Fred Zinnemann noirja egyike a műfaj azon flmjeinek, amelyek a háború után középosztály fehér kerítései mögé kukkant be, és amely során kiderül, hogy a fényes felszín mögött a valóság sötét és kiábrándító. Megjelenésének idején nem aratott nagy szakmai vagy közönségsikert, aminek elsődleges oka a film kiábrándító jellege volt, azonban manapság már a műfaj egyik stílusos és ütős darabjaként tekintenek rá. A 2. vh után egy testileg és lelkileg is sérült amerikai katona meg akarja ölni a környezetében hősnek tartott, elismert és kedvelt egykori bajtársát és felettesét, mert árulónak tartja.

Frank Enley (Van Heflin) feleségével, Edithet (Janet Leigh) és gyerekével a keleti partról a kaliforniai Santa Lisa nevű városkába költözik, hogy új életet kezdjen azután, hogy épségben hazatért egy német hadifogoly táborból. A városban hősként tekintenek a szimpatikus embernek tűnő Frankre, és senki, még a felesége sem sejti, hogy Frank azért akart Kaliforniába költözni, hogy elmeneküljön múltja és legfőképpen Joe Parkson (Robert Ryan), korábbi bajtársa elől, aki csak a véletlennek köszönheti, hogy ha sérülten is, de túlélte a hadifogolytábort. Joe-nak egyetlen célja van ebben az életben, az, hogy megölje korábbi felettesét, aki némi élelemért cserébe elárulta bajtársait a németeknek, hiába próbálja barátnője, Ann (Phyllis Thaxter) erről lebeszélni. Miután Joe megjelenik a kisvárosban, Frank otthagyja családját azt remélvén, hogy ezzel legalább őket biztonságban tudhatja és Los Angelesbe megy, ahol megpróbál felbérelni egy bérgyilkost, hogy megölesse Joe-t...Az Erőszakos cselekedet egyike a háború és a győzelem utáni kiábrándulást bemutató legjobb noiroknak, amelyek lerántják a leplet az amerikai álomról és bemutatják, hogy a társadalom legerősebb pillérének gondolt középosztály moralitása valójában inkább csak egy nagyon gyorsan összeomló kártyavárnak tűnik, amint egy kicsit is közelebbről vizsgáljuk meg. Az erőszakos cselekedet egy igazi domestic noir, a középpontban egy átlagos amerikai családdal, olyannal, amelyik megtestesíti az amerikai álmot a közösségben elismert és sikeresnek számító férjjel, a kertes házzal, a hűséges feleséggel, aki a férje legfőbb támasza, és kisgyerekükkel.

Bár a film alapvetően a középosztályt érintő általános társadalmi témákról szól, emellett helyet kap egy olyan politikai téma is, ami elég specifikusnak nevezhető és ami miatt nem véletlenül nem váltott ki túl nagy lelkesedést a közönség soraiban. Ez a politikai téma ugyanis meglehetősen szokatlan volt a maga korában, ugyanis nem sok olyan film készült a győztes háború után, ami az amerikai katona gyávaságáról szólt volna. Az erőszakos cselekedet már csak ezért is unikumnak számít a maga nemében, ami egyébként egy nagyon erős és sötét atmoszférájú noir.

A forgatókönyvet Robert L. Richards írta Collier Young történetéből, aminek középpontjában nem egy, hanem két antihős karakter áll, akik közül az egyik egy pszichésen és fizikailag is sérült ember, a másik pedig egy morálisan végtelenül gyenge férfi. A film elején a karakterek bemutatása alapján azt gondolhatnánk, hogy Joe lesz a rossz fickó, Frank pedig a jó, hiszen Joe a lakásában egyedül éppen egy fegyvert tölt meg nagyon elszánt arckifejezéssel, majd ezután megismerjük Franket, aki a feleségével együtt egy nagyon szimpatikus középosztálybeli párnak tűnik. Aztán a leosztás megváltozik, vagy legalábbis módosul.A történet nagyon nehéz feladat elé állította kora amerikai közönségét, és nem csak azért, mert meg kellett emészteniük azt, hogy az amerikai katonák között voltak gyenge és gyáva alakok, de abból a szempontból is, hogy nehéz volt eldönteni, hogy melyik főszereplőnek drukkoljanak. Persze ez a kérdés számos más noirban is felmerült már, de itt talán még hangsúlyosabb, mivel a két antihős egyike sem igazán szimpatikus. Annak ellenére, hogy mindegyikük sajnálatra méltó, ugyanakkor egyikük motivációja, célja sem olyan, amiért a néző drukkolna, hogy sikerüljön a főszereplőknek azt megvalósítani. Joe meg akarja ölni Franket, Frank meg akarja öletni Joet. Már ebből a leosztásból is látható Frank gyengesége, hiszen még a nagyon személyes piszkos munkával is mást bíz meg, mivel még saját maga sem feltételezi azt magáról, hogy képes lenne megcsinálni.

Mielőtt azonban elítélnénk Franket a gyengeségéért és gyávaságáért, képzeljük magunkat az ő helyébe, és próbáljunk választ adni a film folyamán felmerülő erkölcsi kérdésekre, amelyek mindig előjönnek a történelem vérzivataros, háborús és egyéb extrém időszakaiban, mint az, hogy mit tehet meg egy ember a túléléséért? Létezik-e bármi olyan magasztos elv, amiért érdemes meghalni? Elvárható-e bárkitől is az önfeláldozás, ami alapvetően ellentétes az ember ösztöneivel? Bár Frank nem haláltáborban volt, hanem "csak" egy hadifogolytáborban, de az ő túlélő "stratégiája", társai elárulása az extra kajáért mennyivel rosszabb, mint az, ha valaki mondjuk Auschwitzban lopja el társa kenyerét a túlélés érdekében? Majd jön az utolsó kérdés, ami Frankben is felmerül: érdemes-e úgy leélni egy életet, hogy közben meghasonlik önmagával, mert belülről marcangolja a lelkiismeretfurdalás?Hogy megint fordítsunk egyet Frank karakterén, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egészen Joe megjelenéséig nem igazán marcangolta a lelkiismeretfurdalás, és úgy tűnhet, mint aki minden értelemben teljesen maga mögött hagyta a múltját. Frank moralitása nem csak a háborús körülmények között volt gyenge, hanem nagyon úgy tűnik, hogy egyszerűen ilyen az alaptermészete, ami miatt már nem fogadjuk el nála a "túlélésért tette" típusú védekezést. Már csak azért sem, mert még ahhoz sincs gerince és tartása, hogy feleségének elmondja mi történt vele a háborúban. Minderre már csak akkor kerül sor, amikor már nincs más választása, és akkor is csak önmagát próbálja igazolni. Frank a film erőre haladtával egyre gyengébb és gyengébb embernek tűnik, és arra már végképp nem lehet mentsége, hogy bérgyilkost akar felfogadni Joe megölésére. Frank a tipikusnak nevezhető antihős, aki bűnös múltja elől elfutván költözik egy kisvárosba, majd miután a múltja utoléri, szinte automatikusan megint egy bűnös nagyvárosban (hol máshol, mint Los Angelesben) találja magát. A film egyik iróniája, hogy Frank, a sikeres építési vállalkozó, aki hozzá hasonló középosztálybeli családok számára épít biztonságot házakat, személyiségének és moráljának folyamatos és lassú leépülése, amely folyamat végén ott áll majd egyedül, teljesen kiszolgáltatva önmagát egy sötét és elhagyatott los angelesi pályaudvaron.

