Time Goes By

A gengszter filmek születése

2014. szeptember 03. 09:55 - Time Goes By

Bár már a némafilmek időszakában is volt pár olyan film (pl Underworld 1927), ami felfogható gengszter vagy maffia filmnek, a műfaj világhódító útjára mégiscsak a hangos filmek kezdeti időszakában, a '30-as évek elején indult. Ezek a korai gengszter filmek alapvetően határozták meg a későbbi film noir műfaján belüli, valamint a modern maffiáról ill. alvilágról szóló filmeket is. A három alapmű, ami elindította ezt a folyamatot, pedig nem más mint az 1931-es A kis cézár (Little Caesar), és A közellenség (The Public Enemy), valamint az 1932-es A sebhelyesarcú (Scarface) c. filmek. 

Mindhárom úgynevezett pre-code film, ami azt jelenti, hogy még az 1934-ben bevezetett Hays-code előtt készült, ami a későbbiekben cenzorálta a hollywoodi filmeket egészen 1968-ig, amely miatt nagyon ártatlannak tűnnek a kor filmjei, mivel semmilyen "erkölcstelennek" minősülő dolgot nem lehetett ábrázolni bennük. Az '50-es évek végétől kezdve már kezdett lazulni a szabályozás néhány bátor hollywoodi rendező, a televízió és a külföldi filmeknek köszönhetően. A későbbi cenzúra miatt lehetséges az, hogy a '20-as évek végétől 1934-ig készült hollywoodi filmekben sokkal több erotikát, intenzív erőszakot, homoszexualitást, drog használatot, valamint minden olyan dolgot láthatunk, amit később erkölcsre károsan hatónak minősítettek, mint a Hays-code után készült filmekben. Ezek közé tartozott az is, hogy ebben a három korai gengszter filmben a főszereplőket minden hibájuk ellenére sokan hősöknek látták, valamint az a tény, hogy mind a három főszereplőnek volt valamilyen szexuális frusztrációja.Mervyn Leroy filmje, A kis cézár (Little Caesar) főszereplőjét, Edward G Robinsont ez a film indította el a sztárság útján, és aki 50 éves pályafutása alatt több, mint 100 filmben szerepelt. Karrierjének első szakaszában a '30-as években a gengszter filmek voltak a meghatározóak, későbbiekben pedig rengeteg film noirban is szerepelt (pl: Nő az ablak mögött, Vörös utca, Key Largo stb.). Robinson életmű Oscar-díjat kapott halála után 1973-ban, és a legnagyobb hollywoodi sztárok listáján a 24. helyen áll.

