Time Goes By

Fekete angyal (Wit) 2001

2020. október 21. 14:35 - Time Goes By

wit_imdb.jpgSzámos filmalkotás született már az idők folyamán a rákbetegségről, de egy sem olyan megrendítő erejű, mint az HBO tévéfilmje, ami ezen tulajdonsága ellenére sem érződik hatásvadásznak egy pillanatra sem. A Wit 7 Emmy, azaz „tévés Oscar-jelöléséből” hármat megnyert, közte a legjobb film díját. A történet egy negyedik stádiumban lévő petefészek rákos egyetemi irodalom professzornő rák elleni küzdelme áll, miközben megismerhetjük a gondolatait és az érzelmeit. A film főszerepében Emma Thompson látható élete talán legjobb alakításában.

A 48 éves Vivian Bearing (Emma Thompson) egyetemi irodalom tanár két dologról ismert: egyrészről ő John Donne, 17. századbeli költő metafizikai költészetének legelismertebb tudósa, másrészről pedig a diákjaihoz való kissé csípős és megalkuvás nélküli hozzáállásáról. Az élete egy csapásra megváltozik, amikor Harvey Kelekian (Christopher Lloyd) onkológus arról tájékoztatja, hogy negyedik stádiumos petefészek rákja van, és mivel a betegség igen előrehaladott, ezért a legdrasztikusabb kemoterápiát és kezelést ajánlja, ami rengeteg mellékhatással jár majd és nagyon erősnek kell lennie. A tanárnő egyik kezelőorvosa egykori tanítványa, Dr. Jason Posner (Jonathan M. Woodward) ugyanolyan érzelmi távolságtartással kezeli, mint ahogy annak idején Vivian kezelte a diákjait. Vivian a kórházban, csakúgy, mint addigi élete során, megpróbálja egy kicsit távolabbról szemlélni az eseményeket. Mindig is éles megfigyelő volt, gondolatait pedig kissé csípős és ironikus formában közli, miközben reagál az eseményekre, az őt körülvevő környezetre, emberekre és önmagára. Mivel a szülei már meghaltak, saját családot nem alapított, mert tudományos munkájának élt, az emberektől pedig érzelmileg mindig kicsit távol tartotta magát, ezért nincsenek látogatói. Csak volt tanára, egyetemi mentora, Evelyn Ashford (Eileen Atkins) látogatja meg egyszer, a kórházi dolgozók közül pedig csak egyetlen ápoló, Susie (Audra McDonald) mutat bármiféle emberséget vele szemben, miközben Viviannek az életét korábban vezérlő prioritásait is át kell értékelni.wi5.pngMike Nichols (pl. Silkwood, Working Girl) rendezte ezt a nem a szokásos hollywoodi sémákon és szentimentalizmuson alapuló drámát, ami ennek ellenére, vagy talán éppen ezért hatalmas érzelmi és intellektuális hatással van a nézőre. A Wit bemutatja azt a fizikai leépüléssel és végül megadással járó utat, amin egy végstádiumos rákos beteg végigmegy, miközben nemcsak a fizikai fájdalom okozta szenvedéssel kell megküzdenie, de a hideg és embertelen, estenként akár megalázó kórházi környezettel, vizsgálatokkal és emberekkel is, miközben erős érzelmi reakciókkal és gondolkodásmódbeli változással reagál az eseményekre, és korábbi életére. A film egyik fontos összetevője, az ún. negyedik fal megtörése. Ez az eredetileg színházi kifejezés arra utal, hogy a színész a nézőközönség tudtára adja, hogy tudja, hogy figyelik őt és „kiszól” nekik. Mindez a Witben azt jelenti, hogy a főszereplő gondolatait nem narráción keresztül halljuk, hanem Emma Thompson közvetlenül a nézőkhöz beszélve fordul az őt vevő kamera felé egyes jelenetek közben vagy végén.

A forgatókönyvet Mike Nichols és Emma Thompson írták Margaret Edson 1999-es azonos című Pulitzer-díjas színművéből. A magyar címnek „természetesen” már megint semmi köze nincs az eredetihez, és teljesen félrevezető. A fekete angyal elnevezésről a magyar nézőknek egészen biztosan egy gyilkos ápolónő jut eszébe, aminek nem csak köze nincs ehhez a filmhez, de még akár műfajában is megtévesztő lehet. Ezzel szemben az eredeti cím, a „wit” olyan típusú szellemességet jelent, ami általában az intelligens emberekre jellemző. Mindez karakterizálás szempontjából is óriási jelentőséggel bír, mivel ez a történtet főszereplőjének egyik legfontosabb tulajdonsága.

A film felépítésére jellemző, hogy folyamatosan váltogat az előrehaladott rákos betegség kezelésével járó durván realisztikus jelenetek és a sokkal intimebb, karakterizálós jelenetek között, amelyekben Viviant ismerhetjük meg jobban, akár visszapillantásokban, akár közvetlenül a nézőkhöz szóló és a negyedik fal megtörésével járó monológjai segítségével.wit1.pngVivian Bearing egy rendkívül intelligens és szellemes, ugyanakkor hűvös és érzelmileg mindenkitől kicsit távolságtartó nő, aki a diagnózis után és a kórházi kezelése során arra kényszerül, hogy szembenézzen néhány korábbi döntésével. Tudja, hogy negyedik stádiumos rákos és nincs ötödik stádium. Mivel élete folyamán mindig az intelligenciája vezérelte az érzelmekkel szemben, ezért a diagnózist is, majd az ezután kezdődő kezelést is ezzel a hozzáállással kezdi meg, miközben gondolatait szellemes iróniával közvetíti a néző számára düh és egyéb érzelmi kitörések helyett. Ugyanazok a pontos és fanyar megfigyelései alapozzák meg a film egyszerre drámai és egyben sötéten ironikus hangulatát, amely képessége miatt szakterülete nagyrabecsült, ugyanakkor kissé félelmetes alakjává vált.

Vivian: „Egy dolog egészen biztosan elmondható egy nyolc hónapos kemoterápiáról: sokat lehet tanulni belőle. Most tanulok szenvedni.”

Szenvedésből pedig lesz bőven. Nem véletlenül figyelmezteti orvosa, hogy nagyon erősnek kell lennie, miközben kizárólag a bátorságára és akaraterejére támaszkodhat. A rák, a fájdalom és a kemoterápia okozta fizikai leépülés közepette ráadásul számos más dologgal is meg kell küzdenie.

Vivian élete nagy részét eddig azzal töltötte, hogy értelmezze és megfejtse John Donne metafizikus költészetét, ami korábbi prioritásaival egyetemben átértékelődik majd a film folyamán. (A metafizika a létező világ felett álló és az érzékszervek számára érzékelhetetlen világgal foglalkozik, többek között a halállal, illetve a halál utáni élettel.) Vivian Bearing számára a tudományos munkássága és a karrierjében elért tudományos fokozatai jelentették a legtöbbet, amelyet mindenek felettinek érzett, és ami miatt a magánéletét és érzelmi életét teljesen háttérbe szorította. Ennek eredménye lett az, hogy a professzornő a területének egyik, ha nem a legkiválóbb és legelismertebb tudósa, ugyanakkor szorosabb emberi kapcsolatok híján senki nem látogatja a kórházban (kivéve volt egyetemi tanárát egyszer), és nincs olyan ember, akit egyáltalán felhívhatna. Vagy fel akarna hívni. Legalábbis kezdetben. wit6.pngA későbbiek folyamán azonban Viviannek rá kell döbbennie, hogy rossz prioritások mentén élte le életét. És nem csak azért, mert nem alapított saját családot és még szorosabb barátságokat sem kötött, hanem mert még a humanizmust is az intellektus mögé szorította. Halálos ágyán azt sajnálja a legjobban, hogy szigorú tanári elvei és tudományos munkája helyett nem a kedvesség és emberségesség volt a legfőbb vezérlőelve. Vivian kórházi magányossága és elszigeteltsége nem sokban különbözik attól, ahogy korábban egészségesen a saját döntése alapján élte az életét, amit akkor jónak látott. A kórházban a halálos ágyán azonban rájön, hogy hatalmas hiba volt tőle mindig az intellektus mögé szorítani az érzelmeket és a kedvességet, mert annak a típusú száraz szellemességnek, amivel körbebástyázta magát az életben, nem sok haszna van a halállal szembesülve.

A film egyik legszívfacsaróbb jelenete, amikor volt egyetemi mentora a látogatása során megkérdezi az ekkor már nagyon rossz állapotban lévő Viviant, hogy felolvasson-e valamit John Donne-tól, Vivian szinte könyörgően kéri, hogy ne, mire Ashford egy ismert gyerekmese, a The Runaway Bunny olvasásába kezd az ölében fekvő haldokló tanítványának. (A poszt végi videóban látható ez a jelenet.)

Viviannek a betegség és a saját gondolatai mellett a kórházi környezet és az egészségügyi dolgozók többségének hidegségével és a humanizmus szinte teljes hiányával is meg kell küzdenie. Ezt szerintem egy olyan magyar nézőnek, olvasónak nem kell különösebben részletezni, akinek van valamiféle személyes tapasztalata az egészségüggyel. Hozzátéve azt, hogy ebben a filmben egy hipermodern kórházban kezelik Viviant szakmájukat magas szinten ellátó egészségügyi dolgozók, amivel szemben a magyar realitás valami teljesen más. Ezt azért fontos most kijelenteni, mert a film szemmel láthatóan erős hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa azt, hogy a beteg kiszolgáltatottságát és megalázottság érzését a kórházi dolgozók antihumánus viselkedése mennyire megnöveli. A baj az, hogy ebben a filmben ez sokkal kevésbé „ütős”, mint amivel egy átlag magyar beteg találkozik nap, mint nap az egészségügyben, ezért nem is biztos, hogy megfelelően érzékeli mindezt ebben a filmben. Itt az látható, hogy az orvosok sokkal inkább egyfajta kísérleti egérként tekintenek a betegre, semmint emberként, az ápolók pedig teljesen érzéketlenek, miközben a segítőkészség sem egy jellemző tulajdonságuk, egy nővér, Suzie kivételével. A film egyik iróniája, hogy párhuzamba állítja azt a hideg viselkedést, amit Vivian mutatott korábban tanítványai felé azzal a viselkedéssel, amit az orvosok, dr. Kelekian és dr. Posner mutatnak irányába: szakmailag professzionális, ugyanakkor végtelenül érzéketlen.  wit3.pngA film legerősebb és legfontosabb eleme a színészi játék. Emma Thompson játszotta Vivian Bearing rákos beteget, aki a bátorságtól a félelmen keresztül eljut majd a beletörődésig, miközben megérti a metafizikus költészet lényegét. Thompson nagyszerű volt az intelligens egyetemi professzornő karakterében, aki megpróbálja kigúnyolni helyzetét még akkor is, amikor a betegség már az erősebbnek bizonyul nála, miközben méltóságát végig, még a legmegalázóbb szituációkban is képes megőrizni. Ha a Wit mozifilm lett volna, akkor egészen biztos, hogy Emma Thompsont Oscar-díjra jelölték volna. Minimum.

De nem csak Emma Thompson érdemel elismerő szavakat, hanem a többi mellékszereplő is. Audra McDonald játszotta a kórház egyetlen emberséges alkalmazottját, Susie-t, Vivian ápolónőjét, és akire támaszkodhat, akibe kapaszkodhat. Egy olyan emberbe, aki kedvességet képes mutatni felé.  

Eileen Atkins alakította Vivian korábbi egyetemi tanárát és mentorát, Evelyn Ashfordot, az egyetlen látogatóját a kórházban. Ashford egy hozzá nagyon hasonló, kissé hűvös és távolságtartó egyetemi professzor volt visszavonulása előtt, aki éppen a dédunokáját látogatta a városban, amikor értesült arról, hogy Vivian kórházban van. Kettejük között az egyetlen különbség az, hogy Ashford Viviannel szemben nem szorította a magánéletet teljesen a karrier mögé, amire figyelmeztette is annak idején legtehetségesebb diákját. Ez volt az egyetlen olyan tanácsa, amire Vivian nem hallgatott.wit2.pngA film technikai elemei is kiválóak, kezdve a fényképezéssel, ami Seamus McGavey operatőr nevéhez fűződik. Általában elég nehéz feladatot jelent egy színműből készült film fényképezése, mivel a kevés helyszínen és kevés szereplővel játszódó történeteket nehéz filmszerűvé tenni, oly módon, hogy ne érződjön statikusnak. Ebben a filmben ezt nagyszerűen oldották meg, ráadásul úgy, hogy még rá is játszanak a színházi eredetre a negyedik fal megtörésével, amikor a főszereplő egy-egy jelenet közben vagy a végén közvetlenül az őt vevő kamera felé fordul, miközben egy intenzív close-upot láthatunk a főszereplőre. A színek használata is remekül működik, mivel a visszapillantásos jelenetek színessége és a főszereplő önként vállalt érzelemmentes élete, valamint a kórházi jelenetek steril fehérsége és Vivian egyre inkább feltörő érzelmei közötti dupla kontraszt rendkívül felerősíti a film üzenetét.

A Wit többször felhangzó főtémáját, a Sorrowful Songs Szimfóniát Henryk Górecki szerezte, amely mellett számos más modern klasszikus zenei részlet is felhangzik, többek között Sosztakovics 15. vonósnégyese vagy éppen Arvo Part Spiegel im Spiegel c. darabja.

Mike Nichols rendező filmje egy végstádiumos rákos beteg gondolatairól és érzelmeiről egy olyannyira megrendítő erejű dráma, amit egészen biztos, hogy nem felejt el a néző, mivel olyan tapasztalatok birtokába jut, ami jóval túlmutat egy hatalmas filmélményen. A Wit minden eleme nagyon erős, de a legjobb benne az, hogy a rendező hagyja a színészeit, főleg Emma Thompsont játszani, miközben a fókuszt sosem veszti el és így a témáját, üzenetét mély intellektuális és emocionális erővel képes bemutatni és átadni.

Értékelés: 10/10

Képek forrása: poszter IMDB.com, a többi saját screenshot.

Volt egyetemi tanára egy gyerekmesét olvas Viviannek:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr1116248946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2020.10.24. 08:59:23

Érintett vagyok a témában, több szerettemet is veszítettem el hasonló körülmények között, nem merek belegondolni sem, hogy miken entek keresztül, míg búcsúztak az élettől.
Éppen ezért nem is fogom megnézni, de bizonyára szép és értékes film, ami hiánypótló témáról szól.
süti beállítások módosítása