Joe karaktere is összetettnek mondható, aminek egyik legjobb fogása, hogy elviekben ő, a gyilkosságra készülő elszánt és félelmetesen fenyegetőnek tűnő alak  a két antihős között a "jó", mivel nem gyáva, és erősebb moralitással is rendelkezik Franknél. Bármennyire is sötétnek tűnik a motivációja (gyilkosság), azt mégsem önző okok miatt szándékozik elkövetni, hanem meghalt bajtársai miatti bosszúnak szánja. Bár Joe emiatt meglehetősen betegesnek, pszichotikusnak tűnik, erkölcsileg egy kicsit mégis pozitívabb színben tűnik fel a néző előtt. Ugyanakkor az ő karakterén is lehet egyet csavarni, hiszen ő meg kissé szadisztikusnak tűnik azáltal, hogy nem egyből akarja megölni Franket, hanem előtte még egy kicsit eljátszogat vele, ami nála különböző pszichológiai játékot jelent, mint például fenyegető telefonhívásokat, üzeneteket Frank feleségéhez. A nő  ennél fogva ugyanúgy megszenvedi Joe kissé beteges játékait, mint a megfélemlített Frank, és amire már nem lehet erkölcsi mentsége, hiszen Frank felesége nem ártott senkinek.A férfiakkal ellentétben a két női szereplő, Frank felesége és Joe barátnője béküléspártiak, akiket nem érdekel a múlt, hanem csakis a jövőjük. Persze ők könnyen törődnek a jövővel, nekik nem volt részük abban a múltban, amiben a két férfinek igen, ugyanakkor mégiscsak a két női szereplő az, akik emocionálisan és pszichésen is egészségesek, és részben ezen oknál fogva morálisan is a két férfi felett állnak.

A színészi játékban nem látható igazán kiemelkedő alakítás, de mégiscsak egy ütős csapatot alkottak ők négyen-öten együtt. Nagyon érdekes, hogy a két főszereplő, Van Heflin és Robert Ryan soha nem láthatóak egyszerre a képernyőn, pedig az ő kettősük körül forog a történet. Sem Heflin, sem Ryan nem volt sztárnak nevezhető, de erős karakterszínészeknek számítottak, és mindketten gyakran feltűntek noirokban.

Van Heflin egy látszólag könnyen kedvelhető, ugyanakkor gyáva és gyenge embert játszik, aki ennek megfelelően sokat idegeskedik és izzad a filmben.

Robert Ryannek alapjáraton van valami olyan keménység az arcában, amely tulajdonsága miatt előszeretettel játszatták fenyegető és félelmetes noir karakterekben, és aminek az egyik legjobb példája Joe karaktere.Frank aggódó és megfélemlített feleségét, Edithet Janet Leigh (jó tíz évvel később a Psychoban láthatjuk majd) játssza. Edithet nagyon nehéz helyzetbe hozza férje minden szempontból. Nem csak Joe jelenlététől és attól rémül meg, hogy emiatt elvesztheti férjét és gyereke apját, de azon is el kell gondolkodnia, hogy érdemes-e egy ennyire gyenge férfi a szeretetére és tiszteletére, akire annyira felnézett eddig. Frank kiábrándító személyisége legalább annyira meggyötri feleségét, mint a Joe fenyegetőzése.

Phyllis Thaxter alakítja Ann-t, Joe barátnőjét, aki próbálja lebeszélni a férfit a bosszúról. Úgy tűnik, mintha ő lenne a világon az egyetlen olyan dolog, ami visszatartja Joe-t attól, hogy teljesen bedilizzen.

A film egyik érdekes mellékszereplője Mary Astor, aki egy los angelesi prostituáltat játszik. Ő a, akinél Frank egy kicsit megnyugszik Los Angelesben, és aki bemutatja a férfit egy bérgyilkosnak, amivel (bár nem állt szándékában), de tovább komplikálja a helyzetet. Mary Astor, akit láthattunk már korábban egy femme fatale karaktereben, mégpedig A máltai sólyomban, itt is kiválóan játszik egy kisebb szerepben.Az operatőr Robert Surtees (pl. Ben Hur) egészen kiváló noiros fényképezést produkált, pedig ez az egyetlen noirja. Mivel a történet első fele a középosztály zöldövezeti lakóhelyén játszódik, ennek megfelelően a környezet napfényes és világos. Joe felbukkanásával már megjelennek az árnyékok, majd Frank Los Angelesbe menetelével válik egészen sötétté és nagyon árnyékossá a film, ami nagyon fenyegetővé és veszélyessé tette az atmoszféráját.

Fred Zinnemann noirjájának legnagyobb erősségei a "jó" és a "rossz" karakterek teljesen megkevert moralitása, amelyek egy nagyszerű karaktertanulmánnyá teszik ezt a nagyon sötét és komor atmoszférájú és nagyon stílusosan fényképezett filmet, amelynek színészei is egy remek csapatot alkottak együtt.

Értékelés: 8/10