A Black Angel egy olyan típusú alacsonyabb költségvetésű B film, amiben nincsenek felszín alatt meghúzódó társadalmi témák, üzenetek, hanem az, aminek elsőre is látszik, egy profin összerakott stílusos noir krimi, amiben a karakterek közötti kapcsolatok mozgatják a történetet. A film színészcsapatában olyan, ma már ikonikus és nem utolsósorban a noir műfajában végtelenül otthonosan mozgó színészek láthatóak, mint Dan Duryea és Peter Lorre. Egy gyilkossággal megvádolt férfi felesége és a megölt nő férje együtt nyomoz, hogy kideríthessék a valódi gyilkos személyét.

Amikor Mavis Marlowe énekesnőt holtan találják Los Angelesi otthonában, a gyanú azonnal (nem is annyira) titkos szeretőjére, Kirk Bennettre terelődik, akit a nő megzsarolt, mert Bennett házas ember. Mivel az áldozat alkoholproblémákkal küzdő zongorista férjének, Martin Blairnek (Dan Duryea) alibije van a gyilkosság időpontjára, mert annyira részeg volt, hogy egyik barátja bezárta egy szobába, hogy kijózanodjon, ezért mindenki meg van győződve Bennett bűnösségéről. A férfit halálra is ítélik, egyedül felesége, Catherine Bennett (June Vincent) hisz az ártatlanságában. Catherine látja, hogy ha fel akarja mentetni a férjét, akkor neki kell felderíteni a gyilkosság valódi elkövetőjét, mert az eseten korábban dolgozó Captain Flood nyomozó (Broderick Crawford) már lezártnak tekinti az ügyet. A nő felkeresi Martint, akivel innentől kezdve együtt próbálják kideríteni a gyilkos személyét. Nyomozásuk során előtérbe kerül egy Marko (Peter Lorre) nevű gyanús bártulajdonos, akit Catharine és Martin furcsa párosa a valódi gyilkosnak vél. Férje ártatlanságának bebizonyítása érdekében Catherine és Martin leszerződik, mint énekes és zongorista Marko éjszakai lokáljába…A film rendezője, Roy William Neill leginkább arról híres, hogy 1943 és 1946 között 14 Sherlock Holmes filmet készített Basil Rathbone főszereplésével az Universal Stúdiónál. Neillnek a Black Angel volt az utolsó filmje, mivel még ugyanebben az évben meghalt szívinfarktusban. A Black Angellel nem akarta megváltani a világot, mivel a film nincs kihegyezve semmilyen társadalmi üzenetre, az egyetlen érintőlegesen meghúzódó téma benne az alkoholizmus, de abban sem ás annál mélyebbre, hogy az alkoholizmus veszélyes és rossz, mert tönkre teheti bárki életét. Viszont profi rendezésének, fényképezésének és legelsősorban is kiváló férfi főszereplőjének, Dan Duryeanak köszönhetően egy stílusos és elegáns noir krimi, ami tartalmaz némi melodrámát és romantikát is. A filmet alapvetően az érdekes és erős karakterei mozgatják, akiknek egy része olyan noiros tulajdonságokkal és motivációkkal rendelkeznek, mint a kapzsiság, alattomosság és kétségbeesés. A Black Angel remekül használja a noir fővárosaként ismert Los Angelesi helyszínt is a történetében, amit itt nem csak simán egy sötét és bűnös amerikai nagyvárosként mutat be, hanem a szórakoztatóipar központjaként is ábrázolja.

A forgatókönyvet Roy Chanslor írta Cornell Woolrich 1943-as hardboiled és pesszimista krimije alapján, amit alapvetően hűen ad vissza a B filmekre jellemző 80 perces játékidejében. A rövid idő ellenére a film hosszú időt kb. 30 percet tölt a bevezető szakasszal, mielőtt a fő cselekmény szál, a két főszereplő együttes nyomozása elkezdődne a legfőbb gyanúsított lokáljában. A rövid játékidő miatt a B noiroknak mindig nagyon hatékonyan kellett a történet apró, de fontos részleteit bemutatni, így ez is egy olyan film lesz, ahol a néző nem engedheti meg magának, hogy egy másodpercre is ne figyeljen oda, mivel fontos információkról maradhat le. Ilyen, a történet szempontjából alapvető „morzsák” a zsarolások, ki zsarol kit és miért, valamint a gyilkosság bizonyítása szempontjából van egy nagyon fontos ékszer is a történetben. Ezekről az apróságokról csak egy-egy mondatban esik csak szó, miközben a film viszonylag sok időt tölt különböző zeneszámok bemutatásával, akár Martin zongorajátékával, akár a két főszereplő fellépésével Marko bárjában. Mindezek együttesen azt is jelentik, hogy a film második felében, főleg a vége felé már meglehetősen össze kellett sűríteni az anyagot.