A történet egy ambiciózus kisvárosi bűnözőről, Ricoról (Edward G.Robinson) és barátjáról, Joe Massararól (Douglas Fairbanks, Jr.) szól, akik a nagyvárosba költöznek és csatlakoznak Sam Vetton (Stanley Fields) bandájához, miközben Joe valójában táncos akar lenni, és szerelmes lesz táncpartnerébe, Olgába (Glenda Farrell). Hamarosan Rico válik a banda főnökévé, akit innentől már Kis Cézárként emlegetnek és egyre közelebb jut a maffia legnagyobb főnökéhez, Pete Montanához (Ralph Ince). Miközben Joe próbál elszakadni a bandától és annak tevékenységétől, azonban szemtanúja lesz annak, ahogy egy rablás során Rico - Joe legnagyobb döbbenetére -, megöl egy rendőrtisztet. Rico aggódik, hogy barátja túl sokat tud, ezért utasítja Joe-t, hogy hagyja ott a barátnőjét és csatlakozzon a ganghez. Joe ezt megtagadja, és miután más választása nem nagyon van, Olgával úgy döntenek, hogy együttműködnek a rendőrséggel...Ricot, aki rablásokkal és gyilkosságokkal jut fel a gengszter szamárlétrán, több dolog is gyengévé tesz, ami később a végzetét okozza. Egyrészről jobban vágyik a tiszteletre és elismerésre, mint a pénzre, valamint szexuális frusztrációja, ami nem más, mint hogy vonzódik Joehoz  Ezt több módon is sejteti a film: egyrészről Rico negatív és megvető kijelentései a nőkről és általában a nőkkel való romantikus kapcsolatról, másrészről Joe iránti szeretete, akivel valahogy mindig elnézőbb, mint bárki más iránt. Amikor már tiszta számára, hogy Joe együttműködik a rendőrséggel, akkor sem képes a veszélyt "elhárítani" egy kemény gengszterhez illően. Nem tudja megölni Joe-t. A film W.R. Burnett regényén alapult, és az író, aki Rico figuráját kifejezetten heteroszexuálisra írta könyvében, annyira felháborította a film sugalmazása Rico rejtett homoszexualitásáról, hogy tiltakozó levelet írt a stúdió producereihez.A szintén 1931-es William A. Wellman rendezte A közellenség (The Public Enemy) is elindított valakit a hírnév felé, és ez a színész nem más, mint James Cagney, akiről Orson Welles nyilatkozta később, hogy "talán a legnagyobb színész, aki valaha is feltűnt a kamera előtt". Háromszor jelölték Oscar-díjra, amiből egyszer, az 1942-es Yankee Doodley Dandyért meg is kapta. Az AFI legnagyobb hollywoodi színészek listáján pedig a 8. helyen áll.

A film két főszereplője Tom Powers (James Cagney) és barátja, Matt Doyle (Edward Woods), akik már fiatalon a bűn útjára lépnek, amikor is kisebb lopásokat követnek el. Természetesen felnőtt korukban sem javulnak meg, de ekkor már nagyobb pénzben játszanak. A szesztilalomnak köszönhetően megszedik magukat, amikor beállnak Paddy Ryan (Robert Emmett O'Connor) tiltott alkohol kereskedelmet folytató csapatába, aki Samuel "Nails" Nathan (Leslie Fenton) gengszterfőnökkel áll kapcsolatban. Tom otthon kitalál egy fedősztorit, hogy honnan szerzi a pénzt, de bátyja, Mike (Donald Cook) rájön a pénz eredetére. A testvérek között az eredetileg sem túl jó kapcsolat emiatt még jobban megromlik. Közben Tom és Matt megismerkedik két fiatal lánnyal, Kittyvel és Mammieval (Joan Blondell), akikkel kapcsolatot kezdenek. Tom azonban hamar ráun Kittyre, és inkább a ribancosabb Gwen (Jean Harlow) köti le figyelmét. Amikor azonban Tomék bandájának főnöke, Nathan véletlenül meghal egy lovas balesetben, a rivális gang úgy gondolja, hogy eljött az idő, hogy átvegyék a területet, és kitör a maffiaháború...

A közellenség nem egy szokásos "felemelkedés majd bukás" típusú maffiatörténet, ugyanis Tom és Matt nem vágynak hatalomra, mint a legtöbb gengszterfilm főszereplője, akiknek általában ez a legfontosabb motivációja. Tomék nem törekednek felfelé, inkább csak kisstílű alakok, akik élvezik a hirtelen jött pénz nyújtotta kényelmes életet. A film még ott is próbálja kerülni a gengszterfilmes kliséket, hogy Tom és Matt nem voltak igazán szegények gyerekkorukban sem, átlag családból jönnek, tehát az nem lehet "mentő körülmény" a cselekedeteikre, hogy nem volt más választásuk. Ezt tulajdonképpen Mike, Tom testvére szimbolizálja leginkább a filmben, aki ugyanolyan háttérrel rendelkezik, mint a bűnöző Tom, akivel szemben ő háborús hőssé és becsületes emberré válik. A film érdekessége, hogy a főszerepet eredetileg a Mattet játszó Edward Woodsnak szánták, ám, amikor William Wellman rendező látta Cagney képességeit, akkor megcserélte a két színészt. (A gyerek szereplőket viszont nem, és ezért van az, hogy a gyerek Tom inkább hasonlít Edward Woods-ra, semmint Cagneyre.)

Tom Powers szexuális és egyéb frusztrációja a nőverésben nyilvánul meg, személyiségének ezt a részét mutatja be a film híres/hírhedt jelenetében, amikor Tom Powers egy grapefruitot nyom Kitty arcába, ami a fenti videóban látható.Az 1932-es Howard Hawks film, A sebhelyesarcú (Scarface) főszereplője a hatszoros Oscar-díj jelölt Paul Muni, aki első jelölését már az első filmjéért, az 1927-es The Valiant-ért megkapta, ami még félig néma-félig hangos film volt. A sebhelyesarcú rendezője pedig nem más, mint az a Howard Hawks, aki felfedezte Lauren Bacallt a későbbiekben, és olyan további filmek fűződnek a nevéhez, mint a The Big Sleep, vagy a To Have and Have Not.

Tony Camonte (Paul Muni) nagyon agresszív és ambiciózus gengszter a chicagói alvilágban, aki miután megöli a főnökét, Big Louist, a város déli oldalának maffiafőnökének, Johnny Lovo (Osgood Perkins) jobbkezévé válik. Ő figyelmezteti Tonyt, hogy tartsa távol magát az északi oldaltól, amit a város másik nagy maffiacsaládja irányít. Tony azonban leszámol az északi bandával, és átveszi a területüket. Johnny amikor érzékeli, hogy Tony már az ő pozíciójára is veszélyes, elhatározza, hogy leszámol vele, de Tonynak sikerül meglépnie, majd barátja, Guino (George Raft) segítségével megöli Johnnyt. A hatalom mellett Johnny barátnőjét Poppyt is "átveszi". A csúcsra jutása azonban már a vég kezdete. Tonynak van egy gyengéje, ami végül a bukását okozza, és ez nem más, mint természetellenes vonzalma húga, Cesca (Ann Dvorak) iránt, akit túlságosan is védelmezni akar. Megtiltja neki, hogy eljárjon hazulról és férfiakkal flörtöljön...

Minden kétséget kizáróan a Scarface volt a pre-code periódus legerőszakosabb gengszter filmje. Nem csak azért, mert ebben a filmben gyűlnek a holttestek a leggyorsabban, a legmagasabbra és a leglátványosabban a három közül, hanem Tony végtelenül, már-már pszichopatán agresszív karaktere miatt is. A Sebhelyesarcú kimondva-kimondatlanul Al Capone életén alapul, aki egyébként annyira kedvelte a filmet, hogy volt egy eredeti tekercse otthon. A történet egy tipikus "felemelkedés majd szükséges bukás' jellegű maffiasztori, de ahogy az előző kettő filmben, itt is van a főszereplőnek valami szexuális problémája: Tony perverz módon vonzódik húgához, Cestához. A film egyik jelenetében, miután csókolózáson kapja Cestát egy férfivel, azt mondja neki, hogy "Nem akarom, hogy bárki is rád tegye a kezét" majd később még erőszakosabban letépi róla a ruhát. Cesta, aki érzékeli és tisztában van Tony nem teljesen természetes "testvéri" szeretetének okával, próbál menekülni ugyan a domináns férfi elöl azáltal is, hogy férjhez megy, a film végén azonban realizálnia kell, hogy nem is olyan sokban különbözik Tonytól. Végül ez az abnormális testvéri kapcsolat okozza mindkettejük végzetét.

A filmek időrendi sorrendje egyben fordított 'erőszakossági' sorrend is, a mai napig az 1932-es Scarface az egyik legmaszkulinabb és legerőszakosabb gengszterfilm, amit valaha Hollywoodban készítettek.

Tony és Cesta két jelenete a Scarface-ből: 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr486655025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása