A Rekviem egy álomért Darren Aronofsky pszichológiai drámája, amely különböző típusú drogfüggőségeket ábrázol négy csapdába esett főszereplőjének életén keresztül, akik képtelenek kitörni saját illuzórikus világukból. A drog hatására egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek anélkül, hogy a film bármilyen reményt is felcsillantana előttük, vagy a nézők előtt. Ez a film hatásosabb, mint ezer drogprevenciós program. Majdnem hozzátettem, hogy akár kötelezővé is lehetne tenni középiskolákban, ha nem lenne annyira brutális, hogy tényleg csak 18 éven felülieknek ajánlott.

A filmben Brooklyn négy lakójának életébe kapunk betekintést. Sara Goldfarb (Ellen Burstyn) idősebb nő, aki arról álmodozik, hogy egy televízió show meghívottjaként azt a régi vörös ruháját fogja viselni, ami elhunyt férjének annyira tetszett, és amelyiket fia ballagására vett fel utoljára. Azonban a ruha már nem megy fel rá, ezért elhatározza, hogy le fog fogyni, és ennek érdekében amfetamin tablettákat irat fel magának. Fia, Harry Goldfarb (Jared Leto) és legjobb barátja Tyrone Love (Marlon Wayans), hogy biztosítsák heroinfüggőségükhöz az anyagot, drogkereskedők lesznek, és arról álmodoznak, hogy majd az ezzel keresett pénz segítségével kitörnek addigi világukból. Marion Silver (Jennifer Connelly), Harry barátnője tehetséges ruhatervező, aki Harryvel azt tervezi, hogy amint összejön a szükséges mennyiségű pénz, saját céget alapítanak, Tyrone pedig el akar kerülni arról a szegény környékről, ahol felnőtt. Kezdetben minden jól alakul, Sara fogyni kezd, a drogkereskedelemből pedig egy rakás pénz befolyik, azonban az amfetamin egy idő után már nem hat, ezért Sara növelni kezdi az adagot, aminek eredményeképpen hallucinálni kezd, és a várva-várt hívás sem érkezik a tévétől. Harry és Tyrone számára sem úgy alakul a drogkereskedelem, ahogy eltervezték, aminek következtében felélik minden pénzüket, és Marion ruhatervezői ambícióit is megöli a drogfüggőség. Harry végül azt ajánlja Marionnak, hogy prostituálja magát, hogy legyen pénzük anyagra, azonban kapcsolatukat ez tönkreteszi, végül pedig mindegyikük még életében megjárja a poklot...A filmet nyugodtan nevezhetjük a világ leghatékonyabb drogellenes felhívásának, ugyanis annyira szörnyű és elrettentő, hogy hatásosságával semmilyen drogprevenciós program nem ér fel. A film az önpusztítás folyamatát nagyon realisztikusan és grafikusan mutatja be, anélkül, hogy kioktató vagy szájbarágós lenne. Aki egyszer látta ezt a filmet, az biztos, hogy nem felejti el. Hatásosságát ráadásul többszöri megtekintés után sem veszti el, sőt. Másodjára már tudja az ember, hogy mire számítson, ami miatt eleve feszülten és rossz érzésekkel telve ül le a tévé elé, ami soha nem fog feloldódni. A rendező még csak a remény látszatát sem lebbenti meg a nézők előtt a film végén, ami által nagyon úgy tűnik, hogy a karakterek leépülése végleges és visszafordíthatatlan. A Rekviem egy álomért rettenetesen felkavaró, ami egy nagyszerűen rendezett és fényképezett film, kiváló színészi alakításokkal és remek zenével.

A Requiem for a Dream a drogfüggőségről és annak alternatív valóságáról szóló tanulmány, ami a drogfüggő emberek pszichéjét vizsgálja. A film rendíthetetlenül és kegyetlenül mutatja be a függőség okozta tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, miközben egy pillanatra sem mutat könyörületet, vagy csillant meg bármilyen reményt a kitörésére, amiben a drogosok egyre mélyebbre süllyednek nem csak a függőségükben, de személyiségükben is. Vannak olyan pontok, amikor a film sötétsége nem csak kegyetlenné, de szinte szadistává is válik. Ugyanakkor bármennyire is nyers és brutális, a film mégis humánus, amiben a sebezhető karakterek és az őket körülvevő kegyetlen világ kontrasztja is látható. Mindegyik szereplő átlagosnak nevezhető vágyakkal és reményekkel rendelkezik – ami nem más, mint az amerikai álom elérése -, azonban velük ellentétben a néző tisztán látja, hogy a már megszállottan álmaikat kergető karakterek a drog miatt egyre távolabb kerülnek azok elérésétől. Azonban annak ellenére, hogy a droghasználatot a film teljesen negatív fényben tünteti fel, mégsem moralizál, és a karakterek sem kizárólag rosszak vagy jók, hanem csak olyan – eredetileg kedvelhető - emberek, akiket egyszerűen felemészt a drogozás, és emiatt a kettősség miatt válik a film nagyon hatásossá. Mindegyik szereplő próbál önálló és független lenni, miközben arra vágynak, hogy szeressék és csodálják őket. A rekviem pedig ennek az álomnak az elérésének szól.A film forgatókönyvét a rendező Darren Aronofsky és Hubert Selby írták, Selby azonos című regénye alapján, akik nagyszerű munkát végeztek nem csak az elveszett vágyak és remények témájának vizsgálatával, de a film szerkezetének és karaktereinek felépítésével is.

A filmet szerkezete alapján három szakaszra lehet bontani: a napfényes nyárra, az őszre és a sivár télre. Az első, nyári szakasz szimbolizálja a reményt, hogy sikerül megvalósítani álmaikat, a másodikban látható a valósággal való szembesülés és bukás, míg a harmadikban a karakterek életének lefelé tartó spiráljának felgyorsulása, majd betetőzése látható.

A filmben négy fő karakter látható, akik különböző háttérrel, motivációkkal és vágyakkal rendelkeznek. Mind a négyen a drog segítségével üldözik az álmaikat, azonban a kezdetben doppingként működő drog végül ellenük fordul, és a bukásukat okozza. A drog által megnyomorított életükben végül a pokol legmélyebb bugyraiba kerülnek, ahonnan már szinte biztosan nem fogják a céljaikat elérni. A filmben két párhuzamos történetet látható, az egyik Saraé, a másik pedig a három fiatalé.

A történetet a film a drogosok szemszögéből mutatja be, akik senkivel – még saját magukkal sem – és semmivel nem foglalkoznak, csak a betevő adagjukkal. A film utolsó fél órája annyira szörnyű, hogy szerintem a legtöbb néző esetenként elfordítja a fejét, mert nem tudja végignézni a szereplők kálváriáját, ugyanakkor szinte mazochista módon, mégis megnézzük a filmet, mert képtelenség abbahagyni. Ebben az utolsó félórában érik el a szereplők a saját maguk által kreált poklot. Néhány sokkoló jelenetben erős (és visszataszító) szexuális tartalom, a drog okozta skizofrénia elektrosokkos kezelése, és végtag elvesztése látható.

A filmben egészen kiváló színészi alakításokat láthatunk, különös tekintettel Ellen Burstynre, akit teljesen megérdemelten jelöltek Oscar-díjra Sara Goldfarb karakterének megformálásáért. A kedves, édes, naiv özvegyasszony idejének nagy részét a tévé előtt üldögélve tölti, esetleg környékbeli barátnőivel beszélget egy padon, vagy a kedvenc időtöltését jelentő tévéjét láncolja le, hogy fiacskája nehogy elvigye a zaciba az aznapi adagjáért. Azonban egy nap monoton élete egy csapásra megváltozik, amikor telefonhívást kap egy tévés show műsortól, amely hívást úgy értelmezi, hogy azon "szerencsés" emberek közé tartozik, aki játszhat majd az egyik vetélkedőjükben. Ezután Sara úgy érzi, hogy életének újra értelme és célja van. Mindenáron bele akar férni a régi vörös ruhájába, amihez annyi szép emlék fűzi, ezért a fogyókúrájának megszállottja lesz. Az a vörös ruha jelenti Sara minden boldogságát, amit mindenképpen szeretne még egyszer magára ölteni, lehetőleg úgy, hogy azt mindenki lássa. Elképesztően jók azok a jelenetek, amikor még nem szedi a gyógyszert, ugyanakkor nem elég erős ahhoz, hogy betartsa a fogyókúráját. Egész napja azzal telik, hogy ül a hűtője előtt, és az órát bámulja, amikor végre megeheti a napi szűkös kalóriáját, miközben sütikről és fánkokról álmodik. Mivel Sara nem érzi elég erősnek magát a fogyókúrához, és koplalásának eredménye sem jön túl könnyen és gyorsan, ezért elkezdi szedni az amfetamint. Ezeket a pirulákat orvossal íratja fel, aminek hatására a súlyával együtt az eszét is kezdi elveszíteni, főleg mivel növeli adagját egy idő után, amikor az már nem hat. Az orvosa még csak oda sem figyel rá, amikor a nő hallucinációkról panaszkodik, csak felírja neki a következő adagot. Ennek - az amúgy legális tabletta - hatására egyre furcsábban kezd viselkedni, fura látomásai lesznek, és egyre nehezebben választja ketté a fantáziáját a valóságtól. Végül teljesen paranoiddá és skizofrénné válik, majd az út végén az elmegyógyintézetben köt ki. Ellen Burstynnek meg kellett volna nyernie az Oscart abban az évben, amikor Julia Roberts nyert az Erin Brockovichával.Jared Leto alakítja Harryt, Sara fiát, akiről kezdetben azt gondoljuk, hogy egy semmirekellő alak, aki kisnyugdíjas anyja tévéjének árán akarja belőni magát. Később azonban rájövünk, hogy bármilyen furcsa, de arra vágyik, hogy anyja büszke legyen rá. Amikor a drogkereskedelemből pénzhez jut, egy darabig el tudja játszani anyja előtt a sikeres embert, ami által valóban megszerzi annak tiszteletét és szeretetét. Még ő az – és az egyetlen -, aki megpróbálja anyját lebeszélni a tabletta szedéséről, mert ismeri annak hatásait. Mindemellett barátnőjének Marionnak próbál segíteni, hogy a lány meg tudja valósítani álmát, és saját divattervező céget alapítson. Azonban a drog miatt egyre szegényebbé, egyre függőbbé válik, és egyre gyengébbé válik, aminek végén Harry végül mindent lerombol, ami még fontos volt az életében: édesanyja után Mariont is elveszti. Azonban ezzel még nincs vége Harry szenvedéseinek, mert a film végén – ha anyja és szerelme elvesztése nem lenne elegendő – kegyetlen árat kell fizetnie függősége miatt. Jared Leto is kiváló a gyenge, ugyanakkor kedvelhető és szimpatikus karakterében, aki minden emberi gyengesége ellenére őszintén szereti anyját és barátnőjét.

A tehetséges ruhatervezőt, Mariont Jennifer Connelly alakítja - szintén remekül -, aki a drog hálójában nemcsak ambícióját veszti el, de szerelmét Harryt is, és a végállomás a lélekölő prostitúció. Először csak egyre többet veszekednek a drog miatt, ami később mindkettejüknek fontosabbá válik a másiknál. Marion, aki korábban Harry nagyon megértő barátnője és szerelme volt, egyre önzőbben követeli Harryn a napi adagját, aminek a vége az, hogy egyedül marad. Ekkor a lány prostitúcióra kényszerül, mert már csak abból tudja fedezni a drogot. Az ő utolsó jelenetei is annyira szörnyűek és megalázóak, hogy nehéz végignézni. Jennifer Connelly is tökéletes a valaha tehetséges lány szerepében, akinek a drog az élete mellett az egész személyiségét is tönkreteszi.Marlon Wayans játssza Tyronet, Harry barátját és drogdíler társát, aki szintén kiváló volt. Tyrone alapjában véve egy optimista srác, aki ki szeretne kitörni a szegény fekete környékről, és édesanyja emlékének megfelelni. Azonban ő sem úszhatja meg büntetlenül addigi tevékenységét.

A film fényképezése is kiváló, amiben számos különleges eszközt is bevetett Aronofsky és a film operatőre Matthew Libatique. Gyakran láthatunk megosztott képeket, gyorsított felvételeket, furcsa szögekből való fényképezést, extra közeli képeket, amelyek együttesen kissé szürreálissá teszik a filmet, és egyben a drogosok világát.A megosztott képernyőn egyszerre és mégis külön-külön látható Sara és a fiatalok, amely technika nagyszerűen érzékelteti közös sorsukat és egyben a magányosságukat is.A film három szakaszát a különböző színek alkalmazásával is különválasztják, mert a nyári jelenetekben a sárga szín a domináns, addig az őszben a kék, míg a télben a színek is fakóbbak, ami által visszatérünk a realitásba.Extra közeli képekkel mutatja be a film a drog hatását a karaktereken. Először teljes képernyőn látjuk a tablettát, vagy az előkészített heroint – ugyanis ez minden, amire a szereplők ekkor gondolni tudnak - , aztán jön a beinjekciózás, a szippantás vagy a tabletta lenyelése, majd a pupilla kitágulása, amely képsorok alatt a folyamattal járó hangok is extrém módon felerősödnek. Ez a sorozat mindig gyorsítva kerül bemutatásra, érzékeltetve azt, hogy a drog milyen gyorsan fejti ki hatását.A film vágójának, Jay Rabinowitz teljesítménye is lenyűgöző, ugyanis nem kevesebb, mint 2000 vágásból áll a Requiem for a Dream, amelyek gyorsasága, ritmusa remekül eltalált. A film képi világának látványossága és ütössége tökéletesen illeszkedik és erősíti a film mondanivalóját, atmoszféráját.A Rekviem egy álomért zenéjét Clint Mansell szerezte, ami elektronikus zene és vonósnégyesek keveréke. A filmben a fényképezés és vágás mellett a ritmus és a zene is nagyon fontos, nemcsak annak struktúrája és az ismétlődő drogos jelenetek miatt, de a film atmoszférája miatt is. A fő zenei téma sötét és akár zavaró elektronikus zene, amely hallgatását azonban nem lehet abbahagyni, ugyanolyan addictté teszi az embert, mint a drog.

A Requiem for a Dream Darren Aronofsky legjobb, leghatásosabb, legütősebb filmje, aminek minden összetevője kiváló, a fényképezéstől a vágásig, a forgatókönyvtől a színészi alakításokig, a zenétől az atmoszféráig, és ami szinte kísérti a nézőt megtekintése után.

Értékelés: 10/10