Time Goes By

A szerencseforgató (The Cooler) 2003

2020. szeptember 29. 13:57 - Time Goes By

the_cooler_poster.jpegAlec Baldwinnak köszönhetően Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában ezt a neo-noir drámát, aminek címszerepében William H. Macy alakít egy kaszinóban dolgozó szerencseforgatót, akinek az a dolga, hogy már csak puszta jelenlétével is megszakítsa minden körülötte játszó és nyerősorozatban lévő játékos szerencséjét. A született vesztes Cooler minderre pedig azért képes, mert annyira nagy adag jutott neki a rossz szerencséből, hogy még fertőzni is képes vele.  

Bernie Lotz (William H. Macy) a világ legszerencsétlenebb ex-szerencsejátékosa és legnagyobb lúzere Coolerként, azaz Szerencseforgatóként dolgozik abban a kaszinóban, ahol korábban hatalmas adósságot halmozott fel, így törlesztvén a kaszinó vezetőjének, Shelly Kaplownak (Alec Baldwin). Már csak egy hét munka van vissza a tartozásából, és be is jelenti távozási szándékát Shellynek, aki azonban nem szeretné elengedni a világ legsikeresebb szerencseforgatóját, hiszen Bernie „fertőző” lúzersége rengeteg veszteségtől kímélte meg a kaszinót. Shelly egy old-school-jellegű kaszinófőnök, aki a régifajta kaszinós babonákban és nem utolsó sorban a régifajta maffiatípusú megoldásokban hisz, ezért kettejük együttműködését azzal kezdte, hogy eltörte Bernie térdkalácsát a tartozásai miatt. Későbbi közös munkájuk során megkedveli Bernit, hiszen ugyanahhoz a régi világhoz tartoznak, és így már csak „nosztalgiából” is ragaszkodik hozzá, ezért titokban megbízza Nataliet (Maria Bello), a kaszinó egyik pincérnőjét azzal, hogy próbálja meg Berniet a kaszinóban tartani azzal, hogy elcsábítja és kézben tartja. Az események azonban nem várt fordulatokat vesznek, amikor Bernie és a nő egymásba szeretnek, ráadásul a kaszinó maffiához kötődő tulajdonosai felvesznek egy Harvardon végzett fiatal üzleti tanácsadót, Larry Sokolovot (Ron Livingstone) hogy modernizálja a kaszinót, amit szeretnének családbaráttá tenni, és így belesimulni Las Vegas „modern” stílusába. Shelly minden porcikája ellenzi a régi típusú kaszinó eldisneysítését…the_cooler_1.jpegWayne Kramer elsőfilmes író és rendező alkotása mindössze 4 millió dollárból készült, azonban a kiváló színészgárdának köszönhetően „A” filmes érzetet hozott ki ebből a neo-noir crime dráma és comedyből. Kramer számos olyan elemet felhasznál a történetében, ami első hangzásra furcsának tűnhet a nézőnek, azonban teljesen elterjedt volt azokban az időkben, amikor még a maffia kezében volt minden kaszinó Las Vegasban, és amikor azokat még a régi „tradíciók” alapján irányították. Nagyrészt persze most is az ő kezükben van, csak mindezt már legális és hatalmas cégek részvényeseiként birtokolják, és általában olyanok irányítják, akik a Harvard business szakán szerezték a diplomájukat, ellentétben az ún. old school, azaz régi típusú kaszinóvezetőkkel szemben, mint amilyen pl. Robert de Niro karaktere volt a Casinoban című 1995-ös Scorsese-filmben, vagy Shelly Kaplow itt. Ez utóbbinak azonban nehezebb a dolga, mert ő már egy olyan időszakban dolgozik a maffiának kaszinóvezetőként, amikor már azok is családi-jellegű és mindenki által elérhető és kedvelhető szórakoztató központot szeretnének üzemeltetni a régi vágású szerencsejáték és prostitúción alapuló és a legpénzesebb kuncsaftokat megszólító vevőkör helyett.

A régi vágású kaszinókban mind az üzemeltetők, mind a játékosok nagyon erősen hittek a szerencsejáték-babonákban, amelyek közül kettő nem csak megjelenik a filmben, de a narratíva legfontosabb részei, olyannyira, hogy ezek köré épül a történet.

Az egyik ilyen már a címben is megjelenik, ez pedig a „cooler” kifejezés, amit magyarra elég nehéz frappánsan magyarra fordítani, a szerencseforgató elég nehézkesnek és erőltetettnek hat, de én sem tudnék ennél jobbat, ami kifejezi a szó jelentését ebben a kontextusban. A lényege, hogy ez egy olyan személy, a kaszinó alkalmazottja, akinek az a dolga, hogy puszta jelenlétével „lehűtse” a kuncsaftok szerencséjét, ha azok éppen túl sok pénzt nyernének el a háztól. Minderre pedig saját szerencsétlen és lúzer személyisége predesztinálja, amiben egyértelműen Bernie Lotz a világ legjobbja. Bernie karakterét a film már a bevezető képsorokkal és az első jelenettel is megalapozza, amiben azt láthatjuk, hogy egy sántikáló férfi a kaszinó bárpultjához sétál, miközben megérint egy olyan asztalt, ahol a kuncsaftok éppen hatalmas nyerőszériában vannak, hogy aztán a következő pörgetés után mindent elveszítsenek, a kaszinónak viszont meghozza a szerencsét. A karakterizálás tovább folytatja az első jelenetben, amikor Berni tejszínt kér a kávéjához, azonban az pont kifogyott. Ez utóbbi a későbbiekben egy olyan visszatérő szimbólum lesz, ami a történetben több esetben is jelzi majd Bernie szerencséjének és szerencsétlenségének változását.the_cooler_5.jpgA másik régi szerencsejátékos babona az ún. „lady luck”, ami a szerencse megszemélyesítését jelenti általában egy csinos fiatal nő formájában, amit Natalie jelképez Bernie számára. Kettejük kapcsolatának állapotát pedig jól mutatja az, hogy Bernienek jut-e tejszín a kávéjába vagy sem.

Már ebből a két „kaszinó-babona” elemből is látható, hogy a Szerencseforgató a noirok egyik legfontosabb témája, a szerencse, szerencsétlenség és a véletlen körül forog, miközben minden szereplőnek - de főleg Bernienek és Shellynek - meg kell küzdenie azzal a változó világgal, ami a kaszinóban már a közvetlen környezetükben is megjelent, így az ő életükre is erős kihatással lesz. Szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre.

A film eredeti forgatókönyvét a rendező Wayne Kramer és Frank Hannah írták, amely története egy igazi noir sztori a sors misztikájáról, és amiben természetesen számos klasszikus noir szkript elem megtalálható a témájától kezdve a tipikus, de mégis érdekes karakterizálásán keresztül a remek szövegekig. És amelyből nem hiányozhat a műfajban szükséges és megszokott szex és erőszak sem.  

A The Cooler egy, a noir sémájába illeszkedő, ugyanakkor mégis egyedinek nevezhető karaktertanulmány,  aminek a cselekményét is a karakterek változó, váltakozó tulajdonságai hajtanak előre, ami ráadásul azzal a pozitív tulajdonsággal is rendelkezik, hogy minden groteszk humora ellenére egy nagyon emberi történetté áll össze, ami mind a három fontos karakterre igaz. Ez a három főszereplő pedig Bernie, a lúzer antihős, Natalie a csábító és szexis femme fatale, akinek kezdetben hátsó szándékai vannak, valamint Shelly, az old school gengszter típusú kaszinó vezető.

Bernie egy 50 körüli középkorú, született lúzer antihős, aki már belefáradt mindenbe és kiábrándult az egész világból. Semmi nincs az életében, ami egy kicsit is fellelkesítené és kimozdítaná immáron állandónak nevezhető depressziójából. Az élete minden aspektusa szar, ezen nincs mit szépíteni. Egy régi szerencsejáték tartozásának köszönhetően lényegében röghöz kötött rabszolgaként dolgozik, ráadásul sántán, és egy olyan hotelben él, ahol a szomszédja minden este egy nőt döngöl a szomszédban olyan hangosan, hogy nem tud tőle aludni. A családjával  is már régen megszakadt a kapcsolata. Teljesen magányos, és még tejszín se jut soha a kávéjába, azaz még csak a láthatáron sincs egy olyan nő se, aki egy kicsit is vonzódna hozzá. Legközelebbi barátja az a Shelly, aki tartozása miatt eltörte a térdét egy baseball ütővel. Az egyetlen speciális tudása, hogy ő tud a legjobban veszíteni. Mindig, mindenhol és mindenben. Életében azonban felcsillan a fénysugár, amikor Natalie, a kaszinó egyik pincérnője érdeklődni kezd utána. William H. Macy a Fargo szerencsétlen lúzere itt is remekül alakította hasonló típusú „jószívű és szerethető vesztes” szerepét, akinek lemondó arca felragyog, amikor végre neki is jut egy kis tejszín.

Natalie: „Bernie, nagyszerű farkad van. Bernie boldogan: „Köszönöm”the_cooler_2.jpgNyilvánvaló, hogy Bernie végre megtalálta élete szerelmét, aki végre megdicséri valamiért.

Natalie, a történet és Bernie végzet asszonya és Lady Luck-ja annyira tehetséges abban, amit csinál, azaz a csábításban, hogy egy pillanat alatt megfordítja Bernie szerencséjét. A nő gyakorlatiassága, érdeklődése, kedvessége, figyelme és nem utolsó sorban optimizmusa miatt a férfi egyszerűen kivirul, mintha új értelmet nyert volna az élete. Bár Natalie először csakis Shelly megbízásából és hátsó szándékkal lép Bernievel bármiféle kapcsolatba, azonban saját legnagyobb meglepetésére tényleg beleszeret a világ legnagyobb lúzerébe. A kérdés csak az kettejük esetében, hogy vajon a Lady Luck ereje a nagyobb, vagy Bernie született lúzersége…Maria Bello is kiválóan játszotta a klasszikus noirok modernizált végzet asszonyát, akire már egyáltalán nem jellemző az a hideg gonoszság, mint nagy elődjeire, ugyanakkor ennek ellenére tevékenységével veszélyt hoz magára és Berniere is.

A Shangri-La kaszinó szebb napokat is látott már. És már csak ez az egyetlen olyan kaszinó Las Vegasban, ami a régi, mára már eltűnőfélben lévő maffia és old school időszakot idézi, mind szerkezetében, mind működésében, és persze leginkább vezetésében. Mindez leginkább az igazgató, Shelly személyiségéből, gondolkodásmódjából és viselkedéséből fakad, aki erős nosztalgiát érez a letűnőben lévő világa iránt, amikor még baseball ütővel intézték a problémás ügyeket és nem keverték bele ezekbe az ügyvédeket és a hatóságokat. Shelley karaktere egyszerre barátságos és kedves, miközben félelmetesen fenyegető és brutális tud lenni, és amely kettősséget a karakter szinte sugározza magából. Már a film elejétől kezdve érezhető, hogy nem jön majd ki a harvardi üzleti tanácsadóval, aki számára az elviselhetetlen és lenézett modern Las Vegas Disney-világát jelképezi:the_cooler_3.jpgShelly a „modern” Las Vegasról: „Mi? Mármint az a szarfesztivál ott kint? Ugyan már, tudod, hogy mi az? Az egy kibaszott erőszak. Valaminek, ami gyönyörű volt, ami osztályon felüli volt. Mint egy luxuskurva exkluzív ügyfélkörrel. Aztán jöttek ezek a Steve Wynn*-típusú faszszopók, akik megerőszakolják, aztán beteszik a „családi-sorra”. Mostanra pedig egy olcsó, dagadt kurvává vált, aki mindig túl sok smink mögé bújik. Ránézek és látom a kinyúlott bőrét, és legszívesebben sírnék, mert én még emlékszem arra, hogy milyen volt régen.”

(*Steve Wynn ismert amerikai szórakoztatóipari fejlesztő, kaszinómogul, aki nagy mértékben hozzájárult Las Vegas jellegének megváltoztatásához.)

Shelly ilyen körülmények között pláne nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a kaszinó számára szerencsét hozó Berniejét, aki ráadásul az egyetlen olyan ember a környezetében, akit kedvel. Mindennek pedig leginkább a köztük lévő hasonlóság az oka, mindketten a régi, letűnőfélben lévő világhoz tartoznak, ahhoz a világhoz, amelynek értik és magukénak is érzik a szabályait, miközben az újról mindketten lenézően beszélnek. Ők mindemellett egymás tükörképei is, vagy jin és jangja, ha úgy tetszik: ugyanannak a világnak a győztese és vesztese, amely állapot azonban változhat, vagy váltakozhat. Alec Baldwin remekelt Las Vegas utolsó mob jellegű kaszinófőnökének szerepében, aki nem csak a benne lévő kedves, ugyanakkor roppant fenyegető jellegű kettősségét árasztja magából, de azt is remekül érezteti, hogy valójában mekkora aggodalommal tölti el az az érzés, hogy tudja, hogy eljárt felette és megszokott világa felett is az idő.

A filmben a három főszereplő karakterszálán és kapcsolatrendszerén túl van jó néhány mellékszál is a történetben.the_cooler_4.jpegAz egyik Bernie alsó osztálybeli szélhámos és csaló fiához és alattomos menyéhez kötődik, akiket csakis a könnyen szerezhető pénz érdekel. Bernie fiát, Mikeyt, az apai ágról magyar származású Shawn Hatosy alakította. A másik szál Ron Livingstone száraz, minden lazaságtól mentes, mindig komoly harvardi nerd-jellegű karakteréhez fűződik, amelyet (jó értelemben véve) kellőképpen ellenszenvesen alakít, így a néző majdnem annyira rühellheti, mint Shelly. Egy remek mellékszerepben feltűnik Paul Sorvino, a Nagymenők c. gengszterfilm egyik kiváló szereplője is, aki a kaszinó kiöregedett narkós énekesét alakította, nem kevés célzással Frank Sinatrára.  

A The Cooler zenéje és fényképezése is remekül tükrözi műfaját és a film alacsony költségvetése ellenére is magas színvonalúak. Mark Isham egyszerre szomorkás és buja jazz zenéje és James Whitaker operatőr vonzó fényképezése is nagyban hozzájárult a film remek atmoszférájának kialakításához. Az a rendező pedig, aki a low budget és a tapasztalatlanság ellenére is olyan stílusos és erős atmoszférájú, és minden elemében magas színvonalú, ráadásul érdekes és szórakoztató filmet tud készíteni, mint a dél-afrikai amerikai elsőfilmes rendező, Wayne Kramer, nem lehet tehetségtelen. A film egyetlen hibája, hogy kicsit túl optimista és túl romantikus egy noirhoz képest. Ettől függetlenül azonban egy elég ismeretlen, alulértékelt, ugyanakkor kiváló szórakozást nyújtó profi film Las Vegasról és a benne dolgozókról.

Értékelés: 8/10

Képek forrása: imdb.com

Jelenet a filmből, egy térdkaláccsal kevesebb:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://timegoesby.blog.hu/api/trackback/id/tr9216217356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása