Time Goes By

A Blueprint for Murder 1953

2020. május 21. 15:47 - Time Goes By

a_blueprint_for_murder.jpgA Blueprint for Murder egy nem túl ismert késői noir krimi, aminek érdekességét az adja, hogy a tradicionális mystery melodrámát megfűszerezi egy kis rendőrségi procedúrával, amely nagyon gyakori és népszerű elemnek számított a késő noirokban, és ami ad egy fajta realisztikus doku érzetet is a filmnek. A történet egy olyan nyomozásról szól, aminek célkeresztjében egy fiatal és csinos özvegyasszony áll, akinél felmerül a gyanú, hogy megmérgezte férjét és egyik mostohagyerekét. A film főszerepeiben Joseph Cotten, Jean Peters és Gary Merrill látható.

Whitney „Cam” Cameron (Joseph Cotten) meglátogatja megözvegyült sógornőjét, Lynne Cameront (Jean Peters) és testvére előző házasságából származó két kisgyerekét, Pollyt és Dougot New Yorkban. Ott tartózkodása alatt az unokahúga váratlanul nagyon rosszul lesz, olyannyira, hogy kórházba kell szállítani, ahol állapota javulásnak indul ugyan, azonban később váratlanul mégis meghal. A kislány rejtélyes betegsége nagyon hasonló tüneteket produkált, mint amilyenek az apja is mutatott halála előtt. Cam barátai, Fred Sargent (Gary Merrill) ügyvéd és felesége, Maggie (Catherine McLeod) arra gondolnak, hogy esetleg sztrichnin mérgezés áll a két rejtélyes haláleset mögött, ugyanis az produkál ilyen tüneteket. Az is nagyon hamar kiderül, hogy Lynne csak akkor örökli elhunyt férje vagyonát, ha annak két gyereke is meghal. Cam, aki mindig is kedvelte és a lelke mélyén vonzódott Lynnehez, innentől kezdve gyanakvással figyeli a sógornőjét, akit a rendőrség meg is gyanúsít unokahúga megölésével, a bíróság azonban felmenti a nőt, mivel csak közvetett bizonyítékok utaltak bűnösségére. Cam ekkor kétségbeesett lépésre szánja rá magát annak érdekében, hogy megvédje unokaöccsét…a_blueprint_for_murder_3.jpgAndrew L. Stone írta és rendezte ezt a tiszta, sallangoktól mentes, jó értelemben véve régi vágású murder mysteryt noirt, ami ma már inkább tűnik egy televíziós krimisorozat egyik epizódjának, semmit egy mozifilmnek, amely érzetet rövid játékideje (77 perc) is erősít. Nem volt ez ritka a megjelenése korában, kedvenc műfajunk késői korszakában. A kezdeti időszak (1942-1948) után, a ’40-es évek végétől kezdve az eredetileg a váratlan csavarokon alapuló, femme fataleval és antihőssel felálló klasszikus noirok elkezdtek átalakulni olyan realisztikusabb filmekké, amelyekben egyre nagyobb szerepet és helyet kapott a rendőrségi procedúrát bemutató összetevők. Az ’50-es évektől pedig a heist noirok vették át a terepet, hogy a folyamat végén, az ’50-es évek közepétől a műfaj egyre inkább átalakuljon tévés krimivé.

A Blueprint for Murder magán hordozza a folyamat minden összetevőjét, leszámítva a heist elemeket. Bár a film alapvetően egy klasszikus mystery noir, azonban a történetbe szőtt rendőrségi procedúra és a jó értelemben véve visszafogott színészi játék a doku-szerű narrálással is a realizmust erősítik, hogy aztán az utolsó 15 percben visszatérjen a klasszikus, csavarokon alapuló és a valóságtól kissé elrugaszkodó klasszikus noirok világába.

A Blueprint for Murder egy alacsony költségvetésű B noir, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy a történet nagy része különböző belsőkben (iroda, lakás, kórház, bíróság) játszódik, azaz a forgatás nagy részét meg lehetett stúdión belül viszonylag egyszerű, vagy más filmekből kölcsönvett díszletekkel oldani, valamint abban, hogy a történet nem akció, hanem dialógus vezérelt. És mint minden B filmnél, itt is a forgatókönyv az, ami elég limitált jellegű, az egyszerű történet alapszituációja ezer más filmből is ismerős lehet, ugyanakkor meglehetősen ügyesnek bizonyul majd a történet felépítésében, valamint remek színészcsapata, különös tekintettel Joseph Cottenre és Jean Petersre is rácáfolnak a film low budget jellegére, amit feljebb húznak az átlag B noirok szintjénél.   a_blueprint_for_murder_5.jpgA krimiket alapvetően kétféleképpen lehet csoportosítani. Az egyik az, amiben egészen a történet végéig rejtély marad a bűncselekményt elkövető személye, és így a legfontosabb kérdés az, hogy „ki a tettes”. Ilyenek például Agatha Christie regényei és a belőlük készült filmek, míg a másik típus legismertebb képviselője a Columbo, amelyikben kezdettől fogva ismerjük a gyilkos személyét, a kérdés az, hogy hogyan és miért bukik majd le. A Blueprint for Murder esetében azonban érdekes módon nehéz eldönteni, hogy melyik csoportba is tartozik, leginkább talán mindkettőbe.  

A sallangoktól, azaz mellékszálaktól, háttértörténetektől mentes egyszerű krimi történet ugyanis elég kiszámíthatóan halad a maga útján egészen az utolsó 15 percig. Bár konkrétan nem tudjuk, hogy ki a gyilkos, mivel nem látjuk a gyilkosságokat, de igazából nincs más jelölt, mint Lynne, és a forgatókönyv nem igazán hagy kétséget a bűnössége iránt. A film készítőinek azonban ennek ellenére sikerült viszonylag magasan tartani a feszültséget és izgalmakat, már csak azért is, mert ennek az egyszerű noirnak meg van az a képessége, hogy mégis elbizonytalanítsa a nézőt Lynne bűnösségében. És érdekes módon pont a rutinosabb noir nézőt (mondjuk 1953-ra már szinte mindenki annak számított Amerikában). Bevillanhat például az eszünkbe Joseph Cotten egyik leghíresebb szerepe az 1943-as, A gyanú árnyékában című Hitchock filmben, ahol egy, az unokahúgát megölni szándékozó sorozatgyilkost játszott. Szóval annak ellenére, hogy úgy gondoljuk, hogy az egész film alatt tisztában vagyunk a gyilkos személyével, a készítőknek ügyes eszközökkel, ami főleg a felépítésnél mutatkozik meg, valamint a remek színészi játékkal mégis sikerül kétséget ébreszteni a nézőben, aki a biztos választ csak a legutolsó percben kapja meg.  

A film felépítése ügyesnek és érdekesnek mondható egy B noir esetén. A történetet három szakaszra lehet osztani, és mindegyik középpontjában egy egyszerű eldöntendő kérdés áll, amelyek azonban szakaszról szakaszra változnak, és amelyekkel sikerül a nézőt megingatni biztosnak vélt tudatában. Az első harmadban megismerjük a szereplőket, a kislány betegségét, majd kórházbeli halálát, miközben az a kérdés merül fel a néző fejében, hogy „vajon gyilkosság vagy természetes halál?”. A második harmadban látható a rendőrségi nyomozás és bírósági tárgyalás, amiben a kérdés úgy változik, hogy „elítélik-e vagy sem?”, aztán eljutunk a harmadik harmadba, ami már a legfontosabb kérdés, az „Ő tette, vagy nem ő tette?” körül forog, ami azonban azonban egy csomó más kérdést is felvet, így az utolsó harmadban hirtelen megszaporodnak ezek az egyszerű eldöntendő kérdések. Az egyik egy tablettával kapcsolatban merül fel, hogy „tényleg csak aszpirint tartalmaz, vagy nem?”, de az is kérdésessé válik, hogy Lynnek „érdemes-e orvost hívnia vagy sem?”, és persze ott van a film legérdekesebb kérdése: „Cam nagybácsi vajon gyilkossá válik-e vagy sem?”a_blueprint_for_murder_1.jpgMindezek közepette pedig a két főszereplő, Cam és Lynne párharca folyik, akiknek kapcsolata folyamatosan változik a változó kérdésekkel párhuzamosan. Cam - aki jó antihős, hiszen vonzódik elhunyt testvére feleségébe -, a történet elején semmi rosszat nem tud elképzelni a csinos Lynneről, akit jó feleségnek és anyának tart. Az első gyanú felmerülése után első reakciójában megpróbálja elhessegetni magától a gondolatot, hogy sógornője esetleg egy hidegvérű és számító gyilkos, és magában mindig felmenti a nőt. A (közvetett) bizonyítékok sokasodásával azonban egyre inkább megérik benne nem csak az a gondolat, hogy a nő bűnös, de az is, hogy ha a bíróság felmentette, akkor neki kell valamit tennie az unokaöccse védelme érdekében, akit Lynne egy európai útra akar vinni. Joseph Cotten játékának köszönhetően a néző átérezheti karakterének fájdalmát, sértettségét, keserűségét, amit az alatt a folyamat alatt érez, amíg az erős vonzalomtól eljut a legdrasztikusabb lépésig, ameddig egy ember eljuthat. Mindeközben önmagával is küzd és folyamatosan elbizonytalanodik, miközben a film előrehaladtával és a bizonyítékok sokasodásával párhuzamosan szemmel láthatóan egyre rosszabbul érzi magát, amely folyamatot a színész nagyszerűen mutatott be, a nőt egyre szigorúbban fürkésző szemeivel és egyre feszültebb hangjával.  

Lynne a történet femme fataleja nem kevésbé sértett az antihősnél, hiszen korábbi kiváló kapcsolatuk ellenére a férfi gyilkossággal vádolja, és nem hisz ártatlanságában még azok után sem, hogy a bíróság felmenti. Jean Peters is nagyszerű volt karakterében, tőle is távol állt mindenféle színpadias játék, és Cottenhez hasonlóan visszafogott játékkal érzékeltette karaktere gondolatait és érzelmeit, és nem mellesleg csinos, a megszokottnál kevésbé közönséges, inkább előkelő végzet asszonya volt, aki ezzel együtt is érzékeltetni tudta karaktere gyanússágát.a_blueprint_for_murder_4.jpgA két legfontosabb mellékszereplő Gary Merrill és Catherine McLeod voltak Cam barátjai szerepében, akiknek nem jutott túl sok feladat, de azt remekül megoldották, akár többet is lehetett volna használni őket.

A filmet Leo Tover fényképezte, akinek nem volt könnyű dolga látványos felvételeket készítenie, hiszen ez alapvetően egy belsőkben játszódó, dialógus vezérelt film, azonban még így is elég látványos lett, és nem csak abban a néhány külső jelenetben, ahol lehetősége volt noiros látványvilágot alkotnia, hanem belsőkben is, bár ott inkább a felső-középosztály lakókörnyezetét mutatja be remekül. A háttérzenét Leigh Harline szerezte, ami nem túl feltűnő, és ami általában a régi filmek előnyére válik.

Andrew L. Stone rendező az alacsony költségvetés és az egyszerű, lecsupaszított, de mégis valahol ügyes forgatókönyv és a rövid játékidő ellenére egy feszültséggel teli, a mindig a megfelelő időben adagolt új információ miatt izgalmas, jól fényképezett, és remekül eljátszott B noirt készített, függetlenül attól, hogy túl nagy kreativitást nem mutatott be a rendezői székben. Minden noir és Hitchcock rajongó néző fejében felmerülhet a kérdés, hogy mondjuk a Feszültség Mestere mit hozott volna ki ebből az alapanyagból, de ne legyünk elégedetlenek, mert ez a feszes és kompakt B noir krimi is megfelelő nagyságú szórakoztatóképességgel rendelkezik, főleg kategóriáján belül.

Értékelés: 7,5/10

Részlet a filmből, Cam reakciója arra, hogy a nő európai útra akar menni unokaöccsével:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr4315710998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.