Az arányok nem igazán tökéletes „belövése” olyan további forgatókönyvi problémákat is okoz, hogy bár a film rendelkezik egy olyan meglepő és váratlan fordulattal, ami elvárható egy noir sztoritól, az azonban nem annyira ütős, mint amennyire lehetett volna, mivel a néző már nem igazán érzékeli annak következményeit a történetre nézve. A forgatókönyv olyan további hibákkal is rendelkezik, hogy több, nem igazán logikus elem is található a történetben, többek között ilyen az, hogy Catharine férjét napok választják el a kivégzéstől, de ő és Martin már hetek óta Marko bárjában dolgoznak, hogy kinyomozzanak valamit. Mint általában a B filmeknél, úgy itt is a forgatókönyv talán a leggyengébb elem, ugyanakkor megvédve azzal, hogy ettől függetlenül hűen adja vissza Woolrich regényét és annak hangulatát.A film az alapsztorija és a karakterizálása alapján leginkább az 1944-es Phantom Lady c. noir nyomdokaiban jár, aminek történet kerete lényegében ugyanaz: egy nő próbálja meg bebizonyítani egy számára fontos és éppen kivégzés előtt álló férfi karakter ártatlanságát egy gyilkossági ügyben mielőtt kivégeznék.

A két film közötti legfontosabb különbség az, hogy ennek ellenére a Black Angelben nem a nő, hanem nyomozótársa, a történet férfi antihőse, Martin Blair az igazi főszereplő. Martin egy tehetséges zongorista, akinek élete azonban az alkohol pusztító hatása miatt lejtmenetbe került. Mindez ráadásul nem csak munkájára, de magánéletére is negatív hatással volt, hiszen felesége is emiatt hagyta el. A film első felében ő egy kétségbeesett és megtört ember, aki azonban a történet második részében, Catherinnel való nyomozás elkezdése után szinte kivirul a nő hatására és úgy tűnik, hogy még az alkoholt is le tudja tenni. Egy noirban azonban a korábbi bűnökért, itt konkrétan az alkoholizmusért fizetni kell. Dan Duryea nagyon rutinos és kiváló karakter színész volt, aki számos olyan „A vonalas” noirban játszotta a tenyérbemászó gazfickó szerepét, mint Fritz Lang Nő az ablak mögöttjében (1944) és Vörös utcában (1945), valamint Robert Siodmak 1949-es Criss Crossában. Többek között. Ezekkel a filmekkel ellentétben itt főszerepet játszhatott egy komplexebb karakterben, ahol szélesebb skálán mozgó érzelmeket, tulajdonságokat mutathatott be a maga tipikus, kissé ravasznak tűnő stílusában.  

A legtöbb klasszikus noirban a női főszereplő általában egy manipulatív és hidegen kegyetlen femme fatale, akinek tevékenysége okozza majd a férfi főszereplő, az antihős bukását is. Néhány filmben azonban ez a végzet asszonya karakter típus nem megy át „rosszba”, hanem társadalmi szerepét tekintve hagyományos női szerepet és tulajdonságokat magáénak tudó „jó” nő és a szexis, csábító femme fataleok valamilyen típusú, általában kevésbé halálos keveréke. Ha valakit igazán femme fatalenak lehet nevezni ebben a filmben, akkor az nem Catherine Bennett, hanem Martin erkölcstelen, önző és kapzsi ex-felesége, a gyilkossági-ügy áldozata, aki nem csak több, és esetenként házas férfit tart szeretőként, de ráadásul aztán meg is zsarolja ezeket a lúzereket, egészen addig, amíg utol nem éri a sorsa.A Black Angel női főszereplője a noirok esetében kisebbségben lévő „hagyományos nő” karakterekhez áll sokkal közelebb, aki nem azon dolgozik, hogy tönkretegyen egy férfit, hanem azon, hogy megmentse azt a férfit, akit szeret. June Vincent játszotta a Catherinet, aki bármit megtenne férjéért, aki pedig ezt nem is igazán érdemli meg. Catherine karaktere a film első felében a kicsit keményebb és határozottabb oldalát mutatja meg, míg a másodikban gyengédebb és nőiesebb, azonban a film ezen szakaszában már egy kicsit a két férfi főszereplő, Dan Duryea és Peter Lorre mögé szorul. June Vincent egy elég ismeretlen, ugyanakkor tehetséges színésznő volt, aki figyelemre méltóan játszotta élete egyetlen főszerepét ebben a noirban, ráadásul az énekszámát is maga énekelte.

A gyilkossági ügy első számú gyanúsítottja, Marko karaktere nem túl logikus ugyan, de ezt nem feltétlenül vesszük észre a film nézése közben, inkább csak utólag jöhetünk erre rá, szóval a film élvezetét ez a forgatókönyvi hiba nem befolyásolja. Spoilerveszély miatt nem fejtem ki ennek részleteit, a karakter lényege és erőssége amúgy is az ezt játszó színész, Peter Lorre játékán alapul, akinek szája szegletében mindig ott lóg egy cigaretta, amit nála hanyagabban, vagányabban és jobban nem sok színész tudott használni. Tán csak Humphrey Bogart. Amint először meglátjuk a filmben a felvidéki magyar zsidó gyökerekkel rendelkező Peter Lorret, rögtön érezzük, hogy A máltai sólyom és a Casablanca után itt sem fogunk benne csalódni. Az ő furcsa, de nagyon jellegzetes játékstílusa miatt mindig nagyon erősen jelen tudott lenni filmjeiben, még azokban is, amelyek nem követeltek tőle túl sokat. Mint itt.

Bár a film tartalmazza a noir műfajának számos elemét, néhányban azonban eltér ezektől egy kicsit. A Black Angelben nagy hangsúly helyeződik a noir fővárosának számító Los Angeles városának speciális használatára is, amelyben szembetűnő, hogy a történet eseményei nem sötét, árnyékos és ködös sikátorokban valamint lepusztult szobabelsőkben játszódnak, mint ahogy általában megszokhattuk egy noir esetén, hanem sokkal inkább világos táncparketten, otthonos és elegáns belsőkben, miközben azért nem leszünk majd az árnyékok híján sem. A történetben hallható zenebetétek sem a noirokra jellemző szexis és buja jazz zenét jelentik, hanem akár Martin által játszott komolyzenei zongoradarabokat vagy Catherine kicsit musical-szerűbb énekszámot..A Black Angel háttérzenéjét Frank Skinner szerezte, ami egyike a kor tipikusnak mondható komolyzenei alapú filmzenéjének, ami megpróbálja felerősíteni a történet drámai és egyéb érzelmi elemeit. A zenénél sokkal érdekesebb volt a fényképezése. Paul Ivano operatőr alapvetően profi iparosmunkának tűnő munkájában látható volt pár extra elem is. Először is mindjárt a nyitójelenetben, amikor a járdán álldogáló főszereplőről a kamera felkúszik a szemközti toronyház falán az áldozat lakásába a redőny rései között, majd ráközelít a szoba díszes csillárjára. Ezt a felvételt aztán úgy állították össze, mintha nem tartalmazna vágásokat, ami miatt a jelenetet teljesen folytonosnak érezhetjük. Mindezt egy olyan korban, ahol nem állt rendelkezésre a CGI, csak az alkotók kreativitása. A film másik nagyon látványosan fényképezett jelenete a főszereplő alkoholmámoros flashbackje, amit az optikai hullámos torzítás jellemez és ami által olyan érzése lehet a nézőnek, hogy belelát valaki álmába.

Roy William Neill rendező B noirja egyszerre érződik karakterizálása és története miatt viszonylag összetettnek, ugyanakkor mégis rendelkezik egy jófajtának nevezhető lenyűgöző egyszerűséggel. Neill rendezése képes meglepni a noirokban jártas nézőket is, amely ráadásul tartalmaz néhány nagyon ötletesen rendezett és fényképezett jelenetet is, nem beszélve Dan Duryea összetett és kiváló játékáról. Bár a Black Angel nem tartozik a noirok legjobbjai közé a forgatókönyv viszonylagos gyengesége miatt és mert nem rendelkezik összetett témákkal, valamint a műfaj esetében alapvető fontosságú feszültség és izgalom sem lő ki éppen a csillagok közé, azonban mégis igazságtalanul felejtődött el a megjelenése óta eltelt időben, olyannyira, hogy még a noir rajongók szubkultúrájában is elég ismeretlennek számít ez az egyébként szórakoztató és profi B noir krimi.

Értékelés: 7,5/10

A képek forrása: Posteritati.com, pinterest.com, IMDB.com, framerated.com

A teljes film a Youtubeon megnézhető: