Time Goes By

Invisible Stripes 1939

2020. január 14. 11:07 - Time Goes By

Az Invisible Stripes egy tipikus háború előtti, Warner Brosnál készült noir stílusú szociografikus krimi dráma ma is aktuális társadalmi mondanivalóval. A film azt vizsgálja és azt mutatja be, hogy mennyi esélye van egy börtönből szabadult embernek arra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba. A krimi dráma főszerepeit George Raft, Humphrey Bogart és az itt még szinte felismerhetetlenül fiatal William Holden játsszák. Bár az Invisible Stripes nem tartozik a legnagyobb klasszikusok közé, azonban rendelkezik néhány filmtörténeti érdekességgel.

Két jó barát, Cliff Taylor (George Raft) és Chuck Martin (Humphrey Bogart) egyszerre kerül szabadlábra a Sing Singből, azonban nagyon különböző tervekkel rendelkeznek a jövőt illetően. Cliff szeretne jó útra térni, munkát vállalni, családot alapítani, míg a cinikus Chucknak nincs ilyen vágya, ő rögtön vissza akar térni korábbi bűnözői életmódjához. Cliff bármennyire is eltökélt a jó útra térésben, rögtön szembesülnie kell azzal, hogy a társadalom előítélete miatt ez sokkal nehezebb lesz, mint korábban gondolta. Önhibáján kívül egyetlen állását sem tudja megőrizni, mert állandóan igazságtalanul kirúgják valami miatt, ráadásul korábbi barátnője is szakít vele. Cliff öccse, a kissé forrófejű Tim (William Holden) is szeretné elvenni barátnőjét, Peggyt (Jane Bryan) és egy saját autószerelő vállalkozást létrehozni, de ehhez nincs elég pénze. Cliff, hogy öccsét megóvja attól, hogy rossz útra térjen, elvállal egy melót Chuckkal, annak érdekében, hogy testvére végre megnyithassa a saját műhelyét. Az egyik rosszul sikerült akció után a rablóbanda Tim műhelyében rejtőzik el, így ő is a rendőrség látóterébe kerül…Lloyd Bacon nem tartozott a jelentős rendezők közé. Még némafilm színészként kezdte filmes pályafutását, majd a későbbiekben szinte minden műfajban kipróbálta magát rendezőként a ’30-as években. Filmjei többsége kevésbé jelentős B film volt, és néhány proto noir jellegű gengszterfilmjében Humphrey Bogart is feltűnt mellékszereplőként. Ezek közé tartozik az Invisible Stripes is, azzal a kiegészítéssel, hogy a film fókusza nem a krimi szálon, hanem a társadalmi kommentáron nyugszik. Mint általában a Nagy Gazdasági Válság időszakában, azaz a ’30-as években a Warner Brosnál készült szociográfiai témával rendelkező filmek, úgy ez is meglehetősen idealistán, erősen baloldali szempontból közelíti meg az adott társadalmi témát, és mint ilyen helyenként átesik a ló túlsó oldalára.  

A film készítői meglehetősen sok társadalmi klisét használnak, amelyek összességében kissé hiteltelenné teszik azt az üzenetet, amit a készítői olyannyira el akartak juttatni a nézőkhöz. A forgatókönyvet Warren Duff írta Jonathan Finn sztorijából, ami pedig Lewis E. Lawes regényén alapult. Lawes harcos liberális képviselője volt a börtönreformoknak, és ezt a szociografikus regényét is ennek rendelte alá.

Már a film címe is utal a témájára. Az Invisible Stripes, azaz „láthatatlan csíkok” a börtönviseltség terhét szimbolizálja. Bár Cliff, vagy általában véve a volt elítéltek már kiszabadultak és nem viselik a csíkos ruhát, az mégis mintegy láthatatlan teherként továbbra ott nehezedik a vállukon a társadalmi előítéletek miatt.     Cliff és Chuck börtönbeli életébe nem látunk bele, hiszen a film középpontjában nem ez a téma, hanem a szabadulásuk utáni helyzetük áll, azonban az első ránézésre meglepő lehet, hogy egy erősen baloldali üzenettel rendelkező film mennyire jóindulatúnak és segítőkésznek mutatja be a börtönigazgatót, aki köztisztviselőként az állami szerepvállalást szimbolizálja a filmben. Az ilyen típusú történetekben ugyanis sokkal gyakoribb az, hogy már maga a börtön is oly módon kerül bemutatásra, hogy olyannyira elviselhetetlen benne az élet – nem utolsó sorban a börtönőrök kegyetlenkedése miatt - hogy túl nagy büntetés bárki számára. Mindez azonban amiatt történt itt, hogy Cliff bukása egyértelműen a szabadulása utáni társadalmi előítéletek miatt történjen, és ne amiatt, mert ne kapná meg a hivatalos a segítséget az újrakezdéshez. Az Invisible Stripes ugyanis azt akarja megmutatni, hogy még jószándékú állami szerepvállalás esetén is lényegében lehetetlen a börtönviseltek visszailleszkedése és ahogy Cliff esetében láthatjuk, önhibájukon kívül.

Az Invisible Stripes végtelenül empatikusan mutatja be azokat a nehézségeket, amelyeken egy börtönviselt embernek át kell mennie szabadulása után még akkor is, ha jó útra akar térni és ezért mindent meg is tesz. Láthatjuk, hogy Cliff bármennyire is szeretne dolgozni, mindenhonnan kirúgják teljesen igazságtalanul. Egyszer egy rosszindulatú munkatársa provokálja és kezdeményes verekedést, mire a munkavezető a priuszos Cliffet teszi ki, egyszer meg arra akarja főnöke rávenni, hogy besúgó legyen. Mindezek az események végül odáig vezetnek, hogy Cliff „kénytelen” visszatérni a bűnözéshez, ha meg alkar élni valamiből, ugyanakkor ez nyilvánvalóan előrevetíti bukását is, amiért így végső soron a társadalom illetve az azt alkotó emberek előítéletessége és rosszindulata a felelős. A főszereplő antihős sorsa tehát már akkor megpecsételődött, amikor börtönbe került, ugyanis innentől kezdve bármennyire is jók a szándékai, bármit tesz majd, annak csak a bukás lehet a vége.Bár Cliff elviekben egy proto noir antihős, azaz pozitív és negatív tulajdonságokkal is rendelkezik, mivel felfedezhető karakterében a morális gyengeség is, hiszen nem véletlenül került börtönbe, azonban az írók annyira szimpatikussá tették karakterét a társadalmi üzenet átadása miatt, hogy ez vezetett végül ahhoz, hogy karaktere se nem igazán hiteles, se nem igazán életszerű. Cliff rendkívül családközpontú, anyját végletekig szerető, tisztelő, öccse sorsát egyengető és önfeláldozó személyisége alapján már-már a szent kategóriába került. Az írók rendkívül nagy hangsúlyt adtak Cliff azon tulajdonságának, hogy végtelenül szereti anyját, merthogy ugye aki az anyját szereti, az rossz ember nem lehet. Azonban az anyja iránti rajongó szeretetet annyira túltolják a filmben, hogy néha már-már olyan érzése lehet a nézőnek, hogy a kettejük kapcsolata súrolja a természetellenességet. Persze ez esetben mi sem állt távolabb a film készítőitől, csak az iránti erőlködésben, hogy mindenáron „jó embernek” próbálták a börtönviselt Cliffet bemutatni, ez jött ki.

Mint minden olyan filmben, ami a gazdasági recesszió időszakában készült, úgy ebben is megjelennek az osztályellentétek. Ez leginkább abban az egyébként remek jelenetben nyilvánul meg, amiben Tim, Cliff forrófejű öccse majdnem megver egy gazdag férfit, aki azt hiszi, hogy Tim barátnője virágárus lány, csak mert egy csokrot szorongat a kezében, amit előtte vőlegényétől kapott. Tim a szegények és alsó osztálybeliek irigység fűtötte frusztrációjával és agressziójával reagál, mert saját előítélete és gyűlölete miatt valamiféle lekezelést vél felfedezni a gazdag pasi virágvásárlási szándékában, aki nem akart ezzel rosszat, csak éppen túl magabiztosan cselekedett - a saját előítéletei alapján -, amikor meglátott egy nem túl divatosan öltözött, szemmel láthatóan alacsonyabb osztálybeli, szegényebb nőt az utcán egy elegáns épület előtt virággal a kezében. A film ezzel a jelenettel kiválóan mutatta be, hogy a társadalmi előítéletek nem osztályfüggők és lényegében minden emberre jellemző valamilyen módon.George Raft alakította a börtönből szabadult és normális, becsületes életre vágyó Cliffet, aki végül a társadalmi előítéletek áldozata lesz. Pedig szegény annyira „jó ember”. Kár érte, na. Cliff karaktere tipikusan az, amit George Raft imádott játszani. Egyszerű, kemény fickó, akinek aranyból van a szíve, szereti és törődik családjával, és aki nagyon küzd a jövőjéért és becsületéért. Megérdemelné, hogy sokkal jobb sorsa legyen, mint ami végül jut neki a társadalmi igazságtalanságok miatt. Amikor Cliff szembesül azzal, hogy a társadalom ellenállása miatt számára lehetetlen a normális élet megteremtése, akkor meghozza azt az önfeláldozó döntést, amivel teljesen megpecsételi a saját sorsát, de lehetőséget teremt öccse számára, hogy olyan életet éljen, amit ő tervezett magának, amikor kiszabadult a börtönből.

Én általában nem kedveltem annyira George Raftot, mert nem volt igazán tehetséges. Színészi eszközei nagyon korlátozottak voltak annak ellenére, hogy a 30-as évek végén elég népszerű volt és a stúdió is látott benne valamit, amit én nem, mert mindig előnyben részesítették Humphrey Bogarttal szemben, aki csak mellékszereplő volt közös filmjeikben. A sors azonban helyretette ezt az igazságtalanságot azzal, hogy Bogie végül azzal a három főszereppel vált sztárrá, amelyeket Raft visszautasított a későbbiekben: a High Sierra, A máltai sólyom és Casablanca főszerepeivel. A többi már történelem. A még szinte teljesen zöldfülű William Holdent láthatjuk Cliff öccse, Tim kissé forrófejű karakterében, aki az anyagi nehézségek okozta problémák miatt már éppen kezdene elcsábulni a bűn világába, ha bátyja nem vigyázna rá. Holdenen látszik, hogy itt még nagyon kezdő volt, ezért elég mesterkélt még a játéka és beleesik abba a hibába is, hogy túljátssza szerepét. Szerencsére ezeket a hibákat a későbbi filmjeiben már nem követte el. Tim barátnőjét, a szegény, de kedves és ártatlan Peggyt Jane Bryan alakította. Nem túl összetett szerepét visszafogottan és kiválóan adta át.

Mint szinte minden hasonló típusú ’30-as évekbeli filmjében, Humphrey Bogart megint a javulni képtelen gengszter karaktert játszotta, és annak ellenére a film legjobb alakítását nyújtotta, hogy csak negyedik volt a színészek sorában. Jellemző a Warnerre, hogy nem csak az elég tehetségtelen Raftot, de a szinte teljesen kezdő Holdent is többre tartották nála ekkoriban, pedig megint Bogie volt az, aki játékával megfűszerezte és élvezetessé tette a második felében azt a filmet, ami az első felében eléggé laposan csordogált. De hát ez nem véletlen, ugyanis Bogart karaktere sokkal többet szerepel a történet második szakaszában. És az is jellemző rá nézve, hogy megint egyedivé és szórakoztatóvá tudta tenni „sima” és egyszerű gengszter szerepét. Ebben a (volt) bűnözőkkel szemben empatikus filmben még Chuck karaktere is szimpatikus a nézőnek, függetlenül attól, hogy ő meg sem próbál jó útra térni. Ennek azonban nem a teljes romlottsága az oka, mintsem inkább az, hogy túl jól ismeri azt a társadalmat, amiben él, és Cliffel ellentétben neki már nincsenek illúziói. Ő már tudja azt, amit Cliffnek most kell megtanulnia, így Chuck már réges-rég kiábrándult ebből a társadalomból, és vált egy cinikus, de nem teljesen romlott bűnözővé, aki még ismeri a barátság fogalmát.Az Invisible Stripes egyik filmtörténeti érdekessége Lee Patrick, aki Chuck barátnőjét játszotta, és aki majd szintén Humphrey Bogart partnere lesz A máltai sólyomban 2 évvel később, mint Effie, Sam Spade titkárnője. A másik érdekesség, hogy Cliff anyját, az a Flora Robson játszotta, aki a valóságban hat évvel fiatalabb volt George Raftnál. Mivel Cliff és anyja kapcsolata „túlírt”, így ebből szinte szükségszerűen következik a színészi túljáték is. Robson és Raft is túl sok pátoszt vitt kettejük kapcsolatának bemutatásába.

Az Invisible Stripes operatőr Ernest Haller volt, aki műfajának megfelelően helyenként már-már noirosan fényképezte a filmet és egyben megalapozva a film sötétebb, komorabb atmoszféráját.

Lloyd Bacon rendező sötét és kissé depresszív proto noir gengszter krimi drámája több hibával is rendelkezik. A legnagyobb, hogy mindenáron tudatosítani akarta már-már szájbarágós módon a film társadalmi üzenetét, amiből további problémák fakadtak: egyes karakterek hiteltelensége, néhány esetben színészi túljáték, valamint túl sok időt szán az antihős családi kapcsolatainak bemutatására, ami miatt a film üteme sem igazán megfelelő az első felében, és ami csak a második szakaszban pörög fel. Ugyanakkor a maga idejében mégiscsak egy elég komplex drámának számított, a mai napig is aktuális témával. Na és egy élvezetes és cinikus Humphrey Bogarttal. Kár, hogy csak elég keveset láthatjuk.  

Értékelés: 6,5/10

Cliff úgy dönt, hogy visszatér a bűnözéshez és ezért felkeresi Chuck barátját:

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr8315402856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JcWh 2020.01.14. 22:34:57

Abban egyetérthetünk, hogy a film egyik legnagyobb gyenge pontja maga a főszereplő, George Raft volt, aki nem sok karizmával rendelkezett. Viszont a film javára írható, hogy korához képest elég feszesre és pörgősre sikerült, egy percre sem hagy alább a lendület. Szerintem ez egy mai szemmel nézve is élvezhető krimi aktuális mondanivalóval.

Nyilván erősen szubjektív, de nekem ennek a filmnek a kapcsán elsőre Humphrey Bogart eszembe se szokott jutni, annyira kis szerepe van. (Mondjuk nem is vagyok egy nagy Bogart rajongó.) Viszont Holden szerintem (ha túl is játszotta kissé) a film egyik leglátványosabb alakítását nyújtotta. Azért lássuk be egy filmmel és gimis színtársulati tapasztalattal a háta mögött ez egy nagyon jó alakításnak értékelhető. Tény, hogy első filmjében, a Golden Boy-ban jobban alakított.

Ami pedig még érdekes lehet a forgatással kapcsolatban az a Bogart-Holden ellenszenv kialakulása, amely (tudomásom szerint) egyoldalúan Bogart felől indult, aki nem tudta túltenni magát azon, hogy Holden mögé szorították és sajnos elég lenézően kezdett bánni Holdennel, akivel ráadásul a rendező is igen mostohán bánt. Holden Bogart iránti ellenszenve csak ebből eredően alakult ki...mondjuk szerintem Holden nem izgatta magát nagyon ezen, hiszen ennek a filmnek a forgatása alatt (Jane Bryan közreműködésével) kezdett el találkozgatni Brenda Marshall-lal, akivel aztán 30 évig voltak házasok.

Köszönöm a gyorsan érkező Holden filmet! Még nyugodtan jöhet pár! :)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2020.01.14. 22:44:50

@JcWh: Jön majd még idővel, bár a legjobbak már megvoltak, az Alkonyoy sugárút, a Híd a Kwai folyón, a sabrina, a stalag. De szerencsére ezen kívül van pár jó noirja, na meg persze a Golden boy, a Network, meg a Country Gril. ezek idővel meglesznek, a többit meg majd meglátjuk.
Ja meg a Paris when it sizzles mindenképpen. :)

JcWh 2020.01.14. 23:04:09

@Time Goes By: Még ajánlom figyelmedbe a 62-es Counterfeit Traitor-t (remek kémdráma, skandináv és német helyszíneken forgatva) és a 73-as The Blue Knight-ot is (amivel Holden Emmy-díjat nyert és tavaly gyönyörű minőségben kiadta a Warner Archive).

Raul75 2020.01.16. 17:10:58

Hozzászólok, csak hogy több Bogie-s profilkép legyen a kommentelők között. :)
(Amúgy a film 7/10, de túl részletesen nem emlékszem rá).

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2020.01.16. 17:12:38

@Raul75: helyes :)
azért 6,5-t adtam csak, mert ideges lettem George Raft miatt, meg hogy szegény Bogie csak a 4. színész volt a sorban. :)

JcWh 2020.01.16. 20:15:41

@Time Goes By: Amúgy tényleg érdekes ez a negyedik hely annak fényében mennyi film volt már Bogart háta mögött, bár végigpörgetve a 39 előtti filmográfiáját azért az érzékelhető, hogy még nem volt betonbiztos A-listás "leading man". Sőt pont a 30-as évek vége egy kisebb mélypont volt a karrierjében. A legtöbb filmben másod- vagy harmadrangú szerepet játszott (James Cagney , Edward G. Robinson vagy éppen Bette Davis mögött).
A másik oldalon pedig Holden nagyon fel volt kapva a Golden Boy sikere után. Harry Cohn, a Columbia elnöke már a castingnál óriási hírverést csapott és a film bemutatása után is sokat költött a film promotálására, így többek között elküldte Bill-t egy filmet népszerűsítő országjáró körútra is.
Szerintem Holden ezzel a hirtelen jött népszerűséggel tudott "befarolni" Bogart elé.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2020.01.16. 20:28:12

@JcWh: Mind igaz, amit leírsz, csak a lényeget nem mondod ki. Nem azét volt ő a film mindössze negyedik színésze, mert tehetségben, tudásban negyedik lett volna, hanem két ok miatt. Jack Warner 41-42 előtt nem tudta elképzelni róla, hogy Bogart, el tud vinni a hátán egy filmet és romantikus szerepekben a női nézőket is meghódíthatja. Jóképű volt fiatalkorában, de nem azon a "simaképű szépfiú" jellegűen, mint ami a 30-as években divat volt, másrészről meg a házassága Mayo Methotdal sem illett egy "sztárhoz" és ezért is büntette Warner.
A 40-es években vált népszerűvé az a karcosabb, rossz fiúsan vagány típus, mint amilyen ő is volt. Akkor jött el az ideje, na meg szerencsére is szüksége volt ehhez, többek között arra, hogy Raft lemondja sorban azt a három szerepet, ami kellett Bogienak a befutáshoz.
Én is csípem William Holdent, de azért Bogie jobb volt. Ebben a filmben is, meg általában is. (kivéve tán a Sabrinát)

JcWh 2020.01.16. 20:54:30

@Time Goes By: Szerintem nem utaltam semmivel arra, hogy a tehetsége miatt lett volna a negyedik. A színészek sorrendjének kialakítása alapvetően a színészek aktuális értéke (Box-office, díjak) szerint ment (erre próbáltam rávilágítani). De persze ahogy te is említed nagyon sok egyéb körülmény is befolyásolta ezt. Pl. A Country Girl-ben maga William Holden kérte, hogy egy hellyel legyen hátrébb a sorban, előrébb engedve Grace Kelly-t.
Azt hogy ki volt a jobb, meg felesleges firtatni. Rám Holden nagyobb hatással szokott lenni, de emiatt nem gondolom őt egyértelműen jobb színésznek Bogartnál. Alapvetően én is kedvelem Bogartot, félre ne érts. :)

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2020.01.16. 21:34:44

@JcWh: "Szerintem nem utaltam semmivel arra, hogy a tehetsége miatt lett volna a negyedik"
Azt nem mondtam, hogy ezt írtad volna, csak azt mondtam, hogy nem írtad az ellenkezőjét le egyértelműen, csak körbejártad. :) na de nem is csavarom tovább, a lényeg, hogy mindkettőt kedveljük mindkettőt:)