Frank Darabont, magyar származású író és rendező hét Oscar-díjra jelölt drámája vezeti jelenleg az IMDB listáját, mint a legmagasabb pontszámot kapó film. Az AFI 2007-es minden idők legjobb amerikai filmjeinek listáján pedig a 72. helyen állt, ami bármilyen hihetetlen, de bemutatásakor megbukott, és csak később, a videókölcsönzésnek köszönhetően vált első számú kedvenccé. A történet főszereplője egy sikeres bankár, akit ártatlanul életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek felesége és annak szeretőjének megölése miatt.

Andy Dufresne (Tim Robbins) bankárnak a kettős gyilkosság miatt kiszabott életfogytiglani büntetését a Shawshank Állami Börtönben kell letöltenie, miután az esküdtszék nem hitt az ártatlanságában. Dufresne annyira kilóg új környezetéből, hogy a börtön régebbi, tapasztaltabb lakói közül nem sokan fogadnak arra, hogy végig tudja csinálni, Ellis Boyddal, azaz „Red”-de az élen (Morgan Freeman). Red, a börtön feketekereskedelmének vezetője idővel az ex-bankár legjobb barátja lesz és meglepődve tapasztalja, hogy Andy sokkal jobban képes alkalmazkodni a börtönélethez, mint bárki más, bár életét megkeseríti, hogy az első pár évben a „Nővéreknek” nevezett erőszakos társaság rendszeresen megerőszakolja. A helyzet azonban megváltozik, amikor Andy meghall egy beszélgetést, amiben a börtönőrök kegyetlen kapitánya, Byron Hadley (Clancy Brown) arról panaszkodik, hogy örökségének nagy részét elviszi az adó. A volt bankár azonnal lecsap a lehetőségre, és adótanácsot ad. Az eset után hamarosan megváltozik a helyzete, a mosodából átkerül a könyvtárába és szép lassan nem csak az összes börtönőr, sőt más börtönök őreinek adótanácsadója lesz, de a korrupt börtönigazgató, Samuel Norton (Bon Gunton) piszkos pénzügyeit is ő intézi innentől kezdve. Andy idővel hatalmas könyvtárat épít és a fiatalabb börtönlakókat tanítgatja, köztük Tommyt (Gil Bellows) is megpróbálja érettségihez segíteni. Amikor Tommy megtudja Andy hátterét, rájön, hogy egy korábbi cellatársa követte el azokat a gyilkosságokat, amelyekért Andyt csukták le. A volt bankár azonban hiába vár a börtönigazgatótól bármilyen segítséget, Nortonnak ugyanis csak az a fontos, hogy a korrupcióval szerzett pénzét Andy tisztára mossa… Frank Darabont 56-os menekültek gyerekeként született egy francia menekülttáborban, majd a későbbiekben forgatókönyvíróként kezdte pályafutását. A remény rabjai volt élete első rendezése, és aminek a forgatókönyvét is ő írta Stephen King 1982-es, Rita Hayworth and The Shawshank Redemption című regényéből. Bár a filmet számos díjra jelölték 94-es bemutatása után, a jegypénztáraknál mégis megbukott, amit több mindennel is magyaráztak. A remény rabjainak olyan filmekkel kellett versenyeznie a nézők kegyeiért, mint a Ponyvaregény vagy a Forrest Gump, de magyarázták ezt a börtönfilmek általános népszerűtlenségével, és azzal is, hogy a történetben nincs női szereplő.

A remény rabjai rendelkezik minden olyan összetevővel, vagy csúnyább szóval élve klisével, amivel egy börtönfilmnek rendelkeznie kell a hollywoodi sémák szerint, azonban ennek ellenére mégis teljesen újnak hatott megjelenésekor. Pedig itt van a karakterek között a kegyetlen őr, a hipokrita börtönigazgató, a férfiak közötti szexuális erőszak, ami sokkal inkább a hatalomról szól, semmint bármi másról. De még a szimpatikus karakterek is klisék a sokkal inkább egy nagypapira, semmint egy gyilkosra emlékeztető idősebb rabbal, aki a könyvtárban dolgozik már vagy ötven éve, vagy a se nem túl okos, se nem túl művelt rabtársakkal, na és persze a mindent beszerző központi, fekete karakterrel, Reddel és az önmagát megváltó figurával, Andyvel. És mégis, a film és karakterei beszippantják a nézőt, aki teljes érzelmi és pszichés átéléssel követi Andy és Red sorsát. 

A remény rabjainak kétféle értelmezése terjedt el, ami valójában egyféle, csak ugyanannak a magyarázatnak a vallásos és nem vallásos megfogalmazása. A remény rabjai központi témái a remény és a mentális erő, amelyek nélkül nincs élet, valamint a megváltás és a megbocsátás utáni vágy, ami lehetőséget teremt arra, hogy valaki kitörjön a (földi) pokolból – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt – amivel megteremtheti egy jobb élet alapját. Ezt a jobb életet a filmben Zihuatanejo jelenti, ami maga a földi paradicsom, azaz a mennyország. Andy karaktere szimbolizálja az embernek azt a képességét, hogy felszabadítsa magát akár a külső környezet, akár a saját maga által állított korlátok alól, hogy elérjen egy olyan állapotot, amiben boldognak érzi magát. Ezek a korlátok az életben persze általában nem olyan drasztikusak, mint amit a filmben Shawshank Börtön falai teremtenek, hanem mondjuk egy rossz munkahely, vagy esetleg egy rossz párkapcsolat, ami frusztrálttá teszi az embert. A lényeg, hogy mindenki megtalálhatja a maga Zihuatanejoját, azaz mennyországát, ha kellő elszántsággal és lelki erővel rendelkezik ahhoz, hogy megváltoztassa a saját életét. Ami csak akkor történhet meg, ha soha nem mondd le a reményről és lelki erejét meg tudja őrizni.

Red: „Had mondjak neked valamit barátom. A remény egy veszélyes dolog. A remény az őrületbe kergetheti az embert.”

Andy később: „Emlékezz Red, a remény egy jó dolog, talán a legjobb minden közül, és a jó dolgok halhatatlanok.”  

Érdekes, hogy míg a magyar címben az általánosabb jelentésű „remény” szó szerepel, addig az eredeti angolban a vallásos töltetű „redemption”, azaz „megváltás” szó áll, ami miatt nagyon adja magát a vallásos magyarázat, és ami talán már az előző bekezdésben is érzékelhető volt valamelyest. Andy karakterének határozottan Jézus-szerű jellege van, aki más(ok) bűnei miatt bűnhődik, míg végül meg nem váltja önmagát és ezzel együtt másokat is. Ha a börtön a poklot jelképezi, akkor annak vezetője, Norton börtönigazgató pedig maga a sátán. Eszerint is viselkedik, hiszen a hatalmát nem arra használja, hogy betartassa a jog és a társadalom törvényeit, hanem arra, hogy a sajátjainak szerezzen érvényt. A hamis próféta, aki állandóan a bibliára hivatkozik, miközben se a földi, se vallásos törvényeket nem tartja be. Zihuatanejo pedig az elérendő mennyország, amit Andy úgy ír le, hogy „egy olyan hely, ahol nincsenek emlékek”, azaz minden korábbi bűn megbocsáttatott. Ezt a mennyországot azonban csak olyanok érhetik el, akik bevallották és belátták bűneiket. A filmben Zihuatanejo csak azután kerül először szóba, miután Andy – aki egyébként ártatlan felesége megölésében - bevallotta saját magának, hogy mégiscsak felelős ezért, mivel nem tudta kimutatni az érzelmeit a nőnek, függetlenül attól, hogy szerette, és amivel feleségét egy másik férfi karjaiba kergette. Hozzá hasonlóan Red számára – aki valóban elkövette azt a bűncselekményt, ami miatt lecsukták - is csak akkor válik Zihuatanejo elérhetővé, miután elfogadja, hogy nem tudja meg nem történté tenni korábbi bűneit, amivel együtt megmenekül a kárhozattól, vagyis az ő sztorija inkább egy üdvözülés jellegű történet, szemben Andy megváltás történetével.

A film fókusza Andy és Red baráti kapcsolatára irányul, ami nagyon megfogja a nézőt.

Míg az életben egy baráti kapcsolat sok minden miatt létrejöhet, például azonos érdeklődési kör, együtt csajozás, együtt sportolás stb., a börtön falai között a két férfi barátsága azonban lecsupaszított, és csak annak szól, hogy személyiségük, humoruk miatt kedvelik egymást, így aztán mi is megkedveljük őket és a barátságukat is.

Mindez persze a kiváló színészi játéknak köszönhető, hiszen mind Tim Robbins, mind Morgan Freeman remek volt, olyannyira, hogy ez utóbbit Oscar-díjra jelölték játékáért. Kettejük között Andy mutatja az utat a szabadságba, a boldogságba, egy jobb életbe, ahova Red jó tanítványként követi, mert Andy hatására újra remélni és hinni kezd abban, hogy mindez elérhető. Mindkettejük útja az objektivitáson át vezet a boldogságba, hiszen mind a kettejüknek őszintén fel kell dolgozni saját hibájukat abban, ami miatt bűnhődnek, ami miatt életük jelenleg pokoli. Rednek meg kell tanulni megtapasztalni az élet apró örömeit is, mint a zene, mivel ezek az apróságok máris megédesítik egy kicsit az életet még a pokolban is. Andy az egyetlen a börtönben, aki mindezt nem felejtette el, és így ő az egyetlen, aki nem „intézményesített”, azaz akinek nem a börtönélet az etalon. Andy Dufrene két dologban hisz, a kalapácsban és a Bibliában, amiben „a szabadság található”. Ez esetben szó szerint és átvitt értelemben is. A film egyik kiváló mellékszereplője James Whitmore Brooks, az öreg könyvtáros rab szerepében, akinek története szintén megérinti a nézőt. Whitmore tökéletesen mutatja be karakterének idegenkedését attól, hogy szabadon bocsássák. Brooks ugyanis már 50 éve raboskodik, ami idő alatt olyan hatalmasat változott a világ 1905 és 1955 között, hogy Brooks tudja, hogy nem találja már ott a helyét, míg a börtön falai között egy viszonylag fontos ember könyvtárosként. Kint összezavarodik és képtelen felvenni a világ új ritmusát. „Még kölyökként egyszer láttam egy autót, de most már mindenhol ott vannak. Az egész világ egy nagy rohanás.” Ő sokkal kényelmesebben érezte magát a börtön falait között.

Red: „Ezek a falak nagyon furák. Először utálod őket, aztán megszokod, végül már függesz tőlük. Ezt jelenti az intézményesítettség.”

De rajtuk kívül mindenki más is nagyszerű alakítást nyújtott, többek között Red 11 haverja, akikkel együtt ők jelentik Andy 12 apostolát.A szintén Oscar-jelölt zenét Thomas Newman szerezte, aminek főtémáját akkor hallhatjuk, amikor Andy megszökik a börtönből. Eredetileg egy összetettebb motívum volt, amit végül a rendező kérésére leegyszerűsített. A So was Red című betét pedig akkor hallható, amikor Redet kiengedik a börtönből és felkeresi azt az eldugott helyet a nagy fával, amiről korábban Andy beszélt neki. Ezt eredetileg oboára írta, amibe később harmonikát is beleszőtt.

A film elegánsan egyszerű, ugyanakkor mégis kreatív fényképezése Roger Deakins nevéhez fűződik. Az egyik leglátványosabb rész, amikor az új rabok érkeznek a börtönbe, és kapásból rácsok árnyékai vetülnek rájuk, de a világítás módjával általában véve is remekül mutatja be a remény és a szabadság utáni vágyat, valamint az 50-es évek börtöneinek sárgásszürke színvilágát. A börtön falain kívül játszódó utolsó jelenetekben pedig szinte szó szerint fellélegzik a néző a hirtelen kitágult tér és színek láttán.

Nem véletlenül Frank Darabont rendező börtöndrámája az IMDB legmagasabb pontszámú filmje. Annak ellenére, hogy a börtönsztorik nem népszerűek, és meglehetősen sok kliséből állnak, ez a remény erejéről szóló történet és a karakterei mégis odaszegezi a nézőt a képernyő elé, ami a kiváló színészgárdának, az elegáns fényképezésnek és a remek rendezésnek is köszönhető.

Értékelés: 10/10

Andy érkezése a börtönbe és az "apostolok" fogadása arról, hogy melyik rab nem bírja ki az első éjszakát: