Time Goes By

Holtan érkezett (D.O.A.) 1950

2014. szeptember 24. 18:16 - Time Goes By

Nem sok film noir kezdődik izgalmasabban és hatásosabban, mint a Rudolf Maté (szül. Mayer Rudolf) rendezte Holtan érkezett (D.O.A).

Frank Bigelow (Edmond O'Brien) végigsétál a rendőrőrs folyosóján, hogy jelentsen egy gyilkosságot:

"Frank Bigelow: Jelenteni szeretnék egy gyilkosságot.

Nyomozó: Üljön le. Mikor követték el ezt a gyilkosságot?

Frank Bigelow: San Franciscoban, tegnap éjjel.

Nyomozó: Kit öltek meg?

Frank Bigelow: Engem."

Ígéretesen indul a film, és nem csalódunk a folytatásban sem, amit a főszereplő szemszögéből és visszatekintéséből ismerhetünk meg. Frank Bigelow könyvelő, közjegyző és ügyvéd, aki egy hetes szabadságot engedélyez magának San Franciscoban. Titkárnőjét és egyben barátnőjét Paulat (Pamela Gibson) nem viszi magával, mert egy kicsit tőle is szabadulni szeretne. A szállodájában első éjjel összebarátkozik egy társasággal, akikkel elmegy bulizni egy zenés mulatóba. Másnap reggel nem érzi túl jól magát, de ezt először a másnaposságnak tulajdonítja, később azonban elmegy egy orvoshoz, aki a legnagyobb döbbenetére közli vele, hogy maximum pár napja van vissza, mert méreg került a szervezetébe, ami már felszívódott, és semmit se lehet ellene tenni. A második orvos megerősíti az első szakvéleményét, és közli Bigelowval, hogy jelentenie kell a rendőrségen, mert nagy valószínűséggel szándékosan mérgezték meg. Bigelow azonban elrohan, némi kétségbeesett futás San Francisco utcáin után elhatározza, hogy a dolog végére jár és kideríti, hogy ki és miért akarja ennyire a halálát...A Holtan érkezett egy igazi low budget film noir, amelyet Robert Siodmak 1931-es német Der Mann, Der Seinen Morder Sucht c. filmje inspirált. A D.O.A. korántsem egy tökéletes film, ugyanakkor a közepes karakter kidolgozás és színészi játék mellett mégis a klasszikus noirok közé tudott emelkedni. Ez elsősorban a csavaros történetnek, a kiváló atmoszféra teremtő sötét és komor fényképezésnek, a mániákus és paranoid hangulatának és ütemének, az esetenkénti ironikus humorának, és nem utolsósorban film történeti érdekességeinek köszönhet.

A D.O.A. egyik legnagyobb erőssége és unikuma a történet elbeszélése. Nagyon sok film noir kezdődik azzal, hogy meghal a főhős, majd ezután flashbackben megismerhetjük a sztorit a halál mögött. Itt azonban a főhős valahol élet és halál között van, amiből következik a film egyik legnagyobb erénye: a sötét és feszült atmoszféra, valamint a főszereplő mániákussága, ahogy versenyt fut az idővel és a halállal. Azt nem árulom el, hogy meghal-e a film végén, vagy esetleg túléli, de a legjobb az egészben, hogy akármelyik is történik, meglepi a néző. Russell Rouse és Clarence Greene forgatókönyvírókra azt hiszem nem lehet panasz. A történet egy rövid bevezető szakasz után nagyon felgyorsul miután a főszereplő megtudja, hogy megmérgezték, szóval ez sem az a noir, ami mellett kötögetni lehetne.

Mint általában azok a filmek, amelyeknek rendezője operatőrként kezdte filmes pályafutását, mint Rudolf Maté, vizuálisan nagyon jók szoktak lenni, és ez alól a Holtan érkezett sem kivétel, mert látványvilágában nagyon sok híresebb noirt leköröz.Ehhez természetesen a film operatőre Ernest Laszlo is hozzájárult és számos nagyszerűen fényképezett jeleneteket produkált nekünk. Az egyik legjobb, amikor Bigelow San Francisco utcáin rohan, miután megtudja, hogy megmérgezték. A jelenet nemcsak az operatőr kiválóságát bizonyítja, de filmtörténeti érdekessége is van. A filmkészítők ugyanis nem kértek forgatási engedélyt a jelenet felvételéhez, egyrészről a szűkös budget miatt, másrészről mert úgy gondolták, hogy ezáltal sokkal élethűbb lesz a felvétel. Jól gondolták. O'Brien, miután közölték vele a halálos diagnózist, elkezd rohanni először a járdán, sokszor majdnem fellökve a láthatóan megzavarodott és felháborodott járókelőket, majd később az úton rohan, át a túloldalra, végül megpihen egy újságos stand előtt, kissé ironikusan a "Life" magazinok mellett...

A film másik érdekessége, hogy először láthatunk hollywoodi filmben olyan zenerajongókat, akikre manapság azt mondanánk enyhe túlzással, hogy pogózik. A beatkorszak kezdete felé közeledünk, és igaz ugyan, hogy itt még jazz zenére megy a fejrázás, de a filmtörténetben először itt használják a "beat" szót, annak zenei értelmében.

A D.O.A. gyengeségei közé tartozik a gyengébb karakter kidolgozás és színészi játék. Valószínű, hogy a 83 perces játékidő is az oka, na meg az a szándék, hogy inkább a film mániákus atmoszférájára helyezzék a hangsúlyt, nem maradt igazából elég idő és hely a karakterekre. Ráadásul Frank Bigelow, a főhős nem igazán az a főhős, aki bármilyen formában is megdobogtatná az ember szívét. Bár semmi probléma nincs vele, valahogy mégsem annyira szimpatikus karakter, hogy nagyon együtt éreznénk vele.Bigelow egy átlag ember, átlag melóval, átlagos barátnővel, akit nem is értékel a film elején, igazából a halál árnyékában kezd el élni. Ekkor válik energikussá és találékonnyá. Bigelow egy elátkozott ember, akinek meg vannak számlálva a percei, és aki innentől kezdve már nem foglalkozik illemmel, és egyéb szabályokkal. Ekkor jön rá, hogy valójában szerelmes a barátnőjébe, akitől a film elején még szabadulni akart.Szerencsére nem túl erős és jelentős a szerelmi vonal, mert ez a film egyik gyengesége. Szerintem teljesen felesleges ebben a gyors tempójú noirban, nem ad túl sok pluszt a filmhez, inkább csak elvesz némi időt a fontosabb dolgoktól. Edmond  O'Brien bemutatja ugyan a félelemet, a dühöt, a sokkot, és a mániákusságot karakterében, hol jól, hol kevésbé jól, néha túljátszva, de ő nem annyira különleges színész, aki szimpatikussá tudna tenni még egy alapjában véve pozitív, vagy legalábbis semleges karaktert.

A többi szereplőről is hasonlókat lehet elmondani, de van egy, aki szerintem kifejezetten rossz volt. Én Neville Brandet nagyon nem szerettem, mert rettenetesen túljátszotta és ezáltal inkább nevetségessé, semmint félelmetessé tette a pszichopata bérgyilkos, Chester karakterét. 

A Holtan érkezett egy nagyon erős kezdéssel rendelkező, izgalmas és második felében pörgős mystery film noir, aminél kétségkívül van egy csomó jobb noir, ugyanakkor a maga low budgetjéből nemcsak eleget, de sokkal többet kihozott, mint kategóriájának legtöbb tagja, kivéve talán a Detourt.

Értékelés: 8/10

A film angolul a Youtubeon végignézhető:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr336722091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2020.01.09. 07:04:08

Hát... 20 év után sikerült bepótoljam ezt a filmet, és basszus, ilyen egy igazi film. Érdekes, meg leköt, 70 év távlatából. Persze látni a gyengeségeit, de attól még élvezhető 2020-ban is. Basszu a jövőben élek.
Biglow nemhogy nem pozitív, de szerintem kifejezetten antipatikus karakter, kb Hitchcock North by Northwestjének főhőse volt ilyen (ugyanaz a magyar hangja) . Semmi szerethető nincs benne, de Hitch ezért zseni, elérte, hogy megszeressem, Biglowt semmiért nem lehet szeretni, szóval hazánkfia nem zseni. Igazából azt se értem mi baja van? Fárasztja, hogy a topmodell barátnője, aki a titkárnője is egyben (micsoda közhely)? Azután meg 20-30 percig azt se tudni miről akar szólni a film.

Én nem éreztem low budgetnek, min látszik ez? Hogy nem Bogart játszik benne? Pl. rengeteg helyszínt használnak. Tényleg csak a nem ismert színészek ami kilóg.

Tuti meg kell nézzem még egyszer, mert szerintem zavaros egy kicsit, hogy lényegében mindenki hazudik, mindenki ludas akivel találkozik, és így megmérgezni valakit, ahogy a filmben, hát így csak forgatókönyvírók tudnak.

De nem bánom, hogy láttam. Jó ilyen filmeket nézni.

BÚÉK!
süti beállítások módosítása