Ez az 1947-es amerikai film noir thriller Angliában a Lady of Deceit, míg Ausztráliában pedig a Deadlier Than the Male címmel jelent meg. A Born to Kill híres a klasszikus noir karakterek (femme fatale, antihős) nemének felcseréléséről, és szokatlan társadalmi üzenetéről. A film középpontjában egy pszichésen zavart férfi áll, aki minden nőt képes a lábáról levenni, még úgy is, hogy egyikük tudja azt, hogy a férfi gyilkos.

Helen Brent (Claire Trevor) Renoba érkezik, hogy válását elintézze, és még aznap este a kaszinóban megakad a szeme egy férfin, Sam Wilde-on (Lawrence Tierney). Mielőtt elhagyja a várost visszamegy szállására, ahol két holtestet fedez fel, azonban nem akarván belekeveredni az ügybe, nem jelenti a rendőrségen, hanem vonattal visszaindul San Franciscoba. A vonaton megint összetalálkozik Sammel, akiről ekkor még nem sejti, hogy ő a gyilkos. San Franciscoban Sam felkeresi Helent,és eközben megismerkedik a nő gazdag mostohatestvérével Georgiaval (Audrey Long), akit nagyon gyorsan feleségül vesz a pénzéért, miközben Helennel titkos kapcsolatot folytat annak ellenére, hogy közben a nő is férjhez megy egy gazdag férfihez. Közben a halott lány szállásadónője megbízza Walter Slezak (Albert Arnett) magánnyomozót, hogy derítse fel a gyilkossági ügyet. A nyomozó rá is jön a gyilkos személyére, amit azonban zsarolásra használ fel. Helen tőlw értesül szeretője titkos múltjáról, azonban a nőt ez sem téríti észhez, és megpróbál Samnek segíteni. Közben a családhoz költözik Sam jó barátja Marty (Elisha Cook Jr.), aki tisztában van barátja sötét oldalával.  Az egész helyzet és ezzel együtt az emebri kapcsolatok is megváltoznak, amikor Helen férje bejelenti, hogy el akar válni...A film a maga idejében elég sokkolóan hatott kora közönségére, ugyanis a főszereplőinek többsége visszataszító ember, akik érzéketlen és brutális gyilkosságokat követnek el (vagy akarnak elkövetni). A főszereplők házasságai is érzelemmentesek, amit csakis a kapzsiság motivál, és az egész filmet áthatja a két főszereplő Sam és Helen immorális szexuáli kapcsolata.

Robert Wise rendező igazán híressé csak a ’60-as években vált, amiben meghatározó szerepe volt a West Side Storynak és a Sound of Musicnak, azonban ezeket megelőzően is részt vett számos remek film elkészítésében. Mindig ismert volt arról, hogy nagyon nagy figyelmet szentelt a részleteknek, és mindig alapos kutatást végzett, mielőtt nekiállt volna egy-egy film elkészítésének. A Born to Kill legérdekesebb vonása a perverzitásában rejlik, amit persze 70 évvel ezelőtti értelemben kell érteni, és ami a kora közönségének egy kicsit talán sok is volt. Ilyen elem a gyilkosságok hideg brutalitása, és a házasság(ok)on kívüli kapcsolat, aminek egyik sokkolónak számító pontja Sam és Helen csókja volt a férfi – mással való – házasságkötésének napján.

A forgatókönyvet Eve Greene és Richard Macaulay írták James Gunn Deadlier than the Male című regénye alapján és aminek a noir műfajának megfelelően nincs happy endje. A film nem csak emiatt igazi noir, hanem karakterizálása és társadalmi üzenetei miatt is, annak ellenére, hogy mindkettőben szembemegy a műfaj klasszikus elemeivel, mondanivalóival, és amelyek miatt akár „fordított” noirnak is lehetne nevezni.A klasszikus séma szerint az érzéketlen és kegyetlen femme fatale – aki jó néhány esetben mentálisan sem éppen kiegyensúlyozott - az, aki az alapvetően nem bűnözőnek született antihős férfit a rosszra csábítja. Ebben a filmben látszik az, hogy a forgatókönyvírók egyik tagja nő volt, ugyanis itt megfordul ez a felállás, és a film pszichés problémákkal rendelkező férfi főszereplője húzza le az alapvetően nem rosszra született nőt az erkölcsi mocsárba. A Born to Killben a férfi szexuális kisugárzásának nem tudnak a nők ellenállni, és nem a női főszereplő csábít el minden férfit. A többi noirral ellentétben itt a nő az, akinek két életforma között kell döntenie, az erkölcsös, de unalmas és érzelmileg nem kielégítő házasság és egy kapcsolat között egy olyan férfivel, akiről tudja, hogy nem megfelelő számára, és csak a bajt hozza majd rá. A nő nem tud ellenállni a kísértésnek és az izgalomnak, rosszul dönt, és ez elhozza számára szükségszerű végzetét. Több olyan film is van, amiben a nőnek eközött a két lehetőség között kell választania, azonban ez a kérdés talán itt a leghangsúlyosabb. Ezáltal a nő, Helen lesz ennek a filmnek az antihőse, míg Sam pedig a pszichotikus „végzet férfije”. Helen a film folyamán kijelenti, hogy őt nem érdeklik a gyenge férfiak, és csakis egy olyan erőteljes példányra vágyik, aki tudja, hogy mit akar, és azt meg is szerzi magának. Ez a leírás első ránézésre illik Samre, a nagyon impulzív, agresszív, féltékeny és mérges férfire, aki senkinek nem hagyja, hogy lekezelje. Azonban második ránézésre rájövünk, amire Helen nem, mégpedig arra, hogy ez a típus valójában végtelenül gyenge, és csak saját sérülékenységét, valamint törékeny egoját fedi el a fenti tulajdonságaival.A film társadalmi üzenete is más jellegű, mint a noiroké általában. Annak ellenére, hogy a femme fatale és az antihős karakterek neme megfordul, itt mégsem annyira a társadalmi nemi szerepek kérdése körül forog a film, hanem a társadalmi osztályok körül.

Az alacsonyabb sorból származó Sam és Helen nagyon hasonlítanak egy dologban: mindketten többre vágynak nem csak anyagilag, de társadalmilag is. Sam legfájóbb pontja az alacsonyabb társadalmi helyzete, amit csak egy pontig tud ellensúlyozni azzal, hogy minden rajta esett vélt vagy valós sérelmet kegyetlenül megtorol. Ő úgy érzi, hogy a legnagyobb sértést maga az élet követte el ellene azáltal, hogy nem felsőbb társadalmi körökbe született. Helen, akit örökbefogadtak, jó körülmények között nőtt ugyan fel, és az udvarias társaság befogadja, de mégiscsak kívülálló, aki nem rendelkezik saját vagyonnal, azt ugyanis kizárólag örökbefogadói vér szerinti gyereke, mostohatestvére Georgia örökli. Helen egész életében kiszolgáltatott anyagilag, akinek jóléte mindig mások jóindulatától függ. Ebből fakad az is, hogy házasságát csakis a leendőbelije pénze motiválja, miközben egyre nagyobb irigységet táplál Georgia iránt, aki nemcsak a pénzt örökölte, de ezáltal még szerelmét Samet is ő kapja. Ezért nem Samet hibáztatja - hiszen megérti a férfit, ő ugyanezen ok miatt kötött házasságot -, hanem gazdag testvérét. Házassága után már nem Georgiától függ a jóléte, hanem a férjétől, de ezzel tulajdonképpen csöbörből vödörbe került, mert a lényeg, hogy mindig másokra szorul, ami az egyébként nagyon is erős és független Helen legfájóbb pontja. Szinte evidens, hogy Sam és Helen megértik egymást, és a nő még a gyilkosságokat is elnézi a férfinek.A film a fentiek alapján azt sugalmazza, hogy az osztályokhoz alapvetően párosul egy bizonyos erkölcsi szint. Georgia és Fred (Helen gazdag férje) a film legártatlanabb és legjóságosabb karaterei, akik nemesek, és akiknek nincs egyetlen rossz gondolatuk sem. Ők nem ismerik a kétségbeesettséget és kicsinyességet, és nincsenek más emberekkel konfliktusaik. Nem úgy, mint Helennek és Samnek, (de akár ide sorolhatjuk Slezak magánnyomozót is), akik szegénységük folytán állandóan a pénz miatt aggódnak, és amiért bármire hajlandóak, ami természetszerűleg alacsonyabb morális szinttel párosul. Slezak egy olyan szegény bevándorló, akinek még saját irodája sincs, azért aztán fajsúlyos ügyei sem voltak soha. Ezt is csak azért kapta meg, mert a telefonkönyvben az első helyen állt. A magánnyomozó ki is akarja használni szerencséjét, és minél több pénzt akar kisajtolni az ügyből. Mivel tisztában van azzal, hogy megbízója szegény, ezért inkább Sam gazdag(nak gondolt) barátnőjét kezdi el zsarolni. Ezzel nem csak megbízóját, de az igazságot is megcsalja, de ha ez kell a pénzszerzéshez, akkor ezt fogja csinálni. Sam egy bűntudat nélküli gonosztevő, Helen pedig nagyon gyenge, míg Arnett végtelenül korrupt. A filmben mindezek a tulajdonságok alacsonyabb társadalmi helyzetükből, osztályukból fakadnak, és azok egyenes következményei.

Ugyanakkor az is látható a filmben, hogy az alacsonyabb származás nem csak morálisan alacsonyabb szintet indukál, de van egy olyan előnye, hogy az élet sokkal izgalmasabb (legalábbis egy darabig), mint az elefántcsont toronyban élő gazdagoké, akiknek a világon semmi miatt nem kell aggódniuk. A szállásadónőről, az idősebb alkoholista Mrs. Kraft-ról látható, hogy fiatalabb korában valószínűleg egy könnyűvérű nő volt, aki idősebb korában a fiatalabb énére hasonlító lakója, az áldozat Laury szaftos történetein szórakozik. Kettejük laza és dekadens, ugyanakkor vidám életmódja áll szemben a felsőbb osztályok unalmasnak, érzelemmentesnek és távolságtartónak tűnő életmódjával szemben. A film minden összetettsége és fordított karakterizálása ellenére sem hibátlan, vagy teljesen hiteles. A legnagyobb probléma Sam és barátja, Marty karakterével van.

Sam, akit folyamatosan erősnek gondol Helen, valójában végtelenül gyenge ember, aki képtelen érzelmeit kordában tartani. Bár elég jóképű, de mégsem érezhető az átütő erő és sármosság rajta, amivel minden nőt elcsábít. Értehetetlen, hogy a nők miért is vonzódnak hozzá annyira, hiszen igazából ránézésre semmi különös vagy speciális nem látszik rajta. Bár nem volt rossz Lawrence Tierney ebben a szerepben, de nem volt elég jó sem. Helyett egy sokkal karizmatikusabb színészt kellett volna választani Sam karaterére, mert emiatt nem lett annyira jó a film, mint amennyire lehett volna. Tierney a nők bálványeként és pszichopata gyilkosként sem igazán meggyőző.

Marty és Sam baráti kapcsolata is elég homályos, és nincs annyira részletezve, hogy igazán érthetőek lennének Marty motivációi. Az még talán hihető, hogy egy pszichopata gyilkos a barátja, akit szeretne visszatartani a további gyilkosságoktól, ugyanakkor Marty elérkezik arra a pontra, amikor akár már saját maga is gyilkolna azért, hogy barátját megvédje. Az nem derül ki, hogy miért is ennyire fontos számára Sam, hiszen a film nem célozgat arra, hogy barátságnál esetleg közelebbi kapcsolat is lenne köztük, annak ellenére, hogy úgy tűnik, mintha Marty pincsiként ragaszkodna Samhez. Egyszerűen érthetetlen ez a mindenre elszánt védelmező szerepe. Ugyanakkor Elisha Cook Jr.-ra mégsem panaszkodhatunk, hiszen remekül játszott el egy olyan mellékszerepet, aminek nem sok értelme van. 

A film legjobb színésze Claire Trevor volt Helen szerepében, akit gyengesége és mostoha testvére iránti irigysége a bukásra predesztinálja. Alapvetően nem született rossz lány ő, de a kiszolgáltatottsága számítóvá teszi, aminek egyenes következménye erkölcsi lesüllyedése. Claire Trevor viszi a hátán ezt a filmet többrétegű karakterével.Esther Howard alakítja Mrs. Kraftet, aki bizonyos fokig komikus karakterré alakította szerepét, ami nem volt igazán szerencsés dolog, mert ez nem illeszkedik se a film témájába, se a hangulatába.

Az operatőrtől, Robert De Grasse-től láthatunk pár kiválóan (értsd noirosan) fényképezett jelenetet a szélfútta homokdűnéknél, vagy az elhagyatott, kísérteties utcán.

Mindazonáltal a homokdűnés gyilkossági jelenet nem sikeredett a legjobban, aminek azonban nem a fényképezés, mintsem inkább a rendezés volt az oka, mert a jelenet inkább válhatna részévé egy slapstick comedynek, semmint egy pszicho thriller noirnak azáltal, ahogy a jelenet hangulata morbidan komikussá válik. Ez látható a poszt végi videóban.

Összességében a Born to Kill egy jófajta noir kísérlet lett a felcserélt karaktereivel, noirokban nem megszokott üzenetével, azonban a film melodráma részébe több hiba is becsúszott. Mindazonáltal ez nem ront jelentősen a film élvezetéből, és utoljára leginkább azt kívánja az ember, hogy bárcsak egy jobb színész játszotta volna a férfi főszerepet.

Értékelés: 7,5/10

A homokdűnés gyilkosság, ami sajnos átcsúszik egy morbidan komikus jelenetbe: