Time Goes By

One Fatal Hour 1936

2020. június 12. 17:25 - Time Goes By

one_fatal_hour_poster.jpgEz a dráma Humphrey Bogart egyik olyan ritka ’30-as évekbeli filmje, aminek a főszerepét játssza. A One Fatal Hour egy remake, eredetije az 1931-es Five Star Final volt Edward G. Robinsonnal a főszerepben, ami elindította világhódító útjára az olyan filmeket, amelyek a lelkiismeretlen és erkölcstelen, szenzációhajhász médiát állította a története középpontjába. Bár a médium típusa idővel változott a filmekben, míg a Five Star Finalban egy újság, addig a One Fatal Hour-ban egy rádióállomás adja a keretet mindehhez, a médium típusa tulajdonképpen teljesen mindegy, a lényeg a cinikus, manipulatív és álszent hozzáállás, amely célja a nagyobb olvasottság, hallgatottság, nézettség, azaz a nagyobb profit elérése. A film eredetileg Two Against the World címmel készült és 64 perces volt, addig a One Fatal Hour a TCM tévécsatorna 7 perccel rövidebb verziója. Mivel én ez utóbbit láttam, ezért a poszt is erről szól. Az egyik rádióállomás vezetője a nagyobb hallgatottság elérése érdekében sorozat formájában előrángat egy húsz évvel korábbi gyilkossági ügyet, ami végül tragikus következményekkel jár.

New York egyik rádióállomása, a UBC vezetője, „The Voice of the People”, azaz Bertram C. Reynolds (Robert Middlemass) azzal az ötlettel áll elő, hogy előveszi a 20 évvel korábbi, akkor is hatalmas figyelmet kapó gyilkossági esetet, a Gloria Pembroke-ügyet, amiben a nő megölt egy férfit, az esküdtek azonban felmentették a vád alól. Sherry Scott (Humphrey Bogart), a rádióállomás cinikus programigazgatója ígéretet tesz, hogy egy nagyon népszerű és nagy hallgatottságot produkáló rádiós sorozatot kreál az ügyből. Ennek érdekében megbízza Martin Leavenworthot (Harry Hayden), hogy ásson elő minél több információt az ügyről, és írja meg a sztorit egy rádiós sorozat formában. Az egyetlen ember a rádiónál akinek nem tetszik az ötlet, Scott lojális titkárnője, Alma Ross (Beverly Roberts), aki rá is világít főnökének annak erkölcstelenségére és felhívja a figyelmet arra, hogy az eset mögött élő emberek állnak, akiknek az életét tönkre teheti a műsor. Ez már csak azért is igaz, mert a műsor keretében felfedik a bíróság által felmentett Gloria Pembroke mai házas nevét. Ő manapság Martha Carstairs (Helen MacKeller) néven él csendesen egy szerető családban. Férje, James Carstairs (Henry O’Neill) egy bankban dolgozik, lányuk, Edith (Linda Perry) pedig éppen az esküvőjére készülődik egy befolyásos család fiával, Malcolm Sims-szel (Caryle Moore Jr.). A rádióműsor azonban alaposan felforgatja az életüket, ami majd tragikus következményekkel is jár majd… one_fatal_hour_7.pngA manapság már csak a hossza miatt is inkább tévéfilmnek látszó drámát William C. McGann rendezte, aki a filmgyár egyik kevésbé ismert rendezője volt, és leginkább second unit directorként dolgozott. A film már csak rövid játékidejáből kifolyólag is egy gyors ütemű és jó értelemben véve hétköznapi darab, ami a maga idejében nagyon ütősnek és frissnek hatott. Olyannyira, hogy minden B film jellege ellenére a mai napig is érdekes és izgalmas sztorival rendelkezik, nem is beszélve a ma is aktuális témájáról, a szenzációhajhász médiáról. Számos kiváló alkotás született az idők folyamán erről, elég csak Billy Wilder 1951-es filmjére, az Ace in the Hole-ra gondolni Kirk Douglas-szel a főszerepben, vagy az 1974-es a Network c. William Holden-film, esetleg a nagyon látványosan fényképezett 2014-es neo-noirra, a Nightcrawler-re Jake Gyllenhaal főszereplésével. De a világ legjobb filmjének tartott 1941-es Aranypolgár is foglalkozik ezzel a témával. És mint a többi hozzá hasonló film, úgy a One Fatal Hour is meglehetősen pesszimista és komor képet fest az emberiségről, ráadásul happy end nélkül. Mindez 1936-ban, a film megjelenésekor nagyon merész és bátor húzás volt a film készítőitől, hiszen ez a korszak, a 30-as évek második fele még az olyan ártatlan és szinte meseszerű mozik korszaka volt, mint a Robin Hood vagy az Óz a nagy varázsló.

A One Fatal Hour ráadásul – bár talán egy fokkal kevésbé, mint a későbbi hasonló típusú alkotások – nem csak a médiát, a csatornák tulajdonosait, dolgozóit teszi felelőssé a felelőtlen és lelkiismeretlen szenzációhajhászásért, hanem a hallgatókat is, azaz az átlagembert, hiszen az ő igényeiket próbálják kielégíteni. Mint ahogy a rádió hallgatottsága is megnőtt, amikor előveszik a Gloria Pembroke-ügyet. Az emberek egy része a pletykákra éhes, másik része egy kis izgalomra, esetleg borzongásra vágyik unalmas életében, és van egy jó nagy rész, amelyik végtelenül álszent módon erkölcsileg akar ítélkezni mások felett - főleg ha az egy nő - , mivel csak ezáltal érzi valakinek magát, egy olyan embernek, akire a társadalomnak szüksége van. Egyszóval nem létezne szenzáció hajhászós bulvármédia a kereslet nélkül, de úgy is meg lehet közelíteni, hogy esetleg létezhetne minőségi média, ha éppen nem az ellenkezőjére lenne igény és kereslet.one_fatal_hour_6.pngPersze ezzel ma már elmélet szintjén mindenki tisztában van, azonban ettől függetlenül szinte mindenki nagy valószínűséggel kattint előbb egy olyan cikkre, amiben az angol királyi családon belüli ellentétekről írnak, mint egy valóban minket érintő akár közéleti, akár kulturális posztra. Az ilyen kattintásoknál az ember nem is érzékeli, hogy mennyire hozzájárul a bulvármédia mindent uraló hatalmához, még akkor is, ha a cikk nem kimondottan rosszindulatú. A One Fatal Hour, és a többi hasonló film előnye az, hogy ezt a láthatatlan társadalmi hatalmat lebontják egyéni szintre, ahol a néző szembesülhet azzal, hogy egy-egy ilyen kattintás vagy rádiós műsor hallgatása kinek és hogyan teszi tönkre az életét.

Ez az 1936-os film azért is nagyon jó, mert bár azóta jelentős műszaki fejlődésen ment át a világ, új médiumok, a tévé, az internet jöttek létre közben, de a lényege mindegyiknek ugyanaz, mint ami ebben a 84 éves filmben látható: bármit a nagyobb hallgatottságért. Már számtalan régi film elemzésénél meg kellett, hogy állapítsam, hogy nincs új a nap alatt, mivel az emberiség sajnos valójában ugyanolyan maradt minden látszólagos (műszaki) fejlődés ellenére.

És már nagyapáink is tudták 1936-ban, hogy hogyan is lehetne minél többet kihozni egy ötletből: készítsünk belőle sorozatot. A filmben szereplő sorozat (végtelenül cinikus) címe pedig nagyon sokat mondó, Sin Doesn’t Pay, azaz a Bűn nem kifizetődő. Ami nyilvánvalóan az, hiszen ettől a bűnügytől remélnek minél nagyobb hallgatottságot, azaz több pénzt a csatornánál, miközben azt is tudják, hogy az emberek egy jó nagy része ítélkezni fog a náluk nagy valószínűséggel sokkal erkölcsösebb életet élő és becsületesebb nő felett, aki egyébként részeges férjét ölte meg önvédelemből. És akinek a negatív társadalmi megítélése az összes többi családtagjáét érinti majd. És ezzel a rádiós állomás nagyobb bűnt követ el, mint a nő valaha, aki kiszolgáltatottsága miatt kényszerült ölni, ellenéttben a hatalmával visszaélő rádióállomás tulajdonossal. one_fatal_hour_5.pngA forgatókönyvet Michael Jacoby írta Louis Weitzenkorn 1930-as színművéből, a Five Star Finalből, amiből az 1931-es filmverzió is készült. A szkript éles és helyenként cinikus szövege nagyrészt nem csak, hogy nagyon hasonló, de lényegében ugyanaz, mint az 1931-es változatban, abból inkább csak pár káromkodást vettek ki a két film között az 1934-ben életbe lépő cenzúra miatt. És emiatt van az is, hogy a régebbi verzió talán még rosszabbnak, még cinikusabbnak mutatta be a média működését, amin itt egy kicsit finomítottak. A forgatókönyv a játékidő rövidsége és a cenzúra ellenére is jól működik, aminek az lesz az eredménye, hogy a történet még 84 év után is hatással lesz a nézőjére és hozni tudja a benne lévő drámai hatást. Mindezt a karakterek sorsán keresztül érezhetjük át a legjobban.

