Time Goes By

Találkozunk még (I'll be Seeing You) 1944

2019. december 20. 15:53 - Time Goes By

William Dieterle romantikus drámáját úgy emlegetik, mint a „nem tipikus karácsonyi film”, mivel olyan sötétebb témákat is tartalmaz, mint a nemi erőszak kísérlet, emberölés és háborús sokk. Ez volt az első hollywoodi film, amiben megjelenik a manapság poszttraumás háborús stressznek nevezett pszichés probléma. A Találkozunk még azonban mégsem tagadhatja le „karácsonyi jellegét”, hiszen mindezeket a témákat visszafogottan és kevésbé sötéten mutatja be, valamint a gyógyulás lehetőségét sokkal optimistábban tálalja, mint a hasonló témájú modern filmek, ugyanakkor talán még sem annyira szentimentális, mint a többi, Hollywood aranykorában készült karácsonyi film. Egy férfi és egy nő megismerkedik a vonaton és szerelem szövődik köztük, azonban mindketten elhallgatják a másik előtt az olyan típusú személyes titkaikat, amelyek akkoriban lehetetlenné tettek egy párkapcsolatot.

Két idegen, Mary Marshall (Ginger Rogers) és Zachary Morgan (Joseph Cotten) beszélgetésbe elegyednek a vonaton, és rögtön megtetszenek egymásnak. Mindkettejüknek van valami takargatnivalója, amit attól való félelmükben, hogy esetleg elijesztik vele a másikat, inkább eltitkolnak. A férfi poszttraumás stresszben szenved és pánikrohamok gyötrik, a nő pedig hat éves börtönbüntetését tölti éppen, mert önvédelemből megölte főnökét, aki meg akarta erőszakolni, és most három év után egy hetes karácsonyi eltávozásán van éppen családjához. Nagynénje, Sarah (Spring Byington) és nagybátyja, Henry Marshall (Tom Tully) gyengéd megértéssel és szeretettel fogadják, tinédzserkorú unokatestvére, Barbara (Shirley Temple) előítéleteivel azonban meg kell küzdeni. Zachary ás Mary élethelyzetükből fakadó problémáikon kívül mindketten érzelmi válságban is vannak, ugyanis Zachary attól is fél, hogy soha nem fog meggyógyulni, míg Mary attól fél, hogy nemcsak Zachary, de egyetlen hozzá hasonló kedves férfi sem fogja elfogadni börtönviselt múltját. Barátságuk nagyon gyorsan szerelemmé alakul, azonban a nőnek hamarosan vissza kell mennie a börtönbe. Vajon őszinték tudnak-e lenni egymással?(A noirok kivételével) a régi hollywoodi filmekre általában jellemző valamiféle kedves és kissé naiv optimizmus, aminek nem csak az (általában) egyszerű és kiszámítható történetük és végükön lévő szinte biztosra vehető happy end az oka, hanem az is, hogy ez az optimista hangulat folyamatosan érződik a film folyamán. Mindez elmondható erről a filmről is, azonban ez egy kicsit mégis meglep minket. Ráadásul több ok miatt is. A korabeli cenzúra rengeteg, akkoriban tabunak számító (vagy a cenzúra által azzá tett) téma megjelenítését tiltotta. Ennek ellenére számos film foglalkozott, vagy megpróbált foglalkozni hol nyíltabban, hol kevésbé nyíltan a cenzúra alá tartozó témákkal, amelyek eredményeképpen születtek azok a filmek, amelyek hosszútávon a cenzúra megszüntetését eredményezték (pl. The Lost Weekend 1945, The Man with Golden Arm 1955 stb...) Ezek közé tartozott ez az egyébként nem annyira ismert és meglepő módon "karácsonyinak" számító film is.

A Találkozunk még ráadásul nem csak a nemi erőszakot, de egy másik tabutémát is bemutat, amire addig még csak példa sem volt a filmgyárban, ez pedig a háború okozta pszichés probléma. A Találkozunk még bátorságát fokozza az a tény, hogy ekkor 1944-t írunk, azaz a második világháború még nagyban zajlik. Az ekkor megjelenő háborús témákat tartalmazó filmek nagy része propaganda célokat szolgált és szinte kizárólag az abban harcoló amerikai katonák hősiességéről szóltak. Nagyon ritka volt az olyan, amelyik a háború negatív hatásait mutatta be valamilyen formában (pl. Waterloo Bridge 1940, azonban ekkor Amerika még nem állt harcban).

A forgatókönyvet Marion Parsonnet írta Charles Martin Double Furlough c. rádiójátékából.  A történet központi eleme pedig akörül a kérdés körül forog, hogy vajon ebben az időszakban még nagyon előítéletes és prűd társadalmi környezetben a két főszereplő vajon őszinte tud-e lenni egymáshoz és meg tudják-e teremteni ezáltal egy hosszútávú és harmonikusan működő kapcsolat alapját?A film egyik erőssége, hogy ebben a környezetben szinte kötelező jellegű titkolózást az egyén szintjéről kiterjeszti a családokra is és ezzel együtt a társadalom egészére, miközben remek lenyomatát adja a megjelenése korának, a 40-es évek közepének. Bemutatja, hogy milyen volt egy „igazi” középosztálybeli amerikai család, amit Marshallék testesítenek meg, akik alapvetően szimpatikus emberek. Láthatjuk őket karácsonyi dalokat énekelni, asztali áldást mondani, pudingot enni és viccelődni, miközben sherryt iszogatnak. Ebbe az idilli környezetbe tér haza rokonuk a börtönből, akit törődéssel és megértéssel vesznek körbe. A tinédzserkorú lányuk, Barbara már nem ilyen bölcs. Az ő véleménye tükrözi az őket körülvevő társadalmi előítéletességet, ami miatt nem csak Mary és Zachary nem őszinte egymással, de a család is titkolózik és nem szívesen beszélnek még maguk között sem az ügyről. Mindezzel pedig azt is üzeni a film, hogy még kívülről a legideálisabb és legtipikusabb amerikai családnak is van valamiféle olyan titkolnivalója, amit jobbnak tart elrejteni a többi ember, azaz a társadalom elől.

A film a nemi erőszak kísérletének témájában nagyon merész, ugyanakkor bemutatási módjában már kevésbé az, aminek nyilvánvalóan az az oka, hogy át kellett mennie a cenzúrán és nem utolsósorban a korabeli nézők véleményének is meg kellett felelni azért, hogy a főszereplőnő, Mary szimpatikus maradjon számukra és szorítsanak azért, hogy sorsa megfelelő mederbe terelődjön. Magát a nemi erőszak kísérletét Mary flashbackjében láthatjuk. Ebből nyilvánvalóan kiderül, hogy a nő teljesen naivan, önhibáján kívül került ebbe a szituációba a férfi hazugsága miatt, majd küzdött a „becsületéért” és a férfi ennek következtében véletlenül hal meg. Érezhető, hogy a film minden olyan részletet igyekezett kiküszöbölni, ami miatt a korabeli nézők a leghalványabban is Maryt vádolhatták volna azzal, hogy saját maga tehet akár a nemi erőszak kísérletéről, akár az emberölésről. És a legfontosabb, hogy a nemi erőszak csak kísérlet maradt, így Mary továbbra is „partiképes”, azaz becsületét megőrző nőként nincs elzárva előle a jövőben a tisztes középosztálybeli lét.  Mary sokkal inkább társadalmilag, semmint egyénileg van nehéz helyzetben, mély gödörben, aminek az is az oka, hogy az ő pszichés traumája jóval kisebbnek tűnik, mint Zacharyé, hála a történtek kísérlet jellegének. Traumájának központi eleme a szégyenérzet, ami nem csak a börtönviseltségből fakad, hanem a társadalom áldozathibáztató nézetéből is, ami leginkább a nemi erőszakon áteső nőket érintette (érinti). Nála az a kérdés, hogy börtönviseltsége miatt kiveti-e a társadalom magából és elvágja-e jövőbeli esélyét egy teljes és normális életre vagy sem. Mary kívülállónak érzi magát ebben a társadalomban, amit ki is fejt nagynénjének:

Mary: „Kiszabadulva a külvilágba azt látom, hogy mindenki egyenruhában van, mindenki csinál valamit. Csak én nem tartozom sehova. Nem illek sehová. És a régi álmaim a jövőről már lehetetlennek tűnnek.”

Maryt, a nemi erőszaknak ellenálló, azonban önvédelemből kifolyólag nem szándékos emberölést elkövető nőt nem kis meglepetésre Ginger Rogers játssza, akit első hallásra sokkal inkább tudunk elképzelni egy korabeli musicalben Fred Astair karjaiban táncolva, semmint egy sötétebb témákat is megjelenítő drámában. És egy kicsit ez marad a véleményünk a film végén is, függetlenül attól, hogy egyáltalán nem játszott rosszul. Karakterét csendes és megértő nőként játszotta, aki mellett a pszichés problémákkal rendelkező férfi nyilvánvalóan melegségre és megértésre talál majd, azonban a nő saját pszichés traumája így egy kicsit elsikkadt. Ginger Rogers alakítása szimpatikus lehetett a korabeli nézőknek, azonban egy drámai szerepekhez jobban szokott színésznő talán többet kihozhatott volna belőle.A film másik korabeli tabutémája a poszttraumás háborús stressz, ami sokkal nagyobb súllyal van jelen a filmben, mint Mary traumája. Mindezt itt még nem egészen így nevezik és úgy ábrázolják, hogy a frontot megjárt Zachary minden olyan szituációban pánikrohamot kap, ami valamilyen oknál fogva emlékezteti a háborúra. Karaktere által kiderül, hogy még a hős amerikai katonák sincsenek védve a háború negatív hatásaitól. Ezt a témát erőteljesebben és drámaibban mutatja be a film az előzőnél, függetlenül attól, hogy mai pszichológiai, pszichiátriai tudásunk alapján nem állja meg a helyét már, na de ennek nem filmes, hanem egyszerű tudományos okai voltak, mivel akkoriban nem tudtak lényegében semmit vagy legalábbis nem sokat erről a témáról. Mindenesetre az nyilvánvaló, hogy Zachary nagyon szenved és a betegségéből fakadó magányossága és félelme is kristálytiszta, miközben hallhatjuk az egyre hevesebb szívverését, láthatjuk hallucinációt, majd összeesését. A film narrációjában hallhatóak a férfi gondolatai és rettegése a következő rohamtól, miközben nagyon küzd saját magával azért, hogy a többi ember előtt nyugodt és „normális” tudjon maradni. A nézők számára az is világos, hogy orvosi segítség nélkül egyedül nem tud meggyógyulni.  

Zachary betegsége is értetlenséggel találkozik egy olyan társadalomban, amelyik nem sokat tudott a háborús poszttraumás stresszről, azonban az ő pszichés problémája mégis inkább egyéni szintű, már csak azért is, mert vele elnézőbbek az emberek, a társadalom. Zacahryt Joseph Cotten alakította, aki nagyszerűen mutatta be karaktere bátorságát és  (pszichés) törékenységét.Mary helyzetét nehezíti unokahúga, a tinédzserkorú Barbara, aki tudja, hogy unokatestvérét börtönre ítélték, de azt nem tudja, hogy miért. Bár Barbara alapvetően nem rosszindulatú lány, azonban még túl fiatal, ezért tudatlan és a körülményeket nem ismervén előítéletességével növeli Mary szégyenérzetét. Barbara szimbolizálja az általános társadalmi véleményt és hozzáállást, amivel Marynek meg kell küzdenie és le kell győznie. A gyerekszínészként híressé vált Shirley Temple ekkor még csak 16 éves volt, de már egy hatalmas és roppant sikeres filmkarriert tudhatott magának. Pályafutásának ekkoriban éppen abban a szakaszában volt, amikor megpróbált színésznőként (is) felnőtté válni, ezért drámaibb filmek és felnőtt(esebb)szerepek felé fordult. Barbara szüleit alakító Spring Byington és Tom Tully nagyszerűek voltak a végtelenül anyás Sarah Marshallként és megértő és melegszívű Henry Marshallként, akik meleg otthont teremtenek nem csak lányuk, de unokahúguk számára is.

A film háttérzenéjét Daniele Amfitheatrof szerezte, a címe pedig egy, a korban nagyon népszerű dalból jön, amit Louanne Hogan ad elő. A filmet a veterán operatőr, Tony Gaudio fényképezte, aki még a némafilmek hőskorszakában, 1914-ben kezdte a szakmát.

George Cukor kezdte rendezni ezt a karácsonyi romantikus drámát, azonban menet közben leváltották, így William Dieterle fejezte be és a rendezői kreditet is ő kapta egyedül a film után. A Találkozunk még egy szívmelengető és optimista tónusú dráma, ami nem nélkülözi a megjelenése korában tabunak számító sötétebb témákat sem, amelyek által összetettebbé és különlegesebbé válik ez a karácsonyi film még akkor is, ha ezen témák megjelenítése mai szemmel nézve se nem elég drámai, se nem elég hiteles.

Értékelés: 7,5/10

A film a Youtubeon végignézhető:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr5015351022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.