszönetképpen elfogadja. Beszélgetésük során megemlíti a a nőnek, hogy festő, mire Kitty azt hiszi, hogy ez azt jeleneti, hogy Chris egy gazdag, befutott művész. Miután Chris bevallja, hogy nős, Johhny rábeszéli Kittyt, hogy kezdjen kapcsolatot a házas férfivel, annak érdekében, hogy minél több pénzt tudjanak kihúzni belőle. A jámbor és tapasztalatlan Chris teljesen kiszolgáltatott a két szélhámosnak, miközben otthon hideg és domináns felesége is folyamatosan megalázza...A Vörös utca volt a Diana Production nevű filmgyártó cég első filmje, aminek együttműködő tagjai Fritz Lang rendező, Walter Wanger producer és Joan Bennett színésznő voltak. E két utóbbi házasok voltak, ugyanakkor a színésznő Fritz Langgel is kapcsolatot folytatott. A házaspár nevéhez fűződik a későbbiekben, az ötvenes évek Hollywoodjának egyik legnagyobb botránya, amikor Wanger tökön lövi felesége későbbi ügynökét és szeretőjét, Jennings Langet. A Vörös utcát egy évvel megelőzte Lang ugyanezzel a szereplőgárdával készített Nő az ablakban című filmje, ami szintén a noir műfajának egyik meghatározó darabja, aminél azonban a Scarlet Street sokkal, de sokkal sivárabb és sötétebb. Ez a két szó már szinte klisészámba megy, amikor noirokról beszélünk, de a Vörös utca esetén ezt nem lehet elég nyomatékosan hangsúlyozni.

A film nem véres és igazán erőszakos jelenetek sincsenek benne (kivéve némi nőverést), és a gyilkosságot sem látjuk az akkori cenzúra miatt, a film mégis felkavaróan kegyetlen. Nagyon érzékeny lelkületűeknek nem is ajánlom. És mivel Fritz Lang rendezte, aki roppant kritikus és pesszimista volt az emberiséggel és a társadalommal szemben, ezért túl sok reménységet a film végén sem fogunk kapni az emberi természet jellegét illetően. A néző összetett érzelmi pályát jár be a film alatt, ami egyszerűen kezdődik és fokozatosan adagolja sorban egymás után a felkavaróbbnál felkavaróbb és egyre feszültségtelibb jelenetek sorát, miközben mi a végén már saját érzelmeinktől is összezavarodunk. A végén pedig felsóhajtunk, hogy de jó hogy vége van. De ez a sóhaj nem az átélt unalom következménye, hanem a film gyomorszájra mért ütéseinek szól.Az egész történetben nincs egy pozitív karakter sem, csak a szürke sötétebb vagy még sötétebb árnyalatai, akiket nem csak a tetteik, de személyiségük alapján is megítél és elítél az ember. Kezdetben a néző tisztában van a rossz és a jó közötti különbséggel, de aztán felmerülnek olyan zavaró gondolatok, hogy mi van akkor, ha egy jó dolgot valamilyen rossz cél elérése érdekében tesznek és vica versa, ha egy rossz dolgot jó szándékkal és okkal tesznek. A film az emberi motivációk és természet bemutatása melletti másik fő szála a bűn és büntetés kapcsolatának vizsgálata. A Vörös utcában előfordul, hogy a bűnös nem a kegyetlenségéért, hanem a butaságáért bűnhődik, de olyan szereplő is van, aki olyanért bűnhődik, amit el sem követett, de mégiscsak megérdemli a büntetést. Ugyanakkor lehet, hogy a büntetés súlyosabb, mint amit a bűnéért kapnia kellett volna. Egy biztos: gyilkosságot senki sem úszhat meg szárazon.

A rendezés mellett a film másik nagy erőssége a karakterek, és az azokat játszó színészek.

A film főszereplője és központi alakja a szelíd és pipogya Chris Cross, akinek már a neve is azt sugallja, hogy át fogják verni. Ő a légynek sem tudna ártani. Első ránézésre pozitív tulajdonságai, mint a gyengédség és szelídség valójában a hibái közé tartoznak, mert pipogyává teszik. Nem képes kiállni magáért és érdekeiért erősebb személyiségekkel szemben, aminek köszönhetően állandósul megalázottsága mind a házasságában, mind később Kittyvel való kapcsolatában is. Végül a megalázottságából fakadó frusztrációit egy idő után már nem tudja kontrollálni, ami a bukását fogja majd okozni. Gyengesége a házasságában a legszembetűnőbb, ahol már a papucsférj szerepén is túllépve a felesége szolgálója.Ráadásul ezért nemhogy érzelmi viszonzást nem kap, de még szexuális intimitás sincs köztük, ami kiderül a "soha nem láttam meztelen nőt" mondatából. A felesége, aki még mindig az általa idealizált és hősnek tartott első férjébe szerelmes, verbálisan gúnyosan bántalmazza, lekezeli, lenézi az amúgy is kevés önbizalommal rendelkező Christ. Megalázottságát és maszkulinitásának elvesztését szimbolizálja (ez talán ma már klisésen hangzik), hogy ő az, aki a konyhában női kötényt viselve elmosogat, miközben felesége pasziánszozik. Ugyanakkor már a film első felében érzékelhetjük a Chrisben fortyongó dühöt, amikor félig viccesen, de érzékelhető élvezettel egy újságban megjelenő cikkről beszél az asszonynak, amiben egy férj megölte a feleségét. Testbeszéde szinte folyamatosan sugalmazza magából azt a gondolatát, hogy szívesen megölné feleségét. Chris önbizalmának teljes hiánya legalább ennyire szembetűnő a festészetéhez való hozzáállásában is. Nagyon tehetséges hobbijában, ami számára az egyetlen menedéket és boldogságot jelenti. Ugyanakkor még ebben is annyira leértékeli magát, hogy a képeit még csak alá sem írja, és lépéseket sem tesz azért, hogy művészethez értő emberek megismerhessék festményeit. 

Mindazonáltal folyamatosan álmodozik. A vágyai alapvetően két tárgy körül forognak, egyrészről elismert és professzionális festő szeretne lenni, másrészről pedig szerelemre vágyik. Amikor meglátja főnöke fiatal barátnőjét, akkor úgy sóhajt fel, hogy "milyen lehet, amikor az embert egy fiatal és kedves nő szereti". Ebben az állapotában toppan be az életébe Kitty a gyönyörű és fiatal nő, akibe Chris azonnal szerelmes lesz. Annyira ki van éhezve a szeretetre és szerelemre, hogy teljesen vakká válik. Számára Kitty az új élet lehetőségét jelenti, egy olyan életét, amiben addig soha nem volt része. Vakságát kapuzárási pánikja is erősíti. A néző számára kristálytiszta lenne a nő valódi természete akkor is, ha nem ismernénk közben Johnnieval közös tervüket, mert minden szava és mozdulata hamis és közönséges.Christ azonban addigi boldogtalansága és az új élet reménye annyira butává, naivvá és vakká teszi, hogy bármibe belemegy a nő kedvéért. Ezzel elindul a romlás útján, aminek eredményeként minden kezdeti (valóban) jó tulajdonságát elveszíti a számára három legfontosabb dolog mellett. Munkahelyén - ahol megbecsülték, még ha a munkája nem is elégítette ki - kiderül, hogy sikkasztott, ezért kirúgják. Művészi tehetségét sem kamatoztathatja a nő halála után, mert mindenki csak egy másolónak tartaná, mivel képeit a nő írja végül alá, és a világ szemében Kitty a tehetséges és elismert festő. És persze elveszíti a nőt is, akibe halálosan szerelmes.

Teljes bukása valójában nem a többi szereplő kegyetlenségének következménye, hanem saját gyengeségéé. A történet során a néző kezdeti sajnálata és együttérzése egyre inkább szánalommal keveredik, ami már egy jó adag lenézést is tartalmaz. A film ezen érzelmi hatása miatt a néző is hasonlítani kezd a két kegyetlen nőre, akik szintén valami hasonlót gondolnak Chrisről. Köztünk és a két nő között annyi a különbség, hogy mi nem használjuk ki Chris pipogyaságát, de lehet, hogy ez csak azért van, mert nem vagyunk abban a helyzetben. Edward G. Robinson, aki ezelőtt a film előtt legtöbbször gengsztereket játszott, most valami teljesen mást alakít, eddigi karaktereinek a totális ellenkezőjét. Ő mindig, még a legvacakabb karakterekben és filmekben is képes volt jól játszani, ebben a remek filmben pedig az egyik legjobbját nyújtja, a jó szívű, de gyenge, ugyanakkor minden szánalmassága ellenére szimpatikus Chris karakterében, aki azonban korántsem annyira ártatlan, mint aminek látszik, és aki végül még életében megjárja a poklot gyengeségének köszönhetően.Kitty nemcsak a noir műfajának egyik legszebb és legszívtelenebb femme fatale karaktere, de a legbutább és a legközönségesebb is. Ráadásul még utálatosságban is az élcsoportba tartozik, talán csak Detour Veraja körözi le ebben. Kitty egy cseppet sem vonzódik Chrishez, akit öregnek, csúnyának és pipogyának tart. Ő Johnnie-ba szerelmes legalább annyira ostobán és vakon, mint Chris őbelé. A férfi kezdeti gyermeki becsületességének és ártatlanságának ugyanakkor előnytelen külsejének Kitty kegyetlensége és romlottsága, valamint csábító szépsége a tökéletes kontrasztja. Kitty (nomen est omen az ő esetében is) úgy játszik Chrissel, mint macska az egérrel. Állandóan pénzért pumpolja Christ, aki pedig lop és sikkaszt, mert nem akarja a nőt elveszíteni. A férfinek egyetlen kívánsága van, amit ki is nyilvánít: szeretné lefesteni a nőt. Kitty a "persze, akár most rögtön, biztos vagyok benne, hogy remekmű lesz" mondattal odaadja neki a körömlakkját, hogy fesse ki a lábkörmeit.

Kitty elő tud húzni magából némi sármosságot, amikor Chris előtt próbálja a támogatásra szoruló jó kislányt játszani, de amint Johnnieval van, rögtön láthatóvá válik valódi természete. Azonnal egy lusta, pimasz és szemtelen nőszeméllyé válik, aki saját bevallása szerint is vonzódik a rosszhoz. Bár a film ezt nem mondja ki a cenzúra miatt, de sejthető, hogy utcalány, aki ezt túlságosan nem is bánja, Johnnie pedig a stricije. Kapcsolatuk is inkább egy ilyen kapcsolatra hasonlít, ahol a férfi állandóan elszedi a nő pénzét, sokszor meg is üti, ráadásul a férfiak kihasználására is ő biztatja a nőt. Kittyben pedig van némi mazochisztikus vonás, mivel úgy tűnik, mintha pont ezért vonzódna Johnniehoz, miközben Christ megveti a gyengédsége miatt. Johnnie legalább akkora akcelerátora Kitty bukásának, mint a nő Chris romlásba döntésének. Joan Bennett is kiváló a lelketlen és utálatos kemény csaj szerepében, aki lenézi butasága és gyengesége miatt Christ, miközben ezen téren nagyon hasonlít hozzá.Johnnie állandóan azon ügyködik, hogyan csináljon valami nagy fogást, de persze úgy, hogy neki ehhez ne kelljen túl sok mindent tennie. Mint a stricik többsége, ő is nagyon gyáva, hiszen csak a nővel szemben játssza a kemény fiút, a film elején még a szelíd könyvelő Chris is könnyedén el tudja kergetni egy esernyővel a kezében. Tipikus strici mentalitású ember, aki Kittyn élősködik, és minden felmerülő problémáért a nőt hibáztatja. Kitty facsarja ki Chris minden pénzét, de ez mindig és teljes egészében Johnnienál köt ki. Mindegy, hogy Johnnie mit csinál, a nő szereti. Ráadásul Kitty és Chris még abban is hasonlítanak, hogy odaadásukért semmit nem kapnak cserébe. Ahogy Kitty szexuálisan elutasítja Christ - még a csókja elöl is kitér -, úgy Johnnie nagyon hasonlóan viselkedik Kittyvel szemben. Úgy tűnik jobban élvezi azt, ha ütni kell a nőt, semmint megcsókolni. A legjobb az egészben, hogy Kitty Johnniet tartja férfinek, míg Christ nem. Persze Johnnie sem kerülheti el a sorsát, ő is nagyon ráfarag a végén. Dan Duryea nagyon hiteles a tenyérbemászó piti bűnöző karakterében.

Fritz Lang a karakterek, a nyomasztó atmoszféra és többrétegű mondanivaló mestere, soha nem fogja vissza magát, ha a társadalomban és emberiségben jelenlévő és őt zavaró rendellenességeket mutatja be, aminek az egyik legjobb példája ez a film. A Vörös utca folyamatosan játszik az érzelmekkel, miközben fokozatosan bontakoztatja ki az egyre sötétebb és kegyetlenebb történetet. A Vörös utca túlzások nélkül a legnyomasztóbb film noirok egyike. Ha nem a legnyomasztóbb.

Értékelés: 10/10

A film angolul végignézhető a youtube-on:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr656796835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kkm.furdancs 2016.06.03. 16:10:36

Amikor leültek egy kávéra találkozásuk után, feladtam, mert ezt a történetet sejtettem már a film elejétől. Ettől persze kitünő alkotás, csak nem akartam elszomorodni :)
süti beállítások módosítása