A történet középpontjában három páros sorsa áll, akinek az élete alapvetően változik meg a rádiós műsor hatására. Mégpedig mindannyian veszítenek valamit.

A korábbi gyilkos, jelenlegi nevén Martha sikerrel kezdett új életet alkoholista férje megölése után jelenlegi férje mellett, aki természetesen ismeri múltját. Ők mindent veszíthetnek azzal, hogy a rádióállomás néven nevezte őket. A férj a munkáját, azaz a megélhetésüket, de akár az életüket is. A második páros a házasságukra készülődő fiatalok, Martha lánya, Edith és jövendőbelije, egy gazdag család örököse, Malcolm. Ők elsősorban a boldogságukat, ha a vőlegény szüleinek sikerül a rádióműsor után megakadályozni a készülő házasságot, de elveszíthetik az örökséget is. És persze ott van a film főszereplője, a programigazgató Sherry Scott és titkárnőjének párosa, akiknek a becsületük és a moralitásuk forog kockán.one_fatal_hour_1.jpgSherry Scott, a rádióállomás cinikus okos fickója kezdetben együttműködik főnökével, a kapzsi Reynoldsszal, azonban a későbbiekben megszólal a lelkiismerete. Ez a karakter nagyon emlékeztet Humphrey Bogart néhány későbbi filmjének karakterére, többek között az 1952-es Deadline – USA szintén cinikus, de etikus újságíró főszerkesztő karakterére, aki megpróbálja egy újság színvonalát és moralitását megőrizni egy olyan emberrel szemben, akinél ezek nem szempontok. Sherry Scott karakterének legfontosabb jellemzője, hogy megpróbál egyensúlyozni a munkahelyi kötelezettség, és az ezzel járó pénz, valamint az elvei és becsülete között, miközben tudja azt, hogy az általa felügyelt rádiósorozat lerombolhatja egy (ártatlan) család életét. Ez a szerep egy jó lehetőség volt a sztár státuszt még nem elérő, a ’30-as években főleg gengszter mellékszerepeket játszó Humphrey Bogart számára, hiszen bár ez is egy B film, de mégiscsak főszerepet játszhatott, ami ráadásul nem gengszterszerep. És élt is a lehetőséggel, hiszen remek alakítást nyújtott, ráadásul mindezt itt még nagyon jóképűen. Megint csak felmerülhet a nézőben a kérdés, hogy Jack Warner, a Warner Bros Stúdió vezetője miért nem látta meg benne a háború előtt a vezető színész képességet? Teljesen érthetetlen, hiszen itt is messze kirí a többi színész közül, és viszi a hátán a filmet, még úgy is, hogy nagyon sok jelenetben, főleg a film középső részén, ami leginkább a Carstairs családról szól, nincs is benne, tehát nem szimplán a vásznon töltött idejével dominálja a filmet, hanem játékával. Karakterének cinikussága pedig remekül állt neki.

Scott:Túl régóta dolgozom Reynoldsnak ahhoz, hogy szégyelljem magam.”

A film másik érdekes karaktere, Scott titkárnője, Alma egy amolyan proto-feminista karakter. Ő ugyanis – nő létére 1936-ban – nem csak, hogy dolgozik, de iszik és cigizik is, sőt, még a munkahelyére is egyszer berúgva megy be, hogy beolvasson a főnökének, azaz Humphrey Bogartnak, akit az életben mindig is lenyűgöztek a piálós nők. Ez a jelenet a poszt végi videóban látható. Alma moralitása áll egyedül azon a szinten a rádió dolgozói között, hogy már a műsor indítása előtt figyelmezteti főnökét arra, hogy ez az adás életeket tehet tönkre, és ő az egyetlen, aki ezt női oldalról közelíti meg:

Alma:Óh, az embereket mindig is érdekelte egy nő keresztre feszítése.”

Ezzel a  megjegyzéssel arra célzott, hogy a társadalom egy része mindig is imádta a nőket erkölcsileg megítélni / elítélni, miközben ugyanazt a férfinál teljesen természetesnek veszik. A film egyik jelenetében, ugyanez a berúgott Alma telefonon keresztül olvas be a prédikátor-típusú dr. Leavenworthnek, aki fejét csóválván a részeg nőn, leteszi a telefont, majd teljes természetességgel felveszi a saját üveg piáját a telefon mellől. A filmben Alma képviseli Scott lelkiismeretét és erkölcsi iránytűjét, aki soha nem fogja vissza magát, amikor be kell olvasni valakinek. Beverly Roberts filmszínésznői karrierje sajnos csak három évig tartott, utána visszament a színházba, majd a tévébe. Sajnos, mert nagyon szórakoztató volt az egyébként nem túlságosan előnyös külsővel rendelkező Roberts a nagy szájú proto-feminista karakterében.one_fatal_hour_3.pngA mellékszereplők közül Harry Hayden volt a legjobb dr. Leavenworthként, akit a sorozat megírásával bíz meg Scott, és aki meg is látogatja Carstairséket, magát tiszteletesnek kiadván férkőzik a házaspár bizalmába. Nagyszerűen játszotta alattomos karakterét, átadván annak moralitásának teljes hiányát, aki kihasználja egy, a múltját végre a háta mögött hagyó (vagy hagyni akaró) nő bizalmát és aggodalmát.

A többi színész játékán már látszik, hogy mindannyian B vonalas színészek voltak, és általában ennek megfelelően túljátszották szerepeiket. Ilyen volt Robert Middlemass, aki a rádióállomás kapzsi tulajdonosát, Mr. Reynoldsot játszotta. Reynolds az a típusú hatalommal rendelkező ember, aki nagy ívben tesz a társadalmilag alatta lévőkre, azokra, akikből meggazdagodik. Legfeljebb elutazik egy kis időre kipihenni a fáradalmakat. Vagy ha nagyon muszáj, akkor ad valami kis alamizsnát az általa tönkretett embereknek, magát nagyvonalúnak érezvén. Hasonlóan túljátszotta a szerepét Henry O’Neill és Linda Perry is a fiatal jegyespár tagjaiként, Helen MacKeller hibája viszont inkább abban állt, hogy nem volt igazán képes arra, hogy több szimpátiát hozzon karakterének, az ex-gyilkos feleségnek.

William C. McGann lehet, hogy csak véletlenül, de a forgatásra nagyon rövid rendelkezésre álló idő, és inkább a tévéfilmekre jellemző 1 órás játékidő ellenére egy – különösen a maga idejében - éles és metsző filmet készített a szenzációhajhász médiáról, ami a mai napig, 84 évvel később is aktuálisnak és modernnek hat. A dicséret akkor is megilleti a filmet, ha az alacsony költségvetésnek több szemmel látható jele is van, bár Sidney Hickox operatőr megpróbálta ezt fekete-fehér fényképezésével kicsit elrejteni, valamint általános vélemény szerint elmarad az eredeti 1931-es verziótól, hozzátéve azt, hogy az összehasonlítás nem teljesen fair, mivel a korábbi változat készítőinek még nem kellett figyelemmel lenni a cenzúrára. A One Fatal Hour egy végtelenül alulértékelt, ugyanakkor időtálló film, nem is beszélve főszereplőjéről, a fiatal és jóképű, de már most is kiváló alakítást nyújtó Humphrey Bogartról.

Sajnos csak meglehetősen rossz minőségben fellelhető a film, és annak is csak a One Fatal Hour - féle 58 perces verziója, de minden régi film és Humphrey Bogart rajongónak érdemes megnézni.

Értékelés: 8/10

A részeg Alma és főnöke szájalása, amiben Bogart kijelenti,hogy ő jobban bírja a piát:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr5115806394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása